Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-02-21 / 8. szám
EVANGÉLIKUS ÉLET Folytatás az előző oldalról — szemben mintegy bástyává tegyék, hogy az egyházakból valamiféle Ma- ginot-vonalat csináljanak, vagy éppen kereszteshadjáratot szervezzenek az ellen, ami ma végbemegy a világban. De van egy másik irányzat is. Ennek lényege az, hogy az ökumenikus mozgalmat, az Egyházak Világtanácsát és különösképpen az evan- stoni nagygyűlést őszinte önvizsgálat helyévé és alkalmává kívánja tenni, hogy így valóban eljuthassunk odáig, ahol megláthatjuk, hogy miképpen hajolt alá Isten az ő végtelen szere- tetével erre a világra a Jézus Krisztusban. Imádkozzunk azért, hogy ez az utóbbi irányzat érvényesüljön az ökumenikus mozgalomban, az Egyházak Világtanácsában és az cvanstoni nagygyűlésen. Hromádka professzor nagy tapssal fogadott előadása után a felszólalások hosszú sora következett. Hozzászóltak evangélikus részről.' Dezscry László püspök, Várady Lajos esperes, dr. Kiss Jenő ny. teológiai professzor és Gyöngyösi Vilmos budapesti lelkész; református részről: Győry Elemér püspök, Deme László északpesti, Farkas Pál debreceni, ifj. Nyári Pál somogyi, Pap Géza bácskiskúnsági és Trombitás Dezső komáromi esperesek, Pákozdy László debreceni és Victor János budapesti teológiai professzorok, Bakos Lajos balatonarácsi, Farkas József, Dómján János és Makay Miklós budapesti lelkészek; felszólaltak továbbá Szabó László, a baptisták országos elnöke és Szécscy János me- thodista szuperintendes. Péter János református püspök összefoglaló beszéde A hozzászólások után Pcter János református püspök mondott záróbeszédet: — Nincs ma Magyarországon olyan istentisztelet — hangoztatta —, amelynek keretében az igehirdetésben ne hangoznék ez a tétel, az evanstoni nagygyűlés témája: Krisztus a világ reménysége. Munkánkban azt szeretnénk megfogalmazni, hogy mit jelent ez a tétel a magyar evangéliumi egyházak gyülekezetei számára. Nem egyszerűen hozzászólni akarunk ahhoz, amit a testvéregyházak erről a tételről elmondanak, hanem számadást akarunk készíteni arról, hogy Krisztus a magyar református, evangélikus, baptista és methodista gyülekezetekben hogyan lett a reménység tárgyává. — Számadást akarunk készíteni, amelyik számadás bizonyságtétellé kell, hogy váljék. Bizonyságtétellé, amely hitvallássá kell, hogy legyen. — Ennek a készülő megnyilatkozásnak a megfogalmazását szinte már el is tudnánk kezdeni — folytatta —, de nem kezdjük el, hanem tovább érleljük gyülekezeteinkben, magunkban. Most itt csak néhány jellemző vonását szeretném elmondani annak, hogy ez a készülő megnyilat- k ázás, számadás, bizonyságtétel, hitvallástétel milyen jellemző vonásokat kell, hogy magán hordozzon. — Az első jellemző vonása az kell, hogy legyen, hogy a valóban bennünk élő reménységről kell, hogy szóljunk. Arról a reménységről, amely tényleg megvan a gyülekezetekben és amely úgy van meg a gyülekezetekben, hogy abból a gyülekezetek élnek. — A másik jellemző vonása ennek a készülő megnyilatkozásnak az, hogy olyannak kell lennie, amelyik nemcsak reménységről beszél, hanem reménységet teremt. Keménységet teremt azokban, akik szólnak és azokban, akikhez szólnak. A reménység Istene egyúttal a vigasztalás Istene. Isten úgy támaszt reménységet az egyházban, hogy vigasztalja az egyházat. És nekünk úgy kell a reménységről szólnunk, hogy másokat is vigasztaljunk azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal bennünket. Isten vigasztalásai az ő Ígéreteiben adattak. Azt valljuk, hogy Isten ígéreteinek a rendezője, összefoglalója az Isten országának az ígérete. Az Isten országának az ígérete az Űr Jézus Krisztus jelenlétében van közel és a ő eljövetelében valósul meg. — A harmadik jellemző vonása ennek a készülő megnyilatkozásnak az kell, hogy legyen, hogy amilyen mértékben az élő reménységről bizonyságot tudunk tenni, ezzel együtt a hamis reménységeket magunkban eloszlatjuk, — az emberi együttélésre vonatkozó jogos emberi terveket a maguk helyére helyezzük. — A negyedik jellemző vonása a készülő megnyilatkozásnak az kell, hogy legyen, hogy mentes legyen mindenféle idegen mellckzöngétől. Amikor az egyház a maga reménységéről beszél, akkor azt is lehet mondani, hogy történelmi távlatokban beszél. De amikor az egyház történelmi távlatokban beszél, akkor azért kell imádkoznia, hogy vallástételét úgy tudja elmondani, hogy ne váljék nyíltan vagy burkoltan valamilyen rajta kívülálló érdek szószólójává. — Az ötödik jellemvonása a készülő megnyitakozásnak az kell, hogy legyen, hogy benne valóban az ige realitásában tükröződjék az a helyzet, amelyben az egyházak ma élnek. Ahol az egyház jól szól a reménységről, ott a helyzet, amelyben az egyház él, a reménység fényében jól tükröződik. Az egyház jegyen tudatában annak, hogy mély és kölcsönös összefüggés van az egyházak és a népek mai helyzete között. — A hatodik jellemző vonása a készülő megnyilatkozásnak az kell, hogy legyen, hogy összekapcsoló szó tudjon lenni, összekapcsoló szó a mi egyházaink között ittiion és az egyházak között bárhol éljenek a világban. A Szovjetunióban, Ázsiában, Amerikában, Angliában, Afrikában, Ausztriában, Magyarországon és mindenütt a földön. Már maga az a tény, hogy az Egyházak Világtanácsa legközelebbi nagygyűlésének ez a főtémája annyi pozitiv visszhangot váltott ki a meghasonlott világ különböző tájain élő egyházakban — már ez a tény is vigasztaló tünet. Bereczky Albert • tartott ezután záróáhítatot. Ezzel a Magyarországi Ökumenikus Bizottság kétnapos tanulmányi konferenciája végeiért. A konferencia továbbfejlesztette a magyarorszagi protestáns egyházak hozzászólását az evanstoni főtémához. A magyar protestáns egyházak további teológiai felkészülése az evanstoni világzsinatra elsősorban azoknak az irányelveknek az alapján fog történni, melyeket a konferencia kijelölt s melyeket elsősorban Pcter János református püspök Összefoglaló beszéde rögzített. LEVEL (Halálod harmadik évfordulójára) A horgas betűk — csupa lendület! S a kéz, mely Irta őket, hova lett? Elszáradt, mint hullt ág a föld alatt s benne korhadt a biztos mozdulat, a görcstelen, szabad, szép ívelés, mennyi képzelet, friss, mindent-merés. Az írásodat nézem — ez, ez él, egy kedves könyv lapján, vagy egy levél rojtosodó papírján, jegyzetek kusza sorain kedves kézjeled .. Nézem, nézem s megint marokrakap — o kezed látom százszor újra csak s kerek fejed a papiros fölött, cigarettád fogad közt füstölög és írsz, írsz, rendre rovod a remek, csupa-élet szárnyaló betűket..f Levelet írsz, akár rég annyiszor. A múltból most minden sor visszaszól s én fölveszem és újra olvasom és töprengek a végső válaszon, hová is killdjem, mit írjak s nehéz ceruzám lassul — lehet, hogy nem élsz? Hogy soha már nem válaszolhatok, nines cím, hová elküldjem e lapot? Görcsös, apró betűim lankatag szomorúsággal megbicsaklanak. Nincs felelet — vagy mindegyre tovább feléd kúszik a földöntúli vágy? S úgy búcsúzom most is, mint hajdanán: készülj a viszontlátásra, apám. VIDOR MIKLÓS. GYÜLEKEZETI HÍREK 1954. február 21. Hatvanad vasárnapja. Igék: Zsid. 12.25—29. — Mt. 13.10—17. »■Süketségből — hallásra.« — Liturgikus szín: zöld. BUDAPEST DEÁK-TÉR. A Deák-téri gyülekezet a IV. Deák-téri estét Kemény Lajos esperes, a gyülekezet elhunyt lelkésze emlékének szentelte. Zay László segédlelkész mondott bevezetőt és a megemlékezések között összekötőt. Somoskövy Jenőné három verset mondott Kemény Lajos műveiből. Az »Eperjes«, a »Legenda« és a »Dicsőség néki« c. verseket. Gádor András lelkész mutatta be Kemény Lajos, mint hittankönyvírót és igehirdetőt, Pásztor Pál lelkész mint zsinati atyát, Sülé Károly lelkész pedig mint elöljárót és barátot. D. Dezséry László püspök előadást tartott, amelyben értékelte Kemény Lajos egyházi szolgálatát, kiemelve annak a mostani egyházi életre vonatkozó jelentőségét. A Lutheránia vegyeskar Weltler Jenő karnagy ve- zteésével énekelt. A gyülekezeti termet zsúfolásig megtöltő hívek hálásan emlékeztek papjukra: Kemény Lajosra. VALLÁSOS FÉLÓRA Evangélikus vallásos félórát közvetít február 21-én reggel fél 9 órakor a Petőfi-rádió. Igét hirdet Gyöngyösi Vilmos lelkész. FÓT A X. BelmisszióI és Kántorképző Tanfolyam nyilvános vizsgáját február 19-én délután 3 órakor tartják Budapesten, Ullői-út 24. szám alatt, a Luther Márton Intézetben. Asszonyok, leányok konferenciája március 1—6 között. Szeretettel várjuk a gyülekezetek asszony- és leánytagjait. E konferenciára várjuk a papnékat is, továbbá a belmissziói tanfolyamot végzett asszonyokat és leányokat. Kántorok továbbképző konferenciája: február 23—26. Ez alkalomra a Fóton végzett kántorokat hívjuk, SZENTETORNYA Február 20-án az egyházközség presbitériuma szeretetvendégség keretében köszönti a 10 éve szolgáló egyházfelügyelőt: Miszlai Imrét. SEGÉDLELKÉSZ-KÜLDÉS Ferenczi Zoltánt február 1-ével a budahegyvidéki gyülekezetbe osztotta be segédlelkészként dr. Vető Lajos püspök. SZARVAS Az ótemplomi gyülekezetben február 28-án műsoros szeretetvendégség lesz. A bevételt a templomtető javítására fordítják. HALÁLOZÁS Az abaujszántói gyülekezet felügyelője: dr. Ruttkay Elemér hirtelen elhúnyt. Temetése február 3-án volt Abaujszántón. Jó állapotban levő két manuálos és pedálos orgonaharmónium eladó. Érdeklődni az aszódi evangélikus lelkészi hivatalunknál lehet. Kitűnő állapotban levő Kapi-Ko- rál könyv eladó: Cím: Selmeczi László, Nógrád. NYUGATBÉKÉSI EGYHÁZMEGYE Az egyházmegye februári lelkészi munkaközösségi gyűlésén Kalavszky Kálmán szarvasi lelkész rövid előadásban összefoglalta az evangélikus temetéssel összefüggő biblikus fel-* fogást. Ezt követően élénk vita alakult ki a temetés szertartásáról* Pálfi István szarvasi lelkész felöl-* vasta előadását, melynek címe: »Luther tanítása a két birodalomról.« Aranyi József esperes a bibliafordítás iránt érdeklődők decemberi konferenciájáról, Boros Károly lsedig a januári országos sajtóértekezletről számolt be részletesen. KELETBÉKÉSI EGYHÁZMEGYE A keletbékési egyházmegye tanácsa január 27-i üléséből őszinte tisztelettel köszöntötte dr. Vető Lajos és Dezséry László püspököt abból az alkalomból, hogy a Szlovákiai Evangélikus Egyház Teológiai Fakultása díszdoktorrá avatta őket. »Ebben az aktusban a magyar- országi és a csehszlovákiai evangélikus egyház közeledésének igen fontos határállomását, ugyanakkor pedig mindkét püspökünknek a világ egyházai és népei között annyira kívánatos békéért folytatott kitartó munkája kitüntető elismerését látjuk.« Lőrincz János bátyám, köszönöm... írta; Jakus Imre 1953 nyara. Különös, forró nyár. Az égen hetek óta nem úszik felhő. Ragyog az azúr ég. A fűszálak már penderültek. Szakad a lélek is. Vasárnap délután. Az álmos csend úgy úszik át a falun, mint nesztelenül sikló gondola. Elindulunk a titokzatos somogyi világ álmos csendjében ketten. A feleségem és én. Híveket látogatunk. Orsi Pistáék kilincsén a kezem. Az ajtó nem nyílik. Nincsenek itthon. Kár. Olyan szívesen elbeszélgettem volna velük. Az ifjú asszonyt Bá- bonymegyerről hozta Orsi István, ott is esküdtek s így még nem is ismerem. A megismerkedés, a cél így kútba hullott. S mégsem mentem hiába. Orsiékkal egy udvarban lakik Lőrincz János, a »tiszteletbeli- presbiter«. öreg ember már. Látta az élet sok jelenését s az út \ igén ballag az élete. Kilencvenkét esztendős. De az arca még rózsapiros. Csak egyik szemével van baj. Esztendőknek ennek előtte, rágni kezdte ezt a csillogó szemet valami rossz-seb. S nincs rá gyógyír. A seb hatalmasodik, terjed. Megállíthatatlanul, mint a rák* Igen, mint a rák.;: És mohó is ez a seb. Már megette Lőrincz János egyik szemét s még nem lakott jól. Húzódik, terjed az átrágott orrcsonton a másik szem felé. De még hála Istennek nem ért oda. Az öreg magyar nem is szentel már neki különös figyelmet. Csak az történhet vele, amit megenged az Isten. Ezt vallja. S ezzel a felülről kapott bölcseséggel ennek a ritka nyavalyának az ügye el is intéződött. Most sem ezen töpreng, az bizonyos. öreg csontjait gazdagon füröszti a gazdagölű nyárban. Ül a háza előtt, az ámbituson. Nád fonatú széken. Bokájáig ér a habfehérre mosott rojtos vászongatya. Kezében énekeskönyv, kopott táb- lájú. Áhítatba merülten énekel.;, »Az én időm, mint a szép nyár menten eljár... és beköszönt::s valahogy így mondja... A hangja reszket. Arra gondolok, milyen fáradt már s milyen roskadt is, ez az egykor ércesen zengő hangmaradék. Ha hétköznap lenne és az utcán nyikorognának a gabonával megrakott takarodó szekerek, elnyelnék ezt a felfelé tapogató, fáradt hangot. De vasárnap van, s az álmos délutáni csend szinte kifut a világból, mint szakajtójából a korán bedagasztott kenyér. így hallom az éneket.;; Bölcsek boldogságában fürödnek a szavak. És a dallam is. Aki elmondja őket: ujjongó lélek. Csak Istenre talált lélek tud így énekelni. * 1954 tele. Január. Már minden fehér. Házikóink úgy lapulnak meg a tágölű somogyi katlanban, mint fehértejű óriási gombák. • A lovak nyalkán csengő csilingel. Suhannak a szánok. A léptek alatt csikorog a hó. Régen volt ilyen hideg tél. Talán csak huszonkilencben, mondja Lőrincz Lajos, a gyülekezet gondnoka. Hideg van, farkasordító hideg. 18 fokot mutat a hőmérő. S vasárnapra ébredtünk. Szól a harang. A kántor ujjai lefagynak az orgona billentyűin. A templomban látszik a lehelet. Vájjon hányán leszünk ma, fut át rajtam a gondolat. Kevesen, nagyon kevesen . * S nyílik a templomajtó. öreg Lőrincz János csukja be maga után. A szeme bekötve. Botjára támaszkodva ballag a helyére. ... Száll, száll az ének ... Kodák Lajos, a figyelmes, fiatal presbiter lép az öreghez. Kikeresi az éneket s ujjával mutatja, hogy vagyunk. A 92 éves épen maradt szemre nem kerül szemüveg. Lát az öreg anélkül is. És énekel:.. Feszülten figyelek. Szeretném hallani az énekét, de beléolvad a hangárba. Ha Istenhez úgy száll a tabiak éneke most, mint egy fehérszárnyú galamb, akkor a galamb szárnyában a leggazdagabb s legmelegebb pihéjű toll az öreg Lőrincz János éneke *.. Ezt gondolom. Énekel önfeledten és egyedül ül a padjában. A hideg és a csúszós út visszatartotta a többieket. Nézem, nézem az én öreg hívemet, s valami fojtogatja a torkomat. Szeretném elhagyni papi székemet, szeretnék odamenni hozzá és igen, ha a szégyenkezés vissza nem tartana, szeretném átölelni megtört vállait. És valami nagyon szépet, valami nagyon fényeset, valami vigasztalót szeretnék néki most mondani.;. S mégsem mozdulok. Ülök mozdulatlanul, akár a kő. Helyettem ő mozdul. A szája: »Te vagy reményem sziklaszála, te vagy fénylő tűzoszlopom«. Ezt mondja, de ezt olyan áhítattal mondja, hogy a pap számára életté érnek ezek a szavak. Lőrincz János bátyám, amit istentisztelet után nem mertem megtenni, most megteszem; köszönöm ezt a tiszta, 6zép és épitő prédikációját* Készülj az ige hallgatására! Hatvanad vasárnapja. — Zsid. 12:25—29. — Milyen jó, hogy a mi Istenünk nem néma Isten, hanem él, érez és beszel. Megszólít minket. Teremtő sza- vával tanácsol bennünket, segíti és előbbreviszi életünket. Milyen jó, hogy hozzánk beszél az Isten. Egyszerű, világos és érthető szóval, Valóban úgy, ahogyan egy földi édesapa megszólítja és neveli a gyermekét. A mai Ige szerint Istennek három döntő szava van minden emberi élet felé. Az első szó: a parancsnak a szava, — így hangzott el a törvény tíz örök mondata a Sinai hegyen. Isten vilá- gosan elmondta ott, hogy ne ölj, ne lopj, ne kívánd a másét. Élj békében Vele és mindenkivel, mert különben őt kisebbíted, őt lopod meg, az O békéje és rendje ellen hadakozol. Isten első szava szerint Ő korlátlan űr és neki engedelmességgel tartozom. Ö teremtette a törvényt és ezt a törvényt számonkéri tőlem. Örök emberi bánatunk, hogy Isten akaratát nem tudjuk teljesíteni. Pedig a törvényt nem tudjuk eltüntetni az életünkből. Isten ragaszkodik hozzá. Isten országának ez a házirendje és az ítélet termének ez az egyetlen berendezése. így kerülünk mindnyájan Isten törvényébe ütköző emberek a kárhozat küszöbe elé. Isten első szava: a parancs szava és ez a szó felém is örök és megmásíthatatlan. Minden más magatartásom, a törvénytől való elfordulásom, felejtésem: bűn. A bűn zsoldja pedig a halál. Isten első szava: az igazság szava, S ha az Isten itt elhallgatott volna, többé nem lehetett volna üdvösségről és örök életről beszélni. De Isten nem hallgatott el. Második szavát a Golgota hegyén mondotta el. Ez a szava — a kegyelem szava volt. A kereszt arról beszél, hogy Isten megkönyörült rajtam. Krisztus halálát elfogadta értem és helyettem, hogy engem felmentsen és szeressen. Fiává fogadott. Isten második szava a kegyelem szava volt és így lettem a halál fiából az Isten gyermeke. Gyermek, akinek otthona van. Gyermek, akinek, ha senki más, de a szülői szeretet megbocsát. Isten ma is beszél hozzánk. Ez az Ő harmadik szava — o szeretetnek a szava. Ez hangzik majd feléd a következő vasárnap is, ha elmégy a templomba. Isten még mindig beszél. Lehet, hogy te már régen elnémultál. Lehet, hogy hűtelenül mesz- sze mentél és elfelejkeztél Róla. O még mindig beszél. Ö még mindig hívogat vissza magához, mert ő még mindig szeret. Mert ő még mindig nem tud lemondani rólad. így készülj az Ige hallgatására, így hallgass az Isten harmadik szavára. Légy hálás ezért a szóért, ezért a hosszútűrésért, ezért a szerétéiért. Ne vesd meg azt, aki szól, nehogy utolsó szó legyen számodra ez a harmadik szó. Légy hálás, amikor megszólít téged az Ür és feleld hűséges, hívő ta- nítványi szóval: »Szólj Uram, mert jól hallja a Te szolgád!« Friedrich Lajos
