Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-02-27 / 9. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 Ci kwáttéő. Ceyyäxäje Az első böjti vasárnapon az egyház régóta imádkozva olvassa Krisztus Urunk megkísérté- sének történetét. (Mt. 4, 1—11). Ezt az ige­szakaszt hozzánk szóló üzenete tolytán nem is Jézus meglusértésének, hanem sokkal inkább a kísértő legyőzése történetének kell mondanunk. Ami itt Jézussal történik, fontos része egész életművének, ö azért jött, hogy magára vegye minden bűnünket s annak minden következmé­nyét és Ö egyedül szenvedje mindezt sokunk helyett, hogy viszont mi sokan részesedjünk az ö, az Egyetlen igazságában. így tette Öt Isten a kereszten bűnné és átokká, hogy minket meg­szabadítson a bűntől és az átoktól. így lett Ö az egyedüli, akit Isten a Szentlélek Isten veze­tett a kísértéshez, hogy igaz legyen Jakab leve­lének örömhíre: »Isten maga senkit sem kísért" (1, 13.) és megvigasztalódjék a szivünk a Zsidók­hoz írott levél kedves szaván: »Amennyiben szenvedett Ö maga is megkísértvén, segíthet azo­kon, akik megkísértetnek" (2, 18). Amikor tehát naponkénti imádságunkban el­mondjuk ezt a kérést: »Ne vigy minket a kí­sértésbe", a Krisztusra nézve imádkozzuk ezt és abban a hitben, hogy kétség nélkül meghallgat az Ür. Hogyne hallgatna meg, hiszen azért vitte a Lélek Krisztust a pusztába, hogy megkísértessék és győzedelmeskedjék s hogy bennünket egyszersmindenkorra megszabadítson minden kísér­téstől. Az Egyházak Világtanácsa Végrehajtóbizottságának ülése Mint jelentettük, az Egyházak Vi­lágtanácsa Végrehajtóbizottsága az evanstoni nagygyűlés után most tar­totta első ülésszakát Genfben. Részt vett az ülésen többek között Bell chichesteri püspök, a Világtanács tiszteletbeli elnöke. Dibelius püspök, a Világtadács egyik elnöke, F. C. Fry, a Végrehajtóbizottság elnöke, valamint Hromádka dékán, Niemöl- ler Márton és G. B. Oxnam püspökök. A Végrehajtóbizottság munkáját istentisztelettel kezdték, amelyet ugyanabban az órában tartottak, amikor a Világtanács tiszteletbeli el­nökét, Mott Jánost örök nyugalomra helyezték Washingtonban. A Végrehajtóbizottság részletesen megbeszélte a Világtanács 90 tagú Központi Bizottságának ez év augusz­tus 2—9 között, ugyancsak Svájcban tartandó ülésének előkészületeit. Samuel McCrea Cavert, a Világ­tanács amerikai titkára beszámolt a londoni Nemzetközi Missziói Tanács titkárának, Normann Godallnak tár­saságában tett délafrikai útjáról. Mindketten részt vettek az ottani egyházaknak a pattanásig feszült faji kérdéssel foglalkozó konferenciáján. A titkárság beszámolt a Világta­nács evanstoni békefelhívásánaík sor­sáról. A felhívást tudvalevőleg az egyházakhoz és a kormányokhoz intézték a nemzetközi kérdéseknek békés tárgyalások útján való meg­oldása érdekében. A jelentés e fel­hívás világvisszhangjáról tájékoztat­ta a Végrehajtóbizottságot. Visser't Hooft főtitkár jelentésé­ben kifejtette, hogy Evanston óta a jóakarat hatalmas tartaléka gyűlt össze az egyházak között. Egyetlen olyan egyházról és egyetlen olyan or­szágról sem tud, ahol az evanstoni békefelhívást elutasító módon fogad­ták volna. A Világtanács a tagegyhá­zakon belül és kívül egyaránt nö­vekvő bizalomról számolhat be. A Végrehajtóbizottság tudomásul vette a tanulmányi bizottság terve­zetét az év folyamán több országban tartandó konferenciákról. A tanul­mányi osztály kérésére a Végrehajtó­bizottság többek között a következő kérdések tanulmányozását tűzte ki: A Krisztusról és az egyházról szóló tanítás; Keresztyén felelősségünk a fejlődésükben elmaradt országokért; A keresztyénsóg viszonya a nemke­resztyén vallásokhoz; Milyen követ­keztetéseket lehet levonni a kínai ke- resztyénség korábbi és jelenlegi hely­zetéből? A Végrehajtóbizottság ezután az időszerű nemzetközi kérdésekkel foglalkozott. Határozatairól legköze­lebb beszámolunk. A Végrehajtóbizottság ülésén részt vett és a Világtanács vezető szemé­lyiségeivel megbeszéléseket folyta­tott dr. Pap László református teo­lógiai dókán. ANYÁM Mint ismeretlen veszedelmek áré, vigyázó vággyal világit bele gondfátyolozta, aggódó szeme a láthatatlan, szigorú jövőbe, sietős — sápadt arcúm, furcsa fény verődik vissza: néma könnye reng, mint messze tájon téli pír dereng örök-fehér havasok.' tetején. Pár őszbe hajló hajszál kelleme kemény sorsánalk fémjele talán, és ahogy nézem: arca rezzen-e, valami zúgó, végtelen zene suhan, búg s áttör lelkem ajtaján és visszhang szól a szívemben: anyám! Bodrog Miklós ZAKARIÁS Pap, próféta, látnok egy személy­ben. Pap, aki az istentisztelet szol­gálatát végzi, aki napomként imád-. kozi'k nemcsak a maga, hanem az egész nép bűneiért. Próféta, akinek minden napja az Istemre-figyelés közben telik el és aki napról napra hirdeti azokat az igéket, melyeket Tőle kapott. Látnok, aki a minden­napi események mögött meglátja azokat az isteni jeleket, amelyeket más képtelen meglátni és aki — nem tudjuk — hogyan, miképpen — Is­ten elrejtett dolgaiba is kap bepil­lantást. Olyan időben élt, amikor nagyon is szükség volt az imád­ságra, az élő igehirdetésre, Is­ten rejtett dolgainak meglátá­sára. j A fogságból szabadult nép újból | építeni kezdi a várost, a templo- j mot. A romok között lakó ember I hamar elcsügged. Mindenkit fájda­lommal és reménytelenséggel tölt el a rombadőlt, kedves város szomorú látványa. Még inkább így van ez, ha nem látszik cél, a jövendő. Nyo­masztó a pusztulás képe még akkor is, ha egy-egy új folt, egy-egy újra felépült ház már a szép jövendőt hirdeti, ha nincs valaki, aki értel­met, célt ad a munkának, az építés­nek. Zakariás tudja ezt és életét a nép tanítására, vigasztalására szen­telte. Nem mindig lesz romos a kedves város, nem mindig lesznek néptelenek az utcák, nem örökké merednek komoran az égre a temp­lom üszkös falai. Isten egy új, szebb jövendőt nyitott meg számukra. Olyan jövendőt mely szebb lesz mint a régi. Felépülnek a falak, az utcák telve lesznek emberekkel, játsza­dozó gyermekekkel, a templomiban újra hangzik majd az Istent dicsérő ének, a hívők imádsága. Csak nem szabad elcsüggedni, hanem bízni kell Benne, aki szereti né­pét és aki szívén viseli annak sorsát. Mindezeken, a földi re­ménységeken túl eljön egyszer a »Csemete«, aki összegyűjti mindazokat, akik igazán hisznek Benne, legyenek azok test szerint zsidók, vagy pogányok. A vígasztalás, az útmutatás szol­gálata Zakariásé. A könyv első 8 fejezetében mondja el éjszakai lá­tomásait, Jeruzsálem jövőjéről, a nép sorsáról, a Messiáfc eljövetelé­ről. Mivel Zorobábel uralkodása alatt a zsidóság fogságból való visz- szatérésének elején élt, működését a Kr. e. 520—518-as évekre tehetjük. Aggeus kortársa, akinek igehirde­tése nagy rokonságot mutat Zaka­riással. A könyv első 8 fejezete származik csak tóle, a 9—14 fejeze­tig terjedő szakasz, amely tartalmi­lag sok esetben hasonló gondolato­kat mond el, Második-Zakariás munkája: V. J. MEG KELL TANÍTANUNK az emberéket arra, hogy gondolkoz­zanak és tegyenek különbséget a dolgok között. így például világszerte meg ikell tanulnunk azt, hogy lehet panaszunk a loapitalista vagy a szo­cialista társadalmi rend ellen. Nem hallgatjuk el azt, hogy vannak pana- szainlk és sok mindennel még elége­detlenek vagyunk, mint ahogyan vannak panaszai a francia és az an­gol- munlkásdknalk, és ők is elégedet­lenek sok mindennel, ami náluk tör­ténik. De ebben a helyzetben nem kérünk olyan segítséget, amely a nyugati és keleti népek millióit be *alkarja féktelni az atombomba töl­csérének kollektív sírgödrébe és azután lkegyesen elprédikálja fe­lettük azt, hogy »most már szabadok vagytok, most -már nem lesz semmi panaszotok«. Mi inkább szeretnénk a hibáik 'kijavításában tevőlegesen részt venni, mintsem ilyen olcsón »jobb létre« szenderülni. Meg kell tanítanunk az embereket arra, hogy az egész világon található bajok vég­összege még mindig mérhetetlenül ikisebb, mint ama bajok kiszámítha­tatlan sokasága, amit egy atom- háiború idézne elő. HITEM SZERINT Isten vílágkor- ■ mányzó bölcsessége ragyog ab­ban is, hogy a történelemnek mely pontján jelent meg az atombomba. Képzeljük csőik el, hogy mi történt volna akkor, ha a hitleri háború vége felé, a háborúvesztés őrületében je­lent volna meg a törlétielem színpa­dán az atombomba úgy, ' mint az ígért »csodafegyver«. Kétséges-e szá­munkra, hogy amennyi csaík lett volna belőle, azt gondolkodás nélkül bevetette volna Hitler a háborúba azért, hogy a maga javára billentse a vesztésnék indult háború mérlegét. Még elgondolni is rossz azt, hogy ha lett volna Hitlernek atombombája, akkor most talán a fasiszta diktatú­rának az atombombára támaszkodó világméretű őrületében élnénk. Erős hittel hiszem. hogy a történelmet kormányzó Ür Isten »visszatartóz­tatta« az egyébként nagyon tehetsé­ges német kutató tudósoknak elmé­jét. Nékik akkor nem volt szabad feltalálniok az atombombát. Meg­győződésem szerint engedetlenség volt Isten akaratával szemben az is, hogy az amerikaiak a háború végén atombombákat dobtak le Japánban. A háború akkor már teljesen eldőlt és ha atombomba nélkül még két hétig, vagy akár kél hónapig tartott volna — ami nem valószínű —, meg mindig kevesebb vérveszteséggel zá­rult volna a háború, mint így. Tehát már akkor is csak veszített az embe­riség áz atombombával és nem nyírt semmit. Hit által én így látom a dolgot: Is­ten megengedte, hogy az ember urá­vá legyen az atomerönek. De olyan nyugodt, békés időszákban ákarta ezt a félelmetes erőt az ember kezé­be tenni, amikor öntudatosan, hig­gadtan dönthet afölött, hogy ezt az erőt építésre, vagy rombolásra «kar­ja felhasználni. Az elmúlt tíz év az emberiség életében a döntésre való érlelődésnek az ideje volt és most kell meghozni a végérvényes dön­tést az atomerő kérdésében. Súlyo­san kiéleződött politikai helyzetnek a sürgetésében áll előttünk a dön­tés felelőssége: az élet útját, vagy a halál útját választjuk? Nem képezheti vita tárgyát az, hogy ebben a döntésben a keresztyé­neknek höl a helyük. Csak azon sza­bad vitáznunk, hogy az atombombá­vá! szembeni »nem!«-et nem tud- vAnk-e még erőteljesebben kimon­dani. Nem tudnánk-e még szorosab­ban összezárkózni a többi keresztyé­nekkel azért, hogy nagyobb ereje le­gyen az együttesen kimondott tilta­kozásnak. Nem 'keilene-e még szo­rosabb munkáközössegre lépnünk azokkal a nem egyházi társadalmi erőkkel, amelyek hascndó meggyő­ződésben járnak e kérdésben, mint mt. Csak azon szabad vitáznunk, hogy mit tudnánk tenni azokndk gyógyulására, aíkiik vakok lettek az egész emberiséget fenyegető vesze­delemmel szemben. Hogyan tudnánk keresztyénné tenni azokat, akik az egyházaik falai közé húzódva, nem átalnak úgy gondolkozni, hogy az atomháború sem rossz, ha utána ők visszanyerik elveszített hatalmukat. Problémánk, feladatunk van tehát bőven, de a kiindulópont ez: szenve­délyes határozottsággal nem-et mon­dani mindenféle atomháborúval szemben. Én ilyen lélekkel fogom aláírni a Béke Világtanács felhívá­sát. BEFEJEZÉSÜL elmondom még azt, hogy ennek a cikknek megírásá­hoz az adott erőt, hogy az egyetemes imahét keretében az előző héten min­den estét a gyülekezetben töltöttem testvéreimmel való imaközösségben. Nagy erőt és sok reménységet nyer­tem az imádságókból. Örömmel ta­pasztaltam, hogy egyre több testvé­rem' látja a helyzetet, érti felelős­ségét, vállalja feladatát, félti-szereti az emberéket és irgalomért, életért kiált a mennyei Atyához. A mi gyü­lekezetünk ébredezésében jeladást láttam az egész világ keresztyénsé- gének az ébredésére nézve. ,Újra megerősödött bennem az ige drága biztatása: »a mi munkánk nem hiá­bavaló az Urban«. Megjelent AZ ÚT 1955. évi 5. számában. Készülj az ige hallgatására Böjt első (Invocabiz) vasárnapja — Zak. 3, 1—7. ISTEN ELŐTTI Egy ember áll Isten előtt. A jeruzsá- ----------------------------------------------1 lemi templom, az izraeli gyülekezet fő­papja ugyan, de nem mentes ő sem emberi bűnöktől. Az Űr mellett álló »v ádló« — a sátán — méltán követelheti a szigorú megtorlást. A törté­net — Zakariás látomása — mégsem azzal végződik, hogy Józsuának szégyenszemre el kell távoznia, vagy el kell pusztulnia, hanem — várat­lan fordulattal — beszennyezett, régi ruhája helyett új, hófehér ruhába öltözteti az angyal. Ezzel együtt megszabadul bűneitől, melyek eddig léikét szennyezték be. Fejéire ékes süveg kerül, a szentség, a tisztaság jel­képe. Végül neki szól az Isten igéje: ha továbbra is ezen az úton jár az Ö munkatársa, ieazi főpapja lesz a gyülekezetben, mely olyan drága néki és amelyet »tüzből kikapott üszőkként« eddig minden veszedelemtől meg­mentett. A VÁDLÓ I Sok mindent eszünkbe juttat a vasárnapi ige- --------------------------------- hirdetési szakasz. A nagy »vádló«, a sátán min­ket is bármely pillanatban jogosan bevádolhat Isten előtt. Nincs olyan ember, aki »tiszta, fehér« ruháiban, bűn nélkül állhatna meg az Ür ítédó- széke előtt. Mindegyikünknek szégyenkeznie kellene Előtte és ott senki sem hozhatna fel a maga mentségére valami jót, szépet a saját életéből. Egész életünkben gyűjtögetjük azokat a bűnöket, melyek rossz, kelle­metlen tanúink, cselekedeteinknek, szavainknak, gondolatainknak áruló jelei. Jelei annak, hogy kárhozatra méltók vagyunk, hogy nem vár ránk semmi jó, ha az Isten hidegen mérlegelve szárnonfcéri tőlünk egész éle­tünket. Tudom, hogy vannak közöttünk, akik igazán hisznek, akiknek útja mindig Feléje vezet. Tudom-, hogy vannak emberek, akik számára Krisztus mindent jelent és a hozzá való ragaszkodásukat nemcsak sza­vakban, gondolatban, imádságban mutatják meg és az egyházhoz való tartozásukat nemcsak külsőleg bizonyítják meg, hanem hitük masoknak is világít, utat mutat és cselekedeteik is hasonlóak ehhez. De ők is tud­ják — legjobban maguk tudják —, hogy nem állhatnak oda Isten elé ön­telten, magabiztosan. Józsua is bizonyára kegyes, hivő ember volt, de őt nem saját kegyessége mentette meg, hanem Isten kegyelme. A VÉDŐ I Mi, mai keresztyének még többet tudunk mondani, ...................... - „I ha ezt a szentírási szakaszt olvassuk. Nekünk mar ne mcsak bűneinkkel kell az ítéletre vámunk, a sátán gúnyos kacagása mellett, hanem van valakink, aki nem vádol bennünket. Jézus Krisztus ő, a sátán legyőzője. Rajta nem volt hatalma a bűnnek, sem az ördög' kí­sértéseinek. Bűntelenül élt, ártatlanul halt meg, érettünk élt így és éret­tünk halt meg tiszta áldozatként, hogy az Ö érdemére, és ne a mi érdem­telenségünkre tekintsen az Ítélő bíró. Benne bízva, az Ö megváltói halá­lában reménykedve, mi is tisztán, abban a »fehér ruhában«, melyet Ö adott nekünk, állhatunk meg az Isten színe előtt, mint megkegyelmeziet;' bűnösök, kárhozatból kimentett, Néki drága gyülekezet; Vámos József ÁLDOZAT. 1. Móz. 22, 1—14. »ÁLDOZD MEG« — szólt Isten Ábrahámhoz? annak egyetlenegy fiára, a szeretettre mutatva. — És Áraihám elindult. A legdrágább kincs­hez való ragaszkodás, az apai szeretet harcot vívott lelkében az isten- íélemmel, az engedelmességre való készséggel. — A hit csodája a Mórj­áig vitte Ábrahámot. Minden áldozatna kész, hogy bebizonyítsa Istenben való bizalmát és Hozzá való hűségét. — Az utolsó pillanatban Isten megállítja kezét. — Csak a hitet akarta látni, áldozatot nem kíván. »AZ ÉN SZERETETT FIAM, AKIBEN GYÖNYÖRKÖDÖM« — szólt Isten Jézusra, Egyetlenegyére mutatva. Azután elindította a Golgotára vezető úton. Az Atya iránti engedelmesség, szeretet, a benne való feltét­len bizalom legyőzte a haláltól való irtózatos félelmet, és a keresztig vitte Jézust. — De Isten őt nem állította meg ezen az úton. Jézusnak a po­harat fenékig kellett ürítenie. Isten emberszeretete kész volt a legdrá­gábbat, az Egyetlenegyet halálra adni, megáldazni. Amit az embertől nem kívánt, maga megtette az emberért. ADJUNK HÁLÁT Istennek kibeszélhetetlen szeretetéért, hogy a Krisztus áldozatával bűneinket eltörölte és üdvösségünket meg­szerezte. VALLJUK MEG. hogy sokszor a magunk áldozataival akarjuk megszerezni jóindulatát és bebizonyítani iránta való hűségünket, evan­géliumát pedig kételkedéssel fogadjuk. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten Szentlelke Benne való őszinte bizalmat, reménységet és örömöt keltsen bennünk és tegyen ben­nünket késszé az engedelmességre. Mezősi György ^IBLIAOLVASÓ * HETI IGE: »Aki a bűnt cselekszl az ördögből van, mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.« (1. Jn. 3, 8.) Február 27t. Vasárnap — 2. Kor. 6, 1—10. Krisztus igaz tanít ványainak és egyházának ugyanaz a sorsa, mint Urának, de a szolgálata is ugyanaz: látszólag koldusszegény, de a való­ságban sokakat gazdagító és az örökélet ajándékozója az Isten kegyei- méből. Február 28. Hétfő — Jób. 1, 6—22. A sátán jód tudja, hogy az önzés és hiúság a leggyöngébb pontunk. Azért leggyakrabban ezekben támad reánk nyíltan vagy alattomosan. Vele szemben csak az tud megállni a hitben, Isten iránti hűségben, aki Jézust hívja segítségül. Március 1. Kedd — 5. Móz. 8, 2—5., 11—18/b. A gazdagság és a szegénység egyformán próbára teszi a hitet. Ben­nük tűnik ki, hogy valóban hiszünk-e, azaz, hogy »nemcsak kenyérrel ól az ember«, hanem sokkal inkább Isten igéjéből, Boddog ember az, akinek erős hite van. Március 2. Szerda — Zsid. 4, 14—18. Krisztus elszenvedett minden megkísérlést, ami csak megkörnyéke»- hét minket, de ö nem vétkezett. Ezért tud Ö megszánni minden bűnö* embert. Nincs is másutt mentség, csak Nála, Március 3. Csütörtök — Zsid. 12, 1—7. Isten gyermekeinek földi sorsa csak a kereszt lehet. Ebben is Jézus járt előttünk. Tőle ka-ptak erőt mindazok, ákik a hitben követték öt. Reá tekintsünk mi is és vegyük hálaadással, amit Isten hitünk próbájául ad. Március 4. Péntek — Zsid. 2, 9—18. Bűneink miatt életünk legnagyobb réti eg tető je a halál Mindvégig félünk tőle, mint az ítélettől. Mert tudjuk, hogy érdemiünk szerint vég­képp és teljesen az ördög hatalmába esünk. Vele szemben csak egy útja van a szabadulásnak: Jézus Krisztus, aki meghalt érettünk és haltai­mat vett az ördög és halál felett. Március 5i. Szombat — Jel. 20, 1—6. »A sátán meg fog kötöztetni ezer esztendőre,« *— vigasztaló ígéret ez. Megszabadul földünk a »rontás gonosz hatalmától«. Még. mielőtt Isten megvalósítja az új eget és új földet, nyilvánvalóvá lesz Krisztusnak és hűséges híveinek fölénye és dicsősége a gonoszok Deüettj Csonka Albert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents