Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-08-08 / 32. szám
2 EVANGÉLIKUS ÉLET Tolna-Baranya evangélikusainak nagy ünnepe Pécsett Szentbáromság-u. 8. vasárnap. — 1. Jn. 5, 1—3. — Mt. 5, 43—49. Isten világosságra hív, hogy gyermekeivé legyünk. Liturgikus szín: zöld. 1954 július 30., úgy hisszük, nevezetes dátuma lesz a Dunántúl eVangélikusságának. Ezen a napon iktatta be Pécsett az egyházmegye rendkívüli közgyűlése tisztségébe az egyházmegye most megválasztott új esperesét és felügyelőjét, örömmel állapítjuk meg, noha a beiktató közgyűlés pénteken, tehát munkanapon zajlott le, de ennek ellenére a közelből és távolból, az egész országot képviselve, 'közel ötven evangélikus lelkész jelent meg Pécs nagy napján s a pécsi evangélikus hívele oly nagy számban jöttek ösz- sze, hogy az evangélikus templom, ahol a közgyűlést tartották, képtelen volt befogadni a nagy tömegeit s a nyitott templom-kapuban, a lépcsőkön s az udvaron is helyezkedtek ej emberek. A közgyűlésbe úrvacsora! istentisztelet volt beiktatva, művészi zene- és énekszámokkal, s az Úrvacsorán nemcsak a beiktatot- tak és a lelkészek teljes kara vett részt, hanem többszázan a hívők közül is. Három és fél órán át fáradhatatlanul, feszült érdeklődéssel figyelte, ki ülve, ki állva — nagyon sokan állva — a közgyűlést. Ennek jelentőségét kidomborította a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökének, D. Dezséry Lászlónak aktív részvétele a közgyűlésen. A nézőnek alkalma nyílott arra, hogy észlelje az országjáró egyházi vezető nevelő hatását. Nemcsak azért, mert a fiatal, új esperes tanítványának vallotta ott magát hívei előtt s a lelkészt kar előtt, hanem azért, mert az emberek, akik meghallgatták, megértették Dezséry Lászlót. Ma a magyar embernek, tehát az evangélikusoknak is, értelmes emberi szavakra, őszinte vallomásra, a legnyiltabban közölt gondolatokra van szükségük. M! a cél, m! az állapot és mi a teendő, ezt akarja tudni a mi népünk a maga tanítóitól. S azt, hogy lelki vezetői felemeljéli, előre vigyék, biztonsággal s azonosan azzal a szellemmel, amely nagy és erős és nemzetet nevelő haladó szellem volt a múltban is. A Tolna- Baranya kis gyülekezetei a legáldozatosabbak az egész országban. Ilyen erőre és tudatra lehet építeni. Amikor egy pécsi bányász és presbiter, a bányászok egyenruhájában, az Úrvacsora vétele után, a köszöntések során üdvözölte a beiktatotta- kat és a püspököt s kezét adta szavaihoz. A dolgozó nép, mely egykor a reformációt diadalra vitte, ma értelmével, erejével és társadalmi jelentőségével benne él az egyházban. Tolna-Baranya. evangél'ikusságá- nak_ pécsi ünnepét pénteken este hat órakor nyitották meg a pécsi templomban. Dezséry püspök vezetésével majdnem félszáz lelkész vonult be a templomba. Az egybegyűltek elénekelték az »Erős vár a mi Istenünk« első versszakát. Ekkor Hoffmann Ernő lelkész, egyházmegyei jegyző egyszerű, meggyőződést árasztó szavakkal imát mondott, majd utána megnyitotta a közgyűlést. Üdvözölte D. Dezséry László püspököt, aki röviddel amerikai útja előtt eljött Pécsre, hogy részt vegyen a közgyűlésen. Köszöntötte a jelenlévő vendégeket: Nagy Ákos esperest és Szamosközi István pécsi református lelkészt, valamint a pécsi izraelita és baptista egyházközség kiküldöttjeit. Üdvözölte Fábián Imrét, az egyházmegye ny. esperesét, Sikter András, Válint János és Kutas Elek espereseket, továbbá Sza- iatnai Rezsőt, a Déli Egyházkerület tanácstagját, Benczúr László püspöki titkárt, a tolna-baranyai egyházmegye kiküldöttjét és a pécsi gyülekezet tagjait. A formalitások után kezdetét vette Káidy Zoltán pécsi lelkésznek esperesl és dr. Posevitz Albert mohácsi ügyvédnek és felügyelőnek egyházmegyei felügyelői beiktatása. Mindkettőjüket egyhangúan választotta meg az egyházmegye. A jelenlévők, akiknek a száma közben nőttön nőtt, úgyhogy a templom minden férőhelyét elfoglalták, ezután közéneket énekeltek. D. Dezséry László püspök úrvacsorái igehirdetésében az úrvacsora liturgiájának bevezetésében szereplő köszöntés két igéje alapján szólt: — Ezt a két igét úgy választottam most, ahogy az Agendán'k választotta az úrvacsorái liturgiában — mondotta a püspök. Rámutatott arra, hogy egyházunkban minden beiktatás az úrvacsorában való megerősödéssel van egybekötve. Isten a bűnbocsánat által kiragad bennünket a jelenvaló világból, de egyben vissza is küld, hogy a megromlott, de megváltott világban az emberek lássák mennyei Atyánk dicsőségét és dicsérjék az ö szent nevét. Az ige alapján külön szólt az Űr Jézus Krisztus kegyelméről, az Isten szeretettről és a Szentlélek közösségéről, s ez utóbbival kapcsolatban a következőket mondta: »Azt látjuk ma is, hogy mennyire igyekeznek az emberek egy közösséggé lenni: együvé tartozni. És micsoda szükség van arra hogy az emberek egybe tartozzanak, ne éljenek emberek, népek, családok szétszakítottságban, a gyülekezetek ne essenek atomjaikra, az anyaszentegyház ne éljen szétszakadozottságban, hanem az emberiség egy legyen, mint egy család a földön. Az egész embervilág egy közösséggé legyen, mint ahogy azt Isten akarta és akarja. Most, amikor olyan időiket élünk, amikor az emberek felelősséget éreznek egymás iránt és vágyódnak az embervilág egysége után és a közösség után, küzdenünk kell az emberek életének összekapcsolásáért, bizonyságot kell tennünk erről a közösségről, melyet az Isten adott nekünk. Az egyház hiszi és tanítja ezt a közösséget. Jézus Krisztus vére összekovácsolja, összetartja, egy testté öleli az egyház népét hit által. Isten szól az egyházban, melybe mindenki beletartozhatik és hol nincs különbség sem férfi, sem nő, sem zsidó, sem görög között. Szól az egyház és azt mondja: mind egyek vagytok az Űr Jézus Krisztusban, és mindenkinek atyja az Úr Jézus Krisztus Atyja.« Ezután Dezséry püspök Benczúr László püspöki titkárral együtt előkészítette a beiktatandókat és az egybesereglett híveket az úrvacsora vételére s azt előbb a két új egyházmegyei vezetőnek, utána sarjában az összes lelkészeknek, majd a hívek százainak kiosztotta. A felemelő aktus után Káidy esperes és Posevitz felügyelő az oltár elé lépett s letette az esperesi és felügyelői esküt, melynek szövegét Hoffmann Ernő jegyző olvasta fel. Az eskütétel után Hoffmann Ernő újból megnyitotta a közgyűlést, jegyzőkönyvbe foglalták az eskü letételét s az új elnökség átvette az egyházmegye pecsétjét s egyúttal a közgyűlés vezetését. Ekkor Posevitz Albert dr. mondott mélyen átérzett felügyelői beköszöntőt. »ígérem, hogy a szeretet és békességet — mondotta az új felügyelő — a Szentlélek erejének engedelmeskedve, elnöktársam- mal együtt igyekezni fogjuk egyházmegyénkben egyre szilárdabbá tenni, mert megbocsátani és segíteni csak szeretettel lehet, s hiszem, hogy alkotni és produktív munkát végezni csak békességben is békében lehet.« Kijelentette, hogv a gyülekezetek tanácsainak feladata nem merülhet ki költségvetések, zárszámadások és hasonló anyagi ügyek intézésében. A tanácstagoknak segíteniük kell a lekészeket, hogy igehirdetésük minél életszerűbb legyen és minél világosabb. »így tudnak a lelkészek — mondotta — testvéri segítséggel a mai élet minden kérdésére igehirdetéseikben jó útbaigazítást adni.« Lendületet, aktivitást kért és ígért az egyházi élőt egész vonalán. Az egyházmegye a Déli Kerületben az offertóriumok terén az első helyen áll. »Az áldozatkészséget még fokozni fogjuk, hisz nincs nagyobb feladat, mint áldozatokkal biztosítani az egyház munkáját.« Utálna Káidy Zoltán esperes mondta el beköszöntőjét, melyet lapunk más helyén teljes egészében közlünk. Megnyugtató s bizalomgerjesztő, volt hallani a fiatal esperes reális számvetését, az egyház és nemzet történetének és társadalmunk mai életének ismeretére épített programmot. Ezután karének következett, művészi színvonalú orgona- és hegedűkísérettel, a pécsi gyülekezet énekkarának és kántorának szép bemutatkozásaként. Majd sorát vették az üdvözlések. Elsőnek közvetlen, őszinte szókkal D. Dezséry László püspök üdvözölte új esperesét és felügyelőjét. Majd Nagy Altos református esperes szólt, utána pedig esperes-elődje: Fábián Imre köszöntötte Káidy Zoltánt. Sikter András, Válint Jánoá és Kutas Elek esperes üdvözlései után Meláth József baptista prédikátor, Szalatnai Rezső, Ormos Elek és Hegyháti János lelkészek, valamint Barlay Lajos bányász mondtak üdvözlő szavakat. Az élőszóval elmondott köszöntéseket számtalan távirat jókívánsága tette teljessé. RÁDIÓS FÉLÓRA Augusztus 8-án, vasárnap reggel fél 9 órakor evangélikus vallásos félórát közvetít a Petőfi-rádió. Igét hirdet Mekis Ádám püspökhelyettes. BUDAPEST-ZUGLÖ Folyik a templom-hajó vakolása. A gyülekezet tagjai nagy áldozat- készséggel vállalják négyzetméterenként a költségeket. Július hóban erre a célra 4270 forintot adakoztak. A férfiak egy csoportja szombat délutánonként együtt dolgozik villany- szerelő, kőfaragó és más munkán. Az országos templomépítési offertórium fedezte a szentély befejezésének költségeit. KANTORKÉPZŐ tanfolyam Az 1954/55. évi kántorképző tanfolyamra jelentkezni lehet Vető Béla igazgatónál (Luther Márton Intézet, Budapest VIII., Ül!ői-út 24.). Felvételi vizsga szeptember 1-én délután 3 órakor lesz. Anyaga: 1, megfelelő zenei hallás, néhány korái éneklése emlékezetből, — 2. képzésre alkalmas énekhang, — 3, zongorajáték alapismerete, a Bartók-, Reschofsky-iskola első felének megfelelő felkészültség. HÄZASSÄG Bácskai Gusztáv szarvasi s. lelkész és Glatz Anna augusztus 11-én d. u. fél 6 órakor tartják esküvőjüket a rákosszentmdhályl templomban, Budapest, XV. Hősök-tere 11, HALÁLOZÁS Halász Armin nyug. tanító, a ka- laznói gyülekezet 1909 óta hűséges kántora súlyos és hosszú betegség után július 6-án, 97 éves korában csendesen elhunyt. Július 8-án, ICalaznón temették, özvegye és egyetlen fia gyászolja. Rühmen Jenő, a soproni evangélikus líceum tanára 67 éves korában meghalt. Az igaznak emlékezete áldott 1 Anyátlan, vagy teljesen árva kislányt, 1—4 évesig örökbefogadna tanárnő. Levélcím: Miskolc, Postafiók 23. Főmérnök-család háztartás vezetésére megbízható idősebb nőt keres. Cím a kiadóhivatalban. Házimunkára munkaerőket keres az Evangélikus Egyházegyetem Diakóniai Osztálya, Budapest, VIII., Üllői-út 24. Jelentkezés a délelőtti órákban. A maglódi evangélikus egyházközség keresi néhai Domokos Albert mérnök (meghalt Maglódon, 1901) életben levő rokonait. Kérjük lakhelyüket s címüket közöljék az Evangélikus Lelkészi Hivatallal, Maglód, Gyúrón az összegyűlt egyháztanács élén Zoltán László, helyi lelkész köszöntötte a püspököt. Örömének adott kifejezést, hogy szép számmal vesz részt a. gyülakezezet az istentiszteleti alkalmakon, hogy Isten igéjéből merítsen erőt *min- dennapi munkájához. A délutáni istentiszteleten Róma 4, 25. alapján szólt a püspök a gyülekezethez. Rámutatott arra, hogy Jézus Krisztusban életünk nagy kérdései: a bűn, halál, kárhozat mind meg varrnak oldva. A gyülekezet mindvégig nagy figyelemmel és érdeklődéssel hallgatta főpásztoránalk szavait. Az istentisztelet után az egyháztanács tagjaival volt megbeszélés, amikor is a helyi lelkész ismertette a gyülekezet múltját, jelenét és azt a tervet, melyet 1956 áldozócsütörtökére, a templom felszentelésének 100 éves fordulójára szeretne a gyülekezet megvalósítani. Sor kerülne elsősorban is a templomtorony átépítésére és magának a templomnak a külső és belső renoválására. A gyülekezet a következő vasárnap effertóriumát az árvízkárosultak javára ajánlotta fel. Dr, Vető Lqos püspök meglátogatott két gyülekezetei Július 25-én felvirágozott tamp- lomkapu előtt fogadta Görög Tibor esperes a presbitérium élén D. Dr. Vető Lajos püspököt Tordasra jövetele alkalmából. »Azokat, akik közel vannak hozzánk, nem köszönthetjük külső pompával és cifra szavaikkal. Egyszerűen, meleg szeretettel«, — mondotta többek között a köszöntő lelkész. Majd az istentisztelet igehirdetését végezte a püspök. Beszélt a keresztséig döntő, hatalmas tényé- ről, amellyel megváJtoztat bennünket Isten és az emberek felé, az új életet adó Szentlélek. Istentisztelet után a presbitériumban tartott előadást Vető Lajos püspök. Feszült íigyelernmel hallgatták a presbiterek. Kitágult a gyülekezet horizontja egyházmegyévé, egyházkerületté, evangélikus egyházzá, világkereszténységgé s megszólalt a feladatra hívás: szeressük, szolgáljuk egymást. Megemlékezett a gyűlés az árvíz- károsultakról is és elhatározta, hogy tettekkel, adakozással áll a kártszenvedettek mellé. Részletesen tájékoztatta a püspök az evanstoni világgyűlés küszöbönállta- kor a jelenlévőiket a reményteljes készülődésről. s A PRÉDIKÁTOROK ÜTJA sohasem volt könnyű és rózsákkal szegélyezett út, mint általában a nevelőké. (Hisz a prédákálás is pedagógia, mert elvet hirdet és m'agatartást tanúsít.) Volt úgy, hogy a prédikátor, mint értelmiségi ember, úgy elvált a lábízott néptől, mint az olaj a víztől. Látszólag együtt voltak, de valójában különválva, más-más vágyakkal és más útan-módon éltek. Nekünk általában az utóbbi hetven-nyolcvan esztendőben sok bajunk volt abból, hogy értelmiségünk hamisan felfogott európai szólamok hatására elszakadt a néptől s ezáltal elszakadt a nemzet tápláló erejétől is. A ma élő nemzedék ennek a bűnnek és hibának a kárvallottja, akár városi, akár falusi. Esze Tarhás elgondolkoztatóan ír tója Az Út legutóbbi számában: »Láttam papokat és tanítókat a mi sorainkból, akik »urak« voltak a falura telepedő sok úr között. Nagyliszte- letű, tiszteletes urakat, asszonyokat, akik »nem szerették a paraszt szagát«, alig tudtak valamit a falu életéről, kérdéseiről, vergődéseiről. S elvágytak, mint a száműzött a száműzetésből. Hogy az egyház is menynyire elidegenedett a néptől, kell-e erre nagyobb bizonyíték, mint igehirdetésünk nyelvének elfordulása a nép nyelvétől? Sokszor láttam: a gyülekezet nem érti, miről van szó fent a katedrán. Ott alig érthető, emészthető, körmönfont okoskodássá, vagy naiv fellengzőssé vált az evangélium és a próféták egyszerű, szemléletes, a valóságra tekintő tiszta tanítása. Miért nem beszélsz latinul? — szóltam egy konferencián az előadásával végző szolgatárshoz — akkor legalább én megértettem volna. S még ma is éget a szégyen: a mi parasztokból élő, parasztokra építő egyházunkban, az egyház igazgatásában, az egyházmegyéken már nem jutott hely a parasztoknak. Látom húsz esztendő távolából a gyűléseinken ténfergő egyházközségi képviselőket: olyan idegenül ültek a teremben, valahol meghúzódva, mint az olajcsepp a víz színén. Nem volt szavuk s nekünk sem volt számukra semmi mondanivalónk. Pedig a törvény szerint ők képviselték a gyülekezeteket.« Nehéz erre azt mondani, hogy ez túlzás. Nálunk is hasonló volt a helyzet. S mi is aláírjuk azt, amit e helyzetkép után mond Esze Tamás, a történelem tudója. Hogy tudniillik a régi múltban nem így volt, hanem éppen megfordítva. A régi evangélikus értelmiség is a népből jött és nem szakadt el tőle. Eszünkbe jut Bornemisza Péter, aki úgy vándorolt várról várra, keletről nyugatra és vissza, hogy mindig együtt legyen azokkal, akikhez szólott és írt, hátán hordva nyomdáját és szekerén a könyveit, nyelvén a szót s szívében az azonos érzelmet hozzá. Miért törték föl a jobbágyait búvópatak-nyelvét, miért csináltak ebből a nyelvből irodalmi nyelvet? Jobban tudtak latinul, mint az urak, a főurak, élhettek volna vele s elefántcsonttorony- ként visszahúzódva, a tömegektől elszakadva, élhették volna a maguk külön prédikátori életét, elválva a néptől, elegáns magasságban, tűnődő magányban és fényben. De nemzették. Mert tudták, érezték, hogy csak a néppel együtt haladva, a nép nyelvén szólva, érik el a reformáció célját. A főúri támogatást is ezért vették igénybe. S a nép tudta, látta mindezt. Azért adta oda örömest filléreit a külföldre menő diákoknak, hadd művelődjenek, hisz amit elsajátítanak, azt úgyis az ő számukra fogják fordítani. Eszünkbe jut Bél Mátyás. Milyen előkelő, külsőre is úri megjelenés volt Mária Terézia s még előbb III. Károly baroki t korszakában, s mégis soha nem szakadt el a néptől, sőt a magyar tudományosságot ő fordította, amikor honismeretünket megalapozta, a nép felé, ő kér- deztette meg a falvakat, a kisvárosokat, faggatva az igazi országot, s a nép válaszaiból hitelesítette Magyar- ország igazmondó leírását. Hát Tesse- dik Sámuel? Szükségtelen, hogy róla, a jelképről külön írjunk. De Tesse- dik a mi legnagyobb bizonyítékunk a néppel élő és a népért élő, soha nem Robinzon, soha nem elefántcsontto- ronyba vonuló magyar luteránus prédikátorról. Hozhatnánk fel még példákat, de azt hiszem, ez is elegendő. Szemünket a múltbéli nagy oszlopokról vessük most a jelenre. Itt is találunk biztató jeleket. E sorok írója néhány nappal ezelőtt az ország egyik legszebb városában, a legvárosiasabb városban, Pécsett, együtt volt vagy fólszáz prédikátorral. A prédikátorok jó része úgy él, mint a körülötte élők: dolgozik és épít s éppen olyan napbamította az arca, éppolyan kérges a tenyere, mint a többi falusié. Van olyan, aki a hét napból hat napon át az ember ekéjével dolgozik a földeken, a hetediken Isten ekéjével szánt a lelkeken. Tiszta magot vetnek a prédikátor és híved s tiszta búzát aratnak, amiből a mi biztos és jóízű kenyerünk gömbölyö- dik elő. Van, alá méhészkedik és arra tanítja ráhallgató embereit is. Baranyában-Tolnában annyi a virágos rét, annyi a jó fa, hogy a legédesebb méz ott terem a gonddal őrzött kaptárakban. A szénbányák között, a völgyekben, ahol az ország új gyárai és szántói húzódnak, ahol a legszebb szőlők és kertek in- tagetnek az utasnak, ahol a Mecsek őrzi a tájat s a Duna nem törhet be soha, értelmiségünk egy a néppel. S az ifjúságot nézve, azt hiszem, holnap még inkább az lesz. Van prédikátorunk, aki tudós ember s könyvednek él, de ha érte jő a falu, olyan, mint Gutái Lőrinc, a prédikátor, Jókai Elátkozott család című regényében, aki menten az asztal alá dobja féltve gyűjtött herbáriumát, amikor nem ritka növények gyűjtéséről, hanem emberi lelkek egybetartásáról van szó. Van olyan prédikátor, aki rózsát olt, van, aki különösen jóízű őszibarackot termel s szívesen osztogat a fáról, amikor érte jönnek. Az emberek megfigyelik, mit csinál a lelkész, hogyan csinálja s tanulnak tőle. A prédikátor tehát ma is mindennapi nevelő, nemcsak vasárnapi igehirdető. Bél Mátyás tudományos munkája és Tessedik Sámuel földváltoztató módszere ma már nem a prédikátorok dolga. A fejlődés hozta magával, hogy ez a szakemberek feladata, amelyre éppúgy készülni kell, mint a komoly prédikátori elhivatásra. De a falu és a kisváros életében cún nélkül és hír nélkül élnek a kis Tes- sedikek és a kis Bél Mátyások ma is. Nálunk nem terem babér a földeken s Baranyában-Tolnában nem szokás koszorút fonni a fejekre. De aki jó énekkel végzi a napot, arról mindenki tudja, mit mívelt hajnaltól az ének szívderítő percéig. Nevelte saját gyermekeit s nevelte a falut, együtt volt az éggel és földdel, miként a nép pajtása, a kedves, dalos pacsirta. Akik azt nézzük, lesz-é több levegő tüdőnknek s jut-é jó táplálék a szívünknek, hogy élhessünk, örömmel állapodunk meg a néppel együtt élő, vele együtt növő prédikátoroknál. A prédikátornak hitele van a népnél, ezt a régmúlt adta, a reformáció, tehát mindazt, ami lüktető, szépséges erő volt bennünk. Az volt a széles horizont akkor mindenkinek. Az kell legyen most is. A prédikátor ezt tudja, mert kérdezni szokták s neki válaszolnia kell. Válaszoljon a magyar nyelv tiszta, szép szavaival. A mi népünk ne érezze, hogy körülötte szűk a szemhatár. A munka igénye egyúttal az élet igénye is. Minek élünk akkor, ha annyi igényünk sincs, hogy a házunk tája szép legyen, gyermekeink erősek és egészségesek s mind együtt nemzeti műveltségünkben éljünk, mint egy termő, édes almafával. Az Isten nem azoké, akik az életet koporsóvárásra hangodgat- ják, hanem akik napsugárban fürdetnek meg minket, egyensúlyt és biztonságot nyújtanak nekünk. Szalatnai Rezső
