Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-09-25 / 39. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 Készülj az ige hallgatására „UM cIsten akaratát ©selelsssi" Dr. Ján Michalko dékán igehirdetése Tordason 1955. szeptember 18-án Szentháromság ünnepe u. 16. vasárnap — Amos 5, 21—24 Vasárnap a délutáni órákban dr. Ján Michalko, a bratislavai evan­gélikus teológiai akadémia dékánja meglátogatta a tordasi gyülekezetei. Michalko dékánt e látogatására elkísérte D. dr. Vető Lajos püspök. Ráskí Sándor református lelkipásztor és Turesányi Károly egyházkerületi lel­kész. A templom bejáratánál a gyülekezet lelkésze köszöntötte a szolgá­latra érkező vendéget és a püspököt, majd a gyülekezet két leány-tagja virágcsokrot adott át Michalko dékánnak. Michalko dékán ezután a tordasi gyülekezet istentiszteletén prédikált, majd az istentisztelet után melegen elbeszélgetett a gyülekezeti tagokkal. Igehirdetésének alapigéje Mk 3, 31—35 volt. Prédikációját az alábbiakban közöljük. Nagy öröm az, amikor az ember családjában boldogságot és örömöt talál. Boldogok azok a szülők, akik­nek ió gyermekeik vannak. Amikor megöregszenek, akkor is békességre és Otthonra találhatnak jó gyerme­keik körében. Áldottak a házastársak, akik megértésben tudnak élni egy­mással. Boldogok a testvérek, akik szeretettjén élnek, mert amint az ige mondja: »Ott az öröm és békes­ség csókolgatják egymást,« Erre a boldogságra vágyódtok, ezt a boldog­ságot munkáljátok és mindnyájan erre vágyunk, hogy ez Valósággá le­gyen közöttünk. Sajnos vahhak olya­nok is, akiknek nincs mag ez a csa­ládi békességük. Ismerünk elválta­kat, magára maradt öregeket. Ne­künk keresztyéneknek az a nagy örömünk is megvan, begy bennünket mennyei Atyánk a maga családjába befogadott. Erről a boldogságról, áldásról, szeret­nénk ezen az istentiszteleten elmél­kedni, Isten Szentlelkének segítsé­gével. A felolvasott ige azt az örömhírt közvetíti felénk, hogy mi mindnyájan Isten családjába tartozunk. A felolva­sott ige az Ür Jézust munkája köz­ben mutatja meg, amikor hirdette az evangéliumot és gyógyította a bete­geket. Ezzel a munkájával új közös­ség alapjait rakta le, Isten családja közösségének alapjait. Palesztina földjének legvégső határairól is özön­löttek Hozzá az emberek. Tudták és érezték, hogy Jézus Krisztus mellett elnyerhetik azt, amit a világ nem tu­dott nekik megadni. Jézus Krisztus a maga családjá­ba hívogatott mindenkit, különb­ség nélkül tanultakat és kevésbé tanultakat, szegényeket és gazdagokat, öregeket és fiatalokat egyaránt. Miközben ezt a munkáját végezte, egyszer hozzá jöttek vérszerinti rokonai, édesanyja és testvérei. Valaki megjelentette Ne­ki: íme a te anyád és testvéreid ke- keresnek Téged. Jézus Krisztus nem vetette meg szüleit. Emlékezzünk ar­ra, hogy mennyire ragaszkodott szü­leihez, amikor 12 éves korában utána mentek a templomba. Tudjuk azt, hogy 30 éves koráig milyen keméhy munkában dolgozott és amikor a ke­reszten volt, a keresztről alátekintve rábízta kedves tanítványára anyját: Imé a te anyád. Öe ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy Jézus nem maradt meg a vérsze­rinti család szűk keretei között. Sőt Jézus szeretete nem maradt meg Izrael határain belül sem. Jézusnak minden szava, minden cse­lekedete, a Golgotái kereszten Való halála annak bizonysága, hogy szere­tető túllép minden testi határon. S ezért hirdette azt, hogy: Jöjjetek mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve és én nyugal­mat adok nektek. S ezért adta a ta­nítványoknak azt a parancsot: Él­ményén, tegyetek tanítványokká min­den népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szefttlétellhék ne­vében. Ezért mondja a felolvasott igében, rámutatva mindazokra, akik hallgatták Öt: Imé az én anyám és imé az én testvéreim. Jézusban új szövetség valósult meg Isten és az ember között: Isten családjának közösségi szö­vetsége. Ebbe a családba tartó­zunk bele mí is, ti is egészen bi­zonyosan és én is. Istennek ez a családja az egyház. Ebbe az egy­házba beléoltatiunk mi mindnyá­jan, amikor a kéresztség szentsé­gében részesültünk. Ebből a Családból nincs Senki kire­kesztve, annak alapján, ahonnan jött, s amije van, hanem ebbe a családba mindnyájan beletartozunk. Ez a csa­lád kiterjed mindenüvé, valahol csak Jézus Krisztus keresztjére emlékez­nek. Ebbe a családba beletartoznak a fehérek, sárgák, barnabőrűek egy­aránt. Ebbe a családba beletartoznak a szlovákok és magyarok, mtttden nemzet beletartozik, akik meghajtot­ták térdüket az Űr Jézus Keresztje előtt. Sajnálatos, hogy nem öntudato­sodott ^lőttünk minden időben az, hogy mi Jézüs KrísztUsbáll testvérek vagyunk. Most, amikor ti köztetek, magyarok között hir­detem Isten igéjét, nem tehetem másként, Csak úgy, hogy felétek nyújtom kezemet és azt mon­dom: Mi egymással közösségben vagyunk Krisztusban. Természetesen azt is meg kell mondanunk, hogy ennek a közösség­nek nem mi vagyunk a létrehozói. Azért valósulhat meg ez a közösség, mert az Or irgalmas hozzánk. Miköz­ben Jézus azt mondta: Imé az én fi- testvéreim, nőtestvéreim és ariyám, azokon tekintett végig, akik hallgat­ták szavát. Csak addig és csak úgy tartozunk bele ebbe a családba, ameddig engedelmeskedünk és figye­lünk Istennek arra a szavára, amely Jézus Krisztus által hirdettetek né- künk. Csak azok tartoznak bele ebbe a családba, akik figyelnek otthon és itt a templomban Istennek erre a sza­vára. Mert csak az a jó gyermek, aki hallgat édesapjának, édesanyjának szavára. A jó gyermekek szívesen tartózkodnak szüleik otthonában, s csak a tékozló fiák szeretnek hazul­ról elfutni. Meg vagyok győződve arról, hogy ti beletartoztok Istennek ebbe a csa­ládjába, mert szívesen és hűségesen hallgatjátok Isten igéjét. Ez a 165 éves s most megújított templom an­nak a bizonysága, hogy ti szívesen jártok Isten igéjének hallgatására. Arról van szó, hogy ti, akik itt szívesen hallgatjátok Isten igéjét, otthon is engedelmeskedjetek isten igéjének, hogy valóban kö­vetői legyetek az Úrnak. Milyen boldogok voltak, akikre'^Jé­zus rámutatott és testvéreinek, any­jának nevezett! Akikre Jézus rámu­tat ezekkel a szavakkal, boldogok ak­kor is, amikor jól megy soruk, de ak­kor is, amikor nehézségeik vannak, mert nehézségeikben meghallják az Úr szavát: Imé én tiveletek vagypk minden napon a világ végezetéig. Jól értsük meg tehát ezt a mai igét, ami közöttünk hirdettetik, hogy ne te­gyük hiábavalóvá az Ür igéjét, ha­nem ragaszkodjunk az igében kapott tanácsokhoz. De nem elég csak meghallgatni Is­ten igéjét. Mert az igében azt olvas­suk, hogy Jézus így szól: azok az 5 rokonai, akik cselek­szik Isten akaratát. Nem az a gyermek jó, aki hallja ugyan szüleinek szavát, de engedet­len, hanem arról mondjuk, hogy jó, aki szívesen teljesíti szüleinek akara­tát. Az Űr Jézus azt mondta a fari­zeusok felől, hogy jaj nekik, pedig ök ismerték Isten igéjét. Hiába muta­tunk rá, hogy mi szorgalmasan já­runk a templomba, ha nem teljesít­jük Isten akaratát. Annak, aki beletartozik Isten csa­ládjába, az életével is bizonyíta­nia kell, hogy teljesíti Isten aka­ratát. Ebben az értelemben figyelmeztet Urunk arra, hogy nem mindenki, aki azt mondja: Uram, Uram, mehet be a mennyeknek országába, hanem aki cselekszi az ő mennyei Atyjának akaratát. Nagyon sokszor találkozunk olyan emberekkel, akik sűrűn emle­getik Isten nevét, vallásos szertartá­sokat gyakorolnak, mégis nagyon messze vannak attól, hogy Isten kö­zösségéhez hozzátartozzanak. Vajon, amikor tudjuk, hogy az élő Isten elküldte egyszülött Fiát, hogy meg­szabadítson minket, nem kell-e meg­tennünk mindent az Ö ügyének szol­gálatáért? Vajon, amikor tudjuk azt, hogy Jézus úgy szeretett minket, hogy önmagát adta értünk, nem kell-e szeretettel felelnünk Urunk eme sze­retettre? Az evangéliumban foglalt örömüzenetre éppen ezért ez a mi feleletünk: Szeresd az Urat, a te Is­tenedet teljes szívedből, teljes métíből és szeresd a te felebarátodat, mint önmagadat. Gyermekkorunk óta nagyon jól is­merjük, hogy mi Istennek hozzánk való akarata, de meg kell kérdez­nünk magunkat, teljesítettük-e ezt az akaratét. Vajon nem hasonlí­tunk-e a tékozló fiúhoz, aki a maga gőgjében odaállt apja elé: add ki a rá ineső részt és messze vidékre köl­tözött. Az Isten Családjához való tarto­zás nagy jogot jelent, de ugyan­akkor nagy kötelezettségei Is jelent. Nagy dolog az, hogy Isten gyerme­kének mondhatom magamat, de eh­hez az is szükséges, hogy miht Istten gyermeke viselkedjem. Isten gyer­meke tiszta életet él. Istennek való odaszentelésben él. Tekintsünk szí­vünkbe, vizsgáljuk meg hétköznapi életünket és úgy próbáljunk felelni erre a kérdésre: vajon valóban Isten gyermekei vagyunk-e? Isten-gyer­meki mivoltunk azt követeli tőlünk, hogy a házastársak valóban szeres­sék és tiszteljék egymást, hogy gyer­mekeink tiszteljék szüleiket, hogy a szülők Istennek tetsző módon nevel­jék gyermekeiket. Isten Igéje Isten gyermekeit ez elé a felelősség elé hívja: Fiacskáim szeressétek egy­mást, amint én is szerettelek titeket. Isten akarata minket valóban együvé köt és nem engedi, hogy egymás ellen háborúra emeljük kezünket, hanem valóban a bé­két akarja munkálni. Isten ez akaratának a teljesítése minden­napi kötelességünk kell, hogy le­gyen, nem pedig alkalmi feladat. Ahhoz, hogy Isten akaratát teljesít­sük. nem kell mindnyájunknak püs­pökké, lelkésszé, vagy egyházi veze­tővé lennünk, mert az ige szava sze­rint mi mindnyájan királyi nemzet­ség, szent papság, megtartásra való nép vagyunk, hogy cselekedjük annak akaratát, aki elhívott minket. Isten családjához való tartozás nagy kiváltságot jelent, ugyan­akkor azonban nagy felelősséget is: mindazokat a feladatokat, amelyek abból következnek, hogy Isten gyermekei vagyunk, az élet legkülönbözőbb területein kell teljesítenünk. Amikor az édesanya komolyan neveli gyer­mekeit, amikor a földműves földjén dolgozik, amikor a mun­kás a gyárban végzi munkáját, amikor a hivatalnok irodájában dolgozik, akkor mindebben Isten akaratának teljesítéséről legyen sző. Mi szerfelett boldogok, hálásak le­hetünk azért, mert mindnyájunkat elhívott Isten Jézus Krisztus által az Ö családjának közösségébe. Ezért vissza ne utasítsuk Istennek ezt a kegyelmét. Karácsony, Husvét és Pünkösd eseményei arra köteleznek minket, hogy Jézusban felénk nyúj­tott kegyelmét vissza ne utasítsuk. Bármelyikünknek is nehéz körülmé­nyei lennének, vagy gondokkal küz- dene is, ez nem jelenti azt, mintha Isten kizárt volna minket közössé­géből. Ezért használjunk fel életünk­ben minden pillanatot arra, hogy Is­tennek ezt a kegyelmét szívünkbe beleültessük. Ne felejtsük el, hogy Isten családjához hozzátartozni azt jelenti: Jézus Krisztus kö­zösségében együtt maradni. Oda­haza forgatni kell Bibliánkat. Járjunk szorgalmasan az isten­tiszteletekre, bibliaórákra. Gyer­mekeink nevelésében járjunk el hűségesen. Egész életünkben tel­jesítsük Isten akaratát, ami azt jelenti: szeressük egymást. Ha mindezt szívünkbe zárjuk és ön­tudatosítjuk magunkban, akkor miránk is érvényes lesz ez az ige: Áldottak azok, akik hallgat­ják és cselekszik Isten igéjét. Ebben az értelemben ti is mindnyá­jan és mi is Isten családja vagyunk. Es így ebben az értelemben éljünk mi is mindnyájan az ő dicsőségeié, hogy ti is, mi is, ez az egész világ valóban az Ö dicsőségére élhessen. _____ Ámen. Az imádságot mint védőfegyvert kell használni. Hausmann Bálintot buzdítja: »Hívjad és kérjed Istent, különösen olyankor, mikor a kísértés közeledését érzed: térdreesve kiálts az ég felé. És hogyha a törvény nem akar ízleni s hiábavalónak és hideg­nek tűnik fel, ne hagyd abba, dőlj neki erősen és még buzgóbban imád­kozzál, minél inkább úgy látod, hogy elressejtelt téged. Mert meg ítéli ta­nulnod küzdeni és nem hallgatni. Fi­gyelj arra és szenvedd el, amit a ret­tegés nyújt, míg az saját magától meg nem szűnik: különben hossza­sabb és erősebb lesz. Hatalmasan kell imádkoznod és újra kiáltanod, a Mí- atyánlk-ot is csengő szavakkal kiáltsd. És mivel Isten az imádságot erőseit akarja meghallgatni és segíteni, vésd jól szívedbe, hogy az ördög őt visszatartani s imádat elhalkítani igyekszik.« M Komoly fiatalemberek társaságá­ban szó volt arról, hogy melyik bibliafordítás a legjobb. Egyik ezt, a másik azt a fordítást vélte a leg­tökéletesebbnek. Egyszerre megszó­lalt az egyik jetenlévő fiatalember: Ami engem illet, én édesanyám bibliafordítását tartom a legtökéle­tesebbnek. Édesanyám egész életé­ben förditgatta a bibliát a minden­napi élet nyélvére s példájával le­élte előttünk annak igazságait. For­dításában sohasem volt homály, za­var, érthetetlcnség. Nem kívánok magamnak szebbet-, jobbat, minthogy én is így tudjam a bibliát fordítani az élet nyelvére. Aki ebből a szentírási szakaszból azt olvassa ki, hogy nem kell, sót felesleges templomba járni, az téved. Aki azt gondolja e versek hallatán, hogy semmi haszna nincs — sőt, sok kára van — az ünneplésnek, az imádkozásnak, az éneklésnek, az némi érti meg azt, amit Amös a gyű» lekezétnek ezekkel a szavakkal mondott. Itt, ezekben a versekben egy szó sincs arról, hogy nem kell templomba járni, nem kell ünnepelni, nem kell imádkozni és nem kell énekelni. Nem ezeket az Isten által rendelt hasznos és szép emberi cselekedeteket teszi kifogás tárgyává és ítéli el a próféta, hanem azt a hamis magatartást, ami az ünneplés, a templomba- járás és a mindennapi vallásos életfolytatás mögött gyakran meghúzódik: az álszenteskedést. ®ok ember sokszor álarcot visel magán. Nem igazi valóját mutatja meg embertársai, környezete előtt. Egy kis mesterkedéssel elhiteti másokkal, hogy ő jó, hogy hibátlan. Néhány színes szó, néhány kedveskedő mozdulat és máris mindenki elhiszi: nincs nálánál jobb ember a világon. Pedig hát Van, sőt! Vannak, akiknek ez az élorcáskodás szinte második énjévé változik és már nem is érzik jól magukat, ha nem színészkedhetik minden szavukat, cselekedetüket széppé é3 jóvá. Persze előbb-utóbb min­den kiderül. Kiderül, hogy a szép maszk mögött hitvány, csúf arc bújik: meg és ezzel vége a pünkösdi királyságnak. Az ilyen leleplezett képmu­tató ember még azt a jóságot és szépséget is elveszti, ami megvolt benne. A/alami ilyesféle az álszenteskedés is, azzal a különbséggel, hogy az ~ ilyen életet élő ember nemcsak mások, hanem az Isten előtt is álar­cot próbál viselni. Gonoszságát, bűneit, templomozással, sok hangoskodó imádsággal, mindenképpen feltűnéssel próbálja takarni, azzal a hátsó szándékkal, hogy nemcsak embertársait, hanem az Istent is képes meg­téveszteni. Az ilyenfajta templomozás, imádkozás, mindennapi életfolytatás ellen emel szót a próféta és határozottan hirdeti Isten szavát: ilyen istentiszte­let nem kedves előtte, hanem egyenesen bűn. Inkább ne forduljon feléje senki sem imádsággal, énekkel, minthogy ilyen álszent módon éljen és higgyen. Y an azonban egy másik mondanivalója is az igének, amit szintén nem szabad elhallgatnunk. Lehet Istent imádni, hozzá fordulni. Nincs szükség álarcra, hanem ellenkezőleg: őszinte szívre, őszinte hitre. Arra a hitre, amely tudja, hogy cselekedeteink, szavaink, gondolataink sokszor bűnből fakadnak, és Isten, embertársaink, magunk ellen irányulnak. De ez a hit azt is tudja, reméli, hogy Isten bűneinket a Jézus Krisztusért megbocsátja és Szentlelke által erőt ad arra, hogy az Ű akarata szerint higgyünk és éljünk. Vámos József Felülről jövő visszhang — Mt 6, 1—6. LEHET úgy imádkozni, hogy az emberek csodálatát akarjuk elérni vele: milyen gazdag imádságos élet ez! De lehet úgy is, hogy nem ilyen emberi, földi visszhangot Várunk, hanem mennyeit: Isten válaszát. Az ilyen imádkozásnak azonban csendesnek, alázatosnak, szerénynek kell lennie, azaz egy szóval: hívőnek. ISTEN hallgat az imádságra, meg is felel áldásaival. Ez a jutalma, a megfizetése az igazán síívből jövő imádkozásnak. t Olyan ez, mint egy áldott találkozás. Ez az imádkozás Valóban a kegyesség gyakorlása és nem hamis kegyeskedés. AZ IMÁDKOZÁSNAK, a kegyességnek fontos feltétele: legyen »tit­kon« — azaz hivő alázatosságban és csendes szerénységben — mert Isten is »titkon« néz: az igébe rejtőzve, a felebarátba burkolva, az áldás mögött állva. Az ilyen kegyesség legnagyobb áldása, hogy értelmét találod az Istennel való közösségnek, a kegyes éleinek, a jó cselekvésének s feliisme­red az Ö gazdag, naponként megújuló áldását. VALLJUK MEG, hogy imádkozásunk közben gyakran kérkedni és nem kérni akarunk, hogy nem megyünk be az Istennel való imád­ságos közösségbe. ADJUNK HÁLÁT, hogy Isten az imádságban ajtót nyit előttünk, amelyben Hozzá jutunk, Vele beszélhetünk és feltárhatjuk előtte szí­vünket. KÖNYÖRÖGJÜNK erőért a valódi kegyes, keresztyén életre, hogy Isten és emberek előtt becsületes keresztyén magatartást tanúsít­sunk —, hogy hitünk gyümölcsei megteremjenek mindennapos éle­tünkben. p. 1» HETI IGE: »Jézus Kriszus eltörölte a halált, világosságra hozta pedig ; az életet és halhatatlanságot az evangéllom által.« — 2. Tim. 1, 10. j Szeptember 25, vasárnap. — Lk. 7, 11—16. A naini városkapunál két menet találkozik egymással, a halálé és áz életé, a halottas menet és Jézus. Ennél a találkozásnál Jézus megmutatja halált legyőző hatalmát. Ő az erősebb és hatalmasabb. Ezért helyezhetjük ! Rá mi is, a halál hatalmában vergődő emberek bizton reménységünket. ! Szeptember 26, hétfő. — Jer. sir. 3, 22—33. Mi, akik már Jézus Krisztust ismerjük, még nagyobb bizonyossággal : vallhatjuk, mint e könyv írójá, hogy Isten irgalmassága naponta megújul j rajtunk, hogy Isten hűséges szeretettel vesz körül bennünket. Csak ebből | a halált eltörlő, életet hozó kegyelemből élhetünk naponként. Szeptember 27, kedd. — Jak. 1, 2—12. A Jézus Krisztus által a halál hatalmából kiragadott keresztyén is benne áll a kísértések, próbák tűiében. Jakab apostol azonban úgy látja, hogy ezek a próbák és kisértések Csak a hitben Való megerősödés és kitar­tás alkalmául szolgálnak. Aki ezekben mindvégig állhatatos a hitben, el­nyeri az élet koronáját, az üdvösséget. Szeptember 28, szerda. — Jób 2, 1—10. A szenvedések és kisértések nehéz óráiban csak az tud így megállni, aki Jobbal együtt el tudja mondani: »tudom, hogy az éh Megváltóm él«; Szeptember 29, Csütörtök. — Jel. 12, 7—12a. Nincs többé vádlónk Isten előtt! Jézus legyőzte őt. Ez az örömüzenet csendül ki János látomásából. Ez a hír ad erőt ahhoz, hogy életünkben le­győzzük a bűnt. Szeptember 30, péntek. — Jel. 12, 13—17. Az egyház régóta a maga képét látja az asszony alakjában, akiről János itt beszél. Amint az asszonyt hiába üldözi sárkány, úgy az egyház népe is mihdíg menedéket talál Urának keze alatt a sátán támadásai elől, mert nehéz próbák idején is Jézus bűn feletti győzelmébe veti hitét. Október 1, szombat. — Jel, 5, 11—14. Az a győzelem, amit Jézus kivívott a buti és Italéi felett, egyszer az egész terertttettség számára nyilvánvaló lesz. Ezt látja már előre János. Hallja, amint mindenek a Báránynak: JézUsíiák mondattak dicséretet és minden teremtmény Öt dicsőíti azért, hogy eltörölte a halált és világos­ságra hozta az életet. Sárkány Tiborné

Next

/
Thumbnails
Contents