Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-02-13 / 7. szám

V

s

Adam, hol vagy?

Készülj az ige hallgatására

«MEGREPEDT NÁDAT nem tör

el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki.. .« Nem a Bibliából olvasom most Ézsaiás próféta Jézus által beteljesített szavait. Egy bordó fedelű könyvbe magam írtam be ezelőtt tíz évvel a kelenföldi templom pincéjében, gyertyafény mellett. A könyvet egyetlen aranyozott kereszt díszíti. Belül vonalazott lapok kézírással teleróva. Nem napló. Prédikációvázlatok. 1943 nyarán Járosi Andor kolozsvári esperes, atyám, testvérem és tanítómesterem (karácsonykor múlt tíz éve, hogy messze a Kincses Várostól, jeltelen sírban fekszik) adta ajándékba. Ö is ilyen bekötött vonalazott lapokra szokta- írni prédikációit. Az első lapra Melach- thon Fülöp verses imádságát írtam:

»Add, hogy tudjam prédikálni.

Mily gyönyörű Veled járni;

Sírni Veled és szeretni,

Mindig Veled örvendezni.«

Ezt a könyvet lapozgatom. Az Ézsaiás-idézet alatt, egy sor kihagyásával, a következő bejegyzés olvasható:

»VASÁRNAP, 1945. FEBRUÁR ll-ÉN d. e. erről az igéről prédikáltam volna a Biblia u. 10. sz. alatt tartandó istentiszteleten. Ez az isten- tisztelet elmaradt, mert ezen a dél- előttön jöttek be a szovjet katonák szörnyű aknatűz után. Délután átmentem imádkozni. Febr. 12-én egész Buda felszabadult. Kedden, febr. 13-án egyszerre találkoztunk össze óvóhelyünkön szüleimmel és öcsémmel. Felmentünk az ablaktalan hideg szobába mind és imádkozva áldottuk az Istent.-»

Ezt a bejegyzést egy rövid temetési beszéd előzi meg. A Biblia utca 2. számú ház lépcsőházában mondtam el egy 72 éves férfi felett, aki megbetegedett a hatheti pinceélet alatt és meghalt. Az igét Jelenések

A Zsidókhoz írott levél 12. részének végén írja a Szentírás a következőiket : »Mégegyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is. Az a »mégegyszer« pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak, mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.-' Az ige azt mondja, hogy ez a mi Urunk ígérete. Tehát nem fenyegetése. Nem fenyegetése azoknak, akik nem vetették meg a »földön szólót«, vagyis a mi érettünk testet öltött, földön járt, bűneinkért meghalt és üdvösségünkért feltámadott Űr Jézus Krisztust. Az a »mégegyszer« ugyanis az ítéletet jelenti, melyben Isten maga elé állít mindeneket. Ez az utolsó ítélet még egyszer lesz és nem többször. De egyszer lesz és benne örökéletre nézve történik döntés. Jézus Krisztus döntése lesz ez, mifelőlünk s a döntés a szerint történik, vajon hittünk-e Őbenne és e hit alapján cselóked- tük-e az Ű akaratát? Az utolsó ítélet számunkra azért ígéret, mert azt Jézus Krisztus fogja végrehajtani, éppen az a Jézus Krisztus, aki a mi Megváltónk, üdvözítőnk, barátunk és pásztorunk. Mi úgy készülünk erre az ítéletre, mint akik »mozdíthatatlan országot nyertünk«, tehát Isten rendíthetetlen dolgaival együtt maradunk meg örökéletre. Nekünk Megtartónk született.

Hogyan él az olyan ember, aki

ebben a bizodalmas hitben készül feltámadásra és ítéletre?

könyve 14, 13-ból vettem: »Boldo-! gok a halottak, akik az Ürban halnak meg mostantól fogva.« Így kezdődött az igehirdetés:

»Mostantól fogva« — az igének ez az időmeghatározása nagypéntekre és húsvétra vonatkozik, nem a mai napokra, amikor annyiszor mondjuk, talán boldogabbak a halottak. Nagypéntek és húsvét óta boldogok a halottak és nem azóta, hogy ez a szörnyű helyzet beállott.« — így fejeződött be a prédikáció:

— Ennek a keresztyén testvérünknek a halála legyen felhívás mindnyájunkhoz. Csak az halhat meg az Űrban, aki élni is akar benne! Figyelmeztet az ige mindnyájunkat, akik életben maradtunk, hogy a feltámadott Jézus zászlaja alatt vívjuk meg nehéz napjaink küzdelmeit. Ne zilált idegeink, kimerült beteg lelkünk parancsuralma szerint, hanem az ő Leikétől lelkesítve, vigasztalva, bátorítva éljünk, hogy boldogságot benne most is találhassunk.

A felszabadulás napján írt bejegyzést egy üres lap kihagyásával az első igehirdetés szövege követi. Címe: »Erős vár a mi Istenünk.« A 46-ik zsoltár alapján készült. »...Jöjjetek, lássátok az Űr tetteit, aki pusztaságokat szerez a földön; hadakat némít el a föld széléig; ívet tör, kopját ront, hadi szekeret éget el tűzben. Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok' az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek között, felmagasztaltatom a földön.«

AZ APRÓ BETŰKKEL TELElRT

hat oldalból most ezeken a sorokon akad meg a szemem:

Csendessé csak úgy válik az ember, ha eljut annak a felismerésére, hogy az Űr az Isten. »Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten!« — Csak ki kell néznünk az ablakon, csak végig kell mennünk az utcákon és láthatjuk az Űr tetteit »aki

ö szavát megvetik. Isten nekünk megmondotta, előttünk kiteregette egész üdvözítő tervét. Hitetlenség ezeknek a reménylett dolgoknak megvetése. Az üdvösség megvetése. A keresztyén ember vigyáz, hogy amíg él, el ne lankadjon ebben a hitben. Ez az éberség a szív bizodalmát, a hit jó cselekedeteit jelenti.

Az a keresztyén, aki mindebben hisz, háládatos.

Köszöni Istennek ezt a kinyilatkoztatást, köszöni azt a hitet, melyet benne az ige ébresztett s köszöni az örökélet egész reménységét, melyet vett a kinyilatkoztatásból és ápolgat magában e hit révén. A Zsidókhoz írt levél szerint ez a hálá- datosság olyan, »melynél fogva szolgálunk Istennek tetsző módon, kegyességgel és félelemmel«. A keresztyén háládatosság ugyanis nem egyszerűen szíves rágondolás az Isten ajándékaira, jóleső érzések ápolga- tása Isten felé, hanem cselekedetre megmozdító belső állapot. Abban a hálában mi jó cselekedetekre indíttatunk, életünket odaszenteljük Annak, Akinek hálával tartozunk, szolgálunk azoknak, akik közé Isten küld. A hivő keresztyén ember sok szép cselekedete, embereken segítő irgalmassága. egész gyümölcsöző élete ebből a hálából fakad. A háládatosság miatt gazdag. Ez a háládatosság ugyanis kegyességben és félelemben teljes szeretet Isten iránt és félelem Istentől. A keresztyén ember a szívbeli háládatosság belső állapotában szeretettel ragaszkodik Istenhez s földi életét istenfélelemben éli. Az istenfélelem tehát sziíitén háládatosság, de olyan hálaérzés, amelyet életünk legkomolyabb, halálosan döntő ügyének kegyelmes, elrendezéséért érez az ember. Az ítélettől való félelem, de olyan félelem, mely közben mindig tudja, hogy azt a döntő, végső ítéletet az érettünk meghalt, érettünk könyörgő Űr Jézus Krisztus hajtja majd végre.

pusztaságokat szerez a földön, hadakat némít el a fijjd széléig... hadi szekereket éget el tűzben.« Aki azonban csak a szeme után ítél, az köny- nyen istentagadóvá válik. Az köny- nyen kérdezi: hát hol van az Űr Isten? Van Isten az égben? — A történtekben az Űr tetteit meglátni csak a csendes ember tudja, csak az, aki tudja, hogy az Űr az Isten. Most megrendítve ismerteti velünk, hogy ő az Isten és őt komolyan kell venni, ö szól most hozzánk. Védünk van. Nem sötét próféciákat, nem Cassandra- jóslatokat akar adni, hanem lecsendesíteni, magával megbékéltetni. Velünk van. Ennek a zálogaképpen térítteti meg az oltárt, adja szent Fia testét és vérét. A mi megrendítünk van velünk.

Az igehirdetést egy varrógép lapján írtam, de már nem a pincében. A varrógép lapján lettem kész vele, de tulajdonképpen nem ott készült. A Budaörsi úton készült, a Sashegy aljában. Mikor egy ismerősömmel kétkerekű kocsit húzva néhány motyót szállítottunk el egy romlakásból. Némán mentünk egymás mellett jó darabig. Leszakadt villanyvezetékek az úttesten, szétdobált fegyverek, kiégett harckocsik, füstös, romos házfalak. Piszok, kietlenség, pusztaság mindenfelé. Némán mentünk, de nem csendben. A némaságba fojtott? lárma társam szívéből egyszerre előtört.

— Te lelkész vagy, Isten szolgája! Mondd meg, mit csinált akkor az Űr Isten, hol volt az Űr Isten, mikor mindez történt?! — Ekkor jutott eszembe a 46. zsoltár. »Csendesedjetek ...« Nagyon csendesen csak ezt válaszolhattam neki: Nem kellene inkább így kérdeznünk: hol volt az ember és mit csinált az ember, mikor mindez történt?

AZÓTA villamoson is, gyalog is sokszor jártam — egészen más körülmények között és egészen másképpen — azon az útszakaszon. Mindig a 46. zsoltár szava jut eszembe: »Csendesedjetek..,« Ez nem, azt jelenti: némuljatok el! ne nyissátok ki szátokat! Azt jelenti: figyeljetek rám! hallgassátok meg szavamat! Ilyenkor csendesen mindig két kérdést kell feltennem magamhoz.

Vajon természetes, a mi szívünk és értelmünk természetéből következő dolog-e az, hogy Isten a megrepedt nádat nem töri el és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki? Gondolunk-e eleget arra, hogy ez a megrepedt nád és ez a pislogó gyertyabél mi voltunk és mi vagyunk?

Vajon ma, mikor »nemzetek za- jongnak, országok mozognak«, miért mondja ismét: csendesedjetek!

Miért kérdi az Űr Isten, aki »hadakat némít el a föld széléig, ívet tör, kopját ront, hadi szekeret éget el tűzben«. Miért kérdi ma: »Ember, mit csinálsz? Ádám, hol vagy?«

Benczúr László

Peskó Zoltán orgonaestje

Minden jegy elkelt és nem volt férőhely a Zeneakadémián. Tapsvihar fogadta a belépő művészt, Peskó Zoltánt. De csakhamar templomi áhítat némasága váltotta ezt fel, amint megszólalt az orgona s a hangok csendjéből kicsendült Luthernek »Miatyánk, ki vagy meny- nyekben« éneke, Mendelsohn VI. d- moll szonátájából, melynek éppen ezért »Mi Atyánk szonáta« a neve. Az I. tétel dallamváltozatai, mintha a magányba zárkózott más-más hivő imádkozását tükrözték volna más és más lelki állapotban, míg a II. tételben a korái motívumai a fugáhan a gyülekezet együttesének az Űrtől tanult ez az imádsága szárnyalt a menny felé. A III. tétel, a befejező, a teljes elcsendesedést és magába- száliást tükrözte. Peskó Zoltán orgonaművészete mind az imádság bensőségét, mind pedig a gyülekezet elcsendesedő közösségét kifejezésre juttatta.

A műsor későbbi részében J. S. Bach: Passacaglia című művét adta elő. Ebben a műben sűrítve es tömörítve megtalálható Bach invencióban, leleményes találékonyságban, variációban, változatokban és polifóniában, többszólamúsgában gazdag zsenialitása. Mindezt visszaadni, interpretálni művészet s ezt Peskó Zoltán meg is oldotta.

Peskó Zoltán legigazibb művészete Liszt: B—A—C—tí. Bach nevére írt preludium és fugájában mutatkozott meg, melyet a hallgatóság lelkes közkívánalmára meg is ismételt.

Peskó orgona játéka után a kísérő műsoron Tóth Miklós énekművész Beethoven négy vallásos dalművét tolmácsolta. Éber Pálma énekművésznő pedig Mozart: Alléiuiáját ée Max Reger: Mária bölcsődalát adta elő megható énekművésze ttel.

£-z orgonaest befejező száma An- talffy-Zsiros Dezső két műve volt a »Madonna« és a »Festa Bucolica« című darabok. Az orgonaest méltó befejezése volt ez a két mű. Peskó Zoltán művészetét a közönség lelkesedése szűnni nem akaró újrázásokká! honorálta, Dr. Gyimesy Károly

A Zsidóhoz írt levél szerint vigyáz, hogy meg ne vesse azt, aki szól. A rrri Urunk Jézus Krisztus szólt és szól. Szava felvilágosítás Isten akaratáról, szava cselekedet, mellyel Isten magához fűz és saját magában biztosít. Megvetni az ö szavát annyi, mint nem kérni ebből a biztonságból, nem hinni az ítéletben, belenyugodni a halálba, mint amely után semmi sincs, vagy kacérkodni a kárhozattal, amelyet Krisztus beígért azoknak, akik az

(A vezérciklc folytatása az 1. oldalról)

donképpen az 6 nézeteik alapján kell állniuk és valamilyen formában hozzájuk kellene tartozniuk? Még élesebben: nem gondolják-e azt, hogy a gyülekezetben Jézushoz való tartozás, szinte azonos a hozZájuktartozás- sal? Nincs-e bennük valami olyasféle tudat, hogy a gyülekezetben rajtuk kívül alig-alig vannak »hívők« és hiszik-e, hogy más színű és más felfogású gyülekezeti tagok között is vannak, akik igazán hisznek?

c) Tudnak-e alázatosak lenni, nemcsak Isten, hanem az emberek előtt is? Nem felejtve el, hogy az alázatos foghoz hozzátartozik a szerénységben és állandó nyitottságban való élés a másik felé és a készség a másik meghallgatására s annak elfogadására is amit a másik mond. Nem élnek-e abban a tudatban, hogy »ők jól meggondolták dolgaikat és azokon nincs mit változtatnir?

Ahol ezekre a kérdésekre a »színek« és »sajátos közösségek« Isten előtt magukranézve felmentő feleletet tudnak adni, ott külön színű szolgálatukat az egész egyház érdekében be kell tölteniük, ahol pedig a felelet elmarasztalja őket, ott már ők nem a »színek«, hanem a »szekták« útján járnak és akkor többé már nem szabad azt gondolniuk, hogy rájuknézve is áll, amit Pál az egy test tagjairól szólva szükségszerűnek mondott. Ebben az esetben meg kell keresniük az utat, hogy színükkel és sajátosságaikkal az »egy testen belül« helyezkedjenek el és annak tvalóban tagjaivá legyenek. Ebben seati a Lélek! Káldy Zoltán

AZ A „MÉGEGYSZER“

Hatvanad vasárnap. — Zsolt. 95.

ISTEN TEREMTÖJE fis URA a világmindenségnek, az embernek —

ez rövid tartalma igénknek. O az, aki alkotta az összes látható és láthatatlan élőlényt, a földet, a mély tengert, a hófedte hegycsúcsokat, a fényes, csillogó égboltozatot megszámlálhatatlan csillagaival. Ezért néki hálaadás, dicsőségmondás jár. Minden idők hivő gyülekezete tudta ezt és sohasem szűnt meg az emberek ajkán a dicsérő ének, a hálaadó imádság. Az első imádkozó embertől, mind a mai napig milliók és milliók borultak le előtte, hogy megköszönjék mindazt, amit alkotott, cselekedett. Ne maradjon ki e sorból a mi szavunk sem. Mert van miért hálát adnunk, van miért köszönetét mondanunk. Életünket Tőle kaptuk, fenntartásáról, mindennapi szükségleteinkről 0 gondoskodik, az O kezében, őrizete alatt élünk. (Luther Márton beszél erről nagyon megszívlelendő módon a Kiskátéba* az első hitágazat magyarázatában.)

MINDEZÉRT MI ENGEDELMESSÉGGEL és igaz hittel tartozunk néki a hálaadáson kívül. Nem szabad ugyanis sohasem elfelejtenünk azt, hogy Isten felénk irányuló cselekedeteit nem bírálhatjuk és akaratának helyességében egy pillanatra sem kételkedhetünk, ö nem szolgám- nekünk, nem olyas valaki, aki lesi a mi ezernyi, sokszor esztelen kívá magunkat, hogy teljesítse azokat. Sőt, néha bizonytalanságban is tartja az övéit, hogy érezhessük: feltétlen ura a mi életünknek. Éppen ezért kíván tőlünk engedelmességet és hitet. Engedelmességet, hogy meghajoljunk a számunkra néha érthetetlen cselekedetei miatt. Hitet, hogy bízni tudjunk akaratának helyességében, még akkor is, ha ez előttünk titokzatosnak látszik. A pusztában az új haza felé vándorló zsidó nép életének egyik eseménye_ figyelmeztet bennünket erre. Az új haza felé vezető úton a nép — mindenki számára megtapasztalhatóan — Istenre hagyatkozhatott csupán. Élelme, itala nem volt, csak akkor, ha O gondoskodott róla. Addig nem is volt hiba, míg mindennel el voltak látva, addig hinni tudtak Istenben. De amikor szomjúság jött rájuk, akkor elszállt minden hitük és zúgolódni kezdtek. Mit nekik a szép jövő, az ígéret földje, gyerünk vissza inkább a szolgaságba! Eredmény: néhány hónap helyett 40 évig kóboroltak a pusztában.

ISTEN MINKET nem tesz próbára ilyen feltűnő módon, de életünk küzdelmében, megpróbáltatásainkban, és örömeink között se felejtkezzünk meg Róla. Róla, aki valóban teremtőnk, gondviselőnk, mennyei Atyánk,

őriző pásztorunk.

Vámos József

Élj az igével — Am. 8, 11—12.

TESTÜNK legegyszerűbb és legszükségesebb tápláléka a kenyér és a víz. Ha nem vesszük magunkhoz, elerótlenül, kiszikkad, tönkremegy a testünk. Nincs gyöüelmesebb érzés, mint az éhség és szomjúság. A legnagyobb nyomorúság, ha ez a minimum nincs meg: ha hiába nyújtjuk ki a kezünket a darab kenyér és a pohár víz után.

Ezért küzdünk megszerzésükért. — Azért dolgozunk, hegy meglegyen a mindennapra való.

LELKÜNK legszükségesebb tápláléka Isten igéje. Benne a Lélek megelevenítő és fenntartó ereje árad belénk. Nélküle Istenben való életünk megbetegszik, elerőtlenedik, megszűnik.

Isten bőségesen adja igéjét. Kezünkben van az írott ige, templomaink nyitva; szolgálattevői Isten parancsára bőségesen hintik az ige tiszta mag- vát és nyújtják a szentségeket. Mégis sokszor hálátlanul megvetjük Isten ajándékozó szeretetét. Erről beszél a porosfedelű bibliánk, a templomban üresen maradt helyünk.

Hálátlanságunk következményeképpen Isten elvonhatja tőlünk igéjét. Ahol pedig nincs ige: ott nincs bűnbocsánat, élet és üdvösség; ott bűn, halál és kárhozat van. — Élj hát hálásan az igével! — Olvasd, hallgasd, tanuld, fogadd be!

ADJUNK HALAT Istennek, hogy a test és élet minden szükségletével naponként bőven ellát bennünket. Adjunk hálát az írott, hirdetett igéért és a szentségekért.

VALLJUK MEG, hogy keveset élünk az igével, sokszor könnyelműen elmulasztjuk az igehirdetés alkalmait, kevésszer vesszük magunkhoz az Úrvacsorát.

KÖNYÖRÖGJÜNK egyházunk igehirdetőiért, szolgálatukért, a biblia-fordítás és terjesztés szolgálatáért, hogy egyházunkban a Szentlélek által az ige tisztán szóljon és befogadtassék. Kérjük Isten áldását a Lutheránus Világszövetség végrehajtó bizottságának ütésére.

Mezősi György

Heti ige: »Ö a mi Istenünk, mi pedig az Ö legelőjének népei és kezének juhai vagyunk, vajha ma hallanátok az ö szavát.« Zsolt. 95, 7.

Februar 13. Vasárnap — 2. Kor. 11, 21—12, 9.

Az apostol dic.sekedése abban áll, hogy Krisztus szolgája lehet, mégha ez sokszor kimondhatatlan megp ró hálással jár is. Isten kinyilatkoztatása bőségeden kárpótolja őt azért, amit az emberek között elvesztett és látszólagos gyengesége is csak előnyére lett a Krisztus erejének elnyerése miatt.

Február 14. Hétfő — 5. Móz. 32, 44—47.

Isten igéje nem hiábavaló füst és pára csupán, hanem az élet kenyere. Aki ól vele, az az örökéletet nyeri meg általa már a földön, aki pedig nem hallgat rá, az a kárhozottak halálára éhezteti magát.

Február 15. Kedd — Mk. 11, 15—19. 27—33.

Krisztus isteni hatalommal tisztította meg a templomot, hogy felisnw- jék Benne az Isten akaratát. De az okoskodás megkeményíti az embert és vakká teszi az isteni valóság meglátására és süketté Krisztus megtérésére hívó igéje iránt.

Február lé. Szerda — Mk. 6. 1—S.

Akik azért nem hallgattak Krisztusra, mert ember volt, azoic a csodák“ tói is megfosztották magukat. Akik ma azért nem hisznek a prédikált és olvasott igének, mert túlságosan emberi, azok az üdvösségből zárják ki magukat. ^

Február 17. Csütörtök — Mk. 4, 26—29.

Isten országa az ige magvetéséből jön elő; ‘teljességgel Isten kegyelme és csodája. Mi csak csodáiéi és elfogadói lehetünk. Viszont az ítéletben felelősségre vonattatunk, ha nem hallgattunk az igére.

Február 1*. Péntek — 1. Kor. 2, 1—5.

Üdvözítő hitet nem az ékesszóló, szép prédikáció gyújt, hanem egy»“ dűl Krisztus keresztjének titokzatos ereje, mely gyakran éppen a »nem kívánatos« igehirdetésen keresztül árad.

Február 19. Szombat — Zsid. 6, 1—8.

Az üdvösség nem a mi kegyes cselekedetem!; eredménye, l>anem Isten mennyei ajándéka. De hit nélkül nem lehet a mienk. Es aki szándékossá és megátalkodottan megveti az igét, az meg nem térhet többé a kárhozatból.

Csonka Albert