Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-09-04 / 36. szám

1955. SZEPTEMBER 4. XX. ÉVFOLYAM, 36. SZÄM 0 R 5 Z A GO S' E V A N G ÉLI KUS HÉT I LAP ARA : 1,40 FORINT BIZALOM A KERESZTYÉN EMBERNEK Istenhez való kapcsolata kettős ágú: az egyik az ember hitbeli és szívbeli bizodalma Isten iránt a Krisztusban, a másik pedig Isten megbízása a keresztyén embernek a hitbeli állhata­tosságra, a felebaráti szeretetve és a Krisztusban való hithez méltó min­dennapos magatartásra. Az Istenbe vetett bizodalom alapvető fontosságú a mi evangélikus hitünk szerint. Isten igéje alapján hisszük és valljuk, hogy ez az egyedüli formája Isten felé fordulásunknak. Egyedüli, mert ez a bizodalom valóban kizárólagos: sem más felé nem irányulhat, sem másként nem közelíthet Isten felé. Az ilyen bizodalmát kívánja meg tőlünk az első parancsolat, azután az evangélium, de legfőképpen a Krisztusban megnyilatkozott isteni szeretet, mert ezt másként nem viszonozhatjuk, erre másként nem felel­hetünk, csak szívünk egész bizodalmát Istenbe vetve. Ez a bizodalom a bűnbocsánát, a megigazulás, az új élet dolgában éled szivünkben Isten Szentlelkéne'k indítására. Mert ezekben a dolgokban nincs számunkra emberi erő vagy lehetőség, amely makulátlanul Isten elé állít­hatna, egyedül csak a kegyelem, a szeretet és az igazság, amelyet Isten Jézus Krisztusban megmutatott és megvalósított — meg az az önfeledt, gyermeki bizodalom, amely hisz Isten igéjének és kinyilatkoztatásának. Luther szerint »a hit legnemesebb és legdrágább vonása, hogy szemét be­hunyva egyszerűen és boldogan mindent Istenre bíz«. Az igazi bizodalom ezért áll ellen minden hitbeli kísértésnek:' őszintén és egész szívével rá­hagyatkozik Isten ígéreteire és ígéretének valóra váltására: Krisztusra. Ezért tud minden bűnössége, gyarlósága, sőt: hitbeli kudarca ellenére is szilárd meggyőződésben lenni üdvössége felől, mert azt nem a maga ere­jéből, nem emberi jó cselekedetek által, hanem Krisztusért, hit által tudja és vallja magáénak. ISTEN MEGBÍZÁSA mihozzárik aj;, hogy »mivel bizodalmunk van ... a Jézus vére által, ...járuljunk Hozzá igaz szívvel,... és ügyeljünk egy­másra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett« (Zsid 10, 19—24). A keresztyén életnek ezért mindenkor kétféle irányát figyelhetjük meg: az egyik Isten felé irányul, s az imádságban lesz mindennapos gya­korlattá — a másik a felebarát felé irányul és a szeretet ezerféle cseleke­dete kínálkozik foglalatául. EBBEN AZ EGYMÁSKÖZTI SZERETETBEN ismét elmondhatjuk, hogy helye van a bizalomnak is, meg a megbízatásnak is. Az emberek egymááközötti bizodalmának keresztyén elkötelezését leg­inkább a nyolcadik parancsolatban kereshetjük, de nem kevésbé alapja ennek Isten Krisztusban megmutatott és nem személyválogató szeretete. Mert ha Ö, aki mindenkinél jobban ismeri az embert, nem tett különbséget közöttünk, hanem egyszülött Fiát mindnyájunkért odaadta, mi módon tehetnénk mi különbséget egymás között? A NYOLCADIK PARANCSOLAT magyarázatában, Luther alaposan kitágítja ennek a parancsolatnak a hatását és annak !keretéül az embertárs becsületét teszi meg. Nem arról van itten szó, hogy leplezzük embertársaink bűnét vagy hibáját, vagy akár csak tévedését. Isten igéje még ilyen for­mában sem kíván tőlünk képmutatást. A nyolcadik parancsolat a hamis tanúbizonyságról beszél, és ezért mondanivalója az indokolatlan, helytelen, bűnös bizalmatlanság ellen szól. Természetesen van mondanivalója arra az esetre is, ha a bűn vagy hiba nyilvánvaló és keresztyén kötelességünk annak megfeddése. Ebben az esetben is óvakodnunk kell a hamis tanúság­tól. A helyes, az igazi tanúskodás az igazság mellett az, ha figyelmeztetjük felebarátunkat vétkére vagy tévedésére — őt és nem mást! — és igyek­szünk szeretettel, tapintattal a helyes útra téríteni. A parancsolat nem is azt kívánja, hogy a törvény előtt ne teljesítsük kötelességünket, de int, hogy mindig az igazat mondjuk s ezzel megtiszteli, megbecsüU a törvény mun­káját is. A parancsolat érvényét leginkább mindennapos életünkben kell meg­szereznünk, ott ahol elsőre szinte feleslegesnek is véljük. Holott a bizalom, az egymás közötti, emberi bizalom emberi életünknek egyik legfontosabb velejárója. Voltaképpen öntudatlanul gyakoroljuk is szüntelenül: amikor például vonatra ülünk, megbízunk a tervezőben, a kivitelezőkben, akik a vonatot, a kocsikat, a vasutat építették, a mozdonyvezetőben, a pálya­őrökben, a forgalmi tisztviselőkben, a menetrendben — és csak ezt az egy példát is sokáig sorolhatnánk, hogy mindenkit felsorakoztassunk. A BIZALOMNAK ereje van az életben. Vegyük például a családi életet. Arról most ne is beszéljünk, hogy hány családi tűzhely hűlt ki oktalan féltékenység miatt, vagy hány családi életet keserített meg a szüntelenül egymás léptét vizslató bizalmatlanság. Gondoljunk arra, hogy milyen óriási a jelentősége a bizalomnak a gyermekek nevelésében. Milyen sok gyermek serdül mord és önző felnőtté, mert gyermekkorában kételkedtek szavai­ban, hazugnak tartották, hány serdülő kamasz csúszik ki. a nevelő-vezető kézből, mert az bizalom nélkül próbálja a kantárt tartani? Szülök, ez is a nyolcadik parancsolat körébe vág! S viszont hány szülő tanúskodhat arról, hogy milyen jó befektetés a bizalom, amelyet a szülő készséggel előlegez gyermekének. Annak szívében megértés éled. megérzi a szeretetet és őszin­tén viszonozza is. Sok gyermek maradt halálig hű barátja és bizalmasa szülőjének, csak azért, mert az kezdettől fogva megbízott benne és szabad­jára engedte — gyakran aggódó szívvel, mindig figyelő lélekkel, de biza­lommal. A LEGKISEBBRŐL most tekintsünk a legnagyobbra. Az emberiség életének rga egyik leggydkrabban használt és legszívesebben emlegetett• szava a bizalom. A népek közötti kapcsolatok új korszakát jelenti ez a szó, amelynek első lépteit aggódva és reménykedve figyelte az egész világ s melynek első gyümölcsei a szemünk láttára érnek meg. Vajon a nemzet­közi kapcsolatokban érlelődő bizalomban nem Isten nyolcadik parancso­latának valóra válását kell-e látnunik? Az emberek szerte a világon öröm­mel üdvözlik azt az új légkört, ami a genfi kormányfői találkozó után kezd kialakulni, a nemzetközi életben a bizalom légkörét. A keresztyén­emberek az elmondottak alapján úgy gondolkodnak erről, mint az emberi kapcsolatoknak Isten előtt kedves formájáról, mint olyan gyümölcsöző be­fektetésről. amely az emberiség életében bizonyára gazdag gyümölcsöt fog teremni. Ez az új út az, amelyről bízvást mondhatjuk, hogy a háború el­kerülésének útja. Isten, a Békesség Istene áldja meg a világ népeinek a bizalom útján való járását! AZ EGYMÁSRA VALÓ HELYES UGYELES, amely a szeretetre és a jó cselekedetekre buzdít fel, éppen az eniben bizalomban valósul meg. F.z nem vetélytársa az Isten iránti bizalomnak, nem is szerzője vagy köz­vetítője az örök életnek, hanem mindennapos földi életünknek megszépi­téje, megkönnyítője és — megjobbítója. Mert a család életében éppen úgy, mint az egész emberiségében — s természetesen e kettő között min­den fákon — az egymásnak előlegezett bizalom a jó megkeresésének és megtalálásának az útjává lesz. Ezen a ponton válik Isten megbízásának közvetítőjévé nekünk keresztyéneknek, akiket Isten azzal bízott meg, hogy az evangéliumról tanúskodjunk szavunkkal és életünkkel. Az emberi biza­lom pedig tanúság az abba az Istenbe vetett bizodalomról, aki mindnyá­junkat szeret a Krisztusban. Zay László A hit cselekedetek nélkül halott Rímünk a Szentháromság ünne- pe utáni 13. vasárnapra előírt oltári és szószéki igék közös mon­danivalóját foglalja össze. Egyese­ket talán megdöbbent ez a cím, mert emlékeznek még az egyház­történeti órákról arra, hogy Luther milyen határozottan vallotta Pál apostollal: »...az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül« (Rm 3:28.). Az apostolnak is, meg a reformá­tornak is erőteljesen kellett a maga idejében ezt hangsúlyozni. A fari­zeusok törvénytiszteletéből fakadó törvényeskedése már odáig fajult, hogy érdemnek tulajdonították, ha a törvény valamelyik pontját megtar­tották. Gondoljunk csak a péidázat- beli farizeus imádságára (Lk 18, 9— 14.). — A középkori keresztyénség ezen a ponton még tovább ment, amikor úgy vélte, hogy érdem, sem kell, hanem egyszerűen pénzzel biz­tosíthatja magának az üdvösséget. Amint tudjuk, a reformáció közvet­len megindítója a bűnbocsátó cédu­lák árusítása volt. Ezek terjesztői ellen támadt Luther, amikor 95 té­telét 1517. október 31-én kiszögezte a wittenbergi vártemplom ajtajára. A címben foglalt üzenet inkább Jakab apostolnál található meg, mint Pálnál. Jakab már látta az első gyülekezetek életének azt a veszedelmét, hogy egyesek tévesen értelmezik a hitet. Ügy tanítanak és úgy viselkednek, mintha a hit mente­sítené őket embertársaikkal szembeni kötelezettségeiktől. Ezért írja Jakab apostol: »Azonképpen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.« (2, 17.). Ez az igehely c^ak látszólag van ellentétben Pál apostol előbb említett nyilatkozatát val. Igaza van Pálnak, amikor azt mondja, hogy hiábavaló minden jó- cáelekedet, minden kegyes gyakor­lat, minden emberi jóigyekezet. Mindez nem elég ahhoz, hogy üd­vösségre jussunk, hogy Isten szemé­ben igazak legyünk, hogy »megiga- zuljunk«. Ehhez Jézus Krisztusba vetett élő ■ hitre van szükségünk. Ugyanakkor azonban igaza van Ja­kabnak is, amikor azt mondja, hogy halott az a hit, amelynek cselekede­tei nincsenek. Ez azt jelenti, hogy Jézus Krisztusba vetett hitünket embertársaink cselekedeteinkből is­merik meg. A hivő keresztyén ember Krisz­tust úgy szolgálja, hogy a feleba­rátjával jót tesz. Téved az, aki azt gondolja, hogy a hite magánügy, amely kizáró­lag őrá és legfeljebb még Jézus Krisztusra tartozik. Nincs igazi hite annak, aki csak önmaga üdvös­ségéért imádkozik, . esetleg még templomba is.jár és Bibliát is olvas, de nem akarja észrevenni a körü­CSAK EGYSZER Munkába mentem. Fáradt motorok Vártak már rám a műhelyasztalon,, futott az idő, siettem nagyon. Közel volt már az utolsó sarok, mikor utamba akadályt lopva munkát zenélő léptem ritmusát valami hirtelen megállította. Egy macska volt az — cseppet sem csodás, zöldszemű s tarka, mint ezernyi más, de hogy nyugodtan szaglászott felém és nem szaladt el, valami ösztön egyszerre arra vitt, hogy könnyedén megsimogassam. Ott ült a kövön, s szeméből hálás, furcsa fény pa­rázslóit. Továbbmentem, de visszanézve még láttam, ahogyan foltos, nagy fejét a következő kedveskedést várva a hideg kőhöz hozzádörgöli. S e pillanatban belémnyilallott árva embersorsoknak nagy nyomorúsága: amíg lelkűket szürkévé öli a testvértelenség, s várják elcsigázva a koldusmód’ egyszer szerető kezet, s amikor többet kellene már adni, hogy nem tudok mellettük megma- maradni — sorsukra hagynom őket hogy lehet? Bodrog Miklós lőtte élő emberek problémáit és nem hajlandó jó szívvel segítségére lenni embertársainak. Jézus maga mond­ja el, hogy az utolsó ítéletkor az embertársainkkal való jócselekede­teinket fogja vizsgálat tárgyává tenni (Mt 25, 31—46.). A keresztyén ember, jócselekedete azonban nem valami magára kény- szerített tevékenység, amit valami babonás félelemből tesz meg, mert azt reméli, hogy így kiérdemelheti az Istennel való békességet, az örök üdvösséget. Az ilyen magatartás el­len hadakozott Pál apostol és a re­formátorok, sőt Jézus Krisztus is, amikor leleplezte a képmutatókat, kárhoztatta a színből hosszan imád­kozó, ■ de embertársaikkal szeretet­lenül bánó embereket. A keresztyén jócselekedet az élő hit gyümölcse. A hivő embernek Istennel való kapcsolatát az ember­társai iránti szeretetén, jócselekede­tén mérhetjük le. Az élő hit mindig megtenni a maga gyümölcseit. A hivő ember nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy ne tudna jót csele­kedni. Aki azonban halott hitet hor­doz magában, annak ettől a lelki hullamérgezéstől megmerevedik az élete és alkalmatlanná válik a jó cselekvésére. Hány keresztyén ember és hány keresztyén gyülekezet lehet ma is, amelyről Krisztusnak azt .kell meg­állapítania, amit a szárdiszbeli gyü­lekezetről és annak vezetőjéről mon­dott: »...az a neved, hogy élsz és halott vagy« (Jel 3, 1.). A te gyüle­kezeted, kedves Olvasóm, és Te ma­gad is nem vagy-e ilyen? Vizsgál­juk meg a magunk hitét az ige fé­nyében, cselekedeteink mérlegén. A hitből fakadó szeretet gyakorlása a legnagyszerűbb keresztyén élet­szolgálat. Imádkozzunk élő hitért, hogy tudjunk jót tenni a körülöt­tünk élő emberekkel! Jávor Pál Egyházi élet Jugoszláviában A Lutheránus Világszövetség vi­lágszolgálatának végrehajtó bizottsá­ga augusztus 15—17. között Jugoszlá­viában, Ljubljanában tartotta ez évi gyűlését, Paul C. Empie, az Észak­amerikai Lutheránus Egyházak nem­zeti tanácsa igazgatójának elnökleté­vel. A gyűlésen részt vett C. Lund- Quist, a Világszövetség ügyvezető tit­kára, H. Hauge norvég lelkész, a bi­zottság titkára, Harry Johanson, a svéd egyházi segélyszervezet igazga­tója. F. Herntrich hamburgi profesz- szor, a német evangéliumi egyházak tanácsának tagja, dr. H. Schuh, az amerikai lutheránus egyház elnöke és mások. A bizottság az 1955—56. évi lutheránus segélyprogi-amot állította össze. A jugoszláviai református egyház augusztus 16—18. napjain Feketicen tartotta ez évi zsinatát, Ágoston Sándor püspök és Józsa Lajos orszá­gos gondnok elnökletével. A zsinat megnyitása előtti napon istentiszte­letet tartottak, amelyen az igét Póth Lajos szabadkai lelkipásztor hirdet­te, majd a zsinati tanács ülésezett. Este úrvacsorái előkészítő volt a templomban. Ez alkalommal Sipos Mihály horvátországi esperes, ko- rogi lelkipásztor prédikált. A zsinat megnyitása előtt tartott' istentiszte­leten Ágoston Sándor püspök hir­dette az igét, az úrvacsorái ágendát Csete István esperes, feketici lelki- pásztor mondotta. A zsinaton megjelent és több elő­adást tartott Eduard Schweitzer zü­richi teológiai professzor. Előadást tartottak még Berta Imre baranyai esperes; csuzai lelkipásztor, Baksa Árpád, bánáti esperes, belgrádi lel­kipásztor Varga Sándor laskói lelki-' pásztor, Narancsik Pál kopáosi lel­kipásztor. A gazdagító ismeret szolgálatában A megismerés gazdagít. Nem kell ezt különösebben igazolni. Amikor bekapcsolod a villanyfőzöt, felkat- tintod a rádiót, amikor reggel villa­moson vagy autóbuszon munkahe­lyedre igyekszel, vagy sötét éjsza­kában biztonságosan haladsz a jól kivilágított úton otthonod felé, ami­kor éppen napjainkban arról olva­sol az újságban vagy hallasz a rá­dióban, hogy az atomkutatás milyen perspektívát nyit az emberiség előtt — nem vonod kétségbe, hogy van-e értelme a kutatásnak, vizsgá­lódásnak, tanulásnak, az ismeret növelésének. Volt olyan időszaka az egyház életének, amikor a megismerés gazdagító erejéről beszélni nem volt ájánlatos. A középkori egyházi ha­talom teljes súlyával és minden eszközével igyekezeti megakadá­lyozni a megismerés munkáját. A tudatlanság és a szegénység olyan fegyvertárénak bizonyultak, ame­lyek segítségével tartósítani lehetett az egyház uralmát a tömegek felett. — Ebben az időben is voltak Isten- nek becsületes bizonyságtevői, akik harcbaszálltak az emberi méltósá­gért: a kutatás szabadságáért és a megismerés jogáért. Sokan életük­kel fizettek magatartásukért. — A reformáció hatalmas lendülete hoz­ta meg a változást. Amerre diadal­masan előrenyomult, nyomában egymásután gyulladtak ki a tudo­mány lámpásai: kutatás, tanulás, könyv, iskola stb. Néha úgy • egye­sült a tudós és az evangéliumi ige­hirdető egy személyben, hogy ma nem tudjuk, kit tiszteljünk benne elsősorban. — Egyházunk ma is a reformáció örököseképpen a gazda­gító ismeret szolgálatában jár. He­lyeslője, támogatója és inspirátora akar lenni a megismerésre irányuló minden komoly igyekezetnek. Ez szolgálatához tartozik. Még egyéb is tartozik az egyház szolgálatához. Szólnia kell arról is, hogy a megismerés valóban csak az emberiség gazdagítását' szolgálhatja. Nem felesleges szó ez. A megisme­rés útján hatalmas lépéssel előre­haladó ember a legutóbbi időben is sokszor adta tanúságát annak, hogy az ismeretet másképpen is lehet használni. Halál, szegénység, beteg­ség, fájdalom is lehet a következ­ménye. Isten a megismerés drága lehetőségét nyilván nem erre bizto­sítja az ember számára. Csak egy célja lehet: a szolgálat. Embertár­sam életét boldogabbá, szebbé, bé­késebbé és örvendezöbbé tenni is­meretem által. Az egyháznak egyébként sajátos szolgálata van: a Krisztus isme­retével gazdagítani . a világot. A Krisztus ismerete hatalmas gazdag­ság birtokába juttatja az embert. Benne feltárul előttünk az Isten teremtő erejének gazdagsága, a teremtett világra vonatkozó terve. Az Atya gondviselő szeretetének ezer megnyilvánulása mindennapi életünkben és környező világunk­ban Általa lesz ismertté számunkra. Emberekhez lehajló szeretete, meg­váltói halála megnyitja szemeinket az Isten embermentő szeretetének szélessége, mélysége, magassága meglátására. Feltámadása az új élet kezdésének drága lehetőségét bizto­sítja számunkra. Eljövetelének ígé­rete pedig a feltámadás, új ég és föld, és az örök élet csodálatos per­spektíváját bontja ki a hivő ember előtt. A Krisztus ismeretének gazdagsága felülhalad minden em­beri megismerést. Ennek a gazda­gító ismeretnek a szolgálatára ren­deltetett az egyház. Ezt a szolgála­tot kell hűségesen elvégeznie, mi­közben örömmel végzi szolgálatát az ember és világa megismerésének ügyében is. Mezősi György n ••• AZ ELKEZDETT BIZODALMÁT MINDVÉGIG MEGTARTJUK" (Zsid 3,14.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents