Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-07-03 / 27. szám

4

EVANGÉLIKUS ÉLET

D. Desséry László püspök igehirdetése a Teológiai Akadémia tanévzáró istentiszteletén, a Budapest fasori templomban. 1955. június 19-én.

Alapige: Amos 3, 1—8.

Keresztyén Gyülekezet!

Testvérek az Űr Jézus Krisztusban!

Istennek ez az igéje Isten igéjéről szól és Isten igéjének hirdetéséről. Tehát az igehirdetőkről. »Halljátok meg e beszédet, melyet az Ür szól tifelőletek, Izrael fiai.-« Ez a »tifelőletek«, ez a »rólunk« fogalmaid

nyomorúsága és dicsősége

zású ige ismerős. Általános jelenség, hogy a teológusok egymás között különböző, a hitüket gyakorló alkalmakon nagyon is csak önmagukra tekintve így kérdezzék a Szentírást: mit mond ez az ige az én számomra? Most végre hallgassuk az igét úgy, hogy mit mond mirólunk az emberekre vonatkozólag? Mit mond nekünk mindarról, ami a világban van s arról, ahogyan mi elhelyezkedünk a világban? Mert ez az ige minket »választottakat« összekapcsol az egész emberiséggel.

Az ige összekapcsol az emberiséggel

1 Mi, egyházi emberek ez ige szerint a földnek azon nemzetsége közül valók vagyunk, akik kikerültek »Egyiptomból«, vagyis a szabadulás népe vagyunk. Mi a szabadság gyermekei vagyunk, akiket a szabadság lelke vezérel. A bűnből szabadultunk meg, a bűn szolgaságából. A bűn által teremtett nyomorúság megkötöttségeiből, a megosztott szívnek, a szétesett életnek, az eltéko- zolt emberi sorsnak a fogságából szabadultunk meg üdvösségre. Hallgassuk meg azonban végre, hogy megszabadulásunknak ez a ténye összeköttetésben van a világ megváltásával. Minket Isten úgy szabadított meg, hogy az Ö Fia által végrehajtotta az egész világ megszabadítását. Különleges helyzetünk, vá- lasztottságunk csak abban mutatkozik, hogy egy mindeneket felülhaladó reménységet hordozunk afelől, hogy ebben a Krisztus áldozatával megváltott világban minden jóra fordítható. Luther ezt így fogalmazta: »Ha az igehirdetés rendben van, akkor minden rendbe hozható.« Különleges helyzetünk a mindennapos emberek között csak annyi, — hogy hallottuk ezt a megváltásról szóló örömhírt és követni akarjuk azt az Urat, aki ezt a megváltást végbevitte.

Életünk arra való, hogy a megváltott világ megérezze Isten

szabadítását, azt, hogy Isten szereti azt, hogy Isten nem engedte át ezt a világot a gonosznak.

Mi teológusok igen jól tudjuk magunkat érezni ebben a kiválasztottságunkban. Az egész világnak szóló reménységet szeretjük a szívünkhöz szorítani. Tele vagyunk a megváltás »bizonyosságával« s úgy tekintünk magunkra, mint akiket egy vesztébe rohanó ménes közül visszarántottak és békés földön kipányváztak. A többi rohan menthetetlenül a mélységbe. Szeretjük magunkat úgy nézni, mintha Isten személyválogató volna és így választott volna minket, elejtvén mindeki mást a földön. Mintha Krisztus keresztáldozata csak a mi kis nyomorult, egyéni életünk megmentésére és megigazítá- sára szolgálna. Isten valóban értünk áldozta az ö Fiát. De ennek a mi megváltásunknak szoros köze van az emberiség egész kérdéséhez.

Felelősségünk

Ki vagyunk választva a világ nemzetei közül, de nem egyébre, mint arra, hogy felelősek legyünk a föld minden nemzetségéért. Ha Isten minket, mint választottakat büntet a gonoszságunkért, — márpedig ebben az igében azt halljuk —, akkor azért

büntet, hogy ebben a felelősségben nem vagyunk otthon. Ha valami miatt Isten bünteti közöttünk a gonoszságot, akkor azt a gonoszságot bünteti, hogy csak magunkra nézünk és elfeledkezünk az emberekről. A kiválasztottságunkat hajtogatjuk és elfelejtjük azt, hogy mire vagyunk kiválasztva. Úgynevezett »missziói elszántság« van bennünk, de ez egyoldalú »lélekmentés«-ben akar érvényesülni. Az az egyháztörténetből meríthető tapasztalat, hogy időnként egész egyházak tudnak

naivul abban a hitben élni, hogy ők »elvégezték« a szolgálatukat, amikor az üdvösség és kárhozat kérdéseivel riogatták a »lelkeket,« de közben elfeledkeztek az irgalmasságról az emberek között, akikhez küldettek. Egyházak néha fellengzősen tudják mondani, hogy az ő dolguk pusztán az ige hirdetése. De ugyanakkor elfeledkeznek arról, hogy mi az az ige, amit hirdetniük kell. A mi mostani egyházi nemzedékünk voltaképpeni legnagyobb kudarca, hogy éppen abban válik üressé, amiben az ige csodálatosan életteljes. Az igének mondanivalója van mindazokhoz a kérdésekhez, amelyek az emberek életében felvetődnek. Isten nem úgy szerette az embert, hogy nem vette figyelembe az embert. Isten úgy szerette az embert, hogy közéjük jött és egész sorsukat, életük minden viszonylatát, létük valamennyi körülményét figyelembe vette. Az ige azt akarja megértetni az emberrel, hogy Isten nem engedte át az embert ás az ember világát a gonosznak. Ha az egyház csak »lélekhalászatot« végez és közben nem él emberként az emberek között, akkor beszéde üres és öncélú.

Xsten megbünteti önzésünket

Ha az Isten minket, kiválasztottakat gonoszságunkért büntet, akkor azért büntet, amiért már sokszor büntette az egyháztörténet során az egyházat. Azért, hogy öncélú volt,

az egyház érdekében beszélt és nem az emberek érdekében. Nekünk is van mostanság »felelősség-érzetünk,« mely az egyházat akarja megmenteni és »az ősi hit megőrzésére és továbbadására« törekszik. Ez olyan hamis »felelősségtudat,« amely nem az egyházat akarja felelőssé tenni az emberekért, Hanem az embereket akarja felelőssé tenni az egyházért. Ez nem az ősi hit megőrzése és továbbadása, hanem éppen az ősi hit elherdálása. Ez az az »embertelen evangélizáció,« amely kihagyta érdeklődéséből magát az embert.

Nem az embereken akar segíteni, hanem valami »egyházi célt akar megvalósítani«. Az nem az, amit a mi Urunk Jézus Krisztusban cselekedett, ö általa sánták járókká lettek, vakok látókká, süketek hallókká. Nyavalyákból és nyomorúságokból állottak elő egészségesek Jézus Krisztus munkája nyomán. Krisztus szájában az evangélium örömhír volt a szegények számára. Őáltala Isten országa tört be az emberek közé és arról győzte meg az embereket, hogy Isten nem engedte át a világot a gonosznak, a vüágban minden rendbehozható.

... és haszontalanságunkat

Ha valamiért minket, kiválasztottakat gonoszságunkban büntet az Isten, akkor azért a gonoszságért büntet, hogy a mi szolgálatunk nem tud hatékonnyá lenni az emberek között, mert üres imamalommá tettük az »Élet Beszédét.« Egyházunk munkásai panaszkodnak maguk között, hogy különböző külső körülmények miatt nem tud hatékonnyá lenni szolgálatuk, amelyet

az egyház érdekében folytatnak. De nem gondolnak arra, hogy milyen mértékben áll fenn az a tény, hogy beszédük valóban elmegy az emberek füle mellett, és úgy hullik le a templom faláról, mint a falrahányt borsó. A beszédük ugyanis valóban sokban falrahányt borsó. Nem az embert látják maguk előtt, hanem az egyházat. Nem az emberiséget, hanem a keresztyénsé- get. Nem a családokat, hanem a templomot. Nem az egész világot, mint Jézus Krisztus, hanem magunkat, sőt egyénileg »magamat.« Isten minket a most élő nemzedék idején azért az öncélú szolgálatért büntet, amely valójában nem szolgálat, hanem szent dolgokkal történő tevés- vevés, tekintet nélkül azokra, akikre az egyház tevékenysége vonatkoznék.

Az egyház dolga az, hogy az emberek életéhez segítő módon járuljon hozzá. Áldás a szolgálatán csak akkor van, ha az emberek érzik, hogy ott, ahol az egyház beszél, történik valami. Ha érzik, hogy az a valami, ami történik: jó. Jó az embereknek.

Nem való prédikációba, de az ifjú lelkészek nevelőintézetének évzáró istentiszteletén nem tudom kihagyni igehirdetésemből, hogy az utóbbi hetekben sorozatban hallottam lelkészek prédikációit anélkül, hogy abban a hívek valami mondanivalót Is találhattak volna. Szinte egyetlen kérdést sem vetettek fel, amellyel a mostani emberek vívódnak. Azok az életkérdések, amelyekben az emberek szenvednek, vagy reménykednek, amelyért küzdenek, vagy amelyből élni akarnak, érintetlen ezekben az igehirdetésekben. Nem hatékony a szolgálatunk? Igénk azt mondja: ha nincs kivetve a tőr, miben akadjanak meg az emberac? Ha az oroszlán nem ordít, annak az az oka. hogy nincs mit ragadoznia. A kölyökoroszlán nem hallatja a hangját, ha semmit sem fogott. Az

egyház akkor a legnyomorultabb amikor azt hiszi, hogy ő »angyal«, hogy ő az ég és föld között van s hogy a keresztyének, vagy különösen a papok Isten és az emberek között való lények. Az egyház a földön van. És az a dolga, hogy itt legyen. Az a dolga, hogy itt legyen Isten országának követe, építője és Isten országa jelenvalóságának példája. Az elvontság felől a konkrétság felé kell megtérnünk.

... elzárkózásunkat

Honnan van a mi mai egyházunkban az a sok meghasonlás? Onnan, hogy büntettetünk kiválasztottságunkban azért a gonoszságunkért, hogy nem vagyunk együtt az emberekkel. Mivel pedig nem vagyunk együtt az emberekkel, azért nem lehetünk mi külön sem, magunkban sem »együtt.« Ez lehetetlenség. Az emberiségtől elszakadt keresztyén- ségben történik az, hogy ketten sem tudnak együtt járni. »Járhatnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással« Voltak, akik kettenként tudtak együttjárni olyan erővel, hogy Krisztusnak így tettek bizonyságot a szolgálatukról: »Uram, még az ördögök is engednek minekünk.« Ezek az első tanítványok voltak. Ezek azonban Krisztus szolgálatában azért tudtak megegyezni, mert úgy akartak szolgálni, ahogyan maga Krisztus szolgált. Abban egyeztek meg Krisztussal, hogy az Embernek Fia azért jött, hogy a bűnös megtartassák, hogy megtartassák az ember. Lehetséges-e úgy prédikálni, hogy még azokra az emberekre se gondoljunk, akik -közül a prédikációra jövünk és akik közé prédikáció után visszatérünk. A szüléinkre, a testvéreinkre, a híveinkre, a legkülönbözőbb foglalkozásokban. Ahhoz, hogy az ő életükhöz

hozzá tudjunk szólni, szükséges, hogy felvegyük a mai emberek sorsát és arról prédikáljunk, ami az ő életükben a legszükségesebb. Mi sokat beszélünk arról a »lelki házról,« amelynek meg kell épülnie a templomainkban, Isten földi kőházéiban;

Milyen azonban az a »lelki ház,« amelyben az emberek csak a »lelkűkkel« vannak együtt? Ilyen lelki ház nincs! Ott lehetséges lelki ház, ahol az emberek az életükkel vannak együtt.

.,. tudatlanságunkat

Ha Isten minket kiválasztottságunkban valamiért büntet, akkor azért is büntet, mert úgy teszünk, mintha nem tudnánk, mit akar az Isten. »Semmit sem cselekszik az én Uram, az Űr, míg meg nem jelenti titkát az Ö szolgáinak, a prófétáknak. Az én Uram, az Ür szólt: ki ne prófétálna?« Ez Isten igéjének válasza erre a magatartásunkra. Ha az ember a mai egyházi nemzedéket és főként az egyház hivatalos munkásainak szolgálatát nézi, olyan benyomást szerez, mintha az egyház úgy cselekednék, mintha semmit sem értene, semmiről sem tudna, semmit sem látna abból, amit Isten akar. Mintha semmi sem történt volna körülöttünk, mintha át nem mentünk volna mindazon, amit Isten velünk cselekedett és nekünk megjelentett. Mintha az Ür nem választotta volna külön az ő beszédével a hazugokat az igazaktól, a jó cselekedetet a rossz cselekedettől, az emberek iránti irgalmasságot az emberek kegyetlenségétől, a földi békét a háborútól, az emberi jólétet a nyomortól. Mintha szó sem esett volna közöttünk arról, hogy Isten hogyan viszi előbbre a történelmet és arról, hogyan kell megtalálnia a mai Magyarországi Evangélikus Egyháznak a maga szolgálatát és feladatait a mi mostani időnkben,

Együtt az emberekkel

Időnként úgy fest a mi papságunk, mintha azt gondolná, hogy neki pontosan az a feladata, hogy úgy tegyen, mintha semmit nem látna, semmit nem tudna s úgy beszéljen, hogy semmit se szóljon arról, ami az emberekkel történik. Testvérek, mi gyakran úgy tűnünk fel, mintha Ist- tennek azzal akarnánk tetszeni, ami a bűnünk. Ügy teszünk, mintha szolgálnánk, pedig voltaképpen mulasztunk. Ez a mulasztás lassanként akkorává nő, hogy talán már be sem lehet hozni.

Jaj annak az egyháznak, amely azt hiteti el önmagával, hogy az a szégyene, ha az emberek dolgairól beszél. Az ellenkezője a szégyen. Isten, ha figyelünk rá, éppen a saját szolgálatunk csődjén keresztül figyelmeztet minket arra, hogy az egyházban túl sokan vannak, akik azt tartják szolgálati dicsőségüknek, hogy még »tiszták« tudnak maradni attól, hogy a mindennapi emberek mai életkérdéseihez, gondjaihoz és feladataihoz hozzászóljanak a szószéken.

Micsoda ítélet lesz rajtunk, ha szolgálatunk ürességéről csak abban az új nemzedékben fogunk meggyőződni, amely most nő fel és elfordul tőlünk, mert nem talál a szavunkban tartalmat, nem találja beszédünkben Isten igéjével megvilágosítva az életet. Mi lesz, ha már nem azzal a nemzedékkel lesz dolgunk, amely megszokásból, világnézeti ellenállásból, politikai vára- dalmaktól és ki tudja mi mindenből jelenleg a templomokba jár és akkor is odajár, ha huszonötször sem hallott ott semmit? Az új nemzedék felnövekedése folyamatban van. Az a sok lótásfutás, amellyel sok igehirdető keresi a »lelkeket,« de sohse gondol arra, van-e az igehirdetésének életszerű mondanivalója,

ugyanolyan mint azoké a farizeusoké, akikről az Ür azt mondta, hogy körülszaladgálják a világot egy prozelitáért, de közben ... Közülünk sokan körülszaladgálják a világót egy »megtérő lélekért,« de közben ... mit sem tesznek az ellen, hogy háború legyen, amely pl. az egész világot, az egész ma élő emberiséget, az egész emberi kultúrát, beleértve az egyházat is fasori templomostul, konkréten és halálosan fenyegetné. Testvérek, sokszor úgy fest, hogy az egy szükséges dolgot ragadományként vettük ki az Isten kezéből és elzárjuk az emberek elől;

Ha minket választottságu-nkban Isten valami gonoszságért büntet, akkor ez az a gonoszság, hogy a szánk tele van ezzel: »Uram, Uram.« De közben nem cselekesszük a mi mennyei Atyánk akaratát. Az a mi dolgunk, hogy azt az üzenetet keressük meg és hirdessük az embereknek, amelyért Krisztus jött a világba, hogy az embereket megtartsa; Számunkra az az első parancsolat, tehát az a dolgunk, hogy szeressük Istent, teljes szívünkből, teljes lelkűnkből és teljes erőnkből és szeressük az embert, mint önmagunkat; Szeressük az embert, ha szeretjük az Istent. Ügy szeressük az Istent, hogy ne a magunk játékává és önbiztosításává tegyük az igét, hanem forgassuk azt mint Isten eszközét az emberek megtartására. Az a dolgunk, hogy valóban odaszenteljük magunkat arra a szolgálatra, amelyért Krisztus közénkjött. Ez a szolgálat pedig az emberért van. Azért

Isten azokat segíti, akik az egyházban az emberért vannak. Segítsen is Isten az ö egyházában mindazoknak, akik a világban valóban a mai embert keresik az ö nevében. Mert nem az em- , berek felelősek az egyházért, hanem az egyház felelős az emberekért. Ámen

Istentiszteleti rend

1955. július hó 3-án, vasárnap, Budapesten

Deák tér d-e. 9 Hafenscher Károly, de, 11 Hafenscher Károly, du. 6 Hafenscher Károly. — Fasor de. V2IO Dulcz Pál, de. 11 Gyöngyösi Vilmos, du. 7 Gyöngyösi Vilmos. — Dózsa Gy. út 7. de. V2IO Sülé Károly. — Üllői út 24. de. V2IO, de. 11. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., de. 7412. — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10 Koren Emil. — Utász u. 7. de. 9. Koren Emil. — Vajda P. u. 33. de. V2I2 Koren Emil. — Zugló de. 11 Muntág Andor. — Gyarmat u. 14. de. V2IO Muntág Andor. — Rákosfalva du. 5 Muntág Andor. — Fóti út 22. de. 11 Rimár Jenő, du. 7 Rimár Jenő. — Váci út 129. de. 8 Rimár Jenő. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, du. 7*7 Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Vas u. 2/c. de. 11 Szimonidesz Lajos. — Pesterzsébet de. 10. — Soroksár-Üjtelep de. 729. — Rákospalota,

MAV-telep de. 729. — Rp. Nagytemplom de, 10. — Rp. Kistemplom du. 3. — Pestújhely de. 10. — Rákoskeresztúr de. 7*11. — Rákoshegy de. 9. — Rákosliget de. 10. — Rákoscsaba de. 9, du. 727. — Cinkota de. 9, de. 10, du. 723. — Mátyásföld de. 7212. — Kere- pes-Kistarcsa de. 7410. — Pestlőrinc de. 11 (úrv.), du. 5. — Pestlőrinc, Szemere-telep

de. 3/48. — Kispest de. 9. de 10. du. 6. — Wekerle-telep de. 8. — Rákosszentmihály de. Vall. du. 5.

Bécsikapu tér de. 9 Pethő István, de. II Dóka Zoltán, du. 7 Pethő István. — Toroczkó tér de. 729 Dóka Zoltán. — Óbuda de. 9 Komjáthy Lajos, de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, du. 5 Komjáthy Lajos. — XII., Tar- csay V. u. 11. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11 Ruttkay Elemér, du. 7 Danhauser László. — Hűvösvölgy, Lelkésznevelő Intézet de. Vili Danhauser László. — Budakeszi de. 7210. — Kelenföld de. 8 (Úrv.) Rezessy Zoltán dr.. de. 7*10 (gyerm.) Rezessy Zoltán dr., de. 11 (úrv.) Rezessy Zoltán dr., du. 5 Bottá István. — Németvölgyi út 138. de. 9 Bottá István. — Csepel de. 11, du. 7. — Budafok de. 10

Visontai Róbert. — Nagytétény de. 8 Vison- tai Róbert. — Kelenvölgy de. 9 Schreiner Vilmos. — Albertfalva de. 1/211 Schreiner Vilmos. — Csillaghegy de. .7*10, du. 7.

EVANGÉLIKUS ELET

A Magyarországi Evangélikus Egyeteme« Egyház Saftóosztálvának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074.

Szerkesztésért és kiadásért felel:

D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak:

Egy hóra 6.— Ft. negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412-VIII.

10.000 példányban nyomatott

2-552613. Athenaeum (F. v.- Soproni Bél*)

CELLDOMOLK

TTíres szőlők takarják a csonka Ság- J"L hegy bazaltkráterét Innét szállították az ország minden részébe útburkolatnak a legjobb magyar bazalt- követ. Mint kotlós köré a kiscsirkék, úgy helyezkednek el Kemenesalja községei e jellegzetes vulkanikus eredetű hegy köré. Kemenesalján él a magyar evangélikusságnak a reformáció óta egy tömbben élő kb. 15 ezer lelket számláló népe. Itt van CelldömöJk, a régebbi Nemesdömölk is. Tizenhárom filiája közül az első világháború óta hét önállósult.

A celldömölki gyülekezetben 1951- ben volt utoljára lelkészszentelés, de ez sem az első ilyen alkalom volt. Eégi hagyománnyá lett már Cell- dömölkön a lelkészszentelés és a gyülekezet mindig megragadja az alkalmat arra, ha lehetőség kínálkozik arra, hogy, ősi templomában ismét megcsendüljön a lelkészi szolgálatba ünnepélyesen elinduló ifjú lelkészek felett az Isten segítségét kérő és magasztaló »Confirma Deus« éneke. Ugyanaz a lelkes buzgóság hívta a gyülekezetbe lelkészszentelésre D. fír. Vető Lajos püspököt és hatotta át a templomot megtöltő hívek seregét.

Nem mindig volt Celldömölkön ilyen zavartalan gyülekezeti élet, mint amilyenről a látogató bizonyságot tehet. A templom falán levő emléktábla tanúsága szerint sokáig nem volt temploma Kemenesalja népének Celldömölkön. «-A vallásszabadság áldozatkész bajnokai és az 1681. évi országgyűlésen engedélyezett nemes- dömölki templom létesítésének buzgó részesei«-re volt szükség, hogy eleinte szerény deszkatemplomot építsenek az akkor mocsaras helyen. A csekélyszámú artikuláris helyek ezen egyikén vasárnapi alkalmakkor húsz község népe gyülekezett legnagyobbrészt szabad ég alatt és a feljegyzések szerint ilyenkor nem egyszer ötezren is voltak. A mostani kőtemplom ősének megépítésére Ostfy Mihály és Vidos Miklós egyháztagok szereztek engedélyt 1738-ban. Utóbbi kései utóda, Vidos Dániel, volt egyházmegyei és egyházközségi felügyelő ma is templomlátogató tagja a gyülekezetnek. Talán ez a küzdelmes múltban izmosodott hit és hűség él itt az ünnepi levegőben és ad a gyülekezet életének jellegzetes veretet.

A celldömölki gyülekezet híveinek buzgó áldozatkészségéből ebéden látta vendégül D. Dr. Vető Lajos püspököt, az új lelkészeket és hozzátartozóikat, és a környél-:beli vendéglelkészeket.

Ebéd után a püspök Kemenesalja lelkészeivel tartott baráti beszélgetést aktuális kérdésekről, majd Józsa Márton lelkész és Berzsenyi Miklós felügyelő átkísérték Vető püspököt, Fülöp Dezső esperest, Tessényi Kornél püspöki titkárt és Turcsányi Károly kerületi lelkészt a Celldömöl tetői 3 km-nyire fekvő Tokorcsra, az ottani filiában épülő imaház megtekintésére.

Már régi vágyuk volt a tókoresi híveknek, hogy templomot építhessenek. 1953Í-ra nagyrészt egybegyűj- tötték a szükséges anyagot is, 1931foen megkezdték kis templomuk építését. Minden segédmunkát a gyülekezet tagjai végeztek el és ezen felül a 360 lelkes filia több mint 21 ezer forinttal járult hozzá, hogy mielőbb tető alá jusson az épület. Ez meg is történt. Ablakok, ajtó is kész. A fűtőberendezéshez szükséges kémény és betonkályhacső berendezés is elkészült.

A testetlen és még be nem padlózott imaházban gyülekezett egybe a filia népe a püspök látogatásakor, Az első falra kifüggesztették az oltárrész berendezésének terveit.

Énekvers éneklése és imádság után a felügyelő röviden ismertette a templom, illetve imaházépítés eddigi történetét és a még elvégzendő feladatok terveit. Ezek között elsősorban az oltár és oltárrész kivitelezésére vonatkozólag nyújtott részletes ismertetést. Az oltár, a szószék és a papi pad a Kemenesalja szelíd dombjain olyan bőven termő és a nép tetemes jövedelmét nyújtó cseresznyefa anyagából készül majd. Az oltárrész faburkolatára kerül rádolgozásra a Schulek Tibor lelkész és felesége által tervezett bibliai szimbólumokat ábrázoló 11 diófabetét. Előreláthatólag jövő év tavaszára teljesen elkészül az imaház. Az ismertetés után Vető püspök szólt a gyülekezethez és örömének adott kifejezést a felett, hogy a gyülekezet tervei a hit áldozatkészsége nyomán megvalósulnak.

Tessényi Kornél