Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-01-22 / 4. szám
EVANGÉLIKUS ELET „Egybefoglaljuk könyörgéseinket66 Ezek a szavak az Egyházak Világtanácsa Hit- és Egyházszervezet Bizottságának a Magyarországi ökumenikus Bizottság ökumenikus imaheti felhívásában közzétett könyörgéséből valók. Ezekben a napokban gyülekezeteink és a magyarországi protestáns gyülekezetek mind egybefoglalják könyörgéseiket az egyház egységéért, az embereknek Istennel és egymással való megbékélésért. Az imádság mindig egységbe von. Jézus Krisztus szavaiból tudjuk, hogy az őszinte és becsületes keresztyén imádság (akkor is, ha nem szóról szóra) mindig így kezdődik: Mi Atyánk. Az imádság közösségbe foglaló és egységre hívó ereje attól ered, akihez az imádság szól: Istentől. Nem lehet úgy megszólítani Istent, hogy ugyanakkor Öt kisajátítjuk egyedül a magunkénak, mert ez Isten nevének hiábavétele és a második parancsolat megszegése. Az imádság azért is egységbe von, mert velünk együtt imádkozik mindenkor az egész egyház. Aki ezt nem veszi tudomásul, az nem is imádkozik igazán. Különösen érezzük ezt akkor, amikor az imádkozásban mások imádságos szavait használjuk fel, legyen az akár a Miatyánk, amit Jé» zustól tanultunk, vagy az egyház templomi imádkozása, amit a lelkész ajkáról hallunk, vagy egy zsoltár a Bibliából, ének az Énekeskönyvünkből, vagy imádság az imádságos könyvünkből. Az imádkozás ezért mindig elkötelez bennünket a testvéri közösségre és egységre. Az imádkozás maga véget ér az ámennel, de az »-imádságos élet« voltaképpen az után kezdődik. Az egyház ennek az elkötelezésnek engedelmeskedik, amikor esztendőnként a világ minden táján ugyanabban az időben kulcsolja imádságra kezét és ugyanazokra a kérésekre összpontosítja figyelmét. Ez az együttes imádkozás engedelmesség az igének. Isten igéje hatalma alá von bennünket és ezzel egységre hív. Amint az ige mondja: »Egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása« (Rm 5, 18). Együttes imádkozásunk Isten ítélete alatt is eggyé von bennünket. Az őszinte bűnbánat mindig ezt mondja: nem vagyok különb Isten előtt másoknál, Az együttes imádkozás szívünkre helyezi a reménység egységét is, mert hiszen Isten ígéreteit személy- válogatás nélkül adja. Az ilyen módon imádkozott együttes könyörgés bizonyságtétel Isten szeretetéről, a mi hitünkről és arról a kegyelmes cselekedetről, amelyet Isten Jézus Krisztusban Szentlelke által mindannyiunkban véghezvisz. Ehhez természetesen alázatosság kell, amely elismeri, hogy egyedül Isten bűnbocsánatából és kegyelméből élünk. Az ilyen imádkozás csak a szeretet légkörében tud ltivirágzani. A szeretet tesz nyitottá arra, hogy egymástól és egymásért tanuljunk, azaz, hogy előbbre haladjunk a jobb és igazabb szolgálatban. Mindezt betetőzi és egybefoglalja a hálaadás, amely a keresztyén imádságnak alapja, formája és lényege, amint Isten igéje mondja: »Mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által tihozzátok« (1. Tessz 5, 18).' Az idei ökumenikus imahéten Isten igéjére figyelve, így imádkozik a mi gyülekezeteink népe is. Az imahét felett pedig ott ragyog Isten ígérete, amely biztos és nem csalatkozik: ő meghallgatja a Jézus nevében hozzá imádkozókat, A tisztességre gondotok legyen Alapvető meggyőződésünk, hogy életünket Isten előtti felelősségben kell élnünk. »Mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye jutalmát a szerint, amiket testben cselekedett: vagy jót vagy rosszat.« (2. Kor 5, 10.) A keresztyén hivő ember ezért viszi életének kérdéseit, terveit, elhatározásait Isten elé imádságában és ezért helyezi oda életét az ige mértéke alá. De ez a meggyőződés és kegyes gyakorlat nem azt jelenti» hogy az Istenen kívül senki másnak nem tartozunk felelősséggel és nem számít az emberek í-óluhk alkotott véleménye. — Számtalanszor találkozhattunk olyan emberekkel, akik sokak által helytelenített döntésük, szavuk, cselekedetük, magatartásuk védelmére ezt válaszolták: »Csak Istennek tartozom számadással.« — Ugyancsak sokszor találkozhattunk olyanokkal is, akik a sürgős döntés, vagy a rájuk váró aktuális feladat elől ezzel tértek ki: »Majd meglátom, mi lesz Isten akarata, véleménye.« Vasárnapi oltári igénk egyik mondata arra figyelmeztet bennünket, hogy az az Isten, akinek valóban számadással tartozunk és akinek véleménye valóban döntő minden életmegnyllvánulásunkra nézve — igen fontosnak tartja azt is, hogy az embereknek mi a véleménye rólunk, keresztyén emberekről. »A tisztességre legyen gondotok minden ember előtt.« (Rm 12, 17.) Milyen a tisztességes élet? Tisztességes az az ember, aki tisztének eleget tesz. Mindnyájunknak van meghatározott munkaköre, amelyet önként vállalt, vagy amire megbízták. Ez a munkakör feladatokat állít az ember elé, amelyeket meg kell oldania, végre kell hajtania. — A mi világunkban nagy megbecsülésnek örvend a munka. Embertársaink rólunk való véleményét döntően alakítja, hogyan végezzük munkánkat. Nem tisztességes az az ember, aki elhanyagolja munkakörét, aki vállalt kötelezettségének nem tesz eleget, aki a rábízott feladatot nem hajtja végre. Ezen a kenyérkereső munkánkkal egyenlő tiszten, feladaton felül leístentisxt eteti rend a Keresztyén Énekeskönyv használatához nélkülözhetetlen Ara 4.— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtó- osztály, Bpest, VIII, Puskin u. 12. hetnek olyan tisztségeink is, amelyek abból adódnak, hogy Isten közösségi lényekké teremtett bennünket. Ilyen pl. az apák tiszte a családon belül. A családon túl nagyobb emberi közösségekben is nyerhetünk tisztséget, mint annak vezetői, vagy képviselői. Így pl. egy tsz, egy falu vagy egy egyházközség életében. Ezekben a tisztségekben úgy kell forgolódnunk, hogy az a közösség javát és előrehaladását szolgálja, és az emberek megbecsülését kiérdemelje. A ránk bízott ügyekben a mögöttünk felsorakozott emberek véleményét hűségesen kell képviselnünk és nekik a rájuk vonatkozó ügyekben jó iránymutatást, helyes tanítást adni. Nem tisztességes ember az, aki az által# vezetett vagy képviselt közösség érdekeit nem tartja szem előtt, javát nem munkálja, előrehaladásáért nem küzd. A keresztyén ember tisztességes életet él, mert tudja, hogy élete gyakorlati igehirdetés, amely Isten sze- retetét éli meg az emberek között. Mezősi György Főpapi látogatás Spellmann bíboros, New York érseke, az amerikai haderő legmagasabb rangú püspöke — lapjelentések szerint — az elmúlt vasárnap Nyugat- Németországba érkezett. A főpap Iá togatását ezekkel a szavakkal kezdte: »Katonaként érkeztem Nyugat-Né metországba, az amerikai helyőrségek megszemlélésére.« A bíboros ezt a kijelentést két héttel karácsony után tette, amikor az egész keresztyén világ az Isten dicsőségének és a föld békességének evangéliumával e világba lépő igazi Főpapra emlékezett. Ügy gondoljuk, Jézus Krisztus minden igaz papjának az a dolga, hogy Mesterét kövesse és a békesség jó hírével köszöntsön be mindenütt, ahova lép. Annál is inkább, mert Jézus Krisztus erre kifejezetten utasítást is adott tanítványainak. (Lk. 10,5.) A békesség hírnökeként köszönteni tehát minden igaz papnak keresztyén kötelessége. Ezenkívül ezt várják tőlünk az emberek is, felebarátaink, akik iránt maga Isten tett bennünket a szere- tetben felelőssé. A német nép és vele együtt a világ népei mind bizonyára jobban örültek volna, ha Spellmann bíboros látogatására nem katonaként érkezik, hanem főpapként és nem azért, hogy a megszálló katonaságot szemlélje meg, hanem hogy az emberiség békességén munkálkodjék. Lelkéssiktatás Békésen 1958 január elseje sokáig emlékezetes ünnepnap marad a békési egyházközség életében. Ezen a napon iktatta hivatalába Mekis Ádám esperes Dömötör Tibor eddigi helyetteslelkészt, a békési gyülekezet egyhangúlag meghívott lelkészét. A gyülekezet imaterme már az isten- tisztelet kezdete előtt zsúfolásig megtelt. Mekis Ádám esperes Ézs 43,1 alapján hirdette Isten üzenetét az új lelkésznek és a békési gyüle kezeinek. Az új lelkész Rm 9, 15— 16. alapján tartotta meg igehirdetését. »Minden új év, minden új élet, minden újrakezdési lehetőség arról beszél, hogy Isten könyörületes — mondotta. — Isten az egyházat azért élteti, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen az ö könyörületes- sége. Isten népe ezért reménységgel tekint a jövő felé. A következő hetek és hónapok egyházépítő munkája mutatja majd meg, hogy tudunk-e helyesen élni ebből a kö- nycrületből. Isten ma újra a kezünkbe adta a gyülekezet holnapját, hogy széppé, boldoggá, mások számára is kívánatossá tegyük ezt a holnapot. Ez a mi feladatunk«. Az ünnepi díszközgyűlésen a Kelet-békési egyházmegye nevében Mekis János egyházmegyei felügyelő meleghangú köszöntője után Mekis Ádám esperes üdvözölte az új lelkészt: »Békességet hirdetni és megvalósítani a gyülekezetben, békességben lenni a többi egyházakkal és békességben élni minden emberrel — ez az evangélikus lelkipásztor feladata«. HONVÁGY A vonat egyhangúan döcög a téli . éjszakában. Künn homályba burkolódzik a havas táj, a szakaszban meg vágni lehetne a füstöt. Az utasok egy része előre, vagy hátra bukott fejjel szundikál, ■más része halkan beszélget. Könyv van a 'kezemben, azt olvasom nem valami nagy buzgalommal, álmoskás szemmel. Aludni nincs kedvem és az igazat bevallva, vonaton nem is tudok aludni. Így jobb híján, messze kalandozok, csaik úgy az eszem segélyével. Ügy is lehetne mondani, hogy a& elmúlt napok eseményeit, emlékeit idézgetem vissza. Ebben nincsen semmi különös, így szokott cselekedni az utas, akit jószerencséje, vagy valami kényszerűség hosszú utazásra indít. Egyszerre párbeszéd üti meg a fülemet. A velem átelleni pádon egy őszhajú, idősebb bácsika, meg egy középkorú férfi beszélget. Odafigyeled:, mert oda kell figyelnem, olyan érdekes dolgokat mondanalk el Készülj az ige hallgatására 1956. január 22. — Vízkereszt után 3. vasárnap Mt 8, 1—13 — Rm 12, 17—21. — Liturgikus szín: zöld. m Igénk szerint Jézus Kriszitust a Hegyi Beszéd elmondása utáni nagy sokaság követte. Hallották és érezték az emberek, hogy a nagy hatalommal szóló Jézus Krisztusban elközelített az Isten országa. A Krisztusban hivők sokaságából lépett elő a bélpoklos ember s könyörgött gyógyí- itásáért. Ennek az embernek meggyőződése volt, hogy az a Jézus, aki Isten hatalmas dolgait olyan páratlan erővel hirdette a Hegyi Beszédben, nem lehet más, mint az emberek baját átérző Krisztus, aki isteni hatalmát arra használja fel, hogy az embervilágot oltalmazza és védje a természeti csapások elien, az emberi életet jobbá akarja tenni, enyhíteni akarja a betegségek és szenvedések terhét. * m Még fokozottabb mértékben él ez a hitbeli meggyőződés a kapernaumi századosban. Bizonyos abban, hogy ha Jézushoz fordul, meg fogja gyógyítani otthon fekvő beteg szolgáját. Ez a Jézusba vetett bizalom olyan erős, hogy még azt sem tartja szükségesnek, hogy Jézus eljöjjön hajlékába» Rendületlenül hiszi és vallja, hogy Jézus az ember földi sorsával törődő, abban is segíteni akaró, minden testi-lelki nyomorúságot megszüntetni akaró Krisztus. Ezt a hitet erőteljesen kiemeli és megdicséri Jézus. Ugyanakkor mellé állítja azt a torz magatartást, amely nem Isten irgalmassága felől tájékozódik, nem látja meg Jézus Krisztus igazi lényegét, nem fedezi fel benne a végtelen és határtalan emberszeretetet. A mennyek országában azok fognak letelepedni Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal, akik az irgalmasság Atyjában bizakodnak, akik a Krisztusban kitárult szeretetre tekintenek. Akik nem a szeretet felől tekintenek rá, semmit sem értenek meg tanításából, gyógyításából és a megváltás egész művéből. S A bélpoklos és a kapernaumi százados jártak a helyes Krisztus-megismerés útján. Ma és mindenkor azoknak a keresztyéneknek van igazuk, akik Jézus Krisztusban a tökéletes és teljes emberszeretet Istenét látják, aki kész az ember üdvösségének munkálására és földi boldogulásának előmozdítására egyaránt. Az ő szándékaiba ugyanúgy beletartozik az ember üdvözilése, mint az ember földi sorsának javítása. Mindez azt a következményt rejti magában, hogy a keresztyén embernek nemcsak azt kel! tudnia, hogy Jézusnál kész a szabadítás, hanem neki magának is árasztania kell a krisztusi lelkületet, követnie kell a Mestert, fel kell karolnia az emberek javának munkálását, előbbre kel) vinnie az életet, segítve, gyógyítva és jót cselekedve kell járnia az embervilágban, mert csak így válhat méltóvá a szép keresztyén névre! A templom — Zsolt 69, 10. A keresztyén ember életének középpontja a templom, összefogja, együtt tartja a gyülekezetét. A templom az a hely, ahol a keresztyén ember Istenének szavát hallja, hite táplálékot kap, ahol az üdvösségről hallhatja az örömüzenetet. __ A templom azonban nemcsak azért van, hogy falai közé összegyűjtse az Istenben hívőket. Nagyon öncélú volna minden templomépítés, ha célja csak arra az időre korlátozódna, amíg a hívek benne összegyülekeznek; értelmetlen lenne minden istentiszteletünk, ha mondanivalója csali a tempiamaj tóig tartana. Nagy a veszélye annak, hogy túl messze kerül a templom hétköznapi életünktől. Kísértésünk, hogy a templomba kikapcsolódni megyünk, megpihenni a vüóg zajától és sok bűnétől. Jól esik a csend, a más légkör, jól esik emberek helyett egy kicsit »Istennel lenni«. így adódik az, hogy sok keresztyén embernél templom és élet — két külön világ. Pedig azért van templomunk, hogy belőle induljon ki az élet. Hogy ami ott történik velünk és értünk, az ne életünknek egy külön, elzárt része legyen. Hogy amit ott Isten mond, az elkísérjen, irányítson minket a temp- lomajtón kívül is. Csali így van értelme minden, templomban elhangzott igehirdetésnek, hiszen éppen az a célja, hogy életünk — templomon kívüli életünk — gyümölcstermő legyen. Közelebb a templomi életünket, istentiszteletünket a hétköznapi élethez! Csak úgy lehetünk együtt a templomban Istennel, ha együtt vagyunk. az emberekkel is! VALLJUK MEG, hogy nagyon sokszor messze van templomon» életünk a való élettől. Valljuk meg, hogy sokszor nem úgy hirdetjük és hallgatjuk az igét, mint ami éppen azért hangzik, hogy templomon kívül is elkísérjen bennünket. ADJUNK HALÁT Istennel«, hogy van templomunk. Áldjuk Öt azért, hogy ma is épülnek az Ö házai, hogy összekötő kapcsok legyenek közte és életünk között. KÖNYÖRÖGJÜNK minden templomozó keresztyénért, hogy mindannyiunknak egész élete okos istentisztelet legyen. .1. Gi HETI IGE: Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett. — 2, Kor- 4, 6. Január 22. Vasárnap. — Hab 3, 3—4; 11; 18—19. Az Istennel való találkozás mindig lenyűgöző valami, de nem feltétlenül megsemmisítő hatású, mert a Benne hivő embert Isten jelenléte nem pusztítja el, hanem megváltja. A megváltott ember éppen ezért örömmel készül a Vele való találkozásra. Január 23. Hétfő'. — 2. Kor 3, 12—18. A Szentlélek megszabadítja az embert minden törvényeskedő megkötöttségtől. Szabaddá tesz Isten dolgainak meglátására és a mindennapi keresztyén élet hűséges és igaz megélésére. A Szentlélek ad erőt Istennek a Jézus Krisztusban való megismerésére és a hit szerinti életre. Január 24. Kedd. — 2. Kor 4, 3—12. Pál apostol szavai szolgálatának legmélyebb titkát tárják a kormtusi gyülekezet tagjai elé: számára nincs más életforma, mint a Jézus Krisztusról való prédikálás. Ez tölti be életének minden pillanatát, minden gondolatát és minden cselekedetét, mert Jézus Krisztust szolgálni csak teljes szívvel és lélekkel lehet. Január 25. Szerda. — 2. Kor 4, 13—18. Mi keresztyének a látható világból a láthatatlanra tekintünk, mert hitünk szerint ott, Istennél az örökkévaló üdvösség lesz az osztályrészünk. Ugyanakkor azonban tudjuk, hogy addig ebben a látható világban kell igaz keresztyénként élnünk, mert üdvösségünk itteni életünkben dől el. Január 26. Csütörtök. — Gal 1, 11—24. Nagyon szerény mondat mögött nagyszerű, hősi élet. Egy hűséges ige- hirdető — Pál apostol — mondja el: hol, merre járt, törődött, hogy Jézus Krisztus evangéliumát hirdesse. Mondatainak summázása mégsem öntelt vagy gösos, hanem annak beismerése, hogy általa az Isten cselekedett. Január 27. Péntek. — Mt 16, 24—28. Ezekben a mondatokban Krisztus az igaz keresztyén életre szólítja fel övéit. Ez a szerinte való é'et elsősorban akkor válik valósággá, ha megtagadjuk bűneinket, önzésünket és mindenben Reá hallgatunk, az Ő útmutatása alapján járunk a világban. Január 28. Szombat. — Fii 3, 20—4, 1. A keresztyén ember hite által a mennyekben él, mert az örökélet ígéretét bírja. De ugyanakkor a szeretetben elkötelezett arra, hogy »ekképpen megálljon az Urban«, azaz földi életében mindenkor az örökéletnek megfelelően hasznosan és becsületesen éljen» egymásnak. Néhány mondat után kiderül, hogy a bácsika »világlátott« ember, aki bejárta a félvilágot, áthajózott a nagy Óceánon. Meglepő, hogy nem beszél hangosan és nem mond »nagyokat«. Szinte csak a puszta tényeket rögzíti, önti mondatokba. Keze mozdulata is csak akkor lesz nyugtalanabb, amikor széles taglejtéssel a hullámok játékát, viharzását szemlélteti. Lassan már mindenki az érdekes embert figyeli. Közelebb húzódom én is, hogy jobban halljam, amit mond. A bácsika éppen arról beszél, hogy fiatal korában kalandvágyó természete űzte, hajtotta el a szülői háztól. Nem is egyszer, hanem háromszor szökött meg hazulról. Először a szomszéd faluból hozták vissza, másodszor valahonnét Ausztriából. Harmadszorra végre sikerült: Fiúméban hajóra szállt, hogy megpróbálja szerencséjét. Hogy ez mennyire sikerült, arról nem valami sokat beszél. Csupán egy mondatban summázza: idegenben még halott sem szeretnék lenni, hát még megöregedni. Majd folytatja: »Ott addig kell dolgozni, míg az ember fel nem fordul. Idegenben nincsen senki, ciki lefogná a szemét. Nincs család, nincsenek ismerősök...« Nem is bírta sokáig a hontalanságot. Egyre azon igyekezett, hogy az utazásra összegyűjtse a pénzt, és ahogy csak lehetett, hazajött. »Men nem hagyott békén a honvágy.« Aztán sóikéig bólongat és mintegy magyarázatul hozzáteszi: »Tudja itt minden más. Ha kimegyek a határba, a széles határ az enyém, legalább is én úgy érzem... Mert ez a mi földünk, a mi hazánk. ... És milyen szép a mi hazánk...« Az egyik állomáson leszálltam, de csomagjaimon kívül, magammal vittem az ősz bácsika szavait is, akinek nem volt és nincs is, szebb a mi magyar földünknél. V. J.
