Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1954-05-23 / 21. szám
XIX. ÉVFOLYAM, 21. SZÁM Egyes szám ára: 1 forint 40 fillér 1954. MÁJUS 23. Miért megy el? (Csel. 1:8—12) Visser’t Hooft az Egyházak Világtanácsa főtitkárának nyilatkozata Evanstonról A LATHATÓ ÉS LÁTHATATLAN VILÁG EGYFORMÁN AZ ISTEN BIRODALMA. A kettő úgy tartozik össze, mint a föld. és a levegő. A föld meghalna levegő nélkül. Búzakalásznak és pünkösdi rózsának, mezei pacsirtának és munkálkodó embernek egyformán a levegő az otthona. Mindnyájan a látható földön élünk, de a láthatatlan levegőből élünk. A hívő ember is a látható földön él, de a láthatatlan Istenből táplálkozik. Mennybemenetel ünnepe az a nap, amikor Jézus a látható világból Isten láthatatlan világába érkezik. A tanítványok számára ez a búcsúzás elmondhatatlanul fájdalmas. Egy felhő eltakarja Jézust a szemük elől. És ők velünk együtt kérdezik: »miért megy *«I Jézus?« Miért láthatatlan Krisztus? Istennek három felelete van a láthatatlan Krisztus felől. ISTEN ELŐSZÖR IS AZT FELELI: JÉZUS AZÉRT MEGY EL, HOGY A TANÍTVÁNYOK UTÁNA MENJENEK. — Hogy a láthatóból belenőjenek a láthatatlanba. A földről az Égbe. A tanítványok nagyon sokáig azt hitték, hogy Jézus csak az ő földi testvérük, a verítékes vándorút megszépítő társa, akivel olyan jó együtt lenni és együtt járni, de egyszer ez a boldog út is véget ér. Most meg kell látniok, hogy Jézus több, mint akinek ők látták. Jézus Isten, aki velünk marad látható és láthatatlan világokon át. Hitünk éppen arra való, hogy felemelkedjünk Hozzá, hogy láthatatlan inlágában is meglássuk Öt. — A fészekben, amikor megnőnek a madárfiókák, az anyamadár kiteszi őket a fészekből. Nem azért, mert nem szereti őket. Nem azért, mert elhagyta őket, hanem ‘azért, hogy megtanuljanak repülni. Ö tudja, hogy egyszer hideg téli viharok kezdik majd tépni a fészket és akkor el kell indulni egy melegebb ország felé. Mi lenne a költözőmadárral, ha eljön a tél és addigra nem nőne ki a szárnya?! — Krisztus azért láthatatlan, hogy kinőjenek Feléje hitünk szárnyai. ISTEN MÁSODIK FELELETE EZ: JÉZUS AZÉRT MEGY EL, HOGY A TANÍTVÁNYOK HITE MEGERŐSÖDJÉK. — Nagyon gyönge, bátortalan és tehetetlen ember lenne belőlünk, ha édesanyánk és édesapánk örökké úgy kísérne minket, ahogyan először vittek fel az iskolába. Ok tudják, hogy egyszer nekünk magunknak egyedül kell megtalálni és megállni a helyünket a világban. Ezért egyszer elengedik a kezünket. De akkor is szeretnek, akkor is velünk vannak. Kísérnek láthatatlanul is. Volt egy kicsi leánytestvérem. Gyönge és beteges volt. Minden nap az édesapám kísérte el az iskolába. Amikor eljött az »önállóság« ideje, akkor is utána ment. Most már nem mellette, hanem néhány lépéssel utána. Észrevétlenül. Krisztus azért láthatatlan, azért takarja el felhő a tanítványok elől, hogy most már a maguk lábára álljanak. Hogy a hitük megtudja, hogy Ö ott van velük — csak egy felhő takarja el a szemük elől. Vájjon a mi hitünk tudja-e, hogy a »mennybement« Krisztus él és itt van velünk? Kísértés idején, köny- nyek óráján, halál árnyékában csak egy felhő takarja el öt a szemünk elől. ISTEN HARMADIK FELELETE EZ: JÉZUS AZÉRT MEGY EL, HOGY MINDENKIHEZ VISSZAJÖJJÖN. — A tanítványok a felhő alatt elveszítik Jézust, de azután örökre visszakapják. Eddig csak egy helyen volt velük, most mindig és mindenütt az öv_qk. Mennybemenetelnek ez a nagy ajándéka, hogy Krisztus mindenkié lett. Nem egy helyé, egy úté, egy házé, ahol éppen tartózkodott. Nem égy emberé, akivel éppen beszélt. Nem egy betegé, akit éppen meggyógyított Nem egy bűnösé, akit Isten gyermekéi jra felemelt. Krisztus mindenkié! Ez a gyönyörű mennybemenetelnapi evangélium, hogy Krisztus a tiéd- is lehet. Boldog és boldogtalan utadon. Vidám és szomorú életedben. Mert Ö mindenkié! Az Ige azzal fejeződik be, hogy a tanítványok Jézus mennybemenetele után nem maradtak ott tovább a megdicsőülés helyén, hanem megté- rének Jeruzsálembe. — Ezért van az, hogy a keresztyén élet nem tétlen égbenézés. nem elvonuló siránkozás, vagy ábrándozás, hanem Krisztusi- hordozó egészséges, vidám és boldog élet. Nem a templomban keresztyén, hanem az életben krisztusi. Nem a templomok hűvös homályában találkozik -tkon a láthatatlan Krisztussal, hanem mindennapi látható életében látni láthatatlan Társát, élő Krisztusát. Nem azért kerüli a bűnt, nem azért erős, nem azért hívő, nem azért szeret, mert így parancsolja a vallása, hanem azért, mert határtalanul boldog. Boldog, mert az örök Krisztus a Társa, élete, ereje és mindene. Ez a Mennybemenetel örökszép evangéliuma: Krisztus, az élő Krisztus, a láthatatlan Krisztus már itt, a látható világban is az enyém. FRIEDRICH LAJOS Az Ótestamentum költői részeiből ÚJ ERŐ — És. 40, 21—31. — Miért mondod, Jákob, és szólsz így, Izrael: »Utam az ÜR-tól rejtve van, perem’ mellőzi Istenem«» Talán nem tudod, vagy nem hallottad — örökkévaló Isten az ŰR, az egész föld teremtője, nem fullad ki, el nem lankad, bölcsesége mérhetetlen; erőt ad a lihegőnek, s annak, aki tehetetlen, erejét megsokasítja. Kifulladnak majd az ifjak és el is lankadnak s a fiatal harcosok is rogyva roskadoznak, de akik az ÜR-ra várnak, új erőre kapnak, szárnyrakelnek, mint a sasok, futnak, de el nem fáradnak, haladnak, s ki nem fulladnak! UTAK ÉS ÉLETEK — 1. zsoltár — Üdv annak, aki nem jár gonoszok tanácsán, nem áll bűnös úton, kajánok közt nem ül, hanem az ÜR törvényében leli örömét: tanításán gondolkodik nappal s éjtszakába nyúlva — olyan, mint a folyópartra ültetett fa, mely gyümölcsét idejében megadja s nem hervad el lombja; amit csinál, minden sikerül neki. Nem úgy ám a gonoszok! — hanem, mint a szélkergette volyva! Ezért hát az ítéletben nem állhat meg a gonosz s bűnösök sem az igazak seregében! Hiszen az ÜR ismeri az igazak útját, míg vesztébe tévelyeg a gonoszok útja. Bodrog Miidós A »Luce« c. olasz valdens lap április 30-i számában beszámol az Egyházaik Világ-tanácsa főtitkárának, Visser’t Hooft-nak nagyjelentőségű beszédéről, amit az olasz evangéliumi ifjúság előtt tartatt. A főtitkár húsvétikor leánya meglátogatására utazott Olaszországba, aki egy valdens lelkipásztor felesége. Ez alkalomból az evangéliumi ifjúságnak nyilatkozott az Evanston- ban tartandó ökumenikus nagygyűlésről, amelyen 160 egyház 600 delegátusa, 150 meghívott tanácsadója, 100 ifjúsági küldöttje vesz részt és amelyről 200 politikai és egyházi újságíró ad majd tudósítást. Beszéde bevezetőjében azonnal hat kérdést tett fed magának, mert — mint mondotta — nyilvánvalóan ezekre lesznek hallgatói kiváncsiak. Miért is választották az Egyesült Allamok-beli Evanstont a gyűlés színhelyévé? — hangzott az első kérdés. Csak azért — jelentette ki a főtitkár — mert az eddig megtartott öt ökumenikus nagygyűlésből már tartottak egyet Ázsiában, a többit pedig Európában, de Amerikában eddig egyet se, pedig az Egyesült Államokban nagy protestáns tömegek vannak, akik nem sokat tudnak az ökumenikus mozgalomról. Szükségesnek láttuk, hogy az amerikai nép, melyre nagy felelősség hárul a világ ügyei intézésében, megismerje közelebbről is az ökumenikus mozgalmat Evanston kiválasztása —1 folytatta Visser’t Hooft — kézenfekvő volt az eddigi kapcsolatok alapján. Olyan egyetemi várost választottunk ki, ahol együtt lehetnek a delegátusok és közelebbről is megismerhetik egymást, nem úgy, mint legutóbb Amsterdamban, ahol a nagyváros idegeneket vonzó turisztikai látványosságai és a távolság okozta nehézségek miatt csak a tanácskozások alatt voltak együtt a részvevők. A legnagyobb jelentőségű kijelentés a második és harmadik kérdés kapcsán hangzott ed, éppen ezért ezt szóról szóra idézzük: »Amerika választásában a konferencia színhelyéül nem lehet azt gondolni, hogy valamilyen politikai elgondolás is szerepet játszott?« — Bizonyos értelemben igen — válaszolt saját feltett kérdésére Visser’t Hooft. Tudjuk, hogy Amerika egyházaira nem közömbös feladat hárul bizonyos elszigetelődő irányzatokkal szembeni küzdelemben, melyek az Egyesült Államok egyes köreiben nyilvánulnak meg, továbbá az ellen a minden irányban gyanakvó gondolkodásmód ellen, amely iránynak »íze és színe nem-amerikai«. Olyan jelenségek, mint a »maccartizmus«, ellenkeznek az evangéliumi egyházak szellemével, mely a szabadság és megértés szelleme akar lenni és a vélemények különbözősége esetében is erőfeszítést tesz az együttműködésre. A »kereszteshadjárat« légköre, amit az amerikai katolicizmus igyekszik megteremteni az Amerikai Egyesült Államokban, nyilvánvalóan ellenkezik az evangélium szellemével, amely hitbeli testvéreinkkel való együttműködésre kötelez bennünket minden politikai, gazdasági, vagy faji korlátokon túl. Reméljük, hogy a minden korlátot áttörő, hitben egyesült világ szemléletével hatalmas segítséget nyújtunk az amerikai egyházaknak. — Bizonyos amerikai politikai körök előítélete miatt — hangzott a harmadik kérdés — volt-e valami nehézség az evanstoni konferencia előkészítésében? Az újságok már beszámoltak azokról a nehézségekről — hangzott a válasz —, melyekkel találkoztunk és amelyeket még mindig nem sikerült minden ponton legyűrnünk az Egyesült Államokba való »beutazási engedély« megszerzésénél a vasfüggöny mögötti egyházak képviselői részére. Nagy ellenkezés volt és még van Amerikában a keleteurópai kiküldöttek bebocsátásával kapcsolatban. Egy pár héttel ezelőtt Budapesten voltam és meggyőződtem a magyar protestáns egyházak érdeklődésének komolyságáról az evanstoni nagygyűlésre való előkészületben. Megmondtuk az amerikai politika vezetőinek, hogy semmi módon sem eged- hetjük meg, hogy az egyházak közé is »függönyt húzzanak«. Készek lettünk volna lemondani arról, hogy a konferenciát az Egyesült Államokban tartsuk, mintsem, hogy meghosszabbítsuk azt az elválasztó függönyt, amely, sajnos, Kelet és Nyugit népeit elválasztja. A továbbiakban a főtitkár beszélt a nagygyűlés számadatairól, magáról a konferencia napirendjéről és hogy miért éppen ezt a központi témát választották: »Krisztus a világ reménysége«. — Azért választottuk ezt a témát — folytatta Visser’t Hooft utolsó kérdésére felelve — mert nézetünk szerint a legnagyobb baj, amiben a világ szenved, ma az, hogy elvesztette igazi reménységét. Még a legfiatalabb népek is, melyek közmondásosan telve szoktak lenni a reménység lendületével, mint például az amerikaiak is, veszedelmesen csúsznak a cinizmussal kevert és a rosszban való letargikus megnyugvás furcsa állapota felé, ami ellen csak Krisztus evangéliumával lehet harcolni és győzni. Kiáltani akarjuk a világ felé, hogy ez a reménység teljesen más azoktól az emberi reménységektől, amelyekben csalatkozott, A keresztyén reménység Krisztuson alapszik — felezte be nagyhatású beszédét Visser’t Hooft, az Egyházak Világtanácsának főtitkára. Angol lelkészek tiltakozása a hidrogénbomha ellen A Géniben megjelenő ökuménikus sajtószolgálat legutóbbi száma részletet közöl az anglikán egyház fejének: dr. Fisher canterbury érseknek húsvét vasárnapi prédikációjából. Az anglikán érsek igehirdetésében a hidrogénbomba kérdését a keresztyén reménység összefüggésében tárgyalta. »Keresztyéni kötelességünk, — mondotta — hogy ezt a problémát a keresztyén reménység jegyében közelítsük meg Ha így teszünk, akkor nincs alapvető különbség többé a hidrogénbomiba és az atombomba, vagy a kobaltbomba és más szörnyű tömegpusztító fegyverek között, amelyek még ezután sorra- kerülhetnek. . Az atombombát és a hozzá hasonló átkos találmányokat a keresztyének minden képzelgés nélkül úgy ítélik meg, hogy azok a félelem és a kétségbeesés szülöttei. A keresztyéneknek és az egyházaknak mindenekelőtt az a feladatuk, hogy az örök reménységben ne inogjanak meg és hogy megmondják az embereknek, hogy mindnyájan — legyenek jók vagy gonoszak; de az egyházak és a keresztyének is — ha meg nem térnek, gondolkodásukat meg nem változtatják és nem igyekeznek egymáshoz való viszonyukat javítani, valamennyien tönkremennek. A bűn az ember átka. A hidrogénbomba felszámolása érdekében az egyik félnek tárgyalást kell kezdenie a másikkal, hogy ezzel minden félelmet és akadályt elhárítsunk az útból. Mindaddig a világnak saját bűne rettenetes terhét tovább kell hordania. Maguknak a keresztyéneknek és a keresztyén államférfiaknak is, szembe kell nézniök azzal a szenvedéssel, amit a bűn hoz a világra. Áldozatkészen vállalniok kell ennek szörnyű terhét, de ugyanakkor meg kell marádniok a béke élharcosainak és szószólóinak. Ahol nem Isten nevében kívánják a népeket meggondolásra felhívni, ott tegyék meg ezt az emberiesség nevében, mert a hidrogénbamba olyan rettenetes, hogy pusztán az ember ön- fenntartási ösztöne is arra kényszerít, hogy a világ javára gondoljunk ... Ha nemrégen néhány államférfi azt mondotta: új kezdetre van szükségünk, úgy azt kell mondanunk, teljesen igazuk van, mert ezzel csak egy más kifejezést használtak a megtérés jelölésére. Az amerikai hidrogénbomba-kísér- leték által kiváltott legnagyobb nyugtalanság tükröződik a londoni anglikán »Church Times« cikkében is, mely azt követeli, hogy »a hidrogénbomba rémét szüntessék meg«. A lap a hidrogérabombát »az egész emberiség lelkiismerete gyalázatos megsértésének« nevezi. »A hidrogén- bamba és a biológiai hadviselés olyan dolgok, amelyeket a keresztyén lelki- ismeretnek a Teremtővel szemben elkövetett súlyos bűnként szigorúan el kell ítélni.« * Dr. Garbet yorki érsek az angol televíziós-szolgálat egyik előadásában felszólította a világ keresztyénéit, hogy követeljék egy olyan tárgyalás összehívását, mely megállapítaná azt, hogy az emberiséget hogyan lehet a hidrogénbomba rémétől megszabadítani. A keresztyéneknek ma minden jóakaraté emberrel össze kell fogniuk, hogy elhárítsák a népek feje felől a katasztrófát — mondotta. .... * A skót egyház . (Church of Scot-' land) egyik egyházközségének presbitériuma (Hamilton) kettős . mozgalmat indított meg; egyiket a .hidrogénbomba eltiltására, a másikat pedig az általános leszerelés .érdekében. Dr. John Fraser a presbitérium nevében beszélve kijelentette, hogy a hidrogén-bomba »Isten és ember ellen való bűn«. A presbitérium felszólította a kormányt, hogy azonnal kezdjen tárgyalásokat Amerikával és a Szovjetunióval a bomba eltiltása érdekében. Rev. A. A. Boyer beUehiiH lelkipásztor minden háborút elítél, »mint Krisztus-ellenes dolgot«. A lefegyverzésnek sürgős szükségességét, mint az egyetlen utat az igazi békéhez, a nagyhatalmak figyelmébe kell ajánlani. A két határozat másolatait elküldik a miniszterelnöknek, Eden- nek és a parlament tagjainak, * A hidrogénbomba elleni tiltakozás a világ minden egyházában egyre inkább erősödik. Otto Nuschke, a Német Demokratikus Köztársaság helyettes miniszterelnöke levelet intézett az Egyházak Világtanáosa vezetőihez: G. Bell chichesteri püspökhöz és dr. Wisser’t Hooft főtitkárhoz. A levélben többek között ezeket írja: »Szívből örülnék annak, püspök úr, ha ön abban a helyzetben lenne, hogy mint az Egyházak Világtanácsa elnöke, a világprotestantizmus egész súlyát belevetné az atombomba eltörléséért folyó küzdelembe. Ez a tény millió protestáns keresztyén lelkiismeretének mély megnyugtatására szolgálna... A világtörténelmi döntések e pillanatában minden emberias erőnek, az egész művelt emberiségnek össze kellene fognia az »erő politikája« elleti, mely katasztrofális méreteket ölthet.« • * Svájcban Lausanne, Genf és Freiburg püspöke, Mgrs. Charriere a külügyminiszterék konferenciájával kapcsolatban a genfi Notre Dame templom szószékéről az atomfegyver felhasználása ellen prédikált. Imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat Isten előtt“ m. 4,6.)
