Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-12-25 / 52. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 „fmé, hirdetek néktek nagy örömet44 Mi teszi Karácsonyt örömünnep­pé? A nagy örömről szóló angyali üzenet: »fmé, hirdetek néktek nagy örömet!« Ezt az angyali örömhírt egészen közeliinkbe hozza ez a szócs­ka: »nektek«... Igen, Isten azt akarja, hogy ez az öröm a miénk legyen: minden egyes emberé, külön- külön is. Azt akarja, hogy személy szerint érezzük meg és éljük át irán­tunk való atyai szeretetének ki­mondhatatlan örömét. Adjunk néki azért hálát, hogy Jézus szavai sze­rint most is miénk lehet ez az öröm: »örülni fog a ti szívetek és senki el nem veszi tőletek a ti orömöto­kát«. (Jn 16, 22.) Karácsonyi örömünket még mele­gebbé és meghittebbé teszi az an­gyali Ígéret, hogy. ti ez az öröm »az egész népnek öröme lészen«. Igen, a megosztott öröm nem csök­ken, hanem még inkább megsokszo­rozódik. Isten azt akarja, hogy ne csak külöm-külön, hanem egymással és egymásnak is tudjunk örülni a családi élet meghitt körében, a gyü­lekezet Istent dicsőítő közösségé­ben, élethivatásunk folytatásában, mindennapi kenyerünk biztosításáért folytatott munkánk végzése közben egyaránt. Bizonyos, hogyha népek és nemzetek ilyen »-öröm-közösségi­ben tudnának élni, könnyebben ol­dódnának meg az emberiséget ma még feszültségben tartó problé­mák is. A karácsonyi örömhír speciális tartalmát az angyali szózat így je­löli meg: »Mert született nektek ma a Megtartó, aki az Űr Krisztus, a Dávid városában«. ő tehát a mi ka­rácsonyi örömünk forrása: a nekünk született gyermek. Ez az ige azon­ban óvni akar minket mindenféle hamis, édeskés, »kisjézuskás« kará­csonyi hangulattól, amikor határo­zottan kimondja, hogy aki szüle­tett, az a »Megtartó«, az »Űr Krisz­tus«. ö az, akit a próféták régen megjövendöltek, akit Isten régóta megígért, hogy a bűnbeesett embe­riségnek Megtartója, Szabadítója legyen, örömünket tartóssá és ma­radandóvá teszi Isten hűsége, amely- lyel ígéretét beváltotta, amikor el­küldte a Messiást, az Űr Jézus Krisz­tust. Ez a karácsonyi öröm felszabadít bennünket a félelem alól, amely bű­neink megérdemelt bűnhődése miatt sokszor talán tudat alatt, de ott lap­pang szívünk mélyén. »Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örö­möt« ... — ez az örömhír jelenti a keresztyén ember számára a félelem nélküli életnek alapját és forrását. Ez bátorít fel bennünket arra, hogy Istenben a mi mennyei Atyánkat szeressük és imádjuk (v. ö. Rm 8, 14—16.), s ugyanakkor tudatosítja bennünk testvériségünket minden Isten képére teremtett embertár­sunkkal. Milyen jó, ha az embernek nem kell félnie Isten haragjától és ítéletétől, s milyen jó, ha emberek, népek és nemzetek egymásközti kap­csolatait nem árnyékolja be a féle­lem és bizonytalankodás érzése, ha­nem annak helyébe lép a testvéri szeretet és megértés, az egymással és egymásért való munkálkodás és élet boldog és boldogító örömei A megtapasztalt karácsonyi öröm a legkomolyabban el is kötelez ben­nünket annak munkálására, amit a mennyei sereg éneke foglal magá­ban: »Dicsőség a magasságos meny- nyekben az Istennek és e földön bé­kesség és az emberekhez jóakarat!« Ügy tekintsünk erre az igére, mint életünknek Istentől meghatározott és megkívánt állandó programjára. Legyen egész földi életünk: ünnep­napjaink és hétköznapjaink egy­aránt olyan »okos istentisztelet« (Rm 12, 1.), amely Isten dicsőségé­nek szolgálatában áll, ugyanakkor pedig hiánytalanul teljesíti a földön a békesség hirdetését és az embe­rekhez a jóakarat békéltető szolgá­latát (v. ö. 2. Kor 5, 18—20.). Végez­zük ennek az »okos istentiszteletnek« szolgálatát azzal a készséggel és örömmel, amelyet joggal elvár tő­lünk a mi mennyei Atyánk és em­bertársaink egyaránt! Mekis Ádám Békesség és jóakarat Békesség és jóakarat nélkül lett embertelenné a világ. Jézus viszont azért lett emberré, hogy valósággá váljék mind a kettő. Isten akarta ezt így. A békességről fes a jóakaratról szóló híradást an­gyalok Istent magasztaló éneke elő­zi meg és ez a dicséret győz meg örökre arról, hogy ennek a jó hír­nek foganatja és sikere lesz egy­szer s mindenkorra, mert Isten cse­lekedett újat és hatalmasat. Éppen Betlehemben, megszületett Jézus, 'ahogy jelezte a próféta. Semmi két­ség tehát, amiről az angyalok prédi­káltak az első karácsony éjjelén, azt Isten akarta. Mégpedig úgy akarta, hogy ez ne pont, hanem kezdet le­gyen, amely beláthatatlan távlato­kat nyit meg. Mert: »-úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta«.;. azért is, hogy legyen bé­kesség és legyen jóakarat. Isten tettének ez az óriási távlata Jézus Krisztusban ért el az embe­rekhez. Jézus emberi születése és isteni urasága olyan hídverés, ame­lyen • át megtalálja Isten az embert és az ember Istent. Az angyalok megjelenése és prédikációja olyan események, amelyek nyilvánosságra hozták, hogy új és hatalmas lehető­ség előtt áll az ember. Jézusban meg­nyílik az ajtó, amelyen be kell lép­ni, felbukkan az út, amelyre rá kell lépni, hogy elkezdődjék, terebélye­sedjék a békesség és jóakarat; De az is világos, hogy mindkettőre az embereknek van szükségük és mindkettő azokért van és azókért valósul meg. Békesség és jóakarat nélkül szörnyű lenne az emberi élet. Özekben viszont megoldódik Isten és ember, ember és ember közeledésének, találkozásának, együttmar adásának minden gya­korlati problémája. Mert a bé­kesség Is, jóakarat is gyakorlati és nem elméleti kérdés. Isten olyan cselekedetéről van itt szó, amelynek gyümölcse az emberi életben terem meg. Hogyan? Ügy, hogy mi magunk is a világban élünk testestől-lelkes- től. Egymás mellett és egymá­sért. Amit Isten a békesség és jóakarat dolgában nemcsak ér­zett és gondolt, hanem meg is tett az emberért, annak miben- nünk és miáltalunk kell megva­lósulnia, nemcsak érzelem és gondolat, hanem tett formájában. Ahogyan a békesség és jóakarat hiánya sohasem pusztán belső lelki problémaképpen jelentkezik — mert ha csak az volna, nem is volna olyan nagy probléma —, ugyanúgy a meglétük se csak lelki' síkon hoz megoldást, mert ez csak egy haj­szállal lenne több az illúziónál. Eb­ben a világban a test és a hétköznap mindig mindenben ott van. A meg­oldásoknak tehát ezekben is alakot kell ölteniök. A belső békesség tar­tóssága elképzelhetetlen tartós béke nélkül. A jóakarat elképzelhetetlen a testi élet bajainak, hiányainak or­voslása nélkül. Azért a keresztyén ember mindig saját feladatának tekinti a béke ügyét. Ilyen szívvel él a keresztyén em­ber egyházában és a világban, is­merve a célt, de a sebeket is. Isten ugyanis nem kiváltságosoknak szán­ta a békességet és jóakaratot, hanem az egész emberiségnek adta, hogy legyen »az egész népnek öröme«, Krisztus által, embereken keresztül. Szabó Gyula Nyikoláj metropolitának díszdoktori címet ajánlott fel a kolozsvári teológia A kolozsvári egyetemi fokú pro­testáns teológiai akadémia a romá­niai protestáns egyházak püspökei­vel együtt tiszteletbeli doktori cí­met ajánlott fel Nyikoláj metropoli­tának. Vásárhelyi János, a romániai református egyház püspöke, levél­ben hívta meg Nyikoláj metropoli- tát a tiszteletbeli doktorrá avatásra. Levelében a többi között a követke­zőket írja: »Örömmel értesítjük Önt arról, hogy a kolozsvári protestáns teológiai akadémia tanácsa, tekin­tetbe véve az ön műveinek magas tudományos értékét, valamint az ön tevékenységét, amelyet a népek kö­zötti igazság, béke és szeretet meg­szilárdítása érdekében végez, egy­hangúlag elhatározta, hogy önnek odaítéli a kolozsvári protestáns teo­lógiai akadémia tiszteletbeli doktori címét. Engem bíztak meg azzal a megtisztelő küldetéssel, hogy önt meghívjam és engedje meg, hogy megkérjem: amennyiben lehetséges, méltóztassék személyesen részt ven­ni a tiszteletbeli doktori oklevél ün­nepélyes átadásán, hogy ezen az ün­nepélyes alkalmon személyesen is biztosíthassuk Önt az ön személye iránt érzett kiváló tiszteletünkről«. Nyikoláj metropolita tudományos műveivel és a világbéke megőrzé­séért folytatott munkásságával szá­mos tanulmányban foglalkoznak a Román Népköztársaság protestáns egyházait VARAZS Szétsugárzók megint a roppant téli éj, a messzeségben pendiilő hókristá­lyok remegnek, órjás fenyöexdövé nőtt a tájék; csillagok kék lángfényinél a lég is roppanó™ dermed. Lépdelsz a nagy csöndességben. Ö már jártál valaha itt, váltadra hull az ég sötétlő balda­cMnja s az ismerős kanyarodónál hallod a fák megzendülő tobozait. Jártál itt, ó be rég, az elfelejtett gyermekkor lióbafúlt ösvényein: fehér varázsban, szádrahült igékkel s most visszatérsz a lélek útján, ama hatalmas téli éjben. Fenyők suhognak, szél motoz, — megállsz s az emlékek belepnek: fönn a magasban csillag születik és száll száll napkeletnek, ahol a jászol árnyai között fölsír a Gyermek. VIDOR MIKLÓS BETLEHEM A karácsonyi esemény történeté­ben van egy mellékmondat: » .. mely Betlehem-nek neveztetik«. Ide kel­lett eljutnia annak a fiatal anyának, akit Isten kegyelme kiválasztott any- nyi más asszony közül, hogy régóta elkészített üdv tervét teljességre vi­gye. Erről a városról jövendöltek a próféták, ehhez fűződtek Isten nagy ígéretei. Mit tudott mindebből meg­ragadni a hivatalos összeírásra özönlő zarándok-csapat? Az adott pillanatban vajmi keveset. De ez is benne volt Isten kiválasztó akara­tában, aki a Megváltó elküldését nem szenzációnak szánta. Ugyan ki­nek tűnt volna fel az a nehezen lé­pegető, fáradt-testű asszony? Kit ér­dekelt volna közelebbről, hány em­ber szorul ki éjnek idején a mellék- épületekbe vagy a szabad ég alá? Általános helyzetkép lehetett ez a népszámlálás Betlehemében, olyan, melyet igyekezett ki-ki úgy elhor- dozni, ahogyan tudott. Még kevésbé gondoltak arra az emberek, hogy ez a kis városka éppen ebben az időben nyeri el nevének mélyértelmű tartal­mát és jelentőségét.:: Betlehem! A mi nyelvünkön: »Ke­nyér háza«. Az épület, ahol a kenyér készül, vagy talán az is, ahol a ke­nyeret osztják. És ebben a Betlehemben, a hivata­los rendeletre összegyűlt emberei- között, hirtelen felhangzik egy kü­lönös híradás. Ügy nevezték, hogy »evangélium«, örömhír. Nem császári heroldok hozták. Csak pásztorok. Jelentéktelen, mezőn élő emberek, akik egykedvűen vették a szemük láttára naponként tovavonuló za­rándok-csapatokat. Nem is fényes nappal, de az éj csendjében. Mikor már úgy-ahogy nyugovóra tért a túl­zsúfolt városka. Ezek az emberek egyszerre úgy érezték: menmiök kell! Ők nem tud­ták pontosan, miért és hova. De az angyali jeladás Betlehem felé szólt. Először rémület szállta meg őket, azután túláradó öröm: a híradás, a közlés vágyának öröme! Az az öröm, hogy valamit üzent az — Isten! Betlehem nem jelentéktelen vá­roska többé. Eddig sem volt az, hi­szen király is származott belőle, de most különösképpen a »kenyér há­zává« tette Isten. Adott valakit, aki később isteni erővel mondta önma­gáról: »Én vagyok az életnek ke­nyere ...« Ebben benne van a ka­rácsonyi híradás is: »Dicsőség mennyben Istennek és a földön bé­kesség a jóakarata embereknek.;.« Hiszen — aki az Élet Kenyere, az akarja és munkálja házunktája bé­kességét, akarja, munkálja és álta­lunk is munkáltatja az építő munka, a jóakarata emberek egymás kö­zötti életének békességét! Karácsonykor valamit nekünk is üzen az Isten! Azt is tudjuk, hogy ez az üzenet ma sem más és ma sem több, mint az első karácsony alkal­mával: Isten az életet akarja! Ezt az életet — kenyérrel táplálja. Ebből az életből ki akarja űzni a gyanakvó félelmet, az emberek közötti meg nem értés átkos tehertételét. Ezért kezdődik a karácsonyi híradás úgy, hogy »ne féljetek«! Ezéirt adja Öt, Jézust, az életnek kenyerét, hogy Nála minden megfáradt lélek vigasz­talást, bűnbocsánatot és az új élet örömét kapja. Ezért szólít ki min­ket is a magányosság betlehemi éj­szakájából emberek közé. Ö nem ki­szakítva akarja látni karácsonyi örömödet és békességedet, hanem emberek közé elvegyülten, hogy hi­teddel, szereteteddel és békességed­del járulj hozzá te is ahhoz a nagy ügyhöz, amelyet az emberiség, az egész világ békessége jelent így lesz igazi karácsonyi békes­séged isi Zoltai Gyula Készülj az ige hallgatására Karácsony ünnepe — Lk 2, 1—14. m A karácsonyi öröm teljes bizodalommal és reménységgel ajándékozza meg az embert. Hiszen Isten nagy örömet hirdetett: a próféták által oly régóta jövendölt Messiás megérkezett, Jézus megszületett. A karácsonyi örömnek éppen az az alapja, hogy Megtartó született. Isten nem azt akarja, hogy elvesszen az ember és a világ, hanem, hogy megmaradjon, előbbrejusson és üdvözüljön. A bűn miatt fennáll az ember elveszésének és tönkremenésér.ek a lehetősége is. Az ember gonoszsága visszájára is fordíthatja Isten szent és üdvös akaratát. De azért adott Isten Megtartót a világnak, hogy az életnek a bizakodás, remény és öröm irá­nyában szabjon utat. A bűnnel és a halállal szemben megtartsa az embere­ket. Isten drága kincset adott a gyermek Jézusban az enibervilág számára, szive szeretetének legdrágább ajándékát. Ezért olyan vigasztaló és olyan örvendetes a karácsonyi örömhír: »Született néktek ma a Megtartó.« m Ezt az örömhírt mi más követhetné az ember részéről,_ minthogy di­csőséget ad annak az Istennek, aki mindezt cselekedte és ugyanakkor akaratát követi abban, hogy az emberek közötti békét és jóakaratot szolgálja az embertársak javára. Az Istennek adott dicsőség és az emberek felé nyil­vánított békeakarat adja meg a karácsonyi magatartás alapját. Isten nem­csak karácsonyi hangulattal és kellemes családi ünnepléssel akar megaján­dékozni minket, hanem a vett örömhírre várja a mi hála-feleletünkei. Ennek pedig egyaránt meg kell nyilatkoznia Isten dicsőítésében és a loldi békességnek, valamint az emberek iránti jóakaratnak a szolgálatában. Karácsony második ünnepe — Lk 2, 15—20. m A pásztorok magatartásáról szó] az ige. Ok voltak a tanúi és meg­ajándékozottjai a karácsonyi evangéliumnak, feléjük szállt az an' gyalok éneke. Az a válasz, amit erre az isteni kitüntetésre adtak, a lehető legbecsületesebb. Kimennek mind Betlehembe, köszönteni az újszülött gyer­meket, a Megtartót. Egyszerű szavuk mély benyomást kelt mindazokban, akik hallgatják őket. Azután felkerekednek s visszamennek munkájukhoz. Nem élnek vissza az isteni kitüntetéssel, nem gondolnak valamifele kolos­tori elvonulásra, kegyes gőgre, hanem természetesnek tartják, hogy aki a karácsonyi evangéliumot hallotta, és hittel befogadta, annak az életen, jo munkáján és becsületes magatartásán is meglátszik, hogy megértette Kará­csony üzenetét, a hétköznapok világában is követi Isten akaratát. E A másik magatartás Máriáé. Amit a pásztoroktól hallott az égi szó­zatból, azt megtartja, sőt szívében forgatja. Az igének nem feledékeny- hallgatója. A karácsonyi esemény nem suhant át felette nyomtalanul. Nem emléket, hanem életet* jelentett számára. Azt jelentette, hogy a jászolban fekvő kisgyermek néki Ura és Istene, Megtartója és Megváltója. Mana ezt az üzenetet kincsként őrizte és becsülte. Karácsony akkor lesz a mi sza­munkra is több a hangulatnál és kedves emléknél, ha elünk es táplálko­zunk a karácsonyi evangéliumból, Isten szeretetének e csodálatos erolorrá­Sclb°Ezt a kétféle magatartást igénk egységben tárja elénk, egyik kiegészíti a másikat. Legyen így a mi életünkben is: a karácsonyi evangélium erő­sítsen munkánkban és kötelességteljesítésünkben, ugyanakkor az erőt ehhez meritsük Isten szeretetéből, amely be akarja tölteni hitünket és éle­tünket, ünnepünket és hétköznapunkat, tehát egész valónkat! mám Beteljesedés Lk 2. 10—11, Megszületett — örvendeznek a reménység várakozásában élő pásztorok karácsony éjszakáján az angyali örömhír hallatára. Megérkezett az, akire vártak, aki a bűnbocsánatot hozza. Megszületett — örvendezik azóta is az egész föld karácsony tényén és jelentőségén. A reménység ideje a beteljesülés ideje lett. A Megtartó születése, a betlehemi jászolban fekvő Isten Fia éppen azt adja hírül a világnak, hogy Isten megtartotta, teljesítette Ígéretét. A karácsony az örvendezés ünnepe. Emberek örülnek egymásnak, egy­más szeretetének és örömének. De ezeken túl éppen az ad igazán okot az örömre, hogy az, amire a reménység irányult, immár a miénk. A kará­csonyi ajándékozások között-ajz a legnagyobb, amivel, illetve akivel Isten ajándékozta meg a világot. Szülétettmektek ma a Megtartó, ki az Úr Krisz­tus — ez azt jelenti: Isten nékünk ajándékozta Jézus Krisztusban a bűn­bocsánatot, új életet, üdvösséget. Jézus Krisztusnak karácsonyi földrejövetele biztosítéka és alapja annak a várakozásnak és reménységnek, amivel most már Jézus Krisztus másodszori visszajövetelét várjuk; VALLJUK MEG bűnbánattal, hogy sokszor hiányzik életünkből as igazi öröm, és éppen ezért hiányzik a bűnbocsánat és üdvösség hite. ADJUNK HALÁT örvendezéssel, hogy Isten békességet és jóaka­ratot is ajándékoz embereknek Jézus Krisztusban. Köszönjük meg, hogy idei karácsonyi ünneplésünk békében és egymás iránti jóakarat­ban folyik. KÖNYÖRÖGJÜNK azért, hogy a karácsonyi örömüzenet életünk minden napján táplálja hitünket és formálja életünket, ilfilíA OLVASÓ HETI IGE: És az Ige testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az 6 dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes vala kegyelemmel és igazsággal. Jn 1, 14. December 25. Vasárnap. Karácsony 1. ünnepe — Tit 2, 11—15a. Jézus Krisztussal Isten jött le közénk a földre, hogy bennünket bűnös embereket bűneinktől megtisztítson, halálával megváltson. Karácsony napján ezért az isteni kegyelemért adunk hálát és ennek örvendezünk. Hálaadásunk és örömünk akkor lesz teljes, ha egész életünkben »igazán« és »szentül« élünk a jelenvaló világon. December 26. Hétfő. Karácsony 2. ünnepe — Jel 7, 9—17 . A földi élet után Jézus Krisztus várja az övéit, azokat, akik életűkben hűségesen követték Mesterüket, akik hittek Benne és akik hitük erejével szebbé és jobbá tették a világot, v December 27. Kedd — 1 Jn 1, 1—10. A mi világosságunk az örök fénytől: Istentől jön. A bennünk levő bűn elhomályosíthatja, sötétté teszi ezt a világosságot. Ezért van szükségünk arra, hogy naponként megbánva bűneinket, szüntelenül Feléje forduljunk, December 28. Szerda — Jel 12, 1—6. Krisztus születése — Istennek testté létele — a maga egyszerűségében is, eget és földet megmozgató esemény. Betlehemben a világ Ura született meg, a mi Urunk, aki számunkra elhozta az örök életet, az üdvösséget. December 29. Csütörtök — Jn 12, 44—50. Jézus kortársainak tragédiája ebben a mondatban foglalható össze: képtelenek voltak meglátni, hogy Isten Fia van velük, mert nagyon el vol­tak foglalva saját magukkal, vélt kegyességükkel. Vigyázzunk: mi azért élünk keresztyén életet, mert ö van és nem azért, mert hívők vagyunk. December 30. Péntek — Jn 12, 44—50. A Jézust hallgató ember Istent magát hallgatja, az ö akaratát, embert- mentő szándékát, mert Jézust az Atya küldötte e földre, hogy megtartsa e világot általa. December 31. Szombat. Öév estéje — fizu 51, 1—6. Isten kegyelméből ennek az évnek is a végére értünk. Ezen az estén Neki adunk hálát, hogy mindeddig megtartott, hogy vezetett bennünket I a gyorsan tovatűnő napokban örök igéjével, hogy békében éltettünk;

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents