Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-10-03 / 40. szám

2 EVANGÉLIKUS ÉLET Harangszentelés Bikaion „TITKON“ Bikái Egyházaskozér fiókegy- háza. Lélek száma a háború előtt megközelítette a kileneszázat. Ma a némeitnemzetáségű lakosság jóré- széeek kitelepülése folytán a gyüle­kezeti tagok száma mindössze 93, a réginek csak tizede. Nagy templo­muk hért-nyolcé zaz ember befogadá­sára épült. A toronyban a két ha­rang egyike, ^z ún. »lélekharang« eppem százesztendős korában, 1946- bam használat közben megrepedt és így használhatatlanná lett. Éveken át némán függött harang-testvére mellett. A hikaliak azonban semmi­képpen sem nyugodtak bele ebbe. A háborús évek bénultságából és a megpróbáltatásai okozta megmere­vedésből lelki teg-t esti leg lábraállva elhatározták, hogy megrepedt ha­rangjukat újraöntetik. Lelkészük nagy lendülettel fogott hozzá a gyü­lekezet kívánságának megvalósítá­sához. Megindultak az áldozatosság útján. Megnyíltak a szívek s rövid idő alatt a 93 létek (mindössze 28 család, ennek is egyrésze »félcsalád«) 4120 forintot adott össze. A Bikái­ról elszármazott evangélikusok még 750 forinttal jöttek segítségül, a bap­tisták pedig testvéri szeretetük ki­fejezésre juttatása képpen 300 forin­tot ajándékoztak. Szeptember 12-én fel virradt a nagy nap: a harangszentclés nanja. A nagy templomot csaknem telje­sen megtöltötték a bikali, egyházas- kozári, továbbá a tófűi, hegyhát- maróci és szászvári szórványgyüle­kezetek tagjai. Az újraöntött ha­rang az oltár előtt, emelvényen várta, hogy elfoglalja helyét, ahon­nét száz esztendőn át hívogatta a bikaliakat Isten házába. Az ünnepi szolgálatot Káldy Zol­tán esperes végezte. Mt 11,28 alap­ján hirdette az igét s többet között ezeket mondotta: »Az újszövetség nem beszól kis és nagy gyülekeze­tekről, hanem estik eklézsiáról, vagyis ,a’ gyülekezetről. A kis lé­lekszámú gyülekezeteiknek állandóan erőt kell mentendők abból a tény­ből és állapotból, hogy ők is a fel­támadott Jézus Krisztus testének tagjai és így annák az anyaszent- egyháznak részei, amelyet a har­POSTALÁDA »Az Evangélikus Élet Olvasása sok örömöt ad. Szórványban lakom, tá­vol az anyagyülekezettől. Bizony olyan jó elővenni az újságot és tudni azt, hogy mi történik gyülekezeteink­ben. Pótolja azokat az alkalmakat, amikor vasárnap nem tudok temp­lomba menni, hiszen a legközelebbi is csak nyolc kilométernyire van tő­lünk. Nálunk csak havonta egyszer van Istentisztelet. Ilyenkor látom azt. hogy mit jelent az Evangélikus Élet sajtószolgálata! Isten gazdag áldását kérem munkájukra, hogy széles kör­ben hirdethessék az igét! B.P.« madik hitágazatbam hiszünk.« »Az újraöntött harang szavában a feltá­madott Ür hív a bűn bocsánat evan­géliumának meghallására és Vele való asztalközösségre, ahol saját tes­tét és vérét adja, hogy a megterhel­tek terhét elvegye és a megfáradta­kat felfrissítse. Aki a harang szavának enged s kiteszi életét a templomi gyü­lekezetben az Ige és szentség erejének, annak élete a békesség élete lesz. A szivbell békességé és az emberekei való békességé is. A »Békesség-harang« hirdesse a Krisztusban való békesség nagy ajándékát, de hirdesse azt is, tiogy nekünk keresztyéneknek drága kincs a külső béke is és nekünk fel­adatunk ennek a békének az őrzése és előmozdítása. Ha mi azt akarjuk, hogy harang­jaink Isten igéjének hallgatá­sára hívogassanak és nem azt, hogy azok ágyúcsövekké öntesse­nek, akkor nekünk sokat kell imádkoznunk és munkálkodnunk a földi, e világi békéért is.« Az esperes igehirdetése után Ti­hanyi János, az anyagyülekezet lel­késze felolvasta a harang történetét. Közben az újraörrtött harangot a gyülekezet férfitagjai felvonták a toronyba, visszatették régi helyére s az megszólalt tiszta, csengő han­gon. A gyülekezet csendes imádság­ban adott hálát az egyház Urának s Megtartó j ánaik. Ezután Tihanyi János lelkész né­met nyelven, az előírt textus alap­ján (Jel. 3, 1—6) prédikált: »Lehet — mondotta —, hogy ez a C6ak lát­szatra élő gyülekezetről beszélő ige ebben az ünnepi órában, amikor itt minden egy élő gyülekezetről beszél, kissé ünneprantónák tűnik fel. Még­is újra meg újra Isten színe elé kell állnunk: nem látszat-e csupán az élet bennünk? Ezért szól Isten az ünneplő gyü­lekezethez is; hogy egyre inkább az legyen, amire Isten hívta el: élő, munkálkodó és hálaadó gyü­lekezet.« Az ünnepi közgyűlésen Káldy Zoltán esperes megköszönte a gyü­lekezet hűségét és áldozatkészségét, Tihanyi János lelkész és Lehmann János gondnok fáradozását. A testvérgyülekezetek köszöntését Ma­cher Henrik, GÖcze László, Faikai Henrik és Rledl Jánosné presbite­rek ül. egyháztagok tolmácsolták. Bikái nem közismert név egyhá­zunkban, de mostantól kezdve fel kell figyelnünk rá. Ez a kis Észak- Baranya megyei fiókgyülekezet olyan szép példáját adta a talpra- állásnak, összefogásnak és áldozat- hozatalinak, amit kis és nagy gyü­lekezetek egyaránt követésre méltó­nak találhatnak. Október elején megjelenik: BOTTÁ ISTVÁN: BIBLIAI TÖRTÉNETEK az általános iskola I. és III. osztályú tanulói részére. Kb. 160 oldal Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Tavasszal egyik kedves hívemet látogattam meg. Munkában találtam. Ásóval dolgozott kertjében. »Mit csi­nál?« — kérdeztem. »Ezt a virág­gumót akarom elültetni« — vála­szolja és már mutatja is. Tenyerén ott fekszik egy gumó. Porosán, pisz­kosan, ahogyan a pincéből felhozta. Nézem és kételkedem: »Lesz ebből a száraz gumóból valami?« »Hogyne lenne — feleli — hiszen élet van benne.« Azzal gondosan megtisztítja, szépen belehelyezi a földbe, és amíg porhanyó földet szór ré, tovább be­szél. Inkább magának, de azért ne­kem is. »Ha otthagyom a pincében, tönkre megy. Ha kidobom a szemét­be, elpusztul. Ide beleteszem ebbe a jó földbe, ettől megkapja mindazt, ami kell neki: az élethez.« Most már hamar végez. Gondosan beta­karja. A gumót elrejti a föld. Nem sokat törődtem ezzel az eset­tel. De néhány nap múlva már nem tudom, hogyan, olvastam-e, hallot­tam-e, de elém került ez a mondat: Krisztusban elrejtett élet. Önkén­telenül is visszagondoltam kertész­kedő hívemre és elültetett gumó­jára. Elgondolkoztam. Isten átülteti az én életemet is. Kiveszi a bűnből és a halálból, mert elpusztulna és belerejti Krisztusba. Nem dobja el, nem hagyja elpusztulni. Megtisztítja bűnbocsánatával minden bűntől és belerejti Krisztusba, az élet forrá­sába. Azután tovább fűződtek gondola­taim. Ott a földben titkon, senkitől sem látva, a gumóban az élet dol­gozni kezd és a gumó kihajt. Mindig feljebb törekszik.. Egyszer csak kibukkan a föld alól és szín­pompás virág lesz belőle. Láttam én is ezt a virágot, és magamban meg­dicsértem érte híveimet. Ilyen a ke­resztyén élet is. ^ A Krisztusban elrejtett életben lé­vő hit is titkon cselekszik. Alamizs­nát nem emberek előtt osztogat. Imádkozni is a belső szobájában imádkozik. Nem ország-világ szeme- láttára, mert nem akar emberektől dicséretet. Nem törekszik arra, hogy emberek lássák cselekedeteit. Isten iétja! (Mt. 6, 1—6.) De azért meglát­ják mások is. És kell is, hogy meg­lássák! Jézus mondja: »Nem rejthe­tik el a hegyen épített várost, gyer­tyát sem azért gyújtanak, hogy véka alá tegyék, hanem hogy a gyertya­tartóba, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak.« (Mt. 5, 14— 15.) Öh, ne, ne azért lássák a ke­resztyén életünket, .cselekedeteinket, hogy minket dicsérjenek, hanem azért, hogy a md életünkön, cseleke­deteinken keresztül hadd fényljék fe­léjük a »világ Világossága«, Jézus Krisztus, hadd lássa meg Öt minden­ki: és hadd dicsőítsék a mi mennyel Atyáinkat, aki szeret bennünket és örök életet ad nekünk. »Titkon«? Igen. A Krisztusban el­rejtett élet titkon cselekszik. Nem vár cselekedeteiéit elismerést. De ez a Krisztusban elrejtett élet mégis látható, fénylik, világit cselekedetei­vel, amelyek abba a Krisztusba ve­tett hitből fakadnak, akinek Atyjáé, a mi mennyel Atyánké legyen min­den dicséret és dicsőség. Szakái Árpád 1954. október 3. Szentháromság után 16. vasárnap — »Krisztusban elrej­tett élet« — Kol 3, 3—7 — Mt 6, 1 —6 — Liturgikus szín; zöld. PESTI EGYHÁZMEGYE A lelkészi munkaközösség szep­tember 29-én, szerdán egésznapos összejövetelt tartott a zuglói gyü­lekezetben. A közös úrvacsora vétel­lel kezdődő összejövetel igehir­detési kérdésekkel és aktuális egy­házmegyei ügyekkel foglalkozott, majd a Gyülekezeti Segély és a Día- kónia ügyét tekintették 6t országos és pesti viszonylatban. DEÁK TÉR Október 3-án este 6 órakor gyü­lekezeti szeiretetvendégség van a gyülekezeti teremben. CINKOTA-ÁRPÁDFÖLD Október 3-án délután 5 órakor a református templomban egyházzenei áhitat van orgona-, hegedű-, szóló- és karének-számokkal. Október 7—9-ig esténként 7 óra­kor Kökény Elek rákospalotai lel­kész szolgálatával igehirdetés sorozat lesz, amely október 10-én délután 5 órakor úrvacsorái istentisztelettel fejeződik be. j PESTERZSÉBET Pesterzsébeten október 3—9-ig minden este 7 órakor igehirdetés sorozat lesz. Szolgálatait Zászkallczky Pál fóti lelkész végzi. Cím: Pester­zsébet, Ady E. u. 89. FEJÉR-KOMÁROMI EGYHÁZMEGYE A lelkészi munkaközösség Tata­bányán és Székesfehérváron tartotta első őszi ülését. Görög Tibor esperes kezdő áhítata után Bohus Imre han­tái lelkész és Fehér Károly s. lel­kész, valamint Selmeczi János tata­bányai lelkész tartottak előadáso­kat, amelyek a lelkészi dolgozószo­bával és az őszi gyülekezeti mun­kákkal foglalkoztak. A lelkészi szol­gálatra vonatkozó termékeny meg­beszélés után Selmeczi János lelkész áhítatával fejeződött be az összejöve­tel; SZARVAS A Nyugat-békési és Csongrád-szol- noki egyházmegyék, mint a szarvasi árvaköz pártfogói részére óiakónial nap volt Szarvason szept. 22-én, Sztehló Gábor ügyvivő lelkész veze­tésével. Az előadásokat élénk megbe­szélés követte, melyein a legapróbb részletekig megtárgyalták a diakó- niának, mint a hit gyümölcsének minden szolgálatát. Elhatározta a két egyházmegye, hogy 3000 Ft azonnali rendkívüli segélyt küld a szarvasi árvaháznak, mely fontos beruházá­sokhoz kell. Ez összeget a gyüleke­zetek adják össze. Ezen kívül komoly elhatározás született meg az érte­kezleten, hogy fokozottabb mérték­ben segítik ezután a gyülekezetek az árvaházat. A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS október 3-ra virradóra megszűnik. Az órákat 1 órával későbbre kell igazítani. Az Istentiszteletek minden gyülekezetben már a téli időszámí­tás szerint kezdődnek. VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE A lelkészi munkaközösség két köre szeptember 21-én Veszprémben és szeptember 23-án Pápán tartotta meg értekezletét. Halász Béla espe­res beszámolt az időszerű kérdések­ről és feladatokról, Sárkány András pedig dolgozatot olvasott fel »Az egyház politikai felelősségéről«. Az értekezlet mindkét helyen úrvacso­rái istentisztelettel kezdődött, mely­nek szolgálatát Csaby József, ill. Bajsza János látták el. AJKA Az anyagyülekezet, a filiák és fiókgyülekezeteik motorkerékpárt ké­szülnek vásárolni, hogy a nagy te­rületen szétszórt gyülekezet minden tagjához eljuthasson a lelkész. Erre a célra önkéntes adakozással eddig több mint hatezer forintot gyűjtöt­tek. Most 125 köbcentis motorkerék­párt keresnek megvételre és ehhez kérik az Evangélikus Élet olvasóinak segítségét. ARNÖT Kis falu Miskolc mellett, a Sajón innen. Felsőzsolcáig autóbusz visz Miskolcról, onnét húsz perc gyalog. Nevezetes falu is. Az egyháztörté­netben patinás a neve: 168)-ben arti- kuláris evangélikus temploma Bor­sod megye egyetlen evangélikus temploma volt. Ez idén 400 eszten­deje, hogy a reformációt befogadta a régi Arnót. Ezt a falut a török idő elpusztította, de új foglalta el helyét, a XVII. század második felében. Sárosból jöttek, hogy megőrizhessék evangélikus hitüket. Rákóczi idején alakultak gyülekezetté: 1705-ben. Jö­vőre ünnepíik majd az évfordulót. Szeptember 5-én Isten iránti hálá­val^ emlékezett meg a gyülekezet az első amófi evangélikusakról. Morav- csik Sándor esperes prédikált az 1777-ben épült templomban. Az isten­tiszteletem szolgált még Buchalla Ödön fancsali lelkész és Turmezei Sándor helyi lelkész is. Az istentiszteletet díszközgyűlés követte, a lelkész és Simon János felügyelő elnökletével. Bácsi Sándor püspökhelyettes levélben üdvözölte a közgyűlést és a gyülekezetét. Délután gyülekezeti nap volt. Eladó egy fekete öltöny. Cím: Ko­rányi József férfdszabó, Budapest, VIII., Baross u. 24—26. Dolgozó házaspár keres két kicsi gyermeke mellé megbízható háztar­tásvezetőt, ottlalkással. Telefon az esti órákban 139—796. Kántori szolgálatot vállalna havi 200 Ft«ért és lakásért kezdő kántor, kisebb gyülekezetben. Cím: Lach Gyuláné, Gyoma, V., Micsurin u. 4. Budapesten, nőtlen, diplomás kül- szolgálatos részben bútorozott la­kást keres. Cím: K. János, Szolnok, Tabán-u. 64. Háztartási alkalmazottat, aki fő­zésben is jártas, azonnal felvesz egy­gyermekes orvoscsalád. Telefon: 386 —742. Este 6—8 között. MAQANQYÓNAS rro valaki most megkérdezné Terka nénit, hogy hova megy, egészen bizonyosan -*•-* azt felelné, hogy a tisztelendő úrhoz megy magángyónásra. De nem kérdezi meg senki. Először azért, mert Terka néni maga elé mered menetközben, mintha csak, a járda gödreit figyelné. Ügy, mint akinek bánata van. Az ilyen bánatosan ballagó embereket senlhi sem szereti megszólítani, mert végnél­küli vallomásba kezdenek és sírva fakadnak az utcán. Erre a vidám ember is szomorúvá lesz, pedig inkább aranyat veszíts el, mint egy szép belső mosolyt. Másodszor azért nem állítja meg senki, mert akinek bánata van, azt viszi a bánata. Ha viszi, hát hadd vigye, hiszen sokszor így lehet megszabadulni tőle. Mert az köztudomású, hogy ha a bánatot sokáig cipelik, néha elvész a hosszú úton s egyszerre volt — nincs ... Ezért ment Terka néni úgy, hogy nem szó­lították meg. De ki is tette volna? Mozdulat­lan volt az utca, mert nyár volt még, késői jó meleg nyári délután s aki csak tehette, kinn volt a földeken. Lustán üldögéld libák még lustábban keltek fel előle s pár lépéssel arrébb döcögtek. Terka néni kopott fekete ruhája s öreges lépései voltak az egyetlen utcai esemény. Befordult a parókia udvarára s lassított menéssel az'iroda felé tartott. Az iroda kü­lön épület volt, kis külön épület zölddel fut­tatva. Szélesre nyitott ablakon át látni lehe­tett a lelkészt, amint az íróasztal mögött ült és dolgozott. Terka néni izgett-mozgott a széken, amely az íróasztal mellett állott. Kereste a kis ké­nyelmet, hogy erőt gyűjtsön a memdókájá- hoz. Pár árva légy cikázott zümmögve az irodában. Terka néni magángyónt. — Megint álmodtam az urammal — mondta s két kezét elcsüggesztette összefont ujjakkal az ölébe. Fejét is lehajtotta hozzá és nézte a két kezét. Sóhajtott is mélyet, — Meg kellene csináltatni a sírkövét. — Te Terka, szokta mondogatni, mikor még élt, asztán semmi cécó, nagy temetés, sírkő... Tartsd össze a pénzt, kell az unokának, hogy tanuljon. Tudjon többet, mint a nagyapja, ha már a fiúnkat elvitte a nagy vihar. De hát az unokánk még olyan kicsi és talán az öregem mégis meggondolta odaát. A Sári Pista, olki mellette fekszik, tetszik tudni, alki beleveszett a Tiszába, ő is kapott már sír­követ. Másik oldalán meg éppenséggel a komaasszonyunk fekszik, Isten nyugosztalja, annak is köve van. Igaz, hogy csak amolyan egyszerű, de a kő, az kő. Hallom, a baktér is csináltat a feleségének, pedig... Szóval az uram mégis csalk prezsbiter volt, meg temp­lomatya is, ma is az lenne, ha élne. Így hát, ami jár, az jár... Nem a felírás miatt mon­dom, mert ha mégis meggondolta vóna a dol­got, ebbe már nem szólna bele ... Terka néni meghúzta fejkendőjén a cso­mót, azután megint csak maga elé nézett. — Mert a felírást is kitaláltam már. »Itt nyugszik Tóth Gáspár. Élt 65 évet. Emeltette sírig hű hitvese, született Torkos Terka.« Ez biztosan tetszene neki, mert ő igazán tud­hatja, hogy kevés olyan asszony van, mint amilyen én voltam negyven éven keresztül. Terka néni törülgetle a szemét. — Legalább tanulnának belőle ezek a mai fiatalok, akik csak úgy összekelnek, meg ott hagyják egymást. Mert az én áldott jó uram hányszor mondta, hogy a fiatalokat mindig tanítani kell, hogy jobbuljon a világ. Mert még tanulhatnának tőlünk, hogyan kell dol­gozni, meg egymást megbecsülni... Bizto­san meggondolta már a sírkövet s azt mon­daná nekem: — Te Terka, én mégis meg­gondoltam. Elkorhad a fakereszt, de a sírkő megmarad és hadd találjanak rá később is, az unokánk gyerekei és tud jóik meg, hogy ki volt az ősük, a Tóth Gáspár, meg a neje, született Torkos Terka. Mert, akit elfelejte­nek, az az igazi halott. Csak csináltasd meg Terlka és ha kicsit drága is, hiszen tudom, most minden másként van, mint mikor él­tem, csak te ne sajnáld a pénzt, pláne ha már megvan és legyen ldcsít nagyobb, mint a Sári Pistáé, meg a komámasszonyé. Ne felejtsd el Terka, hogy prezsbiter voltam, meg templomatya egy egész évig és milyen tiszta volt akkor a templom, meg az oltárte- rítők is, mert -mindig te mostad és te vasal­tad, Terka és az úgy is nézett ki... Terka néni előkereste a zsebkendőt ruhája redőnyei közül. — Amikor az öregem megjelenik álmom­ban, mindig kér valamit, ha nem is mondja. Hiszen értem én neki még a szeme pillantá­sát is, megszokhattam negyven év alatt. Csak elém áll és húzogatja a bajuszát jobbra is, balra is és én már értem, mit akar. így volt a múlt ősszel is. Tetszik emlékezni, tiszte­lendő úr, rögtön hoztam is az oltárra két szál gyertyát, ki is tetszett hirdetni, hogy Tóth Gáspár emlékére az oltárra adomá­nyozta szeretettel hitvese, Torkos Terka. Persze sokkal szebben tetszett mondani, de én ehhez már tudatlan vágyók és ez a lé­nyeg. Templom után jött a mostani kurátor is hozzám és mondta: — Terka, ezt jól csi­náltad, és én sírtam és sírtak mások is, per­sze az asszonyok, akiknek még él a férjük. Utána sokáig nem jött az uram, tehát meg­értettem, mit akar. — És — folytatta Terka néni — januárban is így volt, amikor Gáspár napja volt. Ak­kor volt itt az a fiatal, akiből még pap is lehet és gyűjtött. Adtam is 50 forintot. Azt is ki tetszett hirdetni: — Tóth Gáspár emlé­kére. névnapja alkalmából, adományozta neje, született Torkos Terka. Olyan szépen prédikált az a fiatal, mindjárt gondoltam, lehet még az én unokám is pap. Most meg, amint megláttam álmomban és húzta a ba­juszát, szinte hallottam: — Csak csináltasd meg Terka, meggondoltam a dolgot... HM megcsináltatom, tisztelendő úr, talán nem lesz olyan drága, ha aranybetűkkel lesz rajta minden szó s akikor majd megkérem a tisz­telendő urat, hogy ha éppen ókkor ráér és nincs más dolga, jöjjön ki a temetőbe..; Ekkor szólalt meg a pásztor is. — És mikorra gondolja, Terka néni? Terka néni élénk lett, mozgott a széken, mint aki megértő társra talált. — Hát úgy gondoltam, hogy jövő tavasz- szal, amikor együtt lesz a pénz, s asztán hadd nyugodjék az uram a sírban és legyen úgy, amint ő akarja. — Ja, úgy... Hiszen akkor még beszélhe­tünk is erről. — Majd még beszélhetünk, az igaz, de jó, ha tudja. Így szólt Terka néni, lesímitotta a ruháját, köszönt és elment. Alig került ki az utcára, szembe jön Javor- nyikné, ugyancsak özvegyasszony. — Hun jártál, Terka? — S megálltaik egy pillanatra. — Itt voltam a tisztelendő úrnál -nagy bá­natommal — mondta. Már megint az uram­mal álmodtam s megkérdeztem, hogy mit is jelenthet. Mert, ha álmomban látom, mindig kér valamit. Hanem a tisztelendő úr meg­vigasztalt. Arany szája van, mindig mond­tam, meg az uram is és most is milyen szé­pen beszélt hozzám és nem vetette meg panaszaimat, Mert beszélni azt tud, szeretik is érte a népek. És nem úgy, mint más, aki csak hallgat, hallgat, mintha nem értené. Nem, ő elmond -mindent töviről-hegyire, hogy így, meg úgy s amikor az ember eljön tőle, mindig könnyebb a szíve ... És Terka néni már ment is tovább apró, sietős lépésekkel. Hanem a bánatát elvesztette az útónéit

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents