Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-11-06 / 45. szám

4 EVANGÉLIKUS ELET STPTTGÄHT 10 4 5 Tíz évvel ezelőtt egyháztörténeti jelentőségű esemény színhelye volt Stuttgart városa. 1945. október 18— 19-én másodízben tartotta ülését a Németország valamennyi protes­táns egyházát egységbe fogó szerve­zetnek, a Németországi Evangéliumi Egyháznak (EKD) tanácsa. A tanács nem sokkal a háború befejezése után 1945. augusztusában egy Trey- saban tartott és Wurm würtembergi püspök által egybehívott egyházi gyűlésen jött létre. A tíztagú tanács tagjai közé tartozott a Hitvalló Egy­ház élharcosa, a 8 éves náci fogság­ból ekkor szabadult Niemöller Már­ton és olyan egyházi férfiak, akiit később jelentős pozíciókba jutottak a német egyházi életben, de lénye­gesen letértek arról az útról, ame­lyen az elnyomatás szörnyű éveiben a Hitvalló Egyház járt, amelyen an­nakidején ők magúik is csak bizo­nyos fenntartásokkal jártak, pl. Dibelius „berlini püspök, aki Wurm püspök utódjaként az BKD elnöke lett és hűje, a Lutheránus Világszö­vetség, valamint a Németországi Egyesült Lutheri Evangélikus Egy­ház későbbi elnöke. A stuttgarti, tanácsülésen váratlan vendégként jelentek meg Visse»’í Hooft főtitkárral az Egyházak Világ- tanácsának képviselői. Megjelenésük egyszerre hatott megindítóan és meg­hökkentően. Mit mondjon a német protestantizmus a külföldi egyházak képviselőivel való első találkozás alkalmával? Wurm püspök barátságos üdvözlő szavaiba bántó ízt kevert, hogy ki­fogásolta azokat a módszereket, ame­lyeket a győztes megszálló csapatok alkalmaztak a német lakossággal szemben. Visser’t Hoojt főtitkár válaszában tapintatosan, de nagyon határozottan mutatott rá arra, hogy még mindig nagyon sokan nem tudják, micsoda jelentőségű az a harc, amit a Hit­valló Egyház folytatott Németország­ban, valamint arra, hogy az Ökumé- né egyházai bizonyságtételt várnak a német protestantizmustól (és nem kifogásokat). »Ön azt mondta: Segít­senek rajtunk! — és mi segíteni is szeretnénk. De a kérést vissza kell fordítanom: legyenek segítségül, hogy mi segíteni tudjunk.« Ezután Asmussen lelkész szólalt fel elsőnek és számolva azzal, hogy szavait esetleg félremagyarázzák, a következőket mondotta: »Éppen azért, mert szeretem népemet, nem mondhatom: mindaz, amiben az én népem vétkezett, nem tártozik rám. Részes vagyok abban, amit népem tett. És most ezért kérem: bocsássa­tok meg nékem!« — Utána Niemöl- ler arra kérte az Ökuméné képvise­letében megjelent testvéreket, hogy tekintsék Asmussen szavait olyan hangnak, mint amelyben az egy­ház lelkiismerete szólal meg. »Tudjuk, hogy népünkkel együtt ha­mis úton jártunk és mint egyház, vele együtt vagyunk vétkesek az egész világ sorsában. A vétkek sú­lyát sokáig kell hordoznunk. Nem •kívánjuk kisebbíteni azokat.« »Hi­szünk abban, hogy Isten visszaadja Pékünk a testvéri közösséget, mert hiszünk a bűnök bocsánatában.« Megrendülteit válaszolt ezekre a felszólalásokra Kraemer professzor a hollandiai és Köchlin egyházi elnök a svájci egyházak nevében. Bell ang­likán püspök pedig, »mint a Hitvalló Egyház régi barátja« a következőket mondotta: »Mindnyájan vétkeztünk és mindnyájunknak szól a megté­résre való felhívás. Ahol azonban bűnbánat van, ott megbocsátásnak is kell lennie.« A konferencia másnapján Asmus­sen nyújtotta át az azóta »Stuttgarti bűnvalló nyilatkozat« néven szereplő iratot, amelyet valamennyi tanácstag egyetértőén elfogadott és aláírt: »Nagy fájdalommal mondjuk: mérhetetlen szenvedést okoztunk sok népnek és országnak. Vádol­juk magunkat, hogy nem tet­tünk elég bátran bizonyságot, hogy nem imádkoztunk elég hű­ségesen, hogy nem hittünk oda- adóbban és nem szerettünk elég forrón. Egyházainkban most újra kell kezdenünk. Reménykedünk Istenben, hogy az egyházak kö­zös szolgálata által az erőszak és a megtorlás ma ismét elural­kodni vágyó szelleme a világon mindenütt háttérbe szorul és a béke és a szeretet szelleme kerül uralomra. Ebben taláija egyedül gyógyulását a megsanyargatott emberiség.« Ennek a vallomásnak a hatása megerősítette azt az igazságot, hogy a vétkek bevallása és megbocsátása ismét helyreállítja a szétszakadt kö­zösséget, az önigazság és az elköve­tett igazságtalanságok felhánytorga- tása mélyebbé teszi az ellentéteket. A külföldi egyházak »felszabadító keresztyén tettnek« tekintették ezt a nyilatkozatot. Amíg az első világhá­ború után csak hét esztendő múltá­val tudtak találkozni (Stockholm 1925!) az egymással ellenséges orszá­gok egyházai, olyan akadályt képez­tek a be nem vallott és meg nem bocsátott bűnök, most meghívást ka­pott a német egyház, hogy képvisel­tesse magát 1946 februárjában a Genfben tartandó ökuménikus érte­kezleten. Wurm püspök és Niemöl- ler Márton,' akik az értekezleten részt vettek, megerősödhettek benyo­másaik alapján abban, hogy a német egyházat valóban testvériesen fogad­ták. Sajnos, magában Németországban nem váltott ki egyértelmű hatást a »Stuttgarti bűnvalló nyilatkozat«. Elvi vitákba menekültek és afelől kezdtek sokan vitatkozni, hogy le­het-e kollektív bűnbánatot tartani. Legtöbben a felelősséget általában a nemzeti szocialistákra akarták hárí­tani és mosták kezeiket, amint hogy minálunk is egyetemes közgyűlésen hangzott el a kijelentés, hogy az egy­ház nem bűnös és mások vétkeiért nem tarthat bűnbánatot. Volt olyan nézet is, hogy az egész nyilatkozat csak a megszálló hatalmak érdekeit szolgálja. Legveszedelmesebb azon- ban azoknak a magatartása volt és az mindmáig, akik úgy gondolták, hogy a bűnvalló nyilatkozat csak afféle szükséges rossz, amin túl kell esni és nem gondoltak annak követ­kezményeire és mindmáig nem szán­dékoznak azt konkréttá tenni. A »Stuttgarti bűnvalló nyilatko­zat« konkréttá tétele érdekében is­mét csak Niemöller és a Hitvalló Egyházhoz tartozók jártak élen. Számtalan előadásban és prédikáció­ban mutatott rá arra, hogy Stuttgart, a bűnbánat és meg­térés nem pont a mondat végén, hanem inkább új kezdet, egy ú.j úton való járásnak a kezdete. Sohasem emlegette a maga vagy a Hitvalló Egyház érdemeit. A tulaj­donképpeni vétkek az egyházra ne­hezednek: »az egyház tudta ugyanis egyedül, hogy az az út, amelyre lép­tünk, pusztuláshoz vezet és a meg­történt sok igazságtalanságot nem leplezte le, vagy csak akkor tette már ezt, amikor késő volt. És ezen a ponton a Hitvalló Egyház különösen nagy mértékben vétett; ő látta ugyanis a legvilágosabban, hogy. mi megy végbe. Szót is emelt ezzel kap­csolatban, de mégis megfáradt ké­sőbb.« 1947-ben Niemöller J. Beckman- nal, H. Diemmel és Ernst Woljfal együtt igyekezett világosan körvona­lazni . azt, hogy mik konkréten a Stuttgartban emlegetett vétkek. Az egyház vétségét abban látták, hogy »összeszövetkezett a régi hagyomá­nyos maradi hatalmakkal«. »Megta­gadtuk a forradalom jogát, de eltűr­tük és jóváhagytuk az abszolút dik­tatúra kifejlődését.« Az az egyház bűne, hogy belement egy olyan »ke­resztyén front« gondolatába, amely­ről azt képzelték, hogy az a jóknak a gonoszokkal szembeni frontja, pedig inkább azokat a falakat kellett volna áttörni, amelyek a munkásságot az egyháztól száz éve elválasztották. Egészen 1950-ig az EKD Berlin— Weissenseeben tartott zsinatáig gon­dot is fordítottak arra, hogy Stutt­gart szellemében az új úton járja­nak, a katonai erő politikája helyett a megértés és megbékélésnek az út­ján, hogy a háború igazolása helyett annak leleplezésére fordítsák erejü­ket. Az elébb említett zsinat pl. üze­netét ezzel a címmel jelentette meg: Mit tehet az egyház a békéért? Niemöller felszólalása a Béke-Vi- lágtanáes ülésein, egész ökuménikus munkássága egészen á nácik által le­rombolt hejőcsabai templom újjáépí­téséhez küldött adományáig, mind azt akarják szemléletessé tenni nemcsak a német egyház, de az egész világ keresztyénsége számára, hogy mit jelent Stuttgartnak, a bűnbánatnak és a megtérésnek komolyan vétele és rendszeres gyakorlása. Erika Küppers mikor a Hitvalló Egyház folyóiratában, a Die Stimmte der Gemeinde«-ben megemlékezik a tízéves évfordulóról, szükségesnek látja a kérdés felvetését: Vajon ezen az úton járunk-e most is, a múlt tév- útjainak elhagyása útján? Vajon nem torpantunk-e meg és nem tér- tünk-e rá ismét az elhagyott régi útra? Az utóbbi öt esztendőben el­hangzott hivatalos nyilatkozatok Stuttgart és Weissensee szellemét tükrözik-e? Ha arra az önhittségre és önigazságra gondolunk, amellyel Adenauer nyugatnémet kancellár próbált foglalkozni a német kérdés­sel moszkvai tárgyalásai idején, csak szégyenkezni lehet azon, hogy őt a »keresztyén politika« nagy bajnokát és »keresztyén nyugat« keresztes vitézét, Hruscsov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének tagja így volt kénytelen figyelmez­tetni: »szeretném, ha a Német Szö­vetségi Köztársaságot képviselő urak helyesen értenének engem. Nyugodt légkörben, nyíltan és őszintén kell megtárgyalnunk a kérdéseket, A tár­gyalások során nem haragból, még kevésbé bosszúvágyból kell kiindul­nunk. A harag és bosszúvágy rossz tanácsadó és sohasem vezet helyes megoldáshoz.« Mikor viszont ugyan­csak Moszkvában német részről a szocialista Carloschmied szólalt fel, azzal az alázattal beszélt, mint aki tudatában van annak, hogy ' olyan néphez tartozik, amely mérhetetlen bűnöket követett el. Szégyenkezve adta elő kérését, hogy a szovjet veze­tők most ne az elítélteket, hanem az édesanyákat és a gyermekeket ve­gyék figyelembe. Hogy ne az igazsá­gosság, # hanem a nagylelkűség alap­ján bocsássák szabadon a foglyokat. Rövid szünet után így hangzott a szovjet felelet: »ez helyénvaló szó volt, most tovább folytatjuk tárgya­lásainkat«. (Die Stimme der Ge­meinde 1955. okt. 1. sz.) A »Stuttgarti bűnvalló nyilatko­zatban« az egyház hangja szólalt meg, éppen ezért nem lehet úgy tekinteni rá, mint ami csak a német keresztyénség ügye, mintha az alázat, a megté­rés és az eimek megfelelő új élet (politikai kérdésekben is!) nem lenne az egész Ökuméné ügye. Érdemes az egész Ökuménének arra felfigyelni, hogy a »Glaube, Ge­wissen« c. kelet-németországi most megjelent folyóirat ezzel a címmel jelentetett meg cikket a 10 éves évforduló alkalmából: »Stutt­garttól Helsinkiig.« A »Neue Zeit« pedig »Egy új Stuttgart« címen írva' Niemöller egy 1953. szeptember 27-én elhangzott beszédéből a következőket idézi: »Nagy kár, hogy egy nagyon nagy és ezenkívül még sok jó alkal­mat elmulasztottunk. Ha így megy tovább, akkor egy szép napon — sok jel mutat ma erre —, ha nem is mi, talán gyermekeink kényszerülnek ismét Stuttgartba menni, hogy vé­dő ják önmagukat. A cikk így fogalmazza meg Stuttgart mai jelentőségét és kérdését a német protestantiz­mus felé: »Vajon Németország evangélikus keresztyénsége részt akar-e venni az ország egyesíté­sére és az európai biztonság el­érésére irányuló nemzeti küzde­lemben, vagy pedig az »erőpoli­tika« szellemében kívánja-e a megoldásokat? Vajon az evangé­likus keresztyénség tanul-e a mi népünk társadalmi útjából cs el- ismeri-e azt az újat, ami Keleí- Németországban valósult meg, vagy pedig ismét (és hányadszor ismét?) a restauráció útjára lép-e?« Benczúr László ISTENTISZTELETI REND Budapesten, november hő 6-án, vasárnap Deák tér de. 9 (úrv.) Dóka Zoltán, de. 11 (úrv.) Dóka Zolién, du. 6 Hafenscher Károly. — Fasor de. fél 10 Gyöngyösi Vilmos, de. 11 (úrv.) Gyöngyösi Vilmos, du. 7 Dulcz Pál. — Dózsa Gy. u. 7. de. fél 10 Dulcz Pál. — de. háromnegyed 12. — Karácsony S. u. 31. Üllői út 24. de. fél 10, de. 11. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 0 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10 Bella Árpád. — Utász u. 7. de. 9 Koren Emil. — Vajda P. u. 33. de. fél 12 Koren Emil. — Zugló de. 11 (úrv.) Muntag Andor, du. 6 Muntag Andor. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Scholz László. — Rákosfalva de. fél 12 Scholz László. — Fóti út 22. de. II (úrv.) Gádor András, du. 5 szeretet- vendégség. — Váci út 129. de. 8 (úrv.) Gádor András. — Újpest de. 9 (ifj.) Blázv Lajos, de. 10 (úrv.) Blázy Lajos, du. fél 7 Blázv^ Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Vas u. 2/c. de. 11 Szimomidesz Lajos. — Pesterzsébet de. 10. — Soroksár- Üjteleo de. fél 9. — Rákospalota MAV-telep de. fél 9. — Rp. Nagytemplom de. 10. — Rp. Kístemplom du. 3. — Pestújhely de. 10. — Rákoskeresztúr de. fél 11. — Rákoshegy de. 9. — Rákosliget de. 10. — Rákoscsaba de. 9. du. fél 7. — Cinkota de. 9 (gyerm.), de. 10. dn. fél 3. — Mátyásföld de. fél i2. — Kerepes-Kistarcsa de. negyed 10. — Pest­lőrinc de. II (úrv.). dn. 5. — Pestlőrinc Szemere-telen de. háromnegved 8. — Kispest de. 9. de. 10. du. 0. — Wekerle-telep de. 8, — Rákosszentmihály de. 11, du. 5. Bécsikaou tér de. 9 Juhász Géza, de. 11 Váradv Lajos. du. 7 Juhász Géza. — Toroczkó tér de 8 (úrv.). de. fél 9 Varady Laios. — Óbuda de. 9 (gyerm.) Komiáthv Laios. de. 10 (úrv.) Sárkány Tibc, du. 5 Sarkánv Tibor. — XII.. Tarcsay V. u. 11. de. 9 (írverm.) Ruttkav Elemér, de. 9 Dan­hauser László, de. 11 DanhaiKe- László, du. 7 Ruttkav Elemé«-. — Pesfh'dee-knt <Szent István u.) d? fél 11 Groó Gyula. — Diana ti. 17 rio_ fél 9 — Budakeszi de. fél 10. — Keelnföld de. 8 fűrv.) Mímcz Frigyes, de. fél 10 (gvermA Muncz Frjgves. de. 1! (úrv.) Mtmcz Frigyes, du. 6 hangverseny. — Németvölgyi út 13% de. 9 Rez°ssv Zoltán d«-. — Csend de. 11, du 7. — Budafok r*a. 11 Vvscv’+M Robert. — Ne«ridétény de. 8 V7';aon- , tsí Róbert. — Kelenv"',rri’ de 0. — Albert­falva de. fél 11. — Csillaghegy de. fél 10. du. 7. EVANGÉLIKUS ÉLET A Magvarországl Evangélikus Egyeteme** Fgvház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal? Rudaoect VTTI n>uskin-u 12 Telefon- 142-074 Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezsérv László szerkeszto. Előfizetési árak: Fgv hóra 5.— Ft negyedévre 15,— Ft, félévre 30 — Ft egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412-VIII. 10 000 példányban nyomatott 2-555029. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL: , Luther a zsinathoz fellebbez »ÉN MEG NEM TAGADHATOM AZT, AMIT AZ 1RÄS TANÍT« — ezekkel a szavakkal fejezte be Lu­ther Kajctán bíboros, pápai követtel folytatott tárgyalását. Nem is tehe­tett mást Luther, a Szentírás dokto­ra, hiszen a bíboros azt állította, hogy a pápának a zsinat, az egyház, sőt a Szentírás felett is hatalma van. Az Isten igéjének hatalmát és tekintélyét mindhalálig kész volt védelmezni Luther. A pápa felszólította Kajetánt, hogy Luthert, mint eretneket a világi hu­taiam segítségével fogja el és vigye Rómába. A bíboros nyomban levelet írt Bölcs Frigyes szász választófeje­delemnek azzal a felszólítással, hogy vagy küldje Rómába Luthert, vagy száműzze országából. Amint meg­tudta Luther, hogy milyen levelet kapott Frigyes fejedelem, nyomban megírta neki, hogy nem akarja baj­ba keverni, kész elhagyni az orszá­got. Ügy tervezte, hogy Francia- országba fog menni. Általános rokonszenv kí­sérte Luther fellépését, egyáltalában nem lett volna könnyű a harcias pá­pai rendeletnek eleget tenni. Jelen­tős tömegek álltak a reformáció mö­gött. A közhangulat hatására Frigyes szász választófejedelem megírta Ra­jét án bíborosnak, hogy nem érti he­vességét, Luther kész magát meg­győzeim a Szentírásból, bizonyítsák be, hogy eretnek, de amíg eziránt meg nem győződik, addig a vád­lottat nem hajlandó sem Rómába küldeni, sem száműzni. Frigyes bá­tor fellépése nagy örömmel töltötte el Luthert s a reformáció minden hí­vét. Egyre világosabban látta Luther, hogy. nincs mit keresnie a pápánál. Egy ideig még abban reménykedett, hogy a rosszul értesült pápától fel­lebbezhet a jobban értesült pápához, ha saját írásából, leveleiből és fej­tegetéseiből ismeri meg X. Leo, hogy ő nem eretnek, hanem a Szentírás doktora, foglya és szerelmese, de egyre inkább be kellett látnia, hogy ez csak ábránd, a pápa csak magá­val törődik, s mindinkább ki akar- j ja terjeszteni hatalmát az egyház­ban, legázol mindenkit, aki útjába kerül. 'X EGYETEMES KERESZTYÉN ZSI­NATRA akarta bízni Luther a maga ügyét. Ha a pápával nem boldogul, jöjjenek a keresztyén emberek tö­megei, akik eddig is segítették a re­formációt, tegyenek ők igazságot a Szentírás alapján, keresztyén lelki­ismeretük alapján. 1518. őszén Luther hites jegyző ál­tal, törvényes tanúk jelenlétében, írásban adta fellebbezését a pápától az egyetemes keresztyén zsinathoz: »Apellalio F. Martini Luther ad Con­cilium«. (Luther Márton szerzetes fellebbezése a zsinathoz.) Ebben a hat külön kiadást ért iratában Lu­ther kifejti, hogy a zsinat hit dolgá­ban felette all a pápának, ezért a pápa senkinek sem tilthatja meg, hogy vele szemben a zsinathoz fel­lebbezhessen. Majd arra hivatkozik Luther, hogy Pál apostol a Galécia- beliekhez írt levél második fejezeté­ben leírja, hogy intette az evangé­lium jobb és helyesebb megértésére Péter apostolt, »azért mi hivő keresz­tyének, a Szentlélek által az egyház számára a Szentírásban nyújtott fenséges példából tanuljuk ’és ért­sük meg, hogy ha a legmagasabb polcon ülő pápa hasonló péteri gyen­geségből hasonló tévedésbe esnék, s olyasmit rendelne vagy határozna, ami az Isten parancsolatával * ellen­kezik, akkor nekünk nemcsak jo­gunk, de kötelességünk is nemcsak az engedelmességet megtagadni, ha­nem vele Pál apostolként szembe is szállni«. Majd kifejti, hogy Jfti tör­tént a bűnbocsátó cédulák árusítása során, milyen gonosz visszaéléssel csúfolták meg Isten kegyelmét, ho­gyan szállt szembe Luther ezzel a botránkoztató jelenséggel, hogyan kezdték öt eretneknek nyilvánítani azok, akiknek egyúttal a zsebéhez is nyúlt az egyházi élet tisztítása so­rán, hogyan nyomta el a pápás egy­ház az evangéliumot s ezzel a ke­resztyén népet, miként tort a pápa egyre nagyobb hatalomra az egyház­ban és a világban. AZ IGAZ KERESZTYÉNSÉG VÉ­DELMÉBEN fordul Luther a pápá­val szemben az egyházi közvélemény felé. A zsinaton keresztül a széles tömegekhez fellebbezi valójában ügyét. Ezt világosan lei is fejezi: »Ügyemet ezennel a jövőben sza­bályszerűen és biztos helyre összehí­vandó egyetemes zsinat elé fellebbe­zem mindazok elé, akik elé az szo­kás, jog, és szabadság szerint tar­tozik, s ezért kérem, ismételve ké­rem a fellebbezésem igazolását min­denki részéről, aki azt teheti. és akarja«. Luther és a pápaság vitája ezzel újból kikerült a közvélemény elé. Luther nem félhetett ettől, csak nyerhetett volna, mert az igazság, Isten igéjének az igazsága vele volt, s tudta, hogy széles rétegek döntenek majd az igazság mellett. A Zsinathoz való fellebbezéssel Luther jelentősét lépett előre. En­nek a cselekedetének az a legfonto­sabb mozzanata, hogy az Isten igé­jét mindennél előbbre valónak tar­totta, a pápa iá, az egyház is az ige mértéke alá került, rábízta az egyház életét az igére s egyedül az igére. Ugyanakkor meg volt győ­ződve afelől, hogy az ige erős és hatalmas tényező, megcselekszi azt amit Isten végezni akar általa, el fogja végezni az egyház reformá­cióját. Dr. Ottlyfc Ernő Cl cöägiei (uutang. ümtep& ÜNNEPE VAN a csöglei gyüleke­zetnek. Harminc éve szól 150 kilós cisz-harangjuk. Akik a kicsiny gyülekezet megbízásából 1925 őszén megvették, ma már a földben pi­hennek. Emlékük azonban ott él a szép számban összesereglett hívek szívében. A hálás visszaemlékezés és a reményteljes előretekintés gyűjti most össze ezt a 120 főnyi evangélikus családot. MÜLT, JELEN, JÖVŐ — ez lehet­ne a legtalálóbb neve a testvéri együttlétnek, amelyet Baráth Kál­mán felügyelő köszöntő szavakkal, a gyülekezet lelkésze pedig imádság­gal nyit meg. Az asztalsor egyik vé­gén, édesanyja ölében ott ül a tág- ranyílt szemekkel csodálkozó tízhó­napos Szabó Zsuzsika, a másik vé­gén pedig nagyapja, idős Szabó Sán­dor mintagazda. A múlt és a jövő. Először Szabó Dénes, a gyülekezet pénztárosa tart előadást a csöglei gyülekezet történetéről. Méltó erre a feladatra: minden vasárnap ott van Isten házában, istentisztelet után pedig útja mindig a kultúra házába, a községi könyvtárba vezet. O a község könyvtárosa. Egyháza igéjét és hazája kultúráját egyaránt szen­vedélyesen szereti. Ö a jelen. Lebi­lincselő előadását, eredeti stílusát nagy figyelemmel hallgatja min­denki. Éneklés után idős Szabó Sándor presbiter áll fel szólásra. Ö is hűsé­gesen szolgálja egyházát és hazáját: a gyülekezet számvevőszékének & a csöglei Hazafias Népfrontbizottság­nak az elnöke. Emlékeiről beszél: Meghatódottan gondol vissza arra az időre, amikor Csöglének még nem­csak harangja, hanem temploma, sőt lelkésze sem volt. A JELEN is megszólal a múlt em­lékei mellett. Igehirdetés 'hangzik, amely Isten iránti hálára és az em­berek szeretetére buzdítja a híveket: Legyen békés az ősök pihenése, legyen áldott az utódok szolgálata! F. T. A Sajtóosztály közleménye a Keresztyén Énekeskönyv új kiadásáról Az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály körlevelet bocsátott ki a lel­készekhez, amelyben örömmel közli, hogy a Keresztyén Énekeskönyv új kiadása az Üj Résszel és Imádságokkal együtt december hónapban meg­jelenik. Mint ismeretes, egyházunk igen alapos munkával készítette elő ezt az új kiadást. A Sajtóosztály a Keresztyén Énekeskönyvet és a külön is kiadott Üj Részt a lelkészi hivatalok közvetítésével juttatja el a gyülekezetekhez. Kívánatos, hogy akik Keresztyén Énekeskönyvet szándékoznak vásárolni, mielőbb jelentsék be igényüket a lelkészi hivatalokban. A Keresztyén Énekeskönyv az Űj résszel és Imádságokkal együtt 512 oldalon egészvászon kötésben és félvászon kötésben jelenik meg. Ara egészvászon kötésben: 40, —forint, félvászon kötésben 30,— forint. A Sajtóosztály külön is megjelenteti az Üj Részt az Imádságokkal, hogy azt megvásárolhassák és használhassák egyrészt azok is, akiknek a Keresztyén Enekeskönyv valamelyik régebbi kiadása megvan, másrészt olyan gyülekezetek tagjai is, amelyekben nem a Keresztyén Énekesköny­vet használják. Ennek a külön, 240 oldalon kiadott Új Résznek Imádsá­gokkal az ára fűzve, kartonálva 15,— forint, keménykötésben 20,— forint. A lelkészi hivatalok a Keresztyén Énekeskönyvre, illetőleg a külön ki­adott Űj Részre november 20-ig gyűjtik be a megrendeléseket.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents