Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-09-18 / 38. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

3

Mindenkor örüljetek

Készülj az ige hallgatására

Részletek Kdldy Zoltán pécsi esperes-lelkész szeptember 4-én elhangzott rádiós Igehirdetéséből

Szentháromság ünnepe u. 15. vasárnap — Amos C, 1—7.

Alapige: 2. Tessz 5, 16—18.

A »mindenkor örüljetek« parancsa Istennek azt az igéjét juttatja kifejezésre, hegy a keresztyén élet alapjellege az üröm legyen. Az öröm ne egy legyen a sok jellemvonás között, hanem minden más jellemvonást színezzen át:

tegye a békességet és a reménységet örvcntlezövé, a szeretetet jókedvűvé, a hossaútűrést és az önmegtartóztatást vidámmá, a hűséget, a szívességet és a szelídséget derűssé és a jóságot meleggé. Süssön át rajtuk, mint a nap átsüt a színes mozaik templomablakon. Legyen ez az öröm a keresztyén ember legbensőjének visszatükröződése

A mindenkori örömnek ott kell lennie a keresztyén ember életében. Természetesen a legörvendezőbb keKÉTSZÁZÖTVEN ÉVE, 1705. szeptember 13-án halt meg törökországi száműzetésben Thököly Imre, a Habsburgok elleni szabadságharc egyik kiváló vezetője. Ugyancsak kétszázötven éve, hogy II. Rákóczi Ferenc megtartotta a híres szécsényi ország- gyűlést.

Ezek a nagy történelmi évfordulók hazánk és egyházunk életének egyik legküzdelmesebb korszakába vezetnek vissza, amelyben egymást érik a bécsi udvar elnyomó politikájával szemben a különböző ellenállási mozgalmak és szabadságharcok. Ez az egész korszak 1604-től, Bocskay István fellépésétől 1711-ig, a Rákóczi-szabadságharc leveréséig másnak sem tekinthető, mint állandó küzdelemnek az ország szabadságáért és függetlenségéért.

A bácsi udvar csak gyarmatnak tekintette hazánkat, csak »kenyér-, zsír- és húsbányát« látott benne, az ország szabadságát és függetlenségét semmibe vette. A Wesselényi nádor vezetésével megindult ellenállási mozgalom bukása után a protestánsak üldözése is soha nem látott méreteket öltött. A városokban erőszakkal vették el a templomokat. 1673-ban 33 evangélikus lelkészt

idéztek Pozsonyba, 1674-ben már 33 vármegyéből 700 lelkész é3 tanítót idéztek a pozsonyi törvényszék elé, felsógsértés vádjával. A megjelent 284 evangélikus és 62 református lelkészt halálra ítélték, ami alól csak száműzetés árán volt menekülés. A legál'lhatatosatobakat gályaraboknak adták el, ahol borzalmas szenvedések vártak rájuk. Csak néhányuk életét menthette meg külföldi beavatkozás.

»PRO LIBERTATE ET JUSTITIA« azaz »A szabadságért és igazságért« — voít az 1678-ban a felkelés zászlaját felemelő Tököly Imre jelszava. A felkelés programját ebben jelölte meg: »Leküzdeni a lelki és testi szabadságtalanságot, és a közjót segíteni.« Ez a lelkesítő célkitűzés nagy visszhangra talált országszerte.

Hogy ezt miként fogadták, azt egy evangélikus lelkész életpéldáján lehet legjobban szemlélni, öreg Aáehs Mihály ez az evangélikus lelkész, akinek nevét ónekeskönyvünkből Ismerjük, mint énekköltőát. A Wesse- lényl-féle összeesküvésben tevékeny részt vevő Wittnyéüy István taníttatta ki a szegénysorsú Aáchsot. A gyűlölt bácsi igától nem sikerült hazánkat megszabadítania a Wesse- lényi-mozgalomnak. Aáchsnak, aki ekkor győri segédlelkész volt, a gyón lelkészekkel együtt menekülnie kellett. Két évig ette a száműzetés keserű kenyerét, míg végül is a Sopron megyei Párádon választották meg lelkésznek. Itt azonban még egy évet 6em töltött, amikor megindult a protestáns lelkészek Pozsonyba idézése. Aáehs azonban megvetve a jezsuita-bíróságot, nem engedelmeskedett az Idézésnek, 'hanem csatlakozva a bujdosókhoz, akikkel akkoriban tele volt az ország. Thököly Imre zászlaja alatt gyülekeztek a bujdosó kurucok, hogy megvédjék hazájukat, otthonukat, templomukat. Mikor Thököly seregei a dunántúli részeken jártak s az egész magyarság a győztesen előrenyomuló fejedelem pártján állott, Aáehs Mihályt ott találjuk a kuruc vitézek között, mint tábori lelkészt. Így adott választ a bécsi elnyomásra.

Mi a legkönnyebb és mi a legnehezebb a világon, kérdezték Tha- lest, a görög bölcset. A legnehezebb: önmagunkat és hibáinkat igazán megismerni és a legkönnyebb: mások hibáit észrevenni.

resztyéneknek is megvarrnak a nehéz percei, vannak rossz órái és kudarcai, fájdalmas megrázkódtatásai, amikor a szomorúság idejét kell átélniük, de végül is mindig felül kell kerekednie az örömnek, mert nem a bánat, hanem az ölöm az uralkodó jellemvonásul::. Ügy, ahogyan a zsoltáríró mondja: »Este bánat száll be hozzánk, reggelre öröm«, és ahogy Pál apostol mondja: »Mint bónkó- dók, noha mindig örvendezők«. Ott kell lennie ennek az örömnek a keresztyén ember szívében és életében, amikor Isten üdvözítő evangéliumát hallgatja, vagy Jézus Krisztus testével és vérével él bűnei bocsánatára, amikor különböző kísértésekben harcolja a hitnek harcát és elfogadja a kimenekedést maradó Istennek kegyelmét, amikorszánt a mezőkön és veti a magot a földbe, aratja a megérett gabonát, amikor gyárakban a gépek zakatolása között

A SZABADSÁGÉRT, IGAZSÁGÉRT, a közjó támogatásáért megindult Thőköly-szabadságharc nemcsak lelkes támogatóst kapott lelkészeink részéről, hanem ők Is sokat köszönhettek a hazafiak küzdelmének. Az üldözések ideje alatt már csak egyetlen püspöke volt egyházunknak, /abler Jakab bártfai lelkész, azonban 1674-ben ő is menekülni kényszerült s csak Thököly harcainak győzelme után kerülhetett vissza. Sokat szenvedett Pilárik István selmeci lelkész, későbbi püspök is, míg a kurucok oltalma alatt szabadon folytathatta szolgálatát. Krmann Dániel élete tele volt drámai történetekkel, a bujdosás keserves küzdelmeivel, míg azután Rákóczi korában nagynevű püspökké lehetett.

Hosszan lehetne felsorolni azokat a papi neveket, amelyek mindegyike azt igazolja, hogy a protestantizmus jobb vagy rosszabb sorsa mennyire össze volt kötve a nemzeti függetlenség ügyének sikerével, vagy hanyatlásával. A Habsburgok nemzeti és vallási elnyomásától semmit sem remélhetett sem a magyar nép, sem a protestantizmus. Ellenben, amikor felragyogott a szabadságharcok sikerének napja, az mindig életlehetőséget és megújulást hozott a magyar protestantizmusra is! Thököly szabadságharcának ez a jelentősége magyar evangélikus múltunk szempontjából.

A SZÉCSÉNYI ORSZÁGGYŰLÉS

jelentőségét is ez a tény biztosítja. Mikor Thököly szabadságharcával szemben felülkerekedett a bécsi udvar s újabb súlyos terheket rakott a nemzetre, újból megfosztotta hazánkat a függetlenségtől és szabadságtól, közte a vallásszabadságtól is — II. Rákóczi Ferenc »Istennel a hazáért és szabadságért« feliratú piros selyemzászlaja alatt gyülekeztek a kurucok, akik között most jelentek meg a jobbágyok is, »kik most először tartoznak az édes hazához és nemzethez«.

Amint megerősödött Rákóczi szabadságharca, a Szécsényben tartott országgyűlésen fogtak hozzá az idegen uralom alól felszabadult ország közjogi helyzetének rendezéséhez. Rákóczit »vezérlő fejedelemmé« választották s 24 tanácsost rendeltek mellé az ügyek vezetésére. A szécsényi országgyűlés további eredményei közé tartozik, hogy megszüntették a vallásügyben a földesúri jogot, amely szerint a jobbágy földesura vallását tartozik követni. Kimondták, hogy amelyik valláson többen vannak valamely helységben, azoknak kell adni a templomot javadalmaival együtt. Rákóczi a vallásszabadság felé tett lépés feletti örömében emlékpénzt veretett, ennek egyik lapján a három felekezet papja közös tüzet táplál az oltáron. Az érem egyik oldalán ez a felirat szerepel: »A vallásoknak szabadságtól élesztett egyes- sége az 1705. éviben, a szécsényi gyűlésen.«

Miközben a szécsényi országgyűlés Thököly hazafias érdemelt törvénybe foglalta, messze Idegenben, török- országi száműzetése helyén utolsó napjait élte a Habsburg-zsarnokság elleni harc kérlelhetetlen vezére. Evangélikus egyházához mindvégig kitartó hűségét bizonyítja az, hogy végrendeletében hamvai hazahozatalát s valamelyik felvidéki evangélikus templomban való eltemetését hagyta meg. A késmárki evangélikus templomban helyezték nyugalomra 1908-ban.

Ehhez a két nagy évfordulóhoz fűződő események is tanúsítják, hogy a magyar protestantizmus mennyire egybekovácsolódott a haladó és nemzeti mozgalmakkal, mennyire jelentette ez az életet és megújulást hazánk és egyházunk számára egyaránt, Dr. Ottlyk Ernő

végzi munkáját, amikor bányák mélyén fejti a szenet, amikor laboratóriumokban és irodákban munkáját végzi. Ott kell sugározni ennek az örömnek a családi otthonban, nemcsak akkor, amikor a család élete az élet napos oldalán folyik, hanem akkor is, amikor hosszabb, rövidebb időre, felhő takarja el a napot.

De mi ennek az állandó örömnek a forrása? Mindenekelőtt: maga Isten! Ügy, ahogyan az Ige mondja: »Az urra idéztem szüntelen, azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem«. Nem abból fakad ez az öröm, hogy mi emberek felhangoljuk magunkat jókedvre és vidámságra, hanem abból, hogy nyitott szemmel feltekintünk arra a kegyelmes Istenre, aki úgy szerette ezt a világot, hogy az ő Egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Ez az öröm abból a nagy valóságból táplálkozik, hogy Jézus Krisztus szenvedésével és halálával kiengesztelte a bűneink miatt haragvó szent Istent, megbékéltette a bűnös emberrel és így számára bűnbocsánatot, békességet és üdvösséget szerzett. Napról napra az táplálja ezt az örömöt, hogy »nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak«. Ez az öröm tehát a szabadulás öröme, amelyet naponként ad nekünk Isten bűneink naponkénti megbocsátása által. Ezért mondja a zsoltáríró: »hadd örüljek a Te ke- gyelmességednek«. És ez az öröm azért állandó, mert annak alapja is állandó: maga Jézus Krisztus, »aki tegnap és ma és örökké ugyanaz«.

A bűnbocsátó Istenben való örvendezésen kívül számtalan öröme van a keresztyén embernek, örül annak, hogy neve »fel van írva a ■mennyben«. De ismeri az áldozat örömét is: »ha kiontatom is ital áldozatként a ti hitetek áldozatánál, mégis örülök és együtt örülök mindnyájatokkal«. Ismeri az igehallgatás örömét: »a te szavald örömömre váltak nékem és szívemnek vigasságára«. Ismeri a szolgálat örömét: »szolgáljatok az Ümak örvendezéssel«, örül Isten Ígéretének, hogy örömének soha nem lesz vége, hiszen: »az Ür megváltottál megtérnek és újjon- gés közt Sionba jönnek és örök öröm fejükön, vigasságot és örömöt találnak«.

De szívből tud örülni a keresztyén ember

a kenyérnek, amely Isten áldásaképpen munkája által odakerül az asztalára. Tud örülni földi hazájának, Itt Magyar- országon tud örülni a Dunántúli domboknak, az Alföld rónaságá- nak, a Mátra, a Bükk és a Mecsek hegyeinek, a Balaton szépségének, fővárosunk és vidéki városaink lüktető életének, mindannak, ami hazánkat szebbé és gazdagabbá teszi. Tud örülni hazánk népének, amellyel együtt épiti az országot. Tud örülni annak, hogy Isten ajándékaképpen munkáját békében végezheti ebben az országban. Mindezek drága ráadások, a bűnborsánat ajándékára, és éppen a bűnbo- cnánat elfogadása közben lesznek bennünk ezek is drágává és örömre indítóvá.

Ezért árulást követnek el azok, akik örömtelenül élnek. Elárulják a bőséges ajándékokat adó gazdag Istent. Az örömtelen életnek sokféle fajtája lehet, de egynek sincs jogosultsága. Pál apostol nagyon jól tudta, hogy az emberek mennyire tudnak érveket felhozni _ a magúk szomorúságának megokolására, ezért irta a fillppibelieknek: »örüljetek az Orbán mindenkor, ismét mondom, örüljetek«.

Ebből a mindenkori örömből fakad az erő a mindennapi munkához, hivatásunk teljesítéséhez, a hit harcának győzedelmes megvívásához, a hitből fakadó új élet éléséhez, a terhek hordozásához.

De a mindenkori öröm önmagában is szolgálhat, ha azt nem zárom el az emberek elől. Az igazi öröm ugyanis vonzódást ébreszt maga iránt, mint ahogyan ébredő tavasz- szal önkéntelenül is átmegyünk az utca napos oldalára, örülni misszió. Az örvendező emberek derűs életükkel önkéntelenül is affelé a Krisztus felé irányítják az emberek figyelmét, aki minden igazi és állandó örömnek forrása. Az örömtelen keresztyén emberek pedig tudják meg, hogy taszító ereje van örömtelensé- güknek. A fanyar és kedvetlen emberek, az örök zúgolódp, panaszkodó és zsörtölődök, élő tilalomfák az Isten felé. Társaságuk fárasztó és fagyasztó és bénító.

Azért hát Krisztushoz tartozó emberek! Legyetek felismerhetők arról, hogy mindenkor örültök és belülről sugározzátok ezt az örömöt. Legyen a jellegzetességetek, hogy mindenkor örvendező, boldog emberek vagytok.

AZ EGYHÁZTÖRTÉNETBŐL:

„A szabadságért és igazságért!46

'Tévedés ne essék, ez a szókimondó igehirdetés, amit itt Ámos elmond, nem a pogányoknak szól, hanem a gyülekezetnek. Nem azoknak, akik nem tartoznak a gyülekezet, az izraeli népközösségbe és mint ilyenek nem Ismerhették Isten parancsolatait, hanem azoknak, akik naponta fordultak hozzá imádságaikkal, áldozataikkal. Nem arról van tehát szó, hogy a próféta »jól megmondja« a magáét azoknak a hitetlen pogányoknak, hanem éppen ellenkezőleg, szemére veti gyülekezete tagjainak: semmivel sem különbek azoknál, akiket olyan nagyon lenéznek, akiket olyan sokszor semmibe se vesznek. Lehet, hogy szavaikban nagyszerűen tudják bizonygatni a maguk kiválóan kegyes voltukat, könyörületes szívüket, de ugyanakkor jobban szeretik ezt a »veszendő és hívságos« világot (amit olyan bőbeszédűen és korholó módon tudnak megróni ezernyi bűnének láttán), főleg annak minden anyagi javait és közben elfelejtkeznek hivatásukról, arról a másik, örökkévaló világról. Ügyannyira elfelejtkeznek róla, hogy vagyont gyűjtenek (minden energiájukat ez emészti fel), harácsolnak, senkivel és semmivel nem törődve. Hogy azután beteljék a mérték, ugyanúgy dőzsölnek (ha nem jobban), mulatoznak, mint a lenézett egyiptomiak. Ez a magatartás amolyan vizet prédikáló és közben bort iszogató életfolytatás, ami mindennek nevezhető, csak igazi kegyességnek nm Ez ellen emeli fel szavát Ámos próféta és ezért ígéri meg az elkövetkezendő veszedelmet.

A vasárnap evangéliumi szentigéjében Jézus az anyagi kérdésekről beszél tanítványainak. (Mt 6, 19—21.) »Ne gyűjtőetek magatoknak kincseket e földön...« Ha ezt a mondatot és Ámos igehirdetését egybevetjük, szomorúan kell megállapítanunk, hogy hosszú időn keresztül az egyház, annak tagjai, mintha elfelejtették volna, amit Jézus mond. Nemcsak az egyes ember, hanem a különböző korok szervezett egyházai, sokszor nem tudtak ellenállni annak a csábításnak, hogy megmaradásukat, biztonságukat vagyongyűjtéssel biztosítsák. Ilyen vonatkozásban van mondanivalója Ámosnak, hogy nem voltunk különbek azoknál, akik nem tartoztak az egyház tagjainak sorába és ugyanígy cselekedtek.

A/an azonban az igének egy másik mondanivalója is: »... gyűjtsetek * magatoknak kincset a mennyben...« Ezt is lehet. Lehet úgy élni, hogy nem a vagyonomban, hanem Istenben bízom, hogy jövendőmet az Ö kezében látom biztosítva. Lehet úgy élni, hogy Jézus Krisztus, a Benne való hitem, a legdrágább kincs nekem a világon. Olyan érték, amit sem itt a földön, sem az eljövendő mennyei világban nem veszíthetek el. Ezt nem kell itt hagynom, ha leszállók a sírba, hanem azon túl is az enyém, az üdvösségem záloga lesz. Így lesz Ámos kemény igehirdetése, figyelmünket az örökkévaló dolgokra irányító prédikáció,

Vámos József

Hálaadással tárjuk fel szívünket — Lk 1, 49,

A HÁLAADÁS imádkozásunknak elhanyagolt, de talán legfontosabb része. Fontos mindenekelőtt azért, mert így emlékezünk meg mindarról, amit Isten cselekedett és cselekszik érettünk. A Krisztusban megmutatott szeretetre való hivő emlékezés nélkül nem lehet szívből imádkoznunk! De nem elegendő ezt általánosságban megtennünk, hanem keressük meg és vegyük szemügyre Istennek mindazokat a jótéteményeit, amelyeket napról napra életünkben megad nekünk.

IMÁDKOZÁS ÓRÁJÁN ezért tartsunk mindenkor önvizsgálatot —> de nemcsak azért, hogy mulasztásainkat, bűneinket számba vegyük, hanem — és elsősorban — azért, hogy Isten szeretetének áldásait számba vegyük. Tegyük imádkozásunk állandó, szerves részévé ezt az ilyen »önvizsgálatot«, amely csak annyiban a magunk vizsgálata, hogy Istennek a mi életünkben, mibennünk és ml körülöttünk véghezvitt jócselekedeteit keressük és értük adunk hálát. Tegyük ezt meg naponként, hetenként és időnként eddig eltelt életünket tegyük a mérlegre. S persze ne csak a magunk életével kapcsolatban szemlélődjünk, hanem családunk, gyülekezetünk, népünk, az emberiség életét megáldó isteni jótéteményekért Is adjunk hálát.

ÁLDÁSOS lesz mindezen túl az ilyen Imádkozás azért is, mert bátor- ságosabbá teszi könyörgésünket. Hiszen ilyenkor a megadott áldásokra gondolunk, s ha helyesen imádkozunk, szívünk bizalma megerősödik, s hozzátesszük: biztosan most is kegyelmesen meghallgat az Űr!

VALLJUK MEG, hogy Imádkozásunkban legtöbbször háttérbe szorul a hálaadás, és még kevésbé gyakoroljuk a másokért való hálaadást.

ADJUNK HÄLAT a Krisztusban megmutatkozó szeretetdrt, a bűnbocsánatért, az új életért, a Szentlélek ajándékozásáért — mindazokért a bőséges áldásokért, amelyeket naponként kegyelmesen megad nekünk, szeretteinknek, egyházunknak, népünknek, embertársainknak.

KÖNYÖRÖGJÜNK erős hitért, hűséges és áldásos imádkozásért — a testvéri református teológia jubileumáért, az egyházak egységéért.

Z*

1

HETI IGE: »Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.« 1. Pét 5, 7.

Szeptember 18. vasárnap. Gál 5, 25—8, 10.

Az emberek nem érnek rá törődni a maguk gondjai, bajai miatt mások terheivel. Akinek azonban a maga terhét van hova vesse, annak felszabadul az ereje, ideje mások számára. Ezért lehet a keresztyén ember — aki saját terhét Krisztusra vetette — felszabadult, mások számára ráérő ember.

Szeptember 19, hétfő. Péld 30, 4—9.

Isten beszéde tud egyedül függetlenné tenni a földi javak kérdéseitől; Különben a gazdag beleveszik a gazdagságának varázslatába, a szegény pedig anyagi gondjai közé. Isten beszéde teheti a gazdagot és szegényt anyagi javai vagy nehézségei ellenére is Isten dolgaival törődővé.

Szeptember 20, kedd. 1. TIm 6, 6—12a.

Az életének terheit Krisztusra vetett keresztyén szív megelégszik azzal a mértékkel, amely szerint Isten méri számára a földi javakat. Ez a megelégedés megóvja őt az »esztelen és káros kívánságokétól is, hogy minden erejét a »hit harcában« gyümölcsöztethesse.

Szeptember 21, szerda. 1. Kor 7, 20—24;

Akinek gondjait Krisztus hordozza, nincs szüksége, hogy maga harcoljon, »könyököljön« ki magának megfelelő helyet.

Szeptember 22, csütörtök. 1. Kir 17, 1—6.

Isten a szárazság okozta ínséges időben is gondoskodik prófétájáról; Emberileg kilátástalan körülmények közt is tudja hordozni az övéinek gondjait. Ezért mindenkor vessük reá terheinket!

Szeptember 23, péntek Jn 4, 31—38;

A földi gondoktól megszabadult embernek van ideje Isten országának gondjaival törődni. Neki sohasem szabad elfelejtenie, hogy nemcsak a földi szükségleteinek kielégítéséért kell munkálkodnia, hanem Isten országáért.

Szeptember 24, szombat / Lk 6, 20—28.

Az emberek csak a gazdagság előnyeit és a szegénység hátrányait látják. Isten igéje szerint van a gazdagságnak is hátránya és a szegénységnek is előnye. A gazdagság megelégedettsége elzár Isten dolgaitól, a szegénység viszont éhezővé tehet az élet kenyere után, Sárkány Tibornó