Evangélikus Élet, 1956 (21. évfolyam, 1-44. szám)
1956-01-22 / 4. szám
I EVANGÉLIKUS ELET fi budai egyházmegye gyülekezetei oftertóriummal segítik a földrengés-sújtottá dunaharaszti gyülekezetét Mint ismeretes, január 12-én a kora reggeli órákban Budapesttől délre szokatlan méretű földrengés volt, amely különösen Dunaharaszti és Taksony községekben pusztított. Harkányi László dunaharaszti helyettes lelkész a következőket mondta munkatársunknak: ISTENTISZTELETI REND Budapesten, január lió 22-én A földrengést követően aggódva indultam Dunaharasztira. A lelkészi hivatal felé vezető úton szomorú kép tárult szemeim elé. A házak kéményei és oromfalai ledőltek, szeretetet sugárzó családi tűzhelyek helyét sokfelé romok, omladékok fedték, számos boldog otthon dőlt romba. Duna- harasztiban halálos szerencsétlenséget a földrengés nem okozott, mert abban az időben az emberek már régóta talpon voltak, egyrészük vonaton igyekezett munkába, a többiek indulni készültek. A lelkészi hivatalt vastagon borította a lehullott vakolat, a falon tenyérnyi rés. A községben mindenki romot takarít. Magam is beálltam a munkába, kitakarítva a hivatalt, majd a környéken lakóknak segítve. Mikor lesz itt élet? — kérdezték ezen a reggelen az emberek. Nem sokkal később, mintha a föld alól bukkannának ki. hatalmas autók egész sora érkezik, mások segítségére siető emberek százaitól népesek az utcák. A csákányok döngve bontják a veszélyesebb épületromokat, a talicskák nyikorgása egyszerre a megújuló élet édes dallamává lesz. Ezután kerékpárral kerestem fel a gyülekezet tagjait. Az egyiket éppen főzés közben találtam, három hajléktalan szomszédjának készített ebédet. A másik, egy idős asszony, létra tetején áll, a tetőt cserepezi. A gyülekezet gondnoka a felügyelőnél kap menedéket. A hívek kis csapata, ha romok között is, mégis él. A gyülekezet a református imateremben tartotta istentiszteleteit eddig is. Most ez a hajlék is megrongálódott, a mennyezetről lelógó vako- kolatdarabokat lengeti a szél. A református lelkésszel együtt nekiállunk a takarításnak. Vasárnapra a gyülekezetnek hajlék kell. És vasárnap? Mindenütt folyik most már az építés munkája, s amikor felhangzik az istentiszteletre hívó harang szava, elindulnak Isten háza felé. Megszólal a hálaadásnak, a megmenekülésnek, a pusztulásban is szilárd, boldog hitnek az éneke: »Mily nagy az Ür kegyelmessége. Délután a két faluval távolabbi Dunavarsányban van istentisztelet. Eddig az iskolában gyűltek össze a hívek, most előtte állnak szomorúan. Az iskola is megsérült, s így az egyik gyülekezeti tag otthonába megy az Istenhez ragaszkodó kis gyülekezet. Az alacsony kis szoba egyszerre megtelik, néhányan állnak, nekik nem jutott már hely, de boldogan énekelnek, buzgó hittel hallgatják Isten igéjét és hivő szívvel imádkoznak. hiszen Isten megsegítette őket a földrengés pillanataiban is. A budai egyházmegye gyülekezetei siettek elsőnek a dunaharaszti testvérek megsegítésére. Vasárnapi offer- tóriumaikkal ők is a rombadöntött hajlékokat látják szemeik előtt, s azt szeretnék, hogy minél előbb ismét boldog hajlékok épüljenek a romok helyén, s minden szív boldogan dicsérje Istent. Nem lehet elég hálás szívvel köszönetét mondani ezért a testvéri segítségért. Ma még talán pusztulásról beszélnek a romok, de a szívek bizakodása, a kezek szorgossága új életről, Istenbe vetett szilárd hitről és Isten naponként megújuló szeretetéről zeng éneket: »Mily nagy az Ür kegyelmessége ...« Nyugatnémet katolikusok a keresztyénység és a nyugati kultúra viszonyáról A nyugati országok katolikus köreit mind jobban foglalkoztatja és aggasztja a nyugati kultúra és a ke- resztyénség sokat emlegetett és el- szakíthatatlannak tartott kapcsolata. A katolikus sajtó nagy teret szentel e kérdés tárgyalásának, .úgy pl. a nyugatnémet »Allgemeine Frankfurter Zeitung« egészoldalas cikkben foglalkozik vele. Felveti a problémát, hogy vajon a keresztyén- ség egyet jelent-e a »nyugati kultúra alatt értett kapitalista társadalmi és gazdasági rendszerrel?« A lap szerint katolikus egyházkörökben, sőt legmagasabb helyen is olyan felfogás kezd kialakulni, mely a keresztyénséget nem azonosítja semmiféle társadalmi rendszerrel, »tagadja a keresztyénségnek egy meghatározott kultúríormához való kötöttségét« és abból a feltevésből indul ki, hogy ha mindaz, amit »Nyugatnak« neveznek, rövidesen eltűnnék, akkor »Kelet új közösségi kultúrájában is hirdetnie kell az egyháznak az egyetemes üdvüzenetet«. Óvakodni kell tehát attól, hogy »a keleti világot a nyugati individualizmus szemüvegén át szemlélje az egyház«. A legnagyobb vétek lenne ■— fejti ki a lap — a keresztyénséget egyfajta kultúrával azonosítani és annak védelmezőjévé tenni, mert ezzel a keresztyénség nevében éppen szóló sajátosan keresztyén üzenetet, a minden népekhez és kultúrához azaz a keresztyénség egyetemességét veszélyeztetnénk. A keresztyénségnek és a materializmusnak a szembeállítása is szándékolt ellentétkeresés, mivel nem azonos minőségeket nem lehet ösz- szehasonlítani, hisz a materializmus tudományos világnézet, a keresztyénség pedig élő hit. A lap idézi a kérdés kapcsán XII. Fiús pápának legutóbb tett nyilatkozatát: »A katolikus egyház nem Augustinus vallomása Isten örökkévalóságáról <Conf.: Lib. I. Cap. 6.) A legfőbb létező vagy és örök; nincsenek Benned változó napok, bár Benned változnak a napok, mivelhogy minden Benned van. Nem múlhatnának a mák, ha nem halmozódnának Benned múlhatatlanul. Mert eszíendeid fogyhatatlanok. (Zsolt lói., 28.), minden éved az örök ma jelene. Hány hömpölygőit át már napjainkból és őseinkéből örök jeleneden és mind belőled nyerték alakjukat, aminthogy minden elkövetkezendő nap is ebből nyeri létét. Te pedig mindétig ugyanaz vagy (Zsolt 102., 28.) és minden holnapon és jövőn, minden tegnapon és múlton ma munkálkodtál, ma munkálkodói. azonos a nyugati kultúrával, mert kész minden kultúrával szövetséget kötni.«. A tények is azt bizonyítják, hogy ha az egyház nem engedi magát politikai célokra felhasználni, szabadon élhet és fejlődhet. A kialakuló új korszak nem a »Nyugati kultúra« korszaka, és a keresztyénség nem lehet védelmezője a réginek. És hogy mennyire nem is az, mutatja, hogy kínai, indiai, afrikai püspökök viselik már a római mit- rát. Kínában a 3 millió katolikus szabadon gyakorolhatja a hitét. Lengyelországban a hazájukhoz hű hívek teljes vallássszabadságot élveznek. »Az utazók, akik Lengyelországot felkeresték, egybehangzóan arról adnak hírt, hogy az ország népe sosem volt ilyen buzgó katolikus, mint éppen ma. S a lengyel példát folytatni lehetne. Mindezek a tények megcáfolhatatlanok és bizonyítják, hogy a szocialista világban is megtalálhatja helyét az egyház és semmiképpen nincs a sokat emle- gett nyugati kultúrához kötve« — vonja le a tanulságot a nyugatnémet római katolikus lap. Deák tér de. 9 (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11 (úrv.) Hafenscher Károly, du. G Dóka Zoltán. — Fasor de. 11 Gyöngyösi Vilmos, du. 7 Gyöngyösi Vilmos. — Damjanich u. 28/b. de. fél 10 Gyöngyösi Vilmos, du. 5 sze- retetv. — Dózsa György u. 7. de. fél 10 Dulcz Pál. — Üllői út 24. de. fél 10, de. 11. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák), de. háromnegyed 12. — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Thaíy K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor, — Kőbánya de. 10 Korén Emil. — Utász u. 7. de. 9 Koren Emil. — Vajda P. u. 33. de. fél 12 Koren Emil. — Zugló de. 11 (úrv.) Scholz László, du. 6 Scholz László. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Muntag Andor. — Rákosfalva de. fél 12 Muntag Andor. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Rimár Jenő. du. 7 Gádor András. — Váci út 129. de. 8 Rimár Jenő. — Újpest de. 10 Blázy Lajos. du. fél 7 Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Vas u. 2/c. de. 11 Szimonidesz Lajos. — Pesterzsébet de. 10. — Soroksár-Ujtelep de. fél 9. — Rákospalota MÁV-telep de. 8. — Rp. Nagytemplom de. 10. — Rp. Kistemplom du. 3. — Pestújhely de. 10. — Rákoskeresztúr de. fél 11. — Rákoshegy de. 9. — Rákosliget de. 10. — Rákoscsaba de. 9. du. fél 7. — Clnkota de. 9 (gverm.), de. 10. du. fél 3. — Mátyásföld de. lö fgverm.). de. fél II. — Kereoes-K'S- tarcsa de. háromnegyed 9. — SzUasliget du. 3. — Pestlőrinc ^le. 11, du. 5. — Pestimre du. 5. — Kispest de. 9. de. 10. du. 6. — Wekerle- telcp de. 8. — Rákosszentmihály de. fél 11. du. 5. Bécsikapu tér de. 9 Váradv Lajos. de. 11 Juhász Géza. du. 7 Várady Lajos. — To- roczkó tér de. fél 9 Juhász Géza. — Óbuda de. 9 (gverm.) Puskás János, de. 10 (úrv.) Puskás János (szuppl.). du. 5 Komiáthy Lajos. — XII., Tarcsav V. u. 11. de. 9 Rutj- kay Elemér, du. 7 Danhauser László. — Diana u. 17. de. fél-9 Danhauser László. — Pesthidegkút (Szent István u.) de. fél 11 Groó Gvula. — Kelenföld de. 8 Mitncz Frigyes. de. 11 Muncz Frigyes, du. fél 7 imaóra: Rezessy Zoltán dr. — Németvölgyi út 138. de. 9 Bottá István. — Csend de. 11. du. 0. — Budafok de. 11. — Nagytétény de. 8. — Kelenvülgy de. 9. — Albertfalva de. 11. — Csillaghegy de. fél 10. BARTÓK Tíz éve elköltözött nagy zeneköltőnk, Bartók Béla — a jelenkor klasszikus zeneszerzője: neve ott ragyog Bach, Mozart, Beethoveij. Brahms neve mellett. Mint ők a maguk századiát, s a maguk Európáját, úgy foglalta össze és fejezte ki zenéjében Bartók ezt a századot, mely végsőkig feszült ellenmondásaival, útkeresésével, a társadalmi, szellemi megújhodás iránt való nagy vágyával ott sűrűsödik a zongoraversenyek, vonósnégyesek, a Zene, a Concerto hangjaiban éonúgy. mint A kékszakállú herceg vára. a Fából faragott királyfi, vagy a Csodálatos mandarin zenéjében. Bartókról már életében valóságos irodalom termett: írók és tudósok kutatták művészete titkait. E titokzatos, s nem könnyen meghódítható művészet hatalmas utat tett meg a kezdeti értetlenségtől mai elismertetéséig. Bartókot is sújtotta a nagy elmék sorsa: talán túlságosan előresietett. Amikor 1786 tavaszán bemutatták Bécsben Mozart Figaro-ját, József császár egy akkor híres, ma már ioggal elfeledett muzsikus tekintéllyel beszélgetett a bemutatott zenéről, a felségnek az volt a véleménye. Mozart »hibája, hogy, amint az énekeseik sokszor panaszolták, túlharsogja őket a maga túlságosan telt kíséretével . . .« Hol- van már József császár, hol a derék udvari zenész, s ki érzi »harsogónak« ma már Mozart csodálatos zenéjét? . . . Bartók megnemértésével is így leszünk. Bartókot, a művészt, tudóst, embert igyekszik megmutatni ez a kis könyv, amely a Békebizottságok Kiskönyvtára sorozatban jelent meg. Szeretné még szélesebbre nyitni a függönyt a zene új közönsége előtt, hogy minél több szívet megérinthessen Bartók Béla költészetének, s igaz emberségének melege. Csobádi Péter Bartók című kiskönyve, a városi, üzemi és községi békebizottságoknál, valamint a könyvkereskedésekben és hírlapárusoknál kapható 2 forintos áron. PESKÖ ZOLTÁN orgonaesteje január 24-én, kedden este 8 órakor lesz a ZENEAKADÉMIÁN. Műsorán régi és új mesterek művei szerepelnek. Az Ótestamentum énekesei Az Ötestamentum embere szívesen és sokat énekelt. Ezt bizonyítják a Bibliánkban ránkmaradt régi emlékek. Dalra nyílt ajka munka közben, dalolt amikor családjában valami nevezetes esemény következett be. A szerelmes fiatal — akárcsak a mai — dallal árulta el szívének titkát annak a leánynak, akire mindig gondolt. Ha hadba indult bátorító, a régiek hősi tetteire emlékeztető harcidalra gyújtott és a harc végén diadalénekben mondta el a késő utódok számára az új hősök nagyszerű tetteit. Nehézveretű, komorszavú siratóénekkel búcsúzott az elhunyt kedvestől, az apától, gyermektől, feleségtől, az elesett hősöktől. Tudott tehát víg lenni, szívfájdító bánattal zokogni, mindennek örülni. Tudott lelkesedni, hazájának, népinek sorsát szívből megénekelni. És mindezt az érzést el tudta mondani az emberi énekhang varázsos. ezerszínű hangszerén, dalban, nagyszerű énekszóval. Az éneklő, a daloló ember nem marad egyedül, meit hangja a szív mélyéből szól, a másik szívhez. Nem marad egyedül, mert dalához mások is kapcsolódnak, vele együtt énekelnek. De nem marad egyedül úgy sem, hogy még akkor is felcsendül a dal, amikor alkotója, vagy alkotói rég a sírban pihennek. Igen: az énekszó közösséget teremt ember és ember között, átfogja a teret és az időt. Szájról szájra száll, késő korok is idézgetik, mert minden kor embere szeret örömében, bánatában énekelni, dalolni. Szeret másokkal együtt örülni és tud másokkal együtt bánkódni. Nem csoda hát, hogy az Ótestá- mentum gyülekezete, az óstestámen- tumi kor embere, amikor Istenéhez fordult, nemcsak szóban tette ezt, hanem a költészet szép szavaival, az emberi ének, hang s a hangszerek szépséges eszközével. Tudta, érezte, hogy Isten tiszteletét a lehető legnagyszerűbb módon kell végeznie. Ha végiglapozzuk Bibliánkat, lép- ten-nyomon találkozunk ilyen jellegű, művészi formába öntött Istenimádattal. (Sajnos, mai bibliafordításunk csak ritka esetben érzékelteti ezeknek szépségét.) Mózes diadaléneket zeng a Verestengeren való átkelés után (2. Móz 15, I—21.) s a nép vele együtt énekel erről a csodálatos eseményről, imádva Istent, aki ily nagyszerűen cselekedett. Debora és Bárák is így cselekszik a nép egyik nagy csaxaja után. (Bir 5.) Hősökről énekelnek, akiknek tettei méltók arra, hogy az utódok is emlékezzenek rájuk, de Ugyanakkor határozottan hirdetik, hogy a diadalt végeredményben Isten adta. A törékeny asszony, Anna. énekszóval mond köszönetét fia születéséért, imádságának meghallgatásáért. (1. -Sám 2, 1—10.) Dávid, amikor a szövetség ládáját újra a szent sátorba helyezik, »éneket ad az Űr dicséretére« (1. Krón 16, 7.). S ez az Úr dicséretére zengő hang végigkíséri egész életén a »zsoltáros királyt«. A hagyomány szerint ugyancsak ő volt az, aki az istentiszteleti szolgálatba az énekesek rendjét beállította. (1. Krón 25. stb.) A Béke-Világlanács kezdeménye- zésére világszerte megünnep- lik minden idők egyik legnagyobb lángelméjének, Wolfgang Amadeus Mozartnak 200 éves születési évfordulóját. Leopold Mozart érseki karmester fia 1756 január 27-én Salzburgban született. Már kora gyermekségében maradandó műveket alkot. Azt lehetne mondani, hogy élete valóságos csoda. Nem »csodagyermek« ő, hanem valóságos tünemény, születésétől haláláig egyetlen csoda. Apja, a becsületes zenei nevelő, a zene salabak- tera volt; s fia, a hároméves gyermek egy napon megszólalt a zene nyelvén, de nem selypítve, pöszén, hanem a tökéletesség hangszerelésével beszélve. Mindössze harminchat esztendőt élt. s megalkotja az emberi szellem legcsodálatosabb remekét, a mozarti művet; amely általánosan emberi és ugyanakkor annyira német, hogy csak Bach, Beethoven és Goethe művében él még olyan időtlenül a német nép. MOZART Mannheimet, Párizst, Londont és húszéves korában elkápráztatja Olaszországot. A sors kiszámíthatatlansága következtében később egy botfülű és szigorú papi főúr, gróf Collorado sarzburgi herceg-érsek fogadja szolgálatába, aki aztán úgy bánik vele, mint lakájaival, Mozart otthagyja az érseket és betegen is vállalja a krajcáros gondokat, hogy megírhassa a Szöktetés a szerályból c. művét, az első teljes németszövegű operát, melyben már minden drámai tehetsége megszólal. lakodalmi indulókat, requiemet, és fizetett a kéregetőknek sebtiben oda- kanyarított tréfás zenei sorokkal, hajnali órákban megírja egy opera bevezetőjét, melyet még téntától nedves, porzóval telehintett hangjegy lapokról játszanak le másnap a zenészek. Mozart tudta, érezte, hogy amiket alkotott, azok teljes hatása elől nem lehet elvonulni, s nemzedékek élnek majd e varázslat igézetéből. ll/fondják, »könnyen« alkotott. Nagyon szeretett biliárdozni Az emberiség Mozart első zenei szavára elandalodik, mintha valami földöntúli lény zendítette volna meg üveghangú hegedűjét, s csakugyan, csak angyalokhoz hasonlítható a remekműveket alkotó gyermek, aki négyéves korától tíz- esztendős koráig sohasem tudott este elaludni a nélkül, hogy szüleitől, testvéreitől meg ne kérdezte volna: »Szeretsz?« s ha tréfából a fejüket tagadókig rázták, a kis Mozart sírva fakadt. Tízéves korában aztán európai körútra indul s meghódítja a művelt világot s amíg szeme a biliárdgolyó útját követte, szívében nem egy szép melódia született meg. Egyszer megint nagy hévvel játszott s amíg néha- néha szünetet tartott, társai arra lettek figyelmesek, hogy rnagában halkan hümmög, közben egy kis pa- pírszeletkét vesz elő zsebéből és mindig valamit feljegyzett. Ez így ment több napon keresztül. Mozart jegyzett és játszott. Egy napon aztán azt mondta barátainak: Amikor meghalt, egy ködös de- cemberi hajnalon, rhégis úgy temették el, hogy koporsóját senki sem kísérte — felesége, Konstanza betegen feküdt. A világ egyik legnagyobb lángelméjének holttestét a szegények jeltelen tömegsírjában hántolták el. A hálás utókor még a kegyelet koszorúját sem tudja sírjára helyezni, de még életében és halála óta is mindig, talán egyetlen este sem múlt el a földön a nélkül, hogy Mozart valamelyik dallama fel ne csendült volna zongorán, vagy ne szólaltak volna meg operáinak zenei igéi. — Gyertek, hallgassatok ideí — s azok ámulva hallgatták a »Varázs- fuvola« gyönyörű quintettjét az első felvonásból, melyet a nagy szerző biliárdozás közben, a többiek szeme láttára komponált. Széles a világon, hazánkban is és egyre több országban mind többen és többen válnak csodálóivá, s ha felhangzanak művei, a világ egy pillanatra, mintha fényesebb lenne. Ettől az időtől fogva indul igazán virágzásnak a vallásos, istentiszteleti éneklés. Aszáf, Hémán, Jedutum és a többiek bizonyára összegyűjtötték az eddig ismert énekeket, majd maguk is szerzettek ilyeneket. Tisztségük apáról-fiúra szállt és a tisztséggel együtt örökölték az utódok a régiek énekeit is. E hagyomány- kincsfhez természetesen maguk : is hozzáadták saját lelkűk imádságos műveit és azoknak az embereiknek énekeit, akik ilyen formában hódoltak Isten előtt. Az a hatalmas gyűjtemény, amely Bibliánkban a Zsoltárok könyve cím alatt szerepel, ilyen módon keletkezhetett. Benne tehát nem egy bizonyos kor emberének hangja szólal meg, hanem a régieké (Dávidé s kortársaié), a fogság alatt és a fogság után élőké, a közösségé, egybefogva a múltat és a jelent. A fogság utáni templomiban már ebből a gyűjteményből énekeltek a papok és a hivők a különböző istentiszteleti, áldozati alkalmakkor. Az énekléshez szervesen hozzátartozik a zenekíséret is. Az emberi kultúra fejlődésével más és más hangszerek kísérik az énekdallamot. Eleinte csak az ütemet adta meg a dob (vagy valami ütőalkalmatosság), míg végül húros, fúvó és ütőhangszerekből álló valóságos zenekar kísérte az éneket. A régiek nem mindig énekeltek »egyvégtében«, tehát egy-egy zsoltárt elejétől végig. Sőt az egyes strófákat sem mindig ugyanazok énekelték, hanem váltakozva. Az egyik mondatot a pap, vagy az énekesek, a másik mondatot pedig a gyülekezet. Közben a zenészek is önálló szerepet kaphattak, amikor hosszabb, rövidebb énekszünet alatt, egy-egy gondolati szakasz végén »közjátékot« játszottak. (Valószínű, hogy ezt a közjátékot jelzi a zsoltárokban olyan sűrűn előforduló »szela« szó.) Sajnos, a zsoltárok dallamai ma mór ismeretlenek előttünk. Az eredeti héber szövegben levő különböző jelek csak a hangsúlyra adnak utasítást, de a dallamot nem őrizték meg. Tegyük mindehhez hozzá, hogy minden egyes zsoltár (és a Bibliában másutt is előforduló ének, versben írott szakasz) valóságos kis remekmű. Remekmű nemcsak tartalmi, hanem formai tekintetben is. A zsoltárokban levő képek, hasonlatok, kifejezések nagyszerűsége, a verselés magasfokú művészete példaadó módon bizonyítja, hogy Istent méltóképpen kell tisztelnünk énekeinkben is. Ugyanakkor a bennük található, szívből jövő, őszinte emberi hang arra int, hogy mi is ilyen őszintén, szívbőljöyően forduljunk Istenünkhöz, aki bennünket teremtett és megváltott. Vámos József »Úgy latszik az üzleti érdekek mindenek felett valók« Dr. Thielicke hamburgi teológiai professzor éleshangú nyilatkozatban tiltakozott némely fotoriporter szen- zációhajhászó viselkedése ellen, akik a hazatérő hadifoglyokat a friedlandi táborban megrohanták. »Amikor ar-. ról értesülök, hogy efféle fényképé•> szék ellesik a pillanatot, amikor —• a legutóbbi árvízkatasztrófa alkalmából — egy édes anya éppen felismeri gyermekének holttestét, úgy érzem, mint hogyha valamely ártalmas rovart pillantottam volna meg. Nemcsak arról van szó, hogy milliók szeme elé tárnak olyasmit, ami csak egyesekre tartozik. Arról is, hogy emberek kimondhatatlan fájdalmát vagy legbensőbb örömét tárják a felvevőgépekkel rajtukütő könyörtelen riporterek a világ elé. Hát már semmi sem szent?! Úgy látszik az üzleti érdekek mindenek felett valók. Milyen hitelétvesztetté válik nyugaton ilyenkor a szabadságról s az emberi méltóságról való fecsegés. Keleten ilyesmi aligha fordulhat elő. Dehát persze, azok csak »Samaritá- nusok« — bocsánat: »kommunisták« — írja dr. Thielicke professzor. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhNatal: Budapest VIII.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért telel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Esy hóra 5.— Ft negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft, Csekkszámla 20.412—VIII. 10 000 példányban nyomatott j 2-560088. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) C csakugyan »könnyen« dolgo- zott? Én nem hiszem, csak szünet nélkül benne élt a zene áradásában és írt operákat, miséket, Mozart nem egy vékony kiválasztott rétegnek írt, hanem a népek összességének, az egész emberiségnek és minden idők emberének, méltó hát, hogy halála kétszázéves évfordulóján hálával emlékezzünk róla. Borsi Darázs József IRA TTERJESZTÉS egyházi könyvek, falitáblák, bibliajelzők Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VIII., Puskin utca 12. Csekkszámlaszám: 220-278
