Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-02-13 / 7. szám

4

EVANGÉLIKUS ÉLET

»NE HALLGASSATOK«!

Német lelkészek és teológusok tanácskozásai a nyugatnémet újra felfegyverzésről

A nyugat-németországi Bad-Boll-i; teológiai akadémián 130 teológus (konferenciát tartott, amelyen a német újrafelfegyverzés kérdéséről tanácskoztak. A felszólalók ellene mondtak a felfegyverzési terveknek és sürgették a békés megegyezést a Szovjetunióval az össznémet választások és Németország békés egyesítése kérdésében.

A hozzászólók között volt Helmuth Gollwitzer bonni teológiai professzor, aki a hitleri időkben Niemöller fegyvertársa volt s a náci-rendszer többször bebörtönözte. Később sorkatonaként a frontra küldték, ahol szovjet fogságba került. 1949-ben tért haza. Gollwitzer ma az újrafelfegyverzés egyik legszenvedéiyesebb ellenfele.

«Mint lelkész és mint a rendszeres teológia professzora kimondom — mondta a többi között —, hogy az adott helyzetben tiltakozni kell minden fegyveres kaland ellen.

A bonni kormány erkölcsileg nem jogosult fegyverbe hívni a népet, mert semmiféle veszély nem parancsolja a fegyverfogást. A keresztyén lelkiismerettel pedig nem egyeztethető össze, hogy — a végső sziiltség esetét kivéve — fegyverhez nyúljunk.«

Egy másik hozzászóló a hazánkban is járt Hermann Diem profesz- szor hangoztatta: »Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a Szovjetuniónak támadó szándékai lennének hazánkkal szemben.«

Dauber lelkész záró szavai szinte fizikailag is érezhetővé tette az djra- felfegyverzést hitbeli, teológiai alapon elleinző többség és néhány, Adenauer politikáját valló jelenlévő közötti feszültséget. Dauber felkiáltott:

"Testvérek, én, fájdalom, hallgattam akkor, amikor a mi német népünk lábbal tiporta Isten parancsolatait, felgyújtotta a zsinagógákat, haláltáborokba hurcolta és legyilkolta a kommunistákat, a zsidókat, az oroszokat, a franciákat. Most rettegek attól, hogy megint addig akartok hallgatni, amíg majd nem kell többé beszélni, mert újra késő lesz.«

A HESSISCHE NACHRICHTEN című nyugatnémet lap szerint sokan rámutatnak, hogy a Német Evangélikus Egyház, amely éppen a hitleri- ellenes egyházi harcok eredményeképpen született meg kilenc évvel ezelőtt, most a legsúlyosabb próbának van kitéve. Az a körülmény, hogy az ország nyugati és keleti felében élő hívők mindeddig közös egyházi szervezetben élhettek, jelentős mértékben segítette a németséget lelki egységének megóvásában. Ha az Adenauer-kormány kierőszakolja Nyugát-Németország felfegyverzését, ennek következménye szükségképpen az egyházszervezet kettészakadása lesz. Ezzel pedig megsemmisül az utolsó szervezeti kapcsolat is a Bonni Köztársaságban és a Német Demokratikus Köztársaságban éilő németek között.

„A béke kérdésében nincs vita közöttünk"

A majnafrankfurti • ősi Szent Pál- templomban január 29-én délután összegyülekezett kiküldöttek közös meggyőződését ebben a mondatban foglalta össze dr. H. Gollwitzer, bonni evangélikus teológiai professzor.

"Sok kérdésben eltérhetnek nézeteink — mondotta a profesz- szor —. de ebben az egy kérdésben teljesen egyek vagyunk, mert ez népünk sorskérdése.«

Dr. Hessen katolikus teológiai tanár kiemelte, hogy egy atomháborúban az emberek úgy pusztulnának el, amit legfeljebb a rovarirtáshoz lehetne hasonlítani.

Ma már nem lehet a népek vitáit háborúval megoldani.

Dr. G. Heinemann, a németországi evangélikus zsinat elnöke hangsúlyozta, hogy a német közvélemény olyan méi-etekben nyilatkozott meg a párizsi szerződések ellen, amire ritkán akad példa Németországban.

E. Langer ifjúsági lelkész szerint

nincsen veszteni való idő. A múlt sötét szellemei ismét közöttünk kísértenek.

Régi, hírhedt arcok és nevek bukkannak fel filmeken és könyvekben s újra hangzanak a levitézlett régi jelszavak.

A gyűlésen, melyen Németország minden részéből .jöttek össze politikusak, tudósok, közéleti férfiak s az

egyház emberei, részt vett Niemöller Márton és felszólalt E. Ollenliauer, a német szociáldemokrata párt vezére is. Az értekezlet végén

Német Kiáltvány néven nyilatkozatot adtak ki és azt mindnyájan aláírták. Eddig több, mint 250 világi és egyházi vezető személyiség írta alá.

A Sajtóosztály közlése:

Az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály közli a lelkészt hivatalokkal a következőket:

Az Evangélikus Naptár 1935 és az Útmutató a Biblia rendszeres olvasásához című kiadvány teljesen elfogyott és az Időközben egyes egyházközségekből visszaküldött példányokat is szétküldtük azoknak, akik 1954. december végéig a Naptárt, illetve Útmutatót megrendelték és a megfelelő csekkszámlán befizették. Mivel a Sajtóosztályon még mindig vannak olyan megrendelések, amelyeket teljesíteni már nem áll módunkban, s mivel az ezekre külön-külöm való válaszadás a közeljövőben időhiány miatt nem lehetséges, ez úton közöljük, hogy a toyáb- biaikban már senkinek sem tud a Sajtóosztály e kiadványokból küldeni. Azok részére, akik korábbi közléseink ellenére e két kiadványra befizetéseket eszközöltek, befizetéseiket folyamatosan, legkésőbb e hónap végéig visszaküldjük, vagy — kívánságra — Naptárra érkezett befizetéseket előfizetéseik javára, az Útmutatóra érkezetteket pedig a Sajtóosztály iratterjesztésében levő folyószámláik javára írjuk.

Ugyancsak felhívjuk a lelkész! hivatalok figyelmét, hogy korábbi közléseinkben a visszáruküldésre megjelölt határidő lejárt, így e két kiadványból a Sajtóosztály visszárut nem fogad el.

JÓZSIIÉ

Mózes halála — emberileg nézve a dolgot — tragédia volt a pusztában vándorló, fi fial zsidó nép számára. Benne zseniális vezetőjét. Isten választott emberét veszítette el és egy ilyen veszteség szinte pótolhatatlan egy nemzet életében. Valóban az is lenne, ha személyhez volna kötve az isteni kinyilatkoztatás vele együtt a választott nép sorsa és jövője. Ilyen esetben, ha a nagy vezető egyéniséget nem követi egy hasonlóan kimagasló, halálával fennáll annak a veszélye, hogy bizonytalanná válik a nép jövője, esetleg bizonyossá hamaros bukása.

Nem ez a helyzet Izrael esetében. Isten nem egy vagy több személyhez kötötte választott népének sorsát, hanem esetről esetre maga választja ki azt az embert, aki a továbbiak során vezetője, prófétája lesz annak. Az ilyen kiválasztott ember: szolga. Szolga, akinek egyetlen feladata van: hallgatni Urára, figyelni annak akaratára és az így kapott irányítást, útmutatást valóra váltani. A »szolga« kifejezés nem értékítélet, nem lebecsülés, hanem ellenkezően, az ember szántára a legnagyobb kitüntetés, legszebb megbízatás. Isten maga állítja munkába és maga hívja vissza. Halálával nem üresedik meg helye, csupán annyiról van szó, hogy egy másik ember kap megbízást ugyanarra a munkára.

Mózes halála után Józsué lesz a nép vezetője. Nem olyan zseniális egyéniség, mint nagy elődje. Nem hoz új . kinyilatkoztatást, törvényt sem ad a gyülekezetnek. Igaz, hogy ez nem is bízatott rá, hanem az új haza elfoglalása, a honfoglalás, megtelepedés, amit Mózes már nem végezhetett el. Ezt a feladatát viszont hűséggel elvégezte. Nagy politikai böleseséggel, néha ravaszsággal, de mindenekfelett nagy hittel végezve munkáját, elérte azt, hogy élete végén, amikor neki is lejárt a megbízatása, a nép letelepedett az új hazában. A sikerekkel gazdag élet után azzal a hittel fejezi be életét, hogy ő és házanépe az Úrnak szolgált, bizonyítva ezzel is, hogy nem a saját, hanem az Isten dicsőségét kereste minden cselekedetével.-4 Józsué nevét viselő könyv amely a 12 törzs letelepedését, a honfoglalással kapcsolatos harcokat, eseményeket mondja el, a nép száján élő hagyomány alapján, Józsué halála után kapta meg mai formáját.

V. J.

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII., Puskin-u. 12. Telelőn: 142-074. Szerkesztésért és kiadásért felei:

D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak:

Egy hóra 5.— Ft, negyedévre IS.— Ft, félévre 30.— Ft, egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII.

10.000 példányban nyomatott

2-550328. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)

Cseh és szlovák evangélikus kalendáriumokat hozott a posta, örömmel lapoztuk fel a cseh evangélikus testvér-egyház 1955. évi, immár 36. évfolyamú naptárát. Ez a naptár kitűnő példája annak, hogyan lehet a legmagasabb színvonalon megoldani olyan népkönyv szerkesztését, aminő egy naptár. A cseh protestáns és nemzeti hagyományok változatos és érdekfeszítő olvasmányokkal plántá- lódnak egybe a békéért folytatott őszinte harccal és meggyőződéssel. A naptárt Molnár és Brozs teológiai egyetemi tanárok szerkesztették, írásműve van benne majd minden jelentős cseh 'protestáns személyiségnek. A naptár közli a cseh testvér ev. egyház sematizmuséi is. Külön ki kell emelnünk, hogy a naptár közzétette Ady Endrének egyik legszebb vallásos költeményét, "Az Isten balján« címűt, sikerült fordításban. A naptár képanyaga is elsőrangú. Hasonló érdeklődéssel néztük át a szlovák evangélikusok »Tranovsky« naptárát, immár az 55. évfolyamot. A népszerű kalendáriumba cikkeket írtak a szlovákiai evangélikus egyház vezetői. A naptár cikket közöl a szlovákiai evangélikusság elmúlt tíz évének történetéről s ugyancsak a világbékének szenteli hasábjainak jórészét. Hosszabb képes cikk foglalkozik Szlovákia gazdasági és művelődési fejlődésével az elmúlt tíz évben. Több szépirodalmi közlemény mellett jelentős a naptár népszerűsítő ismeret- terjesztő anyaga.

A szlovákiai evangélikus egyházban rendszeresítették a lelkészi állásokat. A rendszeresítés alapján ma a szlovákiai ágostai hitvallású evangélikus egyházban 346 lelkészi állás van. E számba beleszámítódik a három püspök, a püspöki hivatalok előadóinak állása, valamint a Prágában és a morvaorsjzági Hrabetice községben lévő szlovák evangélikus lelkipásztori állás. Ezenkívül van 3 püspöki kápláni állás, 15 esperességi- káplánság, 21 gyülekezeti kápláni állomás. A lelkészi és kápláni állomások. együttes száma tehát 385. A gyülekezetek száma azonban csak 327. Az evangélikus lelkészek száma viszont 402, amiből 360 végez gyülekezeti munkát, a többi katonai szolgálatot teljesít. A modori (volt pozsonyi) evangélikus teológiának négy évfolyamán 33 hallgatója van. Minthogy így lelkész fölösleg állott be, az egyház egyetemes tanácsa bevezette a teológiai hallgatók számának korlátozását, valamint a koros lelkipásztorok nyugdíjazását. A nyugdíjazásnak legnagyobb akadálya a lakáshiány — mondja Chabada egyetemes püspök 1954. évi zárójelentése.

A CSEHSZLOVÁK ÉS MAGYAR PROTESTÁNSOK barátkozásának margójára írja a Hromádka profesz- szor szerkesztette prágai "Krestanská revue« című folyóirat (21. évf. 8. számában): »Mit mondjunk magyar testvéreink látogatásáról, sőt látogatásairól? Ha e látogatások semmi többet nem mondanának, mint azt, hogy

Magyarország és Csehszlovákia evangélikus egyházai közt nincs immár semmi, ami elválasztja őket egymástól s hogy még a nyelv sem lehet akadály, ez is több, mint amennyit az előttünk járt nemzedékek, sőt mi magunk is tíz vagy húsz évvel ezelőtt el tudtunk képzelni. Mennyi nacionalista, sőt soviniszta eredetű meg nem értés választott el minket! S a rossz mennyi virága hajtott ki ott, ahol most mindent elintéz egy kéz- szorítás. S mindez mennyire változtat egyházunk helyzetén s mi mindent jelent ez a két szomszéd nemzet egyetértése szempontjából.«

Németország.

Az Evangélikus Éleit már közölte, hogy von Scheven greifswaldi püspök helyére az illetékes egyházi szervek Dr. Krummacher berlini generálszu perin tendanst nevezték ki.

Üj püspököt választottak Hamburgban is Dr. Theodor Knolle professzor személyében.

Január 23-^in a bajorországi evangélikus egyház összes templomaiban felolvasták Dr. Hans Meiser miün- dheini püspök körlevelét, melyben bejelenti, hogy huszonkét éve viselt püspöki tisztétől május elsejei hatállyal megválik. Meiser püspök a Németországi Egyesült Lutheirániua Egyházak vezető püspöke, 1947 óita tagja a Lutheránus Világszövetség végrehajtó bizottságának.

Dr. Müller magdéburgi püspök is nyugalomba szándékozik vonulni 1955. október 1-én. Müller püspök hetvenliárom éves s az a szándéíka, hogy búcsúvételét s utódának beiktatását a magdeburgi dómban a dóm ezeréves fennállásának jubileumán előre láthatólag szeptember 22-én fogja megtartani.

A Hungarian Church Press

— protestáns egyházaink külföldet tájékoztató folyóirata — január 5-i számában első helyen azt közli, hogy Nagy Imre, a minisztertanács elnöke, fogadta a protestáns egyházi vezetőket. Részletes beszámoló olvasható ezután a református egyetemes konvent legutóbbi üléséről, majd a református püspök újévi nyilatkozataiból és prédikációiból közöl részleteket a lap.

A Hungarian Church Press ezután beszámolót hoz D. dr. Vető Lajos és D. Dezséry László püspök újévi köszöntéséről. Hosszabb cikk foglalkozik az óbudai gyülekezet újévi emlékistentiszteletével, melyen több évfordulójukra emlékeztek, s hasonlóképpen a budavári templom pusztulásának 10. évfordulójáról is megemlékezik a lap. Az Egyetemes Sajtóosztály Huszár Gál emlékünnepélyéről szóló hír után az Egye« temes Imahétről olvashatunk, majd a Lelkipásztor új évfolyamáról, a Bibliaolvasó Útmutató és az Evangélikus Naptár ismertetésével fejeződik be a Hungarian Church Press január 15-i száma.

DREZDA 1945 FEBRUAR 13

Tíz év óta ezen a napon, február 13-án, mindem esztendőben megszólalnak Drezda város összes harangjai. Már amelyek megvannak. Mert e nap kitörölhetetlenül emlékezetessé lett a város történetében, sőt Európa, de talán az egész világ történetében is. Mint néhány hónappal utóbb Hiroshima, úgy íródott bele Drezda neve is az emberi történet könyvébe s lett jelképpé és intő jellé nemzedékünk számára.

Mi történi?

e városban azon a napon, 1945. február 13-án? Egészem e napig Szászország szép fővárosa csipkerózsika álmát aludta a dúló háború közepette. 1944. decemberéig egyetlen bomba nem esett a barokk szépségek, s világhírű képtárak városára. Pedig akkoriban már nem volt Németországnak valamirevaló városa, amelyik alaposan bele ne kóstolt volna a totális háború rémségeibe, de talán még nagyobb'falu se igen akadt legalább egy-két rombadőlt ház nélkül. Csak Drezda állt még sértetlenül, karcolás nélkül. Decemberbeír hullott néhány bomba a pályaudvar környékére, de nem okozott nagy kárt. Véletlen — vomogat- ták vállukat a drezdaiak, akik szentül meg voltak győződve árról, hogy az ő városukat elkerülik — aminthogy addig el is kerülték — az ellenséges gépeik. A legképtelenebb babonák keringtek tszájról szájra: Drezda felett légüres térség van (miért éppen ott?) s ezárt nem juthatnak oda a repülőgépek. De nem is a karinak, fűzték hozzá titokzatos mosollyal. Drezdában számos argói sasármazásu főúri csatád é; (!),. s már

csak ezekre való tekintettel is elkerülik a várost a bombák. Ö, emberi balgaság! Mintha bizony valaha is vaiaminőféle tekintetek visszatarthattak volna hadviselőket attól, hogy úgynevezet katonai céljaik elérése érdekében ne alkalmazzák a legdurvább eszközöket! Am a drezdaiak tovább ringatták magukat vágyálmaikban s még az elemi légoltalmi szabályokat sem vették tekintetbe. Hiszen úgy sem lesz itt semmi!

így jött el

február 12-ének estéje. S ekkor úgy tíz óra tájban megszólaltak a szirénák. Több hullámban több száz — talán ezer, sohse derült ki, hogy mennyi — gép támadta a várost. Főként gyújtóbombák ezred hullottak a háztetőkre, s hamarosan lángban állott a belváros. A szűk — részben még középkori eredetű —■ utcákban, a magas házak között a levegő elviselhetetlenül forró lett. Az emberek fején meggyulladt a levegő hőségétől a haj, testén a ruha. A megolvadt aszfalt lávaként hömpölygőit az utcákon. A Szent Anna templom evangélikus lelkészének édesanyja, amíg át akart futni a már égő papiakból a még biztonságosnak látszó templomba, elesett az úttesten és nem kelt fel többé: ott égett el elevenen a folyékony tűzben. Égig csapkodó lánggal égett a város barokk büszkesége, a gyönyörű Zwinger, a katolikus HoÉrirche és az evangélikus Frauenkirche. Kórházak, múzeumok. színházak egyképpen hamvadtak el. Az Újváros villanegyedében fekvő gyönyörű diakor rásiszahaZ) hatalmas kórházával;

szeretet-intézményeivel, templomával együtt hamuvá égett. Vele szemben, egy sarokházbain akkor este házikeresztelőre gyűlt össze egy család; vagy két tucat ember a rokonságból. Még a vacsoraasztalnál találta őket a támadás. Ott haltak meg mindnyájan, az újszülöttel s a kilencvenesztendős nagyanyóval együtt. S velük még vagy százötven- ezer ember azon az éjszakán. Mert amikor a város legjobban égett, s aki még élt, az utcán szaladgált mentve, oltva, amát lehet — hajnali három órakor, igen, február 13-ának hajnalán, még egyszer megjelentek a bombázógépek. Szirénabúgás sem jelezte jöttüket —, rég nem volt már akkor villanyáram a városban — s ledobták terhüket, főként robbanóbombákat, légi aknákat. Mennyi ember halt meg, százezer, kétszázezer? Soha nem fogja megtudni senki, mert nem igen volt ott számbavétel, temetés. Napok múlva a belváros pincéiben lángszórókkal próbáltak "temetni« az egészségügyi osztagok, de azután abbahagyták a reménytelen vállalkozást. Inkább elfalazták az egész belvárost: tilos területté lett, megközelíthetetlen a járványveszély miatt s pestises levegőt lehelt még hónapokig, amíg az enyészet elvégezte tisztító munkáját.

A borzalom napjának reggelén pedig az életben maradtak útrakeltek; megmaradt kis motyójukat szorongatva, kas kézikocsijaikat vonszolva, amiket "népautónak« csúfolt a "harmadik birodalom« keserű humora, kifelé tartottak a városból, az üszkös és még lángoló romok közül, bokáig érő üvegtö rmelékben, kifelé. akárhová, csak el a pusztulás és rémület e helyéről, amire minden ídőkbem-emtékezni cilrig

Miért

történt mindez? A fáma ismét szárnyrakelt s ezer kósza hírrel próbálta megfejteni a félelmes talányt. Mondották, hogy a szövetségesek utolsó figyelmeztetésnek szánták a támadást, amivel ki akarták kényszeríteni Hitler fegyver- letételét. Nos. akkor rosszul ismerték a tébolyult »Vezért«. Rebesgették, hogy az angol rádió előzőleg több napon át figyelmeztette a város lakosságát s jelezte a bekövetkezen- dőket. Lehet, de úgysem hitte senki. Azt is vélték, hogy a »V« fegyverek londoni pusztításaira volt ez a megtorló felelet, hogy éppen Drezda közelében is lett volna egy ilyen *V«-kilövő állomás. Lehetséges, de mindez nem fontos. A tényeken úgysem változtatott semmit.

Az bizonyos, hogy a második világháborúban nem Drezda volt az egyetlen elpusztított város. Berlin, Hamburg, Nürnberg, Hannover is javarészt rombadőlt. S beszéljünk-e Rotterdamról és Dünkirchenről. Coven tryről és Londonról? S ott van Varsó és Sztálingrád, s itt van Budapest! Az emberiség történetének eddig legnagyobb katasztrófája üszkökkel és romokkal szórta tele a világot; jutott belőlük Afrika pusz^« taságaira és Ázsia fennsíkjaira s az Óceán legeldugottabb szigetel is máról holnapra lángbaborultak, ha véletlenül »támaszpontot« fedezett fel bennük a mindenható és semmivel sem törődő hadvezérek szeme. Nem volt magábanálló hát Drezda katasztrófája, de mégis páratlan lett és rendkívüli. Mert egy éjszaka, egyszerre szakadt reá az a pusztulás és nyomorúság, ami más városokra egyébként hosszig hónapok során, i izieteftberii í S «mert «város - sorsában példaszerűen lett nyivánvalóvá a »totális háború« egész esztelen- sége és gonoszsága: az, hogyan teszi semmivé néhány óra nemzedédek, évszázadok munkájának gyümölcsét, az emberi művelődés és művészet pótolhatatlan remekműveit, hogyan válnak egy éjszaka hontalanná s földönfutóvá százezrek s lelik más százezrek szörnyű (halálukat a romok alatt.

így lett jelképpé

és jellé Drezda a földkerekség sok többi elpusztított városa között. Harangjai, melyek most a pusztulás éjszakájának tizedik évfordulójára szólalnak meg, az egész emberiség, minden ember lelkidsimeretéhez szólanák. Soha többé, sóiba többé háborút! Soha többé még egyszer egy második Drezdát, C.oventryt, egy Varsót! Neim szabad megengedni, hogy a rombolás és gyilkolás démonai még egyszer kiszabaduljanak rej- tekeikből és elárasszák a világot.

Azokat, akik Drezdát személyesen, a helyszínen átélték, akik elevenen kerültek ki annak az éjszakának a poklából, csodálattal vegyes iszonyattal szokták körülvenni és kérdezgetni többi embertársaik. S ők maguk is úgy érzik, hogy azon a napon még egyszer kapták vissza az életüket; ajándékba kapták niég egyszer, hogy éljenek vele, örömmel és hálaadással, mdnt^megújuló alkalommal arra, hogy szolgáljanak embertársaiknak szeretettel. S megismerték, hogy drága ajándék ez az élet, a mindnyájunk élete. Meg kell oltalmazni. meg kell védeni, hogy ilyen évfordulók, mint 1945. február 13-ának tizedik évfordulója, ne térjenek többé vissza. S a drezdai harangok szava, ne kondüljön hiába, szíveinkbe. Groő GjnU