Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-02-27 / 9. szám

a EVANGÉLIKUS ÉLET Üdvözöljük a IV. Magyar Békekongresszust! Az emberiség kérdései között az élet-halál kérdése soha olyan éles és világos nem volt, mint éppen napjainkban. Egyre több és több ember érzi és éli át ennek a kérdésnek súlyosságát. Mindannyiunk szívében nagyon elevenen élnek a legutóbbi háború szörnyűségei, .amelyek mesz- sze meghaladták előzetes elképzeléseinket. Szerte a világon ezért erő­södhetett meg az első nyugodt lélegzéssel szinte egyidőben az elhatáro­zás, hogy e szörnyűségek űjra-elevenedését minden erővel meg kell aka­dályozni. Az életet s hozzátartozóikat szerető emberek ezért tiltakoznak őszinte szívből a tömegpusztító jegyverek gyártása és használata ellen, a háborús feszültségnek Nyugat-Németország újraf elf egy vérzésé által fokozása ellen és követelik a békés tárgyalások útján való megegyezést, a fegyverkezési hajsza megszüntetését és az atomenergiának az emberiség javára, békés célokra való felhasználását. Egyszerű, természetes emberi érzéseink állítanak bennünket is oda, azok közé, akik ezekben a napokban aláírásukkal pecsételik meg el­határozásukat és elszántságukat, hogy az atomháború ellen győzelmesen küzdenek. Mi keresztyének ezt a cselekvésünket megerősítve és báto­rítva látjuk keresztyén hitünk alapján is. Isten az élet Istene, aki a természet kincseit építésre és haszonra, nem pedig pusztításra és rom­bolásra adta. Mi hisszük, hogy a háború a Kain bűne. Es meg vagyunk róla győződve, hogy az emberek közötti véleménykülönbségek elinté­zésének módja nem az erőszak, hanem a békés tárgyalás. Hisszük, hogy az az Isten, aki Krisztust adta értünk s a mi életünkért, szeretetét ma is fenntartja és nem akarja, hogy bűnös emberek visszaélve azzal az energiával, amit ő az ember javára rejtett el az atomban, elpusztítsák a másik embert, akiért meghalt a Krisztus. Az evangélium arra tanít bennünket, hogy nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni. Nem lehet a bűnnek és az igazságnak, a pusztításnak és az építésnek, a halálnak és az életnek egyszerre szolgálni. Hazuggá válna ajkunkon az evangélium, mázzá szívünkben a hit, látszattá ke­zünkben a cselekvés, ha hallgatnánk és tétlenek lennénk az emberiség e nagy kérdésében. Német evangélikus lelkészek ezt az igét nyomtatták arra a plakátra, amelyen az atombomba robbanásának felhője fölé a Krisztus keresztjét rajzolták. Amikor állást foglalunk a háborús lehető­ségek felidézése és az atomfegyverrel való fenyegetődzés ellen, emberi érzéseink és indulataink mellett hit által Krisztus Urunk elé állunk. A keresztről vallunk, mert azt tesszük, ami velejárója annak, hogy való­ban komolyan vesszük azt, amit Isten Krisztusban értünk és ember­társainkért tett, komolyan vesszük az új életet, amit krisztusban aján­dékozott nekünk és komolyan vesszük a szolgálatot, a békéltetés szol­gálatát, amelyet ránk bízott az emberek között. Ezért van az, hogy a világ keresztyénsége talán még egyetlen em­beri kérdésben sem jutott olyan széles egyetértésre, mint éppen az atomfegyverek eltiltásának követelésében. Az Egyházak Világtanácsá­nak egyhangú határozata a világ keresztyénségének valóságos hitét és magatartását tükrözte. A mi egyházunk népe ezzel a hittel és ilyen gondolatokkal vállal részt a magyar nép tagjaként a béke megvédéséért vívott küzdelemben. Amikor e napokban a magyar nép együttes hangja szólal meg a IV. Magyar Békekongresszuson, ebben a hangban szívből jövően benne van az evangélikus hívők és lelkészek szava .is. Bruno Theek német evangélikus lelkész levele békemunkájáról Bruno Theek német evangélikus lelkész, a rostocki egyetemein a rend­szeres teológia professzora. Dr. Theeik lelkész a hltlerizmms idején koncentrációs táborban, fegyházban szenvedett. 1952 őszén két hetet ha­záinkban töltött, s akkor látogatást tett különböző egyházi közösségeink­ben is. Ittlétekor mondotta: »Min­dent meg kell tennünk a nép ja­véiért ;.. Egypt akarunk, elvenni az emberek szívéből a félelmet és visszaadni az életiben való bizodal­mát és örömöt.« Theek lelkész a békének meggyő- ződéses híve és elszánt harcosa. A közelmúltban levelet intézett az Or­szágos Béketanácshoz, amelyben sze­retettel emlékezik a Magyarországon töltött szép napokra, majd beszámol arról, megingathatatlanul harcolnak azért, hogy bebizonyítsák Német­ország újrafelfagyverzésének politi­kája a német nép és a vilégbéke el­árulása. »Nem egy éjszakáról le kell mondanom, hogy beszámolókat tart­hassak.« »Nemrégiben megkísérel­tük, hogy bevonjuk munkánkba az itteni értelmiséget. A kísérlet meg­lepően jól sikerült.« »Keresztyén körökben — mondja később levélében — most leginkább a nyugatnémet egyháziakkal és ke­resztyén világiakkal való kapcsolat erősítésére összpontosítjuk munkán­kat.« Levelében azt is kifejti Theek lelkész, hogy véleménye szerint az önkéntes bókemunkáeok tudják leg­jobban, milyen drága egy-egy ember segítsége. Ezért a munkáért nam kapnak fizetést, hanem maguk is nagy áldozatokat hoznak, időben, egészségben, nyugalomban és anya­giakban.« Ezzel is dokumentáljuk az általunk képviselt felfogás jelentő­ségét. »Tűzből kikapott Őszök« Vasárnapi igénk prófétái képe azért nevezi így Jósuét, a főpapot, hogy a hitben magunkra, gyüleke­zetünkre, egyházunkra alkalmazhas­suk szavát. Amikor a böjti időben Isten érettünk cselekvésére emléke­zünk, amikor Jézus szenvedésén el­mélkedünk, amikor kereszten meg­halt és feltámadott Krisztusba vetett hitünket gyakoroljuk, fontos, hogy nemcsak emlékezzünk, elmélkedjünk Krisztus szenvedéséről, hanem »okát is megértsük*. Ez az ok pedig éppen az, hogy benne és általa kapja ki Isten a mi életünket bűneink és bün­tetéseink tűzóből. Ez az ige azonban nemcsak a telki életben, Istenhez való viszonyunk­ban valósul meg, hanem ennek nyo­mán egész életünket átszövi, bera­gyogja. Nincs közöttünk egy sem, nincs egyetlen gyülekezet sem, amely ne vallhatná meg hál,ás hittel, hogy Isten földi életében tűzből felkapott üszőkké tette s ünnepi ruháiban, tiszta süvegben új szolgálatra mél­tatta. Azt a tüzet, ami tíz esztendővel ezelőtt mindnyájunk életét veszé­lyeztette, az ember bűne gyújtotta, s talán a ml közömbösségünk is élesztette. A tűz sokunk szeretteit megemésztette, sok templomunk se­bet kapott. De rhi, akik ma hálaadás­sal kezünkbe vesszük ezt az igét, áldjuk Istent, hogy egyházunkat, gyülekezeteinket, mindnyájain-ma- gunkat kikapott a tűzből, megbocsá­totta bűneinket, levette szennyes ru­hánkat és ünnepélyesen tiszta ru­hába felöltöztetve megengedte, hogy új szolgálatot kezdjünk, iigazabban. »Eredj el és többé ne vétkezzél« — mondja az evangélium és szól vele hozzánk, akiket tűéiből kikapott üszőkké tett Isten kegyelme. Azt je­lenti ez, hogy hitünkkel és életünk­kel járjunk az Ö útján, az élet és az igazság útján, hogy a bűn se ben­nünk, se a viliágban ne gyújthasson többé emésztő, megemésztő tüzet, A Hungarian Church Press — protestáns egyházaink külföl­det tájékoztató folyóirata — február 15-i számában beszámol az Egye­temes Imahét Deák téri záróisten­tiszteletéről, a Tiszai Református Egyházkerület közgyűléséről és a református egyház néhány más ese­ményéről. A továbbiakban hírt ad a lap Pap László dr., dékán genfi út­járól és a protestáns egyházak kül­döttségének a budapesti gettó fel- szabadulása 10. évfordulóján tartott emlékistentiszteleten való részvéte­léről. A Hungarian Church Press közle­ményt hoz D. Dezséry László püs­pök csehszlovákiai útjáról, majd közel három oldalas cikkben fog­lalkozik D. Dezséry László püspök­nek »Evanstoni riport« c. cikksoro­zatával, amelyből részleteket is kö­zöl. Ugyancsak bő idézetekkel, hosz- szasabban ismerteti a lap dr. Kar­ner Károlynak a Lelkipásztor ja­nuári számában »A Bultmann-kér- dés« címen megjelent cikkét. 1955. február 37. — Invocabit (Böjt 1.) vasárnap. >*A sátán legyőzője« — Zak. 3, 1—7 — Mt. 16, 31—27 — li. Jn. 3, 5 8. Liturgikus szín: lila. A BUDAPEST—RÄKÖCZI ÜTI szlovák egyházközség szeretetvendég- sége február 37-én délután 5 órakor lesz az egyházközség tanácstermé­ben. TARDOSON február 20-áin a va­sárnapi istentiszteleteken Tesséuyi Kornél püspöki titkár prédikált. Este gyülekezeti est volt, amelyen házas­párok együttesen vettek részt. Meg­beszéléssel kísért előadást tartott a házasságról Tessényi Kornél püspöki titkár. BALASSAGYARMATON a me­gyei küldöttválasztó békegyűlésen községe küldöttjeiként részt vett és felszólalt Váezi János terényi lel­kész. Elszavalta »Örök bélke« című saját versét, majd arról beszélt, mi­lyen ereje van a csepp víznek, ha csermellyé, patakká, folyammá egye­sül. Felszólalása oly nagy hatást gyakorolt a részvevőkre, hogy az aláírt békeíveket a gyűlés asztalára sokan e szavakkal tették le: Ez a mi falunk cseppje. RÁKOSCSABÁN február 28-tól március 6-ig böjt előkészítő esti istentiszteletet tartanak minden este 7 órakor. Igét hirdetnek: Hafenscher Károly, Juhász Géza, Madocsai Mik­lós, Nandrássy Elek, Szuchovszky Gyula és Tomcsányi László. Már­cius 6-án vallásos est keretében dr. Ferdinánd István teológiai tanár hirdeti az igét. ATOMENERGIA kiállítás nyílt meg február 23-án az Országos Bőke- tanócs és a Társadalom és Termé­szettudományi Ismeretterjesztő Tár­sulat rendezésében Budapesten, V., Semmelweiss utca 1—3. szám alatt. A GYÖR-SOPRONI egyházmegye lelkészt munkaleözösségének győri körzete február 16-án, Győrött ülé­sezett. Úrvacsorát osztott Szabó Kál­mán.'Előadásokat tartottak L-iákácsy Dezső, Gerencsér Zsigmond, Sü- meghy József, Sághy Jenő és Novék Elek. ÖCSÁN február 24—27-ig délután 5 órakor evangélizáció lesz. Szolgál Rutlkay-Miktiän Géza gyóni lelkész. A TABI TEMPLOM újjáépítésére közvetlenül a lelkészi hivatalhoz is érkeztek adományok. Az egyházköz­ség ez úton köszöni meg Marschalkó Jenőné, Szarvas 25, Baloglhy Magda, Börcs 20, dr. Szalay Lászlói Felpéc 50, ö. Keller Kálmánná, Győr 10, Koncz Mihályné, Budapest 50 forint­nyi adományát. A BEZI gyülekezet vallásos estjén Sághy Jenő lelkész négyfelvonásos történelmi színdarabját adta élő a gyülekezet ifjúsága. Az est jöve­delme a templom renoválására szol­gál. BALASSAGYARMATON február 20-án, vasárnap este gyülkezeti est volt, Turmezei Erzsébet verseiből, Koren Emil novelláiból olvasott fel. az ifjúság pedig előadta a »Kié lesz a ködmönke« című, népmeséből ké­szült vallásos jelenetet. Az estet nagy sikerére való tekintettel február 22-én, kedden este megismételték. KISTELEKEN, a szegedi egyház- község egyik szórványterületén már­cius 2—6-ig böjti csendes napok lesz­nek, Bolla Árpád rákospalotai s. lel­kész szolgálatával. IPOLYSZÖGÖN, Balassagyarmat filiájálbaá vasárnap Gyülekezeti Se­gély istentisztelet volt, amelyen Ko­ren Emil, a Gyülekezeti Segély or­szágos lelkész-vezetője hirdette az igét. A hívek megértő buzgalommal adakoztak. LEVÉLEN február 13-án zsúfolá­sig telt teremben a bélke jegyében vallásos estet tartottak. Az ifjúság énekszámokkal, szavalatokkal szere­pelt. Biczó Ferenc, a gyülekezet vök lelkésze tartott előadást: Gyerme­keink jövője a bélke biztosítása —- címen. A KECSKEMÉTI gyülekezetben március 6-án szórványnapol tarta­nak. A szolgálatot Kovács Géza győri lelkész végzi. EMLÉKEIM AZ ALVILÁGBÓL Ezen a címen jelentette meg az Or­szágos Béketanács »Békebizottságok Kiskönyvtára« sorozatában Déry Ti­bor füzetét, amelyben a második vi­lágháború utolsó hónapjaira, a körül­zárt főváros szenvedéseire emlékezik. Ez a szörnyű időszak mindnyájunk­nak emlékezetes marad: sokan épp­így átéltük s szinte a magunk életét látjuk megelevenedni Déry Tibor so­raiban. A könyv a felszabadulás tisz­ta lélekzetvélelével új munkára ser­kenő író új életkezdésével végződik, hogy bennünket is ösztönözzön az új élet bizodalmas élésére és az elszánt­ságra, hogy az az »alvilág« soha töb­bé vissza ne térhessen. Hasonló a célja az Országos Bélfce- tanács egy másik új kiadványának. Gömöry Endre: Háborús szentszö­vetség című füzetének. A színes, ér­dekes és számos képpel illusztrált fü­zet azt mutatja be, hogy kik állottak a két világháború között felélesztett náci militarizmus mögött, mely óz egész világnak oly mérhetetlen sok szenvedést és kárLkózOH. Dokumen­tumok bizonyító Erejével mutatja be, hogy ma ugyanazok az erők élesztge­tik Nyugat-Némeftországban a mili- tarizmust, de bemutatja a békesze­rető népék fokozódó harcát ez ellen, s Európa egységéért, a békéért. CSALÁDI HÍR.\ Sztehló Mátyás sámsonházi lelkészeknek február 4-én gyermekük [született. Neve: Péter. A NAGY DÖNTÉS ÓRÁJÁBAN Irta: FA RKAS JÓZSEF református lelkész A ' CHICAGÓI EGYETEM egyik kémia-szakos professzora, Urey Harold C., néhány évvel ezelőtt cik­ket írt. a Colliers című amerikai fo­lyóiratba. Ebben a cikkben több ék között ezt olvastuk: » ... azért írom ezeket, hogy megrémítsem önöket, kedves olvasóim. Én magam is meg­rémült ember txigyOk. Azok a tudó­sok is, akiket ismerelk, s alkilkkel együtt dolgozom, mindnyájan meg­rémült emberek. Féltik a saját éle­tüket és féltik az emberek életét. Néhány héttel ezelőtt Washington­ban voltunlk és illetékeseiknek kérdé­seire elmondottuk azt, hogy mire ké­pes az atombomba. Eközbén termé­szetesen tájékozódtunk a politikai kérdések felől is. Nos, Washington­ban újfajta félelem töltött el min­iket: megrémültünk attól, hogy mire ’képesek a politikusok és a diploma­ták,«. E cikk megírása óta eltelt néhány esztendő, de egészen bizonyos az, hogy ez idő alatt ennek az atom ku­tató tudósnak nem csökkent, hanem még inlkább nőtt a rémülete. Idő­közben ugyanis még nyilvánvalóbbá lett az, hogy a »tökéletesített« alom- és hidrogénbombák »mire képesek« és sajnos, az is egyre jobban nyil­vánvalóvá lesz, hogy »mire képe­sek« az atompolitikusok és az atom- diplomaták. A BIKINI SZIGETEKNÉL »nagy körültekintéssel« és »gondos elő­készítés után felrobbantottak egy hidrogénbombát. Az volt az elgondo­lás, hogy seníkinek semmiféle 'kárt nem fognak okozni, pusztán csak a bomba hatóerejét alkarjuk kipróbálni. A napokban olvastam az egytJt f ran­cia újságban a hírt, hogy az Egye­sült Államok Ikénytelen volt kétszáz millió dollár kártérítést fizetni Ja­pánnak. azokért a károkért, amiket a »nagy körültekintéssel« felrobbantott hidrogénbomba mégis csal!c okozott. Most gondoljuk el azt, hogy mi tör­ténnék akkor, ha valami ördögi pusztításvágytól megszállva éppen oda dobnák le az atombombákat, ahol a lehető legtöbb kárt tudnának vele őkozni. Mi lenne akkor ebből a világból? Mostani számítások szerint a második világháborúnak mindkét oldalon együttvéve ötvenhat millió emberáldozata volt és az egész há­ború !kiadásai ezerszáztizenhat billió dollárra rúgtak. Nos, ezt az egész »eredményt« el lehetne érni a »tech­nika mai fejlettségi fokán« egyetlen éjszakán: csak tíz hidrogénbombái kellene ledobni a földlkerekseo tíz legsűrűbben lakott városára (ezeknek összlakossága a legújabb számítások szerint a peremvárosokat is beleszá­mítva több mint hatvan millió!) és máris együtt volna az egész második világháború összes áldozatait meg­haladó vérveszteség s az Okozott kár is lényegesen meghaladná az ezer­száztizenhat billió dollárt. És ükkor még nem is beszéltünk azokról a ki­számíthatatlan milliókról, akik ké­sőbb kapnának radioaktív fertőzést és hónapokon vagy éveken át tartó lassú sorvadással mennének a kike­rülhetetlen biztos halál felé. Ezek­nek tudatában bizony nem lehet cso­dálkozni azon, hogy minden becsüle­tes atomtudós »megrémült ember!« Ugyanakkor azonban azt is meg ikell mondanunk, hogy nem az atom­bontás és robbantás titkainak felfe­dezése juttatta az emberiséget a végső veszély küszöbére. Az atom nem ellensége az embernek. Embe­rek a legveszedelemesebb ellenségei az embereknek. Az atomokban rejlő energiák békés felhasználása hallat­lan bőséget és jólétet tudna bíztosí- ttmi az egész emberiség számára. De a világ haladó ludósainák ez- iránt/ú felhívásai ma még a világ nagy részén pusztában elhangzó sza­vak. Mindenesetre reménylkeltő kez­det ebben a vonatkozásban az, hogy a Szovjetunió az ENSZ Amerikában ülésező bizottsága elé terjesztette az atomerő békés felhasználásával kap­csolatban elért eddigi eredményeit. Az elemekkel tehát nem volna sem­mi baj. Embereikkel vám baj. A VILÁG Ikét táborra szakadt. Tér- mészetesen mindkét tábor a ma­ga ügyét tartja igaz ügynek és a ■maga gondolatait szeretné elterjesz­teni az egész világon, Ez nem is baj Csak az a Ikérdés, hogy milyen mód­szeréket használnak itt is, ott is, a céljaik elérésére. Nékünk, kérész* tyén embereknek megvan a véle­ményünk bizonyos módszerekről. Például a meggyőzést sóikkal jobb­nak tartjuk a megfélemlítésnél. A belső forradalmak útján létrejött rendszei-változásokat egészségesebb­nek tartjuk például az agresszió ál­tal konzervált vagy hatalomra jutta­tott rendszereknél és így tovább. E gondolatok felől hajlandók vagyunk vitázni, hajlandók vagyunk, új és jobb gondolataidat átvenni. De egy dolog felől nem vagyunk hajlandók . emmiféle vitára: atombombával nem szabad eszméket terjeszteni. Sőt még csak megakadályozni sem szabad eszmék terjesztését atombom­bával Gondolatok, eszmék ellen csak még jobb gondolatokkal, még tisztább eszmékkel szabad küzdeni! Akármilyen tévesnek ítélünk is bizo­nyos eszméket, tehetetlen dühünk­ben nem válaszolhatunk erre úgy, hogy atombombával kiirtunk millió- számra embereket, akik ezekért a számunkra esetleg idegen eszmékén lelkesednek. Éppen mm&künk, ke­resztyéneknek kell világosan látnunk azt, hogy akik atombombával akar­ják »megváltani« ezt a világot, azok sokkal ’közelebb állnak az antikrisz- tushoz, mint a Krisztushoz! Olvassuk el figyelmesen az alábbi idézetet, amelyet egy Bumham Ja­mes nevű tekintélyes amerikai po­litikus írásából emeltem ki: »egyál­talán nem Ikell nekünk azon töpren­genünk, hogy miféle »szándékai« vannak a Szovjetuniónak. Egysze­rűen tény az, hogy ha a dolgok így maradnak, amint ma vonnák, ha csak stabilizálódnák a dolgok mos­tani állapotúikban, néküvík már vesz­tett ügyünk van. Ha százszázalékig sikerülne is az a politikánk, amellyel gátolni akarjuk a Szovjetuniót, még ez is csak egy fajta formája lenne a Szovjetunió győzelmének«. Gon­dolkozzunk el egy kicsit azon, hogy mi van e sorok mögött. A Szovjet­unió azt javasolja, hogy a két részre szakadt világ éljen békességben egymás mellett. Ne támadják meg egymást, hanem békés alkotó mun­kában versenyezve mutassák meg, hogy melyik kiválóbb e másiknál. Ezt a gondolatot nevezik manapság így: koeMsztencia. Ámde erre a má­sik oldalon azt mondják: nem fogad­hatjuk el ezt a javaslatot, mert az idő nem néküník dolgozik, hanem a »kammvunistákndk«. (A mondat má­sodik felét persze nem szöktök ilyen nyíltam kimondani.) De hát mit lehet akkor tenni? Lényegileg két gondo­lat birkózik egymással a nyugati po­litikában: a »mérsékeltebb« politiku­sok ezt mondják: nem szabad meg­egyezni a Szovjetunióval, nem sza­bad kulturális, vagy pláne kereske­delmi szerződéseiket kötni a keleti világgal, mert ez mindenképpen né­kik lenne előnyös, de azért háborúi se Ikezdjünik ellenük, hanem csak csöndesen fojtogassak őket: politi­kai feszültségek fenntartásával, ke- resllcedelmi szankcióidnál, rágalmazó propagandával és igy tovább. Ezzel szemben az »erő politikájánalk« hívei azt állítják — és a fenti idézet sima Szavai is ebből a léteikből születtek! — hogy a mérsékelt fojtogatásnak ez a politikája önmagában is kata­sztrófa politika, mert ha a keleti vi­lágot egyszerűen csak élni hagyják, már akkor is vége van a nyugati vi­lágnak. (A »világ vége« ebben a gon­dolkodásmódban persze csőik annyit jelent, hogy vége a tőzsdespekulá- dóknak, vége a háborús mammut- jövedelmeknek, vége a rrmnlka nél­küli dőzsölésnek, vége a jogtalan faji, gazdasági és társadalmi előnyöknek, vége a féktelen önzésnek, mindenki­nek bele Ikell igazodnia a közösség életébe!) És mivel így fenyeget a »vi­lág vége«, hát inlkább jöjjön az atom­bomba.- Ha kell, akár százmilliók feláldozásával és 'kiirtásával is »vé­delmezzük« meg a nyugati »eszmé­nyeidet« és a nyugati világot. A be­csületes atomtudósnak valóban két­ségbe kell esnie azon, hogy »mire képesek« a politikusok és diploma­ták. Ütött a döntő óra: most meg kell mutatnunk azt, hogy »mire képesek« az egyszerű embereik százmilliói. Ha néhányan a magúik omladozó hatal­mának a tébolyult féltésében készek lennének felgyújtani az egész vilá­got, a józan emberek százmillióinak meg kell mutatniok azt, hogy van hatalmuk lefogni az atonibomba gyújtózsinórja felé nyúló kezet.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents