Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-04-10 / 15. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET HÁROM EMBER A SÍRNÁL Húsvét reggelén, még a hajnali derengésben — ahogyan János evan­gélista mondja — három ember állt meg a feltámadott Krisztus üres sirja előtt, Ok voltak a feltámadás első tanúi. Mindhárman Jézus közvet­len környezetéből valák. Kettő tanítvány: Péter és János, a harmadik magdalai Mária, ákit Jézus meggyógyított. Mindhárman évek óta ismer­ték a Mestert, hallották szavait, látták csodáit, szerették és követték öt. Hittek Neki! Ahogyan siettek a sírhoz — semmi különbség nem volt közöttük. Egyek voltak a szomorúságban, félelemben és tanácstalanságban. A nyitott sír látása azonban — mint valami választóvíz — szétválasztja őket. Készülj az ige hallgatására — Feltámadás (Húsvét) ünnepe: Zsolt. 118, 14—24. — Nem Jézus Krisztus feltámadásáról beszél ez a zsoltár. Hiszen erről mint tényről évszázadokkal korábban nem is beszélhetett. De ennek elle­nére Isten cselekvésének titkaiba való mélységes belátással vezet oda Krisztus feltámadása tényének hivő megragadásához. m Jézus feltámadása nem valami önként értődő »természetes* dolog. Megszégyenítő keresztihalála sem volt természetes. Ebben ugyan világosan látjuk az emberek művét, — de azt, hogy ez ugyanakkor Isten cselekedete is volt, miár csak a hit látásával ismerhetjük fel. Feltámadá­sában azonban már semmi emberi cselekvés nem volt. Még annyi sem, hogy azt lelhetne mondani: Krisztus saját maga támasztotta fel önmagát. Nem. Krisztus feltámasztása teljesen és egyedül Istennek hatalmas cse­lekedete volt. »Az Úrnak jobbkeze hatalmasan cselekedett!* »Az Úrtól lett ez, — csodálatos ez a mi szemeink előtt!« S Krisztus feltámasztása is miértünk történt. Isten egyszülött Fiát közvetlenül is magához emelhette volna. De amiképpen értünk Öl­töztette őt a miénkkel teljesen egyező emberi testbe, hogy irántunk való szeretetét egészen kézzelfoghatóvá tegye, — ugyanúgy feltámasztásával az egész világ számára megbizonyította, hogy Ő az a kő, amely, jóllehet az építők megvetették, mégis szegeletkővé lett. (Mt. 21,42; Em. 9, 33; Csel. 4,11 stb.) A szegletkő a keleti szűk utcákban épült házaknak legnagyobb és legerősebb tartó és védő köve. Ezzé tette Isten Jézus Krisztust, ö a benne 'hívőknek, az egyháznak fundámentuma és egyben feje, ezért nem vehetnek rajta diadalt a pokol kapui sem. S Istennek értünk véghezvitt halamas cselekedete örvendezésre ösz­tönöz. Krisztus feltámadásának ünnepe a keresztyén gyülekezet és minden keresztyén ember számára az ujjongó örvendezés napja. De nem valami fékevesztett kurjongató mulatozás ez. Az ilyenfajta örvendezéstől megóv az Istennek való hálaadás. Krisztus feltámadása ünnepének köz­keletű magyar neve: »hús-vét«, sajnos, az emberi testi élvezet örömére való átsiklást mutatja. A mi ünnepünk és örömünk azonban a Krisztus feltámadásának való öröm kell legyen. A 118. zsoltár örömujjongása jó nevelője még a keresztyén gyülekezeteknek is az igazi örvendezésre. E Csakis ebből az örömből erősödhetik a mi egyéni feltámadás-hitünk is, amely nem csupán Krisztus feltámadásának ünnepén szólal meg, hanem, egész földi életünkben örvendező bizonyosságtevéssé válik: »Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedteit!« Dr. Wiczian Dezső Maria még mindig az átélt utolsó napok hatása alatt van. Egy halott ember emlékét hordozza szívében. A fájdalom és kegyelet kergeti ki kora reggel a sírhoz. Balzsamozás­hoz készülődik, hogy ezzel végleg eltemessen valamit, ami hosszú hó­napokon keresztül olyan megragadó és olyan szép volt. Nem is gondolja, hogy ez a hajnal nem befejezése egy diadalmas útnak, nem derékba törése a Mester életének, hanem egy új kor születése: a halálon való dia­dal kezdete. Annyira el van foglalva a maga bajával, hogy az üres sír lá­tása még inkább megrémíti. Ügy érzi: Jézus eltűnése megfosztja őt a szeretet és gondoskodás utolsó lehe­tőségétől is. Kifosztottnak érzi ma­gát, akitől még egy halottat is el­vesznek. Péter az örökké mozgékony és figyelmes nem elégszik meg a sír nyitott szájának megpillantásával. Bemegy és gondosan megvizsgál mindent. Szemreveszi a lepedőt, melybe a halott Jézust takarták, a kendőt, mellyel fejét bekötötték. Szinte úgy viselkedik, mint egy vizsgálóbíró, akinek kötelessége ki­deríteni valami zavaros és érthetet­len dolgot. Magyarázatot keres a történtekre — de nem talál. Lukács evangélista azt mondja: csodálko­zott a történteken. Ha futva jött a sírhoz — most magábamélyedve, tű­nődve lépked visszafelé. János — a három közül talán a legfiatalabb — többet lát a másik kettőnél. Megfeledkezik a fájdalom­ról, amely a Mester elvesztése miatt érte és túl jut a csodálkozáson, me­lyet a Mester eltűnése kelt. Lát és hisz! Hiszi, hogy Krisztus eltűnése nem gonoszság, nem véletlen műve, hanem Isten hatalmas tette. Krisz­tus feltámadt a halálból! Nem Mes­ter volt csupán, akinek lábánál ülve oly jó volt hallgatni szavait. Nem Próféta, aki hősként esett el igazságért vívott harcban, hanem Megváltó, aki diadalmaskodott a legnagyobb emberi gonoszságon: a bűnön és a bűn következményén: a halálon. János hiszi ezen a hajna­lon, hogy a kelő nap Isten megbo­csátó szeretetének fényét és melegét sugározza erre a világra. Azóta sokszáz év telt el és köz­ben milliók vándoroltak Jézus üres sírjához, mert az egyház igehirdetése mindig a nyitott sírra mutat. Isten akarata, hogy meg kell állnunk en­nél a sírnál s tennünk kell valamit. Tehetjük, amit Mária tett: siránkoz­hatunk és szomorkodhatunk egy szép emlék elmúlásán. Gyászolhat­juk húsvétkor Jézust, aki sokak számára nem jelentett többet egy fenségesen szép gondolatnál s el le­hetünk telve annyira a magunk szomorúságával és bajával, hogy könnyeink miatt nem látjuk meg az Életet, melyet Krisztus feltámadása adott. Tehetjük, amit Péter tett: kutathatunk és vizsgálódhatunk. Az érdeklődés önmagában még csak csodálkozást terem. Azóta kisimí­tották az összegyűrt lepedőket és kendőket, gondosan megvizsgáltak mindent, köteteket írtak ennek a hajnalnak csodálatos történetéről, de a legtöbb kutató csak a csodál­kozásig jutott. De tehetjük azt is, amit János: hi­hetjük, hogy Krisztus feltámadott! Feltámadott, hogy vigasztalást nyújtson a gyászolóknak, új életet a csüggedőknek és szomorkodóknak és bűnbocsánatot nékünk emberek­nek, akik hol kábultan, hol csodál­kozva, hol szomorkodva, hol remény­kedve, hol hitetlenül, hol hittel te­kintünk bele az üres sírba. Az idei húsvétkor azért prédikál­tál Isten újra Krisztus feltámadásá­ról, hogy megtehessük és megte­gyük: higgyünk! Fekete István KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK 32 ANGOL LELKÉSZ Anglia kü­lönböző részeiből nyílt levelet inté­zett Niemöller Mártonhoz, amelyben kijelentik, hogy közösséget vállalnak Nicmöllerrcl elszánt harcában az el­len, hogy »A nyugati hatalmak meg­szegik a német mUitarizmus feltáma­dásának megakadályozására vállalt ünnepélyes kötelezettségüket.« — Három grófság presbitáriánus lelké­szei határozatban ítélték cl az angol kormánynak a hidrogénbomba elő­állítására vonatkozó döntését. A ha­tározat felhívja az angol kormányt a tömegpusztító fegyverek eltiltása ügyében a többi országgal való együttműködésre. ö AZ ÉSZT Szovjet Köztársaság evangélikus egyházának érseke, Jaan Kiivit, levélben köszönte meg Nie- möllernek, a németországi evangé­likus egyház külügyi hivatala veze­tőjének karácsonyi üdvözletét és a karácsonyra küldött könyvajándé­kot. Az észtországi evangélikus egy­házzal a háború után az elmúlt év­ben Moszkvában járt német egy­házi vezetők állították helyre elő­ször a kapcsolatot. )-( IZRAELBEN megtalálták Nagy Heródes palotájának romjait. ® Mikor Dag Hammarskjöld, az ENSZ főtit!:ára a közelmúltban Pe- kingben járt hivatalos úton, tol­mácsként magával vitte Gustav Ny ström svéd evangélikus misszio­náriust, aki azelőtt évekig működött Kínában. Most Csou En-laj külügy­miniszter meghívást intézett a svéd missziónáriushoz, melyben felszó­lítja, hogy családjával együtt térjen vissza Kínába és folytassa igehir­dető munkáját. Nyströmnek Pekingben alkalma volt M. Ceng lelkésszel, a kínai egyesült egyház alelnökével beszél­getni, aki elmondotta, hogy jelenleg 200 hallgató készül három teológiai szemináriumban a lelkészi pályára. oo DÁNIÁBAN az evangélikus egy­ház május 4-én, a hitleri uralom összeomlásának tizedik évfordulóján hálaadó isztentiszteleteket tart. A NORVÉG evangélikus egyház május 8-án, a német elnyomás alól való felszabadulásának tizedik év­fordulóját békeünnepnek nyilvání­totta és istentiszteleteken ad hálát a megszabadulásért. IRA TTERJESZ TÉS egyházi könyvek, falitáblák, bibliajelzők Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VIII., Puskin utca 12. Csekkszámlaszám: 220-278 Telefon: 142—074 NIEMÖLLER Márton, a hessen- nassaui evangélikus egyház elnöke »Visszatérés a szeretet és a béke Is­tenéhez« címen cikket írt a konstan­tinápolyi ortodox patriarkátus lap­jába. BIBLIAJELZŐK nyomtatott és kézífestésűek, kar­tonból és selyemből, különféle nagyságban és alakban 70 fillértől 7 forintig Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály »Ki hengerül el nekünk a követ a sírbolt szájúról?« (MI:. IS, 3.) A hét első napján már pirkadatkor 'kihaj­ura- tóttá ’kecskéit Abdi a Hinnom völgye fölé. Alig derengett, mikor kiindultak a vá­rosból. Hirtelen szökött fel a nap a föld peremére. Bíbor arcával reácsodálkczolt a hazák fatáb­lás ablakaira és megnézte magát a Kidron patakjában. Abdi gyönyörködve nézte a naptámadatot. Pára szállt fel a földről, szűkrázva fénylett a harmat a fűszálakon. A nyáj felfelé kapasz­kodott az Olajfái: hegyén. A vezérbák már megtalálta a maga bokrát, felágaskodva nyúj­togatta szakállas pofáját a bőkor gyenge haj­tásai felé. De szinte ugyanazzal a lendülettel visszaszökött. Elrúgta magát a bokortól és a többi kecske közé vágtatott. Pillanatok alatt riadan összebújtak az állatok. Vonítva ugrott a kutya Abdihoz. — Mi történt ezekkel? Kígyót...? Még be sem fejezhette a mondatot Abdi, máris megjött a hatalmas felelet a mélyből. Tompa morajjal közeledett a föld méhéböl ki­szabadult erő és egy olyant rengett alatta a föld, mintha ez lenne az utolsó szívdobbandsa. — Isten! Földre vetette magát a megrémült ember. Valahol a hegyoldalban megindult egy nagy szikla és dübörögve hengereden a mélybe. Zúgva söpört végig a szél a hegyoldalon. Aztán nagy csönd lett. Percek múltak el, míg Abdi felemelte fejét a földről. Sápadt volt az arca, reszketett a lába, nem tudott felállni. Szétnézett a kecskék után. Mind megvolt. Az egyik fejőskecs’ke már legelészett. Szívdobogása megcsendesült. Mélyet léleg­zett a friss levegőből. Felállt és lenézett a völgybe. Alatta zöldéit az Arimátiai kertje. Madár csicsergett a dúslombú gyümölcsfákon olyan ujjongó csiviteléssel, mintha a nagyszerű továbbélést köszöntené. Amott, a kert aljában magasan felhozott a por. A kövekből rakott kerítés kidőlt az útra, mert egy nagy kerék kő nekigördült a 'kert felső végéből. — A sirkamra záróköve! Abdi borzadva nézte a kő után maradt ba­rázdát. Két fát kitört, egy cserjét a földhöz lapított. De más pusztítást sehol sem tett a földrengés. Mintha csak ez az egy munkája lett volna, hogy a követ lehengerítse a magas­ból. Elég munka lesz majd újra felvontatni. Lassan megnyugodott. Az állatok már szét­széledtek a hegyoldalon, mahón harapdálták a friss füvet és leveleket. Abdi ledőlt a boUwr aljába. Lenézett a vá­rosra, ami a legszebb város lehet a földön, mert benne van a Felséges egyetlen földi temploma. A templom előtti tér most teljesen üres volt. Tegnap még roppant tömeg hullámzott a temp­lom előtt. Ezrével jöttek az emberek vidékről a Pádka ünnepére. Hálát adni Adonéj Isten­nek az egykori Szabadulásért, FÖLDR Lustán legeltette szemét a Városon. De szép is volt tegnap a feldíszített templom! Egész nap szállt az ég felé az áldozat füstje. Díszes templomi ruhában vezette a Főpap az ünneplő sokaság élén a papok menetét fel az Ür há­zába. Kedvét lelhette népe áhítatában Izrael Istene! Odébb nézett. A városfalon kívül kopáron dísztelenkedett a Golgota dombja. — A három kereszt! Két gyilkost, meg egy felforgatót végeztek ki azokon a rómaiak az ünnep előtt. Azt mondta a főpap szolgája az esti itatáskor, hogy a felforgató Názáreti a templomot akarta le­rombolni. — Isten Fiának mondta magát — mosolyo- dott el Abdi fejcsóválva — micsoda, micsoda... Elnyomta a buzgóság. Először csak szuszo­gott, aztán horkolva fújt a levelekre. Percekig aludt vagy órákig? Sikoltásra, kiabálásra éb­redt. Riadtan sző!:ott fel a helyéről. Lent az Arimátiai kertjében öt asszony jajveszékelt a sirkamra előtt. — Nincsen itt, nincsen itt! — Hová leit?! — Ki vitte el? Abdi lebukott a bokor mögé. Mit keresnek ezek az asszonyok? Hiszen a sírkamra üres még. El még a sírbolt gazdája, az Arimátiai! — Ellopták! Abdi már-<már leszólt. Innen nem vittek el semmit, hiszen azóta itt van, mióta a földren­gés lehengerítette a sírbolt elől a követ. Fel­nézett az égre. A nap egy amsznyira volt még a föld szélétől. Néhány percet szunnyadhatott mindössze. Egy asszony a többiek közül kiválva, a fá­nak dőlve zokogott. — Elvitték az Ümak holttestét! Arimátiai József meghalt volna? Nem, még­se. Most kiáltotta az egyik asszony a nevét. — Mondjuk meg az Arimátíainak! — Nem, nem! A tanítvány óiknak! Péternek meg Jánosnak! Hirtelen nekiindult az asszonyhad. Lebotor­káltak a kert aljába, átléptek a kidőlt keríté­sen, aztán futni kezdtek. Abdi fejcsóválva nézett utánuk. Mit keres­tek ezek itt? Holttestet? Hiszen nem halt meg József! Ellopták? Mit? Kicsoda? Itt nem járt senki sem még ma előttük. A kutya sem uga­tott. Biztosan eltévesztették a helyet. Máshol van az a sír, amit keresnek. Nem sokáig morfondírozhatott ezen. A vá­rosi úton két ember futott a kert felé. Az egyik úgy látszik, jobban bírta az iramot, mert egyre inkább elhagyta a másikat. Abdi leselkedve húzódott le a bokor mögé. Fentről sebesen szaladt a kutya a hegyolda­lon lefelé. Abdi lecsendesítette és befogta a szájét- A kutya is lelapult a földre. Fiatal ember érkezeit elsőnek. Ventékes, lángoló arccal állt meg a sirkamra előtt. Be­nézett a kamrába, de nem lépett be, Abdi ENQÉS nem tudta, mit láthat ott bent, mert felülről eltakarta egy szikla a bejáratot. Most ért fel a másik. Deresedő, középkorú férfi volt, nehezen, asztmásán kapkodott le­vegő után. Minden tétovázás nélkül azonnal belépett a sírkamrába. Abdihoz csak a hangdk jutottak fel. — Nincs itt. Te itt voltál a temetésen? —■Itt voltam. Hat órát szenvedett a kerese­te n. Délután háromkor halt meg és még a sab- bát előtti órában eltemettük. — A sziklát ráhengeritettétek a sir bejára­tára. — Rá. Még le is pecsételtette a római. ■ — Ugyan kinek volt bátorsága elhengerí­teni a követ? Abdi arca lángolt az izgalomtól. Szeretett volna lekiáltoni, mert hiszen szemtanúja volt! (— Az Isten gördítette el.) — Péter! Látod a halotti lepedőket? — Mi van velük? — Nem látod, hogy gondosan össze vannak göngyölítve? — No és? — Ha elvitték volna, vele vitték volna eze­ket is! (— De nem vitték el!) — Hát hova lett?! A fiatal hang fisztulázva rtkoltott: — Péter! AZ Ür éil Abdi hátán végigfutott a hideg. — ö göngyölte össze a lepedőket, hogy fi­gyelmeztessen minket! — Őrült! Hogy élne, miikor meghalt?! Hi­szen át is szúrták! — Emlékezz Lázár sírjára. Ott is azt mond­ta: Én vagyok a feltámadás és az élet! Nagy lett a csend. Csak a megrendült gye­rekember zihálása hallatszott. Rémülten ordított fel a másik. — Valaki jön a városból! Menjünk innen. Ha meglátnak, nem mos Iki a vád, álól senki sem minket. A Koponyadombra kerülünk mi is! Elfutottak. Abdi majd megfúlt izgalmában. Félkézzel a kutya száját szorította, mert az nyüszítve szű­költ mellette. Ki ez az ember, aki meghalt és él? Ide te­mették és még sincs itt! Elállt a lélegzete. A kereszten ...? Ügy sújtotta le a földre a felis­merés, mint a villámcsapás. —■ A názáreti Jézus! Rémülten nézett ’körül. — Hátha az volt, akinek mondta magát!? Hátha a Magasságos küldte Őt... Görcsösen szorongatta a bokor ágát. Fogai összeverődtek a félelemtől. Akikor ma reggel őérette rengette meg a Felséges a föld alap­jait, hogy kiszabadítsa és elragadja, mint egy­kor Enokot? Megmerevedett teste az izgalomtól. A kutya kirántotta fejét az ember keze alól Felborzolt szőrrel száguldott el a hegy sűrűjébe. Valaki megint jött. Abdi nem merte fel­emelni fejét a földről. Óráknak tűntek a percek. Friss zokogással jajdült meg odalenn a kert­ben egy nő hangja. Vad sírás volt ez, egy egyedül maradt Ülőknek gátlástalan kitörése. Abdi lenézett. Egy asszony állt egymagában a nyitott sírkamra előtt. Megtépett kendőjét szájához szorította, szeméből patakokban öm­lött a könny, hangja sikoltott. — Uram, miért öltek meg?! Mért hagytál el miniket? Hova lettél?! Abdi óvatosan az oldalára fordult, hogy csendben elmásszon onnan. Sok volt már az izgalomból. Ebben a sírban a földrengésig halton feküdt Valaki. Csak egy métert jutott előre. Mert akkorát dobbant a szíve, hogy majdnem elájult. Odalentről valaki másnak a hangja hallat­szott! Pedig az asszony egyedül volt a kertben! Most megint beszélt valaki. Abdi megköny- nyebbülten ismert rá az asszony hangjára. Tévedett az előbb. Csak az asszony van lem egymagában. Sírva, nyöszörögve beszélt, mint­ha kolduslkén-t könyörögne a templom előtt. Abdi feltérdelt a bokor mögött. Félkézzel le­törölte a csurgó verítéket a homlokáról. Aztán úgy ért fel a kiáltás hozzá, mintha éles kardpengc hasított volna az agyába. Ve­lőkig ható sikoltás tört fel az égnek. — Mesterem!! Abdi szeme úgy odafagyott a sirkamra szik­lájához, mintha odaszegezték volna. Az asz- szony nem volt egyedül! A szikla melleit egy feher lepel sarkat lo­bogtatta a szél. Es a lepelből kilátszott Vala­kinek, a keze! Azon a Kézen pedig egy véres sebhely vö­röslőit. Ez a Kéz felemelkedett és tiltó moz­dulattal hárította el a feléje rohanó asszonyt. És megszólalt a Hang tompán, de erővel, mint a közeledő vihar mennydörgése. »Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el az én atyám­fiáihoz és mondd meg nekik: felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenem­hez és a ti Istenetekhez/« Erős szélroham vágott a hegynek. Eltűnt a kéz a lepel mögött. Es előlépett a szikla mögül az az Ember, aki halott volt és íme, él! De látását csák egy pillanatra bírta el Abdi, aki két óra alatt megjárta a poklot és az eget. Ájulton vágódott a földre. Mikor feleszmélt, még látta az asszony lobogó ruháját a városba vezető úton. Feltápászkodott a földről. Aztán megindult lefelé ö is. Otthagyta a nyájat. Egyre jobban kilépett. Futni kezdett a völgynek. Ügy futott, mintha örömhírét vinné egy világraszóló győ­zelemnek. A kert aljából visszanézett a si"ka.mrára. Nyitva volt. Őrökre nyitva. NÉMETH ISTVÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents