Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-04-17 / 16. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET RJMAY JÁNOS ÚJ FELFEDEZI BABITS MIHÁLY írta Vörös- martyról szóló híres tanulmányában a következő megállapításokat: »Nagy szellemek és nagy művek a régibb időkben sem hiányoznak a magyar irodalomból: valami mégis hiányzik, hogy ezt az egységes elnevezést: iro­dalom, teljesen igazolja. Hiányzik az irodalomnak egységes folyama, ami az egyes szellemeket és műveket egymáshoz csatolja s ezáltal az iro­dalmat, a magyar lelket önmagának, önnön kincseinek tudatára ébressze — az öntudat mindig összekapcsoló­dás, mint a pszichológusok mondják. Hiányzik az irodalom az irodalom­ról, mely hagyományt és egységet te­remt, az összekötő lélek; s a magyar irodalom a megszakadozott öntuda­tokhoz hasonlít, amilyeneket Janet tanulmányozott... Régen minden zsenink olyan volt, mint egy sziget, mérhetetlen pusztaság között. Kin­cses keleti országok átka ez, ahol nagy erők laknak kicsi kultúrában s így nagy különbségek.« Négy évti­zede, hogy ezt Babits írta, a régi ma­gyar irodalom szigetei kezdenek sze­münk előtt egységes szárazfölddé összeállni. Az irodalomkutatás egy­re többet hoz fel a mélyből, vízszin­tesen és mélységben egyaránt felfe­dező, rostáló, hitelesítő és rendsze­rező munka folyik. Ennek a munká­nak köszönhetjük Rimay János új felfedezését is. MIT TUDTUNK EDDIG Rimay- ról? Tankönyvi mondatokat. Legin­kább az tartotta őt emlékezetünk­ben, hogy Balassi Bálint verseinek kiadója volt, a nagy költő hagyaté­kának gondozója. Benedek Marcell ismert Irodalmi lexikonában (1927) mindössze kilenc sor van róla. Most Balassi Bálint életének és költészeté­nek kiváló ismerője, új Balassi-érte- süléseink szerzője s Balassi összes műveinek hitelesítője és kiadója, Eckhardt Sándor professzor, egy öt­száz oldalas nagy kötetben közzé­tette, ugyancsak példaszerű gondo­zásban, Rimay János összes műveit (Bp. 1955. Akadémiai Kiadó). Ebből a könyvből Rimay János teljes költői arcképe néz ránk, s nemcsak az övé, hanem a koráé s kora magyar iro­dalmi életéé. Eckhardt Sándor csöpp bevezetése egy rendkívüli felfedező, kutató és gondozó munka beszámo­lója. Mint ismeretes, Radvánszky Béla 1904-ben Rimay János munkái címen megjelentette azi a kötetet, amelyből Rimay világi költészetéről tudomást szereztünk. Addigelé mindössze a Balassival egyetemben kjadott iste­nes énekeiről tudtunk. A kéziratok átvizsgálása alapján Eckhardt Sán­dor kiderítette, hogy ezek közül egy sem származik Rimay kezétől, vala­mennyi unokaöccse, Madách Gáspár kezevonása. Ez a szövegkritika tehát elválasztotta az igazi Rimayt a vélt Rimaytól. Rimay valóban önálló köl­tői tehetség, egy egész magyar szel­lemi világ hordozója, Madách Gás­pár pedig csupán egy halvány Ri- may-utánzó. Hasonlóképpen történt ez Rimay prózai müveivel. Eckhardt az esztergomi levéltárban megtalál­ta Ipolyi Arnold hagyatékát s abban Rimay leveleit. Így megvizsgálhatta Ipolyinak ismert Rimay-kiadását is, A kéziratok összevetése a kiadással nyilvánvalóvá tette, hogy ebben is idegen müvek találhatók a költő ne­ve alatt. Eckhardt kiadásának a lé­nyege azonban abban van, hogy ösz- szegyűjtötle az igazi Rimay-költemé- nyeket s így prezentálja nekünk a gy Jézus nevű embert annak rendje-módja szerint keresztre feszitettek a Koponyák hegyén; — és az ötvös tovább szította kohójában a tüzet, a baromárusok visszatele­pedtek a templom pitvarába, a tímá­rok új bőröket feszítettek ki, a hús­véti áldozatok bőrét, a ruhamosók áztatáshoz készültek, a ponyvaké­szítő szorgalmasabban sodorta a csepűt, hogy az ünnepek lemaradá­sát behozza. Fürgén szaladt a kéz, de néma maradt a száj. Ugyan mi feküdte meg annyira a Józsefek, Si­monok lelkét? Valami tompa nyug­talanság erjedt bennük munka köz­ben is. Hát kellett ezt az embert vesztőhelyre hurcolni?! Igaz, hogy simán vallottak Kajafás tanúi... De amikor ö maga állt előttük és be­szélt! Szabadabban lüktetett a vér, világos lett, hogyan kell élni és hogy az Isten minden embert haza vár. Meg aztán annyira ráillik Ézsaiás szava: Kortársai közül ki törődött azzal, hogy »kivágják az élők közül, holott a nép bűnéért érte őt vere­ség«. Amikor felhő vonul a nap elé, felnéznek a szántóvetők: mire borul az egük? Bizony, a Krisztus nélkül maradt emberen erőt vesz a reménytelenség és félelem. A Krisztus nélküli ember remény­ség nélkül élt. Nem látta, hogy van értelem és haladás az életben. Úgy gondolta, hogy nincs a létnek célos végkifejlése. Megállapította, hogy a XVII. század elejének legkülönb ma­gyar poétáját, a kortársaitól is nagy­ra tartott s elismert humanistát, a legrégibb magyar filozófiai költőt, akiben éppúgy magyar lélegzetűvé vált a humanizmus, mint Balassi Bá­lint költészetében. Ez a humanizmus egy nagy -él­ményből táplálkozik: a reformáció magyar hullámveréséből. Rimay ma­gatartása azonos Tinódi és Borne­misza állásfoglalásával. Mindnyájan úgy érzik, hogy anyanyelvűk győzel­mével, a magyar szó természetes erejével, emberségük is kifejeződik. Rimay ahhoz a nemzedékhez tarto­zik, amelyik már világosan látja, hogy a török egyfelől, s az osztrák­német másfelől ugyanazt az elnyo­mást jelenti Magyarország s a ma­gyarság számára. Nemzeti elkesere­dése Íratja vele az első kuruc verset, mely a Bocskai-felkelés nyitánya. Ez a 37. számú, itt közölt költemény, a »Kiben kesereg a magyar nemzetnek romlássán s fogyássán« című. Olvas­suk el, hadd lássuk, minő emberrel s költővel van dolgunk: Oh szegény megromlott s elfogyott Magyar nép, Vitézséggel nevelt hírrel vagy igen szép. Kár, hogy tartatni úgy mint «enyvezendő kép. Előmeneteledre nine« egy ntad is ép. Kedvelt bőcsiilt véred lett esnfságossá, Szsblyádnak bő soldja nagy olcsósagossá. Mcgr-sorbult nemzeted változott korcoossá. Nevednek szépsége utálatoágossá. Főid remcnségére felnevelt urfíak. Szemétre vetettek úgy mint koz tyúkfiak, Zsírokkal hízódnak az idegen fiák, Hozzád nem különbek mint az órdógfiak. Hazádnak szép vége mindenütt csonkán áll, Sereged szép száma fogy, romol s szállton száll, ínséged nő s árad. veled egy ágyban hál. Bő étkeid helyett rakodik apró tál. Ki szánhat? bánd magád nyomorúságidat, Mert nézi s nem érzi az csak romlásodat. Aki építhetné te szép országodat, Ivónnyen múlatja el c«ak záloglasidat. lét folytonos változás, de az élet bármilyen értelmes értelmezését csak belemagyarázásnak tartotta. (Rm. 8, 20.) A Krisztus nélküli világ félelem­ben élt. Ügy érezte, hogy ki van szolgáltatva a természetnek, hatal­masoknak, véletlennek, vaksorsnak. (Gál. 4, 3.) A Krisztus nélküli világ a saját hiedelmeinek a kizsákmányolt ja volt és hiába halmozta az áldozatot, böjtöt, zarándoklatot, a vég nélküli imákat. (Dt. ék. 351, 3.) A Krisztus nélküli világ negatív indulatok bűvöletében élt. (Rm. 1, 22—32; Gál. 5, 19—21.) Súlyosbította még, hogy ezt látták ésszerűnek és hasznosnak. — Törvénye: a szemet- szemért, fogat-fogért. • Jézus evangéliuma ezres tömege­ket vonzott magához, kiszakította őket a meghitt otthon és az elké­szített étel biztonságából; mert ren­dületlen volt hite Istenben, lán­goló odaadása feladata iránt, meg­értés és szolgáló szeretet az embe­rek felé. Ebben volt az ereje, hogy meggyőzze a gonoszt és megoldja az emberben feszülő ellentéteket. Pe­dig az ő életének a körülményei semmivel sem voltak kedvezőbbek, mint kortársaié. Hajléka nem volt; családja és barátai félreértették; címe és méltósága csak annyi, mint Sem pénz, jószág: mostan « méltó árrú posztó, Nem indít, hogy szolgálj, megszűküit az osztó, Csudáid, hogy minden rend nem kóborló s fosztó, Az nagy orv mert kiesint szörnyebb fel­akasztó. Óh kedves nemzetem, hazám, édes felem, Kivel szerelmetes mind tavaszom 6 telem Keseregj, sírj, kiálts Istenedhez velem! Nálad, hogy szeretlek, legyen ez vers jelem. Helyesen állapítja meg Eckhardt Sándor, hogy Rimay verseinek te­kintélyes része1 összefügg a magyar­ság első németellenes fegyveres mozgalmával. De ezeknek a versek­nek vallásos vers a párja, a reformá­ció előcsiholta szabad vallomástétel a világról, az emberi élet értelmé­ről, amely egyszerre mélységesen azonosul a nemzeti nyomorúság él­ményével. Rimay szava fohász és kö­nyörgés. igazmondó zsoltár s biztató kórus. Tudja, hogy népével egye­temben elnyomó, zsarnoki hatalom­mal áll szemben, de a hit és bizo- dalom megszázszorozza erejét s a »kicsiny, rongyos sereget« nem hagy­ja el az Úr. A felkelés »a tűrhetet­len súlyos nyavalyákért« igaz és el­kerülhetetlen, nem hetvenkedés, nem erőmutogatás, hanem tragikus küz­delem : az igazak harca a gonosz el­len. Ezért vállalja ennek az elvi magatartásnak, mint evangélikus magyar, a gyakorlati megvalósítását is: Bocskaihoz áll, ő a nagy fejede­lem titkárja s levélírója, aztán ott látjuk Bethlen Gábor oldalán, majd követségben a törököknél, Sztambul- ban, ahonnan meglepő érdekességű, remek leírásokkal teli leveleket kül­dözget haza. Levelei arról tanúskod­nak, hogy Rimay korának egyik leg­műveltebb magyarja, aki első kézből való olvasottságát, tengernyi tapasz­talatát, emberismeretét tudja egybe­olvasztani s valóságos tanulmány- formában közölni. Az 1629. május 25-én írt levele I. Rákóczi György­egy ács fiáé, pénze viszont annyi se, hogy a templomadót megfizesse.;. Nem szükséges már nyugtalan- kodníok Józsefeknek és Simonok­nak; de nekünk Pétereknek és Já­nosoknak se. Isten ígéretét teljesí­tette és ezt az új életet hitelesítette és meg is dicsőítette Jézusnak a halottak közül való feltámasztása által. (Zsolt. 16, 8—11.) /Ffit tesz a feltámadott Krisztus a ma emberéért, aki mindinkább ura lesz a természetnek és világá­nak? Az ember az azóta eltelt szá­zadok alatt megszabadult már sok­féle rabláncától. Egyre inkább ki­ismerte a természet és a társadalmi lét rejtett törvényszerűségeit. így messzire tágult előtte a látóhatár és ami szembogarába fér, mind azt el­érhetőnek is véli. Magabízó öröm­mel tartja számon az elért eredmé­nyeket és lelkesedéssel tervez bol­dogabb jövőt. Ember helyett gépek fúrják a he­gyek gyomrát, kombájn forgat ka­szát a messzibe nyújtózó búzafölde­ken és az automata szövőszékeik mellett csak csendesen figyel a szö­vőnő. A Jánosok és Ilonák öntu­datosan néznek vissza a megtett útra, s azt mondják: Mindez jó! Tehet-e valamilyen szolgálatot ennek a lelkes rohanású, olthatatlan hoz egy Bártíán megjelent magyar könyvről szóló jegyzeteivel valóban úgy hat, mint egy retorikai tanfo­lyam. Rimay a magyar irodalom, a magyar nyelven való közlés és el­mélkedés szenvedélyes híve. Ez neki a »fő dolog«, amelyben előhaladni s lépni: egy életre szóló feladat. RIMAY JÁNOS irodalmi s szel­lemi életünk eleven központja, akár­csak kétszáz évvel később Kazinczy. Verseiből és leveleiből magyar stí­lust tanulnak a kortársak. Hangja, szava századokon át él gondolataival egyetemben, mint a magyar huma­nizmus és reformáció szava, történeti haladásunk égjük jelzőfája. Versei­ből, leveleiből nem egy példát hoz­hatnánk fel annak bizonyítására, hogy Rimay korának leghaladóbb tu­dományos ismereteire is szert tett. »Kerekded ez világ, gömbölyű mint lapta« — írja egyik versében s ugyanott tovább: »Minthogy állhatat­lan, nem szűnik forgása.« Nem-é a Galilei kortársának közlése ez a gömbölyű s szüntelen mozgó Föld­ről? Persze, az. Nagypénteki elmél­kedései meg arra vallanak, hogy a Bibliát kiválóan ismerte s útbaiga­zította a keresztyén elmélkedőt Krisztus keresztjének értelmezésé­ben. S mily szépségeket fedezhetünk fel lépten-nyomon verseiben: hason­latokat, kifejezésbeli erőt, forró és tiszta realizmust. »Legyen jó idő csak, fecske száll házamra« — így az írhatott, aki együtt volt a nép­pel, ismerte a saját értelmén túl a nép észjárását, nem a lapos józansá­got, hanem az őszinte emberi gondo­latot a létről s létünk szimbólumai­ról. Hangulatai és elvei csodálatosan fedik egymást. Sehol nem érezzük az avultságot. Háromszázötven év távo­lából zengő orgonaszó az ilyen őszin­te hang: szomjú embernek a halottakat köl- tögető Feltámadott? Ha vannak olyan órák, amikor az erős sem erős; ha van, hogy békében sincs nyugalom; ha akad helyzet, hogy a bátor szíve is megremeg és százak között is egyedül van, vagy magára marad az ember: — már pedig vannak ilyen órák és vannak ilyen helyzetek —, akkor rájöhetsz, hogy mit nyújthat neked Jézus. »Mikor elhagytak, Mikor a lelkem roskadozva vittem Csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.« (Ady: Az Ür érkezése.) »Minden időben szeret, aki igaz barát és testvérül születik a nyo­morúság idejére.« (Péld. 17, 17.) ö, az igaz barát, csendben elmondja, hogy nem egyébre, hanem arra az életre szomjazol, ami Isten előtt is kedves és maradandó. Ezt a szom­júságot ki is tudja elégíteni. De csak Ő tudja kielégíteni, ezért hívogat: »Ha valaki szomjúhozik, jöjjön én- hozzám és igyák.« (Jn. 6, 37.) Krisztus áldozata és a benne la­kozó élet mégsem eleve oldja meg a problémákat, hanem az ajándékot fel is kell használunk. »Az Isten Fia eljött és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat és mi az igazban, az ő Fiában va­gyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.« (I.; Jn. 5, 20.) Virágh Gyula Igaz áttalút, Jókkal forró kút. Csak te vagy Úristen, Aki veled jár, S áldást tőled vár, Abba hűlt szív nincsen. ÍGY ÉRTHETŐ népszerűsége s a döbbenet, amely most is elúrhódik rajtunk, amint végigolvassuk költe­ményeit. Eckhardt Sándor a könyv negyedik fejezetében »A protestáns« címszó alá osztotta Rimay irodalmi munkásságának azt a számunkra je­lentős részét, amely a lutheri refor­mációból táplálkozott, szószerinti ész- lelhetőséggel. Ehhez, mint hagyo­mányhoz éppúgy vissza kell térnünk s belőle idéznünk, mint Tinódiból, Balassiból, Bornemiszából, a nagy régi forrásokból. Rimay János a Felvidéken élt, bár vándorként bejárta Magyarország minden tájékát s meglakta minden városát. Tudott szlovákul is, Eck­hardt közli szlovák nyelven írt leve­leit, valamint egy csehből fordított egyházi énekét. Néhány évvel ez­előtt Rimay eredeti szlovák vallásos énekeiről is volt szó. Ez egy tévedé­sen alapult. »Rimay Jánost mint szlo­vák költőt, törölnünk kell az iroda­lomból« — írja jegyzeteiben Eck­hardt. Viszont rámutat arra, Rimay- nak része volt abban, hogy a ma­gyar protestánsok rokonszenvvel kí­sérték s támogatták a cseh protes­tánsok felkelését a közös elnyomó Habsburg ellenreformációs hatalom ellen. Leveleiből nyilvánvaló, hogy annak a magyar emberiességnek, amely a történeti Felvidéken száza­dokon át a társadalmi egyensúlyt képviselte, Rimay János egyik leg­első tudatos létrehozója és ápolója volt. Azt hiszem, semmiképpen sem véletlen, hogy ez a középnemes ma­gyar lutheránus író és diplomata, ez a lángoló patrióta, akinek szent a magyar szó, élő megtestesülése a re­formáció forradalmiságának. Thurzó Györgyhöz írott, Alsósztregováról 1602. október 1-én datált, levelében kortörténeti vallomást találunk. Ar­ról van szó, kik védték az országot a töröktől, a fő urak és fiaik-e, vagy a köznép bátor harcosai. »... Ha pél­dát kellené ezekre előhoznom, sok fő népek mint hallgattak fő helyeken effélékhez, könnyű volna ezeknek az értelmét megvékonyítani, ki volt Egerben Török András avagy Balás deák Esván, ki volt Váradon, Király Györgjr, Ecsedben Szalay Simon s Puttón András? Mindenik igen ki­csiny eredetű, kiknek hadnagyságuk alatt mind.az által fő urfiak lakván, szintén úgy hallgatták ...« Ezekről ír, a népből valókról, a kisnereesek- ről, a diákokról, s a nép fiairól: a haza védőiről, a nyelv híveiről. Ezek­hez tartozott Rimay János is, példa­képe a magyar jellemnek, művelt­ségnek, a látás fényének s az érzés erejének. Ilyen költőre, ilyen oszlop­ra bátran s bizton támaszkodhatunk; Eckhardt Sándornak pedig szívós s fáradhatatlan kutatásaiért s bizonyí­tásaiért mindnyájan hálával tarto­zunk. Szalatnai Rezső' Istentiszteleti rend ÁPRILIS HÓ 17-ÉN, VASÁRNAP Deák tér de. 9 (úrv.) Madocsai Miklós, de. 11 Keveházi László teol., .du. 6 Szeretet- vendégség. — Fasor de. ‘/a 10 (gyerm.) Gyön­gyösi Vilmos, de. 11. (úrv.) Gyöngyösi Vil­mos, du. 7 Juhász Géza. —• Dózsa Gy. ut 7. de. ValO Sülé Károlv. — Üllői út 24. de. V2IO, de. 11. — Rákóczi út 57/b. de. 10 Szi- lady Jenő dr. de, — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyal Sándor, du. 6. Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10 Koren Emil. — Utász u. 7. de. 9. Sárkány Tibor. — Vajda P. u. 33. de. V"!2 Sárkány Tibor. — Zugló de. 11 (úrv.) Schőlz László, du. 6 Scholz László. — Gyarmat u. 14. de. VsIO Muntag Andor. — Rákosfalva de. V2I2 Muntag Andor. — Fóti ut 22. de. 11 (úrv.) Gádor András, du. 7 Rimár Jenő. — Váci út 129. de. 8, Gádor András. — Újpest de. 10, du. l/s7. — Dunakeszi de. 9. — Vas u. 2/c. de. 11 Szimonidesz Lajos. — Pest­erzsébet de. 10. — Soroksár-Üjtelep de. — Rákospalota MAV-Telep de. Va9. — Rp, Nagytemplom de. 10. — Rp. Kistemplom du. 3. —^ Pestújhely de. 10. — Rákoskeresztúr de. V2II. — Rákoshegy de. 9. — Rákosliget de. 10. — Rákoscsaba de. 9. du. V?7. — Cin- kota de. 9 (gverm.). de. 10, du. 7*3. — Má­tyásföld de. Va 12 — Kerepes—Kistarcsa de. V4IO. — Pestlőrinc de. 11. — Pestlőrinc. F.rzsébet-te!ep de. 8. — Kispest de. 9. de. 10, du. 6. — Wekerle-telep de. 8. — Rákosszent­mihály de. V2H, du. 5. Bécsikapu tér de. 9 Dóka Zoltán, de« 1! Várady Lajos, du. 7 Dóka Zoltán. — Toroczkó tér de. */:’9 Danhauser László. — Óbuda de. 9 Komjáthy Lajos, de. 10 (úrv.) Komjáthy Lajos, du. 6 (szeretetv.) Gádor András. — XII., Tarcsay V. u. 11. de. 9 Zulauf Henrik, de. 11 Zulauf Henrik, du. 7 (cantaté) Scholz László. — Lelkésznevelő Intézet de. Vall Prőhle Károly. — Nagy­kovácsi du. 3. — Kelenföld de. 8 (úrv.) Rezessy Zoltán dr. de. 11 (úrv.) Rezessy Zoltán dr.. du. 5 Rezessy Zoltán dr. — Németvölgyi u. 138. de. 9 Bottá István. — Csepel de. 11, du. 7. — Budafok de. 10 Bodrog Miklós. — Nagytétény de. 8 Bodrog Miklós. — Kelenvölgy de. 9 Visontai Róbert. — Albertfalva de. Vall Visontai Róbert. — Csillaghegy de. 7»10, du. 7. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magyarországi Evangélikus Egyetem« Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 6.— Ft. negyedévre IS.— Ft. félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII, 10.000 példányban nyomatott-2-561702. Athenaeum ŰF. -SopronTtBíl») A MEGÉRTÉS CSODÁJA Mily különös lehet egy pillanat. Nem vetem meg a másodperceket: pőre kérdések torz gyötrelmei lefojtott lőpor lobbanásaként öithetnek fénylő értelem-ruhát: az éjszakában eltévedt utasnak olykor egy villámlás is elegendő, csak tartsa nyitva fáradó szemét. Van-e nagyobb éj nálad, Gyűlölet, ködbe fúló, vak, céltalan sötét? G hajnali szél, űzd el a Gonoszt! Pár perce csak: egy könyv lapjairól üdén aranyló fény szökött szemembe. Gogol művét olvastam — németül. Tarasz Bulbáról, a kozák vezérről háromszázéves történet regél. A kisregény még nem sokkal idősebb egy évszázadnál, fordítása meg talán félannyi, de amit beszél, az messze nyúl és forrón átkarolja minden időknek minden nemzetét. Az ősz harcos és két fia halála ádáz csatában, máglyán, vérpadon — oly hatalmasan szomorú sor ez, hogy könnyek nélkül nem is hagyhatom. Szabadság-vágy és égő öntudat hogy hevíti a föld szerelmesét, ki hitéért és hazájáért adja kincsét: családját, szívét, életét. Gyöngéd erő és izzó indulat hogyan tajtékzik, míg el nem merül! Gyarló hüvelyben nagy lélek lakik, a kozákvirtus! — s mindez németül. Milyen sugárzó, meleg csoda ez! Érzed hatalmát? Lásd, ez is lehet, hogy más nép vágyát önszavukként értsék vérből ocsúdó, érző emberek. Nem érthetetlen nyelv az életé s ezerszer jobb, mint ágyúk érvelése, mitől az élet görcsökben vonaglik s vad kínjában eláll az érverése. Rút fondorkodás, rosszhiszeműség, gyűlölködés és gyanusitgatás csak mérgezi a közös levegőt, de mit tehetne egy szívdobbamás?!-Ne gyűlöld — szeresd ellenségedet!« Mivel kopogunk egymás ajtaján? Emberi szót és egy kevés megértést, hogy vigyorába fagyjon a kaján! Szólaljon meg hát diadalmasan, hogy az egész föld figyeljen fel rája: az élet miénk, minden emberé, és minden népnek drága a hazája! Harsogja ezt a német szó, az angol, orosz, francia, magyar, kínai, hogy Káin lelke ránk ne törjön ismét, s földünk, amit kell, békén bírja ki. Hatalmas Urunk, hatalmadban vannak a békességet hirdető igék: nagy fennszóval hívd a szomjas világot, hogy hozzád menjen s idején igyék! Bodrog Miklós „&Uüaß emieteiwU... «

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents