Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1955-07-17 / 29. szám
4 EVANGÉLIKUS ELET As evanstoni határosatok és végrehajtásuk „A százhúsz lóerős ember46 KÉTSÉGTELEN, hogy az elmúlt év legnagyobb, világjelentőségű egyházi eseménye az Egyházak Világtanácsának evanstoni nagygyűlése volt. Egyházi lapok, folyóiratok világszerte heteken át írtak erről az eseményről, komoly teológiai munka folyt számos tagegyházban a kiadott főtémával kapcsolatiban. "•Krisztus a, világ reménysége«: olyan átfogó, hatalmas téma ez, amelyet még hosszú éveken át állandóan napirenden fognak tartant mindazok, akiknek valóban szívügye, hogy Krisztus legyen és mar radjon a világ reménysége. Ismeretes, hogy a nagygyűlés hat bizottságban dolgozta 'fel a főtémával kapcsolatos melléktémákat. A bizottságok igen jó munkát végeztek és értékes javaslatokat terjesztettek a nagygyűlés elé. A nagygyűlés ezeket a javaslatokat elfogadta ii azok végrehajtására felhívta az összes tagegyházaikat, sőt azokat az egyházakat is, amelyeknek nincs kapcsolata az Egyházak Világtaná- csával. Ugyancsak ismeretes az is, hogy a magyarországi evangéliumi egyházak komoly, illetékes külföldi tényezők által is elismert teológiai munkával járultak hozzá a téma kidolgozásához és közös bizonyságtétel formájában rögzítették álláspontjukat a keresztyén reménység tekintetében. A magyarországi protestáns egyházakat öttagú küldöttség képviselte Evanstoniban. Evanston- ból visszatérve, gyűléseken, előadásokon, sajtóban számoltak be a kiküldöttek a nagygyűlés munkájáról és határozatairól. A nagygyűlés záró üzenetét szeptember 26-án felolvasták az összes magyarországi evangélikus szószéken. Az evanstoni nagygyűlésről és határozatairól nyilatkoztak nemcsak püspökeink, hanem azokkal foglalkoztak espereseink, lelkészi gyűléseink, sőt presbiteri gyűléseink is. A nagygyűlés óta eltelt tíz hónap leforgása alatt pedig egyházunk vezetői számtalanszor tettek bizonyságot az evanstoni határozatok komolyan vétele mellett. AZ EVANSTONI HATÁROZATOK legnagyobb része olyan jellegű, hogy azokkal, illetőleg azoknak végrehajtásával állandóan foglalkoznia kell a tagegyházaknak. Ezek a határozatok kiterjednek az egyház életének legfőbb területeire és felölelik a tisztára teológiai problémákon tűi mindazokat a politikai, társadalmi, szociális kérdéseket, amelyek ma fe- szültségbep tartják az emberiséget s amelyek mellett az egyház semmiképpen nem mehet el szó nélkül. MINT ISMERETES, a IV. munkabizottság a nemzetközi ügyek során a világ népeit feszültségben tartó kérdésekkel foglalkozott, mint amilyen: a világ kettészakadottsága- •nak, a háborús hangulatnak, a félelemnek és bizalmatlanságnak, a tömegpusztító fegyvereknek, az atom- és hidrogónbomba eltiltásának, a nemzetközi ellenőrzésnek, a fegyverkezés csökkentésének, a békének, igazságnak és szabadságnak, a fejlődésben elmaradott népek megsegítésének, a hamis propaganda eltiltásának, a kölcsönös bizalmon alapuló tárgyalásoknak, az egyházak politikai felelősségének kérdései. A nagygyűlés felkérte a Központi Bizottságot, hogy ezeket a határozatokat is juttassa el megfelelő formában az Egyházak Világtanácsa tag- egyházaihoz, továbbá azokhoz az egyházakhoz, amelyek nem állanak kapcsolatban az Egyházak Világta- nácsával, beleértve a Szovjetunióban élő egyházakat és más országok egyházait is, végül pedig figyelmébe ajánlotta mindezen egyházaknak, hogy találják meg annak a módját, hogy ezeket a szóban forgó 'határozatokat juttassák el országuk kormányához. Az Evangélikus Élet folyó évi 5. (január 30.) számában olvashattuk, hogy a magyarországi protestáns egyházak vezetői felkeresték a Minisztertanács elnökét és átadták neki az Egyházak Világtanácsának határozatát, amelyben tiltakozik a felfegyverkezés ellen, valamint az atom- és hidrogénbomba használatának eltiltását követeli. ÉRDEKES VOLNA felvetni azt a kérdést, hogy az evanstoni nagygyűlésnek ezt a határozatát hogyan hajtották végre a többi tagegyházak? Ha a legnagyobb evangélikus egyháznak, a németországi evangélikus egyháznak ide vonatkozó állásfoglalását vizsgáljuk — első sorban az Evangelischer Pressedienst tudósításai alapján — akkor meg kell állapítanunk, hogy a németországi evangélikus egyház vezetői és lelkészei sajtóban, zsinatokon, gyűléseken gyakran foglalkoznak a béke, az atomfegyverek eltiltása és főleg Németország egyesítésének kérdésével, de pl. már sokkal »óvatosabban« nyilatkoznak a nyugatnémet felfegyverkezés ügyében. Az egyrházi vezetők legnagyobb része a lelkészeknek I a legnagyobb tartózkodást javasolja ebben a kérdésben, azzal a hivatkozással, hogy csupán az evangéliumból nem lehet kötelező útmutatást, vagy irányítást kapni idevonalkozó- lag. Hadd jegyezzük meg: a német nép egyesítésének kérdését, bármennyire is őszintén óhajtjuk azt mi is — nem lehet csupán az evangéliumból kiolvasni. Kétségtelen, hogy Evanstonban nem lehetett beszélni a nyugatnémet felfegyverkezéssel kapcsolatos dolgokról, lévén a nagygyűlés 1954. augusztus havában, azonban a szóbanforgó határozatok 3. pontja általánosságban ugyan, de annál világosabban kimondja, hogy »a béke ügyét mindaddig komoly veszély fenyegeti, amíg a fegyverkezési verseny tart és amíg bármely nemzet az ő hatalmát fenyegetéssel vagy katonai erejének igénybevételével igyekszik kiterjeszteni.« Tanulságos és meggondolkoztató a Lutheránus Világszövetség magatartása ebben a kérdésben. HA A LUTERÁNUS VILÁGSZÖVETSÉG hivatalos folyóiratát, a Lutherische Rundschaut vizsgáljuk ebből a szempontból, akkor meg kell állapítani, hogy egy-két cikktől eltekintve, meglehetősen elzárkózik az idevonatkozó evanstoni határozatok publikálásától, és azoknak végrehajtásával sem foglalkozik. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy ezt sajnálattal nélkülözzük és elvárnánk, hogy olyan komoly világszerv, mint amilyen a Lutheránus Világ- szövetség, a teológiai felelősség teljes tudatával foglalkozzék ezekkel a határozatokkal is. Ez a szerv sem hunyhat, szemet azok felett az események felett, amelyek ma feszültségben tartják a világ népeit, és A KÖZÉPKORI szellemi megkötöttségek egész sora uralkodott az ifjú Luther egéjsz életén. Ezek között a legfőbb a római egyháznak való feltétlen engedelmesség volt. Ez az élet minden területét áthatotta. A tudomány és a művészet is csak a római egyházat szolgálhatta. Az egyetemek általában a római egyház intézményei voltak s ott csak olyan tanárt alkalmaztak, aki vakon hitte a római egyház tanítását. A tanárok nem is kutatták: mi az igazság, hiszen az igazság készen volt az egyházi hitcikkekben, csak ezeket lehetett a szőrszálhasogató okoskodás mesterkélt érveivel igazolni. Ezt az egész tudományos magatartást nevezik »skolasztikának«, azaz iskolás bölcsességnek, ami csak az egyházi iskolákban számított bölcsességnek, de nem az életben. De nemcsak a szellemi élet, hanem a politikai és gazdasági élet is a római egyház irányítása és ellenőrzése alatt állott. A papi hatailomra- törés kielégíthetetlen ambíciójára jellemzőek a következő korabeli mondások: »A pap annyira különbözik a közönséges hívőtől, mint az ember az állattól.« — »A pap a többi keresztyénhez hasonlítva olyan, mint a hajnal csillag a pislogó Mécseshez.« Á püspök az apostolok utódjának tartotta magát, a pápa pedig egyenesen Krisztus földi helytartójának. A KÖZÉPKOR NEVELTJE volt Luther, mindent elfogadott gondolkodás nélkül, amit a hatalmas uralkodó egyház hinni parancsolt. Kis korától fogva a fejébe verték, hogy az igazi keresztyén magatartás a világtól való elvonulás, a kolostori élet, a Rómának való feltétlen engedelmesség. Ezt tanulta Luther az alsóbb iskolától az egyetemig. 1505- ben, 22 éves korában az erfurti egyetemen, mint a filozófiai tudományok magisztere, már maga is résztvett az alsóbb fokú egyetemi oktatásban. Apja is, társai is,, sokat vártak a kiváló képességű ifjú Luthertől. Éppen ezért döbbentette meg őket Luther váratlan kolostorba vonulása. Ez is jellegzetes középkori módon történt. Az ifjú Luther hazulról, Mansfeld- ről éppen visszatérőben volt (1505. július 2.) az erfurti egyetemre, amikor nem messze Erfurttól hatalmas vihar érte utol. A villámok egymásután csaptak le körülötte, s a veszélyben a bányászok védőszentjéhez, szent Annáihoz folyamodott, azzal az ígérettel, hogy szerzetessé lesz, ha megsegíti. Ezt a fogadalmát már másnap megbánta. A középkori megbennük természetesen a világ evan- gélikusságát is. Joggal elvárható, hogy a Lutheránus Világszövetség ebben a kérdésben is — feladva látszólagos semlegességét — nyílt színt valljon. A Lutherische Rundschau f. évi februári száma »ökuméné Kelet- Európában« címen foglalkozik a magyarországi evangélikus egyház jelenkori teológiájával s többek között megjegyzi, hogy az Barth Károly bázeli teológiai tanár hatása alatt áll. Nos, hadd jegyezzük meg ezzel szemben azt, hogy nem kérünk olyan »steril« vagy »desztillált« teológiából, amelyet bizonyos tekintetben a Lutheránus Világszövetség képvisel, amely elvi magaslaton és akadémikus stílusban teológizálva elsiklik az emberiség életét mozgató és feszültségben tartó események felett, vagy pedig struccpolitikát folytat a »tiszta« teológia jelszava alatt. Nemcsak az ótestámentomi próféták beszédei, hanem Jézus igehirdetése, az apostolok bizonyságtétele is félreérthetetlenül arra kötelezi evangélikus egyházunkat, hogy nyitott szemmel figyeljük a világ eseményeit és azokkal kapcsolatban bátran, megalkuvás nélkül foglaljunk állást abban a szellemben, amely Isten igéjében, Isten kinyilatkoztatott akaratának megfelel. Bízunk abban, hogy rövidesen eljön annak az ideje, amikor a Lutheránus Világszövetség felismeri ezt a feladatát is és a már említett evanstoni határozatokkal kapcsolatban olyan példaadó álláspontot fog elfoglalni, amilyet joggal elvárnak tőle nemcsak a Kelet-Európábán élő evsngélikusok. hanem hisszük, az egész világ lutheránussága is! Mekis Ádám. kötöttség hatalma alatt mégsem látott más lehetőséget, mint a kolostorba vonulást. Barátai sírva kísérték el, apja erélyesen tiltakozott, a fogadalomnak azonban eleget kellett teflni. 1505. július 17-én bezárult Luther Márton mögött az erfurti ágostonrendi szerzetesek kolostorának kapuja. A LELKIISMERETI KÉNYSZER minden sötétségét átéjlte itt Luther. Hosszú éveken át mindent eltűrt, míg a kezébe került Biblia világosságának fényében egyre inkább meg nem látta az egyházi hatalmaskodás bűneit. Fejlődésében segítette az is, Ihogy a nagy cseh reformátornak, Húsz Jánosnak az irataira bukkant. Egyre tisztábban látta a lelki elnyomás türhetétlenségét, a klerikaliz- mus bibldaellenes voltát. AZ EVANGÉLIUMI SZABADSÁG HIRDETŐJÉVÉ vált a kolostor foglyából Luther, amikor 15 évvel kolostorba vonulása után, 1520-ban három alapvető reformátori iratában monumentális megalapozását adja az egész reformációnak. Az elsőben, »A német nemzet keresztyén nemességéhez« című iratában harcra szólítja fel a keresztyénséget a pápa ép a hatalomra törő papság visszaélései ellen, a másodikban. »Az egyház babyloni fogságáról« című könyvében leleplezi azt a megkötöttséget, amellyel a papság a maga üdv-eszközeivel rabságba hajtja a lelkeket, a harmadikban »A keresztyén ember szabadságáról« című művében pedig feltárja az evangéliumi szabadság alapjait, a bűntől való szabadulást és az emberek javát munkáló felebaráti szeretetnek, a cselekvő keresztyén életnek az útját. A középkornak, a kolostornak, a lelkiismereti kényszerítésnek, a pápai és papi hatalmaskodásnak a sötétségével szembeállította az evangéliumi szabadságnak a tiszta és világos életformáját, amelyben a keresztyén ember egyházi szabályok megtartása helyett a Jézus Krisztusban való hite által nyeri el üdvösségét s ez a hite vezérli a földi életben az embertársak javát és előmenetelét szolgáló becsületes, szorgalmas életre. A kolostorba lépett Luther így győzte le a kolostort s az egész középkori egyházat s így vált az igazi ■keresztyénségért való küzdelem hatalmas alakjává. Dr. Ottlyk Ernő "Harmonium, másfél sípsoros, tíz regiszterrel eladó. Körmend, fiúiskola.« AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL: 450 éve lett Luther szerzetessé Első pillanatra bizonyára szokatlanul hat, hogy egyházunkban Luther ikolostorba vonulásának évfordulójáról emlékezünk meg, holott éppen Luther tanítása nyomán ítélik el hitvallást irataink éles hangon a világtól elvonuló kolostori életet. Azonban mégis érdemes Luthernek ezzel a lépésével is törődnünk, mert így érthető meg annak a hatalmas fejlődésnek az útja, amely a Rómának való engedelmességtől az Isten igéjének való engedelmességig vezetett. Luther volt az első protestáns ember, aki bátran szállt szerp.be a régivel, mégha neveltetése és környezete ahhoz fűzte is, és vállalta az újat, amelyet Isten igéjének fényében helyesnek és igaznak ismert meg. Ez a különös cím nem valami érdekfeszítő »ponyvaregény« fedőlapján kelletbmagát, hanem egy a németországi Badenben megtartott egyházi konferencia egyik előadásának címe volt. Az előadó, dr. östreicher, ismert sebész, megrázó képet rajzolt a közlekedési balesetek áldozatairól. A közlekedési balesetek aggasztó száma (évente több mint 12 000 halott!) a keresztyén hivő emberek lelkiismeretét is megmozgatta. Egyre nyilvánvalóbb ugyarus, hogy ez a kérdés nem csupán közlekedéstechnikai vagy rendőri kérdés, hanem alapvetően erkölcsi kérdés is. A közlekedésben részt vevő embereknek, a járművek vezetőinek s általában az egész társadalomnak erkölcsi magatartásáról van szó. Itt valóban erkölcsi kérdésről van szó, Ezt két példa is szemlélteti, az egyik egy esemény, a másik egy újságcikk. Ezelőtt néhány héttel a franciaországi Le Mans-i autóversenyen szörnyű szerencsétlenség történt, az utóbbi éveknek egyik legnagyobb közlekedési balesete. Az egyik versenykocsi a nézőközönség közé rohant, kigyulladt, majd felrobbant. A halálos áldozatok száma eléri a százat, a sebesülteké meghaladja. A közönség s a versenyzők nagy megütközésére, a verseny vezetősége folytatta és befejezte a versenyt, mintha mi sem történt volna. "Vannak fontosabb dolgok is a világon, mint egy verseny befejezése« — mondotta az egyik világbajnok versenyző. >-A szörnyű látvány lidércnyomásként nehezedett ránk, a versenyt azonnal félbe kellett volna szakítani«, — mondotta a másik. "Nem tudom megérteni, hogyan beszélgethettek, tréfálkozhattak^ ehettek, ihattak és köthettek fogadásokat emberek akkor, amikor pár méterre tőlük embertársaik a halállal vívódtak s jajgató sebesülteket raktak a mentőkocsiikra, vagy halottakat szólítottak el« — mondotta a verseny egyik résztvevője. A vezetőség arra hivatkozott, hogy túlságosan is sok pénzt fektettek a versenybe, semhogy azt abbahagyhatták volna. Ezt a tisztára rideg üzleti szempontokhoz alkalmazkodó magatartást bélyegezte meg dr. Helmuth Thiclicke teológiai professzor levelében, melyet a Mercedes-Benz gyár vezetőségéhez intézett. A levélben elismerését fejezte ki afelett az eljárás felett, hogy a gyár a szerencsétlenség után azonnal kivonta kocsijait a küzdelemből — a versenyrendezőség tiltakozása ellenére. A professzor apokaliptikus színjátéknak nevezte azt a látványt, melyet a versenypálya nyújtott a lángoló tűzgolyóhoz hasonló kocsival s körülötte az áldozatok tömegével, míg pár lépésre a katasztrófa színhelyétől tovább árulták a frissítőket s kínáigatták a fogadoirodák tippjei- ket a szenzációra és nyereségre éhes tömegeknek. A másik példa egy újságcikk. Egy motorszaklap szerkesztője írta nemrégiben a következőket: "Értelmetlen dolog az évi 12 000 közlekedési halott miatt sopánkodni. Ezelőtt párezer évvel, mikor még nem voltak gépjárművek, a vigyázatlan embereket az őserdő fenevadjai falták fel. Ma már nem kell tartanunk a régi 'kihalt barlangi medvétől, kardfogú tigristől s egyéb özönvízelőtti vadállattól. Épp ezért sok gyámoltalan ember marad életben, akik nem alkalmasak arra, hogy az élet veszedelmeivel szemben megállják helyüket. Ezek most a közlekedésnek esnek áldozatul s hálás anyagot szolgáltatnak becsvágyó sebészek (értsd: a fentemlített dr. östreicher, — a ford.) statisztikája számára. A történelem során a környezet mindig más követelményekkel lép fel az emberrel szemben s csak azok maradhatnak életben, akik ezekhez alkalmazkodni tudnak. Aki nem tud korunk tempójához alkalmazkodni, az elpusztul, aminthogy évezredekkel ezelőtt is kiszűrte az élet az élet- képtelen egyedeket.« Tudjuk, hogy a háború hívei Is szívesen hivatkoznak efféle hamis érvekre. "Az emberiség feleslegérő.« beszélnek, s arról, hogy a természetes kiválasztódáshoz hozzá tartozik az ily tömeges emberirtás. Micsoda felelőtlenség, a cinizmus micsoda hatalmas bűne ez! A becsületes embereket, a hitüket komolyan vevő keresztyéneket azonban ma már nem lehet megtéveszteni és félrevezetni ilyen bűnös ál-okoskodással. Valóban, a vadon fenevadjai között ma is érvényben van az "aki bírja marja« elv. Az ember azonban éppen abban különbözik többek között a vadállatoktól, hogy ismeri a felebarát fogalmát s ismeri a parancsolatot: Ne ölj! — se parancsolat az országúton is érvényes! — s azt a másikat: Szeresd felebarátodat, mint magadat, Az ember méltóságáról, az emberi élet értékéről s a felebarátért való felelősségről van szó végeredményben. S akik mindezt a cinikus kaini válasszal: Avagy önzője vagyok az én atyámfiának?— hárítják el magoktól, nem alkalmasak arra, hogy járműveket kormányozzanak —, de arra sem, hogy a népek sorsának irányítását vegyék a kezükbe. G. KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK IZLAND szigetén a jövő nyáron ünnepelik 900 éves évfordulóját annak, hogy Izland első püspöke elfoglalta hivatalát. Székhelye annak idején Skalholt-ban volt (most Reykjavik- ban, a fővárosban van). Ebből az alkalomból Skalholtban nagy ünnepségeket terveznek. Többek között fel akarják építeni az eredeti templomot, mely természetesen már régen nem áll. Szó van arról is, hogy a püspök székhelyét visszahelyezik Skalholtba. AZ ELSŐ NYOMTATOTT BIBLIÁK ötszáz esztendővel ezelőtt, 1455-ben készültek el Gutenberg mainzi műhelyében. Az évforduló alkalmából a mainzi Gutenberg múzeumban bibliakiállííást rendeztek. A kiállítás bemutatja a Biblia történetét a legrégibb időktől napjainkig. Papirusz kéziratok ut».n a leghíresebb bibliai kéziratgyűjtemények pontos utánzatai következnek: az ú. n. Codex Vaticanus, Sinaiíi- cus, Alexandrinus, a Kr. u. III. és IV. századból, melyeknek eredeti példányát féltő gonddal őrzik, Róma, London és más városok múzeumaiban. Ezután jönnek a kézzel írt teljes Bibliák, középkori szerzetesek keze munkája, gazdag díszítéssel'és festéssel, mindegyik egy-egy remekmű. A nyomtatott Bibliák sorozata az első Gutenberg-Bibliával kezdődik, melynek előállításához három évre volt szükség (1452—55.). Természetesen igen sok Bibliát mutattak be a reformáció korúból, Luther fordításának első kiadásaiból. Ezután a világ szinte minden nyelvére lefordított Bibliák következnek, melyek a bibliaterjesztés missziói jelentőségéről tanúskodnak. A biblia- íárstslatok az utolsó 150 évben a Bibliát mintegy 400 millió példányban terjesztették el, több mint eser nyelvre lefordítva. FOKVAROS (Dél-Afrika) anglikán érseke, dr. G. Clayton bűnbánatra hívta fel Dél-Afrilia népét, amiért megszavazta a faji megkülönböztetéseket tartalmazó törvényeket. »Tiltakoznunk kell e politikai mesterkedések ellen és mint keresztyéneknek meg kell mondanunk a véleményünket. Nemzeti bűnbánatot kell tartaI nunk és így kell Isten bocsánatát I kérnünk azért, hogy az emberi kap- I csőlátóknak ilyen tűrhetetlen összekeverését országunkban megengedtük. A faji megkülönböztetés politikája gonosz dolog, mely az embereket irgalmatlanná és könyörtelenné teszi. Az egyháznak védelmébe kell vennie a védteleneket és kiszolgáltatottakat. Ha úgy a kormányzat Krisztus parancsolatai ellen cselekszik, kötelességünk, hogy ezt nyíltan kimondjuk. Épp egy kevert fajú lakosság között kell elhárítanunk a faji megkülönböztetést, amely megrabolja az embereiket életlehetőségeiktől.« Az érsek beszédét egy nagy népgyűlésen mondotta el. Utána szót emelt a Methodista egyház elnöke, dr. J. B. Webb is, és csatlakozott az érsek felhívásához. NEM ENGEDJÜK 1 Megdöbbentő képeikben mutatja be a Hazafias Népfront Országos Tanácsa és az Országos Béketanács közös kiadásában megjelenít kiadvány a fasizmus pusztításait a második világháborúban. Rámutat a füzet arra is, hogy mivel fenyeget a német mili- tarizmus feltámasztása és az esetleges újabb szörnyűség, az atomháború bekövetkezése. Képek vonulnak el előttünk, amelyeken látjuk a békeszerető népek válaszait a háborús készülődésekre: békét akarunk, nem engedjük a német mildtarizmus fel- támasztását! A füzet végén képeket látunk az épülő, erősödő népi demokráciák életéből. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyeteme« Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Rt. negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft Csekkszámla: 20.412—VIII. 10.000 példányban nyomatott 2-553116. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)
