Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-12-19 / 51. szám

Levél a jegyzetekről

KEDVES BARÁTOM, engedd meg, hogy soraidra én is levélben válaszoljak, s az írók szokása szerint a nyilvánosság előtt. Azt hiszem, okos és hasznos dolog az őszinteség, jó, ha mindenki együtt olvassa velünk e vasárnapi fejtegetést, annyi jegyzet után egy jegyzetet a jegyzetekről.

Te szép elismerő bírálattal szóltál csöpp írásműveimről s emlitéd, hogy az olvasók okulnak rajtulk, mindenekelőtt azért, mert »jó forrásnak érzik a nemzeti és vallási szellem összekapcsolását«, de aztán aggályaidat mondod el, hogy nem minden glosszám ilyen, sokszor »semmi köze az egyháznak, sőt a kultúrprotestántizmusnak is ahhoz, amiről egy-egy jegyzet beszél«. Nyíltan kifejted, hogy egyes magyar költőkről, írókról, festőművészekről, »vagy olyan muzsikusokról, mint Bartók Béla« szóló írásaim nem valóit e lap hasábjaira, ezek általános és világi dolgok, nem a mi olvasóinknak valók. Ügy véled, hogy ezeket hagyjam el, s írjak csak olyanokról és olyasmiről, ami történeti és szellemi vonatkozásban van a magyar Lutherániával.

Jó, hogy nyíltan szólsz, mert csak így értünk szót. Bírálatod nem bántott meg, hanem elgondolkoztatott. Tehát helyes, ha Bocskairól, vagy Bél Mátyásról, Tessedikről, sőt Petőfiről és Kossuthról írunk, vagy megemlítjük, mint tárja fel művészettörténetünk régi templomaink festészeti értékeit, de nem célirányos, ha Derkovics Gyuláról, a festőről, Bartók Béláról, a zenéköltőről, Babits Mihályfól vagy Virág Benedekről szólók, akik »jó költők voltak, de katolikusok«. Amennyire örülök annak, hogy egy évnyi jegyzeteimet átolvasva látod, hogy egyházunk és vallásunk minden érdemes és egészséges szellemi hagyományát egy-egy évforduló vagy összefüggés kapcsán itt megemlítem, annyira fájó, hogy nem veszed észre ennek az evangélikus magyar vonásnak teljes és szükségszerű összefonódását az egységes magyar szellemi örcikséggel és a ma pezsdülö lelkekikel. Én Bocskai Istvánt vagy Thököly Imrét, Petőfi Sándort vagy Mikszáth Kálmánt azért rajzoltam meg itt az Evangélikus Élet olvasóinak, hogy mindig együtt érezzék őket és lássák is Bartók Bélával és Derkovics Gyulával és Babits Mihállyal.

Amikor a mi reformátoraink Luther és Kálvin példáján felbuzdultak, megindultak az egész nemzet felé. Attól váltak világító oszloppá és felhővé, hogy egyetemes nemzeti érdeket vállaltak egy haladó és forradalmas szellemmel, amely előcsiholta a tragikusan széthasított magyarságból, a törökverte-osztrákverte országból, a legnagyobb ellenálló erőt: a jellem és a szellem erejét. Hidd el, csák így értheted meg mindazt, ami a Mohács utáni Magyarországon történt a XIX. századig. Dévai Biró Mátyás egyszerre volt »magyar Luther« és a magyar helyesírás megalapozója. Nem véletlen, hogy Bornemisza Péter a pogány és szörnyű bűnöket ábrázoló nagy görög drámaírót, Sophoklest, tolmácsolja magyarul, a legelsők közt egész Európában. Bethlen Gábor vagy előtte Bocskai István a vallásszabadsággal a nemzeti szabadságot, sőt szomszédaink nemzeti szabadságát is védte és erősítette. Olyan általános módszert érvényesítették, hogy aki harcba szállt velük e hazában s vitatni akarta útjuk helyességét, csak az ő módszerükkel tehette meg. A XVI. századbeun mi voltunk az úttörők, mi reformátusok és lutheránusok, akik végérvényesen a nép nyelvén kezdtünk írni és szólni. S ezzel egy erőszakkal elbuktatott parasztfelkelés után érvényre juttattuk a parasztok igazát, legalább a nyelvükben, statuálva egy nyelv szabályait és a latinnal fölényesen versenyző szépségét, hogy majd később szólhasson az elnyomott magyar pór sem csupán Istene ügyében, hanem minden más bajaiért is. Ha a mi prédikátoraink nem szólnak s nem nevelnek roppant erejű mondataik- Ical, nem jő elő sem Káldy katolikus Bibliája, sem Pázmány Péter erős zennésű stílusa. Aki szembe ákart szállni a népet nemzetté váltó protestantizmussal, kénytelen volt alkalmazkodni módszeréhez és gondolkodásához.

Gondold csak meg, kedves Barátom, miért volt a katolikus Zrínyi Miklósnak leghívebb embere az evangélikus Vitnyédi István. S miért volt a magyar protestántizmus támasza a buzgó katolikus II. RáJkóczi Ferenc. Mert azonosnak érezték a protestáns szabadság-vágyat a nemzeti szabadság-vággyal; mindkettő ország-szabaditól érzelem volt s emberséget, életre-érdemességet mondó gondolkodás. Azt hiszem, a protestantizmusnak nálunk ez az eggyé-szovődés a nemzet erejével és kultúrájával ad sajátos zamatot, ez ama hagyományunk, amely férfiaücat nevel, s hősöket, költőket, írükat, művészeket adott a magyar nemzetnek. Ha ezt az egyetemes nemzeti haladó és forradalmi vonást kivágjuk a magyar evangélikusok hagyományaiból, mi marad meg benne, ami hazai nevelő érték és erő? Te is büszlkén gondolsz, mint lelkipásztor, Bél Mátyásra. De nem jut az eszedbe, hogy akire büszke vagy, az nem a te példádat, hanem az enyémet igazolja. Bél Mátyás azért vált nagy tudóssá, mert kora legjobb, leghaladóbb kutatási módszerét összekötötte az egyetemes nemzeti és országos érdekekkel. Mi lett volna belőle, ha elzárkózik az egész nemzet érdeke előtt s csak partikuláris szempontok szerint cselekszik?

A mi teológusaink azért járták századakon át !külföldi egyetemeiken, hogy felfrissüljenek a szellemi élet sugárzásában, a tapasztalatok és élmények tanulságai közt. Bizonyára tudod, hogy megismerték ás megszerették koruk költészetét, művészetét, bölcseletét is. A német és francia filozófia például a XVIII. század végén s a XIX. század elején velük ára/mlilk Magyarországra, akárcsak \két századdal előbb a wittenbergi egyetemre vándorló diákjainkkal Luther tanítása. Kis János írja érdek- feszítő Emlékezéseiben, hogy »a náddal födött alacsony hajlékban, melyben született« nemcsak a Bibliát és a Graduált olvasta, hanem Balassi Bálint verseit és kora ^költőit is. Vájjon a mai falusi lelkipásztorok olvassák-é mondják József Attila verseit s ismerkednek-e a magyar társadalom problémáival, pl. Móricz Zsigmomd életművén keresztül? Jaj nekünk, ha elzárkózunk az egész magyar kultúrától s csak a sajátunkká fosztott kalászt tartjuk meg belőle disznók, amely semmire sem kötelez. Nem válhatunk nazarénusokká, szektává, mely önmagát emészti fel, négy fal közt él, azt hívén, hogy ez az Istennek tetsző szerep. Az élet átlépi az életreAképtelen csírát. Mi nem hangoztatni alkarjuk, hanem feltárni múltunk nagy erejét, hagyományaink tápláló ízét, amelyék egyek és elszakíthatatlanok az egész magyar nemzettel.

Te tudod, hogy Kis János fedezte fel a nemzetnek Berzsenyi Dánielt, a költőt, áki ’elküldte hozzá Itéziratait, »mondja meg, ha mehetek-e velük valamire.« Megmondta, s legnagyobb költőink egyikét prezentálta vele a magyarságnak. Mondjátok meg most és a jövőben ti is, kedves Barátom, hogy ismeritek a magyar kultúrát s egyek vagytok e nemzet magatartásával, clkik együtt élték a néppel s minden gondjával-bajával. A protestáns’ magyarság legsajátabb érdekében csak a nemzet felé nyílhat ki ismét, csőik a nemzet egész terhének és szépségének vállalásával maradhat meg a nemzetben. Ezért tartozik e kis jegyzetek anyagába minden magyar szellemi matéria megemlítése, amely életünk erejét a jellem és szellem erejével megsokszorozza. Hidd el, hogy ez így van. Igaz barátsággal üdvözöl Szalatnai Rezső

R minisztertanács megtárgyalta és elfogadta

a moszkvai értekezleten részt vett magyar kormánykiildiittség jelentését

A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa-december' 10-i ülésén Hegedűs András, a Minisztertanács első elnökhelyettese, a magyar kormányküldöttség vezetője beszámolt a moszkvai értékezletről. A Minisztertanács a beszámoló alapján megtárgyalta a moszkvai értekezlet eredményeit, a magyar kormánydelegáció tevékenységét és határozatot hozott, amelynek értelmében teljes mértékben magáévá teszi a moszkvai értekezlet záróközleményének megállapításait.

A Minisztertanács üdvözli a moszkvai értekezlet nyilatkozatát, és teljes mértékben egyetért azokkal a megállapításaival, amelyek hangsúlyozzák, hogy az igazi európai biztonság csak abban az esetben valósítható meg, ha egyes európai államok zárt katonai tömbjei helyett létrejön az európai kollektív biztonság rendszere, amelyben — állami és társadalmi berendezésre való tekintet nélkül — valamennyi európai ország részt vehet. A Minisztertanács annak a szilárd meggyőződésének adott kifejezést, hogy ilyen kollektív biztonsági rendszer megteremtése nagymértékben megkönnyítené a német kérdés békés rendezését is, megakadályozná Nyugat-Németország remilitarizálá- sát, és kedvező feltételeket teremtene az egységes, demokratikus, békeszerető Németország létrehozásához, ami a német nép és valamemy- nyi európai nép elsőrendű érdeke.

A Minisztertanács megállapította, hogy a német kérdésnek ilyen szellemben történő rendezése teljes mértékben megfelel a Magyar Népköztársaság érdekeinek is. A magyar nép a német imperialisták által kirobbantott véres háborúban egy errineröltő alatt kétszer vesztette el fiainak százezreit, nemzeti vagyonárnak, kulturális értékeinek jelentős részét, és ezért kész minden erejével síkra- szállni a német militarizmus újjáélesztésének megakadályozásáért, és a moszkvai értekezlet célkitűzéseinek megvalósításáért. ;

A Miniisszlertanács magáévá tette a moszkvai értekezletnek’ azt az elhatározását, hogy § részvevő államok — közöttük a Mágyar Népköztársaság is — a párizsi egyezmények ratifikálása esetén együttes intézkedéseket —• köztük katonai intézkedéseket — tesznek védelmi képességük fokozása érdekében, hogy biztosítsák népeik békés alkotómunkáját, országuk biztonságát minden agresszív szándékkal szentben.

A Minisztertanács a moszkvai értekezlet nyilatkozatában ismételten lefektetett elv alapján, — amely hangsúlyozza, hogy az aláíró országok békében alkarnak élni, és baráti kapcsolatokat kívánnak kiépíteni és fenntartani minden országgal — továbbra is legfőbb feladatának tekinti, hogy minden tőle telhetőt megtegyem a népek közötti béke, az országok közötti együttműködés megszilárdítása érdekében.

A Minisztertanács elismerését fejezte kj a magyar kormányküldöttségnek;, és tevékenységét jóváhagyta.

„Most minden embernek hozzá kell járulnia, hogy a jövőben ne legyenek nemzeti gyásznapok“

Barth professzor a német új ra fel fegyverzés ellen

Barth Károly, a nagynevű svájci teológiai professzor 20 év óta harcol a fasizmussal. Mint bonni teológiai professzor, Hitler hatalomra- jutása idején nap mint nap megjelentette a fasizmust támadó vitafüzeteit és röpiratait, amelyek egész Németországban gyorsan elterjedték. Elsősorban Barthnalk köszönhető, hogy a Német Hitvalló Egyház szembefordult Hitler törekvéseivel. Mikor Barthnak el kellett hagynia Németországot, Svájcból szólt a német nép lelkiismeretéhez. A fasiszta háború leverése után az elsők közt sietett a német nép helyes útra vezetésére.

A német nép őszinte barátjaként hívta meg Barth Károlyt a nyugatnémetországi Hessen-tarto- mány szociáldemokrata kormánya, hogy Wiesbadenben a második világháború áldozatainak emlékére tartott nemzeti gyásznapon ünnepi beszédet mondjon.

Már Barth Wiesbadembe érkezése előtt heves támadásba kezdett a bonni kormány sajtója Barth ellen. De a hesseni kultuszminiszter szembe szállt a Barthot ért támadásokkal s többek között ezt írta:

»Ha külföldön ma ismét hisznek egy második Németországban, akkor ez Barth Károlynak is érdeme. Hálásaknak kell lennünk, hogy a nemzeti gyász és emlékezés napján

A Zsoltárok könyve

A Zsoltárok könyve az ótestámen- tomi gyülekezet (különösen a fogság utáni gyülekezet) énekes és imád- ságos könyve. Az egyes énekek a legkülönbözőbb korokból származnak és így költészeti és tartalmi szempontból is igen változatos a hangjuk. Nem csoda tehát, hogy szerzőik között időben egymástól igen távol álló embereket hallunk megemlíteni. A hagyomány úgy tudja, hogy Mózes volt az első, aki zsoltárral dicsérte az Urat. (90. zsoltár.) Dávidról azt halljuk, hogy 73 zsoltárt írt. A 72. és 127. zsoltár feliratában Sálamon nevét olvashatjuk. Rajtuk kívül Aszáf 12, Kóréh fiai 11, Hemán és Etán 1—1 zsoltárral szerepel Szentírásunkban. Sok ének szerzőjét nem ismerjük, mert nem említi meg őket a Biblia.

Tartalmilag két fő csoportot 'különböztetünk meg a könyvben: 1. Istent dicsérő énekek, amelyek az Ür mindenhatóságát, jóságát, kegyelmét dicsérik, ahogyan ez meglátszik a természetiben (104), a történelemben (33) és a kegyes ember életében (1). 2. Ez a csoport a hivő ember hitét, mindennapi életét, annak különféle kérdéseit tárja elérik. (42.)

Külön csoportját képezik könyvünknek azok az énekek, amelyeket a Jeruzsálembe, a húsvét ünnepére zarándoklók énekeltek. Ezek az ú. n. »grádicsok éneke«. (120—134.) Egy másik csoport a könyv végén lévő »halleluja zsoltárok«. (146—150.)

Vámos József

ilyen jelentős személyiség szól hozzánk ennek a napnak intő és figyelmeztető értelméről«.

Ilyen előzmények után tartotta meg Barth beszédét a Wiesbaden} állami színházban, a hesseni kormány részvételével. Barth hangsúlyozta annak a szükségességét, hogy

most minden egyes embernek hozzá kell járulnia: a jövőben ne legyen szükség újabb nemzeti gyásznapokra. Azonnali döntésekre és tettekre van szükség, amelyekért minden egyes ember a saját személyében felelős.

Kifejtette Barth: a nemzeti szocializmus nem győzhetett volna, ha számtalan, egyébként becsületes és iászándékú német ember nem nézi egykedvűen a saját hazájában, hogy helyette Hitler dönt élet és halál, béke és háború felett. Rámutatott, hogy külföldön is sok helyen nemesük félelmet éreztek Hitler iránt, hanem »pozitív értékeket« is felfedezni véltek a nemzeti szocializmusban. A Hitlerrel való együttműködés legrosszabb formája valószínűleg az óvatos szemlélődés volt, ’ az olyan passzív magatartás, amely Hitlernek szabad kezet adott a leg- 'szörnyűbb embertelenségekre.

Megemlékezett Barth a nemzeti szocializmus számtalan áldozatáról: a hatmillió meggyilkolt zsidóról, a frontokon elesett milliókról, a rokkantak és betegek légióiról, a front mögött megölt nőkről és gyermekekről. Barth a legmélyebb tisztelettel beszélt az ellenállási mozgalom mártírjairól.

Beszédének befejező részében Barth hangsúlyozta, hogy nem mint svájci, hanem mint magánember beszél és hogy a nemzeti gyásznap csak meggyalázná az áldozatok emlékét, ha nem kötnék össze mindazok elkerülésével, ami egy harmadik világháborúhoz vezethetne.

A bonni tekintélyállam is azon az útón van már, hogy az állampolgároknak ne hagyjon semmi egyéb tennivalót, csak a kormány elhatározásába való beleegyezést, engedelmeskedést és menetelést, miután felsőbb helyen a polgárok közreműködése nélkül döntöttek.

Barth élesen elítélte Nyugat- Németország újrafelfegyverzését

egy amerikai vezetés alatt álló katonai szövetség keretében. Rámutatott, hogy Németország ket- téosztottságát a legsürgősebben meg kell szüntetni,

mert Németország újrafelfegyver- zése esetén Európának ezt a sebét csak háborúval lehetne begyógyítani, ez pedig csak újabb és mélyebb sebekre vezetne.

NIEMÖLLER BARTH MELLÉ ÁLL

Barth beszéde után a bonni sajitó- -ámadások újabb erőre kaptak. A hesseni kultuszminiszter és a hesseni kormány is sietett »félrefogásnak« -minősíteni azt a tényt, hogy Barth »polemikusán foglalkozott« a nyugatnémet felfegyverzéssel.

A Német Evangélikus Egyházhoz tartozó lelkészek, elsősorban Niemöller, a hesseni tartományi egyház elnöke és munkatársai nyilatkozatukban mindenben egyetértésüket fejezik ki Barth Károly fejtegetéseivel.

Niemoller elnök a frankfurti Evan- géliumi Sajtószolgálat képviselője előtt kijelentette: Ha a német nép 1933-ban és a következő években Bárth Károlyra hallgatott volna, akkor' mérhetetlen sók rossztól kímélhette volna meg magát és a világot.

HROMÁDKA NYILATKOZATA

Hromádka professzor, a prágai Comenius teológiai fakultás dékánja a Keresztyén Demokrata Unió Ke- let-Berlinben megjelenő lapjának, a Neue Zeitnek adott nyilatkozatában Barth Károly wiesbadeni szereplésével kapcsolatban többek között ezt mondta:

»Amit Barth Károly Wiesbadenben mondott, pontosan beleillik eddigi tevékenységének a vonalába, ö valóban szabad emberként szól a keresztyén ember szabadságáról.

Barth Károly most is egészen élesen rávilágított arra, hogy a nyugatnémet felfegyverzés a legfőbb kérdés, amelytől Németország, Európa és az egész világ jövője függ«.

Majd vázolta Hromádka azt a mélységes szenvedést, ami a német népre és Európa többi népeire szakadt a fasiszta háborús. támadás következtében s ezzel fejezte be nyilatkozatát:

»Barth Károly szavait a legkomolyabb figyelmeztetésként kell a német népnek meghallania és megfogadnia!«

„Vigyázzatok ás imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erötelen“ au. m, .m