Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1955-08-28 / 35. szám
2 EVANGÉLIKUS ÉLET tjYÜLflCtZfTI 1955. augusztus 38. — Szentháromság u. 12. vasárnap »Isten igazit meg« — Ézs 54, 1—10 — Mk 10, 11—37 — Rm 9, 15—16 A VIRÁGOK ILLATÁT ezer változatban énekelték már meg szerelmes költők és versfaragó szerelmesek, de a szőlővirágról s illatáról vajmi keveset olvastam. Pedig ha van költői tolira érdemes illat, ez az. Állj meg egyszer Somogyország szívében, itt Tabon a szőlőhegy oldalában,virágzó szőlőtőkék között, míg alattad somogyi hegyek-dom- bok tövén ül Tab, mint fészkén a madár, érezni fogod ezt a megfoghatatlanul finom, kesernyés, mégis oly édes, bódító illatot, a szőlővirág illatát. Áüeng ez az illat szerelmen és történelmen, hétköznapon és ünnepen. Jó öreg Szalay Mihály mély szava bong most mögöttem: »Szöllő virága, szöllő virága, Édes illatú, mint az ő haja, Tudod-e, hogy már minden hiába, Kincs hozzám meleg, biztató szava.* Fiatalkori verséből idéz így — előttem pedig a fészkét rakó fiatal Tab jelenik meg, mit meleg, biztató szó nélkül vetett ki magából Felvidék s hozták magukkal szerelmüket az ősi föld iránt, de hajtotta őket még nagyobb szerelmük Jézus iránt, mint egykor messzi eleiket, a huszitákat hősi szerelmük a kehely iránt. 1700 TÁJÁN történt ez, amikor a hitük miatt üldözött csoport lelkészük, Velits Péter vezetésével menedéket keresett s a földesúr az akkor még pusztát, Tabot jelölte ki nékik »szabad tagul«. Ez a gyökere a ma oly virágzó járási székhelynek. Az ősi szerelem hántásának nemcsak fájdalma kísérte őket, de a szívek új sébet is kaptak. Alig fél század múlva a veszprémi püspök kemény üldözésbe kezd ellenük. Vezetőiket magához idézteti, tanítójukat elmozdíttatja s az ő ás- kálódásának eredménye az is, hogy akkor immár harmadik lelkészük, Velits Péter és Tomcsányi György után Mausenitzius János menni kényszerül. Az üres parókiára és imaházba pedig befészkelte magát egy Menykő Mihály nevű barát. Ez a tény mennykőként hathatott a tabi atyafiakra. Ezúttal az asszonyokban mozdult meg a hit ősi szerelme. Sulyovszky András evangélikus fölJmű dánom temploma desúr feleségének vezetésével a tabi asszonyok kiseprűzték a barátot. A NYUGALOM helyreállt. Ez a harc hitük mellett az első tabi istenházáért is folyt, amelyet a letelepülőknek első dolguk volt érkezésük után felépíteni. Ennek az imaháznak a helye ma mér ismeretlen. II. József uralkodása idején tűzvész pusztította el. A második TABI ISTENHÁZÁT, torony nélküli imaházat, Calisch evangélikus földesúr építtette fel saját fundusán. Ez hamarosan kicsinek bizonyult s a hívek Krizsán Pál lelkész (1797—1807) vezetésével megnagyobbították s tornyot emeltek hozzá, szép magasat, fazsindelyes csúcsán kétfejű sassal. Közben, a bővítés alapósásakor kerültek napvilágra a gyülekezet régi patró- nusainak sírboltjai. A második templomot is tűzvész pusztította el 1840-ben, amikor a falu nagyobb része is a veszedelem áldozatául esett. A harangok megolvadtak. Csak az oltárt és orgonát tudták bátor hívek megmenteni, darabonként hordván le a torony alá. A szalmatetős papiak s az egyházi épületek leégtek. Az anyakönyveket Kis János lelkész élete kockáztatásával mentette meg. A harmadik tabi istenháza még az év őszén felépült. Költségeit összeadták. Ez a mai templom, de nem minden viszontagság nélkül áll úgy, ahogyan ma áll. Utolsó előtti nagy renoválása 1933-ban volt, amikor Gyarmathy Ferenc lelkész irányítása mellett az ősök örökségét tisztelve szépítette meg a gyülekezet. LEGUTÓBB pedig kettős újításon ment át. 1951-ben Séndy Gyula tervei szerint festették ki s építették meg gyönyörű barokk szószékét és oltárát, melynek hatalmas, művészi Oltárképe két évtizeden át a kőbányai lelkészi hivatalt díszítette s onnan került az Egyházegyetem közvetítésével a tabi templomba. Alig élvezhette a gyülekezet megújított templomát, amikor a szószéknél a legveszedelmesebb gombásodás (a könnyező gomba) ütött ki. A gombátlanítási eljárás nem éppen költői, de erejét jól megmérő feladat elé állította a gyülekezet költő papját, Jakus Imrét, s noha a munka még csak a templom belső terében fejeződött be, máris több pénzt emésztett fel, mint egy átlagos átépítés. Az anyagilag megszorult gyülekezetét az ország evangélikussága segítette meg az 1955 januári templomépítési offertó- riummal. A GYÜLEKEZET HÁROM TEMPLOMA tükrözi magát a gyülekezetei is. Az ige ősi szerelme százados buzgalom szívükben. Kiüldözés és pátens, tűzvész és gombásodás sokszor mondathatta volna ezzel a néppel a szőlővirág dalának kesernyés ízét: »minden hiába«. Ök azonban az »édes illatot« érezték, a hit édes illatát, mely az ige szerint a mi életünk törékeny cserépedényében van. Ezért van, hogy ma nem csak az idő hosszmetszetében beszélhetünk három templomról. A tabi gyülekezetnek a ma keresztmetszetében is három temploma van. Az anyagyülekezet mellett két filiában: Bedegkéren és Torvajon is áll a templom. Az ige hirdetésének nem csak folyamatossága van, hanem szélessége is. A két, templomos filia mellett Lullán, Sérsekszőllősön és Zalán is folyik a lelki gondozás. Nemcsak szőlővirág illatú alkonyon gondoltam végig a tabi gyülekezet történetét. Szekereztem egy alkalommal 14 kilométert Tabról Bedegkérre, havas, csípős, disznótoros, sötét decemberi hajnalon. A fák, mint középkori kísértetek, meregették száraz ágkarjaikat s a hideg ellen kevés volt a kettős bunda. Akkor gondoltam arra, hogy a gyülekezet ősi, fóliáns krónikájának forgatása mellett itt különösen megtapasztalható, hogy nemcsak Isten szerelmének, de a szolgálatnak is megvan a szélessége, hosszúsága, mélysége és magassága. Koren Emil Megjelent! Liturgikus rend Lelkészt szolgálat III. részben átdolgozott kiadás Fűzve, fehér kartontáblában ....... 10,“ Ft Kötve, fekete félvászon . 18,— Ft Evangélikus Egyetemes Sajtó- osztály Budapest, Vili., Puskin u. 13. Csekkszámlaszám: 330.378 AZ ALBERTI gyülekezet közgyűlése augusztus 21-rén elhatározta, hogy öreg-temetőjében ravatalozót épít. E célra augusztus 28-án áldozati vasárnapot tartanak és kérik a hivek jószívű adakozását. A gyülekezet a tavalyi templomrenoválása után idén tavasszal rendbehozatta a templom belsejét 25 eze'r forintos költséggel. Két új templomablakot a gyülekezet két asztalos-tagja adományozott, néhány gyülekezeti tag áldozatkészségéből pedig 25 méteres templomi szőnyeget vásároltak. A NAGYMÁGOCSI egyházközségben augusztus 14-én, a délelőtti istentiszteleten és közgyűlésen iktatta hivatalába Szlovák Pál esperes az egyházközség újonnan választott gondnokát, jegyzőjét, számvevőszéki tagjait és az egyháztanács 26 tagján. Ez alkalommal helyezték el az elavult fa-oltár hátterébe, az egyik most megválasztott presbiter ajándékaképpen, egy fémlemezzel burkolt fakeresztet, amely az oltárképet helyettesíti a templomiban. GYENESDIASON augusztus 15— 19-ig megtartották a hetedik nyári lelkésztovábbképző konferenciát. Az esti áhítatokat D. Dezséry László püspök és Káldy Zoltán esperes tartották. Igehirdetők voltak: Deme Károly, Teke Zsigmond és An- dorka Sándor lelkészek. Előadásokat tartottak: Virág Gyula, Schultz Jenő, Szabó Gyula, Kalavszky Kálmán. Martos Ödön lelkészek, Fülöp Dezső és Káldy Zoltán esperesek és D. Dezséry László püspök. A konferencia légköre rendkívül testvéries volt, a lelkészek odaadással szentelték magukat a tanulásra. A LÉBÉNYI gyülekezet újonnan választott felügyelőié*,, Németh Miklóst augusztus 14-én, vasárnap isten- tisztelet keretében iktatta felügyelői tisztébe Weltler Rezső esperes. A gyülekezet terűbe uetíe új temetői ravatalozó építését, amelynek költségeire rövid idő alatt 10 ezer forintot gyűjtöttek. Ezenkívül építési anyagokkal és munlkafelajánlással segítik I az építkezést. Az ÖSAGÄRDI gyülekezet ötezer forintos költséggel megújította orgonáját. Az újjáalakított orgona átadási ünnepségén, auguszus 14-én, Harmati Béla lelkész hirdette az igét. Orgonaszámokkal és szavalattal közreműködtek Holicza András, Sohan András helyi kántorok, ifj. Harmati Béla teológus és Harmati Éva, CSALÁDI HÍREK: Scholz László budapest—zuglói lelkészt és feleségét, Ulreich Lujzát, Isten ötödik gyermekükkel áldotta meg. Neve: Mária. Bojtos László ny. lelkész, a Soproni Alsó Egyházmegyének sok éven át volt esperese, hosszú kínos szenvedés után Vadosfán elhunyt. Temetésén Sümeghy József vadosfai lelkész hirdette Isten vigasztaló igéjét. Id. Turcsek Mihály, az alberti gyülekezet 61 éven át volt harangozója — akiről lapunkban annak idején megemlékeztünk —, 81 éves korában elhúnyt. „ Özv. Omazta Béláné, sz. Takács Etelka, a szarvasi Nőegylet volt elnöknője, 88 éves korában, hosszú szenvedés után elhúnyt. Léky Gyula ny. tanítóképzőintézeti tanár, a budavári egyházközség presbitere 75 éves korában elhúnyt. Nagy részvét mellett temették a Farkasréti temetőben. Neuhauer K. Ernő bikali általános iskolai igazgató, volt bikali lévita, 37 éves korában Pécsett váratlanul elhúnyt. Augusztus 4-én temették el Gerényesen édesapja mellé. CSEKKLAPOT mellékeltünk lapunk e heti számához azért, hogy olvasóink előfizetésüket annak fel- használásával — amikor esedékes — megújíthassák. Kérjük, hogy a feladó nevét és lakcímét mindig olvasható nyomtatott betűkkel írják. Harmonium, négy oktávoe, térdregiszteres, eladó. Cím: Budapest, XII., Böszörményi út 13, V. 3. Telefon: 352—354. FILLENTÖ Irta : MÓRICZ ZSIGMOND 1/olt az én kis pajtásomnak, »FillentőneSk« “ más neve is, de már arra nem is emlékszem. Csak így hívtuk őt, mert sose mondóit igazat. Mikor pedig erősen ráripakodtak egy-egy hazugság után, lesütötte kis leonetk fejét s rendesen azt dunnyogta: — En nem hazudok. — Hát? — Csak fillentettem. t A sok füllentés után rászáradt a fMentő név s még a tanító úr is így szólította: — No, fiüentő, tudod-e a leckét? Amire ő rendesén azt fillentette, hogy: — Tudom. Pedig bizony nem tudott 6 soha egy leckét sem. Hanem ezért kifüllentette magát a legnehezebb kérdés után is, mert ehhez aztán úgy értett, hogy mindenki bámult rajta. Még a tanfelügyelő is azzal jött idkolát látogatni, hogy: — Na, hadd lássam, hol az a híres füllentő. A mi kis pajtásunk, felállott, borzas fején százfelé meredezett a kócos haj s pisze orrát Olyan komikusán rángatta, hogy mi, többiek, rögtön elkezdtünk vihogni. Még a tanító úr is mosolygott a bajusza alatt, de a tanfelügyelő úr nem hiába volt vaskalapos, komoly maradt. — Hát te vagy az? Miért nem fésülködtél ma, fiam? — EésüJtködtem én — füllentett ő egész komolyan, mi pedig vígan lestük, mi fog ebből kisülni. — Ne hazudj! — szólt a tanfelügyelő úr, •ki még nem volt hozászokva, hogy kell a kis fillentővel beszélni. — De igen, édesanyám fésült meg, van neki egy aranyfésűje, amit a királytól kapott ajándékba. A nagyszaSkállú úrnak egész elnyúlt a képe bámulatában erre a nyilvánvalóan képtelen hazugságra. A tanító úr odafordult hozzá s így szólt mosolyogva: — Nincs is édesanyja, egész kicsi baba volt, mikor meghalt, most a falu tartja sorkoszton, mindenki szereti, mert különben jó gyerek és igen mulatságosan tud füllenteni. A tanfelügyelő úr soká komolyan nézett rá s így szólt: —i De kisfiam, te már elég nagy vagy áhhoz, hogy belásd, senki sem. él hazugságból, sőt dz Isten legjobban bünteti azt, aki hazudik. Hát miért nem szoksz le erről a csúnya, rossz Szokásról? Látod, pajtásaid sohasem hazudnak, senki sem hazudik, hát te miért teszed. Jobb volna, ha a leckéd megtanulnád és szorgalmas, okot ember lenne belőled. — Megtanulok én minden ledkét — mondta bűnbánó arccal fillentő. — Igazán, mohát akkor mondd meg nekem, hallottad-e hírét az igazságos Mátyás királynak? — Hogyne. — Na, beszélj valamit róla. Az egész iskola fillentő felé fordult, úgy lesték ragyogó szemmel a gyönyörű feleletet. Ö pedig elkezdte: — Tegnapelőtt kimentem az erdőbe (halk kacagás hallatszott, mert a falunk határában nincs is erdő, sehol sincs, csak arra a módi hegyeken) és ott minden fára fel volt írva krétával, hogy itt járt Mátyás király és az utolsó fához oda volt kötve a kolozsvári bíró és Mátyás király egy vastag nádpálcával fenekelte, amiért édesanyámnak nem engedte, hogy fát szedjen az erdőben. Dűltünk a kacagástól jobbra-balra. Az iskolai rend teljesen felbomlott, hahotáztunk, znsongtunk, a könyveket csapdostuk, a tanító úr is kacagott, a tanfelügyelő úr is kacagott. Csák a fillentő volt komoly s úgy nézett előre, mintha tiszta színigazságot mondott volna, mikor pedig látta, milyen sikert ért el, szelíden elkezdett mosolyogni. De hát ha mégolyán mulatságos uolt is a vizitáeió így, a tanfelügyelő úr belátta, hogy fillentővel szemben nem tudja megőrizni a komolyságát. Ketten nem férnek egy csárdában, hát szépen kiparancsolta a gyereket az iskolából. Meghagyta neki, hogy iskola után maradjon benn, mert beszélni valója lesz vele. Aztán elérkezett a vizitáeió komoly része, de erről nem beszélek, nem volt mulatságos, sőt rámnézve szomorú emlékű, mert ékkor történt velem meg, hogy a 'krumpliról semmit sem tudtam felelni. De akármilyen komoly is volt ez a délelőtt, mégis arra voltunk legjobban kíváncsiak, hogy vajon mit áikar a tanfelügyelő úr fillentővel iskola után. Szerencsére tanítóné asz- szony ott fogta fillentőt vizet merni a kút- ból, mert most, hogy az egész iskola le volt foglalva, nem volt segítség; hát így fillentő uram csakugyan bevárta az iskola végét s szépen berendeltetett a tánfelügyelő úrhoz. Mi nem bírtunk szétoszlani, a kapu előtt csoportosan vártuk, mi lesz, hogy jön ki fillentő, biztosra vettük, hogy őt fogják elrakni a mai feleletért. Egyszer jön ki. Komoly volt és csendes, mikor a tornácról lejött. — No — mondogatták — jól kikapott — és nevettünk rajta. De amikor körülfogtúk s száz kérdéssel támadtuk meg, visszakapta a régi hamis- szemű fillentő arcát és hozzáfogott mesélni: — Tudjátok, azért hívott be a tanfelügyelő úr, mert meg akart prezentálni, amiért olyan jól megnevettettem. — Ne fillents — kiabáltunk. ■— De bizony, azt mondta, hogy máskor is ilyen jó legyek, adott egy narancsot, a tanítóné asszony egy pohár kávét, meg kalácsot, azért voltam olyan soká, mert ezt mind meg kellett enni. A hallgatóság egyrésze kacagott, másrésze hitt néki. — Bizony, akár hisziték, akár nem, adott egy hatost is emlékül. — Hol van, hol van? Mutasd meg! A kis fillentő elkezdett a zsebében 'kotorászni, egyszer csak felderül az arca. — Nagyszerű, hisz azt már elköltöttem a botba. Kovács Zsuzsi is evett abból a cukorból, amit vettem. Ezzel aztán be volt fejezve az ügy. Kovács Zsuzsi éppen betegen feküdt odahaza, nem is volt iskolában. így beszélt fillentő koma mindig, még véletlenül sem mondott igazat soha. De rossz szándékból nem hazudott, csak tréfából. Örökös tréfa volt az egész élete, azért szerelte mindenki. Es azért is, mert az is tréfa volt neki, hogy magára vegye akárkinek a hibáját. En is hálával és nagy szeretettel emlékszem rá egy jó tettéért. Nálunk volt egy téli délután. Bent játszottunk a kis szobában. Ott volt a pohárszék is és hogy, hogy nem, egyszer leütöttem szele Skedésböl a nagyanyám legkedvesebb kávéscsészéjét. Ügy szerette azt, hogy sohse ivott másból, sőt azt mondta nekünk, gyerekéknek, hogy beteg lenne, ha eltörnék. És az bizony eltört, négy-öt darabban hevert a földön. Elsápadtam a nagy ijedségtől és síri csend lett a szobában. Odaát nagyanyám meghallotta a csörömpölést s a hirtelen csendet és bejött vésztjósló arccal. — Mi az? Meglátta szegény a cserepeket s az én fakó arcomat és mindent kitalált. — Mit tettél? — mondta hangosan. Ekkor előállt a kis fillentő. — En tettem — mondta csendesen —, meg akartam mutatni, hogy meg tudom az orromon tartani, mint a szerencsi cirkuszban a komédiás. Felemelte tömpe kis orrát s két karjával jelezte, hogy tűoart egyensúlyozni. Olyan komikus volt, olyan mulatságos, hogy haragos nagyanyám elkezdett -mosolyogni és barackot nyomott a fejére. De azért láttam, hogy mindent tud s uzsonnáikor fillentő kapott kávét, nem én. Mikor pedig ócska, nagy embertől örökölt ködmönében elment, mint egy kis manó, azt ■mondta nékem nagyanyám: — Jobb fiú ez a kis fillentő nálad! S olyan mélységes szemrehányás volt a hangjában, hogy egész éjjel sírtam■ utána. De a kis fillentőt még jobban szerettem. Az egész falu szerette. Kézről kézre adták, me- séltették, kukoricahántáskor, fonóban, dörzsölőben ő volt az első személy. Kifogyhatatlan volt a mulatságos ötlete; kivált mikor beletanult a nagy emberék dolgába s összevissza füllentett legényekről, lányokról mindenféle badarságot. Jutalmul úgy etették, mint a madarat, ami csak szemének, szájának ízlett. Igyekezett is kedvébe járni mindenkinek, mert ártatlan tréfákkal ugyan, de alaposan ki tudott nevettetni valakit. Volt a faluban egy szörnyen fösvény asz- szony, Baloghné; ettől ritkán kapott valamit, legfeljebb sült krumplit, azt is akkor, ha már senkinék se kellett. Egy ilyen ebéd után beállított a fonóba fillentő pajtás. Beszélget, beszélget s csák nyalogatja a száját, mint a kutya, ha jóízűen evett. Addig, addig, míg valaki észrevette: — Eh, be jó ebéden voltál ma. Fillentő koma: — Bizony jón. — Ugyan kinél? — Baloghéknál. Három tál ételt ettem-, azért nyalogatom a számat. — No, beszélj már, mi volt? — Első tál; leves, jó tészta, friss kútvízbSl. Második tál: tegnap sült 'krumpli. Harmadik: pecsenye, harmadnapos sült tök. Még ma is emlegetik nálunk, ha nincs jő ebéd, hogy: — Ezután is nyalogatná fillentő a száját. Szegény kis fillentő, nem tudtuk meg, hogy milyen ember lett volna belőle. Jött egy irtózatos hideg tél s a senki gyermekének átjárta ringy-rongy ruháját. Beteg lett, gyulladást kapott s kilenc napra már az angyalok között keltett nevetést bizonyosam, mikor betoppant fíllentésre kész pisze orrocskájával. Utolsó szava is méltó volt egész életéhez. Nagy lázban lefogyva, meredező szemmel feküdt, én éppen ott voltam látogatóban; a bírónő állott mellette és ápolta a kis beteget, — Mit érzel, fiacskám? — kérdezte. Rávetette még egyszer hamiskásan a szemét. — Édesanyám itt volt az elébb, hozott bíró néninek arany guzsalyt, arany orsót, arany szöszt — ott van a másik szobában, nézze meg... A bíró néninek könny csordult le az arcán s kiment a másik szobába, megnézni az arany guzsalyt, arany orsót, arany szöszt. Mire bejött, a kis fillentő nem füllentett többet. Szegény kis pajtásom, mennyit emlegetjük. Mintha csak élne s olyan maradt volna, mint tűdkor volt. Hányszor mondtuk, ha valamelyik öcsém elbódorgott az igazság útjáról: — Ne fillents már. Es ha senkinek sincs mit beszélni a fonóban, hányszor mondják: — Volna csak itt a kis fillentő!
