Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-09-12 / 37. szám

XIX. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM 1954. SZEPTEMBER 12. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HETILAP ÁRA: 1,40 FORINT GYVMOLCSTERMO HIT A HIT ÉS A CSELEKEDETEK egymáshoz való viszonyáról sok téves gondolatunk van. Némelyek fél­reértik Luther tanítását és azt hiszik, hogy a hit által való megigazulás sar­kalatos evangélikus tanítása kizárja a jó cselekvéséről való beszédet. Az ilyenek, ha jó cselekedetekről halla­nak, azonnal tévelygést szimatolnak s a hit ködébe menekülnék. Nem csoda, ha úgynevezett hitük mellett nem áll ott az élet bizonysága. Mások pedig, noha evangélikusok, sőt talán buzgó evangélikusok, végeredmény­ben úgy vélekednek, hogy a megiga­zulás mégis csak — valamilyen for­mában — cselekedetekből van. Sók az eltérés abban, hogy mit értenek jócselekedeten. Az egyik bizonyos vallásos formákat, a másik az imád­kozást, vagy a templomba járást, a harmadik talán a gyúleükezetben váló forgolódá&t, vagy meghittebb gyü­lekezeti közösségekben való részvé­telt, s más efféléket. A zavart csak fokozza, hogy az új­testamentum igéi között találunk olyanokat, amelyek első olvasásra vagy hallomásra megzavarják az egyszerű hívőt. Ilyen ige például a rárik következő hétnek a Bibliaol­vasó Útmutató szerinti heti igéje is, amely az ítélet próbakövévé azt teszi, amit felebarátunkkal cselekedtünk vagy elmulasztottunk. Sökaknak gon­dot okoz Jakab levele is, amelyben ellentétet vélnek felfedezni Pál apos­tol tanításával szemben. Vagy az el­múlt vasárnap evangéliumi igéje mellett gondolkozzunk el, az ú. n. gazdag ifjú történeténél, hiszen ott Jézus az üdvösség elérését kereső ifjúnak feladatot ad s azt mondja: a törvényben olvashatod, mit, kell ten­ned, azt cselekedő. fZ AZ IGE ELIGAZÍTÁST AD- HAT nekünk fontos kérdé­sünkben is. Figyeljük jól és alaposan meg ezt a történetet. Előttünk áll 'benne egy ember, aki éppen fordítva csinálja a dolgokat, mint ahogyan kellene — s ebben hasonlít közülünk mindazokhoz, akik felcserélik a hit és cselekedetek dolgában a helyes ta­nítást és a helyes magatartást. A fiatal ember odamegy Jézushoz, akiben Isten jött közénk, emberek közé. Ez a Jézus azt mondotta ma­gáról, hogy ő az élet, az igazság, az örökélet. És kínálta s adta is minden­kinek készségesen. Nem kért ellen­szolgáltatást, nem kellett megszolgál­ni vagy megfizetni. Gyorsan el is terjedt a híre, hogy minden rászoru­lón szívesen segít és minden kérővel jót cselekszik. Most pedig odaáll eléje ez a fiatal ember és megkérdezi: mit kell cselekednie, hogy az örökélet övé lehessen? Mintha azt kérdezné: mit adjak azért, hogy megkaphas­sam? S szorongva várja a feleletet, és nem veszi észre, hogy a felelet — előtte áll Jézusban, aki adja ezt az örökéletet minden Benne hívőnek, ingyen. Lukács evangéliuma tizedik fejeze­tében elmondott történetben is az üdvösség elérésének a dolgáról van szó s itt is a felebarát iránti jó cse­lekvésre buzdít Jézus. Ez az ember egyenesen azt kérdezi: kicsoda az én felebarátom? Megdöbbentő vakság! Naivúl érdeklődik, miközben körülöt­te állnak és éknek azok az emberek, akik segítségére szorulnának! fYAKRAN VAGYUNK MI IS ÍGY, de ez a fordított magatar­tás. Az üdvösség dolgában ugyanis nincsen szükség sem a jócselekedetre, sem ellenszolgáltatásra, mert egyedül Krisztusért, hit által és ingyen üdvö- zülhetünk. A mindennapos életünk­ben azonban nagy szükség van a jó cselekvésére, nem is egy okból. Elő­ször is azért, mert Isten ezt az utat választotta gondviselése és szeretete nem egy konkrét ajándékának az emberekhez való eljuttatására. Amint az igét emberi szóba rejtette, amint a szentségben emberi, anyagi dolgok­ba álázkodik, amint egyáltalában Krisztusban emberré lett, úgy most is embereket használ fel eszközéül, hogy áldásait az emberekhez eljut­tassa. Azután azért is szükségesék ezek a jócselekedetek, mert jobban megérti őket a világ, mint a szóbeli bizonyságtevés nyelvét. A keresztyé­nek élete evangélium az emberek számára. Legfőképpen azonban azért »szükségesek«, mert a hit és a jócse­lekedetek között fontos és szoros összefüggés van. Az igazi hit a bűn­bocsánatba kapaszkodik bele, szinte magáévé teszi és felszívja. A bűnbo­csánat közvetítésével pedig az új élet közvetítője lesz. A hitben új ember támad fel, olyan amilyennek Isten te­remtette az embert. Ez az új ember szabad a bűn bilincseitől, szabad a jó cselekvésére is. A bűnös ember bűnt cselekszik, mást nem is tehet, hiszen gonosz szívből gonosz indulatok tá­madnak. A megigazult ember jó szí­véből pedig jócselekedeték származ­nak. Amíg testben élünk, mindig újra szükségünk van arra, hogy hitünk ál­tal belekapaszkodjunk a bűnbocsá­natba és Isten Szentlelke megújítson bennünket új életre, jócselekedeték- re. Magunktól erre nem lennénk ké­pesek, de a hit munkálja és előhozza őket. Ezért a hitünk, mely az üdvös­ség egyetlen útja, a mindennapi élet­ben a jó cselekvésének számos le­hetőségét ragadja meg és használja fel keresztyén szeretőire és bizony­ságtevésre. J?Z A HELYES TANÍTÁSUNK, ezt higgyük. Hit által, Krisz­tusért, ingyen kapjuk az örökéletet, minden érdemünk vagy rászolgálá- surik nélkül, de a Szentlélek által munkált megigazító hitünk — mint a fa a gyümölcsöt — termi a jócseleke­deteket naponként megújuló, Isten kegyelméből táplálkozó életünkben. Így van igaza Pál apostolnak ép­pen úgy, mint Jakabnak, így lehet­séges, hogy a hit által megigazult emberek az ítéletben jócselekedete Ok- kel is találkozhatnak és ezért lep­lezhette le a gazdag ifjú hitetlensé­gét Jézus a törvényre való utalással. Mi pedig jó evangélikusok módjára ragaszkodjunk az egyedül Krisz­tusért, egyedül kegyelemből, egyedül hit által újtestamentumi — reformá­tort hitéhez úgy, hogy ez őszinte hi­tünk teremje minden nap a jó cselek­vésének gyümölcseit, L. Véget ért az Egyházak Világtanácsa evanstoni világzsinata Haxaérkexett Evanstonból a magyar küldöttség A magyarországi protestáns egy­házaknak az Egyházak Világtanácsa evanstoni világgyűlésén részt vett külöttsége szeptember 8-án 10 óra 25 perckor, a menetrendszerű prágai repülőgéppel megérkezett Budapestre. Üdvözlésükre megjelentek a repülő­téren Bácsi Sándor és Mekis Ádám püspökhelyettesek vezetésével a budapesti lelkészek, Grünvalszky Károly egyetemes főtitkár, dr. Pálfy Miklós dékán vezetésével a Teológiai Akadémia küldöttsége, valamint a központi egyházi hivatalok vezető tisztviselői. A református egyház ré­széről Győry Elemér püspök vezeté­sével a zsinati és konventi előkészítő bizottság, az egyházkerületek és a teológiai akadémiák küldöttsége. Püspökeink megérkezésükkor az Evangélikus Elet munkatársának nyilatkozatot adtaik. D. Dr. Vető La­jos püspök a 1következőket mondotta: »Nagy örömmel érkeztünk haza, a hazai földre hosszú utunkról. mint­egy 20 ezer kilométert repültünk és több mint 50 órát töltöttünk a le­vegőben. Abban a szeretetteljes fo­gadtatásban, amelyben lelkésztestvé­reink részesítenek bennünket, érez­zük egész egyházunk szeretetét, amint utunk alatt is éreztük imádkozó fi­gyelmüket. D. Dezséry László püspök szavai a következőképpen hangozttak: »Nagy örömmel érkeztem haza és meghatott a hazai földre érkezés, va­lamint a sok kedves ismerős arc, a repülőtéren megjelent magyar evan­gélikus lelkészek arca. A világkeresz- tyénségnek ezen a nagy össszejövete- lén sok tapasztalatot szereztünk. Bol­dogan megvallottak a mi gyülekeze­teink reménységét és egészen közel­ről éreztük át az egész világkeresz- tyénség problémáit és belső vívódását a kettészakított világban a helyes szolgálatért. Odakint Amerikában a magyar evangélikus gyülekezetek hi­téből táplálkoztunk és a magyar haza forró szeretete erősödött meg ben­nünk még jobban. Istenáldotta egy­házunkat és hazánkat nagy szor­galommal akarjuk tovább szolgálni. Szeretettel köszöntőm a gyülekeze­teket!« Az EVT felhívása a tömegpusztító fegyverek ellen Az Egyházak Világtanácsa evans­toni világzsinata felhívással fordult minden nemzethez, hogy »tartózkodjanak a hidrogénbom­ba és minden más tömegpusztí­tásra alkalmas fegyver használa­tával való fenyegetéstől. Ilyen tartózkodás konstruktív lépést jelentene a tartós béke felé a fé­lelem jelen korszakában.« »Az igazi békét nem lehet a félelemre felépíteni. Balgaság azt hinni, hogy a hidrogénbomba a béke záloga lehet.« Az atom- és hidrogénfegyver eltil­tását sürgeti ezután a felhívás s fel­szólítja a nemzeteket, hogy mondja­nak le az ezekre a tömegpusztító eszközökre való apellálásród, majd követeli, hogy a keresztyének »sürgessék a termonukleáris fegyverek kiküszöbölését és a fegyverzet csökkentését, haté­kony nemzetközi ellenőrzés mel­lett.« A felhívás a továbbiakban hang­súlyozza: »Bármilyen mélyek legyenek az ellentétek, ez nem jelenti szük­ségszerűen azt, hogy áthidalha­tatlan akadályok merülnek fel a megosztott világ békés egymás mellett élésének útjában.« A fel­hívás buzdítja a keresztyéneket, hogy a maguk részéről is tegye­nek mindent a különböző társa­dalmi rendszerek békés együtt­éléséért. A békés kibontakozás útját a felhívás a nemzetközi tár­gyalásokban látja és ajánlja a különböző társadalmi rendsze­rekben élő nemzetek számára. (Keuter és más angolszász hírügy­nökségek.) Az »Evangélikus Sajtószolgálat« című nyugatnémet kőnyomatos a felhívást kommentálva kijelenti, hogy 170 millió keresztyén áll e követelés mögött. Szerinte a felhívás követeli a lelkiismereti szabadságot is, az el­maradott országok megsegítését és a hatalmi politika megszüntetését, hogy minden nép maga választhassa meg kormányzati és gazdasági rendjét. A legfontosabb a felhívásban az imád­ság: »Vezesse Isten a kormányokat az igazság és béke útjára!« Péter János református püspök felszólalása Evanstonhan Az ökuménikus Sajtószoláglat hírt ad arról, hogy a magyarországi protestáns egyházak evanstoni dele­gációjának nevében Péter János re­formátus püspök beszédet mondott a teljés ülésen. Az ö. S. Sz. részle­teket közöl Péter püspök beszédéről. Új elnökség Augusztus 25-én az EVT teljes ülése megválasztotta az új elnöksé­EPITO GYÜLEKEZET „Két templomért — 1954" A Gyülekezeti Segély gyűjtéséből a jelentős nagy segítséget ez évben két templom kapja. »Az adományok­ban megnyilvánuló országos szeretet a két építő gyülekezetben sem ma­rad hatás nélkül« — írta legutóbb az Evangélikus Élet. Ez a mondat vitt el engem, hogy megnézzem, mit tesz templomáért ez évben az ado­mány felét kapó zuglói gyülekezet. Vájjon mozdulnak-e a hívek, vagy alernyedt reménységgel várják az or­szágos adományt? Nyugodtan leírhatom, hogy meg­rendítő volt, amit ott szombat dél­után láttam. Beléptem az épülő templomba. Nyers, különböző alakú kőlapok he­vernek a földön. Néhol próbából kirakva egy-egy boltív, másutt a megmunkálás rendetlenségében he­vernek a kövek. Középen egy kőpo­ros férfi iszonyú ropogással gya­lulja a köveket. Az apszis sarkán a már beállított kőlapokon dolgoznak ketten. Amott a fal melletti álványzatról falvésés kopácsolása hallatszik. Villanyveze­téket fektetnek a falba. A másik oldal s az apsziis mélye már vakítóan fehér meszeléssel tün­tet — nemrégen még vakolva sem volt. A kórus mögött hatalmas ned­ves foltok árulkodnak a friss vako­lásról. Minderre a nyers mennyezet-ná­dazás von tetőt. A főbejárat még be van falazva s ha kilépsz a sek­restyeajtón, mély gödrön kell át­másznod: itt termelik ki a homokot. Kint a nemrég ültetett fák alatt félköbméteres kőtömbök várnak a megmunkálásra. — Ki a vállalkozó? — kérdem, látván a szorgos és ütemes szakmun­kát. — A gyülekezet — hallom megle­petten a választ s a beszámoló sza­vak nyomán hősies munka bonto­gatja előttem lepleit. A dolgozó emberek — a gyüleke­zet presbiterei, akik március óta minden szombaton délután szak­szerű vezetéssel maguk építik áldo­zatos szeretettel templomukat, élü­kön a felügyelővel. Leteszik a hiva­talban a tollat, a fehér köpenyt, vagy a szerszámot, felöltük itt a kő­poros ruhát s míg mások családjuk körében pihenik a hét fáradalmait, ők itt szívják a kőport és hallgatják egymás kopácsolását s a kőgyalulás füibénító hangját. Hősies ez a munka, amit ez évben folyamatosan már a 25-ik szombat­délutánon végeznek. Maguk vonják az irdatlan hosszú kőfűrészt és sze­letelik a hatalmas kőtömböket 6 cm vastag kőlapokra. Irómunlkához szo­kott kézzel csiszolják, gyalulják, formálják a kőlapokat s végzik a burkolást. Mérnök-kezekben véső­vel süllyesztik falba a villanyvezeté­ket és írógéphez szokott csuklóval talicskát tolva termelik ki a homo­kot. Ez a presbitérium az ilyen áldo­zatokba már beleérett. Nem most kezdték. Körül a templomtelek szintnivellálása, füvesítése, fásítása az előző évek presbiteri munkájáról beszél. Amit p>edig kétkezi munkával nem tudnak elvégezni, ami nagyobb szak­tudást igényel, ahhoz a p>énzt össze­adja ez a megélhetését is aggódva produkáló gyülekezet. A vakolás költségeit például négyzetméteren­ként adták össze a hívek s ennek az összege ez évben már 10.000 forint fölött van. — Mekkora anyagi megtakarítást jelent ez a munka az építésben s mi előrehaladást jelent? — kérde­zem a lelkészt. — Ez alig becsülhető fel — hallom a választ, — de sok tízezer forintot kiadhattunk volna, ha mindezt fizet­nünk kellett volna. Presbitereink az oltártér végleges elkészítését, a bolt­ívek és ablakkeretek kőburkolását s a villanyhálózat bevezetését végzik most el. A vakolás vállalatba adott szakmunka. Ennek költségeit a gyü­lekezet adta össze. Mindent elvég- zünk a magunk áldozatával és mun­kájával, ami részletekben elvégez­hető. Ha lassan haladunk is, de ál­maink temploma egyre tisztább vo­nalakkal rajzolódik elénk a megva­lósulásban. A nagy tételekhez, ame­lyek részletekben nem munkálhatok meg, kell a segítség. A Gyülekezeti Segély remélt összegéből szeretnénk a mennyezetburkolást elvégezni s végleges megoldással a főbejáratot megnyitni. A többi elvégzéséért — nagyon sok van még — magunk fu­tunk. Csöndes, fiatal park gondozott út­ján ballagok a villamos felé. Vissza­nézek a kívül még nyers fallal és befejezetlen, csonka toronnyal álló templomra. Már látni vélem a kívül is bevakolt falakat s a karcsún ég felé szökő torony-sisakot. Azt hiszem kevés az országban a templom, amely mellett állva a pres­bitérium s a hívek serege annyira szóról szóra igazán mondhatná el, mint majd akkor a zuglóiak: — Felépítettük a templomunkat. így szép ez. A hívek áldozatából s mégis a Gyülekezeti Segéllyel. A Gyülekezeti Segéllyel s mégis a hí­vek áldozatából, Koren Emil get. Az EVT új elnökei a követke­zők: John Balllie lelkész, az Egyiptomi Üj Kollégium rektora, a skót egy­ház tagja. * Sante TJberto Barbieri p>üspök, Argentina, Urugay és Bolivia methodista püspöke. D. Otto Dibelius püspök, a Ber­lin—brandenburgi evangélikus egy­ház püspöke, a Németországi Evan­gélikus Egyház tanácselnöke. Juhanon metropolita, a délindiai Malabar-beli Mar Torna szír egyház metropolitája. Michael észak- és délamerikai gö­rög ortodox érsek és H. K. Sherrill, az amerikai protestáns püspöki egy­ház vezető püspöke. Dr. G. Bell cihichesteri püspököt az EVT tiszteletbeli elnökévé válasz­tották. Bell püspök 35 éve vesz részt irányítóan az ökuménikus mozga­lomban és most Evanstonban vissza­lépett az EVT Központi Bizottsága elnöki tisztétől. Az EVT felkérte azonban, hogy tanácsaival és tettei­vel is legyen segítsége az ökumé­nikus mozgalomnak s egyben teljha­talmú részvételre hívta meg az EVT Végrehajtó Bizottsága és Központi Bizottsága minden ülésére. Mint már jelentettük, újra válasz­tották a KB-ot is. Az új KB-nek 92 tagja van, közülük 73 lelkész. A ta­gok összetétele a világrészek szerint így oszlik meg: Ázsia és Afrika 15 tag, — Ausztrália és Űjzéland 5 tag. — Európa: 22 tag — az ortodox egy­házak részéről 13 tag, — Nagybritan- nia és Írország 12 tag és Amerika 23 tag. — Az új KB első ülését szep­tember 1-én és másodikén Evanston­ban tartotta, (ö. S. Sz.) A záróülés Augusztus 31-én az Egyházak Vi­lágtanácsa evanstoni második világ­zsinata ünnepélyes záróüléssel véget ért. A »Krisztusban nincs sem Ke­let sem Nyugat« kezdetű ökuménikus korái éneklése közben lépett az emelvényre az új elnökség. A teljes ülés köszönetét mondott a régi el­nökségnek és üdvözölte az újat A záróülés »Üzenetet« fogadott el, amely a főtémával: »Krisztus a világ reménysége« — foglalkozik. Legköze­lebbi számunkban ismertetjük. A világzsinat istentisztelettel vég­ződött, ugyanabban a templomban, ahol a megnyitó istentisztelet is volt Imádság és hálaének által körül- vetten Eivind Berggrav norvég püs­pök prédikált, (ö. S. Sz.) , „Az Ó ismeretének jó illatát minden helyen megjeleníti miáltalunk66 (2. Kor. 2,14.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents