Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-06-19 / 25. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

3

A fertőző keserűség

■ Á Zsidókhoz írt levél 12. részében a 14—15. versben az apostol sokat- mondóan tanítja az Isten gyülekezetét. A fertőző keserűségtől inti a keresztyéneket, a szívnek bizonyos fajta keserűségétől, mely gyökeret ver, felburjánzik és termésével fertőz. Mint ahogyan a különböző dud- vák és gyamok, amelyeknek hiábavaló és káros termését szertehordják a levegő áramlatai, mint ahogy ezek betelepszenek a legtisztább búza közé is, úgy fertőz ez a szívbeli keserűség, amelyről az apostol szól.

Ez a keserűség hiábavaló termést hoz. Kedvetlenségből, durcásságból, fölényeskedésből, hangulattalanság- ból nem lehet az emberi szívnek jó termése. Termése van, mert keserűségből is származnak cselekedetek, de azok nem használnak. Az embert ez a termés néha sokáig tudja áltatni. Az ember rossz kedvéből, keserűségéből és haragjából cselekedvén, sokszor azt hiszi, hogy tett valamit. Amit azonban tett, az hiábavaló. Az ember sokszor azt hiszi, hogy az ilyen tettek, a harag, a bosszú művei, a keserűség kiömlései használtak neiki. Amikor az ember azt gondolja, hogy: »-ezt jól megmondtam neki«, akkor tulajdonképpen leleplezte önmaga alkalmatlan szívét arra, hogy az emberek testvére legyein. Amikor az ember azt mondja magában: »most visszaadtam neki«, akkor az ember elvett önmagától. Még azt is elvette önmagától, hogy esetleg Igazságos sérelmében is méltánylást kapjon. Ha az ember azt mondja magában: »azért se teszem meg, amit kémek«, azért a kérést nem hatálytalanította s azzal csak ő maga lesz azzá, aki tartozik. A keserűség hiábavaló.

De éppen ilyen káros is. Káros elsősorban abban, hogy mindig lejjebb viszi az embert a lejtő útján, ahelyett, hogy felemelkedne az ember feladatai magaslatára, emberi szolgálata megfelelő szintjére. A lej- tőn-csúszás az erkölcsi, a magaviseletbeli züllés általában ebből a keserűségből következik. Ezen a lejtőn gyorsuló mozgással csúszik az ember. Olyan megállíthatatlanul, hogy a végén már sajátmaga előtt is úgy vallja, hogy hiába minden, nem tud rajta változtatni. Az ember ilyenkor a körülményeket okolja, azt, hogy lejtős alatta az út, de nem azt, hogy ő lépett a lejtő útjára. Így történik a részegesekkel, akik keserűségből isznak és így történik átvitt értelemben mindazokkal, akik valamilyen okból keserűséget hordoznak a szívükben. Éppen olyan mindez, mint a részegséggel megpecsételt keserűség. Mákonnyá válik, melynek mérgezésében szétmállik az ember minden energiája. Ebben az akaratgyengeségben s a saját dolgai felőli tisztánlátás hiányában feltarthatatlanul csődbe jut az emiber és fertőzés útján csődbe juttat másokat is.

Ez ellen a pusztító lelkiállapot ellen beszél az apostol és ezzel szemben inti vigyázatra a hívőket. Csak a keserűség meg ne gyökerezzen bennetek!

Mik ezek a keserűségek?

Ki-ki magáról tudja. Általánosságban elsősorban ismerjük fel azt a keserűséget, mely hálátlanságból ered. Ez a fajta keserűség onnan származik, hogy az ember nem tud semmiért hálát adni, nem tud sen- minek megfelelően örülni. Amije van, az mindig kevés s amije nincs, az »szüntelen előtte forog«.

Más ilyen keserűség ezzel kapcsolatos. Isten ajándékait, amelyekkel az embert ellátja, »feljebb, hogy- sem, mint érdemelné«, nem tudja ehhez a mértékhez mérni: amit megérdemlek. Ez a bűn, a gyarlóság, az emberi hitványság felnemisme- réséből és elnemismeréséből származik. Az ember nem látja a maga bűnét, gyarlóságát és hitványságát. Tehát elveszti a. szemmértékét ahhoz, amit érdemel.

Ennek a fajta keserűségnek édestestvére az. amely a kevélységből származik. Azé az emberé az ilyen keserűség, aki magát mindenkinél különbnek tartja, mindenkinél okosabbnak és mindenkinél rátermettebbnek mindenfajta emberi feladatra. Az ilyen kevély ember csak keserű lehet a szívében. Ez a kevélység előítéletekkel teljes viszony az emberekhez. Egyik legáltalánosabb gyökere a keserűségnek.

És még folytathatnánk. De aki gondolkodik és figyeli magát, az már ezekután is hozzá tud termi sok mindent ezekhez, vagy fel tud ismerni magában sok mindent ezekből.

Mi az ellenszere annak, hogy ilyen keserűségbe essünk?

»Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget.« A békességnek ez a követése, az emberekkel való kibékülés, a megbékélés az emberek közötti helyzetünkkel — igazságérzetet nevel belénk. Helyes szemmértéket, alázatosságot és hűséget magunkhoz és embertársainkhoz. A békességnek ez a törekvése hálássá tesz Isten iránt és az emberek iránt, akitől és akiktől oly sok mindent kapunk érdemünkön felüL A békességnek ez a követése nem emel minket kevélységben a többi ember fölé, hanem közibük helyez, vagy méginkább »alájuk«, úgy, amint Jézus Krisztus alárendelte magát a többieknek és »mindeneknek szolgájává- lett«. Vagyis jó kedvvel szolgált minden embernek, a legbűnösebbeknek, a legbetegebbeknek is.

És követnünk kell a szentséget. Vagyis azt az emberi magatartást, mely Isten formáló keze alá adja magát. Aki megengedi Istennek, hogy az események, a körülmények, az emberek közötti helyzetek által nevelje, de méginkább, aki megengedi Istennek, hogy az Ö igéje által nevelje, az a megszantelődés olyan útján Indul el, melyen keserűség nincsen. Nem egyéb ez az út, mint az Isten akaratának magát engedelmesen kiszolgáltatott ember engedelmessége. Ebben az engedelmességben jó életmunka, »az emberek között jó bizonyság« terem. Az ezekből származó öröm pedig gyökerestől kiirtja belőlünk a keserűséget.

D, Dezséry László

É Z S A I Á S

MEGINT MESSZI IDŐKBE, régmúlt napokba lépünk vissza egy olyan embert figyelni, aki késő századok után is óriásként magaslik szemünk elé. Ézsaiás ő, akire azóta nemzedékek hosszú sora figyel, irányítást, eligazítást várva tőle, szavaitól.

Mintha már neve is figyelmeztetni akarna, amikor magyarra így fordíthatnék: »Az Ür az üdvösség!« Az bizonyos, hogy röviden igazabban nem tudnánk összefoglalni azt, amit prédikált, mint e mondat. Egész életében, egész munkásságával ezt akarta kortársainak szívére helyezni.

ÉLEKÉRŐL, csak annyit tudunk, amennyit igehirdetéseiben elmond magéról. A többi a legendák homályába vész. Egy Ámóc nevű ember fia (nem azonos Ámos prófétával, hanem inkább rokonságban van Amáziás királlyal). Jeruzsálemben élt, Itt is működött Uzziás, Jóthám, Akház és Ezékiás júdabeli királyok uralkodása idején. Házas ember. Feleségét prófétanőnek nevezi (8, 3), gyermekeinek olyan nevet ad, hogy már azokkal is figyelmeztetni akarja a népet. (7, 3. »Seár-Jásub« = a maradék megtér.) Működésének idejét a bibliai és az azon kívüli források alapján a Kr. e. 746. és 701. évek közé tehetjük.

EZ A KÉT DATUM mozgalmas időket jelez. Palesztina az asszírok többszöri támadásainak középpontjában áll, amire felelet a zsidó nép ellenakcióinak egész sora. A próféta elhivatásától kezdve (6.) szót kér a történeti események irányításában. Ezt teszi akkor is, amikor a 6zír- efraimi háborúban (735—34) figyelmezteti kortársait, hogy ne csatlakozzanak a szfr-ellenes szövetséghez. Amikor hiába igyekezett Akházt attól a tervétől eltéríteni, hogy az asz- szír uralkodót hívja segítségül és így egy háború borzalmaiba rántsa nemzetét, úgy látszik, egy időre visszavonul a nyilvános működéstől. (8. 16kk.) Átélte Damaszkusz bukását 732-ben, Hozseás izraeli király lázadását Tiglatpilezár (asszír király) halála után 727-ben, az északi ország ezt követő bukását 722-ben, a további felkelés, mely Esdód elfoglalásával végződött (20, Ikk.) és Sargon halála után, majdnem az egész Palesztinát átölelő felkelést 705-ben, mely Juda elpusztulásával és Jeruzsálem első komoly fenyegetésével végződött Sanherib által 701-ben (1, 7kk. 36. f.). Ez időpontban hallgat el a próféta. Hogy mi történt ezután vele, nem tudjuk.

IGEHIR.DET0I tevékenységét ilyen történeti események között végzi, sohasem felejtve el azt, hogy Isten azért küldötte el, hogy népét irányítsa, eljuttassa arra a hitre, amely tudja, hogy a történések mögött Ö áll, Ő az, aki népének üdvösségét akarja.

SZAVAI példaképül állhatnak a mai igehirdető előtt nemcsak a komoly tartalom, hanem formai tekintetben is. Ha a héber költészet remekeiről beszélünk, nem hagyhatjuk ki a felsorolásból, mert ezen a téren is nagyot alkotott, tudva azt, hogy Isten igéjének hirdetését, minden lehető eszközzel hatásossá kell tenni, Így a költészet embert megragadó művészetével is.

Vámos József

GONOSZOK ÍTÉLETE

Ézs. 5, 20—24.

Készülj az ige hallgatására

Szentháromság ünnepe után 2. vasárnap. — Ézs. 5, 20—24.

Jaj azoknak, kik a rosszat jónak mondják, s a jót rossznak, kik a sötétséget világossággá teszik s a világosságot sötétséggé, a keserűt édessé s az édeset keserűvé!

Jaj azoknak, akik a maguk szemében bölcsek, önmaguk előtt belátók!

Jaj a borissza-bajnokoknak, kik az italkeverésben hősök!

Jaj azoknak, akik ajándékért igaznak mondják a bűnöst s az igaztól elperlik igazát! így aztán, mint a polyvát elnyeli a láng

s a szalmát megemészti a tűz: gyökerük megrohad, virágporuk földporaként elszáll, mert megvetették a Seregek Urának tanítását — Izráel Szentjének ígéretét utálattal félrelökték.

Fordította: Bodrog Miklós

Egy alföldi gyülekezet 50 ezer kosztosa

A legtöbb alföldi községben, eperfák szegélyezik a község utcáit és a közutakat. Az eperfa lombja nemcsak arról nevezetes, hogy Arany János ismert verse szerint: »feketén bólongat«, hanem arról is, hogy a selyemhernyók egyedüli tápláléka és még mindig nem eléggé kiaknázott lehetőség a nyersselyem-terme- lés számára. Az egyik alföldi községnek például tíz csomag hernyópetét juttattak el, ebből mindössze négy csomagot vettek át. Az evangélikus gyülekezet két csomagot vállalt.

A lelkész mosolyogva, e szavakkal vezeti be vendégeit a gyülekezet egyik helyiségébe: »Bemutatom a gyülekezet 50 ezer kosztosát.« A fai körül egymás felett négy sorban kifeszített drótok, ezeken átvetett könnyű napraforgó-szárak, rajtuk friss, zöld eperlevél, a leveleken rengeteg »selyem-bogár«. Csendesen permetező eső hangjához hasonló nesz hallható. Széles karéjokat harapva a levélbe, falatoznak a selyemhernyók. Nagy az étvágyuk. Naponta öt-hat zsák levelet is megesznek. A gyülekezet fiataljai és gyermekei azonban, élükön, a lelkész 9 éves kisfiával, szívesen vállalják a levélszedés munkáját. A helyiség közepén az asztalon egy kis füzet. Szaktanácsadó a selyemhernyó-tenyésztők számára. Szakszerűen végzik munkájukat. Amikor a levélmaradványokat eltisztítják, lyukacsos papírlapokat helyeznek a hernyó-borította polcokra, a papírosra friss levelet. A hernyók azonnal megérzik a friss levél illatát és a lyukakon átmászva megtelepszenek rajtuk. Így könnyen eltisztítható az alulmaradt szemetes levélmaradvány. Már az ágas-bogas gubóztatókat is kezdik előkészíteni. Nemsokára letelik az egy hónap, s begubóznak a hernyók. Ha szép első, osztályú gubákat tudnak beszolgáltatni, közel 3000 forint is várható. A hűvös időjárás nem nagyon kedvez a selyemhernyó-tenyésztésnek, de azért jó reménységben végzik munkájukat. Megérdemelnék a jó eredményt, márcsak azért is, hogy a jó példa jövőre másokat is sarkalljon.

A gubákból várható bevételt templomuk ereszének elkészítésére fordítja a gyülekezet. A szórványaival együtt nem egészen hatszáz lelket számláló egyházközség 1948-ban építette meg egyszerű, torony nélküli templomát. A templom belseje és berendezése teljesen kész, kívülről a vakolást és az eresz elkészítését várja. ________ B. L,

AZ ORSZÁGOS BÉKF.TANÁCS levelezőlap formájában kiadta a Béke-Világtanácsnak a helsinki béke- világtalálkozóra készített plakátját. A plakátot Hans Érni svájci rajzolóművész tervezte. A képet címoldalunkon közöljük.

A fasori evangélikus templom- lomban (Bp., VII., Gorkij fasor 17.) 1955. június 19-én (vasárnap) este fél 8 órakor

BACH J, S. orgonahangverseny

lesz.

Közreműködik: Peskó Zoltán or- gonaművész. A műsort ismerteti: Juhász Géza segédlelkész.

Műsoron: Preludium és fuga (tölcsér) e mól'. — Korálelőjáté- kok: Wenn wir in höchsten (Midőn mi végső ínségben) — b) Von Gott will ich nicht (Istentől el nem állok) — e) Wachet §uf.. . (Vigyázzatok azt kiáltják.) — Fantázia és fuga g moll. Énekszóló. — Korálelőjátékok: a) Kyrie (Ir- galmazz örökkévaló Isten) .— b) Tesug Christus unser ... (Jézus mi üdvösségünk). Tokkáta, Adagio és Fuga C dur.

1 Részlet ez Isten vádiratából népe ellen. Kérlelhetetlenül sorolja fel • mindennapi életünk bűneit, végül egyetlen mondatba foglalja a fő vádat, a bűnök okát: »Mert megvetették a Seregek Uránalt törvényét és megutálták Izráel Szentjének beszédét.« A sokféle módon jelentkező bűnnek itt van a gyökere. Aki megveti Istent és törvényét, az elveszti az igazság mértékét: a gonoszt jónak mondja és a jót gonosznak. Féligazságok és hazugságok rabjává lesz s azzal próbálja azokat igazolni, hogy a hazugság »néha« szükséges, talán hasznos, sőt közérdekű is. Aki megveti Istent és törvényét, az elveszti önmaga helyes értékelését, magát bölcsnek, eszesnek képzeli, és azt hiszi, hogy az ember maga szabhat törvényt önmagának és a világnak. Aki megveti Istent és törvényét, az élvezetek és anyagiak rabjává lesz, s ezért annak a legelemibb közéleti feladatának sem tud megfelelni, hogy az igazság pártjára álljon s azt támogassa. Isten törvényének megvetése erkölcsi romlásba visz.

O Isten vádirata ítélettel végződik: azzal a fenyegetéssel, hogy eltörli a föld színéről azt, aki megveti beszédét. (Olvasd a 25—30. verseket is!) Az ember azért szereti magát függetleníteni Istentől és törvényétől, hogy élete színesebb, gazdagabb, tartalmasabb legyen és nagyot, maradandót alkothasson. Isten ítélete megmutatja, hogy ebben a világban csak az értékes és maradandó, ami Istenen épül és törvényéhez igazodik, mert Isten minden mást elsöpör. Isten ragaszkodik törvényének betöltéséhez. Először szavával figyelmeztet, de ha azt megvetik, akkor szigorúan büntet, úgyhogy elveszhet miatta az egyes ember és az egész nép szabadsága, ereje, vagyona, jóléte, mindene. Ez az az üzenet, amelyért Ézsaiást kortársai kinevették. De el is bukott ezen Izráel és Juda,

3 Ennek az igének minden szava korbácsütés. Isten saját népét korbá- • csolja. Saját népétől várja elsősorban, hogy beszédét megbecsülje és törvényét betöltse. Hiszen népének adta a törvényt: az ismerheti legjobban. Ne gondoljuk, hogy Isten vádja elől kitérhetünk azzal, hogy az Újszövetség népe vagyunk. Jézus nem a törvény eltörlésére jött, hanem betöltésére. Az evangélium hite nem érvényteleníti, hanem inkább megerősíti a törvényt (Róm 3 ,31). Mivel mi sokkal többet és nagyobbat kaptunk, mint az Ötestamentum népe: Krisztust és evangéliumát, azért Isten külön hangsúllyal figyelmeztet minket, az Ö egyházát, hogy meg ne vessük beszédét, mert nemcsak földi jólétünket, hanem örök üdvösségünket is elveszthetjük miatta. (Mt 10, 14. 15; 11, 20—24; lKor 10, 1—14; Zsid 10, 28—31; 12, 25 kk.) Méltán kezdi el Isten az ítéletet saját házanépén (lPt 4, 17). Fordítsuk azért az egész vádiratot magunk ellen: önmagunkat ítéljük, hogy el ne kárhoztassunk. (lKor 11, 31. 32.) Prőhle Károly

— Isten az »igazra« is gondol. — Lk. 15, 11—32,

NAGY VIGASZTALÁS ebben a példázatban, hogy Istennek gondja van a magukat igaznak vélt emberekre is, akiknek nincs olyan nagy szükségük a segítségre, mint az elesetteknek. Jó tudni, hogy az Isten egyenlően akar eljárni velünk szemben, tekintet nélkül a társadalmi állásra, tekintet nélkül arra, hogy bűneink mennyire nyomnak, hogy Krisztusba vetett hitünkben mennyire vagyunk erősek.

ISTEN nagyon sok utat ismer, melyen keresztül eljuthatunk Őhozzá. Minden útnak csak egy célja lehet: Isten országának elérése. Ez pedig az ő kegyelmi ajándéka. Isten nem ismer személyválogatást, gyűlöletet, mely hatért tudna szabni az ő kegyelmének és szeretetének. Kimegy az ellenséges- kedőhöz, kéri, hívja őt asztalához, kinyitja előtte az ajtót, hogy könnyebb legyen a küszöb átlépése.

NEM HALLUNK azonban arról, hogy a magát igaznak tartó testvér enged-e az örömasztalhoz való hívásnak, vagy kívül marad az ajtón. Éppen ezért a példázat a magukat igaznak tartókhoz irányzott kérdéssel zárul: Keresztyén testvérem, döntöttél-e már és átléptél-e az Isten kegyelmének előtted is megnyílt ajtaján?

VALLJUK MEG, hogy mi is igaznak tartjuk magunkat, hogy nem Isten kegyelmes szeretetében bízunk, hanem önerőnkből akarunk üdvösségre jutni;

ADJUNK HALÁT Istennek az ő végtelen kegyelméért, amellyel naponként bőségesen megajándékoz bennünket, hogy hívogató türelmét nem vonja el nyomorult életünktől.

KÖNYÖRÖGJÜNK gőgös hitünk bocsánatáért, hogy Isten ne büntessen, hanem kegyelmezzen nekünk a Krisztus érdeméért. Könyörögjünk mindannyian, elesettek és magukat igaznak véltek, hogy vendégei lehessünk az ő kegyelme asztalának.

S. K.

Heti ige: »Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg- terheltettetek és én megnyugosztlak titeket.« Máté 11, 28.

Június 19, vasárnap — 1. Jn 3, 13—18.

A szeretetben igen hamar megfáradunk. Mert szóval könnyű szeretni, de észrevenni, megszánni, segíteni, ha kell, áldozattal szeretni a rászorulót: ez nagyon nehéz! Ilyen szeretetet csak az adhat, aki életét is odaadta értünk — szeretetből! Azóta ez a szeretet Jézus tanítványainak az egyetlen

ismertető jele.

Június 20, hétfő — Csel 6, 1—7.

Az irgalmas, szolgáló szeretet az egyház életformája. Az clp gyülekezetben nem némulhat el az igehirdetés, de nem maradhat el nyomában a szeretet szolgálata sem. A kettő mindig együttjár. Sőt: a szeretetszolgálat is igehirdetés.

Június 21, kedd — Préd. 5, 1—7.

Jézus nemcsak elveszi a megfáradtak és megterheltek terhét, hanem erőt is ad a jótcselekvő, segíteni, szolgálni kész, lüktető, üde új életre. A sok beszédű, esak ’►bizonyságtevő«, csupán fogadkozó, de mindig egy helyben topogó keresztyének még nem találkoztak igazán ővele, ő az élet! Ő az Élet!

Június 22, szerda — 1. Kor. 14, 26—33.

A keresztyén gyülekezetben mindennek egymás épülésére kell történnie. Mit ér az olyan »hit«, mely gőgössé tesz, elválaszt a másiktól, nyomában rendetlenség támad a gyülekezetben, zavar és bizonytalanság a szívek mélyén. Isten nem a rendetlenségnek és meghasonlósnak, hanem a békességnek Istene.

Június 23, csütörtök — Lk. 14, 12—15.

Sokszor teszünk még jót is önzésből és számításból! Pedig az igazi jó szív még azokkal is jót tesz, akiktől semmi jót sem várhat cserébe. De ilyen jó szívet csak Jézus adhat. És ő adja is, s vele együtt a jótett örömét. Mert önzetlenül jóttenni: az emberi élet egyik legnagyobb öröme.

Június 24, péntek — Ézs. 40, 1—8.

Az élet és bűn ezernyi terhével megterhelt ember csak Jézus Krisztusnál találhat vigasztalást, szabadidőst és új életkedvet. Ha megtaláltad; ezt hirdesd! Mert ez az a jó szó, amire mindnyájunknak szükségünk van. %» ez a jó szó mindig időszerű.

Június 25, szombat — L fim. 6, 11—16,

Az élet harc. A keresztyén élet harc a bűn ellen. A hitnek harca, mert benne nem magamra nézek, hanem arra, aki engem megerősít. És ez a harc szép, mert Krisztusért győzhetek és életem minden eredményéért Őt áldhatom. Életem így lesz vallástétel arról, aki magához hív és küzd érettem; Dubovay Géza