Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)

1956-08-26 / 35. szám

LIEDEMANN JÁNOS SAMUEL a Pesti Egyház gondnoka, a Deák-téri templomépítés sáfára KEREK KÉT ÉVSZÁZADA, 1756. augusztus 28-án a következő sorokat jegyezte naplójába egy iglói patrí­cius: »Uram, akik kegyelmedből arra méltattad e gyermeket, hogy meglássa a napvilágot, tartsd meg őt abban tidvösséges végéig, és add, hogy beteljesedjék rajta Ezékiel 36, 26—27 igéje!« Éz az elsőszülött gyermek Liede- mann Sámuel tekintélyes iglói ke­reskedő és felesége, Lassgallner Er­zsébet fia, János Sámuel volt. Ha­zai egyháztörténetünknek aránylag kevéssé ismert alakja. Testvéröccse, Liedemann Márton, a lőcsei tanár, majd a hires templomépítő kolozs­vári pap, közismertebb. Róla irta Reményik Sándor a »Kövek zsoltá­ra« című versét. Ha azonban most a legidősebb testvér alakja lép elénk a feledés homályából, meglátjuk, mennyit tanulhat önzetlen gyüleke­zetépítő szolgálatából Isten országa minden munkása. A SZEPESSÉGI EVANGÉLIKUS- SÁG szellemi központjában, Lő­csén tanult, majd gondos és előre­látó édesapja Berlinbe küldte, hogy az ottani kereskedelmi iskolában alapos szakismeretre tegyen szert. Ót azonban egyre csak a teológia vonzotta. Ügy érezte, meg kell is­mernie közelebbről is Isten igéjét. Gondolt egy merészet: beiratkozott titokban a berlini teológiára és szomjas lélekkel itta Isten tudomá­nyát. Amikor a kegyes, de józan és szigorú édesapa ezt megtudta, azon­nal hazarendelte fiát és maga mellé vette iglói üzletébe — inasnak. A szülőknek engedelmeskedő ifjú há­rom évet töltött otthon, de mindig előtte lebegett testvéri barátjának 1774-ből Berlinből írt levele: »Mint kereskedő, sohase felejtsd a meny- nyek országának igazabb gyöngyeit keresni, megtalálni, s önmagadat megtagadva élni a világban. Csak így maradha.sz feddhetetlen minden kisértés között.« A kereskedelmi élet 1778-ban Becsbe sodorja, ahol nyolc évet tölt, előbb mint kereskedelmi levelező, utóbb mint önálló üzletvezető. Itt éri a fiatalon nyitottszemű ifjút Mária Terézia monarchikus abszolú­tizmusának a halála, s itt születik meg szeme láttára 11. József felvilá­gosult politikája. A Türelmi Rende­let megjelenése után magyar hazája Jjővárosa. Pest felé \-onzza, a szíve: ugyancsak evangélikus'''‘barátjával, Garay Sámuellel 1786-bati‘J Engedé­lyért folyamodnak itt divatáru- és szállítócég alapítására. A harminc éves ifjú ezzel meg­kezdi csaknem íélszázados, eredmé­nyekben gazdag pesti munkáját. Nagy szakértelemmel és keresztyén becsületességgel dolgozik. A MINDEN FÖLDI KINCSNÉL drágább igazgyöngyről azonban Lie­demann most sem feledkezett meg. Kereső szemmel nézett körül pesti egyházában. Megismert buzgó lelke­ket a szegények és gazdagok közt egyaránt. A Rendeletben előírt 100 családról azonban álmodni sem le­hetett. Az elnyomatás hosszú évti­zedei alatt az evangélikus nemesség nagy része vidékre költözött; akiket a közéleti pozíció csábító fénye von­zott, katolizáltak: jóformán csak a kézműves iparosság között volt számottevőbb evangélikusság. A ki­csiny nyáj felelősséget érző tagjai azonban a hit merészségével meg­találták a módját annak, hogy az illetékes udvari hivatalok kapui megnyíljanak kérelmük előtt. Ön­kéntes megajánlásaikkal akkora kezdő tőkére tettek szert, hogy an­nak birtokában az engedélyt meg­kapták. A leglelkesebb és legáldo­zatkészebb hívek között találjuk Be- leznayné Podmaniczky Máriát, Sche- dius Lajos egyetemi tanárt, dr. Glo- sius Sámuel orvost és Liedemann János Sámuelt. Az első közgyűlé­sen Glosius lett a felügyelő, Liede­mann pedig a gyülekezet első gond­noka. Ezt a tisztségét egyszeri meg­szakítással 33 éven át viselte. A PESTI EGYHÁZ TÖRTÉNETÉ­BEN annak megalakulásának pilla­natától kezdve vezető és döntő sze­repet vitt tehát Liedemann. Amikor a templomcpítés körüli buzgóság Beleznayné halála után alábbha­gyott, s a nehéz gazdasági viszonyok miatt töredékére devalválódott az egybegyűlt tőke, 1809. március 5-én — tíz évvel a templom alapkövének letétele után — gyújtó hatású beszé­det mondott és az egyházközség köz­gyűlésének asztalára letett 1000 váltóforintot. (Hogy ez mekkora ösz- szeg volt, mutatja, hogy a hatalmas, ma is meglevő oltárképet, Rafael Transfiguratioját annak másolójától, a híres kempteni Lochbihler mű­vésztől 932 váltóforintért vette meg a gyülekezet!) Önzetlen és buzgó gondnoki szolgálatának volt köszön­hető, hogy néhány évre rá a gyüle­kezet minden adósságát törlesztette. 1811-ben — idén 145 éve — felszen­telhették a templomot. A belső be­rendezés teljes befejezése azonban még több évig elhúzódott, s ezt lát­va, Liedemann ismét maga nyújt mélyen a zsebébe és újabb 3000 váltóforintot tett de Isten oltárára Példája nyomán Prónay Sándor ek­kor adományozta a ma is látható aranyozott márvány szószéket. A mai Deák téri gyülekezet ha­tárait messze túl is szárnyalta Liedemann hite és áldozatkész mun­kássága. Egész életét egyházának szentelte. Nemcsak 33 éven át vi­selte a gondnoki tisztet, hanem 15 éven át ő vezette a jegyzőkönyveket is. Különösen meleg szeretettel von­zódott az iskolához: Schediusszal együtt ők kétten voltak az evangé­likus iskolaügy legbuzgóbb szószólói. Szakértelme folytán a tanári érte­kezleteken is többször előadás meg­tartására kérték fel, sőt 1817-ben ö készítette el a röviddel utóbb felállí­tott felsőbb leánvtagozat tantervét. Ennek szellemében születet: ír eg azután 1818-ban az új tagozat, amelyben az ország legkiválóbb ta­nárai vállalták az oktatást. 1819-ben egyetemes közgyűlésünk egyete ries pénztárnoknak választotta meg: e tisztéről is csak ^7 éves korában, egy évvel halála előtt mondott le. Az énekügy fejlesztése is szívügye voii. Ö indítványozta az iskolai énekokta­tás alaposabb elméleti tanítását, nyilvános évvégi ének- és zenevizs­gák tartását, temetések alkalmával pedig a kántor vezetése mellett a— 12 tagú fiúkar énekét. KÉSŐ ÖREGKORÁBAN, 1833 karácsonyán mondott le tisztségeiről. Amint Láng lelkész jelentésében ol­vassuk: »... az Ekklézsiától érzé­keny búcsút vett... a számosán egy- begyült tagok pedig..." szívre ia;ó búcsúzását könnyes szemmel vévén, viszont forró szívvel óhajták, hogy az egek Ura közhasznú életét még számos esztendőkig kívánt egészség­ben tartsa fönn.« Isten sokféle ke­gyelmének jó sáfára (1. Pét 4, 10) azonban — aki az igaz keresztyén példaképe volt családjában, városá­ban, egyházában — nem sokkal ez­után, 1834. november 6-án meghalt. Előzőleg magához vette az Ür szent vacsoráját, és szívbeli búcsút vett szeretteitől, munkatársaitól és hit­testvéreitől. Emlékének — hálás ke­gyelete jeléül - gyászistentiszteleten adózott a kicsiny mustármagból akkorra már nagy fává nőtt gyüle­kezet. MAI EGYHÁZI MUNKÁSAINK előtt is példaként állhat Liede­mann János# Sámuel gyülekezet­építő szolgálata. Most, a Központi Alap megszervezése idején hozzá ha­sonló áldozatkészségű, egész életü­ket az Ür szolgálatára szentelő gond­nokokra és presbiterekre van szük­sége Egyházunknak. Dr. Fabinyi Tibor HP KIS KRÓNIKA g§|§ HUNYADI JÁNOS nándorfehér­vári győzelmének és halálának 590. évfordulójáról országszerte megem­lékeztek. Megkoszorúzták a Hunyadi­emlékműveket, idézték Hunyadi Já­nos példáját. Pécsett ünnepség kere­tében leleplezték Pátzay Pál nagy­szabású Hunyadi lovasszobrát. Ezen az ünnepségen részt vettek a kor­mány képviselői és a szomszéd né­pek küldöttségei is. Budapesten az Operában tartották meg a fő ünnep­séget s a Nemzeti Múzeumban Hu­nyadi-emlékkiállítás nyílt meg. * TINÓDI LANTOS SEBESTYÉN válogatott verseit adta ki a Mag­vető könyvkiadó a költő halálának 400. évfordulója alkalmából, felhíva evvel a figyelmet a török elleni harc és a reformációs magatartás jelentőségére. * MÓRICZ ZSIGMOND műveinek válogatott gyűjteménye jelenik meg cseh fordításban Prágában. Eddig négy regény jelent meg három kö­tetben s kitűnő fordításban, az Űri muri, a Boldog ember, a Rokonok és a Pillangó. A cseh Móricz-sorozatot Rákos Péter, a prágai egyetem ma­gyar irodalomtörténész előadója ál­lítja össze. A cseh Móricz-sorozat fordítója R. O. Rakusan. A könyvek kiállítása nagyon szép. egy-egy kö­tet 5400 példányban jelent meg. * MÁTYÁS ÉS KORA címmel na­gyobb monográfiát irt Hunyadi Má­tyásról és koráról Elekes Lajos tör­ténetíró. aki hosszú ideje foglalko­zik a Hunyadi-család történetével. A tanulmány előterében Mátyás ki­rály országépítő, központi nemzeti királyi hatalmat létrehozó politikája áll. Igen jóleső érzésekkel kísérjük fi­gyelemmel azokat az eseményeket, melyek hazánkban az elmúlt és mos­tani hetekben történnek. Nevezete­sen azokra az eseményekre gondo­lunk, melyek által szélesedik társa­dalmunkban a demokratizmus, a kollektiv vezetés, a legkülönbözőbb építő munkában dolgozó emberek együttes megbecsülése. Egy olyan közös útnak a közeli távlatai tűnnek elő, melyen csakugyan együtt tu­dunk haladni. Különösképpen azért, mert ez a közös út a legmesszebb- menöen azonos a mi hitünkből fa­kadó meggyőződésünkkel. Azt valljuk és azt tanítjuk, hogy az ember nem önmagáért él ezen a földön. Nem azért dolgozunk és fá­radozunk egyszerűen, hogy a ma­gunk szükségleteit megteremtsük, hanem mindig embertársaink érde­kében, A földműves ember akkor szánt, vet és arat igazán Isten aka­rata szerint, ha nemcsak a maga ke­nyeréért, hanem embertársai kenye­réért is dolgozik. Az ipari munkás sem magának termel elsősorban, ha­nem az egész emberiségnek, noha ezáltal a termelés által biztosítja a maga kenyerét . is. Az értelmiségi sem magát oktatja, nem, magát gyó­gyítja, nem magának tervez és épít, hanem az egész közösségnek. Azért tudunk szívből örülni a ki­szélesedő demokratizmusnak, mert tudjuk, hogy Isten is egyforma em­berekként lát bennünket, egyformán ítél bűnösöknek és egyformán sza­badított meg bünbocsánatával. Egy­formán ruházott reánk feladatokat és kötelességeket és egyformán von felelőségre is. Nem egyforma mun­kát _ végzünk ugyan, hanem külön­bözőt, de egyenlő munkánk értéke, ha csakugyan a legfőbb célt tudjuk mindig szem előtt tartani: dolgozni, tanítani, gyógyítani, szántani, vetni, aratni, építeni a másikén, embertár-- sunkért. Ez a legfőbb kötelesség és legfőbb cél közös útra tud terelni minden embert, bármilyen hite, felfogása, meggyőződése is legyen. Minden olyan embert ti., aki nemcsak a maga érdekeit, a maga kenyerét, elő­menetelét ítéli szükségesnek, aki nemcsak maga akar és tud élni ezen a földön, hanem az egész emberisé­get egy közös úton haladó emberi­ségnek tudja tekinteni. ARCKÉPEK Ä GALYATETŐRŐL NEWBIGIN délindiai püspök. Fiatal, karcsú ember. Négy gyer­meke van, angol és jelenleg a dél- indiai egyesült egyház egyik kerüle­tének püspöke. 1947-ben India e ré­szén a presbiteriánus, kongregaciona- lista, metodista és anglikán egy­házak egyesültek. Az így létrejött egyház több mint 1 millió hívőt fog­lal magában. Az egyházközségek 14 egyházkerületben élnek, mindegyik élén egy püspök áll. A kerületeket egy lelkészekből és laikusokból álló testület kormányozza, az egész egy­házat pedig a zsinat. Az igehirdetés négy nyelven folyik az egyházban: tamil, telegu, maláj és kannada nyelven. Newbigin püspök tamul nyelven prédikál. Az egyház kis gyülekezetekben él. Az egyháztagok leginkább parasztok, egyszerű emberek, egészen szegény földnélküliek. Műveltebbek csak kis számban akadnak közöttük. A gyüle­kezetek fejlődnek, növekednek. Maga Newbigin püspök egy 500 tagú gyülekezetben szolgál és anyagi kö­rülményei csak úgy lettek megfele­lőek. hogy mint anglikán misszioná­rius is kap fizetést és mint a dél­indiai egyház püspöke is. Az egyház munkájáról és a misz- szióról beszélgetve kifejti vélemé­nyét, hogy a keresztyénségnek az a feladata Indiában, hogy a hinduknak megmutassa Krisztus keresztjét. Az egyház feladata az — mondja —, hogy Isten igéjére és hitre tanitsa az embereket és azután rájuk bízza, hogy az emberek közösségében éljék hitüket. Elismeri a misszió hibáit, habár szerinte az ő egyházában a misszionáriusok mindig a néppel tar­tottak. Lelkesen beszél az indiai nép nagy eredményeiről, Nehrut sokra becsüli és igaz embernek tartja. Elmondja, hogy az ugyancsak Dél- Indiában élő lutheránus egyházzal (amelynek, mint ismeretes, Manikam püspök a vezetője) állandó teológiai eszmecserében vannak. A törvény és ‘ evangélium, az úrvacsora, a predes- tináció, a hit megvallása és a szol­gálat azok a kérdések, amelyekről testvéri vitát folytatnak. Befejezésül elmondja, mennyire örült, hogy hazánkban járhatott és prédikálhatott. Örült az emberekkel való találkozásnak, mert úgy látja, hogy a mi egyházaink is az övéhez hasonlóan az egyszerű emberek gyü­lekezeteiből állnak. Örömét fejezte ki a központi bizottság nemzetközi határozata fölött, mert reméli, hogy elősegíti majd a népek békéjét. Ami­kor feláll, azzal búcsúzik: Imádkozni fog a magyar gyülekezetekért és azt reméli, hogy ez a találkozás, ez a ta­nácskozás sok jót fog jelenteni a keresztyéneknek s az embereknek az ő hazájában, a mienkben, s min­denütt a világon. Z. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, augusztus hó 26-án Deák tér de. 9 (úrv.) Dóka Zoltán, de. 11 (úrv.) Dóka Zoltán, du. 7 Dóka Zoltán — Fasor de. fél 10 Mezősi György, de. 11 Mezősi György, du. 7 »Mezősi György. — Dózsa Gy. út 7, de. féJ lO.jSüle Károly. — üllői út 24. de. fél 10, de. II. — Rákóczi út 57.-1». de. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr.. de. háromnegyed 12. — Karácsony S. u. de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Madocsai Miklós, du. 6 Mado- csai Miklós. — Kőbánya de. 10 Koren Emil. — Utász u. 7. de. 9 Koren Emil. — Vajda P. u. 33. de. fél 12 Koren Emit. — Zugló de. 11 (úrv.) Szuhovszky Gyula. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Scholz László, — Rákosfalva du. 5 Scholz László. — Fóti út 22. de. 1! (úrv.) Rimár Jenő. du. 7 Rimár Jenő. — Váci út 129. de. 8 Rimár Jenő. — Újpest de. 10 Blázv Lajos, du. fél 7 Blázy Lajos, — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Rákosszentmihály de. fél li Tóíh-Szőllős Mihály. Bécsikapu tér de. 9 Sárkány Tibor. de. 11 Juhász Géza, dif. 7 dr. Benes Miklós. — Toroczkó tér de. fél 9 Juhász Géza. — Öbuda de. 9 (gyerm.) Komjáthy Lajos. de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, du, 5 Sárkány Tibor. — XII.. Tarcsay V. u. 11. de. 9 Danhauser László, de. 11 Danhauser László, du. 7 Rutt* kay Elemér. — Diana u. 17. de. fel 0 Rult- kav Elemér. •— Pesthidegkút de. fél 11 Groó Gyula. — Kelenföld de. 8 Muncz Frigyes, de. 11 Muncz Frigyes, du. 5 Muncz Frigyes. — Németvölgyi út 138. de. 9 (úrv.) Benes Mik­lós. — Budafok de. 11 Visontai Róbert. — Nagytétény de. 8 Visontai Róbert. — Kelen- völgy de. 9 dr. Gyimesv Károly. — Csillag­hegy de. fél 10 Kaposvári Vilmos. VARSÓI KÉPEK A VÁROS, mely néhány napja vendégéül fogadott, alig tizenkét esztendős. Nem a sem­miből — romokból született és születik rendre, naponta, a szemem előtt. Az egykori lengyel fővárosból a négy hónapig tartó hő­sies nemzeti fölkelés után siralmas romhal­maz maradt csak. Á német fasizmus rémtet­teinek nyomasztó emléke üli meg az újra föl­emelt házfalakat: koszorús emléktáblák hir­detik. itt 300, amott 100. vagy 50 lengyelt gyilkoltak le egyetlen egy napon a hitleris­ták. 1944-ben, a lengyel terület fölszabadítása után egészen természetesnek hangzott a ja­vaslat, hogy a kilencven százalékában romba- dőlt Varsó helyett Krakkó legyen a főváros. A lengyel országgyűlés azonban másképp döntött. Es a csoda megtörtént. S amikor a lengyelek megkérdik tőlem: — Hogy tetszik Varsó? — Azt kell válaszoljam rá: — Bizo­nyára vannak szebb fekvésű, regényesebb környezetű nagyvárosok a világon, de ha la­kosaik lelkierejéről és szívéről kell megítél­nünk őket, úgy az önök fővárosa a legnagy­szerűbbek közt van. RÉGI FORMÁJÁBAN emelkedett ki az omladékokból a stare miasto — az óváros —, de a Marszalkowska, Varsó egyik fő ütőere kétszeres szélességben született újjá. Impo­záns, nyílegyenes sugárútjaival, mint a Novy Swiaí (Üj világ), az Alia Stalina, az idegen számára is könnyen betekinthető nagyváros a mai Varsó. Megkönnyíti a tájékozódást a hatalmas Művelődési Palota is. Kiemelkedő pontja a városnak, bár túlcirkalm azott kő­csipkéi idegenek a lengyel nemzeti építészet­től. Rengeteg a templom. A legforgalmasabb utcákon is otthonos meghittséggel kondul meg a. déli harangszó. Lengyelország több mint 90 százalékban katolikus ország. Az állam és egyház viszonya — ezt bizonyítják a hatal­mas költséggel újjáépített, gyönyörű templo­mok egyfelől, más oldalról pedig az egyház részéről operaház céljaira átengedett Roma nevű épület — zavartalan és baráti. Az egy­házi lap- és könyvkiadás jelentős részét teszi ki a különben igen eleven, friss és új szelle­mű lengyel sajtóéletnek. A lapok — itteni barátaim segítségével tá­jékozódhatom csak bennük, lengyel nyelvtu­dás híján — már külső képükkel, tördelés­technikájukkal, jól megválasztott, franciásan szellemes illusztrációikkal a legjobb európai színvonalat ütik meg. S Varsó egész kulturá­lis élete ezt a pezsgő életet mutatja. Ezek­ben a napokban nyílt meg a francia képző- műi>észeti kiállítás: Monet, Delacroix, Cour­bet, Manet stb., a múlt század francia mes­tereinek eredeti vásznait, a Louvre anyagát mutatják be. S Varsó becsületére legyen mondva: olyan a tolongás, mint nálunk egy- egy mozi pénztáránál. A színházi szezon befejezéséhez közeledik. Külön érdekessége az itteni színházi életnek, hogy a nálunk ismert műfajokon kívül ön­álló szatiraszínház is működik, A szatira ne­mes hagyományú műfaját ápolja, szereti a lengyel nép: bátran kritizálja a fonákságokat a gúny eszközével, s a legjobb irók, színészek szolgáltatják a szellemes, vidám műsort. Egyébként a lengyel színjátszást1 Európa- szerte megbecsülik: idén hat lengyel színházi együttes szerepel nyugati körúton! AZ EMBER KÜLFÖLDÖN okvetlenül azt keresi, ami az otthonitól különbözik — s azon lepődik meg, ami azonos, vagy hasonló. Nos, Varsót is hatalmas folyó szeli ketté, a Visz­tula — de egészen más ez a kétpartú város, mint a mi Budapestünk. Igaz, hiányzik a dombos, regényes környezet mindkét oldalon, a Budának megfelelő tájemlékeket kár is lenne keresnünk. Prága — mert ez a neve itt a Visztula túlpartjának — sokkal inkább a mi elővárosaink, gyárnegyedeink testvére, az­zal a különbséggel, hogy a szép, új sportsta­dion itt épült föl. Mindössze két híd köti össze Varsót, a vol­taképpeni várost Prágával, ezzel a mostoha- öccsel. (Beszéltem olyan emberrel, aki tíz év alatt kétszer járt Prágában.) A jó másfél ki­lométernyi hosszúságú. széles, impozáns Poniatoivski-hídon vittek át először, hogy kö­zelről lássam a stadiont. A Visztula koránt­sem ilyen széles, a híd nagyobbik része a mé­lyebben épült városrész fölött ível át. Meg- hatottan mormoltam magamban Broniewski verséi erről a hídról: »Roncsból hidat verünk az ősi Visztulán.« De a Visztulának sincs akkora része a var­sóiak életében, mint a miénkben a Dunának. A vízpart itt mellékes és elhagyatott. Bármi­lyen furcsa, de Varsó a folyónak háttal épült! Talán a közlekedésről érdemes még följe­gyezni egyet-mást. Akárcsak Budapesten, itt is autóbusz, troli és villamos jár. A villamo­sok viselik az 1-től 39-ig futó számokat, a trolik általában 50-esek (itt is annyiféle troli- járat lehet, mint nálunk), az autóbuszok szá­mozása 100-zal kezdődik. Már ez is milyen lo­gikus és áttekinthető! (Különbség az is, hogy itt mindhárom jármű színe piros.) Igaz, hogy Varsó kisebb Budapestnél, egyszerűbb is az utazás. Átszálló jegyet itt nem ismernek. Csak vonaljegy létezik s azt az utas önként, fölszólitás nélkül váltja meg a kocsi elején ülő kalauznál VARSÓ szegényebb Budapestnél, Elárulják ezt kirakatai, a járókelők ruházata s az ipar­cikkek árai is. Egyszerűbben öltözködnek az emberek, kivált a férfiak. Nagyon ritka a ké­szíttetett ruha. Elnézegetem a kirakatokat: drágábbak az árak, mint nálunk. Pedig a len­gyel átlagjövedelem, azt hiszem, alacsonyabb a magyarnál. Igen, az emberek itt nehezen élnek, talán kopottabbak, kevesebb az ünnepnapjuk ás több a szomorú emlékük, mint nekünk. És mégis tiszta a levegő körülöttem, érzem a nyílt arcokon egy nemzet magabiztosságát és önérzetét. Ez az önérzet sértetlenül került ki a második világháborúból. Kegyetlen ára volt: hatmillió lengyel élet — de jellemből, nem,- zeti egységből bár mi vizsgáztunk volna úgy, mint ez a kemény gerincű, bátor nép! JÖLESŰN MONDOM EL: bennünket, ma­gyarokat nagyon szeretnek itt! Mikor Król műépítésznek, az óváros helyreállítójának s az egykori magyarországi lengyel katonai menekültek parancsnokának elmondtam, hogy magyar vagyok, magához ölelt s parányit el­homályosult a szeme: — Ha magyarral találkozom, nemcsak a hagyományos barátság tudata ébred föl ben­nem, de szivem mélyéig meghatódom. Hogy ma itt vagyok, azt önöknek köszönhetem. És igy van ezzel kívülem még jó párezer- len­gyel! Igen, 1939-ben, az összeomlás után tízezer* szám jelentek meg nálunk a lengyel mene­kültek. Ha volt érdeme azokban a sötét esz­tendőkben a magyar társadalomnak, az ép­pen a lengyelek iránt tanúsított segítsége és barátsága. Ennek a testvéri fogadtatásnak vi­szonzását érzem ma Varsóban, irók, újság­írók, művészek, szállodai alkalmazottak, vagy egyszerű utcai járókelők részéről sorozatosan. Hála és köszönet érte! Vidor Miklo« KÖZÖS ÚTON

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents