Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-07-24 / 30. szám

XX, ÉVFOLYAM 30. SZÁM 1955. JÜLIUS 84.

ÁRA: 1,40 FORINT

FELÜLRŐL

SZENT KÖTELESSÉGÜNK AZ ÉLET VÉDELME

A mai egyházi nemzedéket Isten arra tanítgatja ismét, hogy fel- felé nézzen, mégpedig helyesen nézzen felfelé. Nem ékárhová, nem »háncsaiul festett egekre«, hanem a legmagasabb helyre, oda, ahonnan »minden jó adomány és minden tökéletes ajándék« származik. Azt kell megtanulnunk, hogy jót várjunk és teljes bizalom és reménység töltse be szívünket.

Nem könnyű dolog ez. Isten általános kegyelmét, minden emberre kiterjedő irgalmasságát és jóságát bizonyítja meg azzal, hogy esőt ád a földnek, mégpedig mindenki számára; áttöri fényével a felhőket és felhozza napját mindenkire. De milyen nehéz ezek mögött Isten atyai kezét felismerni! Milyen különféleképpen fogadjuk ezeket az adományait! Egészen másképpen ■veszi a kiadós tavaszi esőt a vetésekre gondoló földműves és a kirándulásra készülő városi ember. A nyári nap melegének örül a Balaton partján üdülő, de a felhők járását kutatja a kukorica kapálására készülő földműves. Akinek a tékintete csaík a felhőkig vagy a csillagos ég messzeségébe ér el, az nehezen érti Isten jóságát, minden embert átfogó szeretetét.

A mi nemzedékünknek különösen is nehezére esik felfelé nézni. Hiszen annyi rosszban volt része éppen »felülről«. Felülről csapódtak be a gránátok és felülről dobott légiaknák és bombák tették tönkre számtalan ember életét és nemzedékeik Ikeze muvíkáját. Hirosimára és Nagasakira felülről hullott az első atombomba és fent, magasan hajtották végre azt a »kísérletet« is, amelynek következtében a bikini szigetek környékén rádióaktivakká váltak a tenger halai és szörnyű kínok között pusztulták el japán halászdk.

J

akab apostol mégis azt mondja: »Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való«. Ezzel tekintetünket a »világosságok Atyjára« irányítja és arra, hogy a jövő-menő felhők, a bombákat szóró repülőgépek egén túl, sőt a bolygók és csillag-milliárdok egén túl van a »világosság Atyjának« ege, amely átfog mindeneket és onnan jön »minden jó adomány és minden tökéletes ajándék«.

Felülről jöttek az angyalok a betlehemi mezőkre Isten dicsőségét hirdetve a magasban, az ember békességét a földön. Felülről adta Isten kimondhatatlan ajándékát az embernek Jézus Krisztusban. Felülről, az Atya jobbjáról küldte el Jézus Krisztus a megígért Szentleiket, hogy apostolai ne azt a felhőt nézzék, amely eltakarta őt szemük elől mennybemenetelékor, hanem nézzenek körül az emberék között, Jeruzsálemen kezdve a föld végső határáig, és teljesítsék a rájuk bízott feladatot.

t?elfelé tekinteni azt jelenti — imádkozni. Nem a saját lelkünkre ráhajolni, nem önmagunkban elmerülni, hanem engedelmesen és bizakodva keresni annak akaratát, Akinék adományai és ajándékai felülről valók. Aki felfelé néz, így szól: »Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ...«

Mikor egy évvel ezelőtt Evanstonban az Egyházak Világtanácsának nagygyűlése erre a hitvallásra szólította fel a világ keresztyénéit: »Jézus Krisztus a világ reménysége«, akkor tulajdonképpen abból a felismerésből indult ki, amit Jakab apostol mondott el Istennek minden felülről való jó adományáról és tökéletes ajándékáról. A lehorgasztott fejű emberek tekintetét felfelé irányította. »Nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket« — ezt mondotta Jézus is, műkor taníványainak az idők jeleiről beszélt. Azért tudott az evanstoni konferencia szót emelni a béke ügyében, a faji megkülönböztetések ellen, a tömegpusztító fegyverek eltiltása mellett, mert felfelé emelt fejjel lehetetlen ezekben a kérdésekben hallgatni.

Kla biblikusán, vagyis helyesen törődünlk »az odafelvalóklkal«, akkor szabaddá válunk földi gondjainktól, önzésünktől, szűk látókörünktől, aggodmlmainktól, akkor az irgalmas samaritánus indulata tölti be szívünket. Együttérzéssel és segítőkészséggel tudunk fordulni az embernek minden olyan kérdése felé, amely mellett a pap és a lévita szemlesütve, önmagába-merülten és az. irgalmasság tetteit megtagadva ment el.

Aki tudja, mit várhatunk felülről és ezért felemeli fejét és imádkozik, annak számára közelvalóvá lesz, testvérévé válik a másik ember, akár kórházi ágyon fekszik, ékár békéjét fenyegeti veszedelem.

Aki felfelé tékint, szívós türelemmel, mindig reménykedve, cselekvésre elszántan felebarátja lesz a másik embernek, mert ő maga Isten gyermeke. BENCZÚR LÁSZLÓ

Július 18-án, hétfőn este a Nemzeti Sportcsarnokban nagygyűlésen számoltak be a helsinki béke-világtalálkozón és a Lausanne-ban tartott anyák világkongresszusán részt vett magyar küldöttségek e nagy jelentőségű nemzetközi találkozókról. A gyűlést az Országos Béketanács, a Magyar Nők Demokratikus Szövetségével és más tömegszervezetekkel együttesen rendezte.

A jórészt asszonyokkal zsúfolt hatalmas terem két szemben levő falán egy-egy jelmondat. Az egyik a Helsinki Felhívásból idéz: »A nemzetközi ellentétek lépésről lépesre áthidalhatók és valóra válhatnak a népek reményei«, a másik az anyákhoz szól: »-Anyák, akik az életet adjuk, egyesüljünk az élet megvédésére«. A résztvevők lelkesedése mutatta, hogy mennyire egységesek ebben nemcsak a magyar anyák, hanem az egész magyar nép.

Az elnöki emelvényen foglaltak helyet a két világtalálkozón részt, vett küldöttségek tagjai, a tudományos, irodalmi, művészeti élet kiválóságai, az egyházi vezetők — közöttük D. Dezséry László püspök — valamint a hazánkban tartózkodó külföldi békeharcosok.

Nánási László, az Országos Béketanács alelnökének megnyitója után Andics Erzsébet Kossuth-díjas, az Országos Béketanács elnöke számolt be a helsinki béke-világtalálkozóról. »Ma az egész emberiség reménnyel és várakozással tekint Genf felé« — mondotta, majd így folytatta: »A helsinki találkozó a békeharc nagyszerű kiszélesedéséről, hatalmas és egyre hatalmasabbá váló sodráról, magávalragadó, egyre növekvő vonzóerejéről tett tanúságot.

A béke«világmozgalom nagy eszméi: az egyenjogúság, naís országok ügyeibe való be nem avatkozás, a megnemtámadás, a tárgyalások és a békés együttélés eszméi, mindenekelőtt pedig a tömegpusztító fegyverek használatának eltiltása és a leszerelés követelése — belső igazságánál, ésszerűségénél fogva — egyre inkább tért hódít a népek körében. A jövő feltartóztathatatlanul ezeké az igazságoké.«

Andics Erzsébet akadémikus részletesen ismertette a helsinki találkozó által számbavett jelentősebb eredményeket s eközben kijelentette:

»A békére az emberiségnek olyan szüksége van, mint a kenyérre és a levegőre,«

— majd a magyar küldöttség munkájáról adott számot.

Ezután Vass Istvánná, az MNDSZ

elnöke, az Anyák Világkongresszusán részt vett magyar küldöttség vezetője szólalt fel. »Meg vagyunk győződve arról — mondotta, hogy a négy nagyhatalom képviselői tárgyalásaik során nem hagyják, mert nem hagyhatják figyelmen kívül a világ anyáinak követelését!« A továbbiakban megállapította, hogy 68 ország asszonyait gyűjtötte egybe Lausanne-ba a gyermekeik jövőjéért, otthonaikért való aggódás és az elszánt elhatározás, hogy kierőszakolják

az élet tiszteletét s megvédik gyermekeik életét, mert »ez a legnagyobb gazdagság, érték a világon.«

figyelnie a világnak.« Ezután idézte egy olasz asszony felszólalását: »Ügy érzem, hogy valamennyiünknek ott kell lenni, ahol meg akarják szüntetni az erőszakot, ahol gátat akarnak vetni a gyűlöletnek«, megemlítve, hogy ez az asszony kiemelte, hogy mint katolikus anya szólal fel.

Később Vass Istvánná beszámolt arról a mély megrendülésről, amely- lyel a küldöttek az olasz nők ajándékát szemlélték, akik zászlókba hímezték a második világháború által elpusztított gyermekeik nevét és albumokba gyűjtötték élő gyermekeik arcképét. »Ahogy ott az elnökségi asztalon ki voltak terítve a kis halott gyermekek neveivel hímzett zászlók, az volt az érzésünk:

ime itt a figyelmeztetés arra, hogy az anyáknak szent kötelességük az élet védelme

és nem szabad erőt, fáradságot sajnálni azért, hogy elő ne fordulhasson még egyszer, hogy apró, ártatlan gyermekek esztelen háború áldozatai legyenek.«

»Valamennyi küldött mindig arra gondolt, hogy minden gyermeknek egyformán joga van az életre, a boldogságra és ezért a világ anyáinak összefogva, közösen kell harcolni«

Említést tett Vass Istvánná arról, hogy valaha az asszonyok, az anyák lemondóan tűrték sorsukat és siránkoztak. »Elérkezett az idő — folytatta —, amikor a nők. az anyák már nem elégszenek meg pusztán azzal, hogy férjeiket és fiaikat befolyásolják, hanem ők maguk is szót emelnek és az ő szavukra fel kell

— mondotta később Vas Istvánná.

Az úttörők köszöntése után hozzászólások következtek, közöttük F. Vigne, a francia Béketanács titkárának és Anasznabaja Gjancsand, az indiai Nőszövetség titkárának felszólalása. A nagygyűlés ezután üzenetet intézett a négy nagyhatalom kormányfőinek tanácskozásához^

»Mi, Budapest dolgozói, nagygyűlésre gyűltünk össze. Eljöttünk, hogy meghallgassuk küldötteinket, akik Helsinkiben képviseltek bennünket a békszeretö emberek nagy világtalálkozóján, s azokat a magyar nőket, akik az anyák lausannei világkongresszusán gyermekeinkért emeltek szót.

A világ közvéleménye, amelynek mi, magyarok is részel vagyunk. Helsinkiben is, Lausanneben is megmutatta, hogy nem passzív szemlélője, hanem aktív részese kíván lenni az események alakulásának, a történelem formálásának. A világ közvéleménye évek óta kívánta és követelte, hogy az államférfiak és diplomaták, mindenekelőtt önök, a világ sorsáért elsősorban felelős négy nagyhatalom kormányának vezetői üljenek le tárgyalni, vessenek véget a dermesztő és oktalan hidegháborúnak, ésszerű megegyezésekkel találják meg a legégetőbb nemzetközi kérdések békés megoldásának az útját. Követelésünk, amelyért a békeszerető erők annyit harcoltak, valóra Hált: Genf ben, ahol egy évvel ezelőtt a tárgyalások eszméje világraszóló győzelmet aratott, ma önök egy asztalhoz ültek le — tíz év után először.

KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK

Önök felé száll ma a népek reménysége. Az egész földkerekségen ettől a tanácskozástól várják, hogy tovább enyhüljön a nemzetközi feszültség, s valóra váljék — még a mi nemzedékünk életében — a tartós és békés egymás mellett élésnek a Szovjetunió meghirdette és minden nép által oly hőn óhajtott eszméje.

Mi, a béke magyar hívei és harcosai különösen nagy figyelemmel kísérjük az önök tanácskozását. Hazánk egy emberöltő alatt két ízben szenvedett a pusztító háborútól. Az elmúlt tíz év alatt begyógyítottuk a háború ütötte sebeket, építjük — a magunk módján — szebb és boldogabb életünket, békés és gyümölcsöző együttműködésre, gazdasági és kulturális cserére törekszünk minden békeszerető néppel, azt akarjuk, hogy minden nép a maga választotta életformában megtalálja boldogulását, békéjét. Azt akarjuk, hogy gyermekeink békében nőhessenek fel. Ezt akarják a magyar anyák, akik az életet adják, ezt akarja az egész magyar nép, mely kormánya békepolitikáját követve dolgozik egyre szebb, békés életéért, szabadságáért, függetlenségéért.

Önökre figyel az egész világ. Váltsák valóra a népek reményeit.«

A DÉL-INDIAI (Tranqnebar-i) Tamil lutheránus egyház püspökévé jelölték dr. Raja Manikamot, az Egyházak Világtanácsa keletázsiai titkárát és a Nemzetközi Missziói Tanács titkárát. Manikam a 'jelölést elfogadta és így 1956. január 14-én lesz püspöki beiktatása Tranquebarban, a lutheránus egyház missziójának 850 éves jubileumával kapcsolatban.

Dr. Manikam az egyházi élet sok területén végzett úttörő munkát. így a már említetteken kívül ő volt az első indiai dékánja a gunuri Andhra Christian College-nek, első főtitkára az Indiai Nemzeti Tanácsnak. Tudományos fokozatokat ért el mind a teológia, mind a filozófia köréből több egyetemen, így a madrasi, a New York-i Columbia, a Philadelphia-i és a Toronto-i egyetemen.

AZ OXFORDI EGYETEM dékánja: John Marsh teológiai professzor, könyvet írt az Egyházak Világtanácsa evanstoni nagygyűléséről. A könyv többször is értékeli a magyar delegáció munkáját és részletesen idézi Péter János református püspöknek a plenáris ülésen mondott felszólalását.

— Az egyháznak mindenekelőtt azt kell megmutatnia — írja Marsh —, hogy a Jézus Krisztusban való testvéri közösség, amelyet az egyház a világnak hirdet, több mint puszta szó. És ezen a ponton van a »vasfüggöny mögül« jött evanstoni delegátusok

történetének erőteljes és drámai mondanivalója a világnak.

— Amikor elhatározták, hogy a nagygyűlést Evanstonban fogják megtartani, a sikeres meghívás alapvető feltételeként leszögezték, hogy az Egyházak Világtanácsának módja kell legyen, hogy valamennyi tagegyházat és mindazokat, akik az ügy iránt érdeklődnek, meghívhassa és a tagegyházak kijelölhessék és elküld- hessék delegátusaikat. Ez annyit jelent, hogy a kelet-német, lengyel, csehszlovák és magyar delegátusok eljöhessenek abba az Egyesült Államokba, ahol az évek múlásával a vasfüggöny mögötti országok látogatóit egyre kevésbé látták szívesen. A nagy dolog az, hogy ezek a delegátusok eljöttek és a keresztyén egyház maguknak a tényeknek a több mint két héten át tartó prédikációjával megmutathatta, hogy a Jézus Krisztusban való keresztyén egység valóságosabb és erősebb, mint az embertervezte szétválasztó függönyök.

— A második csoport »a békés koexisztencia« nyugtalanító kérdését tárgyalta. Ezt a kifejezést az Egyesült Államokban, kommunista eredete következtében, bizonyos megvetéssel kezelték. Ez azonban nem ijesztette meg a csoportot, amely arra az álláspontra helyezkedett, hogy — tekintettel arra, hogy a keresztyénség az embernek Istennel és embertársaival való megbékélését kell hirI desse — a békés együttélésnek minimális követelménynek kell lennie. Az ily együttélésnek semmiféle személyi különbözőség sem lehet elkerülhetetlen akadálya. Mindazonáltal még ennek a minimális »békés« létnek is megvannak a minimális előfeltételei.

AZ AMERIKAI, ún. Dél-baptista Egyház Miamiban tartotta ez évi zsinatát. 11.500 kiküldött volt jelen 30 ezer gyülekezetből, akik 7,800.000 lelket képviseltek. Nagy érdeklődéssel fogadta a gyűlés a Szovjetunióból érkezett kilenctagú baptista küldöttséget. A konferencia állást foglalt az általános leszerelés és az atomfegyverek ellen.

A SVÁJCI REFORMÁTUS EGYHÁZ a háború befejezését követő tíz esztendőben kereken 38 millió frank segítséget nyújtott 17 különböző európai ország egyházainak. E segítség az első években főként az ínséget szenvedők legelemibb szükségleteinek kielégítésére irányult, később pedig az egyházi újjáépítést szolgálta.

AZ AMERIKAI LUTHERÁNUS egyházak között mozgalom indult az egyesülés érdekében. Az ún. Augus- tana-egyház ez évi zsinatán elhatározta egyesülését az Amerikai Egyesült Lutheránus Egyházzal. Foglalkoznak azonban más evangélikus egyházi csoportok- csatlakozásának kérdésével is.*

Budapest dolgozóinak ez a nagyszabású béke-nagygyűlése éppen azon a napon volt, amikor Genfben kezdetét vette a négy nagyhatalom kormányfőinek értekezlete. Az első napi jelentések szétvitték a világba a hírt, hogy a konferencia biztató légkörben kezdődött meg. A világ népei azóta is feszült várakozással figyelik a világ sorsának intézőit. A tanácskozásokon ott van az »ötödik nagyhatalom«, azaz mi valamennyien, a békeszerető emberiség.

Közöttük ott vaunak a mi magyarországi evangélikus egyházunk hivő emberei, akik nemcsak a vasárnapi istentiszteleten, hanem azóta is egyénenkénti és gyülekezeti imádságaikban kérik Isten áldását a konferenciára és a tárgyaló felekre, hogy tudjanak megegyezésre jutni a népek békeakaratának megfelelően, hogy »csendes és nyugodalmas életet éljünk«.

Adja Isten, hogy a genfi konferencia eredményes lehessen, megkeresse és megtalálja a feszültség további enyhítésének és a bizalom megerősítésének módját és így az ellentétek lépésről lépésre való áthidalásával valóra váljanak a népek reményei.

AKI KÖVETI AZ IGAZSÁGOT ÉS IRGALMASSÁGOT, NYER ÉLETET"

(Péld 21, 21.)