Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-12-11 / 50. szám

% EVANGÉLIKUS» ELET Nyugatnémet teológiai folyóirat az újrafelfegyzerzés ellen 1955. december 11 — Advent 3. vasárnapja Mt 11, 2—10 — 1 Kor 4, 1—5 — Liturgikus szín: lila Ismeretes, hogy Nyugat-Németor- szágban teljes erővel megindult az újrafelfegyverfkezés. A hadügymi­nisztérium most nagy példányszám­ban propagandairatot adott ki, amely által az ifjúságot meg akarja nyerni az újra felfegyverzendő német had­sereg számára. A Münchenben megjelenő EVAN­GELISCHE THEOLOGIE című fo­lyóirat, amelynek szerkesztőbizott­ságában olyan világszerte ismert teo­lógusok vesznek részt, mint H. Goll- witzer, H. J. Iwand, Eduard Schweitzer, Emst Wolf professzorok és Wilhelm Niesel,, most boncoló kés alá veszi az Adenauer-kormónynak ezt a toborzó röpiratót. A röpirat mindenekelőtt azt akarja bebizonyí­tani, hogy a németeknek »a bolse­vista terjeszkedés« következtében kell újra uniformisba öltözködniük. A német hadseregnek kellene hely­reállítania a világban »az erők egyensúlyát«. Adenauer hadügymi­nisztere be akarja bizonyítani, hogy »a fegyverkezés nem vezet okvetle­nül háborúra« és hogy a kormány­nak kötelessége gondoskodnia »az állam biztonságáról«. A röpirat azt is állítja, hogy az új német hadse­regnek »a szabadságot« kell megvé- delmeznie és hogy a német hadsereg ereje »Németország újraegyesítésé­hez vezethet békés tárgyalások út­ján«. Az Evangelische Theologie kifejti, hogy ez a politikai magatartás köz­ismert, a keresztyéneknek azonban kötelességük tkamolyan megvizsgálni és lelkiismeretesen végiggondolni a kérdéseket. E kötelezettség alól nem ment fel az a kifogás, hogy »mi nem vagyunk politikusok« és e2ért »a kormánynak kell átengednünk a dön­tést«. Keserű tapasztalatokból tud­juk, hogy hova vezet, ha egy nép így gondolkodik: »Führer parancsolj, mi követünk!« A demokrácia értel­me csak az lehet, hogy mindenSkinek Keresztyéni módon Egyiptomban egyszer a keresztyé­nek összejöttek imádkozni. Az ájta- tosság után elkezdték tárgyalni azoknak a bűneit, akik azon nem ■jelentek meg. Egy ideig hallgatta a beszédet egy öreg. De azután kiment s viszajövet a hátán cipelt egy nagy zsákot s a kezében egy kicsi zsákot tele homokkal. A jelenlévők bámul­tak és megkérdezték, hogy mit akar az jelenteni? Az öreg pedig így vá­laszolt: A teli zsák homok, a válla­mon jelenti az én bűneimet, melyek megszámlálhatatUmok és súlyosak. De nem látom őket, azért tettem hátra a vállaimra. A felebarátom kevés bűnét magam elé teszem s örömmel szemlélem azokat... Meg­szégyenülve hallgatták a jelenlévők és megértették, hogy: ne ítélj! MEGJELENTI ÜTMUTATÓ A BIBLIA REND­SZERES OLVASÁSÁHOZ 1956. Ár* 8.— EL Evangélikus Egye­temes Sajtóosztály, Budapest, VIII., Puskin u. 12. Csekkszámla­szám: 220.278. felelősnek kell tartania magát az összességért és teljes erejével fára­doznia kell, hogy a való tényállás is­meretére eljusson. Megállapítja a cikk, hogy minde­nekelőtt kérdésessé kell tenni az Adenauer-kormánynak »az állam önvédelméről«. szóló jelszavát. Sem­mi sem mutat arra, hogy a német nép olyan állapotban van, amelyben erre a jogra hivatkozhatna. Kérdé­sessé kell tenni a toborzó irat elő­szavának azt az állítását is, hogy a »Szövetségi Köztársaság szabad és szuverén állammá lett«. Az irat a »német« kifejezést egyedül és kizá­rólag a Szövetségi Köztársaságra érti. Ezzel szemben a tényállás az, hogy a németség jelentős része nem a bonni köztársaságban él, ezért »en­nek a kifejezésnek ilyen használatát Visszaélésnek kell minősíteni.« Nemzetiközi szempontból vitásnak kell tartani a nyugatnémet katonák egész helyzetét, tekintettel arra a fegyverszüneti egyezményre, ame­lyet nemcsak a nyugati hatalmak, hanem a Szovjetunió is aláírt. A továbbiakban az Evangelische Theologie általában kérdésessé teszi, hogy vajon a nyugatnémet állam­nak joga van-e a bonni alkotmány rendelkezései ellenére bevezetni az Budapesten több kerületi tanács­tagsági hely, s ezenkívül nyolc fő­városi tanácstagsági hely megürese­dett. A jelölő-gyűlések alkalmából, amelyek október végén zajlottak le, Fekete Sándor református esperest, »az Üt« főszerkesztőjét, aki a VII. kerületi tanács tagja, a IX. kerület általános hadkötelezettséget. Az alaptörvényt ugyan megváltoztat­ták, de ez a változtatás nemzetközi szempontból vitás. »Két olyan állam­férfi, akit mértékadónak kell tekin­teni, 1949-ben nyilatkozott a nyugat­német haderő kérdésében. Ezek kő­éül az egyik Heuss professzor, a je­lenlegi államelnök, 1949-ben kijelen­tette: »Teljességgel ellene vagyok a német hadseregnek, bármilyen ve­zénylet alatt álljon is az. Mégha a nyugati szövetségesek ajánlanák is egy német hadsereg megteremtését, én ellenállnék. Alkotmányunk tiltja az általános hadkötelezettséget. Min­den németnek joga van megtagadni a katonai szolgálatot. Egy másik ál­lamférfi, Adenauer szövetségi 1kancellár, 1949-ben ezt mondotta: »A szövetségi kormány kinyilatkoz­tatja szilárd eltökéltségét, hogy a Szövetségi Köztársaságot demilita- rizálja és denúlitarizált állapotban tartja és minden rendelkezésre álló eszközzel megakadályozza bármely új német hadsereg felállítását-«. A lap szerint ezek alapján kétség­telen, hogy bármely német ifjúnak joga van az alkotmányra hivatkozva megtagadni a katonai szolgálatot, és az egyház tartozik ezeknek az ifjak­nak védelmére kelni. egyik választókerülete egyhangúlag fővárosi tanácstaggá jelölte. A no­vember 27-én megtartott választások alkalmával a jelölteket tanácstagok­ká választották. Fekete Sándor re­formátus esperes a főváros tanácsá­nak tagja lett. ' EVANGÉLIKUS FÉLÓRA lesz december 11-én, délelőtt fél 9 óra­kor a Petőfi rádióban. Igét hirdet: D. Dezséry László püspök. A PESTI EGYHÁZMEGYE de­cember 8-án csütörtökön tartotta munkaülését a kőbányai gyülelcezeti teremben, amelyen Benczúr László püspöki titkár tartott előadást. Az aktuális kérdésekről Koren Emil espereshelyettes számolt be. A KELET BÉKÉSI EGYHÁZME­GYE lelkészi munkaközössége de­cember 8-án, • Békéscsabán tartotta egésznapos munkaülését. Igehirde­téssel, beszámolóval, előadással szol­gáltak: Kiss György, Fecske Pál lel­készek és Mekis Adám esperes. A SOPRONI gyülekezetben min­den pénteken este 6 óraikor ádventi istentiszteleteket tartanak a követ­kező címmel: Bűnbánat. Hála. Öröm. Vigyázás. Közreműködnek az egy­házi énekkar tagjai és Szentgyörgyi Kálmán karigazgató. GYÉKÉNYESEN november 28-tól december 4-ig Pál Béla tápiószent- mártoni lelkész sorozatos igehirde­tést végzett, amelyen a gyülekezet estéről estére növekvő számban vett részt. A BÉKÉSCSABAI kistemplomban D. Dezséry László püspök december 1-én lelkésszé szentelte ifj. De- dinszky Gyula végzett teológust. A segédlelkészt a püspök a békéscsabai egyházközségbe rendelte ki. A BÜKI gyülekezet ádvent első vasárnapján ünnepelte temploma fennállásának 170. évfordulóját. A nagyszámban összegyülekezett hívek előtt Fülöp Dezső esperes hirdette Isten igéjét. A gyülekezet két rész­letbe^ renováltatja templomát. Az egyik részletét ebben az évben vé­geztette el, a másik részt pedig a jövő évben eszközük. A MEZÖHEGYESI egyházközség meghívott lelkészét, Halász Jánost december 4-én vasárnap a délelőtti istentisztelet keretében iktatta hiva­talába Mekis Ádám esperes. AZ EGYETEMES SAJTOOSZ- TALY közli, hogy a Keresztyén Éne­keskönyv teljes kiadása megjelent és annak szétküldését a gyülekeze­tekbe megkezdték. A különlcnyo- matként kiadásra kerülő Oj Rész szétküldésére később oly módon fog sor kerülni, hogy a karácsonyi ünne­pek előtt az is eljusson a gyülekeze­tekbe. A PESTÜJHELYI gyülekezetben december 11-én, ádvent harmadik vasárnapján műsoros ádventi estet tartanak a templomban. Igét hirdet Bolla Árpád kőbányai segédlelkész. A CSONDRAG-SZOLNOKI egy­házmegye gyülekezetei Zoltai Gyula tiszaföldvári lelkészt választották meg esperesnek. Az esperes beikta­tása december végén történik) CSALÁDI HÍREK Muntag Andor budapest-zuglóí segédlelkésznek és feleségének: Bar* tucz Judit Déli Egyházkerületi püs­pöki hivatali tisztviselőnek, decem­ber 1-én második leánygyermekük született. Neve: Judit, Dr. Placskó Lajos főorvos, fog- szakorvos, a putnoki gyülekezet presbitere, november 26-án, 71 éves korában elhunyt. Temetése 28-án volt Putnokon, az egész község és az egész evangélikus gyülekezet mély részvéte mellett. Koporsójánál Pász­tor Pál putnoki lelkész szolgált Isten igéjének vigasztalásával. Az elhunyt évtizedeken keresztül résztvett egy­házának minden munkájában, rend­szeres templomjáró és adakozó volt; Az igaznak emlékezete áldott! Megbízható nő heti háromszor takarítást vál­lal. Cím a kiadóhivatalban. Evangélikus Naptár 1956 8,— forintos áron már megrendel­hető az Evangélikus Élet kiadó- hivatalában, Budapest VIII., Puskin u. 12, Csekkszámlaszám: 20.4«, j. HAJÓK A DUNÁN Bodrog Miklós: Folytonos sóhaj és panaszkodó. nélkül hasznosan és Igazul élni! Micsoda lélek és szív kellene, mely embert becsül és az Istent féli s így erős; mélybe, vagy magasba hágott, jól tudja, miért járja a világot! Látó szem kell, hogy értsük életűnk nagy képeskönyvét és híven tanuljuk ezer új, lázas, szép üzenetét. Tágulj a Minden elé, mert ha egyszer a dolgok nézésében megmelegszel s elébemégy minden örömnek, kínnak, a békesség és hála jár nyomodban s a holt világ élő csodái nyílnak. Nekem nem egyszer oly jó alkalom, hogy a Dunára nyílik ablakom: ha olykor csöndben s egyedül vagyok, tanítanak a hömpölygő habok. Hogyan karolja országok szívét e víz s itatja selymes Önmagával, mily nyugodt fenség viszi cél felé, míg tompa fény úszik együtt az árral, hogyan kínálja hullámhátú testét, hogy bátran szántsa gőzösök vasa, s míg hordozókat hordoz büszke vállán, hogyan törekszik egyre csak haza, a mérhetetlen tenger hű ölébe, hol megfogant s hová megérkezik, hogy útra kelve újra megmutassa: lágyságát mily bölcs erők vértezik. S a hajók! Ö, a kegyetlen hajók, az acéltestű diadalmasok, a géptüdejű, gőgös óriások hogyan dohognak s vágják a habot! Es hogyan ... hogyan hagy alább futásuk — kifutva cammog, szinte már megáll és majdnem térdrekényszeríti őket néha a szembezúgó szürke ár. Mi az? Mi történt? Tán rokkant hajó, avult, lusta roncs? Hol a lendület? Nagy hullámot vert, s az ablakkeretben egy teljes percig látni lehetett! Mi történt? Várok. S nemsokára egy másik sötét orr túrja a vizet, mellette ismét másik, s így tovább, mögöttük is, s már látok vágy tizet! De drótkötéllel mindent az az egy vonja keményen, nem hagyja magát, szinte kezüket fogja és a zajló özönnek Őket nem s nem adja át! Nélkülük milyen könnyű dolga volna a vontatónak — ám a kapitány másképp parancsolt, hiszen nélkülük hiába volna helyes az irány! Ezt prédikálta nékem a folyam, Gerjedt motorként zúgott fel szava s lelkem feszült, mint kötél a hajón, mely uszályokkal most indul haza. Fekete Sándor református esperest, „az üt" főszerkesztőjét, a fővárosi tanárs tagjává választották Az Ifjúsági Könyvkiadó most jelentette meg Vidor Miklós »Kék korlát» című új re­gényéit. A megindító mélységű történet egyik főhőse Gtouanni, »a levegő hercege«, a Sztár cirkusz apátlan-anyótlan árvagyerek akroba­tája. Alább közöljük a regény egy szép rész­letét. Hannibál, a törpebohóc harmonikáim tanítja Csirizt, a suszterinast, a szájharmo­nika szerelmesét; A cirkusztábor bejáratánál Hannibálba, meg Csirizbe ütköztem. Ott álltak, a kék kor­látra támaszkodva, éteriken beszélgettek, mint akiknek annyi a mondanivalójuk, hogy estig sem fejezhetik be. Elcsodálkoztam. — Hát teneked vasárnapod van? — for­dultam Csirizhez. A vézna, csontos képű gyerek szeme vígan csillogott: — Csomagot kaptam hazulról.., azért en­gedett el Ecseri bácsi! — Csomag? Az jó! — ismertem el. — Mákos kifli is van benne! Hannibál megveregette a 1kisínas vállát: — Most már igazán eredj vissza, nehogy kikapj... Aztán estefelé kijössz. Elköszönt tőlünk s a boldogság viháncos bakkrcskeugrásaival vágott neki a Mérő köz­nek. Utánanéztünk. Milyen ritka öröm Csiriz életében ez a mai! — Kihozta a csomagját ide... — viagya- rázta Hannibál. —- Azért jött, hogy megkí­náljon belőle... aztán itt is hagyta, vigyáz­zak rá... Tudja, az ilyen szegény gyerek, ha egyszer gondolnák rá odahaza, hát azt szeretné, ha esztendeig tartana.,. Mindennap egy morzsát enne csak belőle ... — Azt hittem, nincs senkije... — feleltem kicsit emelt hangon. — Csak édesanyja van. De az is újból férjhez ment. És ha már egyszer a második férjtől is vannak gyerekek, akkor hogy ezt a Csirizt nem tartja otthon. Töprengőn lehajtotta súlyos fejét. Csák most vettem észre, hogy sűrű, barna hajában itt-ott ezüstös szálak csillognak. Hány éves lehet ez az ember? Érdekes, eddig ez meg sem fordult bennem. Egy törpének nincsen kora. Még mindig a Mérő Iköz felé fordulva áll­tunk mind a ketten. Csiriz most kanyarodott rá a Szabadság útra. Hannibál újra fölnézett rám. Nagy szemében annyi szomorú szeretet gyúlt meg, amennyivel talán minden árva gyerek keservéből le lehetne olvasztani egy napra valót. — Nem ismeri igazán ezt a kis Csirizt senki,.. olyan derék fiú... A muzsika az élete! És látja, mégis ott kell ’kovácsolnia naphosszat abban a műhelyben. Én nem mondom, hogy... egy Puccini vész el ben­ne ... de hát csak azoknak van joguk a zené­hez? — szinte kiáltotta felém, igazságra szom­jasan, kérdőn. És úgy nehezedett rám az a sugárzó, sárgás szempár, hogy a szó torko­mon ragadt. — És ha mi tovább megyünk innét... akikor ki törődik majd vele? Talán nem is kellett volna elkezdeni azt a harmo- nikázást... csak szívfájdalom lesz neki az is... Lassan elindultunk a nagysátor oldalánál a lakókocsikhoz. — Biztosan Giovannihoz jött, ugye? Maga meg azt pártolja... — és hálás, megértő bólintássil került mellém. — Mert, tudja, ezen a világon csak az ér valamit... a sze­retet... és ennek a gyereknek is... mi jut belőle? Ha egyetlen irtózatos rándítással föllép­hetném a magam ép vallóig Hannibált, hogy ő is innét lássa a világot, félméterrel maga­sabbról és soha, soha többé ne kelljen vissza­hullnia törpének! — Nem akar benézni hozzám? — De, szíves örömmel, kedves..; Megérezte, hogy a nevét, az emberi nevét keresem. Rámmosolygott: — Miért nem szólít maga is Hannibálnak? Giovanniék kocsijának túlsó feléhez lép­deltünk. Előreindult a kis fagrádicson, hogy ajtót nyisson. S ahogy lenyomta a kilincset, a kitáruló, keskeny résen át megláttuk Giovan- nit. Ott ült szétvetett lábbal Hannibál ágyán, előtte a széken ’kibontott cipőskatulya, Csi­riz csomagja — és ő fölébe hajolva, két pofá­ra falt belőle, se látott, se hallott. Mindketten megdermedtünk. Az ajtó pat­tanására ő is fölpilantott. Vadul rágcsáló áll­kapcsa úgy maradt eltátva, fogai közt ott feketedett a mák s csak nézett, nézett ránk, mintha kísérteiét látna. — Hát te...? — de több Hannibálból sem telt. A gyerek kreolbarna bőrét szempillantás alatt elfutotta a szégyen vadpirosa. Kezében a félbeharapott mákos patkóval, mozdulatlan maradt egy másodpercig, aztán lassan össze­zsugorodott ültében, hátrahúzódott egészen a falig. A fájdalmas, konok csönd úgy nyomta össze, mintha sűrített levegőoszlop súlyosod- nék a fejére. Maga a megsemmisülés volt, amint vakon előretapogató keze a széket ke­reste, hogy elrejtse a bűnjelt, visszasüllyessze a doboz fenekére a megdézsmált süteményt. — Hogy kerülsz ide? — szólalt meg végre Hannibál. Giovanni lángoló arca lassan elfakult. Sá­padtan kémlelt bennünket. Végigfutott tán rajta, mi következhetik most, vagy csak a szavakba sem formálódó rettenet szoron­gatta? — Te láttad, ahogy Csiriz bejött? — irücább érdeklődő, mint szigorú volt most Hannibál hangja. — Nem. —■ Hát akkor? — Hallottam... odaát.., és bizonytalanul a válaszfalnak fordította fejét. Rekedt, zsíros volt a szava, most nyelte le, félig rágatlanul az ízét vesztett végső falatot. — Ennek a szegény gyereknek a csomag­ját...? — döbbent el Hannibál. — Hiszen azért hozta ki, hogy ne kelljen a műhelyben elosztogatnia... és te... hozzányúlsz a má­séhoz? Merevvé, kifejezéstelenné hűlt Giovanni arca. Mintha elzsibbasztaná a rajtakapás gya­lázata. — Egyszer küld neki az édesanyja. j <5 maga sütötte... Az üres vonásokon átrángott valami. Végre Hannibálra szegezte tekintetét és halkan megszólalt: — Hannibál bácsi... én épp azért.,. csak azért... hogy megtudjam, milyen az... amit valakinek az édesanyja süt... Belénkcöveklett a szó. Nem, erre a válaszra igazán nem készülhettünk el. Egy kósza pil­lantásban találkozott csalk a szemünk s érez­tük, hogy mind a ketten elszégyeljük magun­kat. Lesütött arccal, mozdulatlanul álltunk a parányi szobában. Az ágy lassan, gyászosan niegnyikordult, ahogy a gyerék nehézkesen fölkelt és bot ke­mény léptekkel az ajtóhoz indult. Ott meg­állt még tétován és szomorúan megingatta fejét: — De nem volt érdemes... ez se más, mint akármilyen sütemény... — és csalódottán, lehajtott fejjel kiment az ajtón. EGY CSOMAG HAZAI Részlet Vidor Miklós regényéből jobb is,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents