Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1955-05-15 / 20. szám
4 EVANGÉLIKUS ÉLET D, DEZSÉRY LÁSZLÓ: ISTEN ÚJ VILÁGA Ezs. 65, 17—24. Isten ebben az igében olyan földi jókat ígér, amelyekre a föld minden népe vágyakozik. Ez valóban kívánatos ige! Nagyon komolyan mondjuk ezekre a szavakra, hogy mily jó is lenne, ha mindez beteljesülne. De minél komolyabban mondjuk azt, -annál inkább leszünk tele kérdésekkel. Az ige hallgatója, mint kíváncsi gyermek, találja magát az Atyja előtt, aki előtt nem fogy ki a kérdésekből. Engedjük meg magunknak; hogy ezeket a kérdéseket gyors egymásutánban feltegyük, Első olvasásra látszik, hogy ezek az ígéretek Izraelre vonatkoznak, amely Isten választott népe. A választott nép kapta ezeket az ígéreteket. Hogyan vonatkoztassuk magunkra Istennek ezeket az ígéreteit? Az újszövetségből megtudjuk, hogy Krisztus óta mi is Izrael vagyunk, a lelki Izrael, Isten választottal, akiket Pál apostol szerint Isten, mint vadolajfát beoltott a szelídolajfába. A szelídolajfa az Istennek elpecsételt Izrael népe volt, melynek hitébe, — Jézus Krisztus minden emberre kiterjedő igehirdetése óta — bevonta Isten a föld minden népéi, a vadolajfát. Az egyházban együtt terem és együtt gyümölcsözik immár a szelídolajfa és a vadolajfa egybeoltott reménysége. Vannak külön Izraelre vonatkozó reménységek is, mert vannak a Szentírásban külön Izrael népére vonatkozó ígéretek, de a Jézus Krisztus váltsága és az a megváltás, amelyet Krisztus szerzett és ennek a megváltásnak minden következménye a világ minden hívőjére vonatkozik. Tehát az egész keresztyénség bizton reménykedhe- tik ezeknek az ígéreteknek megvalósulásában. ... De máris jön a másik kérdésünk. Ezek az ígéretek csak a Krisztus- hivökre vonatkoznak? Ügy kell ezt az igét érteni, hogy az az új világ, amely ígéretként itt feltárul, csak a hívőké? A hívőknek itt a földön külön paradicsomuk lesz? Hiszen ezek az ígéretek kívánatosak itt a földön mindenki számára! Nem! Nem így kell az igét érteni, Mert benne nem a keresztyének megváltásáról van szó, hanem a világ megváltásáról. Üj égről és új földről, tehát mindenkiről. Mert az új ég és új föld kifejezéssel a Szentírás az egész világról beszél, mint amely az ember lakóhelye, így már egészen világos, hogy minden emberről szó van, Jogosak tehát az ember reménységei arra vonatkozóan, hogy új világ lehet, jobb világ lehet? Igon. Ezt az igét így kell érteni. Az embernek jogosak ezek a reménységei. Az új világ és a jobb világ Isten tervével és akaratával egy irányba esik. Isten egész kinyilatkoztatása ilyen irányzatú. Az Isten jó és jót akar. Nekünk akar jót és minden jó neki, ami nekünk jó. Kivévén a bűnt. De éppen azért van szükség arra, hogy Istentől várjuk a jót, mert itt van közöttünk és bennünk a bűn. Ahhoz, hogy a jó felé változzék a világ, Istennek be kelleit avatkoznia az emberi történelembe, az emberek életébe, amelyet elrontottunk a bűn által, mert a bűn rontó hatalma kiterjed az egész világra. Isten mentő szándéka úgy nyilatkozott meg, hogy saját egyszülött Fiát áldozta fel az emberekért. Az ö győzelme, mellyel számunkra megváltást szerzett, a bűn feletti teljes győzelem reménységét hozta. Mi ebből a - reménységből élünk. Isten kegyelme Jézus Krisztus engesztelő áldozatáért kiárad az egész világra. A Krisztus visszajö- vételéről bizonyságot tevő keresztyén hit azt jelenti, hogy Isten az emberiséget a végső jó felé vezeti. Ez a keresztyén reménység alapja, s az ember itt a földön ebből a reménységből él. Szegényes és hamis a keresztyén hitnek az az elferdítése, amely elég gyakori. E hamis elképzelés szerint a keresztyénség a túlvilágba veti reménységét, de »azért mégis« törődik a földi élettel és itt igyekszik hetytállni. Ez így hamis. A helyes az, ha azt mondjuk, hogy a keresztyén ember éppen azért fordul reménységgel a földi élet felé és azért látja kilátásosnak és gyönyörűnek az egész földi küzdelmet a jóért, a mindig jobbért, mert ilyen nagy reménysége van. Miután a mi hitünk szerint Krisztus megtörte a bűn hatalmát, reményteljessé lett a földön minden. E hit szerint az a földi követelésünk lett különösképpen jogossá, hogy az emberek elleni gonosz eltűnjön és az emberek iránti jó diadalmasan érvényesüljön. Azt jelenti ez az ige, hogy Isten maga hozza el számunkra a maga új világát? Igen. Isten országa, Isten ajándéka a számunkra. Istennek ez az ajándéka azonban minket elkötelező ajándék. Az eljövendő Isten országára vonatkozó Ígéret és az erre támaszkodó keresztyén reménység, a keresztyén embert a gonosz ellen mozgósítja és. arra indítja, hogy küzdjön a jóért. A keresztyén ember, ha igazán hisz ebben, soha el nem fárad. A jobb világért folyó lankadatlan küzdelem emberi sajátsággá lesz, ennek a nagy reménységnek mozgósító erejéből. Ezt a reménységet hordozza az egyház, de éppen ez a reménység kapcsolja össze az egyházat az egész emberiséggel, az egész teremtettséggel. A mi látásunk szerint Isten kegyelme, mint szivárvány fogja át a világot, s ennek a kegyelemnek fényében kell a földön elvégezni a mindennap jócselekedeteit. Isten a földön minden embertől jó szolgálatot vár. A teremtéskor és a bűneset után is Istennek ilyen felszólítása érkezett az emberhez. A jobb világért folyó harcra vonatkozó felszólítást nevezik a keresztyén hittudományban kultúrpa- rancsnak. A keresztyén hittudomány azért beszél kultúrparancsról, mert a földön minden keresztyén meg van győződve arról, hogy minden embernek áldásos hivatása van a földön, és hogy a földön minden embernek részt kell vennie az igazabb, a jobb életért folyó küzdelemben. De mikor valósulnak meg Istennek ezek a nagyszerű ígéretei? Az ember ezt méltán kérdezi és őszintén kell rá felelnünk. A mai ige az emberi. élet megváltozásáról beszél, tehát jellegzetesen eszkato- lógikus ige. Ezen a keresztyén hittudomány azt érti, hogy a benne foglalt ígéret teljes méreteiben csak az utolsó időben, az üdvösségben valósul meg. Ennek időpontját csak Isten tudja. De azért vagyunk tele reménységgel a földi életre nézve, mert az egésznek végén Istennek ez a ragyogó ígérete áll. Ebből a végső, nagy ígéretből táplálkozik a földön a keresztyének minden reménysége a földi kötelességteljesítés értelmében, vagyis abban, hogy a földön minden küzdelem megéri a fáradságot és minden tisztes munka áldott. Az ember azonban még most sem bír a kérdéseivel. Es azt kérdezi: ha nem érjük meg az ígéretek egész beteljesülését a mi életünkben, akkor miért küzdöttünk és miért küzdünk? Egyszerű a válasz. Azért, mert ezeknek az ígéreteknek mindig inkább valósulniok kell és valósulnak is, ha az ember, az emberiség nem adja fel a bizakodó küzdelmet érte. De ezt a küzdelmet feladni vallásos hit nélkül is esztelenség volna. Azért küzdünk a jobb világért, mért most még nagyon sok mindent tudunk elképzelni, ami jobb lehetne. A földön sok az igazságtalanság, sokan éheznek, rongyoskodnak, elnyomottak, háborúskodnak és nem boldogulnak. Az ember küzd, mert keresi a boldogságot a földön és mert a boldogság keresése, nem kilátástalan fáradozás, a boldogulás reménysége nem jogtalan reménység a földön. Esztelenség volna a feladattól megijedni. Isten a teremtéskor jót akart az embernek. Az ember érzi, hogy ez a jó lehetséges. De mi az akadálya annak, hogy a jó érvényesüljön, s hogy ezek a ragyogó ígéretek beteljesüljenek? Isten igéjének válasza rövid, de mindent magábafoglaló. Az akadály a bűn. A bűn pedig nem elvont, hideg fogalom, mely bizonyos emberek vélekedése szerint ott lebeg az emberi élet felett, mint imbolygó és változó árnyék, hanem a bűn vaskos valóság. A bűn konkrét. Konkrét emberi cselekedetek a bűnök. Ezek a konkrét emberi cselekedetek — a mi hitünk szerint — Isten ellen irányulnak, de az is igaz, hogy az emberek ellen. Az emberek itt a földön mindany- nyian érzik, hogy a bűnök az emberek ellen történt és történő rossz cselekedetek. Érzik, hogy az a gonoszság, amely a földön van, az emberek elleni gonoszság. A jobb világ útjában mindenütt és mindig a bűn van. Az emberek ezt sokféleképpen nevezik, de amikor az emberek jó életéért küzdenek valakik ellen, akik azt a jó életet akadályozzák, akkor a bűn ellen küzdenek A keresztyénség félreérthetetlenül arra van hivatva, hogy öntudatosan harcolja a bűn elleni harcot. Csak a keresztyének vannak el- híva erre? Mit ér a keresztyének ereje ennek a világra szóló nagy problémának összefüggésében? Nagyon hibásan gondolkodnánk, ha ebben az összefüggésben csak a keresztyénekre gondolnánk. A keresztyének nem magukban harcolnak, hanem Istennel együtt, aki nem engedte át ezt a világot a gonosz hatalmának. És a keresztyének a többi emberekkel együtt küzdenek, mert a világban sok jó akaratú ember folytat elszánt küzdelmet a jobb világért és különböző gonoszságok ellen éppen abban az értelemben, amelyben igénk beszél. Gondoljunk csak ezekre a szavakra: »Ne legyen többé csupán néhány napot ért gyermek. Házakat építenek és bennük lakoznak. Nem úgy építenek, hogy más lakjék bennük. Szőlőket plántálnak és eszik annak gyümölcsét. Nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt. Nem fáradnak hiába. Nem nemzenek a korai halálnak.« Ha arra gondolnánk, hogy a jóért a földön csak a keresztyének küzdenek, akkor rajongók volnánk és egyben igen igazságtalanok. Magát Istent hazudtolnánk meg, aki kinyilatkoztatta azt, hogy a szívekbe is beírta az ő törvényét. Van a földön erkölcsi törvény és ebből táplálkozik a társadalmi törvény. A keresztyénség szektás rajongó volna, ha nem látná azt, hogy ez így van. Viszont — kérdezi a kérdésekkel még mindig teli ember —, akkor miért van a keresztyénségre szükség, ha a gonosz elleni és a jóért folyó küzdelem a földön elintéződik a szívekbe írt törvény alapján? Azért van szükség a keresztyénekre, mert csak a szívekbe írt törvény alapján ez a küzdelem nem intéződik el. A keresztyének mondanivalója ebben a dologban az, hogy a bűn elleni harc azért kilátásos, mert Jézus meghalt a bűnösökért. Ezzel az emberi reménységet táplálja. De azért is kell a keresztyénség, mert az igehirdetés állandó segítség az emberiségnek abban, hogy a lelkiismerete el ne aludjék, hogy a rosszra senki se mondhassa, hogy jó, s hogy a jót ne nevezhessék rossznak. Meg azért is, hogy a földön legyen egy sereg ember, aki a bűn, a rossz cselekedetek elleni küzdelmet saját magában, saját maga ellen kezdi el. Az a tapasztalatunk, hogy amennyire Isten megáldja a keresztyéneket ebben, annyira lesznek áldássá az emberek között. A lelkiismeretesen vallásos emberek a világban azt bizonyítják, hogy Isten nem engedte át a világot a bűn, a gonosz hatalmának. De mit jelent mindez, éppen május 1-én? Mert beszéljünk világosan és lelkiismeretesen arról, amely éppen ma az egész népet foglalkoztatja. Május 1-én ünnepi hangon mondjuk ugyanazt, amit a szürke hétköznapok mindegyikén mondanunk kell. Mi hálatelt szívvel vesz- szük mindazt, amit az emberi munka, az emberi kultúra, az emberi jóakarat nyújt az embernek. Egész reménységgel végezzük az emberi munkát, az emberi kultúrát, egész reménységgel gyakoroljuk az emberi jóakaratot mindenki iránt a földön. A szeretet mélységes tiszteletével állunk a dolgozó emberek előtt és a dolgozó emberek között. Mert igénk azt mondta, hogy az, akinek Isten ezen ígéretei szólnak, a »keze munkáját használja«, az a tulajdon kezével munkálkodik és keze munkájából él. Hitünk igazságából bátorodunk fel az embermilliókkal együtt szólni a munkások jogaiért, a dolgozó emberek szabadságáért minden, az ember elleni gonoszság, az ember elnyomása ellen. Azt mondjuk az embereknek, amit ők maguk is tudnak — de hadd tudják erről, hogy ebben Isten nekik igazat ad —, hogy az emberi munka szent dolog, hősi dolog, a világ jobbátételére szolgáló dolog és hogy az emberi munka az egyetlen reményteljes és igazán reményteljes dolog a földön. De hadd válaszoljunk az utolsó felvethető kérdésre is. Az ige szerint Isten ezen nagyszerű ígéreteinek beteljesülésén a gyülekezet örvendezik,. és Isten a gyülekezet felett örvendezik ez ígéretek beteljesülése során. Mit szóljunk ehhez? Azt, hogy a gyülekezet, az Isten népe csak akkor válhatik örvendezővé, ha az Istentől kapott erőt aktív erővé teszi. Ha cselekedetben váltódik valóra mindaz, amit hisz. Az Isten örvendezése pedig Jeruzsálem felett abban valósul meg, hogy Jeruzsálem, vagyis az Isten népe valóban neki szolgál a szeretetnek és az új életnek szolgálatában. Mit jelent ez közvetlenül a mi számunkra? Azt, hogy a magyar evangélikus gyülekezet ne keressen kibúvót a jó szolgálatok alól akkor, amikor a magyar nép a jobb életért harcol, amikor az emberiség a jobb életre vonatkozó ígéretek beteljesülését várja. Ebben a hivatásban a szó betű- szerinti értelmében fáradoznunk kell. Legyenek áldottak gyülekezeteink tagjai, ha ezt a hivatásukat hazánkban betöltik. Legyen áldott minden keresztyén, aki betölti ezt a hivatást, és aki ezáltal örömet szerez Istennek és embereknek egyaránt Ebben adjunk Istennek dicsőséget. 1955. május 1-i prédikáció: A Németorsiágj Egyesüli LiÉerí Egyházak Zsinata Weintarban A németországi evangélikus egyházak még a reformáció idejében tartományonként szervezkedtek meg. Ezek a tartományi egyházak (Landeskirche) különösen az utóbbi időkben egységes szervezet kiépítésére törekedtek. Így jött létre a második világháború után 1948-ban a »Vereinigte Evangelisch-Lutherische Kirche Deutschlands« (VELKD), a Németországi Egyesült Evangélikus Lutheri Egyház szervezete, melyhez csaknem valamennyi egyháztest csatlakozott. Az egységes énekeskönyv és ágenda (első kötete 1954- ben jelent meg) létrehozása mellett az eddig évente tartott zsinatok főleg az egység szorosabbra fűzésén munkálkodtak. Külön kérdést jelent a VELKD számára az ún. uniált egyházakkal, vagyis a főleg Poroszország területén 1817 óta egységes szervezetben élő, de különböző hitvallásokat valló evangélikus és református gyülekezetek egyházával (Kirche der Union) való kapcsolat rendezése. Az uniált egyházak, mivel nem minden gyülekezetük fogadja el az Ágostai Hitvallást, szervezetileg nem csatlakozhattak a VELKD-hez. Az egész német protestantizmust egységbe fogó Német- országi Evangéliumi Egyház (EKD) szervezetén belül ilyen módon külön tömböt képvisel a VELKD, amelynek élén a most betegsége miatt tisztéről leköszönt Meiser püspök állt »vezető-püspök«-ként. A VELKD legutóbbi zsinatát április 23—27. között tartotta a Német Demokratikus Köztársaságban, Wei- marban. A zsinat kiemelkedő eseménye a vezető-püspök megüresedett tisztségének betöltése volt. A zsinat 48 szavazat közül 47 szavazattal Lilje hannoveri püspököt választotta meg. Lilje püspök 1952. óta a Lutheránus Világszövetség elnöke és 1949. óta az EKD elnökhelyettese. A zsinat a weimari »Herder-temp- íom«-ban ünnepélyes szertartás közben be is iktatta tisztébe az új vezető-püspököt. Lilje püspök igehirdetésében többek között a következőket mondotta: »Isten irgalmasságának jele, hogy van egyház és hogy épülőben van az egyház olyan nép életében, mely most újra építi önmagát,« Á zsinaton vendégként vett részi Olivier Beguin, a Bibliaterjesztő Társulatok Világszövetségének tit- kára, valamint a romániai evangélikus egyház képviseletében Müller, püspök és Hermann püspökhelyettes. A főelőadást Maurer ' erlangen! egyháztörténeti professzor tartotta »A lutheránus egyház ma« címem A különböző beszámolók közül Hübner egyháztanácsosét emeljük ki, aki a német evangélikus egyház külföldi kapcsolatairól jelentve arról szólt, hogy az egyháznak külföldi szórványai gondozása közben is egyháznak kell maradnia) Szabaddá kell válnia a sovinizmus és különböző gazdasági erők hatalmától, mert a múltban káros volt és ma is ártó hatású, ha az egyház külföldi kapcsolatai nacionalista és kulturális propagandával keverednek össze. A zsinat berekesztő szavait Lilje püspök mondotta el, hangoztatva, hogy az evangélikus egyháznak nem az a feladata, hogy muzeálissá konzerválja magát. A hitvallást ’itt és most kell megtenni. A jelszó nem az, hogy »valahogy ki kell bírnunk«, hanem az, hogy missziónkat be kell töltenünk. A zsinat tagjai helyükről felemelkedve, egyhangúan fogadták el a béke ügyében és az atomfegyverek eltiltása mellett szóló nyilatkozatot, »A Keletről és Nyugatról V/eimarba összegyülekezett zsinatot felettébb nyugtalanítják azok a feszültségek és veszedelmek, melyek a világ békéjét fenyegetik. Az evangélium arra int bennünket, hogy a gyűlölséget kerüljük és a békét munkáljuk. Ettől a felelősségtől indíttatva ismételten nyomatékkai emelte fel az egyház szavát. Az egyház kéri a felelőseket mind, tegyék végre lehetővé a mi német népünk újraegyesülését. ji Az egyház a legnagyobb nyomatékkai kéri a felelőseket mind, hassanak oda, hogy azokat az iszonyú technikai erőket, melyek ma az emberiség kezébe adattak, ne pusztításra, hanem a népek javára használják — mondja a nyilatkozata Valaki imádkozott értem... — Jn 17, 9—17 — gyszer Jézus is imádkozott értünk. Es ebben az imádságban örökké benne van a hivő ember nyugodt szívverése, biztos útja és boldog megérkezése. Ha mindössze ennyit mondana csak ma néikünk az Isten, hogy Jézus imádkozott értünk, már ezzel is gazdag ajándék került volna az életünk asztalára. Hiszen nem lehetne nékiink ennél megnyugtatóbbat mondani, mint azt, hogy az a Jézus, aki nagyobb volt, mint az élet és aki erősebb, mint a halál, alkinek a kezében van a hatalom égen és a földön, ez a Jézus — imádkozott értünk. De talán még jobban megpihen a szivünk, ha azt is megtudjuk, hogy Jézus miért imádkozott. — Azért, hogy egyek legyünk az Istennel, mint ahogyan Ö egy volt Övele. Ez volt Jézus életének mélységesen szép titka, hogy egy volt az Atyával. Nem volt más gondolata, útja, kívánsága, csak az, amit Isten akart. Nem szakadt el Istentől soha. Egyetlen gondolatra és egyetlen lépésre sem. Ö komolyan imádkozta ezt a mondatot: »Legyen meg a Te akaratod!« Ezért ragyogott egyformán az arca a galileai tengerpart napsugarában és a golgotái éjszakán, ért kétféleképpen lehet imádkozni. Lehet imádkozni pillanatokért és lehet imádkozni az örökkévalóságért. Lehet imádkozni egy színes kavicsért, egy darab kenyérért, de lehet imádkozni és kérni olyan szívet is, ahol ajándékokkal vár a végtelen világ. Akit szeretünk, nem egy napot kérünk tőle, nem egy mosolyt, nem egy jó szót és nem egy ajándékot, hanem a szívét. Nem egy húrt, amelyik csak hangot ad, hanem az egész hárfát, amelyen mindennap hallani lehet egy boldog dallamot. Jézus azért jött és imádkozott, hogy eggyé legyünk az Istennel. Keresztje azért került a földre, hogy abban a bonyolult számtani rejtélyben, amit életnek neveznek, legyen egy szent összeadó jel, egy szent pluszjel, amelyik egymáshoz hozza azokat, akik egymáshoz tartoznak: Istent és az embert. Vajon mikor tanulod meg az Isten számtanát. Vajon mikor fogsz imádkozni úgy, hogy nem morzsákat kérsz egy láthatatlan idegentől, hanem Isten atyai szívét, amelyikre ráborulva és hozzá simulva mindenek megadatnak néked. Nem egy templomi órára, nem az imádság kikönyörgöU pillanataira, hartem, örökké, i Az ember nem úgy lesz eggyé az Istennel, — Jézus imádsága szerint —, hogy kikerül ebből a világból. Jézus nem azért imádkozott, hogy az Övéi valami mesebeli üvegpalotában az örök mosoly csillárja alatt éljenek. A keresztyénség nem külön tábor ebben a világban. Isten Igéje fölé engedelmesen odahajolva egyszer meg kell tudnunk születésünk titkát. Ez pedig az, hogy Isten együtt teremtett a világgal. Csillagok és gyöngyvirágok közé azért született az ember, hogy ő legyen a teremtett világ építője, motorja és megszépítője. Ezért a hivő ember mindig első ott, ahol Isten példája szerint dolgozni kell, vagy előre kell vinni a világot. A különbség csak annyi, hogy a hivő ember még többet ad, mint amennyit várnak, vagy kérnek tőle. Ez a többlet az, hogy a hivő ember a halott porra is ráleheli a lelkét. Az Isten akaratát, az Isten terveit. A hivő ember a világban él. Ezt építi és mégis az Istennek él. Ami öt Isten számára megőrzi — az az Isten beszéde. Ügy is mondhatnám, hogy a mi életünk kottája a — Biblia. Innen és erről daloljuk a munkánk ritmusát, az örömünk indulóját és a bánatunk búcsúzó énekéti Aki a maga nótáját fújja, az hamar és könnyen sírva fakadhat egyszer; de aki az Isten kottáját, az Ö Igéjét nézi és aszerint rendezi be a maga életét, az a békesség és a boldogság mennyországi dallamát dalolja. Csillagok sorsa és végzete a kihűlés. Addig frissek, forrók és csillogók, amíg napjuk körül járnaki Ha kikerülnek éltető napjuk vonzásából, kihűlnek és besötétsdneki Sárba hullanak ... Ugyan kinek világítanak sárba hullott csillagok?!.* Ezért kell nekünk Nála maradnunki Vele élnünk. Megőrző igében és megtartó imádságban. Friedrich Lajos EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyeteme« Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Puskin-u. 12. • ' Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 6.— Ft. negyedévre !S.— Ft. félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VI!I. ’ j 10.000 példányban nyomatott 3.-552105. Athenaeum (F. v..S op roni-Béiíj
