Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-05-15 / 20. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET Barth Károly az újrafelfegyverzés elleni álláspont teológiai alapvetéséről Megírtuk annakidején, hogy Wies- fcadenben, a második világháború áldozatainak emlékére tartott gyász­ünnepségen Barth Károly svájci teológiai tanár feltűnést keltő beszé­det mondott. Barth Károly felhívta « németek figyelmét, hogy csak ak­kor ünnepelhetik Istennek tetsző módon a háborús áldozatok emlé­két, ha mlhdent elkövetnek az újabb világháború előkészítésével szem­ben, Németország újrafelfegyverzé- sével, a militarista Wehrmacht újjá­szervezésével szemben. Adenauer párthívei hónapokon keresztül támadták e beszéde miatt Barth Károlyt is, az őt meghívó hes­sem tartományi kormányt és Nie- möller hesseni egyházelnököt is. Kü­lönösen durván kelt ki Barth Ká­roly szeretettől áthatott, óvó és intő szavaival szemben Gerstenmaier, a bonni parlament elnöke, aki a Né­met Evangéliumi Egyház vezetősé­géhez is közel áll. Gersteinmaier tá­madása az egyház legszélesebb kö­reiben élénk felháborodást keltett. A többi között A. Rosenboom nyu­gatnémet lelkész is tiltakozott Gerstenmaier rágalmai ellen. Bairth professzor most levélben mondott köszönetét Rosenboamnak a védelemért, amelyet ő és barátai »Gerstenmaier úr állógallérjára ír­tak«. Hangsúlyozza Barth, hogy a mai helyzet azért szebb, mint 1933- ban, Hitler hatalornrakerülésefkor volt, mert az akkori néma, passzív közvéleménnyel ellentétben ma »hangos, jól megalapozott és sokak által támogatott ellent­mondás és ellenállás tapasztal­ható« a német háborús politiká­val szemben. Erre vall az az indulatosság is, amellyel Adenauer tábora a bírá­latot fogadta. A továbbiakban elmondja Barth, hogy Gerstenmaiernak személyes oka is van a haragra: 1945 júniusá­ban nagy hűhóval Svájcba érkezett és nyilvánosan közhírré tette, hogy nem Niemöller, hanem ő volt az az ember, aki Hitler ellen az egyház harcát megvívta. Ezt a hazugságot Barth nyilvánosan visszautasította. Gereteramier most látta elérkezett­nek a visszavágás óráját. Végül Barth további kitartásra inti azokat a fiatalabb lelkészeket, akik az újrafelfegyverzés elleni ál­láspont »egyértelmű, kényszerítő erejű teológiai alapvetését« kérik tőle. »Üzenem nekik — írja Barth —, hogy csak tusakodjanak tovább, de ne mulasszák el, hogy elmélke­désük tárgyává mindig azt tegyék, hogy kétszer kettő valóban négy és nem öt. Ugyanilyen egyértelmüleg foglaljanak állást Németország újrafelfegyverzése ellen és egy olyan jövendő mellett, amelyben nem lesz­nek atom- és hidirogénbombák.« KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK AZ NDK Keresztyén Demokrata Uniójának napilapja, a Neue Zeit, április 3-i számában cikket közöl D. dr. Vető Lajos evangélikus, és D. Bcreczky Albert református püspök­től a felszabadulás tizedik évforduló­jával kapcsolatban. A CSEH TESTVÉR SZÖVETSÉG a cseh protestánsok egyik egyháza március végén tartott prágai konfe­renciája áttekintést nyújtott az egy­ház életéről az utóbbi három évben. A szövetség új cseh, szlovák és len­gyei énekeskönyvet készít elő s meg­reformálja egyházi szervezetét és erősebben részt Vesz a csehszlovákiai békemozgalomban. A lelkészek ta­nácsa élére új elnökké választották Bohuslav Benest. ANGOL KERESZTYÉN küldöttség utazott Moszkvába, a Szovjetunió ortodox egyháza és a baptista egy­ház meghívására. »Fő célunk __ je­le ntette ki a Christian Action kül­döttségének elnöke —■ barátságos kapcsolatok teremtése.« AZ EGYHÁZAK VILÁGTANÁ­CSA végrehajtó bizottságát 1956 feb­ruárjában tartandó Ülésére Ausztrá­liába hívták meg az ottani egyházak. A meghívást elfogadták. A NÉMETORSZÁGI EVANGÉ­LIUMI EGYHÁZ zsinatának új el­nöke, Dictze professzor látogatást tett dr. Otto Nuschkenál, az NDK mi­niszterelnökhelyettesénél. FRIEDRICH SCHILLER (1759—1805) WE1MARBAN, egymást átfogva áll szoborrámeredve a halhatatlan 'költő­pár: Goethe és Schiller. A német­ség így, egybeforrva őrzi két leg­nagyobb költő-fiána'k emlékét. Olyan korszakról vall a két testvér-szel­lem, melyben Németország társa­dalmilag, politikailag mélyponton volt, de innen szárnyalt föl a leg­nagyobb magasságokba a klasszikus német költészet a zsenik sasröptével. Ez a két név a legfényesebb iker­csillag mindmáig a német irodalom égboltján. Fényük egymásra vetül, nem beszélhetünk úgy egyikükről sem, hogy a másikat elhallgatnák: sorsuk, pályájuk, művük összefonó­dott. Az ifjúbbik költőóriás ;—t tíz évvel volt fiatalabb Goethénél — most százötven éve hullajtottá ki kezéből a tollat, halálos ágyán is az alkotó lángok tüzében elégve. Kettős lobo- gás emésztette a 47 esztendős Schil­lert: az eszme izzása s a beteg tüdő lassan mindent fölperzselő forró­sága. A németség egyik legnagyobb szel­leme azonban túlívelt hazája hori­zontján: a mű, melyet az emberiség asztalára tett, ma már minden nép nyelvén szól. Hirdeti Schiller leg­főbb izenetét a világnak: az er­kölcsi jó magasabbrendűségét, a művészi szépség léleknemesítő ha­talmát, az emberi és népszabadság lelkesítő erejét, KÜLÖNÖS játéka a sorsnak, hogy erre az évfordulóra akkor kerül sor, mikor a költő hazája — akárcsak Schiller korában — szétszakítva, el­tépve vergődik Európa közepén. Az ifjú Schillert a fejedelemségekre tagolt, feudális Németország késztette menekülésre, az önkényuralom ellen s a polgári szabadságért lázadó első drámai művéért, »A haramiákéért. A huszonkét éves katonaorvos nevét egyszeriben röppenti magasba a hír s első, nagy sikerrel előadott, roman­tikus tragédiája után nemsokára napvilágot lát az »Ármány és szere­lem«. A korbeli német fejedelmi udvar embertelen, hűbéri világáról nem vallottak még ilyen nyíltan, ennyi költői szenvedéllyel, a pompa mélyén gyűlő erkölcsi fertőről nem szóltak ennyi nemes pátosszal. Az ifjúkori drámák mellett meg­szólal, Schiller lírája s megszületnek esztétikai, majd később történelmi tanulmányai. Ugyanaz a világlátás feszegeti költeményeinek és esszéi­nek keretét: az eszmei tisztaság ma­gasába vágyódik a való világ össze­zavart, megkomponálatlan kuszasá­gából az ifjú, idealista költő. Hitte, hogy csak a legvégső erkölcsi kate­góriáikért, a szépségért, igazságért érdemes élni. Az emberiség legnagy­szerűbb korszakának a klasszikus görög világot érzi, s költészetében mellette villantja föl a saját eszmé­nyeit. SCHILLER költői kifejezése a vi­lágot rendezni kívánó német idea­lista törekvéseknek, annak a filo­zófiai irányzatnak, melyet a gondo­lat területén Kant képviselt. Korlá­táit is ez, az adott világtól elvonat­kozó vágy okozza. A jelenségeket csak az eszmék magasabb régióiban tartja megoldhatóknak, FÉRFIKORA hozza meg számára az élet legnagyobb ajándékát: Goethe barátságát. A weimari költő­fejedelem kiegyensúlyozó hatása ve­zeti el Schillert a biztoskezű férfi­munkához. Történelmi tanulmányai­nak elismeréséül kinevezik a jénai egyetem katedrájára. Ettől fogva nyílegyenesen halad előre, megírja a második korszak remékbekészült drámáit és balladáit. A drámák kö­zül a Wallenstein-trilógiát kell ki­emelnünk, mellyel egy csapásra a német drámairodalom élére kerül. A német egységért folytatott harc örök emlékművét alkotja meg a 30 éves háborúban elbukó nagy hadvezér sorstragédiájában. Másik páratlan remeklése a svájci szabadságharc diadalmas drámája, a Teli. Ebben a műben korlátlan szabadság-rajongá­sáról tesz hitet s kimondja végső igazságát: az elnyomott nép csak egységes fölkeléssel, céltudatos, for­radalmi harccal szerezheti vissza jo­gát. És ebből a küzdelemből egyet­len hazafi sem vonulhat vissza, Balladáiban a német költészet egyik végső formai megfogalmazá­sál és nyelvi tökélyét érte el. Költé­szetének legelevenebben ható darab­jai ma is ezek a balladák, melyek­ben egy nemzet egész eposza, erköl­csi magatartása és ítélete éppoly tisztán és sajátos módon fejeződik ki, mint a magyarságé Arany János balladáiban. Tanulmányai az esztétikai neve­lésről, a naiv és szentimentális köl­tészetről, a németalföldi szabadság- harcról, a fenséges és megrendítő művészetről, vagy a tragikumról, mind azt mutatják, bármilyen sok oldalról közelítette Schiller saját mondanivalóját, költői tartalmát, végeredményben egyetlen központi etikai-esztétikai magot fejezett ki. Költői és elmélkedő művei ugyan­azt az örök-ifjú lobogást, a léleknek ugyanazt a sodró lendületét mutat­ják. A nagy szellem, a rendkívüli alkotó győzelmes szárnyalását a halhatatlanság magasságáig. Vidor Miklós Húsvét után 5. (Rogate) vasárnap. — A könyörgő gyülekezet. Zsolt 9«, 1—13. — Mt 21, 14—17, — Jel 15, 3—4, Liturgikus szín: fehér. A DEÁK TÉRI gyülekezet Luthe- ránia énekkara május 28-án, szom­bat este 8 órakor a Deák téri temp­lomban egyházzenei estet tart, ame­lyen előadják Bach: III. motettáját (Jézus életemnek...). Közreműködik Sándor Judit magánénekesnö, orgo­nái Peskó Zoltán orgonaművész. BUDAFOKON május 22-én dél­után 5 órakor szeretetvendégség lesz, melyen részt vesz és közremű­ködik a budahegyvidéki gyülekezet ifjúsága is. Igét hirdet Madocsay Miklós, előadást tart Groó Gyula lelkész. KECSKEMÉTEN május 13—15-ig Káldy Zoltán pécsi esperes végez szolgálatokat, vasárnap gyülekezeti nap keretében. LELKÉSZI MUNKAKÖZÖSSÉGI összejövetelek voltak április második felében a somogy-zalal, nógrádi, nyu­gat-békési és a csongrád-szolnoki egyházmegyében. A gyűléseket min­denütt urvacsoraosztás és irásma- gyarázat előzte meg. Az ülések napi­rendjén előadások, Karner Károly könyvének és a Lelkészi Hivatali Rendtartásnak a megbeszélése, dia- kóniai és sajtóbeszámolók, valamint általános esperesi tájékoztatás szere­pelt. Az összejöveteleken szolgáltak: Szekeres Elemér, Szende Sándor, Mesterházy Ferenc, Molnár Lajos, Szerdahelyi Pál, Vértessy Rudolf, Bándi István, Rónai Zoltán, Zá- borszky Csaba, Szende Miklós, Tar­ján! Gyula, Garami Lajos, Kalavszky Kálmán, Űzőn László, Zalán Pál, Gabányi Géza, Cserháti Sándor és Jeszenszky Tibor, valamint az espe­resek. A KELET-BÉKÉSI egyházmegye lelkészi munkaközössége május 12-én Békéscsabán egésznapos ülést tart, amelyen Kovács Pál vezetésével bib- liatanuimányozás volt, majd Zsem- berovszky János, Fodor Ottmár, Linder László és Kiss György elő­adásai után Mekis Ádám a háztar­tási vizsgálatokról, Fecske Pál sajtó­előadó pedig az egyházi sajtómunká­ról adott beszámolót. FELSÖPETÉNYBEN a gyülekezet önkéntes munkával megtisztította a templom környékét és nagy áldozat- készséggel drótkerítéssel bekerítette. BUDAVÁRBAN május 8-án, va­sárnap de. istentisztelet keretében a gyülekezet öt újonnan választott presbitere tett esküt, CEGLÉDEN május 8-án a délelőtti istentiszteleten Zay László, a Sajtó­osztály ügyvivő lelkésze hirdette az igét. Az istentisztelet után részt vett az egyháztanács ülésén, ahol tá­jékoztatót adott a Sajtóosztály mun­kájáról és az egyházi lapok szolga« latéról. A BUDAI EGYHÁZMEGYE gyü­lekezeti énekkarai május 8-án, este a Bécsikapu téri templomban tar­tották immár hagyományossá vált Cantate estjüket a kelenföldi, bu­dahegyvidéki, óbudai és budavári kórusok részvételével, nagy érdek­lődés mellett. Előbb a négy énekkar mutatott be műveket régi és mai szerzőktől, majd az egyesített kórus négy Bach szerzeményt énekelt. — A kórusok, múlt évi szereplésükhöz viszonyítva, nagy fejlődésről tettek bizonyságot, az egyesitett kar pedig bemutatta a kórusművészet sok szépségét és erejét. Az énekkarokat Sulyok Imre, Arany Sándor, drj Gyimesy Károlyné és Dóka Zoltán vezényelte. DOMANOVSZKY Sándor egye­temi tanár, kiváló magyar történet- ■ író temetése (halálhírét legutóbbi számunkban közöltük), május 6-án volt a Farkasréti temetőben, törté­netírók, akadémikusok, egyetemi ta­nárok, pedagógusok jelenlétében. A temetésen Vdrady Lajos budai es­peres hirdette az igét Mt. 20, l-~ 16. alapján. Énekelt a Lutheránia temetési kórusa. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem nevében I. Tóth Zoltán bölcsészetkari dékán búcsú­zott el Domanovszky Sándortól, a tanítványok nevében pedig Kom­játhy Miklós történetíró mondott szívből jövő búcsúzót. — CSALÁDI HÍREK. Szabó János ny. evangélikus lelkész, aki az iz- ményi gyülekezetnek 44 évig hűsé­ges lelkipásztora volt, 87 éves korá­ban Székesfehérvárott 1955, április 21-én elhúnyt, EGYHÁZZENEI EST A KELENFÖLDI EVANGÉLIKUS TEMPLOMBAN (Budapest, XI., Bocskai u. 10.) 1955. május 22-én, vasárnap du. 6-kor Közreműködik: Gergely Ferenc orgonaművész és a gyülekezet énekkara Sulyok Imre vezény­letével EMLÉKEZÜNK — TILTAKOZUNK! Ez a két kiáltó szó szólal meg azoknak a levelek­nek majdnem mindegyikében, amelyeket a ma­gyarországi evan­gélikus gyüleke­zetek vezetői ír­tak a Béke-Világ- tanácshoz, s ame­lyeket egyházunk díszes albumba kötve továbbított; EMLÉKEZÜNK a tíz évvel ezelőtt véget ért háború borzalmaira, a ke­gyetlen vérontás­ra, a harcok, s bombázások áldo­zataira, és a ro­mokra, ledőlt templomtornyokra s üszkösen ég felé meredő rom­házakra. Emléke­zünk a sok sírásra és nyomorúságra, amely özvegyen és árván, hajléktalanul és nyomorékként életbenmarad- tak életéhez szegődött útitársként. De emlékezünk arra is, hogy a nagy pusztulás után miként indult meg az élet, a romok eltakarítása, az újjáépítés, hogyan épült és szépült országunk a béke tíz éve alatt, TILTAKOZUNK az ellen, hogy a nyugati politika Németország fel­fegyverzésével és egy atomháború kirobbantásával újra romokat, pusztu­lást, és nyomorúságot idézzen elő. Tiltakozunk, mert tudjuk, hogy megelé­gedett, boldog életet csak békében élhetünk. Tiltakozunk, mert keresztyén hitünk ellenemond minden háborús szándéknak és törekvésnek, mely egymás megrontására, s nem építésére irányulj Mintegy 300 levél ennek a két szónak kiáltásától visszhangzik; Hogyan születtek meg ezek a levelek? Amikor a Béke-Világtanácsának bécsi felhívása eljutott evangélikus gyülekezeteinkhez, megmozdult egyházközségeink népe és vezetősége. Egy­házközségi tanácsüléseken, közgyűléseken, kisebb-nagyobb megbeszélése­ken tárgyalták meg a fenyegető háborús veszély és a béke megvédésének kérdéseit. Elhatározták, hogy a békeívek aláírása mellett még külön levél­ben is elküldik Németország felfegyverzése és atomháború kirobbantása elleni tiltakozásukat a Béke-Világtanácshoz. Erről ír Babka Tivadar legéndi leli ész: »Amikor a Béke-Világtanács felhívást küldött a világ népeihez, Legenden az evangélikus egyházközség hívei rövid megbeszélést tartottak, Ennek a megbeszélésnek egyhangú megnyilvánulása az, hogy mi, mindnyájan békét akarunk. Különösen pe­dig most, amikor egy új atomháború veszélye fenyeget, hallatjuk békét kívánó szavunkat.« Zoltán László gyúrói lelkész ezt írja: »A gyúrói evan­gélikus egyházközségnek a mai napon tartott közgyűlése örömmel és kö­szönettel fogadja a Béke-Világtanács minden jó törekvését, mellyel a né­pek közötti igaz és tartós békét őszintén munkálja.« A Takó István gyór- könyi lelkésztől érkezett levélben ez áll: »Bár aláírásunkkal már felsora­koztunk mi is a békét áhító és követelő magyarországi milliók közé, mégis szükségét érezzük annak, hogy alulírottak, a györkönyi evangélikus egy­házközség békét szolgáló vezetői, külön is kifejezésre juttassuk a Béke- Világtanács felé érzéseinket, gondolatainkat.« Ugyanígy ír a nemespátrói egyházközség nevében Szomjas Károly lelkész: »A községi békeiveket aláírtuk, de mert teljes mértékben átérezzük a Béke-Világtanácsnak a béke híveihez intézett felhívása óriási jelentőségét — külön is tiltakozni kívánunk a világ békéjét veszélyeztető törekvések ellen.« Ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozások mutatják, hogy a Béke-Világtanács felhívása egyáltalán nem volt idegen evangélikus gyülekezeteink népe számára; Nagyon is közel állt híveink szívéhez, lelkesen csatlakoztak hozzá, magu­kénak érezve az ügyet, amelyért a Béke-Világtanács síkraszállt. Érthető gyülekezeteinknek ez az egységes állásfoglalása a béke ügye mellett, hiszen egyházközségeink népe az elmúlt két háború, de különösen az utóbbi kegyetlen vérontása és puszítása tapasztalataiból megtanulta, hogy helye a béke híveinek oldalán van. Minden gyülekezet súlyos káro­kat szenvedett az elmúlt háborúban. A Béke-Világtanácsához való to­vábbításra hozzánk küldött leveleknek szinte mindegyikében olvasunk azokról a károkról, amelyek emberéletben és anyagiakban estek a háború folyamán, Gádor András budapest-angyalföldi lelkész levelében megemlé­kezik arról, hogy volt lelkészköri elnöküknek két mérnökfia, s későbbi felügyelőjüknek fia a háború áldozata lett. Az elmúlt háború borzalmaira emlékezve így ír dr. Benes Miklós, a vecsési gyülekezet helyettes lelkésze: »A mi kis gyülekezetünk temploma és lelkészlakása a visszavonuló német SS-alakulatok robbantásának esett áldozatul és máig is romokban hever. Szörnyű dolog, hogy az emberi gonoszság máris újabb háborút készít elő és, hogy a modem tudomány felfedezéseit nem a békés fejlődés, hanem a tömegpusztítás szolgálatába állítja be. Újból fel akarja fegyverezni azt a német hadsereget, amely a közelmúltban csaknem egész Európát romba- döntötte.« Bándi István gyékényesi lelkész egészen részletesen írja le azt, hogy templomuk milyen súlyos károkat szenvedett a visszavonuló néme­tek rombolásai során. Nagy Tibor székesfehérvári lelkész így emlékezik vissza: »Az elmúlt háború borzalmaiból Székesfehérvár városa is bőven kivette részét. Nem szeretnénk még egyszer átélni azt a sok szenvedést, amelyben akkor részünk volt. Nem szeretnénk újból látni drága értékeink pusztulását újjáépített városunkban.« Vannak lelkészek, akik levelükben statisztikai adatokat sorakoztat­nak fel annak megmutatására, hogy milyen borzalmas pusztítást vitt végbe az elmúlt két háború, s mennyivel súlyosabb lenne egy elkövetke­zendő harmadik: A kiskőrösi egyház lelkészi és világi vezetői levelükben ezt írják: »Mostani statisztikai kimutatások szerint a második világhábo­rúnak mindkét oldalon együttvéve ötvenhatmillió emberáldozata volt, és az egész háború kiadásai ezerszáztizenhat billió dollárra rúgnak. Ezt a gyászos »eredményt« el lehetne érni »a technika mai fejlettsége fokán« egyetlen éjszakán, csak tiz hidrogénbombát kellene ledobni a földkerek­ség tíz legsűrűbben lakott városára.« Gyülekezeteinknek egységes a vé­leménye abban a telyntetbep, hogy mit jelentene egy újabb háború kirob-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents