Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-07-03 / 27. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET ISTEN KEZE A bemutatott kép címe; a Te­remtő keze. Nem isimertnevű, nagy művész alkotása, igénytelen szándé­kú munka- Egy­szerű falitábla, szobadísz- Eg lapra metszett dombor­mű. Ekedati mére­te 15 X 17 cm. Né­met mester ter­vezte: Christian R ietschel. ilyen egyszerű, igényte­len kifejezési esz­közökkel is lebet ízléseset, szépet és elgonrinlkozta- tét adni. A témát az első bitágazat tanításá­ból vette a mű­vész. A földgolyó felett kinyújtott áldó, őrző kéz uta­lás a biblia bi­zonyságtételére: Isten teremtett és tart fenn mindeneket. Nem egy mű­vész képzeletét foglalkoztatta ez a téma. Hogy mindjárt a lenagyobbat említsük, ott van Michelangelo fest­ménye a sixtusi kápolna mennyeze­tén. Az élet, a létezés titkát akarja érzékeltetni. Az éppen életre támadó Adám elfogadóján, átvevőén kinyúj­tott jceze az adakozó, teremtő Isten erős kezével találkozik. Magyar mű­vészek is megkísérelték azt, hogy egyszerű kézmozdulatokkal utalja­nak a teremtés titkára. Egy hatal­mas, erős kéz gyengéd mozdulattal nyúl le a földre, harangvirágok, pitypangok, gyenge fűszálak közül búzakalászt húz elő. Így utal Aba- Nooék Vilmos a teremtés negyedik napjára: hajtson a föld gyenge fv- »•®t, maghozó fűvet... A szarvasi származású Ruzicskay György pedig Hollandiában egy képkiáUításon kel­tett feltűnést még az első világhá­ború után hét pasztelképével. Mind a hét kép a teremtés történetéhez kapcsolódik és egy-egy emberi kéz­mozdulattal utal arra az eseményre, amelyről a biblia tudósít. Azok a művészek, akiket a terem­téstörténet bibliai leírása megihle­tett, nem azzal a kérdéssel bajlódnak, hogy miként jött létre a világ. Szá­mukra nem az volt a kérdés: miként lehetséges az, hogy a világ létezésén túl még létezik valaki — esetleg va­lami — aki, vagy ami mindennek az ősforrása és eredete. Nem Isten lé­tén tűnődtek, hanem pontosan for­dítva, a világ és benne az ember és önmaguk léte felett csodálkoztak és álmélkodtak- Az elé a tény elé ke­rültek, amelyet az egyház egy mai nagy tanítója. így fogalmazott meg: »Hogy a világ van, ez a leghallatla­nabb valami, ez az Isten kegyelmé­nek csodája.« Aki nem tudja, Luther Kis Kátéjával elmondani a világ és önmaga létezése felől »mindezt c»-j- pán atyai, isteni jóvoltából és irgcu- masságából cselekszi, és én arra sem érdemes, sem méltó nem va­gyok. Mindezért én néki hálával és dicsérettel, szolgálattal és engedel­mességgel tartozom. Ez így igaz!# — annak a számára az Apostoli Hitval­lás első ágazata nem hitágazat és az azt sem érti, amiről a második hit­ágazat szól, amikor ennek az igének a'tártaimét fejti ki: »úgy szerette Isten a világot« ... Annak a ke­gyességnek, amelyet pietizmusnak szoktak nevezni, talán éppen itt van a nagy fogyatékossága, gyengéje. A pietizmus számára az első hitágazat csak valami általános vallásosság ki­fejezője, nem hitágazat. A pietjsta számára a kegyelemben való hit és a teremtésben való hit két egészen különálló dolog. Pedig az, hegy va­gyak és Isten azt akarja, hogy le­gyek; az, hogy a világ meg van ép Isten azt akarja, hogy tovább .is fennálljon, éppen úgy az ö kegyel­mének csodája, mint ahogy Jézus Krisztus feltámadása, a Szentlélek kitöltése és a bűnök bocsánata is az. A bemutatott kép Ézsaiásnak egy kijelentését is emlékezetbe hozza: »ímé, nőm olyan rövid az Úr keze. hogy meg ne szabadíthatna ...« (Ess. 59, 1.) A világot és benne az embsrt nem ügy ajándékozta még a teremtő Isten a maga külön életével és a ma- ga sajátos szabadságával, hogy sor­sára bízta volna, mint egy csillogó szappanbuborékot, amely egyre tá­volodik tőlünk, míg szét nem puk­kan. »íme, nem olyan rövid az Úr keze ... « A Teremtő gondot visel teremtményére, fjagyan? Úgy, hogy kezét a viíág felett tartja. Aki ezt az egész világra, minden ember felé kiterjesztett fenntartó és gondviselő kezet a feltámadott Jézus átszegzett kezében ismerte fel — mert csak ott Ismerhető meg , az álmélkcdik és csodálkozik azon, hogy a világ és az ember még mindig fennáll és él. Mennyire leszűkíti Isten kegyelmes- ségét az említett pietjsta kegyesség, amikor az Isten fenntartó és gondvi­selő munkájába vetett hitet ismét csak valami általános vallásosságnak, va­lami alacsonyabb rendű hitnek te­kinti. Pedig a gondviselésbe vetett hit is a kegyelem csodájába vetett hit. Olyan mértékben tágul az egész világ és a világ minden igazi kérdése iránti érdeklődés, az egész emberi­ség és a teljes ember iránti felelős­ség, amilyen mértékben ismeri fel a hit Isten irgalmas, szabadító szere­tettnek szélességét és hosszúságát, mélyégét és magasságát, amilyen mértékben látja meg Isten minde­nekre kiterjedő gondviselésben az 0 kegyelmének csodáját. Benczúr László A Lelkipásztor — lelkészeink szakfolyóirata jú­niusi számában Groó Gyula »Bűn és bűnhődés- című bevezető elmélke­dése után az Egyházak Világtanácsa Elnökeinek pünkösdi üzenetét közli, dr. Nagy Gyula teológiai ta­nár »Luther tanítása a hit és új élet összefüggéséről- címen a Jakab- levél problémájával foglalkozik. Dr, Ottlyk Ernő »Teológiánk a 19. szá­zad negyvenes éveiben- című cikké­nek második része után Fekete Ist­ván »A szent keresztségről«, majd Veöreös Imre »Ószövetségi textusról újszövetségi prédikációd című cik­két olvashatjuk, A finn egyház 800 éves jubileuma alkalmából Koren Emil ismerteti a finn egyház kelet­kezését és történetét. Vértesi Zoltán nyugalmazott lelkész, a Lelkipásztor első szerkesztője a Lelkipásztor meg­indulásáról ír, A SZEMLE rovat hí­reket és könyvismertetéseket közöl, majd az IRASMAGYARA^AT ro­vatban a soronkövetkező vasárnapok igehirdetési alapigéinek magyaráza­tai következnek. Dr. Sólyom Jenő a júliusi egyháztörténeti évfordulókat állította össze kalendáriumba. »A nagy folyók észrevétlenül kis patakokként törnek elő a föld mé­lyéből, növekednek. szélesednek, száz és száz más patak mag folyó siet feléjük, míg végül a hatalmas fo­lyamok már szárazföldeket szelnek át, országokat kötnek össze egymás­sal, emberek millióinak életét vál­toztatják meg. Ehhez hasonló a mi mozgalmunk is, amely méltatlankodó szívek mélyén született, gyorsan megnőtt, s most immár átfogja ko­runkat, összeköti a népeket. Soha ilyen mozgalom nem volt a történe­lemben,,­(Ilja Erenburg) Az Űr orcája előtt járók Hivatásunk, megbízatásunk az Űr orcája előtt járni. Mindenki, aki Jézus Krisztus nevében hisz. ebben a küldetésben jár ebben a világban. Ez nem valami ünnepi körmenet­ben, demonstráló felvonulásban való részvétel, de ugyanolyan út, mint amilyen Vplt a 12 és a 70 tanítvá­nyé, akit először küldött el az Q orcája előtt. Isten egy ember szí­vébe, egy családnak, egy gyüleke­zetnek, egy népnek az életébe, min­dig az ő küldöttein keresztül érkezik meg. Ez a szürke hétköznapokon keresztül átvonuló, mindennapi, gya­korlati élet. Nem hőstetteket, bűvész- mutatványokat vár tőlünk az Úr, ha­nem csak azt, hqgy járjunk az ő orcája előtt. Járjunk Előtte hűségben Ennek a hűségnek mértéke nem a feladat, állás, vagy megbízatás nagyságától függ, hanem éppen a »kevés- a próbatétele, ezáltal lesz nyilvánvalóvá valódisága, értéke. Isten világában nincsen elhanyagol­ható »kevés«, »kicsi-. Ahogy a gon­dos gazda nem tapos végig durván a magtárban szétszórt néhány búza­szemen, noha előtte garmadában áll a temérdek termény, hanem gon­dosan lehajol érte, feiszedegeti, hogy jól lakjon belőle egy kis csibe, vagy télben egy halálra fázott kismadár. Sokszorosan féltékenyebb szemmel néz az Űr mindenre, a legkisebbre Is, amit sáfárságként ránkbízott. Iránta való hűségünk semmiképpen sem lehet földi hivatásunk elhanya­golása. Ő, aki mindenáron üdvözí­teni akarja a bűnöst, számára min­den eszköz és út célja megvalósítá­sára. Földi hivatásunk akármi legyen, mindig a másik ember szolgálata és így Istennek dicsérete. Éz szenteli meg a verítékes munkát. Az embe­ren kívül dolgozik, munkát végez más élőlény is, de mindegyik csak azért, hogy a maga, vagy legfeljebb egy időre kicsinyéi kenyerét meg­szerezze, Az ember munkája mindig a másik ember szolgálata is. Mi be­szélünk szántó-vető, iparos, orvos, nevelő, lelkész-hivatású emberekről, valójában kik ezek? Emberek, akik­nek kezére mások kenyere, ruhája, egészsége, erkölcsi, értelmi műve­lése, lelki gondozása van rábízva. Mindepik kézen a másé van. Az ezekben való hűség látható bizonyí­téka az űr iránti hűségnek. Lehet-e akkor könnvelműsködni föld} hiva­tásunkkal? Nem kell-e megrendülni kiküldőnk tekintete előtt nekünk, akik reszketve tudunk őrködni afelett, ami a mienk, de olyan fele­lőtlenek vagyunk azza), ami a másé. Legyünk hűek a kévésén az 6 or­cája előtt járva. (Lk. 16, 10) Járjunk. Előtte irgalmasságban Az irgalmas Isten lehajolt a bű­nös világhoz és megváltotta. Ezért lehetséges, hogy a világ egyetemes sóvárgásából, kereszt alatt való ros- '• adózásából legyen szabadulás, rpegérkezés, célrgjutás. (Rin. 3, 18). Irgalmas a ti mennyei Atyátok­(Lk. 6, 36.) Nem annyit jelent ez, hogy úgy szeret az Isten, ahogy mi tudunk szeretni, hanem a?t, hogy Ö lehajolt a bűnöshöz: hozzám. Hogy mi az irgalom? Példázza az irgal­mas samaritánus története. Kihez hajolt le? Egy olyan emberhez, aki ha ereje bírta volna, szembefordul vele, rátámad, öklével az arcába ver. Olyan emberhez, aki őt, a sama- rjtánust pem is tekintette embernek. Ennyit jelent irgalmasnak lenni. Szeretni azt, akit nem lehet sze­retni, aki utálatos és visszataszító. Felemelni olyat, aki nem érdemei semmit. Így váltott meg az Isten Krisztus által a Golgotái kereszten. Ezzel a szeretettel lehet járni csak az ö orcája előtt, így érkezhetik meg rajtunk keresztül a másik em­berhez. Járjunk Előtte szelídségben. Szelíd és alázatos szívű Urunkat nem képviselhetjük ebben a világ­ban gőggel, elbizakodottsággal- Útját nem egyengethetjük ,élők és holtak felett való ítélkezéssel. Életünk ezer nyomorúsága abból az egyből fakad, hogy nem tudjuk egymást türelem­mel és szeretettel elfhordozni. Nem tudjuk egymást szó nélkül hagyni, nem tudunk egymás megtartására lenni, mindeneket jóra magyarázni. Kiélezzük, fölfújjuk a mások szemé­ben felfedezett szálkát, csak azért, mert nem szeretünk befelé a saját szívünkbe nézni. Nem akarjuk hal­lani az evangélium summáját: Ir­galmas az Isten. Úgy hajolt le hoz­zám, hogy megérdemeltem volna, hogy az útszélen hagyjon, ö mégis felemelt. A világba küld Isten az Ö orcája előtt. Itt kell bebizonyítani, ebben a világban, hogy az Ö irgalmassága nem lett hiábavaló a mi életünkben, hanem irgalommá, úttá lett, ame­lyiken C érkezik meg azokhoz, akik őrá várnak. ________ Rozsé István „fl H ungarian Church Press'* — protestáns egyházaink idegen­nyelvű sajtótájékoztatója a refor­mátus egyház több jelentősebb híré­nek — mint az egyetemes kon- venti ülés és a Teológiai Akadémia százéves évfordulója — közlése után dr. Kádár Imre konventi főtanácsos svájci útjáról ad hírt. Hossza­sabban foglalkozik a lap az egy­házunkban folyó Lutheránus Vi­lágszövetségi tanulmányi munká­val, ismertetve a rendszeres teo­lógiai munkaközösségnek dr- Nagy Gyula professzor vezetésével az elmúlt másfél év alatt végzett munkáját, majd a Lelkésznevelő In­tézet életéről |r. A Sajtóvasárnap alkalmából a lelkészi munkaközös­ségek és gyülekezetek megbeszélé­seiről és leveleiről szóló cikkek után a rövid hírek között az ostffy- asszonyfai, kelenföldi és deáktéri egyházzenei estekről, valamint a bé­késcsabai énekkar kiskőrösi vendég- szerepléséről olvashatunk hírt. Készülj az ige hallgatására — Szentháromság u. 4. vasárnap Jer. 1, 1^—1. rm m Ebben az igében Jeremiás a fél szívvel való istentisztelet ítéletét hirdeti meg. Miben mutatkozott ekkor ez a hamis istentisztelet? Júda országára és fővárosára, Jeruzsálemre, nagy veszedelem sötét árnyéka borult. Az akkori vilóghatalmak, a letűnő Asszíria, a feltörő Egyiptom és a készülődő Babiloni hatalom közé ékelődve várta soFsát a kis or­szág, népek és hadak onszágútján. Ebben a nehéz órában Júda népe az­zal vigasztalta magát: itt van a jejruzsálemi templom. Isten jelenlétének egyedüli szent helye a világban; áldozzunk, könyörögjünk, tekintsünk a templomra és helyezkedjünk oltalmába. De miközben nem az igazi hit és szeretet Isten iránt, hanem a félelem űzte őket a templom árnyékába és így emlegették Jahve nevét, addig a szívük másik fele távol volt Is­tentől. özvegyet, árvát sanyargattak, ártatlanok vérét ontották, loptak és paráználkodtak, bálványok után jártak. Ez ellen a képmutató, hazug, félszívű »vallásosság« ellen hiába hangzott el Jeremiás »templom­prédikációja.- Ezért Isten végrehajtotta a meghirdetett ítéletet. a Az Újszövetségben megint találkozunk a fél szívvel való istentisz­telet ítéletével. Jézusnak a legnagyobb bűnösök felé sem voltak olyan kemény, haragos szavai, mint a farizeusok felé. Ezek is buzgók voltak az emberek előtti külső kegyességben, de közben elemésztették az öz­vegyek házát, hiányzott belőlük az irgalmasság és próféták vérét ontot­ták (Mt 23, 14 kk). Nem tanulták meg az Ószövetségből, hogy az irgal­masság jobb az áldozat füstjénél! Jézus ezzel a hamis, képmutató isten- tisztelettel szemben Istennek Lélekben és igazságban való imádására hív (Jn 4, 24). Pál apostol pedig az élet istentiszteletéről beszél (Rm 12,1). m Maj gyülekezet, mai keresztyének: úgy hallgassuk ezt az igét, hogy rólunk is beszél! Isten kemény, leleplező szava, mely megítél minden féjszívű, erőtlen, csak külszínre adó de belül megüresedett ke­resztyéncéget, hamis bizakodást »az Úr templomában.* Az egyik veszedelem, amely állandóan fenyegeti keresztyépsé- gunket, az, hogy a puszta külső vallásosságot tartjuk Isten tiszteletének. Azt gondoljuk, ezzel megadtuk Istennek, ami istené. Nem, Isten az égés? szívet, az egész embert, az egész életet a magáénak kívánja! Az ilyen kűlecséges vallésceság a leggonoszafcb mai farizeizmussá válik, mert könnyen megférnek vele nyilvánvaló vagy titkolt bűnök: lopás, önzés, paráznaság, irga'matlanság és a többi. A másik veszedelem, amely talán még inkább fenyeget, az. hogy az ünnepünk, az életünk egy darabja talán valóban Istené. Ilyenkor — úgy gondoljuk és érezzük — igazán szívből éneklőnk, imádkozunk együtt a gyülekezette!. De amint eltűnik az ünnep áhítata és a gyüle­kezetből újra visszatérünk a »profán életbe«, akkor valahogyan levetjük keresztyénségünket, élünk Istep törvényei nélkül. Nem, a keresztyén élet nemcsak a vasárnapok és a »belső szoba- dolga! Az ige és a szent­ség erejének szét kell áradnia hétköznapi életünkben, meg kell szentel­nie és át kell hatnia egész hétköznapunkat! A templomnak, az ige hall­gatásának, az imádságainknak kell annak a lelki középpontnak lennie, ahonnan egész életünkre, családunkba, az emberek közti forgolódásunkha kisugárzik a hit ereje, a keresztyén szer-etet hatalma. Ez azonban csak akkor lesz így, ha Isten valóban »velünk lakozik- a Krisztusban, a Lé­lek által. Dr. Nagy Gyula A közösség önfeláldozással jár — Ézs 43, 22—28 IZRAELBEN a bajok végső gyökere az volt, hogy Istenben megfá­radt a nép. Megüresedett az istentiszteletük, a vallásos élet szive-kozepp, s így egész életük megtelt önzéssel és hamissággal. MI KERESZTVÉNEK hisszük hogy Krisztus áldozata elegendő az Istennel való közösségünk helyreállítására, de tudjuk azt is, hogy fennáll Isten követelése felénk is: önzetlenség, szeretet, szolgálat, tehát önfelál­dozás kell a közösséghez, az Istennel való közösségünkkel együtt járó emberi közösség-vállaláshoz, önmagunkat kell adnunk erobertest véreink­nek — ez a közösség. IGÉNK üzenete ez: Ne féltsétek szereteteteket, fáradságtokat, idő­töket és javaitokat Isten akaratából Őneki áldozni — az emberek között való szolgálatban. Ezerszeresen visszatérül és életeteket megelégedetté, boldoggá és erőssé teszi. VALLJUK MEG, hogy gyakran megfáradunk a hitben és a sze- retetben, s önzésünkben magunkba zárkózva megfeledkezünk emberi szolgálatainkról. ADJUNK HALAT Jézus Krisztus áldozatáért, amely a mi szá­munkra is elegendő közösség-építő erő. KÖNYÖRÖGJÜNK keresztyén életünk elevenségéért, fáradhatat­lan hűségért és szorgalmas szolgálatért, — a lelkész-továbbképz* konferenciákért, S. ©HUlAOl VASÓ HETI IGE: »Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be s Krisztus törvényét.« Gál. 6, 2­Július 3, vasárnap. — 1. Móz. 50, 15—21. Az elmúlt héten Isten bűnbocsátó, megtartó kegyelméről szóit az ige. Ma azt halljuk, hogy a bűnbocsánatból élő ember maga is megbocsátó ember. Istennek hozzánk lehajtó szeretőiére a válasz a felebaráthoz, a másikhoz való igaz viszonyunk. Csak így lesz életté az ajkunkon oly sok­szor elhangzó Miutyánk ötödik kérései Július 4, hétfő. — Jn. 8. I—11. Én is, meg a másik ember is egyformán bűnösök vagyunk- Ezt Isehtá takargatni, letagadni, de rajta vá’toztatnj nern. Nem lehet szertelenül ítéigetni a másikat, a bűnös felebarátot, hiszen én is csak Isten ítéletét érdemiem meg. Július 5. kedd — 2, Kor. 2, 5—11. A bűnboesánatból élő ember Krisztus szeretetet parancsoló sz$vA» nak engedelmeskedik. Július 6, szerda. — Ef. 4. 39—5, 2. Miképpen a Krisztus szeretett minket, mj is egymás iránti szeretek­ben járjunk. Aki megtapasztalta Krisztus szeretetét, az nem' tud mást tenni, mint a másikat, a mellette élő embert szeretni. Még pedig item elnagyoltan, felületesen, hanem mélyen, apró dolgokban is, a hétköz­napi életben 1$. Július 7, csütörtök. — Mt. 18, 15—20. Nekünk j§ hirdette Isten, minket is figyelmeztetett bűneinkre. -Jézus azt mondja, mindnyájan tartozunk azzal a felelősséggel, a másik iránt, hogy Intsük, figyelmeztessük­Július 8, péntek. — Rm. 15, 1—7. Nekünk szolgálatunk van ebben a világba«. P? gz Istentől kapott szolgálat a másik ember felé irányul, öpjő mggat&jrt ággal, a 'mgguűk helyzetével, előremenetelével, üdvösségévei törődve csak, nejp lehet be­tölteni ezt a szolgálatot. Tartozunk azzgl, mspt elhivattunk rá, hogy a másik mellett ott álljunk, felemeljük, a másik gyengeségét árösítfüfe javát, épülését szolgáljuk. Július 9, szembút. — Gál. 6, 1—5. Az önmagával eltelő ember nem tudj? vállalni fglebgrjtjit middé- nestül együtt. Krisztus tudta vállalni a bűnös embert, mert gzerott*, mert segíteni akart ne.kj és rajta. A bűn terhét magára vállalta. Sjpk teher van a másik vállán, amelyen alázatos szívvel, szelíd jószívűséggel, hitből vállalva azt, mi te tudunk könnyíteni. Juhász Gégg '

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents