Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-12-25 / 52. szám

2

EVANGÉLIKUS ÉLET

A templomát megújítqf irsai gyülekezet a Deák téri parókia átépítésére éá teljes felújítására adakozott

"•Egymás terhét hordozzátok-« és •■kiki a maga terhét hordozza« — ez a két ellentétesnek látszó intelem Pál apostolnak a Galácia-beliekhez írt levelében, annak 6, részében, szinte egymás szomszédságába került. Az egyház közösségi életének jelensége és törvénye mind a kettő — egyszerre és együtt. Az irsai egyházközség ezekben az igékben gyakorolta magát, mikor 75 ezer forintos költséggel megújította templomának belsejét és ádvent második vasárnapján, december 4-én, az ünnepi istentisztelet offertóriu- mát: 700 forintot, a Budapest Deák téri parókiaépület átépítésére és teljes felújításához ajánlotta fel;

A hálaadó istentiszteleten D. Dezséry László püspök hirdette az igét. Ádvent második vasárnapjának evangéliumából, Lk 21, 33—36-ból Isten ígéretére mutatott rá: «-Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.« Ennek az ígéretnek az a kettős jelentősége, hogy Isten nem a halálos ítéletet választja az emberrel szemben, hanem a megmentést, a megtartást, a kegyelem útját és hogy mi egész emberi életünkkel felelünk előtte arról, to jón megcselekedtük-e az ö jő, ember javát kereső akaratát. Az engedelmesség útján haladva két kísértés ellen kell küzdenünk: a -tobzódás« ellen, a könnyelmű, nemtörődömség életformája ellen és az »élet gondjai«, a reménytelenség, az aggodalom ellen. Mindkettő megnehezíti szívünket, összefoglalóan ezért azt kívánja tőlünk az ige: éljetek Krisztus szerint, hogy megállhassatok egykor Krisztus előtt.

Az istentisztelet után tartott dísz- közgyűlésen Válint János esperes, irsai lelkész ismertette a templom és annak belső megújítása történetét. Néhány érdekesebb részlet jelentéséből: A gyülekezet 1713—14. évben Zólyom megyéből telepített szlovák nyelvű evangélikusokból jött létre. 1722-ben épített templomuk kicsinek bizonyult. Helyette 1799—1801 között új templomot építettek. Ezt 1884-ben boltívessé építették át. Utoljára 1904-ben festették.

A templom mostani belső megújítását 1954-ben kezdték el a kórus átépítésével. Idén ősszel készült el a falak és az oltár kifestése Lesz- kovszky György festőművész tervei szerint. További munkák még: az oltár és szószék különválasztása, új szószék készítése (a helyi kisipari tsz végzi el) és az új oltárkép megfestése, melyre Feszty Masa művésznő kapott megbízást. Az e munkák elvégzéséhez szükséges összeget is összegyűjtötte már a gyülekezet.

A püspököt Kemenczey János egyházközségi felügyelő köszöntötte a díszközgyűlésen. Az egyház mai útjáról szólva, ezt mondotta: »Ezen az úton elöljárni, tanácsolni, útmutatni nem hálás feládat, de akik tudják, hogy ők az élő Isten követei, azok a jól végzett munka jutalmában kapják az elismerést. Az új idők életútját járó evangélikusok, és mi mindnyájan azoknak valljuk magunkat, hálásan köszönjük ezt a szolgálatot, melynek egyik része ez a mai is, amikor a püspök együtt örül evangélikus népe Istentől megáldott munkája sikerén.« •— Szeretettel köszöntötte még a jelenlevő Dr. Rékasy Pál egyházmegyei felügyelőt és az irsai gyülekezettel együtt ünneplő testvéri egyházközségek jelenlevő képviselőit.

Délután a szomszédos alberti gyülekezetbe látogatott át D. Dezséry László püspök és adventi úrvacsorái istentiszteletet tartott. Ürvacso- rai beszédét 2. Kor 13, 13. alapján mondotta. Az alberti egyházközség az istentisztelet offertóriumát: 1000 forintot, szintén a Deák téri építkezések céljára ajánlotta félj

99

a* egész népnek,.,66

Amikor az angyali szózat azt mondja, hogy a Megtartóban az egész nép örömet talál (Lk 2, 10), akkor az történetileg természetesen Izrael népére vonatkozik. Ez persze nem jelenti azt, mintha a pogány népek nem lettek volna ugyancsak az Istenéi. A megváltás egyetemességét és minden népre, minden emberre kiható erejét hirdeti az egész Újszövetség.

A karácsonyi örömnek ez a múltat és jelcint átfogó kiterjedtsége arra kötelez minket, hogy keresztyén látásunkból ne hiányozzék az egész egyházra, az egész keresztyénségre és az egész emberiségre figyelő szempont. Isten maga adott Krisztus születésének ilyen átfogó, mindenekre kiterjedő jelentőséget, hiszen »úgy szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte« (Jn 3, 16).

Ebben a széles távlatban szól a karácsonyi angyali köszöntés a gyermek Jézus méltó fogadásáról: az Istennek adott háláról és a földi békességről*

Akik Isten egyszülöttjét ismerik és befogadják, azok nemcsak kívánják, hogy áldás és békesség otthona legyen a föld, hanem maguk is előmozdítják a karácsonyi szózat valóra válását:

»E földön békesség és az emberekhez jóakarat« (Lk 2, 14).

Mindez arra kötelezi a világ keresztyénéit, hogy egyházként segítsenek az emberiségnek abban, hogy megosztottsága állapotában további enyhülés következzék be és kialakulhasson a békés egymásmellett- élés világa. Az »egész népnek«,

az egész egyháznak adott kará- • csonyi örömnek erőforrásnak is kell lennie ahhoz, hogy a keresztyének az emberek iránti jóakaKedves olvasóinknál Istentől áldott, boldog karácsonyi ünnepeket kíván

az EVANGÉLIKUS ÉLET szerkesztősége és kiadóhivatala

rattal küzdjenek a világ jövendőjéért.

békés

Isten népének, az egyháznak különösen is hordoznia kell az emberiség jövendőjéért érzett felelősséget. Ma már nincs olyan ház, ahol az emberek ne beszélnének az atomenergiáról. Mégis ma már minden ember tudja, hogy az emberiség jövendőjét milyen döntően befolyásolja, hogy békés célra, vagy háborús pusztításra szolgál ez a valóban korszakot alkotó fizikai felfedezés. De ugyanakkor az emberek százmillióinak szívében kiolthatalanul él az a reménység, hogy sikerül megvalósítani a nyugodt élet lehetőségét, a tudományos felfedezések megszabadíthatják őket a nyomor és az éhség rémétől, biztosíthatják a jólét fokozását. A legelemibb emberi érdekek védelmében új küzdelemre indul a már eddig is oly sok győzelmet elért békemozgalom. A Béke-Vilégta- nács Irodájának helsinki felhívása a leszerelés kérdését és a nukleáris fegyverek eltiltását tűzi ki a békemozgalom legaktuálisabb céljaiként. A felhívás többek között ezt mondja:

»A fegyverzet csökkentése útján megtett minden lépés újabb leszerelési intézkedéseket tesz lehetővé. Minden ilyen irányú lépés elő fogja mozdítani a bizalom helyreállítását és a vitás kérdések rendezését. Minden ilyen irányú lépés közelebb hozza azt az órát, amikor a bizalmatlanság és rettegés helyét átveszi valamennyi ország békés együttműködése, valamennyi nép testvérisége.«

A népeknek ezt a testvériségét

és barátságát természetszerűleg

kell segítenie és munkálnia az Isten népének, az egyháznak,

hiszen Urától azt a kinyilatkoztatást vette, hogy Isten »az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette« (Csel 17, 26), és az egész emberi nemzetséget egy véren váltotta meg. Az »egész népnek«, az egész egyháznak szóló karácsonyi evangélium azt is jelenti, hogy mi keresztyének adósai vagyunk annak a világnak, annak a2 egész emberiségnek a szeretetével, amelyet úgy szeretett az Isten, hogy az ő egyszülött Fiát küldte érte Megtartóul és Megváltóul.

Dr. Ottlyk Ernő

D. dr. Vető Lajos püspök az Énekeskönyvről

D. dr. Vétó Lajos püspök december 14-én, az Északi Egyházkerület Esperesi Értekezletén bemutatta a Keresztyén Énekeskönyv új kiadását. A püspök hangsúlyozta, hogy egyházunk 1943 óta nem adott ki énekeskönyvet s hogy a mostani kiadással a gyülekezetekben meglevő hiányokat pótolják. Kifejtette továbbá, hogy a Keresztyén Énekeskönyv ennél sokkal nagyobb lépés. Évtizedekig tartó különböző tanulmányok, himnológiai kutatás eredményei mutatkoznak ebben a műben. A Dunántúli Énekes könyv anyagának kiválogatása, az Üj Rész összegyűjtése a Keresztyén Énekeskönyvnek ebben az új kiadásában, jelentős lépést jelent a jövendő egyetemes énekeskönyv felé.

A püspök kiemelte, hogy igen nagy jelentősége van az énekeskönyv imádságos részének és annak, hogy az Üj Rész kótákkal jelent meg. A püspök ünnepélyes szavakkal méltatta az énekeskönyv előmunkálatait s ennek során köszönetét mondott D. Dezséry László püspöknek, aki a Keresztyén Énekeskönyv új kiadásának szerkesztését irányította és igen sokat fáradozott az új kiadás megjelentetésén. Vető püspök áldást kívánt az új énekeskönyv használatára.

Megyer Lajos hajdú-szabolcsi esperes meghatottan köszönte meg az új énekeskönyvet az egyházi vezetőségnek és az Egyházegyetem Sajtó- osztályának. Különösen megköszönte a lelkészi kar nevében azt, hogy az Egyházegyetem Sajtóosztálya valamennyi működő evangélikus lelkésznek tiszteletpéldányt küldött az

énekeskönyvből. Megállapította, hogy lelkészeink és egyházunk hívei nem is számítottak ilyen hatalmas műre, ilyen gyönyörű kiállitású, minden igényt kielégítő énekes- könyvre.

Weltler Rezső győr—soproni esperes kijelentette: ez a legszebb karácsonyi ajándék, amelyet egyházunk vezetősége nyújthatott a Magyarországi Evangélikus Egyház népének. Az esperes méltatta az énekeskönyv teológiai, hitvallásos tisztaságát és megállapította, hogy a Keresztyén (Dunántúli) Énekeskönyv anyagának hitvallási szempontú kiválogatása méltó egyházunknak ahhoz a mai éberségéhez és fáradozásához, amellyel egyházunk hitvallásos tanítására felvigyáz;

Benczúr László püspöki titkár az énekeskönyvhöz tartozó korálkönyv előkészítéséről beszélt. Közölte, hogy külön jelenik meg a Keresztyén (Dunántúli) Énekeskönyv énekedhez és külön az Űj Rész énekedhez a kántorok használatába kerülő korálkönyv. A püspöki titkár, aki az énekeskönyv előkészítésében végig részt vett, lelkesen és hálával beszélt arról, hogy egyházunk országos hírű egyházzenészei milyen egyetértéssel dolgoztak az ének-anyag zenei elkészítésén, a korálok harmonizálásán, a korálkönyv előkészítésén. Egyházunknak igen jelentős munka- közössége van ma már az egyházi zene tudományos művelésére. Egyházi zenészeink az énekeskönyv új kiadásával kapcsolatban valóban igazi munkaközösséget alkottak.

A Keresztyén Énekeskönyv új kiadása országosan nagy örömet kelt.

Az Északi Egyházkerület Esperesi Értekezlete ENSZ-tagságonkról

Az Északi Egyházkerület Esperesi Értekezlete december 16-án megemlékezett arról, hogy Magyarországot felvették az Egyesült Nemzetek Szervezetébe. ENSZ-tagságunkról D. dr. Vető Lajos püspök tett bejelentést Napirend előtti felszólalásában hangsúlyozta, hogy ezzel »teljes jogú, egyenjogú tagjai lettünk a népnek és államok családjának«.

»Hosszú küzdelem előzte meg ezt a sikerteljes eseményt. Ez az eredmény nagy jelentőségű sok tekintetben és nagy feladatokat is ró a mi magyar népünkre és a magyar államra.«

»ENSZ-tagságunk annak a békés építőmunkának elismerését jelenti, amely hazánkban több mint tíz esztendeje folyik« —

jelentette ki a püspök, majd egyházunk közreműködéséről szólt hazánk békeküzdeknében. »Érdekes lenne krónikaszerűen egymás mellé állítani azokat a lépéseket, melyek elősegítették, hogy ezt az eredményt elérjük. Többször hallattuk szavunkat, hogy magyar államunkat vegyék fel az Egyesült Nemzetek Szervezetébe.« Ezután az Egyházak Világtanácsa evanstoni és davosi üléseiről szólt, majd ezeket mondta: »Még a. legközvetlenebb lépésre is hadd mutassak rá.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének tizedik ülésszaka előtt a magyar protestáns egyházak vezetősége táviratilag fordult Nolde-hez, az Egyházak Világtanácsa Nemzetközi Ügyekkel foglalkozó Bizottságának igazgatójához, és erre hosszú távirati választ kaptunk, amelyben Nolde közli, hogy megtalálják a módját annak, hogy ez ügyben elgondolkoztassák az illetékeseket.« »Hálát adunk Istennek azért, hogy abban a nagy eredményben, amely nézetem szerint előreviszi a népek békés együttélésének és együttműködésének ügyét, egyházunk is közreműködhetett«;

»A genfi szellem hat és érvényesül továbbra is. Rengeteg feladat hárul ránk a népek együttélésének biztosítása és a béke megszilárdítása terén.«

»Kívánom, hogy a magyar nép most még nagyobb odaadással küzdjön hazája fellendítésén, építésén és békés együttmunkál- kodásán«

— fejezte be beszédét a püspök;

Az esperesek megvitatták a bejelentést, ENSZ-tagságunk jelentőségét és kifejezték egyházunk örömét a nemzetközi siker felett,

ff arácsony napja volt, valamennyien a templomba mentek, csak nagyanyó és én maradtunk odahaza. Azt hiszem, az egész házban egyedül voltunk. Mi azért nem mehettünk a többiekkel, mert egyikünk nagyon fiatal volt, a másikunk pedig már nagyon öreg. És mi mind a ketten olyan szomorúak voltunk, hogy nem mehettünk el a hajnali misére és nem gyönyörködhettünk a sok-sok égő gyertyában.

Amint így egyedül üldögéltünk, elkezdett nagyanya mesélni.

— Volt egyszer egy ember — mondta —, aki kiment a sötét éjszakába, hogy tüzet kölcsönözzön. Házról-házra járt és mindenhová bekopogtatott. — Jó emberek segítsetek rajtam! «- mondta. — A feleségemnek gyermeke született és tüzet akarok gyújtani, hogy felmele- gitsem őt meg a kisdedet.

De késő éjszaka volt és mindenki mélyen aludt. Senki sem válaszolt.

Az ember tehát csak ment, mendegélt. Végre észrevette, hogy nagy messze valami tűz világol. Abban az irányban vándorolt tovább és meglátta, hogy a tűz kint a szabadban lobog. Fehér juhnyáj pihent és aludt a tűz körül és egy öreg pásztor üldögélt ottan és őrizte a nyájat.

Mikor az ember, aki tüzet keresett, odaért a juhokhoz, meglátta, hogy három hatalmas komondor fekszik a pásztor lábánál. Mind a három felébredt, mikor arrafelé tartott, kitátották széles szájukat, mintha ugatni akarnának, de egy hang se hallatszott. Az ember látta, hogy a szőrük fölborzolódott a hátukon, látta, hogy éles foguk fehéren villogott a tűz- fényben és hogy nekirohannak. Érezte, hogy az egyik a lába felé harap, a másik meg a keze felé, a harmadik pedig a torka felé. De mintha a foguk, amikkel harapni szerettek volna, nem engedelmeskedett volna és így az embert semmi baj nem érte.

Most az ember tovább akart menni, hogy megkapja, amire szüksége van. De a juhok olyan sűrűn feküdtek egymás hegyin-hátán, hogy nem tudpttcWe. jutni. Ekkor egyszeA SZENT EJSZÄI1CA

írta: LAGERLÖF ZELMA

rűen fellépett az állatok hátára és úgy ment a tűz felé. És egy állat sem ébredt fel, de még csak meg sem mozdult.

Idáig jutott el nagyanya a mesélésben, anélkül, hogy megzavartam volna, most azonban igazán félbe kellett szakítanom. — Miért nem mozdultak meg a juhok, nagyanyám? — kérdeztem. — Azt majd meghallod nemsokára — mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.

— Mikor a férfi már közel ért a tűzhöz, a pásztor feltekintett, öreg, haragos ember volt, barátságtalan és kemény mindenkivel szemben. Mikor meglátta, hogy az idegen feléje közeledik, felkapta hosszú botját, mely mindig a kezében volt, mikor a nyájat őrizte, és az idegen felé hajította. A bot sivítva röpült a vándor felé, de mielőtt eltalálta volna, elkanyarodott tőle és búgva sivított el mellette, ki a mezőre.

Mikor nagyanya idáig jutott, ismét félbeszakítottam. — Nagyanyám, miért nem akarta a bot eltalálni azt az embert? — Nagyanya azonban nem is törődött a kérdésemmel, hanem folytatta az elbeszélését.

— Most odalépett az ember a pásztorhoz és így szólt hozzá: Jó ember, segíts rajtam és adj kölcsön egy kis parazsat! A feleségemnek gyermeke született és tüzet kell raknom, hogy felmelegítsem őt meg a kisdedet.

A pásztor legszívesebben nemet mondott volna, de azután a kutyákra gondolt, melyek nem harapták meg az idegent, meg a juhokra, melyek nem ugrottak föl és végül a botjára, mely nem akarta eltalálni, bizony megféle- medett és nem merte megtagadni tőle, amit kért.

— Vágy csak, amennyi keU! — mondta az

idegennek.

A tűz már éppen kialvóban volt. Nem volt ott már sem darab fa, sem gally, csak nagy

halom zsarátnok, az idegennek pedig nem volt sem tűzlapátja, sem serpenyője, amiben a parazsat elvihette volna.

A pásztor jól látta ezt és azért újból biztatta: — Végy csak amennyi tetszik! — és már előre örült annak, hogy az idegen úgy sem fog tudni tüzet vinni magával.

Az ember azonban lehajolt és puszta kezével néhány parazsat kapart elő a hamuból és azt a köpenyébe takargatta. És a parázs sem a kezét nem égette meg, mikor hozzányúlt, sem a köpenyét, amiben úgy vitte, mintha csak dió vagy alma lett volna.

Erre már harmadszor szakítottam félbe a mesét. — Nagyanyó, miért nem akarta a parázs megégetni annak az embernek a kezét?

— Mindjárt meghallod — mondta nagyanya és tovább folytatta a történetet.

— Midőn a pásztor, aki gonosz és haragos ember volt, mindezt látta, akkor nagyon elcsodálkozott: — Micsoda éjszaka lehet ez, hogy a kutyák nem harapnak, a juhok nem félnek, a botom nem talál és a tűz nem éget? — Visszahívta az idegent és ezt kérdezte tőle: — Minő éjszaka ez? És hogy van az, hogy mindenek olyan kegyesek hozzád?

Erre az idegen így felelt: — Én nem mondhatom meg néked, ha magad nem látod! — És azzal tovább sietett, hogy minél előbb tüzet rakhasson és felmelegítse a feleségét és/i kisdedet.

A pásztor azonban úgy gondolta, hogy nem téveszti el a szem elől ezt az embert, míg nem tudja, hogy mit is jelentsenek mindezek. Föl- szedelőzködött tehát és utána ment, mig el nem jutott oda, ahol az lakott.

Ekkor látta a pásztor, hogy az idegennek még csak kunyhója sincsen, hanem csak egy sziklabarlangban feküdt a felesége és a gyermeke és ott semmi más nem volt a hideg, sivár kőfalaknál.

A pásztor úgy gondolta, hogy a szegény ártatlan csecsemő halálra fázik, a barlangban és bár kemény szívű ember volt, mégis ellágyult és segíteni akart a gyermeken. Leoldoz- ta hát válláról a hátizsákját és elővett belőle egy puha, fehér báránybőrt, odaadta az idegennek és azt mondta, hogy takarja be vele az alvó kisdedet.

De alighogy megmutatta, hogy ö is tud jószívű lenni, a szemei egyszerre fölnyíltak és olyat látott, amit eddig nem láthatott és olyat hallott, amit eddig nem halihatott.

Látta, hogy ezüst szárnyú kis angyalkák állanak sűrűn körülötte és mindegyiknek hárfa van a kezében és mindegyik hangosan énekelte, hogy: Ma született nékünk a Megváltó, aki a világot feloldja bűneiből.

Most aztán megértette, hogy miért volt ma éjszaka minden olyan vidám és hogy miért nem akart rosszat tenni senki sem.

De nemcsak a pásztor körül voltak angyalok, hanem angyalokat látott, ahová csak tekintett. Ott ültek bent a barlangban, ott ültek kint a hegyeken és ott lebegtek fent az égben. Csapatostól jöttek és mentek, de mindannyiszor megálltak és megnézték egy pillanatra a kisdedet.

Oly nagy öröm, vigasság, ének és zene volt a sötét éjszakában, aminőt ő eddig sohasem látott. Ügy megörült, hogy felnyíltak szemei, térdre borult és úgy adott hálát az Istennek.

Midőn idáig jutott nagyanya, felsóhajtott és így szólt: — És amit a pásztor látott, azt mi is megláthatjuk, mert az angyalok minden karácsony éjjel fent lebegnek az égben, csak észre kell vennünk őket.

Majd kezét a fejemre téve, így szólt nagyanyám:

— Emlékezz erre vissza, mert ez igaz, mint ahogy én látlak téged és te látsz engem. És nem a gyertyáktól, nem a lámpáktól fügff. nem a holdvilágtól, avagy a napfénytől függ, hanem az a legfontosabb, homi olyan szemünk legyen, amely meglátja az Űr dicsőségét!