Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1955-07-10 / 28. szám
EVANGÉLIKUS ELET I A helsinki béke-világtalálkozó felhívása a világ népeihez Egy kettészakított világban a világközvélemény erőfeszítéseinek eredményeként tíz év óta először ülnek majd össze a nagyhatalmak kormányfői. Általános reménység előzi meg tanácskozásukat. Az lesz az első kötelességük, hogy legyőzzék a kölcsönös bizalmatlanságot. A béke-világtalálkozón, amelyen 68 állam küldöttei vettek részt, bebizonyosodott, hogy mély véleménykülönbségek és eltérő világnézetek ellenére meg lehet egyezni fontos kérdésekben, és hogy tárgyalások útján ma már számos problémát meg lehet oldani. A világközvélemény szembefordul az »erő politikájával-«, a katonai tömbökkel, a fegyverkezési versennyel és az atomháború borzalmas veszedelmével. A genfi egyezmény, az indokínai háború befejezése, a handungi értekezlet, Ausztria szerződéssel megpecsételt semlegessége, a belgrádi nyilatkozat — a kormányok magatartásában tükröződő felébredt közvélemény küzdelmének megannyi gyümölcse. A leszerelés és az atomfegyverek kérdésében az álláspontok, amelyek eddig áthidalhatatlan ellentétben merevedtek meg, olyan mértékben jutottak közelebb egymáshoz, hogy a megegyezés csupán a jóakarattól függ. A biztonság kérdését illetően a bandungi értekezleten elfogadott elvek bebizonyították, hogy egy egész földrész különböző társadalmi rendszerű államainak békés együttműködését biztosítani lehet a Kína és India által meghirdetett elvek alapján. A helsinki találkozó megmutatta, hogy a négyhatalmi értekezlet, ha figyelembe veszi a közvélemény követeléseit, olyan Európa felépítésének első szakasza lesz, amely szavatolja valamennyi európai állam biztonságát és ezek az államok a szoros gazdasági és kulturális együttműködés útjára lépnek. Ez az építés ösz- szefügg a minden katonai szövetségen kívül álló és a militarizmus feltámadásától mentesített Németország újraegyesítésével. A négyhatalmi értekezletnek ugyanebben a szellemben, tárgyalások útján elő kell készítenie az idegen csapatok kivonását Tajvan (Formoza) kínai szigetről. Az értekezletnek ellenőriznie kell az Indokínáról kötött genfi egyezmény pontos végrehajtását. Lehetővé kell tennie, hogy az ENSZ, a Kínai Népköztársaságnak tagjai sorába való bebocsátásával, megszerezze igazi világszervezet jellegét. De vannak még erők, amelyeknek megfelel a hidegháború. Ezek akadályokat gördítenek a négy nagyhatalom közeledésének útjába. A helsinki találkozó felszólítja a világ valamennyi országának közvéleményét, hogy szálljon szembe ezekkel az erőkkel éa támogassa a tárgyaló partnereket. A béke ügye végül is diadalmaskodik, ha a békeerők, amelyek azonos célt követnek — főként a különböző békemozgalmak, valamint a keresztény és a szociáldemokrata irányzatú nagy politikai szervezetek — egyesítik erőfeszítéseiket a bizalmatlanság szerteoszla- tása és a békeharc győzelme érdekében. A nemzetközi ellentéteket lépésről lépésre át lehet hidalni és akkor megvalósulnak a népek reményei, A LEQNAQYOBB AJÁNDÉK <— Mit. 20, 60—28. — Bizonyára kevesen ismerik a vadászó virágot. Harmatfűnek hívják. Ennek a furcsa növénynek az a különös tulajdonsága, hogy a világ leg- telheteflenebb virágja. Nem elég néki az a táplálék, amit a földiből és a napsugárból magába szív, hanem ezen kívül a szálló rovarokra vadászik. Csak azért nyitja ki sziromleveleit, hogy csalóka csapdát állítson a levegő gyanútlan apró szárnyasaira. Amikor egy légy, vagy egy kis méh a virágjára száll, hirtelen becsukja sziromlevéléit, áldozatát megöli és ebből él. Mindent magának, semmiit másnak — ez a harmat- fű önző élettörvénye. A másik virágot mindnyájan ismerjük: a kedves, szép, illatos kék ibolyát. Az ő élettörvénye egéjszen más. ö semmit se tart meg magának, mindent másnak ad át: a szépségét, a színét, az illatát. Még a bölcsője is, amiben születik — ajándék: ez ringatja reánk minden évben a tavaszt. Két virág — két ember! —> Az egyik, aki csak uralkodni akar, a másik, aki csak szolgálni. A Szent ír ás két csodálatos valakiről beszél. Az egyik Jézus, Akiről azt mondja: hogy ö az, Aki a legnagyobbat adta. Bennünket, embereket mindennél jobban jellemez az, hogy mi mindig csak kapni akarunk. Ezt kérdezi a gyermek a hazatérő édesapjától: — mit hoztál nekem?! Ezt kérdezi az ifjú az álmaitól: — mit ad majd nékem az élet?! Ezt kérdezi — persze ! magában — a felnőtt, amikor valakivel megismerkedik: vajon mit várhatok én ettől a másik embertől? Még a hívők is nagyon sokszor az imádság mérlegére teszik ezt a mondatot: — vajon mit fog nékem adni az Isten?» — Verítékünk, álmunk és imádságunk mind ezt a mondatot mondja: nagy akarok lenni, gazdag és hatalmas. Fölébe akarok kerülni másoknak! Nem csodálatos, hogy Isten országának mennyire más a törvénye? Jézus eljött erre a világra és nem kért soha senkitől semmit. Mindig csak adott, mindig csak szolgált. Sokáig éltem egy felejthetetlen kedves alföldi gyülekezetben. Ott találkoztam egy magányos, fehérhajó öregemberrel. Nem lehetett belépni hozzá úgy, hogy meg ne ajándékozta volna az embert. Aki a küszöbéh valaha is átlépett, mindig kapott tőle valamit: egy darab kenyeret, egy jó szót, egy kedves emléket, egy drága igét, vagy útravaló áldást. Nem lehetett vele találkozni úgy, MAGASSÁG DAVID KIRÁLY UTÄN fia, Salamon lép az izraeli trónra. Jól megszervezett, gazdaságilag erős országot kapott örökségül, olyat, hogy nyugodtan mondhatjuk: ez idő alatt érte el a zsidó nép gazdasági és kulturális életének tetőpontját. Területileg sem volt soha olyan nagy az ország, mint ebben az időben és politikai tekintélye is a határon túlra messze kiterjedt. Nem hiába vágyakozott vissza a fogságban élő nép a dávidi időkbe, nem hiába várta a dávidi királyság újra megjelenését, mert az a néhány évtized, amikor Dávid és Salamon uralkodott, soha többé vissza nem térő fénypontja volt a nép történetének. SALAMON továbbfejleszti a kapott örökséget. Főleg művészeti és kulturális területen alkotott nagyot. Bőkezű pártfogója a különböző művészeti ágaknak. Udvarába építőfaragó mesterek, ötvösök egész sora gyűlik össze, ö építi meg a templomot, különös gonddal, nagyszerű szépérzékkel, és vele egyidőben a királyi palotát még nagyobb pompával, mint az előbbit, ö az, aki az új jeruzsálemi templomban elmondja az első imádságot, hogy az a gyülekezet, mely hosszú éveken át majd e helyre jön áldozatot bemutatni, imádságban Istenhez fordulni: találjon meghallgatásra, kegyelemre. Városok, erős várak megépítése, a kereskedelem, a hajózás nagyarányú fejlesztése fűződik nevéhez, mely természetesen még gazdagabbá tette az államkincstárt. Udvarának pompájáról, gazdagságáról messze földeken beszélnek. A sábai királynő e hírek hallatán látogatja meg a nagy királyt és azt kell tapasztalnia, hogy nem mende-monda az, amit hallott, hanem valóság. ÉLETÉNEK második felében valami törés következik be. A nagy pompában és gazdagságban szinte nem tudja már, hogy mit csináljon. A zsidó nép szokásaitól idegen háremet tart magának, számtalan feleséggel és még több mellékfeleséggel. Velük együtt — talán éppen — mélység az ő kedvükért — nem elégszik meg az egy igaz Isten imádásával, hanem feleségeivel együtt behozza a különböző bálványok imádásának szokását. Életének végén kiújulnak a már szinte elfelejtett harcok, teetvérhá- borúk és két fia alig várja, hogy atyjuk lehunyja szemét, egymás ellen fegyverkeznek. Kr. e. 950-ben kétfelé szakad az ország, Judára, ahol Roboám uralkodott és Izraelre, ahol Jeroboám volt a király. AMIT A KIRÁLYOK KÖNYVÉBEN olvasunk, az nem valami épületes. A két országban az egymást sűrűn váltogató királyok ősapjuktól nem a bölcsességet örökölték, hanem a bálványimádó szokást. E vallási eltévelyedéshez járult aztán még — ritka kivételtől eltekintve — az, hogy majdnem mindegyikük tehetségtelen uralkodónak, szerencsétlenkezű politikusnak bizonyult, II. Jeroboám uralkodása után (784— 744) az izraeli állam nem tud többé talpraállni és 722-ben végleg el is bukik. Juda országában még egy- egy Időben, Ézsaiás és Jeremiás korában tapasztalhatunk némi jólétet és önállóságot, de ez is hamar semmivé lesz. 587-ben végleg elpusztul Jeruzsálem és semmivé vélik a ju- deai országrész is. A nép nagy része Babilóniába kerül, az otthonmaradottak pedig egy lázadás után Egyiptomba menekül. Ezzel a szomorú hírrel zárul a könyv. Ez időponthoz, tehát a fogságba vitel és az Egyiptomba való meneküléshez kapcsolódik a könyv keletkezésének kérdése is. Természetesnek látszik, hogy a könyvet ez időtájban zárják le és írják le végleges formájában, mégpedig úgy, hogy hosszú évszázadok írásos elbeszélésére tesznek pontot. A könyvről még azt kell elmondanunk, hogy céltudatos teológiai álláspont vonul végig rajta: a királyok történetét, uralkodását úgy tárgyalja, hogy mindig azt a kérdést vizsgálja: hűséges maradt-e az uralkodó Isten törvényeihez vagy nem. Vámos József hogy a közelében az ajándékozó Jézus ne jutott volna az ember eszébe, aki mellett boldogságra és üdvösségre gazdagodtak meg az emberek. Jézusról sokféle képet festettek már, mégis az az igazi, amit a Biblia minden lapja mutat és ez a kéip az ajándékozó Jézust mutatja. Jézus azonban nemcsak mindig ad, hanem mindig a legnagyobbat adja. Amit érettünk cselekedett, utolérhetetlen ajándék, hiszen a kereszt oltárára érettünk tette le a szívét és az egész életét, A legnagyobbat adja ma is mindenkinek: önmagát! A vérét, hogy a bocsánat palástjában állhassunk Isten elé, a Lelkét, hogy újra Isten boldog gyermekei lehessünk. Földi ajándékaink sokszor kaviccsá kövesednek a keresztje alatt, akire azonban Ö reá néz, akit ö elfogad, az ezen a földön és az Égben mindent megkapott. A második szereplő, akiről az Ige ma beszél: egy édesanya, a Zebedeus fiák anyja, akiről azt mondja az Írás, hagy a Biblia emberei közül ő az, aki a legnagyobbat kérte. — Mennyi mindent kértek az emberek a Bibliában Jézustól! Voltak, akik csak kenyeret kértek Tőle. Voltak, akik elveszített egészségüket, földi boldogságukat könyörögték vissza Jézustól. Ezek voltak a legtöbben. Voltak olyanok is, akik arra kérték Jézust, hozza vissza nékik a halál küszöbén túlról elveszített kedvesüket. Mindenki kért valamit Jézustól és mindenki mást kért. De a sokféle kérés egyponton mindig találkozott: mindegyik a földet siratta és mindegyik a földet akarta valahol megfoltozni a Jézus ajándékával. Menynyire kimagasodik e kérdések közül ennek az édesanyának az imádsága, amikor azt kéri Jézustól, engedje meg, hegy a fiai Jézus mellett legyenek! Mennyi imádság szállt kétezer év óta az Ég felé! De ezek között milyen kevés lehetett az. amelyik Jézus felé megismételte ezt a kérdést... Te is, aki ezeket a sorokat olvasod, ki tudja, hány esztendeje imádkozol. Egyszer majd mosolyogni, vagy sírni fogsz azon, hogy mi mindent kértél Jézustól. Mégis, talán sohasem mondottad el ezt az imádságot: — Uram, engedd meg, hogy örökké Veled lehessek. Már most, amikor munkába megyék, amikor pihenek, amikor sírok, vagy amikor tele van örömmel, reménységgel és boldogsággal a szívem. Engedd meg, hogy Veled legyek már most, amikor még itt élek a földi élet ezerszínű országában. Régi mesékben sokszor hallottuk, hogy a mesebeli hősnek szabad volt hármat kérnie. Bizony sokszor előfordult, hogy valaki ilyenkor elköny- nyelmüsködte a kéréseket. Apró semmiségeket kért, amikre éppen akkor volt szüksége. Egyszer azután halálos veszedelembe került. Olyan jó lett volna ilyenkor segítséget kérni, de hiába — letelt a három kérdés. Ki tudja, neked is hány kérésed, hány imádságod van még hátra: Ne kérj Jézustól hiábavalóságokat! Tanulj mag egy új imádságot: — Uram. engedd meg. hogy örökké Melletted maradhassak. A földön és az Égben egyformán! önzetlen, emberbarát! szeretetben — ahogyan Te szerettél engem. Szüntelen cselekvésben és adakozásban, ahogyan Te fáradhatatlanul munkálkodtál és adtad nekünk Magadat. Hidd el, ez a világ legszebb imádsága és legnagyobb ajándéka. Friedrich Lajos Készülj az ige hallgatására Szentháromság ünnepe u. 5. vasárnap: Ezs 43, 10—15. m Kétféle tanú van. A szemtanú — akarva, vagy akaratlanul — nagy események részese. Ű ott volt, látta — így emlegetik. Az igazi tanú azonban nemcsak passzív résztvevője valamilyen jelentős eseménynek, hanem maga is tanúskodik, En ott voltam, láttam — így vallja sajátmaga. Jézus keresztrefeszítésének nagyon sok szemtanúja volt. De csak kevesen akadtak igazi tanúi, akik megértették és maguk adták tovább a kereszt evangéliumát. »Lesztek nékem tanúim a földnek végső határáig!« (Csel 1, 8.) Szemtanúnak lenni nagy eseményekben — kiváltság. Szóval és élettel tanúnak lenni — feladat és küldetés. Szemtanúk nem mindig vállalják az igazi tanúságot: magukbazárhatják, elhallgathatják, amit hallottak és láttak. De ha tanúskodnak, csak arról szabad vallaniok, amit valóban tapasztaltak! m »Ti vagytok az én tanúim« — ezzel kezdődik ennek a vasárnapnak a szentigéje. Isten a próféta szaván át közvetlenül Izráel népének babiloni foglyaihoz fordul. Emlékezteti őket arra, aminek szemtanúi lehettek. Az Ószövetség népe igazán megtapasztalhatta, hogy »Isten az Ür, és rajta kívül nincs szabadító!« Történetének bölcsőjénél átélhette ezt, amikor Isten hatalmas kézzel vezette ki Egyiptomból Kánaán földjére. Évszázadok hosszú során át bizonyította meg Isten a kegyelmét és szövetségi hűségét. Ez áll Izráel jövőjére is. »Mostantól fogva is én az leszek«, — erős és megtartó Isten! ' Isten hűségének és megtartó hatalmának ígérete mellett ott van a ki nem mondott felhívás és megbízatás: legyetek szóval és élettel is tanúim! Az Ószövetség népének küldetése: Isten népe, Isten hatalmának és kegyelmének hitvalló tanúja lenni a világban. E lsten szabadító és megváltó Isten — ez a mai gyülekezet, a keresz- tyénség tapasztalata is. Tanúi vagyunk Isten gondviselő szereteté- nek és hatalmának: annak, hogy felhozza napját a világra, megadja a mindennapi kenyeret, megőrzi a világ és benne övéi életét. De mindezek mögött ott van a még nagyobb kegyelem és szeretet. Mi, az egyház népe, vagyunk a tanúi annak, hogy Isten a mindennapi kenyérrel együtt adja a legnagyobbat: a bűnbocsánatot, a hitben való új élet ajándékát és erejét, és az örök élet reménységét. Szemtanúi vagyunk Isten bűnbocsátó, megújító kegyelmének a világ iránt. »Mostantól fogva is én az leszek« — szabadító és megváltó Isten! Milyen hatalmas és vigasztaló ígéret, evangélium ez ma nékünk! Isten megmarad továbbra is a mi gondviselő, megváltó, kegyelmes Istenünknek! Erre valóban építhetünk! De a szemtanúság ajándékával ma is összefonódik a tanúság feladat* és küldetése. Legyünk Isten tanúi, szóval és életünk szeretetével, hűségével — mindazok felől, amiket Isten cselekedett és cselekszik az emberért a világ életében! Dr. Nagy Gyula ZOMBATÍSTI# A mindent »elnéző-« Jézus. — Jn 8,1—11. Jézus Krisztus tanítása szerint nekünk segítenünk kell testvéreinknek azzal, hogy elveszünk a terheikbő! és hordozzuk azokat. Az eltévelyedett embernek igen keveset ér, ha szemére hányjuk bűneit. Sokkal többet használ és segít az, aki megmutatja neki a bűntől való szabadulás útját. Ezzel a »módszerrel« dolgozott Jézus. Egyik bibliaolvasó testvérünk azt a megfigyelését közölte hallgatóival, hogy Jézus sakkal kevesebbet beszélt a bűnről, mint manapság a papek. S ha szólt róla, inkább azokkal szemben tette, akik magukat igaznak tekintették. Amikor azonban megtérés után sóvárgó bűnösökkel találkozott: Zakeussal, a bűnös asszonnyal, a vámszedői kikel, a gutaütöttel, nem tartott porigsújtó bűnbánati prédikációt, röviden beszélt, de velősen: »Meg vannak bocsátva a bűneid, eredj el és többé ne vétkezzél!« Ez a mondat azt bizonyítja, hogy itt nyilván feleslegessé vált a bűnről való beszéd, mert a Jézussal való találkozás alkalmával a bűnnel történt valami: Jézus vállalta, magára vette és eltörölte. Tehát nincs örökre elrontott élet, mert Jézus azért jött, hogy megkeresse, ami elveszett. VALLJUK MEG, hogy bizony sokszor mi is beleesünk abba a hibába, hogy szerintünk is egyetlen útja van a bűntől való szabadulásnak: ráolvasni mindenkire életének gyarlóságait és Jézus bűntörlő erejével nem gondolunk. ADJUNK HÁLÁT Istennek, hogy Jézus Krisztust azért küldte erre a bűnös világra, hogy helyettünk, érettünk és miattunk magára vette, hordozta és eltörölte minden bűnünket. KÖNYÖRÖGJÜNK a Szentlélek kegyelmi ajándékaiért. Világosítsa és szentelje meg a mi nyomorult életünket és vezessen el mindnyájunkat az újjászületés boldog útjára. S. K. P/M ©líllAOLVASÓ HETI IGE: »És monda Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.« Július 10, vasárnap. — 1 Pét 3, 8—15a. A boldog élet titka. Ezt lehetne címül felírni e versek fölé. Egy hosz- szu felsorolás, amelyben gyakorlati intések, tanácsok, buzdítások vannak a keresztyén életre. Benne, mint egy tükörben meglátjuk, hogyan él Krisztus megváltottja, Isten gyermeke. Július 11, hétfő. — Lk 9, 57b—62. Lelkes nekibuzdulásokat állít meg Jézus: nem hamari elhatározásokból, érzelmi kitörésekből áll az ő követése. Másokat ő sürget: nem lehet vonakodva, neki-nekifutásokkal, meg-megállva öt követni. Minden esetben teljes szívű odaadást kíván. Július 12, kedd. — 1. Kir 19, 15—21. Elizeus tudja, látja, hogy Isten ügyének szolgálata teljes embert kíván. Levágja ökreit, elégeti szerszámait, »feléget maga mögött minden hidat«, és úgy indul el. Számára nincs visszatérés. Július 13, szerda. — Lk 9, 51—57a. Természetes emberi ítélkezés szólal meg a tanítványoknál. Mindig nagyon jól látjuk, hogy Istennek milyen igazságos büntetését érdemli meg mások bűne, különösen, ha miatta nekünk kell szenvednünk. Jézusban »másnemű lélek« volt. Felülkerekedett a gyűlölségen, mert szeretet- ből mindenkit megtartani jött. Bennünk is ilyen léleknek kell lenni. Július 14, csütörtök. — 2. Tim 4, 1—5. Krisztus követőire bízta az ő ügyének emberek között való terjesztését. Ebben a munkában hűséggel lehet csak megállani. A ránkbízottakat teljesen el kell végezni. Július 15, péntek. — Lk 9, 18—26. Jézus senkire sem marad hatás nélkül, de milyen zavaros és ‘homályos fogalmak vannak róla! A tahítvány hiszi, vallja, hogy Ű Istentől küldött Szabadító. Az ö követésében önmegtagadáson, kereszt hordozáson át vezet az út az igazi reménység, az igazi boldogság felé. Július 16, szombat. — Lk 14, 25—35. Jézus életünkben magának követeli az első helyet. Bálványozott énemet le kell döntenem. Ez nem könnyű, de vállalni és viselni kell a keresztet őérette. Megtorpanó, »félbemaradt« élettel nem lehet az ő követésében azt a szolgálatot betölteni, amelynek megtartó, »ízesítő« ereje hatást gyakorol a világ életére* Juhász Géza
