Evangélikus Élet, 1955 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1955-08-14 / 33. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET A MINDENNAPI KENYÉR CSABACSÜD 1. JÉZUS KRISZTUS A MI- ATYÄNXBAN ISTEN SZÍNE ELÉ VISZI A KENYÉRKÉRDÉST. Ez magában véve is sokat mond. Azt jelenti, hogy Istennek gondja van emberi létünk teljességére, üdvössé­günkre és földi jólétünkre egyaránt. Jézus Krisztus a Miatyáinkban is arra tanít, hogy életünk egészét hassa át Istenhez tartozásunk szent tudása. Nem válhat két részre a vi­lág számunkra, egy »-világi« és egy »szent« területre, amelyben csak az utóbbi méltó a keresztyén ember figyelmére. Jézus Krisztus nem hiába foglalja a Miatyánkba a testi szük­séglet kielégítésére szolgáló dolgokat is, hiszen Isten teremtette az emberi test természeti életét. Maga Jézus Krisztus is valóságos Isten és való­ságos emberként jelent meg a föl­dön. Itt élt ebben a világban s ennek az életfeltételeihez volt kötve. »Jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van« — mondta a Hegyi Beszédben a testi szükségletek kielégítésével kapcsolat­ban. A Miatyánk is, de az egész Szentírás is arra tanít, hogy az em­beri lét és a testi szükséglet a leg­szorosabban összefüggnek egymással. A keresztyén ember sohasem feled­kezhet meg erről az összefüggésről, hanem ezért kell imádságában hor­doznia és becsületes munkájával elő­mozdítania az emberi megélhetés alapvető kérdését. tesnek tartja a keresztyének részé­ről, hiszen ez is Krisztus-hitből fa­kadó emberszeretet. Pál apostol azt írja: »Adjátok meg azért mindenki­nek, amivel tartoztok: akinek az adó­val, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek á félelemmel, a félel­met; akinek a tisztességgel, a tisz­tességet. Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert aki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.« Rm 13, 7—8-ban az apostol arra biz­tat, hogy kiki a közösség iránti kö­telesség teljesítésével járuljon hozzá ahhoz, hogy az állam és társadalom Istentől rendelt feladatának eleget tehessen, munkálhassa az emberek jólétét és boldogulását. Luther a Nagykátéban a Miatyánk negyedik kérésével kapcsolatban arra is utal, hogy a mindennapi kenyér oltalma­zásában milyen nagy szerepe van a békét védelmező . felsőbbségnek: »Mert habár minden adomány bősé­gesen jön az Istentől, azt mégsem őrizhetjük meg, se nyugodtan se vi­dáman nem élvezhetjük, ha állandó, békés kormányzatot nem ad. Azért érdemesek is minden tiszteletre, hogy megadjuk nekik, ami illő és amit tudunk. Hiszen nekik köszön­hető, hogy békességben és nyuga­lomban élvezhetjük, amink van, mert egyébként egy fillérünk sem ma­radna.« így függ össze a mindennapi ke­nyér emberi létünkkel, munkánkkal, felebaráti szeretetünkkel és azzal a társadalommal, amelybe Isten bele­helyezte éltünket. Luther maga biz­tat arra, hogy meglássuk a minden­napi kenyérnek ezeket a hagy táv­latú összefüggéseit: »Nyíljon meg értelmed, táguljanak gondolataid és ne csak a sütőkemencéig vagy a lisz­tes ládáig érjenek, hanem ki a tág mezőre, az egész földre, amely hor­dozza és megtenni a mindennapi ke­nyeret, a mindenféle élelmet« (Nagy­káté). Ezzel az átfogó látással kell a mindennapi kenyeret kémünk Isten­től, kérnünk mindazt, ami a minden­napi kenyérhez és annak élvezésé­hez tartozik és kérnünk mindannak az eltávolítását, ami azt hátráltatja, vagy kisebbíti. Dr. Ottlyk Ernő AUGUSZTUSÉJ Hozzád indulnék most a messzeségben, — a Sorscsülag fejem fölött lobog — lengő hajamban sólyomszárnyú széliét 2. A KENYÉR ÉS A MUNKA ÖSSZEFÜGGÉSE azt jelenti, hogy Isten teremtői bölcsessége nem adott készen mindent. A föld nem kenyeret terem, hanem búzát. Isten úgy al­kotta meg világát, hogy abban min­denkinek dolgoznia kell. A kenyér és munka szaros összefüggését a Szentírás ezzel a keménységgel fe­jezi ki: »Aki nem akar dolgozni, ne is egyék.« (1. Thess 3, 10.) A szorgal­mas és becsületes munka árán meg­szerzett kenyér mégsem tehet egyet­len keresztyént sem Isten iránt hálát­lanná, mert hiszen ő adott mindent a munka jó elvégzéséhez. Luther a Kiskátéban arról ír, hogy Isten kéré­sünk nélkül is ad kenyeret, a Mi­atyánkban elhangzó kérésünknek az a célja, hogy ezt velünk megláttassa és ezért hálaadással vegyük min­dennapi kenyerünket. A becsületes munkával szerzett kenyérben így látja a keresztyén ember Isten ke- gyeimes ajándékát. Ez a tény csak még inkább növeli Isten iránti há­lánkat, ami az embertársainkért vég­zett jó szolgálat terén termi meg gyümölcsét. Hiszen mindent, amit Istentől kapunk, egymás megsegíté­sére, felebarátaink javára kell fel­használnunk. 3. LUTHER SZÉLES PERSPEKTÍ­VÁBAN TÁRJA KI A NAGYKÁ­TÉBAN A KENYÉR ÉS A FELE- BABÄTI SZERETET ÖSSZEFÜG­GÉSÉT. Azt írja: »Az élethez nem­csak az tartozik hozzá, hogy a test­nek meglegyen a maga tápláléka, takarója és egyéb szükséglete, de az is, hogy az emberekkel, akikkel élünk és érintkezünk, a naponkénti érintkezésben, mindennemű ügyes­bajos dolgainkban csendben és bé­kességben élhessünk. Egyszóval mindaz, ami egyrészt a családi, más­részt a társadalmi és állami élet kö­rébe vág. Mert Isten leginkább ezek által tartja meg mindennapi kenye­rünket és nyugodalmas életünket.« A mindennapi szükségletek megszer­zése összefűz minket egymással, az embertársak széles körével, a társa­dalommal, az állammal. A világren­det fenntartó Isten iránti hálára kö­telez minket az a tény, hogy munka- megosztást végző társadalomban él­hetünk, mások munkájának eredmé­nye összeolvad a mienkkel s a sok millió dolgozó ember összefogása együttesen viszi előbbre az ország fejlődését és felvirágzását. Nem min­denki dolgozik az izzó kohóknál, vagy gyorsjáratú gépeknél, de az ipari termelés eredményeit mindenki élvezi. Nem mindenki foglalkozik szövéssel, de ruhája mindenkinek van. Nem mindenki arat, de kenyere mindenkinek van. Nem mindenki végez kutató munkát, de a tudomány áldásaiban részesülhet. Kenyerünk és megélhetésünk a legkülönbözőbb munkák ezerarcú eredményeinek és sikereinek az összefüggéséből jön létre. Az emberi együttélésnek ebben a nagy összefüggésében mi keresztyé­nek Jézus Krisztus felebaráti szere- tetről szóló parancsának engedelmes- kedve veszünk részt munkánk és hi­vatásunk kötelességeinek hűséges teljesítésével. Miközben a magunk kenyeréért dolgozunk, egyben fele- baráti szolgálatot is végzünk ember­társaink, hazánk és az emberiség javára. 4. A MI KENYERÜNKNEK ÉS A MASOK KENYERÉNEK EZ A SZO­ROS ÖSSZEFÜGGÉSE emberi köte­lességeink hűséges teljesítésére sar­kall minket. Pál apostol az állampol­gári és társadaimi kötelességek lelki- ismeretes végzését egészen természe­A fájdalom kemény lesz, mint a bot és arculcsap vele kócos' magányom — nyúlt árnyékommal szembefordulok. Vállamon a kéz, mely az ég alá nyom s ha ellendülnék, visszakényszerit;" elsúlyosul pillám, akár az ólom, hallom az éj szívdobbanásait — hátam mögött feldöng a sűrű kétség: eljutok-e a szemző hajnalig? Te, ki megérzed vérem lüktetését, ki hallod fuldokló lélegzetem, tudd meg, ha most elnyelne a sötétség, Hozzád indultam s Érted vesztem el. Vidor Miklós Az önmagát ajándékozó Isten Gál 3, 15—22. A végrendelet a világ legegysze- rűbb írása. Mindössze néhány sor egy síma papíron. Mégis, aki megkapja, akinek a neve bele van írva, gazdagabb lesz tőle. Akkor is, ha az örökség nem több egy feléje dobbanó szívnél, egy neki ajándéko­zott imakönyvnél, egy halálig világí­tó fényes emléknél. Minél nagyobb szeretet írja a vég­rendeletet, annál nagyobb és gazda- gítóbb az örökség. — Fehér arcú, szőke hajú kisleány végrendelkezett egyszer a kórházi ágyon. — A ha­jasbabámat a barátnőmnek adom. A kicsi bárányomat a testvéremnek hagyom. — És az édesanyádnak?! — kérdezte tőle az orvos. — Öh, ne­ki?! — a mosolyomat adom. — A gyermek meggyógyult, de egy édes­anyának halálig az volt a legna­gyobb kincse és öröme, hogy ő örö­költe a gyermeke mosolyát. Tstennek minden igéje ilyen drá- ga végrendelet, amelyik min­denkinek gazdagabbá teheti az éle­tét. A végrendelet, amit Ábrahám Is­tentől kapott, mindössze egy ígéret volt. Az biztos, hogy egészen rend­kívüli ígéret volt. Isten önmagát ígérte Ábrahámnák. Azt ígérte, hogy megáldja, hogy ve­le lesz sátra homályában, földi utai- nak porában és az örökélet betakart titkában. Isten nem adott leltárt Áb­rahámnak a neki készített ajándé­kokról, csak önmagát adta. Mint ahogy egyetlen édesapa sem ad ga­rancialevelet a gyermekének, ha­nem csak megsímogatja az arcát, szívére vonja és neki adja az ottho­nát. Mint ahogy egyetlen becsületes szerelmes sem ígér mást, csak eny- nyit: szeretni foglak. Mégis ez a szeretet elég mindnyájunknak az élethez és a boldogsághoz. Amit kegyelemnek és üdvösségnek tartunk, az ma sem több ennél: Is­ten szerető közelségét jelenti éle­tünkben és halálunkban. — Erről vallotta Pál apostol boldogan, hogy elég néki ez a kegyelem. — Vajon neked elég-e?! Vajon te rá tudod-e hagyni és építeni a magad és ked­veseid életét, holnapját és üdvössé­gét?! Tsten ígérete Jézus Krisztusban -*• lett valóság. Annyit jelent ez, hogy Isten ma is mindenkinek Jé­zus Krisztusban adja önmagát. ! Isten ingyen, kegyelemből adja önmagát. Nem azért, mert megér- | demeljük. A szeretetet sohasem lehet megérdemelni. Igaza volt annak, aki azt mondotta, hogy senki nem ér- '■ demli meg, hogy egyszer megcsókol­ta az édesanyja. Valóban, senki sem érdemli meg, hogy Isten odaadta ér­te a Fiát, hogy Jézus Krisztus egy­szer meghalt érte. Vajon mikor fog­juk megérteni, hogy Isten a Krisz­tus kihulló vérében nemcsak meg­bocsátott, hanem fiává fogadott. A Krisztus keresztje azért olyan drága nekünk, mert a világ legszebb tűz­helye, legigazibb otthona, ott adja nékünk Isten önmagát, ott adja né- künk atyai szívét. Isten a hívőknek adja önmagát, azoknak, akik a Jézus Krisztusban hisznek. Nem azoknak, akik azt hi­szik magukról, hogy ők adnak vala­mit ezért. Nem a templomosok, nem a bibliások, nem az imádkozok az Isten igazi gyermekei, hanem akik a Jézus Krisztusban hisznek. Akik Reá hallgatnak, akik Ö utána mennek. — Tehetetlen vak öreg em­ber bolyongott az utcán. Eltévedt. Ekkor valaki, akinek volt szíve hoz­zá, megfogta a kezét és elvezette' a céljához. Szegény vak ember, ha maga ment volna tovább, ki tudja, hova érkezik el. De ő bízott a sze- retetben, amelyik karonfogta. Hitt egy életnek, amelyik látott. JJűnben, bánatban bolyongó, vak ember, hiszel-é az élő Jézus­ban, Aki a kereszten karonfogott té­ged, Aki látja az utat, Aki el tud vezetni oda, ahol Isten fiává fogad. A hivő ember nem csak boldog ember, de boldogító ember is. — Gazdag örökséget kapott, amit nem kell elzárni, amivel nem kell spó­rolni, ami nem fogy el soha. — Is­tennek a szívét, Istennek a szerete- tét. Gazdag örökségéből bőven jut mindenkinek. Belőle kitelik minden­ki öröme. Ezért a hivő ember nem a temp­lomok tétlen álmodozója, égbenéző* elvonuló remetéje, hanem első a munkában, a szolgálatban, a bocsá­natban és a bizonyságtevésben. Gaz­dag és fénylő élet, amelyik a felül­ről kapott fényével a földön is vi­dáman világít. Gazdag ember, aki minden lépésén és minden percé­ben nem csak munkát, kenyeret és csókot, hanem megtalált Istenét is odaajándékozza a világnak. A népdalról mondják, hogy az az élete, hogy »szájról-szájra« jár. Is­ten szívről-szívre jár és így ajándé­kozza mindig önmagát. Ha néked is kell Ö, akkor üresítsd meg magad és állj Elébe a szíveddel.- Friedrich Lajos Ebben a lapos világban, az Alföld mély szívében, mindig elfog a külö­nös vágy: behunyni a szemem s úgy nyitni fel újra, hogy távoli múltakba lássak. Itt nincsenek várromok, barokk cikornya, vagy karcsú gát ívek, nem koppan a lábunk régi kastélyok levendulaillatú csöndes folyosóin, hogy belefogózva a látottakba, visszatornázzuk magunlcat a régmúlt világba. Itt csak az ősi televény, a fekete föld van. Ez itt minden. Ebből nő ki a nép s elszakadni soha nem tud tőle. A lelke a földé, a föld a lelke. Ezen tanul járni, ezt teszi porhanyóssá a verejtéke s ebbe temetkezik, hogy testével trágyázza. A »porból vagy és porrá leszel« itt az élet ezer szállal megkötöző mély hitvallása. A FÖLDBŐL NŐNEK itt a házak is. A sárból tapasztott falak, a mo­hos nád, vagy piros cserép, mind erről a földről vall s ebbe tér visz- sza. Elég egy vihar a történelem szelet fúvó sarkaiból s újra a földé itt minden. így volt ötszáz évvel ezelőtt is. Ezen a helyen, ahol most rendezett, szabályos község áll, széles négy­fasoros utcákkal, akkor is falu állott. Akkor is Csabacsüd volt a neve, mint ma. Közben jött a török pusztítás — janicsárok vágtattak végig a pusz­tán lófarkas jeleikkel, tűz lobbant és jajszó szállt a lódobogás nyomán — s a föld magába vette mind, ami belőle lett: embert és házat. Nagy csönd szakadt a pusztára. SOK IDO MULTAN jöttek a szarvasi letelepültek, felszántották az ugart s rengő, sárga búzatengerek temették el mindazt, ami volt s hul­lámozták azt, amit a földből élő em­ber így mond: élet. Ennek az élet­nek jó volt az íze, így egyre több ta­nya nőtt ki a földből, míg megszüle­tett a faluterv. Kimérték a parcel­lákat s évszázados poraiból megéledt az ifjú falu. Mindezzel egyidőben, 1927-ben, a letelepültekből a gyülekezet is meg­alakult. 120-an voltak az alakuló közgyűlésen. Első istentiszteleteiket az úgynevezett Kita iskolában tar­tották. amely tanyai iskolául 1901- ben épült. Később tornyot építettek hozzá. Amikor itt megindult az egy­házi élet, még nem dőlt el, hogy ez az ébredező, jövőbeli falu hol is fog valójában megtelepülni. A Kita- iskola körül sűrűbb volt a tanya­világ. A falu mégis a nagyobb for­galmat, jobb megközelíthetőséget je­lentő csabai út mellé telepedett. így történt, hogy a már megalakult s istentiszteleti életet élő gyülekezet is hamarosan áttelepült. AZ UJ KÖZSÉG középpontjában, gyönyörű fekvésű telken jelöltek az egyháznak helyet, ahol közadakozás­ból imaházat építettek s a régebbi gyülekezeti magtárból parókiát ala­kították. A Kita-iskola vidéke pedig a gyülekezet szórványává lett, hét km-re a parókiától. Az áttelepülés évében, 1930-ban már önálló lelkészük volt Chován József személyében, aki a Kita-iskola közelében fiatal feleségével együtt, bérelt szoba-konyhás tanyai házban lakott, ahol a kezdeti évek presbi­teri gyűlései a kamrában folytak. Ö szervezte a hívek nyáját nem minden nehézség nélkül, küzdelme­sen, de reménységgel. Erre mutat sa­ját feljegyzése, amiben a lelkes han­gulatú alakuló közgyűlés utáni érzé­seire emlékezik: »a magáramaradt lelkész szeme előtt teljes lehangolt- ságával felmeredt a tanyavilág pusz­tai magánya s úgy érezte, hogy eb­ben az egyedüllétben van legköze­lebb Istenhez«. FILLÉR NÉLKÜL, a semmiből indultak. Csupán egyetlen helyiség istentisztelet tartására — ez volt a gyökér, ahonnan nőni kezdtek. A reménység, a hit, a buzgóság s az áldozatos szeretet lassan hajtásokat termett: harmonium, kegyszerek, oltár, térítők és így tovább ... Mind­ezt egy növekvő gyülekezet gyümöl­csözte, amely lassan szétfeszítette a falakat is. Az imaház kicsinek bizonyult: Templomépítésbe kezdtek. Ennek a ma is még befejezetlenül álló temp­lom építésének eddig három üteme volt. 1942—44-ig lerakták az alapot s felhúzták a falakat. Anyagot is bőven szereztek be a továbbiakra, de a háború akkor vonult végig fe­lettük s megakadtak az építésben. A második ütemben, 1946—48-ig, pótolva az elveszett anyagot, betetőz­ték az épületet. Akkor, anyagiak hiá­nyában, újra megakadtak. A LELKÉSZ — akinek kedvei és könnyed, közkedvelt humora sok megpróbáltatást és gyötrő magára- maradottságot takar — huszonnégy- évi küzdelem után megfáradt, egész­ségét megszítta a sok fáradozás s 1951- ben nyugalomba ment anélkül, hogy termő munkálkodására az igazi koronát, a kész templomot fel- tehette volna. Harmadik üteme az építésnek 1952- ben indult. Az új lelkész, Zátonyi Pál, szervezi a gyülekezet munkáját hozzá. A templom belső terét hozták rendbe, sárral bevakol­ták s már itt folynak az istentisz­teletek. Azóta apró lépésekkel, de folyama­tosan halad az építés. Hiányzik még a torony — ha valahol, itt a templom fekvése miatt nagyon hiányzik! — s a külső vakolás. Orgona építésen is fáradoznak s harangra vágynak. Bár az első ütemben országos gyűjtést is folytattak, az építés mun­kájának és áldozatának szinte teljes súlya a gyülekezet vállán van. Mindezek egy gyülekezet életének külső jelei. Események és látható képek. Hisszük, hogy a külső jelek belső erőnek s meghiggadt hitnek a jelei,' Koren Emil ŐRSÉG Hab 2, 1—4. Állok a vártán, bástyán őrködöm: azt kémlelem, mit mond nekem, mit válaszol panaszomra. És az Űr így felelt: írd fel e látomást, táblákra vésd, hogy könnyen olvashassák, mert ez a látomás rendelt időre szól, célja felé siet és nem hazudik — várd ki, ha várat is magára, mert bizonnyal eljő és nem marad el. Lásd: felfuvalkodott, nem egyenes lelkű, de az igaz ember élni fog, mert hű. Fordította: Bodrog Miklós NYÁR A drága hónap úgy ragyog, Mint aszú-borral telt pohár, Hosszú éjek néma, sóvár Vágyát töltik be a napok. Káprázó napsugárkörök Táncolnak az új asztagon, A széna illatos halom, Tej csurran, sárga mag pörög. Acélos karját a nyár kitárja, Ügy hajol a gazdagra ért tájra, Megáldja a dús földeket. Felcsókol homályt, könnyet és ködöt S. becéző arany ujjai között A szív boldogan fölnevet! Rumi Erzsébet Istentiszteleti rend Augusztus hó 14-én, vasárnap Deák tér de. 9 (úrv.) Dóka Zoltán, de, 11 Dóka Zoltán, du, 7 Dóka Zoltán, — Fasor de. fél 10 Zay László, de. 11 Zay László, du. 7 Dulcz Pál. — Dózsa Gy. u. 7. de. fél 10 Dulcz Pál. — Üllői út 24. de. fél 10. de. 11. — Rákóczi u. 57/b. de. 10 (szív.) Szilády Jenő dr., de. háromnegyed 12. — Karácsony S. u. 31. de. 10. — Thaly K. u. 28. de. 11 Botnnyai Sándor, du. 6 Bonnyai Sándor. — Kőbánya de. 10 Koren Emil. — Vajda P. u. 33. de. fél 12 Koren Emil. — Utász u. 7. de. 9 Koren Emil. — Zugló de. 11 Scholz László. — Gyarmat u. 14. de. fél 10 Scholz László. — Rákosfalva du. 5 Muntag Andor. — Fóti u. 22. de. 11 (úrv.) RimárJenő, du. 7 Rimár Jenő. — Váci u. .129. de. 8 Rimár Jenő. — Újpest de. 10 Blázy Lajos, du. fél 7 Blázy Lajos. — Dunakeszi de. 9 Matuz László. — Vas u. 2/c. Szimonidesz Lajos. — Pesterzsébet de. 10. — Soroksár-Újtelep de. fél 9. — Rákos­palota MAV-telep de. fél 9. — Rp. Nagy­templom de. 10. — Rp. Ki-stemplom du. 3. — Pestújhely de. 10. — Rákoskeresztúr de. fél 11. — Rákoshegy de. 9. — Rákosliget de. 9. — Rákoscsaba de. 9, du. fél 7. — Cinkota de. 9 (gyerm.), de. 10, du. fél 3. — Mátyás­föld de. fél 12. — Kerepes-Kistarcsa de. ne­gyed 10. — Árpádföld du. 5. — Pestlőrinc de. 11. — Pestimre de. 10. — Kispest de. 9, de. 10. du. 6. — Wekerle-telep de. 8. — Rákosszentmihály de. fél 11. du. 5. Bécsikapu tér de. 9 Juhász Géza, de. 1! Várady Lajos, du. 7 Juhász Géza. — Toroczkó tér de. fél 9 Várady Lajos. — Óbuda de. 9 Sárkány Tibor, de. 10 (úrv.) Sárkány Tibor, du. 5 Sárkány Tibor. — XII., Tarcsay V. u. 11. de. 9 Ruttkay Elemér, de. 11 Ruttkay Elemér, du. 7 Ruttkay Elemér. — Lelkész­nevelő Intézet de. fél 11 Groó Gyula. — Kelenföld de. 8 Muncz Frigyes, de. 11 Muncz Frigyes, du. 5 Cselovszky Ferenc. — Német­völgyi u. 138. de. 9 Cselovszky Ferenc. — Csepel de. 11, du. 7. — Budafok de. 10 Bod­rog Miklós. — Nagytétény de. 8 Bodrog Mik­lós. — Kelenvölgy de. 9 Visomtai Róbert. — Albertfalva de. fél 11 Vlsontai Róbert. — Csillaghegy de. fél 10. du. 7. EVANGÉLIKUS ÉLET A- Magyarországi* Evangélikus Egyeteme* Egyház Saitóosztálvának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VIII.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: D. Dezséry László szerkesztő. Előfizetési árak: Egy hóra 5.— Ft negyedévre 15.— Ft. félévre 30.— Ft. egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII. 10 000 példányban nyomatott 2-553676. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents