Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-11-07 / 45. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 A reformátort örökséghez visszatérni előrehaladás Készülj az ige hallgatására Zsúfolt templomban folyt le az Országos Reformációi Emlékünnepély Október 31-én délután 6 órakor kezdődött a Deák­téri templomban a protestáns egyházak közös Országos Reformációi Ünnepélye, de mér egy órával a kezdet előtt megindultak Budapest protestánsai, s fél 6-kor megteltek az ülőhelyek. Amikor az ünnepélyt megnyitó Erős várunk akkordjai felhangzottak, már nemcsak a padsorok közötti folyósok voltak zsúfoltak, de sokan álltak a nyitott templomkapuban is, hogy legalább onnét lehessenek részvevői a budapesti protestánsok nagy ünnepének. Az ünnepségen résztvettek a magyar református és evangélikus egyház püspökei és vezető lelkészei, a budapesti lelkészek és hívők. A részt vevők sorában volt Horváth János, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke. Elsőnek D. Dezséry László evangélikus püspök ment a szószékre és a 46. zsoltár felolvasása után a résztvevők áhítatától kísérve imát mondott. Ezután a Debreceni Református Kántus két orosz egyházi éne­ket, majd Kodály Zoltán 50. és 150-ik zsoltárát éne­kelte. D. Bereczky Albert református püspök ünnepi előadásában feltette a kérdést: Mi az a sajátos refor­mátort örökség, amelyhez visszatérni nem visszafelé lépést jelent, hanem előrehaladást? »Csak az Ige — mondotta. — A reformáció legjellemzőbb szavának merem mondani ezt a hangsúlyozott csaíc-ot... A ma­gát kijelentő, hozzánk szóló, a Jézus Krisztusban hoz­zánk hasonló emberré lett Istennek ez a kijelentése, ez a szava, ez a tette, ez a valóságos kegyelem ... egyedül a prófétai és apostoli bizonyságtétel útján, a Szentírásban lesz a miénk. Ez a kizárólagosság, ez a bátor csak, ez a reformátori örökség örök frissesógé- nek és állandó megújító erejének a titka. Csak az Ige!« bereczky püspök ezután a tiszta és teljes ige botor félhasználásától óvott, majd az egyház lényegéről és céljáról szólott: »Az Isten kérdezi meg tőlünk az Igé­ben: tudjátok-e, kik vagytok ti? Tudjátok-e mi az egyház? Egyház ott van, ahol az Ige szól és ahol az emberek hittel hallgatják. Mi az a középponti üzenete az Igének, ami az egyházat teremti és az egyházat mindig újra teremti? Istennek a Jézus Krisztusban már nyilvánvalóvá lett és egykor majd teljességre jutó szeretete. Az'egyház ebben a szeretetben hisz, ebből a szerétéiből él és ezzel a szeretettel szolgál. Az egyház tehát valóban a hívők közössége. Nem úgy, hogy hívő emberek összeállnak és emberi ítélettel megszervezik az úgynevezett közösséget, hanem úgy, hogy Isten az Ö Igéje és Szentlelke által egybegyűjti, élteti, táplálja és örök életre vezérli mindazokat, akik egyedül az Ö kegyelméből, egyedül hit által Jézus Krisztusban Istent a mi Atyánknak tudják és merik nevezni.« A továbbiakban az Isten kegyelméből élő egyház jellemvonásait vázolta fel a püspök, maid az egyház szolgálatáról szólott. »Az egyház a világban mindig egyetlen egy kérdéssel foglalkozik: mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem? Az Isten parancsa és az egyház engedelmes cselekedete az a ritmus, amelyben az egy­ház, az igazi egyház szüntelenül megújuló élete folyik.« — »Itt és most az Isten akarata mindenki számára, akinek van íüle a hallásra, hogy. készek legyünk szol­gálni, imádkozni és megtenni mindent azért, hogy ne pusztulás és halál, hanem élet és békesség legyen a mi népünk és minden nép jövendőjének az útja. Az egy­ház a világért van, amelyet Isten szeret. Az az Isten, aki a békesség Istene« — fejezte be beszédét Bereczky Albert püspök. A műsor további részében a Lutheránia Bach H- moll miséjéből a IV. és IX. számot mutatta be, majd Szabó László, a magyarországi Baptista Egyház elnöke imádkozott. A Te benned bíztunk első és utolsó versé­nek eléneklése után Szécsey János methodista szuper­intendens vezetésével a hatalmas tömeg együttesen imádkozta a Miatyánkot. Szécsey János áldása után a Himnusz eléneklése fejezte ki a magyar protestantiz­musnak a magyar nemzettel való történelmi össze- forrottságát. „Tenger, melyen minden szektás kalózkoiSik“ Ezt a csípős mondatot Montesquieu francia filozófus a Bibliáról mon­dotta. »Perzsa levelek« c. híres mű­vében. melyben Európában utazgató perzsák nevében és álarcában mond­ja el különböző megfigyeléseit és ta­pasztalatait az életről Többok kö­zött leírja, hogy az egyik utazó per­zsa Itt Európában bekerült egy könyvtárba, ahol a könyvtáros meg­mutatott neki egy vastag könyvet: a Bibliát, majd pedig nagyon sokféle biblia-magyarázatot. Amikor a per­zsa utazó csodálkozott azon, hogy ennyi magyarázata van a Szantírás- naík, a könyvtáros ezt mondotta: »Ezek a szerzőik nem azt keresték a Szentírásban, hogy mit kell hin­niük, hanem azt, amit ők maguk hit­tek, nőm a számukra kötelező erejű tanítások gyűjteményének tekintet­ték, hamean olyan könyvnek, mellyel saját eszméiket hitelesítették. Ezért fordították el értelmét, azért csa­varták ki, minden részletét. Olyan tenger ez, amelyen minden szektás kalózkodiik.« Kétségtelenül sok gúny húzódik meg Montesquieu megállapításában és az is kétségtelen, hogy a sok bib­lia-magyarázat, amely ma is rendel­kezésünkre áll, nem mindig a »ka­lózkodásnak« az eredménye, hanem az évszázadok folyamán végzett szor­gos és egyre alaposabb Szentírás-ku­tatás nagyszerű és nélkülözhetetlen gyümölcse, mégis az egyház népének igen jó felfigyelni a francia Író meg­jegyzésére. Mivel az egyházban min­den a Szentírás ■tiszta megértésén és magyarázatán áll vagy bukik, azért alig lehet magyarországi evangélikus egyházunkban jelenleg hasznosabb és izgalmasabb munka mind a lelké­szek, mind a gyülekezetek tagjainak számára, mint a Szentírás helyes ér­telmezése és mindenféle »kalózkodás« háttérbe szorítása és megfékezése. Ahol a gyülekezet tagjai helyesen ér­tik az igét és szívükbe fogadják azt, ott bűnbocsánat, élet és üdvösség van és ott bizonytalankodások nélkül tudják, hogyan kell élnie a kereszt- tyén embernek a társadalomban, mi­lyen kötelességei vannak a világ jelé, hogyan kell viszonyulnia a hivatás­hoz, a munkához, a kultúrához, az állami felsőbbséghez és a néphez. Is­ŐSZI Embereknek teremtője, Hűséges gondviselője, Bölcs és hatalmas Felség! Imádamdó Istenség! Te teremtettél bennünket, Te táplálod életünket Gazdag étellel, itallal, Hozzánk illő ruházattál. Azt érdemli bölcseséged; Uram, hogy tiszteljünk téged, Magasztaljuk nevedet, Áldjuk Istenségedet; Mert bár sok bűnökbe estünk, Mégis úgy táplálod testünk, Hogy kenyérrel megújítod, Szívünk borral vidámítod. ten a Szentírást nem azért adta a kezünkbe, hogy azon mintegy tenge­ren »fcalózkodjunk«, hanem az abba foglalt igéből táplálkozva az ö di­csőségére és embertársaink javára éljünk. Ha nem akarunk »kalózok« lenni, akikor egyre inkább meg kell tanúl- nurtk a Szentírás mondanivalója alá alázni magurikat, nehogy a saját esz­méinket olvassuk bele a Szentírásba és ne arra keressünk igazolást, amit magunk hiszünk, hanem azt halljuk meg, amit a Szentíráson keresztül maga Isten mond nekünk, alti meg­ítéli a mi gondolatainkat és »hitün­ket«. Mert nekünk nincs hatalmunk az Ige felett, hanem az igének van hatalma felettünk. Csak úgy állha­tunk oda az Írás elé, mint egy kis iskolásfiú a fali olvasótábla elé: alá­zatosan, tanulásra készen betűzzük, silliabizáljuk, vizsgáljuk annak min­den szavát, hogy felismerjük fiz Írás­ból Isten itt és most nekünk szóló szavát. A vesszöparípás emberek ele­ve »kalózok«, mert ők mindig a ma­guk paripájáról néznek a Szentírásra. Lehet ez a vesszőparipa a keresztséé leértékelése, a »közösség« túlhangsú­lyozása, az egyházi igehirdetői hivatal lebecsülése, a »megszentelődés« min­denek fölé helyezése és még sok más. Ezeket a vesszőparipákat szélnek kell ereszteni, hogy ne a magunk hangját halljuk ki a Szentírásból, hanem Is­ten szavát. Ha nem akarunk kaló2kodmi, ak­kor meg kell tanulnunk állandóan az egész, a teljes, a csonkítatlan Szentírásra figyelnünk, amely ma­gába foglalja az Ó- és Újszövetséget, Isten törvényét és evangéliumát. En­nek a figyelmen kívül hagyása miatt vannak a mi magyarországi evangé­likus egyházunk tagjai között is a leg­nagyobb hibák. Igen sok gyülekezeti tagunk a Biblia egyik vagy másik részére teszi a hangsúlyt, de nem az egész van állandóan szeme előtt. Egy-egy »kedvenc« igeszakasz, gyak­ran háttérbe szorítja a Szentírás töb­bi mondanivalóját. A Szentírásnak ez a »megcsonkítása« legjobban kitű­nik a gyülekezeti tagok magatartá- I sából és életéből. Igen sokról »lerí« | az egyoldalú táplálkozásból származó ÉNEK Ha tekintünk a völgyekre, A szőlőtermő kertekre, Ottan terem gabonánk, Innen must csepeg reánk, Még pedig sokszor bőséggel; De ezt, Atyánk, olyan véggel Adod, hogy éljünk rendesen Azokkal s mértékletesen. Méltatlanságunk ismerjük, De szent Felségedet kérjük: Bírjad arra szívünket S úgy igazgass bennünket, Hogy a tőled nyert áldással Élhessünk hálaadással S amíg jóvoltodból élünk, Szent Atyánk! légy mindig vélünk! beteges és csonka keresztyén élet. Vannak sokan, akik a törvényeske­dések Útját Járják, mert a Szentíras- ból csak a törvényt hallották meg és figyelmen kívül hagyták az evan­géliumot, mások viszont a rajongás útját járják, mert ők viszont csak az evangéliumra figyelnek és elfeledkez­nek Isten törvényéről. Ismét mások visszavonulnak valami »belső, lelki körre«, mert csak azt olvasták ki a Szeniírásból, hogy »ne szeressétek a világot, sem azokat akik a világban vannak«, de már azt elfelejtették el­olvasni, hogy pl. Jeremiás a fogság­ban élő zsidóságnak ezt írja: •»... igyekezzetek a városnak jólétén, és könyörögjetek érette az Úrnak, mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.« Ebből folyik az, hogy egyesek a vi­lág dolgainak (kultúra) megvetését »bibliainak« mondják, viszont a nem­zeti feladatainkra való figyelmezte­tést »politikumnak« és így biblia­ellenesnek. A »leszűkített Szentírás- nál« pedig nincsen veszedelmesebb dolog, nemcsak azért, mert torz ke­resztyéneket szül, hanem azért is, mert lesodor az üdvösség útjáról. Akkor nern leszünk »kalózok«, ha a Szentlélek Úristen munkájának en­gedve megtanuljuk a Szentírás gon- dolliodásmódját és logikáját, amely nem engedi, hogy az egyik igét ki­játsszunk a másik ellen, az egyik igét túlhangsúlyozzuk a másikkal szem­ben. hanem mindent egy csodálatos összhangban, szintézisben lássunk. Ez azért lehetséges, mert az egész, a tel­jes, a csonkítatlan Szentírás közép­pontja maga Jézus Krisztus. Tehát nem a holt betűi Aki rendszeresen, alázatosan olvassa a Szentírást és igyekszik ezt az összhangot benne újra és újra felfedezni, annak az élete is teljesebb, ig'azabb keresztyén élet lesz. Nagyban segítenek bennünket evangélikus egyházunk hitvallási ira­tai, amelyek megmutatják, hogyan értették hivő eleink!« Szentírást. Ne legyen hát a Szentírás számunkra »tenger, melyen kialózkodunk«, ha­nem olyan drága könyv, mely magá­ba rejti Isten igéjét, az »élő vizet«, amelyből életre és üdvösségre táplál­kozunk. Egészséges életre és örök üd­vösségre. Káldy Zoltán Händel: SAUL-oratóriuma A bibliai oratórium, vagy bibliás zenei áhítat Bach melletti nagy mes­tere Händel. Míg Bach az Újszövet­ségnek, az evangéliumoknak krisz- tocentrikus nagy mestere, addig kor­társa Händel az Ószövetség drámai megzenésítője. Saulról írt orató­riumának tárgya: Saul tragédiája, bár művének inkább ezt a címet ad­hatta volna: Dávid, mert Isten Dá­vidot magasztalta fel és ezt Händel zseniálisan tükrözteti is művében. A nagyszabású művet a Zeneaka­démián az Állami Hangverseny Zenekar és a Budapesti Kórus nagy­szabású művészi teljesítményében hallottuk. Ádám Jenő vezénylése a hallgatóságot mindvégig a hivő lé­lek templomi áhítatának elmélyülé­sében tartotta. Karnagy! munkájá­ban a Budapesti Kórus karigazga­tója, Forrai Miklós volt segítségére. (Régi református énekeskönyv 253. dicsérete.) Csel. 8, 26—38. GÁZA VAROSA Palesztina földjének délnyugati csücskében fekszik, közel a Földközi-tengerhez, s az akkori Judea római tartománynak a határán már kívül esett. Abban az időben elhagyatott, romladozó fészek. A Jeruzsálemből Egyiptomba vezető főútvonal nem itt haladt át, tehát kevesen járták errefelé. Mégis erre az útra vezeti Isten Lelke az egyház emberét. Fiiepet. A Csel. 6, 5-ben említett hét »diakónus« egyike ő. Addig főleg Samáriában hirdette az igét nagy erővel és nyilvánvaló gyümölcsökkel megáldva. (Csel. 8, 5—13.). Most ott kell hagynia ezt a »be­dolgozott« munkaterületet s felcserélni egy emberi számítás szerint reménytelennel. AKIÉRT ODA KELLETT MENNIE, egy lélek vol-t csupán. Etiópia (Abesszínia) királynőjének (Kandóké nem a neve volt a királynőnek, ha­nem megszólítása, mint az egyiptomi királynak Fáraó) főkincstartója, ma talán úgy mondanánk, hogy pénzügyminisztere. Az első néger, aki­ről az Új testemen tómban haliunk. Ki tudja, hogyan ismerkedett meg már régebben Izrael vallásával. Annyi bizonyos, hogy istenfcereső ember lehetett. Vonzotta őt az egy igaz Isten vallása. Rendszeresen feljárt, talán évente, Jeruzsálembe, — ott volt az egyetlen templom, ahol áldozato­kat bemutatni lehetett, — és részt vett az istentiszteleteken; persze csak az előcsarnokba engedték be, a pogá-nyok pitvarába. Mindezzel azonban nem elégedett meg. Megszerezte az Ötestamentom néhány könyvét, — ez nem csekély áldozatba került akkor! S még hazafelé utaztában is a rázós szekéren Ézsaiás prófétát olvasta, éppen az 53. fejezetet. OLVASTA, DE NEM ÉRTETTE. A magános ember, kezében a Bib­liával, sokszor tétován és tehetetlenül botorkál az Isten felé vezető úton. Szüksége van valakire, aki megmagyarázza neki. Szüksége van arra. hogy együtt olvassa valakivel, hogy ne csak olvassa, de hallgassa is, amint Isten egy másik emberen keresztül élőszóval is megszólítja őt. Szüksége van az igehirdetésre. Az egyházra van szüksége, mert Isten az ő igéjét a gyülekezetnek adta. A BIBLIA NAGY KINCS, A SZENTÍRÁS NÉLKÜLÖZHETETLEN. Adjunk hálát érte Istennek, hogy gondoskodásából megszerezhetjük s anyanyelvűnkön olvashatjuk. Ahhoz azonban, hogy megszólaljon benne Isten igéje, hogy elvégezze általa hatalmas munkáját a Lélek, szüksé­günk van a gyülekezetre. Luther nem győzte hangoztatni a hirdetett ige jelentőségét. Nem véletlen, hogy egyházunk mindjárt a reformáció^ ün­nepe után tartja a Bibliavasárnapot. A Reformáció az újra megértett 'igéből született. De az ige helyes használatára a Reformáció taníthat mag minket. Bibliavasárnapon szívünkre szorítjuk a Bibliát és egymás kezét fogva igyekszünk a templomba, a gyülekezetbe, ahol hangzik az ,ige. Mert ott van az egyház, ahol az Igét tisztán és igazán hirdetik. S az igét mindig az egyházban hirdetteti Isten Szentlelke. Groó Gyula A sürgető ige — Jób. 14, 1—5, A HULLÓ ŐSZI LEVELEKBEN Isten szól hozzánk. Ez az üzenet egybecseng Igéjével: Isten Fia által nekünk adott örök otthonába ké­szüljünk. Azt jelenti ez: gondolj földi életedben örök üdvösségedre. Tanít­son Isten napjaid bölcs számlálására, azaz a földi élet minden dolgában igaz keresztyén szolgálatra. A SÜRGETŐ IGE nem az üdvösség ölhetett kézzel való várására indít, hanem éppen arra, hogy életed, szavad, munkád legyen tanúja annak, hogy Jézus Krisztusban életed, üdvösséged van. A SÜRGETŐ IGE mulasztásaidra is emlékeztet, azokra, amelyeket még pótolhatsz, azokra is. amelyeket már nem.. Ez indítson bűnbánatra. A sürgető ige életem céljá*i irányítja figyelmemet. Ezért célegyenest Igyekszem elhivaitásom jutalmára s örömmel szolgáitok Neki hitben és igazságban. ADJUNK HÁLÁT, hogy részesei lehetünk Isten munkájának, amellyel hív, gyűjt, megvilágosít és az igaz hitben megtart "embe­reket, s azért is, hogy mindennapos munkánk is keresztyén szolgálat embertársaink felé. VALLJUK MEG, hogy gyakran hagyjuk felelőtlenül és ered­ménytelenül elszaladni mellettünk a napokat és heteket, pedig Isten szolgálatra rendelt berniünket. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten sürgető igéje ne múló hangulat, hanem áldás legyen életünkben, hogy bölcs szívvel munkálkodjunk és a Tőle kapott szeretettel szolgáljunk. Könyörögjünk Isten igé­jének áldott szolgálatáért, és hogy gyülekezeteink szívükbe zárják az írott igét, a bibliát. Sólyom Károly HETI IGE: »Aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.« (Mt. 24, 13). November 7. Vasárnap. — Ézs. 30, 15—18. A megtérés nyugalmat és bókét jelent. A Krisztusban hivő ember nem nyugtalankodik, nem idegeskedik, nem kapkod. Evangéliumunk mcigingathaitatlan támláján állva, a hitben erősebben áll, mint a Sión hegye Jeruzsálemben, mely meg nem inog. November 8. Hétfő. — Ml. 24, 1—8. A megtérés bizalmat és biztonságot jelent. Az utolsó idők jeleit is bizodalmas hittel várhatjuk, mert Jézus, a bíró, egyben Megváltónk is és mint legjobb tanítómesterünk, az utolsó idők dolgában is tanítást adott. November 9. Kedd. — Mt. 24, 9—14. A megtérés állandóságot és szilárdságot jelent. Az igében a bűn feje tetejére állt világa van leírva, amelyben meghidegült a szeretet, de Isten az evangéliumot minden népnek hirdeti. ■November 10. Szerda. — Mt. 24, 29—35. A megtérés jelenti az igébe való belefogódzást. Ha kártyavárként omilana is össze a világ, Istenünk erős vár marad az igéiben és a hűség­ben. Szava megmarad. Jele egy napon feltetszik az égen. November 11. Csütörtök. — Mt. 24, 36—42. A megtérés jelenti a készséget a vigyázásra. Aki pihent, éber és fel­öltözött, az tettrekész. Hitben való felöltözöttségünk tettrekészsóge, hogy nem érhet váratlanul a halál. De nem ér tétován az élet sem. November 12. Péntek. — 2. Tessz. 2, 1—12. A megtérés tántoríthatatlanságot jelent Jézus mellett. Aki rogya­dozó térdekkel tántorog, nem jut messze, nem ér el soha céljához. Aki vidáman lépdel, egyre tovább igazságmeggyőződésének útján, az célhoz ér, sőt már célhoz is jutott. » November 13. Szombat. — Mt. 24, 43—51. A megtérés jelenti a hűséget és bölcseséget a szolgálatban. Jó gond­viselője voltál-e házad népének? Ez lesz váratlanul jövő Urad és Meg­bízód kérdése ama napon. Ha kérdésére igennel tudsz válaszolni, úgy nem jutsz a képmutatók sorsára. Bácskai Gusztáv Bibliavasárnapon adakozzunk jószfwel az offertőriuitiizan a bibliaterjesztés szent céljára!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents