Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-10-09 / 41. szám

4 EVANGÉLIKUS ELET Alapige: Ézs 2, 1—5. Keresztyén Gyülekezet! Testvérek az Ür Jézus Krisztusban! _ Ézsaiásnak ez a látomása csak részben látomás. Tapasztalat alapoz­za meg. Tapasztalat a templom je­lentőségéről, a templomban az Is­ten népének juttatott kegyelemről. Ezekre a tapasztalatokra épített jö­vendölés, látás az. amelyet Ézsaiás- nak ad Isten. Az Ür házáról van szó, amely a hegyen áll. Ez a hegy Ézsai- ás szerint magasabb minden más halomnál. Kimagasló nemcsak föld­rajzi értelemben, Júdeábán, hanem kimagasló az emberi életben, az em­beri történelemben. Különösképpen is az Izrael népének történetében, a hívők történetében, vagyis az egy­háztörténetben mindmáig. A kifeje­zés egyébként szélesen jelképes. Az Ür házának ez a hegye az Ür háza miatt magas. Kimagasló azért, akire nézve történt minden az ótes­Semmi mástél nem kell annyira félnünk, mint attél a naptól, amelyre Isten nekünk gyézelmet ígért“ — mondotta 1955. október 2-án Deák téri prédikációjában D. Dezséry László püspök tamentom népének történetében. Ez a valaki Jézus Krisztus. Ami ebben a templomban Jézus Krisztus előtt történt, az mind az Ő áldozatának és igehirdetésének elő­képe. Ami benne Jézus Krisztus ide­jén történt, az szentel meg min­den templomot a földön. Az Ür háza bárhol legyen is most, és bármilyen legyen is, Jézus Krisztus áldozatától és igehirdetésétől szent. Az Ür há­zának erejét mindenütt ö adja, ma­ga Jézus Krisztus, akiről a tanítvá­nyok így vallottak: »Uram, kihez mehetnénk, örök életnek beszéde van Tenálad és mi elhittük és meg­ismertük, hogy Te vagy az élő Isten­nek Fia«. A jeruzsálemi templom az egész egyház, az egész keresztyénség egységének jelképe. Amikor mi a magunk templomát látogatjuk, akkor a jeruzsálemi templom szentségében élünk s egy­ben Isten népének egységében, az egy egyházban, mely egy a Jézus Krisztusban akkor is, ha egyébként akármilyen különbözőségek is van­nak benne. A világ minden templo­mát Jézus Krisztus áldozata és ige­hirdetése szenteli meg és egyesíti. A világ minden templomát, a mi templomunkat is Jézus Krisztus ma­ga teszi kiemelkedővé az életünk­ben. Mi Ézsaiás szerint az Űr házára vonatkozó ígéret? Ézsaiás első vallomása az, hogy a templomban lehet megtanulni az Is­ten útjait. „Az Isten útja“ képies kifejezés. Kétségtelenül az életfolytatásunkra vonatkozik. Élet­folytatásunk számára az, ami abban alapvető és irányadó. Megtanulni Isten útját, azt jelenti, hogy élet­folytatásunk irányelvének elfogad­juk az Isten akaratát. A templom azért kiemelkedő jelentőségű, mert döntően ott történik az az igehirde­tés, amelynek hatalmából az embe­rek vállalják az Isten akaratát és a Neki megjelelő életet. A mi hívő életünket az Isten igéjének hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása for­málja. Az Istenre hallgatásban, a neki való engedelmességben alakul ki számunitra ez az út. Az igére hallgató emberekben az Istenhez igazodó életfolytatás, a határozott­ságnak, a meggyőződés teljességé­nek vonásaival ábrázolódik ki. Ki- kerülhetetlenné válik és kötelezővé azok számára, akik Istentől meg­kapták a hívást erre az útra. »Uram, kihez mehetnénk, örökéletnek beszé­de van Tenálad«. Az embernek, aki megtanulta Isten útját, olyan meg­győződése lesz, hogy nincs is más út. Másként nem lehet élni. Ez az út ugyanis a hívő emberek életének er­kölcsi alapvetése, az erkölcsi alap­vetésnek pedig akkor is megvan az érvénye és hatálya, ha arról leté­rünk. Izraelt Isten kényszerítő módon nevelgette a maga útjára, a neki-en- gedelmesség életfolytatására. Isten útja Izrael népe számára újra és újra vonzóvá és egyben kikerül- hetetlenné lett. Ez legdöntőbben Jézus Krisztus személyében mutat­kozott, aki azt mondta magáról: »én vagyok az út«. De megnyilvánult Isten sok-sok emberében Krisztus előtt és Krisztus után. Ahogyan Mó­zes vagy Dávid, Illés vagy Ézsaiás járták és mutatták Istennek ezt az útját, az Izrael népének életében vonzóvá és döntő jelentőségűvé lett. Imádhattak közben bálványokat, a törvénytáblával történhetett bármi, Isten útjának törvénye mégis nem- zedékről-nemzedékre érvényesült. A hívőknek mindig azt kellett kérdez­niük sajátmaguktól: betartottuk-e a törvényt? Aki otthagyta közülük ezt az életutat, annak arra kellett gon­dolnia, hogy »valahol utat vesztet­tem«, »Eltévedtem, mint juh, a bű­nösök útjára«. A templom hegye azért magasabb minden más halomnál, mert abban hirdetik Isten igéjét s aki egyszer azt meghallotta, az Isten útját meg­tanulta, annak száméra ez mindig hívást, vonzást és kötöttséget jelent. Ennek a kötöttségnek az ereje félel­metes volna annak számára is, aki Isten útját járja és mások számára is, ha Isten útja éppen nem az örök törvény betartásának életfolytatását jelentené. A templom kimagasló je­lentősége azonban éppen abban van, hogy ott az emberek az örök erköl­csi törvény betartására vesznek in­dítást és lelkiismereti kötöttséget. Ézsaiás második vallomása a templom kimagasló szerepéről az, hogy ott ítéletmondást végez Isten az életünk dolgai felett, ott világot vet Isten az életünk dolgaira. Az embereknek nincs is más he­lyük, ahol abból a célból gyülekez­nének, hogy beengedjék az életükbe az Ö dolgaikat ítélő, az Ő dolgaikról világosságot árasztó beszédet. Tulaj­donképpen egyetlen hely sincs a vi­lágon, ahol az emberek önként ki- termék magukat annak, hogy Isten ítéletet mondjon az életükről, fényt vessen életük dolgaira, azon kívül, amelyet templomnak nevezünk. A templomnak az a jelentősége, hogy ott az emberek önként teszik ki ma­gukat Isten ítéletének, amelyet Is­ten az ő életfolytatásuk felett mond ki s ahol az emberek megengedik, sőt sóvárognak az után, hogy belső változás álljon be az életükben. A templomnak az a kimagasló jelentő­sége, hogy működik benne az a kényszer, amely velünk elfogadtatja az életfolytatásunk felett kimondott isteni ítéletet. Ez ott úgy folyik, mint a víz. A templomban az emberek azt tanulgatják, hogy ne féljenek kiten­ni a dolgaikat annak a fénynek, amellyel Isten, mint reflektorfény­nyel világít be a dolgaik közé. Amikor Isten templomot építtetett a földön a sajátmaga dicsőségére, akkor tulajdonképpen kikényszerí­tette a népéből azt, hogy legyen olyan szent hely, ahol Ö az emberi élet dolgaihoz hozzászólhat. Emberi­leg szólva, ki hinné azt, hogy embe­rek örömmel fognak járni ilyen helyre? Emberek mégis vágyakozva sietnek a templom felé, mert Isten szeretető megbizonyította, hogy ér­demes magukat kitenniök az Isten igéjének. A templom azzá a hellyé vált, amelyet Isten nemzedékről- nemzedékre olyannak bizonyított, ahol okulni lehet saját dolgainkon, ahol indításokat kapunk a bűnnel és minden rosszal való szakításra, ahol jó elhatározásokra lehet jutni, ahol az életünk számára olyan funda­mentum vettetik, amelyre valóban építeni lehet. Mivel azonban a temp­lomnak ilyen kimagasló szolgálata van, azért a templom-szolgálóknak félelmetes a felelősségük. Áldottak azok a gyülekezetek, amelyekben a templomnak ezt a jelentőségét Isten előtti alázattal tudatosítják és gya­korolják. A templomba járó embe­reknek ugyanis az a hitük, hogy ott valóban Isten szól hozzá az életük­höz, ott valóban Isten világít rá a dolgaikra. Ézsaiás harmadik vallomása a templom kimagasló jelentőségéről az, hogy abban történik. Az evangélium hirdetésé­nek ez a lényege. Isten ezáltal a maga szeretetének, kegyelmének, en- gesztelődésének, cselekedetét és cse­lekedeteit hirdetted. A templom ar­ra való, hogy abban értesüljünk Jé­zus Krisztus értünk történt halálá­ról és feltámadásáról, amellyel ö megbékéltetett minket az Istennel. Jézus Krisztus az, aki békességet szerzett Isten és az emberek között és Ö az, aki ebből az emberek kö­zötti megbékélés‘ is munkálja. Isten igéjének hirdetése és a szentségek vétele által megbékélés történik a templomban, s ez az. amely át kell sugározza a templomba járó embe­rek életét Jézus Krisztus óta az Ö utolsó napjáig. Erre a békéltetésre vágyott az emberiség Jézus Krisztus megjelenéséig. Ez a békéltetés törté­nik Jézus Krisztus feltámadása óta, ahol az igével és a szentségekkel en­gedelmesen élnek. Ez az a vonása és ez az a kima­gasló jelentősége a templomnak, amelyre a mi nemzedékünkben erő­sen fel kell figyelni. Itt valóban bé- kességes gondolatokra jut az ember. Itt valóban meg kell tanulnunk sze­retni az embert. Itt valóban testvér­nek kell éreznünk minden ember- testvért. Itt valóban hatalmas békél­tetés történik az emberi közösséggel. Ki tudná lemérni, mekkora békél­tető hatása van annak és mekkora lesz még annak, hogy emberek kény­telenek Istenre hallgatni, mert mű­ködik közöttük a Léleknek az az ereje, amit Isten a maga igéjéhez csatolt? A mai templomnak ez ki­magasló jelentőséget ad, de egyben ez a templomban szolgálók minden­kori, tehát mostani hallatlan fele­lőssége is. A templomban szolgálók­nak tehát hatalmasan kell átélniük a békéltetés szolgálatának világje­lentőségét, ami egy ezzel: mérhetet­len felelősségét. A templom nagy jelentőségéről vallott ezen három vallomással ösz- szeköttetésben tapasztalatokra tá­maszkodva s ugyanakkor látást lát­va prófétálja Ézsaiás, hogy lesz nap, az Ümak ama napja, amelyen a he­gyeknek felette, minden halmoknál magasabban fog állani az Űr házá­nak hegye. Az utolsó időkben e pró­fécia szerint odaözönlenek a pogá- nyok, hogy vegyenek abból mind, amelyből addig talán igen kevesen vettek. Vegyenek Isten útjának is­meretéből, Isten ítéletéből és vilá­gosságából a maguk dolgaira vonat­kozóan és vegyenek az Isten békes­ségéből. Ez a prófécia igazi eszkato- lógikus Ígéret. Az utolsó dolgokra tartozó látomás. Tartalma az, hogy az utolsó időkben Isten demonstrálni fogja mindenki számára azt, hogy Ö azoknak ad igazat, akik tanulták az ö útját, ki­tették magukat az Ö ítéletének és vettek az Ö békességéből. Ez Isten népének ama »koronája«, amelyet ígért Isten a benne bízóknak. Ez az ígéret ígéri meg az egyház dicsősé­gét, ez az ígéret ígéri a dolgok vé­gén győzedelmes egyház diadalát. Az egyházban élő emberek boldo­gan hisznek ennek az ígéretnek. En­nek az ígéretnek fényében ugyanis minden nehézség olyan, mint egy pillanatnyi álom. Ennek az ígéret­nek fényében az egyház úgy érzi magát, hogy ezért mindent érdemes vállalni. Itt azonban álljunk meg. Itt fi­gyelmeztessük egymást határozot­tan. Mert éppen ez az az ígéret, amelynek ismeretében az egyházban élő emberek sokszor éppen úgy él­nek, hogy nem vállalnak semmit­Sajnos, az a mi nagy kísértésünk, hogy éppen a Krisztus végső győzel­mében reménykedő hit hozza az egyház új és új elbizakodottságát a földön. Ez teremt meg az ún. hívő emberekben oly sok megalapozatlan hetvenkedést a Krisztus oldalán. Ez az az ígéret, amelyre a hívő szíve rámered, amelyről a szemét le nem veszi, de úgy, hogy e végső dolgok miatt semmit nem lát a közelvalók- ból. Ez homályosítja el sok hívő lel­kiismeretességét a szürke hétközna­pokkal szemben, ez teszi a földön bénulttá, tehetetlenné a hívők nagy seregeit. Ézsaiás próféciája nem engedi meg ezt a győzedelmeskedést, ezt az elbizakodottságot. Ami e prófécia után következik, hosszú részeken ke­resztül, azt a Károli biblia ilyen cím­mel foglalja össze: »Sionból árad üdv és béke minden népre, előbb azonban eléri a büntetés a bálvá­nyozó Izraelt«. Elsősorban azt a bálványozó Izraelt, azt a bálványozó egyházat, amely önmagát bálvá­nyozza. Az önmaga végső győzelmé­ben elbizakodott, az emberek felett trónoló egyház önbálványozása ez. Ézsaiás e bálványozás mellett még két főbűnt említ közvetlenül a végső győzelem próféciája után. A gazdag­ságot és a kevélységet. Ez pedig azt mondja nekünk, hogy jó lesz vi­gyázni a győzedelmes egyháznak, a dolgok végén erősen álló Isten házá­nak ezzel a reménységével. Bizo­nyos, hogy semmi mástól nem kell annyira félnünk, mint attól a naptól, amelyre Isten nekünk győzelmet ígért. Senki mástól nem kell annyira félnünk, mint attól az élő Istentől, aki nékünk a végső győzelmet ígéri. Senki másnak nem kell félnie any- nyira Istentől és az ő napjától, mint annak, aki ebben a végső győzelem­ben reménykedik. Nekünk félelem­mel és rettegéssel kell keresztül vin­nünk az üdvösségünket. Isten fe­szültségben tartja az ö népét mind­végig. Isten betartja szavát, de a hit feszültségében és az engedelmesség próbái között vezet minket mind ama napig. A hí­vő, aki annak a napnak elbizako­dottságában él, elesik már a mostani szürke hétköznapokon. Az egyház, amely elbizakodik a neki adott nagy ígéretek között, amelyek ama napon valósulnak meg, elesik már a mos­tani szürke hétköznapokon is. Mi az élő Isten színe előtt élünk és aki fel­adja a napi engedelmességet, aki meg akarja úszni a napi felelőssé­get, az tékozló fiú módjára herdálja el az örökségét. Az a győzelem, amelyet Krisztus nekünk ígért, a Krisztus gyözedelme. Krisztus győzedelmére csak a Krisz­tus követésében jutunk. Oda Krisz­tus az ajtó, oda Krisztus az út. Vagyis úgy jutunk oda, ahogyan a mi Urunk jutott, hogy adta magát áldozatként, önzetlenül az embere­kért. A győzelem napja azoké, akik Krisztust tartják az életük példájá­nak. Aki pedig öt akarja követni, az vegye fel az Ö keresztjét és úgy kö­vesse Öt. Az szeresse az embereket, mint Krisztus szerette. Az áldozza magát az emberekért, mint Krisztus áldozta. Az legyen mindeneknek szolgájává, amint Krisztus azzá lett. Az az egyház tehát, amelynek Isten a végső győzelmet ígérte, ma a ke­reszt egyháza. A kereszt egyháza ki­fejezés nem jelent egyedül és egyér­telműen szenvedést. De jelent min­dent, ami ebben a szóban foglalható: másokért. Ha az egyház elbizakodik, akkor úgy gondolkodik s ettől várja a vég­ső győzelmet: mások énérettem. Ha az egyház alázattal hordozza a Krisztus keresztjét, akkor úgy gon­dolkodik: én — másokért! És ennek jutalmául kapja a koronát, mint aki szabályosan küzdött és végül elnyer­te azt. A mi Urunk Jézus Krisztus szent­ségével és hatalmával, szeretetével és békességével akar minket arra kényszeríteni, hogy egészen komo­lyan vegyük az Ö útját és éljünk az ö utánzásában. Arra való tehát a gyülekezet, hogy az ember benne arra nevelődjék, hogy helytálljon azokban a napi feladatokban, ame­lyeket Isten felsorol neki az Ű igé­jében. Az a gyülekezet áldott, amely­ben az emberek arra kapnak neve­lést, hogy legyenek készen szolgálni a felebarátnak, mint ahogy az ő Pél­dájuk. a Nagy Samaritánus szolgait az embereknek. A templom jelentő­sége az, hogy abban ezt a szolgála­tot tanuljuk, mert tanuljuk az Űrnak útját, vesszük az Ö ítélkezését dol­gaink felett és veszünk az ö békessé­géből. Aki osztozni akar Vele akkor a dicsőségben, az osztozzék Vele most a szolgálatban! Ámen; AMIT ISTEN AKAR Mikeás 6, 6—8. Mivel járuhatnék az Űr elé, mivel hódolhatnék a magasságos Istennek? Égőáldozattal menjek elébe, esztendős borjúkkal? Kedvét leli az Űr ezernyi kosban, miriádnyi olajpatakban? Elsőszülöttem adjam hűtlenségemért, méhem gyümölcsét bűnömért? Megmondta néked, ember, mi jó, mit követel meg tőled az Űr — az isteni döntést kövesd: hűséges szeretettel kövesd alázatosan Istenedet. Fordította: Bodrog Miklós ISTENTISZTELETI REND Október hó 9-én, vasárnap Deák tér de. 9 (úrv.) Hafenscher Károly, de. 11 Friedrich Lajos, du. 6 Dóka Zoltán. — Fasor de. fél 10 Gyöngyösi Vilmos, de. 11 D. Dezséry László, du. 7 hangverseny. — Dózsa Gy. u. 7. de. fél 10 Dulcz Fái. — Üllői út 24. de. fél 10. de. 11. — Rákóczi út 57/b. de. 10 (szív.) Szilády Jenő dr., de. háromnegyed 12. — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Bonnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10 Koren Emil. — Utász u. 7. de. 9 Koren Emil. — Vajda P. u. 33. de. fél 12 Koren Emil. — Zugló de. 11 (úrv.) Muntag Andor, du. 4 szeretetv.: Scholz László. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 (úrv.) Scholz László. — Rákosfalva de. fél 12 Szuchovszky Gyula. — Fóti út 22. de. 11 (úrv.) Rimár Jenő, du. 5 szeretetv. — Váci út 129. de. 8 Rimár Jenő. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, du. fél 7 Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Vas u. 2/c. de. 11 Szimonidesz Lajos. — Pesterzsébet de. 10. — Soroksár-Üjtelep de. fél 9. — Rákospalota MÁV-telep de. fél 9. — Rp. Nagytemplom de. 10. — Rp. Kistemplom du. 3. — Pestújhely' de. 10 Szelényi Zoltán. — Rákoskeresztúr de. fél 11. — Rákoshegy de. 9. — Rákosliget de. 10. — Rákoscsaba de. 9, du. fél 7. — Cinkota de. 9 (gverm.). de. 10, du. fél 3. — Mátyásföld de. fél 12. - Kere- pes-Kistarcsa de. negyed 10. — Árpádföld du. 5. — Pestlőrinc de. 11. — Pestimre de. 10. — Kispest de. 9, de. 10, du. 6. — Wekerle-telep de. 8. — Rákosszentmihály de. fél 11, du. 5. Bécsikapu tér de. 9 Pethő István, de. 11 Pethő István, du. 7 Várady Lajos. — Toroczkó tér de. fél 9 Juhász Géza. — Óbuda de. 9 Komjáthy Lajos, de. 10 (úrv.) Kom­játhy Lajos, du. 5 Sárkány Tibor. — XII., Tarcsay V. u. 11. de. 9 Danhauser László, de. 11 Danhauser László, du. 7 Ruttkay Elemér. — Pesthidegkút (Szent István u.) de. fél 11 Groó Gyula. — Diana u. 17. de. fél 9 Rutt­kay Elemér. — Kelenföld de. 8 Bottá István, de. 11 Bottá István, du. 5. Muncz Frigyes. — Németvölgyi út 138. de. 9 Muncz Frigyes. — Csepel de. 11, du. 7. — Budafok de. 10 Bod­rog Miklós. — Nagytétény de. 8 Bodrog Miklós. — Kelen völgy de. 9 Visontai Róbert. — Albertfalva de. fél 11 Visontai Róbert. — Gstílaghegy de. fél 10.- da.- 7S A múlt hónapban jelent meg az NDK-ban egy új német protestáns folyóirat »Glaube und Gewissen« (Hit és lelkiismeret) dr. theol. Kurt Wiesner és Hermann Glander szer­kesztésében. A lap célja, hogy nyíl­tan szembenézzen a mai élet kérdé­seivel és minden elfogultság nélkül, tudományos szakszerűséggel és teo­lógus hitével foglalkozzon azokkal. A második, szeptemberi szám közli D. dr. Vető Lajos püspöknek, a lap megindulása alkalmából küldött kö­szöntő sorait: »Klare Sicht und treuer Dienst« (Világos látás és hű szolgálat) címen. A cikk mellett közli a püspök fényképét is. A kö­szöntőt D. dr. Vető püspök igehe­lyekkel nyitja meg, melyek mind azt. bizonyítják, hogy mennyire össze­tartoznak a hit és lelkiismeret. A hitből fakadó lelkiismeret késztet bizonyságtételre arról, ami a törté­nelem valóságában megy végbe. Jé­zus Krisztus feltámadott és műkö­dése ebben a világban nem szűnt meg. Idézünk a köszöntőből néhány részt: »■Krisztus Urunk jó szolgálatokra tisztító hatalmáról bőven vannak hitbeli tapasztalataink nekünk is magyarországi evangéliumi egyhá­zunkban. A második világháború­nak egyházunkat ért pusztításait eltakarítottuk. Az ige sok mindent letisztított rólunk mind abból, ami bűnként nehezedett ránk a múltban és lehetetlenné tette tulajdonképpe­ni egyházi szolgálatunkat a Krisztus engedelmes követésében. Visszate­kintve a mögöttünk lévő évtizedre, ezek között a hibák között különös­képpen szembetűnő, hogy annak ide­jén az egyház legjobb vezetői és rámutat arra, hogy a második világ­háború kevesek által előrelátott vé­ge, hogyan rázta fel sokak lelkiis­meretét az ige engedelmes hallásá­ra. »Introvertált (befeléfordult) egy­házból olyan egyház lettünk, mely igyekszik egyre jobban elmélyülni Isten igéjében, hogy tisztábban lát­hassa küldetését ebben a 'korban, és ebben a világban egyre több bölcses­séget és erőt kaphasson missziójá­nak teljesítésére.« Innét ered, — folytatja továbbá —, hogy nálunk magátólértetődővé lett a békéltetés szolgálatának vállalása, családban és a nagy világtörténelmi események között is. A püspök szól azután ar­ról a felelősség-érzetről, melyet a magyar protestáns egyházak a német protestantizmus és német néppel szemben éreznek. »Újra meg újra felemeljük szavunkat feléjük a bé­kesség követeiként, mert hisszük, hogy Isten ma is felhasználhatja a kicsiket és erőtleneket az Ö igazsá­gának és üzenetének tolmácsolásá­ra.« A történelmi események igazol­ták — írja továbbá a püspök —, a lelkiismeret által parancsolt eddigi ilyenirányú megnyilatkozásainkat.-« Bibliai és hitvallásos keresztyének akarunk maradni azon a fundamen­tumon, amely a Jézus Krisztusban vettetett, akinek a vére megtisztítja lelkiismeretünket a holt cselekede­tektől, hogy szolgáljunk az élő Is- [ tennek.« A köszöntőt e szavakkal zárja: »Kívánom, hogy az új folyó- : irat váljon hitből fakadó lelkiismere­tévé az egész német evangéiumi ke- í resztyénségnek, segítse elő a német [ teológiai munkát a tisztánlátásban és a hűséges egyházi szolgálatban. Meggyőződésem szerint, így nagy szolgálatot tehet a német protestan­sí? nrsrs-! szs- z r&a So“ JSuíeTvJSÍlFZ’pao-i v4syó «*<“ ™tertsí-«“k latos felelősségünket Isten és embe­rek előtt. Micsoda elefántcsont­toronyban éltünk akkoriban! Leg­tevékenyebb, legmozgékonyabb ige­hirdetőink egyházi munkásaink, kon­ferenciáink, evangélizációnk, biblia­óráink, istentiszteleteink mindent el­követtek annak érdekében, hogy az embereket elvonják a világban Is­tentől akart küldetésünk feladatai­nak meglátásától és vállalásától«. D, dr. Vető Lajos püspök ezután EVANGÉLIKUS ELET A Magyarországi Evangélikus Egyeteme« Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. Vili.. Puskin-u. 12. Telefon: 142-074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. 10 000 példányban nyomatott 2-554121. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) békességszerzés HÍRÜNK a világban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents