Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-02-21 / 8. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET ISTEN ES AZ EMBEREK Xü egész Bibliának ez a témája. Voltaképpen; mindig, mindenütt, valamiképpen erről van szó. Isten szándéka az emberrel, Isten útja az emberhez, Isten cselekvése az em­beren és az ember által. Az egész Biblia egy üzenet, voltaképpen Isten üzenete az emberhez, Isten levele hozzánk. Ezért is Testamentom a neve: megváltoztathatatlan, végső döntés, Isten kijelentett akarata, pe­csétes írása üdvösségünk felől. Az egyházi esztendőnek a Vlzke- reszt ünnepe utáni szakasza arról üzen, hogy Isten dicsősége megjelent az emberek között. Hiszen Vízkereszt ünnepének régi és eredeti egyházi neve: Epifánia, magyarul annyi mint megjelenés, Isten dicsőségének meg­jelenése az emberek között. S milyen különös: Isten dicsősége éppen ab­ban jelent meg közöttünk, hogy egy kicsiny gyermekben öltött testet. Istálló jászlában, egyszerűségben, szegénységben pelenka-rongyok közé elrejtve jelent meg a teremtő és min­denható Isten felséges dicsősége. Né­hány pásztornak adatott tudtára csupán, s három különös, messzi vándor, a napkeleti bölcsek jöttek imádatára. S ahogy hirtelen s csak szempillantásra ragyogott fel ez a dicsőség, úgy el is tűnt megint Názá- ret ácsműhelyében, a József és Mária hajlékában. Jézus egész földi életé­ben mindig csak így rejtetten, tit­kon lappangott Isten dicsősége az emberek között. »Az ige testté lett és lakozott (helyes fordítás szerint: sátorozott) közöttünk«, hirdeti Já­nos evangélista. Igen, mint ember az emberek között, úgy élt Jézus, a Názáreti. És mégis, éppen ebben az emberi életben, itt s nem máshol ra­gyogott fel Isten csodálatos dicső­sége. »Láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét«, folytatja János a tanúságtevést. Isten dicsősége abban mutatkozik meg, hogy leszáll az emberek közé, együtt van az emberekkel, sőt Ö maga is emberré lesz egyszülött Fiában. Ezért nem ismer a Biblia ember­telen Istent. Isten valamiképpen mindig úgy jelenik meg a Szent­írásban, mint aki az emberrel, az ö emberével van elfoglalva, mint aki odafordul az ember felé. Akár ha­ragszik Isten, az emberre harag­szik, akár kegyelmet gyakorol, min­denképpen reánk tekint s hozzánk beszél. S éppen ez, hogy így felénk fordítja arcát és szóba áll velünk, mindenképpen kegyelem. így él az ember, akár Isten ítéletének árnyé­kában, akár jótetszésének napja alatt, de mindenképpen az Ö színe előtt. S így ismerteti meg magát Isten: mint a mi Istenünk, az ember Istene, Jézus Krisztusban Mennyei Atyánk. Ezért nem ismer a Biblia istente­len embert sem. Ha nem tud is, vagy talán nem is akar tudni róla, az em­ber Istené. Tőle jön és felé tart élete útja, egyszer mindenképpen talál­koznia kell vele. Isten teremtett minket, akarta, hogy legyünk, tud rólunk, ismer minket, ezért vagyunk, s amíg éltet, addig leszünk. Minden istentelenségünk magunk szerzetté tetszelgés s ezért nem lehet igazában komolyan venni. Isten nem is veszi komolyan; karja kinyújtva felénk s orcája reánk tekint: felhozza napját s esőt ád jóknak és gonoszoknak egyaránt. János evangélista mindezt így fog­lalja össze a Biblia utolsó könyvé­ben: »íme az Isten sátora az embe­rekkel van és velők lakozik és azok az ő népei lesznek és maga az Isten lesz velők, az 6 Istcnök.« (Jelenések, 21,3). E za hatalmas ígéret az embe­reknek szól. Minden embernek, mert ez Isten terve a világgal, hogy mind­nyájan legyünk az ö népévé. Ez az ígéret a »templomnélküli város« kör­vonalait idézi elénk s már most bon­togatja templomaink sokszor olyan szűkre vont falait s még inkább re­ménységünk és hitünk sokszor oly szegényes váradalmait. Isten az em­berek között van — már most, Jézus Krisztusban, mint egykor Názáretben és Kapernaumban s ma igéjében, az istentiszteleti prédikációban, a meg­terített úrvacsorái asztalban, a ke­resztvízben, ahol ketten-hárman egybegyülekeznek az Ö nevében, imádságainkban és szívünkben — és egykor együtt fog lakozni minden emberekkel. G. Gy. MIELŐTT... Szokták régi szóval februárt böjtelő havának hívni. A vizkereszt utáni ünnepszak ez utolsó vasárnap­jai: Hetvened, Hatvanad s ötvened vasárnapok már átvezetnek a har­madik nagy egyházi ünnepkör — Karácsony volt az első s Vízkereszt a második — a húsvéti felé. Böjti szelek fütyölnek az utcákon, böjti gondolatok kelnek a szívben. Akár Adventben ismét úgy véljük: fel kell készülnünk valamire, készület és várakozás ideje ez, jön Jézus Bethá- nia felől, megy fel Jeruzsálembe, ahol be kell teljesednie mindennek, amik felőle a prófétáknál megirat- tak. S nekünk várnunk kell valahol útközben őt, találkoznunk kell a szenvedés útján vele, egyengetnünk kell az útját, pálmaágakat és ruháin­kat terítenünk az útra, »Sion hiteti néked zöld pálmaágokat...« Vájjon csakugyan így van ez: Nem úgy van-e inkább, hogy nem mi készítjük a böjtöt, a Keresztet, a húsvéti örömöt, hanem — Isten, ö egyedül. Mielőtt mi Istenre csak gon­doltunk is volna, Ö már gondolt reánk. Mielőtt mi tapogatózó kezein­ket kinyújtottuk volna felé, Ö már ismert minket. Mielőtt mi elindul­hattunk volna hozzá, ő már meg­érkezett e földre. Mikor mi még el­lenségei voltunk, Isten már szere­tett minket, halálos szerelemmel; mert ez a szeretet Fiának életébe került. »Az Isten pedig a mi hoz­zánk való szereiméi abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök vol­tunk, Krisztus érettünk meghalt« hirdeti Pál apóstól (Római lev. 5,8). Igen. Isten készíti a böitött is s nem a mi bűnbánatunk, magunkba szállá­sunk. Midőn mi még az idegenben tékozoltunk, már készen várt reánk egy hely az atyai ház asztalánál. Mielőtt mi felriadtunk volna a bűn káprázatából, midőn még jól éreztük magunkat a szennyben, mielőtt még mellünket verve megtérhettünk volna, mielőtt megérett volna szánk­ban a szó: Vétkeztem az ég ellen és az én Atyám ellen, — Jézus Krisztus már odaadta az életét érettünk. így, ennyire egészen és feltétel nélkül Giertz Bo: HITBŐL ÉLÜNK Vászonkötésben. Ara: 30.— Ft. Evangélikus Egyetemes Sajtó- osztály Budapest, VIII., Puskin-u. 12. s ily — mily különös itt e szó — önzetlenül szeret Isten minket. Ha visszatekintesz életedre, nem mondhatod azt, hogy valamiképpen te küzdötted fel magadat, te találtál vissza, te tértél meg s te érkeztél haza az Atyához. Hanem egy látha­tatlan kéz nyúlt ki feléd onnan fe­lül, s Isten kibeszélhetetlen szere- tete és kimeríthetetlen hűsége hor­dozott, vezetett s tartott meg az élet és saját vétkeid mélységei felett. Er­ről beszél a keresztséged: mint kis­gyermeket ölelt magához az Atya; mielőtt te hívhattad volna, ö már neveden szólított s beleplántált egy­házába. Böjtelőben havas mezők felett böjti szelek zúgnak. De készül már a mélyben, a hó alatt az élet. Isten készíti láthatatlanul. így készíti szá­modra is a böjtöt, a váltságot, s a húsvéti örömet és békességet. Mi­előtt ... mindenek előtte, kezdettől fogva, mert elhatározta, hogy meg­békél velünk, mivelhogy öröktől fogva szeretett minket. G. Gy. Az Állami Egyházügyi Hivatal elnökének vacsorája Hromádka dékán tiszteletére Horváth János, az Állami Egyház­ügyi Hivatal elnöke, vacsorát adott dr. J. L. Hromádka, a prágai Come- nius teológiai fakultás dékánja tisz­teletére. Hromádka professzor Ma­gyarországon tartózkodott Nyikoláj metropolita debreceni díszdoktorrá avatása és magyarországi tartózko­dása idején, majd dogmatikai előadá­sokat tartott a budapesti református és evangélikus teológiai akadémiá­kon. Részt vett azután a Magyaror­szági ökuménikus Bizottság kétnapos budapesti tanulmányi konferenciá­ján, melyen egyébként részt vett dr. Bell, az Egyházak Világtanácsa Köz­ponti Bizottságának elnöke, és dr. Visser’t Hooft, az Egyházak Világ­tanácsa főtitkára is. Horváth János elnök vacsoráján részt vett az Állami Egyházügyi Hi­vatal több munkatársa, élükön Varga József elnökhelyettes, vala­mint a református és evangélikus egyház püspökei és vezetői. Horváth János elnök üdvözölte Hromádka professzort, mint a protes­táns világ jeles teológusát és kiváló békeharcost. Kiemelte, hogy Hro­mádka professzor egyházi tevékeny­sége és a Béke Világtanácsban vég­zett munkája »mind nagyon jó érzé­seket keltett a magyar népben és igaz örömet okozott neki«. Hromádka professzor beszédben vá­laszolt az elnök üdvözlésére és a töb­bek között a következőket mondotta: — Különösen meghat engem fele­ségemmel együtt Horváth János el­KÜLFÖLDI EGYHÄZI HÍREK LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG A lengyel Népköztársaságban az egyház arról ad hírt, hogy az állam a felszabadulás óta megszűntetett minden különbséget, mely a háború előtti Lengyelországban a vallásfe­lekezetek törvényes jogai tekinteté­ben fennállott. A lengyel evangé­likus egyház immár egyenlőséget él­vez az azelőtt államvallásnak számító római katolikus egyházzal. Hivatalos adatok szerint a lengyel evangélikus egyháznak több mint 150 ezer tagja van és ezek hat egyházmegyében él­nek, melyeknek központjai Varsó, Cieszyn, Sztalinogrod, Mazur, Po- morze-Wielkopolska, Wroclav. A len­gyel evangélikus egyháznak 253 egy­házközsége van és 403 temploma, il­letve kápolnája. A szolgálatokat 95 lelkész látja el, akiknek jórészét a felszabadulás óta szentelték fel. A hitleri háború végén ugyanis a jó­részt német származású lelkészek elhagyták gyülekezeteiket és nyugat­ra szöktek. Az egyháznak kiterjedt sajtója van, különösen népszerű evangélikus naptárjuk. Az egyház legfelsőbb tanácsa két püspökből, egy lelkészi és egy világi tagból áll és Var­sóban székel. A püspökök: Karol Ko- tula és Zygmund Michelis. A varsói egyetemen önálló evangélikus teoló­giai kar működik. Dékánja Vik­tor Niemczyk. A nagyobb gyülekeze­tekben a lengyel evangélikus egyház állandó tanító jellegű konferenciákat tart, melyen a püspökök és teológiai tanárok tartják a fő előadásokat. A lengyel evangélikus egyház legfőbb nyilvános feladatának azt tekinti, hogy a nemzetek kapcsolatából szám­űzze a gyűlöletet. A megújuló lengyel evangélikus egyház megelégedetten szolgál az új Lengyelországban. A Déli Egyházkerület átvette a fóti beimissziói otthont A Déli Evangélikus Egyházkerü­let tanácsa február 11-i ülésén fog­lalkozott a fóti Mandák Mária Bel- missziói Otthon bizottságának, vala­mint a Pestmegyei egyházmegye ta­nácsának közös javaslatával arra nézve, hogy a Déli Evangélikus Egy­házkerület vegye át a beimissziói otthon szellemi irányítását és gazda­sági vezetését. A javaslatot a fenti testületek azért tették, mert egyrészt kétség­telenné vált számukra, hogy a fóti Mandák Mária Beimissziói Otthon sokkal szélesebb körben működik, mint maga az egyházmegye. A Déli Egyházikerület életében a Bei­missziói Otthon különös jelentőség­gel bír és tevékenysége kiterjed az egyházikerület valamennyi gyüleke­zetére és lelkészére. A javaslat in­dokolása másrészt arra támaszko­dik, hogy a Pestmegyei egyház­megye magában nem tudja biztosí­tani a Beimissziói Otthon gazdasági szükségleteit, mivel ezen kívül még az alberti öregek szeretetotthonát is fenntartja. A Beimissziói Otthon Bizottságá­nak és a Pestmegyei Egyházmegye Tanácsának javaslatait a Déli Egy­házkerület esperesi értekezletén megvitatták és az esperesi értekezlet a javaslatot elfogadásra ajnálotta a Déli Egyházkerületnek. Az Egyház- kerület Tanácsa ezután úgy döntött, szellemi irányítását és gazdasági ve­zetését. A Beimissziói Otthon to­vábbra is a Pestmegyei Egyház­megye tulajdonában marad. Figyelemre méltó, hogy a Fóti Mandák Mária Beimissziói Otthon széleskörű anyagi támogatást kap az ország minden területéről evan­gélikus hívektől. A múlt esztendő­ben a közszeretetben álló egyházi in­tézmény 40.000 forintnyi ilyen ado­mányt kapott. A Déli Evangélikus Egyházkerület Tanácsa úgy határo­zott, hogy az Otthon fenntartáséhoz elsősorban az igazgató fizetésének folyósítását vállalja. Az egyházkerü­let tanácsa tudomásul vette, hogy Dezséry László püspök 1953. novem­ber 1-i hatállyal Hafenscher Károly lelkészt nevezte ki az Otthon igaz­gatójává. Az Otthon gondnoka to­vábbra is Kiss János. A Déli Egyházkerület tanácsa megválasztotta az egyházkerület Fóti Otthonbizottségát is. Tagjai a püspök, a püspöki titkár, az Otthon igazgatója, az Otthon gondnoka, a Pestmegyei Egyházmegye esperese 'és pénztárosa, az Egyházkerületi Ta­nács részéről Griinvalszky Károly egyházkerületi tanácstag és Kökény Elek rákospalotai lelkész. A bizott­ság tagja a fóti egyházközséget érintő ügyekben a fóti lelkész is. Az Egyházkerületi Tanács döntése nagyjelentőségű a Fóti Beimissziói nők úr kitüntető beszéde, hiszen ő a magyar népet képviseli mostani »gyüttlétünkön. Ezzel azt dokumen­tálja, hogy mi nem mint egy külön álló keskeny társadalmi réteg tagjai, hanem mint a nép széles rétegeinek tagjai veszünk részt ezen az együtt- léten is. Én magam hívő keresztyén teo­lógus vagyok és mélyen szeretem egyházamat, de az a vágyam, hogy mint ilyen, egész egyházam­mal együtt szolgáljak az egész népnek, mely ezen a földön a maga országát építi. Ez az alka­lom is csehszlovák és magyar né­pünknek köszönhető, mely ebben a történelmi korszakban barát­ságban együttműködik. Én már a régi időkben arra vágyód­tam, hogy népem végre találjon ma­gának utat hazám irányításához. De soha nem mertem remélni, hogy én magam ezt még életemben megérhe­tem. Az a tény, hogy napjainkban a csehszlovák, a magyar, a német és a lengyel nép fiai, mint országuk ve­zetői élnek egymás mellett és kerül­tek ilyen közel egymáshoz, nekem mint hívő keresztyénnek Csodálatos öröm. Nekünk, hívő keresztyéneknek áldanunk kell érte az Urat. Az a dolgunk, hogy hálásakká tegyük egyházainkat az iránt a nép iránt, amely dolgozik éret­tünk, és amely mintegy karján hordoz bennünket. — Mindezért köszönetét mondok azoknak, élükön Horváth János elnök úrnak, akik szeretett népeinket a nyilvános politikai életben egyhá­zaink szolgálatával kapcsolatban kép­viselik. Hromádka professzor ezután a ma­gyar és csehszlovák nép barátságát éltette. Szombat esti közös imádságunk ő A MI ISTENÜNK Zsolt. 95, 7. S A gyülekezet azoknak a közössége, akiknek Isten az Istenük Jézus Krisztusban. Egyedül Benne bíznak. A gyülekezet tagjai azonban állan­dóan megkísértetnek a tekintetben, hogy ne Isten legyen az Istenünk, ha­nem más: leginkább saját önmaguk, vagy valamilyen egyébként nagyon tisztességes vágyuk és álmu'k. Azt kell sajnos mondanunk, hogy ezen a világon minden »istenünkké lehet«, ha engedünk a kisértésnek és nem tartunk ki az egy igaz Isten mellett. Mivel e tekintetben nemcsak megkisértetünk, hanem újra meg újra el is esünk, azért naponként időszerű Jézus Krisztus első prédikációjának, a »térjetek meg«-nek meghallása és szívünkbe fogadása. A megtérés ugyanis nem egyéb, mint az első parancsolat életünkben való megvalósu­lása: »Ne legyen más Istened!« Ez gyakorlatilag egy olyan keresztyén életet jelent,’amelyben naponként tusakodunk azért, hogy Istent mindennél job­ban féljük, szeressük és őbenne bízzunk. ® Mi ennek az egy igaz Istennek, aki Jézus Krisztusban eljött hozzánk és teljes értelemben a mi Istenünkké lett, a »juhai vagyunk«. Vagyis az ö keze alatt az Ö szeretetéből és az ő pásztorolása alatt élünk. Boldog ember az, aki szívből tud »oda juhász odni a keze alá és örvendezve hall­gatja pásztorának életet, békességet és üdvösséget munkáló szavát. A juhnak a legfőbb kötelessége, hogy meg ne vesse azt a szót, amellyel pásztora-irányítja, bátorítja és üdvösségre vezeti. VALLJUK MEG, hogy életünk tele van »kisistenekkeU, akiknek szolgálunk és sokszor felmondjuk a szolgálatot az egy igaz Istennek. ADJ.UNK HÁLÁT, hogy Isten Istenünk marad, aki olvasott és hir­detett igéjén keresztül megszabadít benünket bálványainktól és megvalósítja bennünk és közöttünk az ö uralmát. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy amikor Isten szól, meg ne vessük szavát* hogy szószékeinkről a Pásztor szava életet-teremtően hangoz­zon, Teológiai Akadémiánkon a Pásztor tudoniányának vilá­gossága ragyogjon, egyházunk szeretetszolgálatán keresztül sokan érezzék meg a Pásztor szívének szeretetét, egyházi saj­tónk az Ö uralmát tükrözze, szűnjön meg minden vérontás és találjanak a népek egymásra. K. Z. hogy átveszi a Beimissziói Otthon Otthon jövője szempontjából: BIBLIA-OLVASÓ HETI IGE: »Ö a mi Istenünk, mi pedig az Ö legelőjének népei és az Ö kezének juhai vagyunk, vajha ma hallanátok az Ö szavát.« 95. Zsoltár 7. t. Február 21., vasárnap. II. Kor., 12., 1—9. Nem sopánkodást, panaszt, lemondást fejeznek ki Pál apostolnak ezek a szavai, hanem Krisztusra mutatást. Bizony, csak emberek vagyunk. Kor­látok vesznek körül. Töviseket kaptunk, hogy figyelmeztessenek ember voltunkra. Mindnyájan hordunk tövist. Ezt az Űr nem veszi el. Még ez is lehet hasznúnkra. (R. 8., 28.) A gyenge Pál Krisztussal erős volt. (V. ö. előző fejezet!) Az ő gyengeségére is elég volt a kegyelem. Február 22., hétfő. Mt. 13., 19—17. A heti ige utolsó szavaira utál ez a szakasz. Mondanivalója: halljátok az Ö szavát! Hogyan lett süketté Jézus korában a nép? A maguk kíván­ságai szerint jártak. Rettenetes ítélet: Nem akartok hallgatni, nem is hall­hattok! Isten meghosszabítja a bűnös ember útját. Megengedi, hogy saját kívánságai teljesedjenek, megengedi, hogy a saját útját járja. (Tékozló fiú, R. 1. vége.) Van-e kiút? Van! Akkor is volt tizenkettő, aki értette az igét, ma is van népe, igére hallgató népe az Istennek. Február 23., kedd. És. 28., 23—29. Kemény Ítéletről beszélő fejezetek között olvassuk ezt a néhány verset: Mint' napsugár süt át mondanivalója az ítélet felhőin. (Jer. 29., 11.) Isten ítélete nem pusztítja el végleg az Ö népét. Isten úgy foglalkozik gyermekei­vel, mint a földműves földjével és.vetőmagjával. Azt akarja, hogy semmi se vesszen kárba. Ekéjével szántja a földet, nyitogatja a szíveket, az ige magja előtt. Mindenkivel különbözőképpen, megfelelően bánik. Február 24., szerda. Márk. 6, 1—6. Jézus nemcsak a hiten, de a hitetlenségen is csodálkozik. Előtte egyet­len akadály a hitétlenség. Az Üjtestamentum szerint csak ott tesz csodát, ahol hisznek Benne. — Aki nem vár, nem kér Tőle semmit, nem is kaphat. Február 25., csütörtök. Mk. 4., 26—29. A mi dolgunk csak a vetés, a növekedést Isten adja. I. Kor. 3., 6—3: Nékünk csak arra kell vigyáznunk, hogy tiszta magot hintsünk. A növeke­dés idejét és ütemét csak Ö tudja. Türelemmel kell várnunk az Űr csele­kedeteire. (Jak. 5!, 7.) — Az ige magjának termése az egyes keresztyén ember és a keresztyén gyülekezet. Február 26., péntek. I. Kor. 2., 1—5. Pál apostol, ez a széleslátókörű és művelt ember elhatározta, hogy csak a keresztről akar tudni. Azelőtt ő is próbálkozott más beszéddel, de úgy látja, csak a keresztről szóló beszédnek van ereje. Igehirdetésének sum- mázása, az Űjtestámentum igazi mondanivalója: a keresztrefeszített Krisz­tus. Heti igénket is így értjük meg igazán: A kereszten látjuk meg, kicsoda a mi Istenünk, kik Vagyunk mi, ott érthetjük meg Isten mondanivalóját. Február 27., szombat. Zsid. 6., 1—8. Halálosan komolyan kell venni Isten beszédét, nem lehet játszani vele. Komoly figyelmeztetés ez a hely. Luther -kemény csomónak« nevezte. — Nem maradhatunk mindig gyermekek a hitben, növekednünk kell. (1. v. — Ef. 4., 14.) Igénk összefügg a kedden olvasott igével: Mt., 13., 12. v. Akinek van, annak adatik.:. Olvassuk el mindennap a heti igét. A reggelre kijelölt igeszakaszok ezt az egy verset magyarázzák, világítják meg különböző oldalról. Minden pénteken az ige a Golgotára mutat, a keresztről beszél. Hafenscher Károly.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents