Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-09-09 / 37. szám
I A lelkészkonferenciákról ILfost, szeptember elején kezdődtek meg az egyébként a nyári hónapok- 1 ban szokásos lelkésztovábbképző konferenciák. Ismeretes, hogy ez főleg amiatt történik így, mert egyházunk s lelkészeink — gyülekezeteinkkel egyetemben — a nyáron különösen is foglalatosak voltak az ökumenikus vendéglátásban s helyesnek mutatkozott ezt az ugyancsak komoly hitbeli odaadást és lelki erőkifejtést igénylő feladatot, a konferenciákat, most megtartani. Istenre tekintve azonban szabad még egy áldásos vonást felfedeznünk abban, hogy ezek a konferenciák nem a gyülekezeti munkák viszonylagos szünetelése illetve lanyhulása idején, a nyári hónapokban, hanem az ősz kezdetén, azaz a gyülekezeti munkák újrakezdődésekor vannak. Isten talán ezzel is emlékeztetni akar bennünket arra, hogy az egyházban folyó lelkészi-teológiai munka és a gyülekezet szoros kapcsolatban, egységben van. Ezt világosan így kell látniuk lelkészeinknek s közülük azoknak, akik a konferenciákon igehirdetéssel, előadással vagy hozzászólással szolgálnak. Ennek a teológiai és lelkészi gyakorlati munkának az a célja, hogy 'bensőségesebbé, igazabbá, áldásosabbá tegye a gyülekezetekben ebben az esztendőben folyó igehirdetői és gyülekezet-vezetői munkát. A témák, amelyek sorra kerülnek, alkalmasak erre. A konferenciák egyik gerince, hogy lelkészeink megvizsgálják: mik egyházi feladataink ma hazánkban? Ennek során bizonyára mindenütt foglalkoznak majd az igehirdetés és az emberek kapcsolatával, s azzal, hogy miképpen hirdethetnénk az igét még inkább úgy, hogy az építő s eligazító legyen az egyházát s hazáját szerető evangélikus embereknek. Egy másik témában az istentisztelet rendjével, az új Agendával foglalkoznak majd a lelkészek. Az istentisztelet nemcsak a lelkész ügye, éppen nem az, hanem a gyülekezet egészéé, s csak közöttük, velük együtt a lelkészeké is. így van ez a templomi istentiszteleteken, s az j ún. kazuális (alkalomra szóló) igehirdetési alkalmakon, mint a keresztelés, a házasság megáldása és a temetés. A Központi Alapról szóló beszélgetések célja ugyancsak az, hogy ez a formálódó egyházi munkánk helyesen, hasznosan és áldásosán segíthesse a gyülekezetekben folyó evangéliumhirdető munkát, Tgen fontos, hogy mind ezek, mind az előkerülő témák úgy álljanak a részvevő lelkészek előtt, mint amelyeknek fontos szerepült van abban, hogy egyházi szolgálatunk magyar népünk között hasznos, áldásos és eredményes lehessen. Gyülekezeti munkánk kezdetének s a lelkészkonferenciáknak ez az egybeesése emlékeztessen bennünket arra, hogy minden teológiai, elvi és gyakorlati eszmecserénknek, vitánknak és kutatásunknak az a célja, hogy áldást hozzon a gyülekezetekben. Ilyen értelemben kell a konferenciákra tekinteniük a gyülekezeteknek is. Itt most nem valami tőlüK független dolog történik. Őmiattuk és őértük vannak jelen e konferenciákon a lelkészek, őértük tusakodnak, vívódnak a teológiai, elvi és gyakorlati kérdések felett. Ezért szükséges, hogy a gyülekezetek állandó imádságuk tárgyává tegyék e munkát s kérjék Istent: Szentleikével adjon egyetértést, előrehaladást és áldást a konferenciákra. A z Újszövetség nagy súlyt fektet a keresztyének egyetértésére. Pál apostol majd minden levelében inti erre a gyülekezetei. Nem az azonosulásra, az uniformizálódásra, hanem az egyetértésre, az egyenlő indulatra. Még fontos hitbeli kérdésekben is lehetnek bizonyos véleménybeli és gyakorlati eltérések keresztyének között, természetesen az alapvető hitet kivéve, amely közös hitvallásainkban a Szentírásra alapozva kifejezést nyert. Az egyház életének gyakorlati kérdéseiben, az ige egyes részeinek megértésében, bizonyos kegyes szokásokban azonban kezdettől fogva voltak eltérések a keresztyének között s éppen a lutheri reformáció hangsúlyozta, hogy az ilyen eltérések nem egységbontóak, ha az egyetértés a hit fő cikkelyeiben megvan. Bizonyára lelkészeink között is lesznek eszmecserék és viták, azaz véleményeltérések egy csomó kérdésben. Mondjuk az igehirdetés és a gyülekezet kapcsolata kérdésében, abban, hogy miképpen lehet szívhez és emberhez szólóbban, a mindennapi életben eligazítóbban és eredményesebben, áldásosán hirdetni az igét. Ebben a kérdésben egyik lelkész talán erre, a másik arra fogja helyezni a hangsúlyt. A viták célja kétségkívül az, hogy az álláspontok közelebb kerüljenek egymáshoz. A legfontosabb mégis az, hogy az egyetértés erősödjék általuk, az egyetértés és az egyenlő indulat abban, hogy az igét a ma, a mi hazánkban élő és a jövőt építő magyar evangélikusok számára Isten akaratához híven, aktuálisan és építően kell hirdetnünk. ’p’ egyházunkban az utóbbi években Isten áldása megerősítette a hit és a magatartás egységét. Egyre előbbre jutottunk a lutheri kegyesség gyakorlásában, a keresztyén hazafiságban, a közös békéért-fáradozásban. Hisszük, hogy Isten megáldja majd ezeket a most folyó konferenciákat is azzal, hogy előbbre vezet bennünket ebben az egyetértésben, ebben az egyenlő indulatban. Ennek megfelelően a mostam konferenciák drága alkalmak arra, hogy az ország területén szétszórva élő, gyakran egymást alig ismerő lelkészek találkozzanak, a testvéri beszélgetésekben egymáshoz közelebb jussanak, félreértéseket tisztázzanak és egymással együtt munkálkodjanak. Bízunk abban is, hogy sok, talán tartózkodóbb, hátrábbvonulóbb, vagy magát háttérben érzőbb lelkész fog fellelkesülni az egyházunk egészével egyetértésben, ebben az egyetértésben való szolgálatra. TTa ez meg fog történni, amint hogy hisszük, hogy meg fog történni, akkor ez nagy és komoly előrehaladására lesz gyülekezeti szolgálatunknak. Egymás véleményének meghallgatása, őszinte megbeszélése, tapasztalataink kicserélése tovább lendíti a részvevőket abban a munkában, amit odahaza, gyülekezetükben, vagy más egyházi beosztásukban végeznek majd. Ez pedig előrehaladására lesz a gyülekezeteknek. Elsősorban a hitben, s azután a hitből folyó keresztyén életfolytatásban. A konferenciák középpontjában Isten szent igéje áll. Nemcsak azért, mert’ naponta hirdettetik majd az ige azoknak, akik egyébként maguk hirdetik azt másoknak. Elsősorban azért, mert az ott folyó munka voltaképpen tovább-közeledés az ige jobb megértése és jobb hirdetése felé. Ez az igazi evangelizáció: amikor Isten igéje hat ránk és formálja életünket. Ebben keresünk most újra megerősödést, hogy az evangélium áldott örömhíre által megerősödve a hitben, tovább szolgálhassuk egyházunk és hazánk népét. S a gyülekezetekben is azért hangzik az evan- gélium, hogy az emberek, a keresztyének bűnbocsánatra találjanak és Isten akarata szerint hálával éljenek mindazokkal az áldásokkal, amelyeket Ö végtelen kegyelméből megad nekünk. így lesz egészen gyakorlativá és szinte hétköznapivá ez a teológiai munka, elvi vizsgálódás. Adja Isten, hogy erősödjünk is az evangélium szeretetében, az egyetértésben. Z. L. D. Dezséry László püspök látogatása a romániai evangélikusoknál Idegen vendég a kánai menyegzőn Itt is, ott is menyegző, Kána. Öröm villan e bús világra. Ritka, drága kicsike ünnep: Az arcok egymásra derülnek. És hivatalos vagyok én is Az öröm asztalánál mégis. Ülök. A szívem halott-fáradt. Korcs szóra nyitom csukott számat. Nevetek, és a nevetésem: Mint göröngyhullás temetésen. Mint száraz haraszt-zörgés ősszel... így örülök az örvendezőkkel. Asztalfőn, dicsfényben derengve Ül a fájdalom fejedelme. Mély, szemrehányó szeme rajtam: Miért csak ilyen az én vigalmam? Mikor Ö itt percre megállóit, Megáldotta a vigasságot. Mikor vedernyi borral, vérrel Lángol az első csodatétel. Ö most nem gondol szegre, fára... Ki mer hát busább lenni nála? Uram, fájdalom fejedelme, Ki ülsz az asztalfőn derengve, És akarod: tavasszal, ősszel: Örüljek az örvendezőkkel: Tedd, hogy igazán örülhessek, Magamtól megmenekülhessek. Örömben, bánatban egyképen Hadd legyen nekem békességem. Korcs szót ajkam ne virágozzon, Torz nevetésem ne buggyanjon. Kedvem másnak kedvét ne szegje, Derülten nézzek mindenekre. Az élet ritka, drága ünnepén Ne legyek ünneprontó jövevény. ■ Uram, ha szemed némán vádol, Jusson eszedbe: én nem ittam Első csodád bíbor borából. Reményik Sándor (Lapzártakor érkezett telefonjelentés.) Jelentettük, hogy D. Dezséry László püspök Benczúr László püspöki titkár kíséretében Romániába utazott az ottani magyar és szász evangélikus egyház meghívására. Dezséry püspök csütörtökön, augusztus 30-án a brassói templomban prédikált. Ez alkalommal a gyülekezet lelkésze, Raduch György köszöntötte a vendégeket. Másnap, pénteken délelőtt lelkészértekezlet volt a brassói egyházmegye lelkészei részére. Az értekezleten Argay György püspök és Mezei István esperes elnökölt. Az ülésen előadást tartott D. Dezséry László püspök, az értekezlet végével pedig Benczúr László püspöki titkár prédikált és úrvacsorát osztott. Ugyanaznap, pénteken este a püspök felkereste a türkösi csángó gyülekezetét. Antal Márton lelkész üdA magyarországi református egyház meghívására több napos látogatásra hazánkba érkezett G. de Ru rotterdami lelkipásztor, a holland református egyház zsinatának elnöke és E. Emmen, a holland református egyház zsinatának főtitkára. A holland vendégek szeptember 3-án dr. Pap László református teológiai dékán kíséretében felkeresték D. dr. Vető Lajos püspököt, aki hivatalában Tessényi Kornél püspöki titkár és Zay László ügyvivő lelkész jelenlétében fogadta vözölte a püspököt, aki ezután ige-: hirdetéssel szolgált a gyülekezetnek. Szombaton, szeptember 1-én Dezséry püspök és Benczúr titkár Hosszúfalu-Alszeg gyülekezetét kereste fel. Az ugyancsak csángó gyülekezet nevében Kerekes János lelkész mondott köszöntést. A püspök ebben a gyülekezetben is prédikált. A vasárnapot a tatrangi csángó gyülekezetben töltötték. Itt Mezei esperes köszöntötte az érkezőket. A gyülekezet ezen a napon aratási hálaadó ünnepet tartott. Hétfőn Bukarestbe utaztak, ahol Kovács László, az itteni magyar gyülekezet lelkésze üdvözölte a vendégeket. D. Dezséry László püspök ebben a gyülekezetben is prédikált. Kedden, szeptember 4-én a bukaresti román evangélikus gyülekezetben szolgált a püspök és Benczúr titkár. Maskovics Janku lelkész üdvözölte őket. őket. A vendégek melegen elbeszélgettek a püspökkel, ennek során Emmen főtitkár kijelentette, hogy ezt a látogatást ökumenikus eseménynek tekintik, amelyben kapcsolatokat keresnek a testvéregyházakkal. De Ru elnök örömét fejezte ki protestáns egyházaink jó viszonya felett és elmondotta, hogy a holland református és lutheránus egyház kapcsolata hasonlóképpen jói Ennek jelentős eseménye, hogy az idén közöttük megegyezés jött létre az mterkommunio (úrvacsorái közösség) tárgyában. Á holland református egyház küldöttsége hazánkban Kezdet — folytatás — vég Szeptember az iskolák hónapja. Gyermekek és szülők szívét egyformán kedves izgalom dobogtatja meg ezekben a napokban. Hiszen most valami nagyon szép, új dolog történik. Gyermekek és szülők egy új, magasabb lépcsőre lépnek, ahol mindenki számára messzenézőbb és tisztább lesz a láthatár.;. Szép szeptember van és a gyermekeket várja valahol az iskolapad. Fiatalságunk legszebb helye, ahol a bennünket környező és körülvevő gyönyörű világ tárja reánk az ablakot és mi lázasan és lelkesen nézzük mindennap azt a csodát, ami a tudás titkaiban tárul a csodálkozó életünk elé. Szép szeptember van és a felnőtteket várják a templompadok ... Hiszen Isten iskolájában is most indul meg újra az élet. Nemcsak az iskolában csengetnek ilyenkor az órák előtt, hanem a harangszó is hívogat Isten iskolájába mindenkit, aki Isten igaz gyermeke akar lenni. Várnak minket a templompadok, ahonnét a legmesszebbre lehet látni, ahonnét Istent lehet látni. A középkori kéziratok másolói, amikor egy új fejezet első betűjét leírták, akkor ezt az első betűt mindig különös gonddal készítették el. Ez a kezdőbetű nagyobb volt, mint a többi. Kirajzolták, feldíszítették. Ez az első feldíszített nagybetű, ez volt az ünnepélyes kezdet. Benne volt ebben az első gyönyörű nagybetűben az új kezdet vallomása: azért rajzolták olyan szépnek, hogy már az első betű is mutassa, hogy itt most valami egészen új kezdődik! A régi mondanivalók befejeződtek, lezárultak. Ami ezután következik, az valami egészen más. Benne volt azután ebben az első gyönyörű nagybetűben az új kezdet öröme, amelyik azt hirdette, hogy milyen jó dolog elkezdeni valamit: egy új munkát, egy új mondanivalót, egy új életet! Benne volt ebben az első gyönyörű nagybetűben az új kezdet hitvallása, amelyik arról beszélt, hogy minden kezdet Isten előtt indul el és Istentől való. Legyen hát nagyon szép és őhozzá méltó. Benne volt végül ebben az első gyönyörű nagybetűben az új kezdet alázata és hálája, amelyik az első betű szépségével válaszolt a kezdetet ajándékozó Istennek. Ez a mostani szép szeptember is ilyen gyönyörű első nagybetű az életünkben. És mi mindnyájan lássuk meg, hogy valami új kezdődik velünk ebben a tanulási esztendőben. Lássuk meg, hogy milyen nagy öröm, hogy ennek az újnak nekiindulhatunk. Lássuk meg, hegy Isten áll előttünk ebben a kezdetben és aztán kezdjük el alázatosan, Istent dicsőítve, ezt a kegyelemből kapott új tanulási esztendőt. Mégis, mielőtt nekiindulnánk, Krisztus szólít ma minket maga elé. Ezzel a szóval: »Én vagyok a Kezdet!« — Nyilván azért mondja ezt nekünk, mert Ő jól ismeri a kezdet titkait. Ismeri először is az elmulasztott kezdetet. Sok ember azért nem érkezik meg, mert sohasem mer elindulni. Mert halogatja, mindig holnapra teszi át a kezdet küszöbét. Pedig minden kezdet csak egyszer adódik! Bizony igaza van annak a régi görög mondásnak, hogy »senki se léphet kétszer ugyanannak a folyónak a vizébe!« — Ügy kezdjük el ezt a tanulási esztendőt, úgy nézzünk reá, hogy ezt sohasem fogjuk még egyszer visszakapni. Krisztus azt mondja: »Én vagyok a Kezdet« — a te számodra is! Most kezdd el velem az életedet! Ismeri Krisztus az erőtlen kezdetet is. — Szomorúan kell emlékeznünk arra, hogy milyen sok szép kezdet volt már az életünkben. Jusson csak eszünkbe sok fogadkozásunk, hősi elszántságunk. Aztán egyszerre csak mindennek vége lett. Kifulladtunk, megfáradtunk, elernyed- tünk. — »Én vagyok a Kezdet!« — mondja ma Krisztus. Az a kezdet marad meg az életünkben, amit az Ő Szentlelke indít el, amit ő áld meg, amit Ö őriz meg szépnek, jónak és igaznak. És örökkévalónak. És most hadd olvassam el nektek azt a láthatatlan sort is, ami benne van Krisztus szavaiban és ami ma így hangzik Krisztus ajkáról: — Én vagyok a folytatás ! !! — Két szomorú, furcsa diák-írásomat őrzi a fiókom. Az egyik egy félbemaradt levél. Diákkoromban az édesanyámnak írtam. De csak egy pár sor. ■.; Csak egy megkezdett levél... Akkor maradt abba, amikor a barátaim jöttek és elhívtak. Sohasem fejeztem be a levelet, sohasem küldtem el. Hiába várta az édesanyám. — A másik egy befejezetlen igehirdetés. Csak félig készült el. A szállásomon hagytam az íróasztalon. Amíg távol voltam, valaki beleírt néhány sort. De ez a néhány szó idegen írás volt és idegen lélek. Megzavart. Nem tudtam befejezni. Sohasem készült el. Az életünk sok kezdete, munkája, napja így lesz befejezetlen, folytatás nélkül való. A bűn sokszor kiveszi a kezünkből a tollat, vagy beleír valamit az életünkbe és nem lesz többé folytatása annak, ami egyszer szépen kezdődött. — Krisztus ma azt üzeni: — Én vagyok a folytatás ! ! ! Ne felejtsd el, hogy az Ő keresztje mindig megtérés, megfordulás, újrakezdés, az a bizonyos gyönyörű első nagybetű, ami után mindig valami új és mindig valami nagyon szép dolog következik. Krisztus mindent újjá tud tenni. Ő megteheti, hogy minden bűnöd és elrontott életed ellenére is, legyen folytatás! Végül azt mondja Krisztus, hogy »Én vagyok a VÉG!« — Mi emberek sokszor nem tudunk újat kezdeni; Nagyon sokszor csak a régit variáljuk a bennünk élő bűn változata szerint. Egyedül Krisztus az, aki véghez tudja vinni, aki be tudja fejezni mindazt, amit egyszer elkezdett az életünkben. Ma éppen arról van szó, hogy engedd át alázatosan és engedelmesen Krisztusnak a kezdetet. Ez a Krisztusnak átengedett kezdés ad ma új fogalmazást az életednek. Lehet-e számodra szebb cél, nagyobb reménység, mint az, hogy Krisztus kezei alatt Isten gyermekévé nőhetsz ebben az esztendőben? így lesz számodra az élő Krisztus az egyetlen és örök, gyönyörű és nagy kezdőbetű, Aki után a Miatyánk Istene ezzel a szóval szólít meg téged: — fiam! Friedrich Lajos „...az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait jn 5,3.)
