Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-09-05 / 36. szám

2 EVANGÉLIKUS ÉLET LÁTOMÁS Gótikus ivek alatt nézék fel s nyúlok az égig, testem karcsú támasztóoszlop, szemeimmel áldó napfény tört sugarát szemlélem a templom szép színesablakain s felszívom mind a magasba sokszínű, titkos látást táró, dús mozaikját. Orgonaszó búg lentről, kórus zengi a hálát, felszálló hangjulk visz feljebb, mind magasabbra, s már-már látom a kéklő, végtelen égen a dicsfényt, ott, hol a bús ívek békéid, tiszta mosollyal céljuknál leborulva dicsőn egymásra találnak. Bodrog Miklós Készülj az ige hallgatására! — Km. 9, 15—16. — A »KÉSZÜLJ AZ IGE HALLGA­ÖYÜLflCt Zf TI MÉÜI 1954. szeptember 5. Szentháromság- u. 12. vasárnap. »Isten igazít meg« — Rm 9, 15—16. — Mk 10, 17—27. Liturgikus szín: zöld. TÄSARA« CÍMŰ ROVAT nem pré­dikáció, de nem is egyszerűen írás­magyarázat. Előkészítés, útbaigazí­tás kíván lenni istentiszteletre ké­szülésünk közben. Nem pótolja tehát az istentiszteletet s a lelkész elől sem akarja elprédikálni a prédikációt. Sokan dolgoztak már e rovatban s a legkülönfélébb módon foglalkoz­tak az Igével. Mint egyik legrégibb rovatnak talán már feledésbe is ment az értelme és a célja. Hadd is­mételjük el azért: azt szeretnénk, ha híveink templombamenetel előtt — szombat este, vagy vasárnap reggel — elővennék a bibliát, elol­vasnák a prédikáció alapigéjét, el­mélkednének felette és imádságos lélekkel készülnének az ige hallga­tására. Ebben az imádságos előké­születben szeretnénk útbaigazítást adni. VEGYÜK AZÉRT ELŐ A BIB­LIÁT és olvassuk el ezt a különös textust. Mint bibliaolvasó emberek szeretnénk megérteni mondanivaló­ját. Először is megállapíthatjuk azt, hogy a 15. vers idézet az ó-szövet­ségből. A vers alatt megtaláljuk az utalást II. Móz. 33, 19-re. Nézzük meg miikor és mit is mondott Isten Mózesnek? Izrael vétkezett Isten ellen, Arany­borjút tisztel helyette. Ha Isten köz­tük lenne, egy szempillantásban megemésztené a keménynyakú né­pet. Mózes könyörög a népért és nem mer vele elindulni az ígéret földjére, ha Isten arca nem megy velük. Sőt azért könyörög, hogy Is­ten mutassa meg néki teljes dicső­ségét, s ekkor említi Isten saját neveként az említett igét: »Es kö­nyörülök, akin könyörülök, kegyel­mezek, akin kegyelmezek.« Amikor pedig elvonul ígérete szerint Mózes előtt, ezt kiáltja: »Az Ür, az Ur, irgalmas és kegyelmes Isten, kése­delmes a haragra, nagy irgalmas- ságú és igazságú. Aki irgalmas ma­rad ezer íziglen; megbocsát hamis­ságot, vétket és bűnt; de nem hagy­ja a bűnöst büntetlenül.« (II. Méz. 84. 6—7.) Megkeresve az igét a maga eredeti helyén, azt láthatjuk, hogy az Isten kimondhatatlan kegyelméről, bűn­bocsátó szeretetéről beszél. MIKÉPPEN HASZNÁLJA PÁL AZ IDÉZETET? Lelkiismerete a Szentlélek által tesz bizonyságot, ahogy a 9. fejezetben olvassuk. Nem lehet, hogy Izrael engedetlensége miatt mindenestől elkárhozzon. Is­ten kiválasztás szerinti végzése nem érdem, vagy cselekedet szerint van, hanem az eihívótól, magától Isten­től (11. v.). Az üdvösség vonala ki­választás és nem érdem alapján van. De vájjon nem igazságtalanság-e ez? Távol legyen! Hiszen már Mó­zesnek is mondta az Isten, hogy ő kegyelem, irgalom Istene. Ef. 2, 8. is arról beszél, hogy »kegyelemből tartattok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kér­kedjék.« Tit. 3, 5, szerint: »nem az igazságnak cselekedeteiből, amelye­ket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által.« MINDEZT OLVASVA, megálla­píthatjuk, hogy valóban »nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.« Isten bűneink miatt méltán kárhoztat­hatna s ki tehetne néki szemrehá­nyást, csak méltó büntetésünket ven­nénk el. Hogy bűneink, engedetlen­ségünk ellenére könyörül rajtunk, sőt saját fiát is feláldozta üdvössé­günkre, ez mind az ő kimondhatat­lan nagy kegyelméről beszél. Ahogy olvassuk sorba az igéket és elmél­kedünk, azt látjuk, hogy Isten ke­gyelme emberi értelmet meghaladó módon bontakozik ki szemünk előtt. Mindezek leírása mellett fülembe cseng Rm. 2, 4. üzenete: »Avagy megveted az ő jóságának, elnézésé­nek és hosszú tűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósá­ga téged megtérésre indít?« Ugyan­csak eszembe jut Reményiik: »Ke­gyelem« című verse. »Először sírsz, Azután- átkozódsz, Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted Körömszakadtig maradék-erőd, Akarsz, egetostromló akarattal — S a lehetetlenség konok falán, Zúzod véresre koponyád, Az­után elalélsz. S ha újra eszmélsz, mindent -újra kezdesz. Utóljára is tompa kábulattal. Szótlanul, gondo- lattalanul, Mondod magadnak: mind­egy, mindhiábaí'A bűn, a betegség, a nyomorúság, A mindennapi szörnyű szürkeség, Tömlöcéből nin­csen, nincsen menekvés! S akkor — magától — megnyílik az ég, Mely nem tárult ki ótokra, imára, Erő, akarat, kétségbeesés, Bűnbánat — hasztalanul ostromol­ták. Akkor megnyílik magától az ég, S egy pici csillag sétál szembe vé­led, S oly közel jön, szépen moso­lyogva, Hogy azt hiszed: a tenye­redbe hull. Akkor — magától — szűnik a vi­har, Akkor — magától — minden elcsitul, Akkor — magától — éled a remény. Álomfáidnak minden aranyágán, Csak úgy magától — friss gyümölcs terem. Ez a magától: ez a Kegyelem.« Gyöngyösi Vilmos Európa biztonságáért Két szerződésről írtunk nemrég. Akitor feszülten figyeltük az ú. n. európai védelmi közösséget erőltető törekvéseket. Ma már mint a fran­cia nép béketörekvéseinek egy újabb eredményét könyvelhetjük el, hogy a francia nemzetgyűlés elvetette az európai hadseregnek a békére oly ve­szélyes tervét. Hiszen a német milita- rizmus szabadjára eresztése lángba boríthatta volna Európát! Ez a szavazás bizonyságtétel volt a béke mellett. Ez már a második győ­zelem: az első az indokínai béke volt. Amikor most Franciaország újabb válaszút elé került, döntése ismét a béke mellett történt. A francia nép — éppen úgy mint minden jószán­dékú ember a világon — békét akar. A német kérdést is bélkésen és a béke érdekében akarja megoldani, s ezért vetette el az ú. n. Európai Védelmi Közösség tervét. Űj reményekre jogosít ez a döntés és új feladatot ad. A békéért küzdő emberiségnek, tehát mindnyájunknak az a feladatunk, hogy véglegesen és egyszersmindenkorra elűzzük a há­ború rémét Európa és az egész világ feje fölül. Ezért figyelmünk most kétszerezetten ráirányul arra a másik szerződésre, amely Európa kollektív biztonságát kívánja szolgálni, össze kell fognunk azért, hogy amint most újra diadalmaskodott a béke ügye a francia nemzetgyűlésben, úgy meg- valósítsvlk lépésről lépésre az egész világ tartós békéjét, a félelem és ket­tészakítottság csíráját is megszüntet­ve. Ezért a következő lépés Európa kollektív biztonságának biztosítása, RÁKOSKERESZTÚR Dr. Kósa Pál lelkész betegszabad­sága idején az egyházközségben Ma- docsal Miklós Deák-téri segédlelkész teljesít szolgálatot ALBERTI A gyülekezet augusztus 29-én ál­dozata vasárnapot tartott. Ez alka­lommal a hívek közel 14 ezer forin­tot adakoztak. Igét hirdetett Vállnt János esperes, szolgált a gyülekezet énekkara. Az istentisztelet kereté­ben keresztelte meg Válint János esperes Roszik Mihály lelkész Gábor nevű újszülött gyermekét. Az áldo­zati vasárnap bevételét a templom- renoválásra, az egyházkerülettől ka­pott kölcsön visszafizetésére fordí­tották. CSÉPA A negyven lelkes anyagyülekezet 150 lelkes szórványt gyűjt össze. Kis templomát évek óta nem hasz­nálhatta, mert düledezőfélben volt. A helyreállítási munkát saját ere­jükből megkezdték, de a továbbha­ladáshoz segítségre van szükségük. Az egyházkerület is segíti a temp­lomépítést. Az Evangélikus Elet kiadóhivatala szívesen továbbítja olvasóinknak a csépai templomrenoválásra szánt adományait. OROSHAZA-RÁKÖCZITELEP Augusztus 22-én szeretetvendég- ség volt, templomi ünnepéllyel egy­bekötve. Előadást tartott Aranyi Jó- zsefné. Közreműködött Nagy László és Farkas Kató. Igét hirdetett Far­kas Lajos helyi lelkész, CSÖGLE Augusztus 22-én iktatta be Halász Béla esperes dr. Fabinyi Tibort a lelkészi állásba. 1. Kor. 4, 1—2. alap­ján a lelkészi szolgálat szépségéről beszélt s többi között a következő­ket mondotta: »A mi népünk hálá­san fogadja s szívébe zárja azokat, akik a szeretet és békesség örömhí­rét hirdetik nekik.« Az új lelkész az előírt ige alapján . prédikált. Az Evanstonban tartózkodó D. dr. Vető Lajos püspök nevében Bácsi Sán­dor püspökhelyet,tes mondott üdvöz­leteit. EHHEZ A SZAMUNKHOZ csekklapot mellékelünk. Szeretettel kérjük előfizetőinket, hogy a csekk­lapon újítsák meg előfizetésüket, amennyiben az időszerű, vagy hasz­nálják fel hátralékuk rendezésére. A csekk hátoldalán kérjük mindig jelezni, hogy a befizetés milyen célra történik! HÄZASSAG Vámos József teológiai akadémiai titkár és Koltai Emilia szeptember 5-én Soltvadkerten tartják esküvő­jüket. A szolgálatot Sikter András esperes végzi, a vőlegény tanúja dr, Pálfy Miklós dókáin. SZÜLETÉS Lupták Gyula nyáregyházi lelké­széknek augusztus 26-án második gyermekük született. Neve: Piroska. Weiler Henrik szepetneki lelké­széknek augusztus 4-én ötödik gyer­mekük született. Neve: Mária. HALÁLOZÁS Venyercsán Adám, a tótkomlósi egyházközség volt felügyelője 88 éves korában meghalt. A gyülekezet nagy részvétével temették el Tótkomló­son. 50 esztendeig állt a gyülekezet szolgálatában, mint presbiter, másod­felügyelő, majd felügyelő. Az igaz­nak emlékezete áldott. POSTALÁDA Járosi Andor, volt kolozsvári es­peres leánya írja: »Nagyon köszö­nöm az Evangélikus Élet megkül­dését. Egészen pontosan kapjuk hétről hétre s annyi örömmel olvas­suk. Jó látni ezt a mozgalmas egy­házi életet s általában sok minden­ről tájékozódni belőle«. — Járosi Margit Zoványban ól és Antal Sán­dor református lelkész felesége. Maga is elvégezte a teológiát és öz­vegy édesanyjával együtt bőven ki­veszi részét a gyülekezeti munkából. Alkonyati számvetés Nagy-nagy csöndesség száll irdatlan magosban, ritka szárnyverését füleli a tájék. Távol vonat sípol hosszan, vontatottan, aztán az is elhal. Darvadoz a nyárvég. Darvadoz a nyárvég. Lila láng az alkony, a táj csupa árnnyá szűkül nemsokára. Éledő, szelek közt változik el arcom, aki tegnap voltam, az est nem találja. Házaik ablakában sárga világ gyullad. Emlékőrző csendben koppan el a léptem. Ki homloka mögött viszi el a múltat, önmagától nem tud elszakadni mégsem. % ■ Emlék? El az most is. De formálva egyre, Vélem együtt tér csak hallgatón a földbe. Hanem addig hordom, szikrát se feledve, végzem rendelt dolgom és vallók felőle. Vidor Miklós MEGJELENT! MEGJELENT! DR. KARNER KÁROLY Új KÖNYVE: BEVEZETÉS A TEOLÓQIÄBA Kiadja az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály 212 oldal, kartonálva 35.— Ft, félvászon kötésben 43.— Ft. Megrendelhető: Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VIII., Puskin-utca 12. Csekkszámla szám: 220—278. A tisztelendő kapitány úr írta: Horváth András égi írás került kezembe. Régi írás a régiekről. Címe: »Az én életrajzom«. írója és egyik szereplője Vitális József egy­kori tanító, aki átélte az 1848—49. évek for­rongó eseményeit. Elevenedjen meg előttünk a drága múlt szép emlékeivel és búsitó fáj­dalmával ... ...Különös év volt az 1848. esztendő... A telet hamar felváltotta a tavasz. Február­ban már folyt a mezei munka, márciusban már kikelt a vetés s zöld bársony borí­totta a szántóföldeket. A magyar föld gyer­mekeit elhódította a varázs: Petőfi eldörögte Pesten a Nemzeti dal-t s egy nép, gyerme­kektől az aggastyánokig nemzeti kokárdával tündökölt. Az események ágy rohantak, mint a megáradt patakok. Mindenfelé megalakul­tak a nemzetőrségek, mert a nemzet nagy döntések elé került. Így kelt életre a Divényi Nemzetőri Zászló­alj is s ennek volt kapitánya Lőrintsek Sá­muel lónyabányai evangélikus lelkész, hadna­gya pedig Vitális József tanító, Divény, Ló- nyabánya, Udvarháza, Rózsaliget, Vámosfalva, Dabar és Kotmány lakosait szervezték be a nemzetőrségbe, összegyűjtötték a kiszolgált katonákat, akik már ismerték a hadvezetés kis tudományát. Megtanították őket a német nyelvű vezénylés helyett a magyar nyelvűre s hogy jó kedvvel végezzék munkájukat, ha­vonta egy-két forint járulékot kaptak és káp­lárt, vagy őrmesteri rangot. A falvakban a hét közben oktatott csopor­tokat vasárnap délutánra gyűjtötték össze a lónyabányai »gyakorló tér«-re, vagyis a falu alatti legelőre. Az őrség tagjain csákó volt, vagy kucsma, egyiken piros katonanadrág, másikon szakadozott nadrág, de volt olyan, aki zsinóros atillában feszített. Fegyverük? Nem vált. Hogy is lett volna, amikor még a rendes katonaságnak is alig jutott! A gazdák birtokában akadt ugyan egy­egy puska, de ezeket féltve őrizték a kóborló szegénylegények ellen való védekezésre. A Di­vényi Nemzetőrség első fegyvere — két réz­dob volt, amelyeknek hangja azonban a har­madik . faluba is elszámyalt. Az már nagy kitüntetésnek számított, amikor Vitális had­nagy úrnak egy jó barátja szép jurátust kar­dot küldött nemzetiszínű övvel és kardkötő- val. Idő múlott el, amíg »kéz alatt« beszerez­hettek mintegy 30 puskát. Nem volt más hátra: csináltatni kellett, de csak lándzsá­kat, amelyek fokosszerű fejben végződtek és borzalmas szúró hegyben. »Félelmes és bor­zalmas látványt nyújtott az ilyen módon fel­fegyverzett tömeg — írja az életrajz írója — kivált, ha a napfény megcsillogtatta a sok lándzsát és baltát és amikor rohamra lett vezényelve. A fent leírt lándzsával kivált a lovasok ellen lehetett sikerrel küzdeni, mert hosszúságánál fogva a száguldó lovat lehe­tett orron ütni, mielőtt még a lovas kardjá­val elérhetné az ellenfélt. Ezen fegyver az ilyen nép kezében sokkal praktikusabbnak Is bizonyult, mint az ócska fegyver, mellyel egy negyedóráig kellett előbb küzdeni, míg végre egyszer lőhettek vele...« Így folytak a zászlóalj gyakorlatai a gya­korlótéren s a befejezés hatalmas, lelkesítő áldomás volt. Ez annyira hatott és buzdította a lakosságot, hogy sokszor olyanok is részt vettek a gyakorlatokon, akik a lajstromba fel sem voltak véve. »Megjegyzem, hogy abban az időben igen olcsón lehetett áldomásozni, ha az ember 1—2 forintot áldozott, mert eb­ből csaknem száz embernek juttathatott 1—2 üveg szilvapálinkát.« A nemzetőrség lelke a tisztelendő kapitány úr, Lőrintsek Sámuel. Szép szál ember. Aranylóan fénylett arca bőre s foga villogott, mint a farkasé. Szakálla selymesen övezte arcát s hosszú haja vállát verte. Tenger zú­gott a szavában s visszhangzó, dörgő he­gyek. Választékos stílus, forró magyar érze­lem, nagy 'műveltség jellemezte. Életre lelke­sített, de önmagának halálát okozta egyetlen beszéddel. Idézem az életrajzot: »Amíg mi itthon, a Felvidéken, úgy szólván csak játszottuk a katonásdit, addig mindenfelől érkeztek a szó­zatok lángokban álló véres csatákról, amelyek nyomában mindenütt pusztulás és enyészet járt. Egyszer csak országszerte az a hír ter­jedt el, hogy a magyar kormány, az ország nagyjai, az országgyűlés, Debrecenben ki­mondták az ország függetlenségét és a Habs- burg-dinasztiát trónvesztettnek nyilvánítot­ták 1849. év április hó 14-én, Ezen történelmi és az egész országra kiható nagy eseményt a kormány országszerte a városokban tartandó ünnepségekkel kívánta emlékezetessé tenni és így mintegy közvetve a nép szívébe is örömet és lelkesedést csepegtetni. Első ilyen ünnep a losonci járás számára volt rendezve Losonc mezővárosban.« A belső város piacán tribünöket állítottak fel. Az utcákban diadalkapuk, a házakon vi­rágfüzérek és fenyőgalyak. Özönlött a nép és előrobogtak a fényes fogatok. A város­környéki zászlóaljakat berendelték a rend fenntartására. Délelőtt 10 óra volt s három templom ha­rangjai zúgtak. Utána tarackok reszkettet- ték meg a levegőt, majd megszólalt a zene­kar sok trombitája. A magyar nyelvű ünnepi beszéd elhangzása .után következett Lőrintsek Sámuel tót nyelvű szónoklata. A csendes be­vezetés után *fékevesztett indulat vett rajta erőt, mit lángoló hazaszeretet idézett elő. Az uralkodócsaládra átkot szórva, a fiatal csá­szár anyját Jezábelnek, a Kamarillát átko­zott pokoli fajzatnak nevezve, az egész Habs­burg-házat detronizálta. Lőrintsek szónoklata nagy hatást gyakorolt a jelenlévőkre. Befo­lyásolta úgy az úri osztályt, mint a népet, kiknek egy része percekig tartó. éljenzés és tapssal fejezte ki helyeslését, másik részét azonban félelemmel és balsejtelemmel töl­tötte el a merész szárnyú beszéd.« — »Ki gondolta volna, hogy ezen a szép nemzeti ünnepen, midőn ezer és ezer embert lelkesített, mikor fenséges szavaival számtalan lélek titkos gondolatainak adott kifejezést, — tulajdonképpen saját halotti beszédét tartotta s a babér, mely homlokát ékesíté, az ő ha­lotti koszorúja lett?« A kamarilla titkos megfigyelői ezen a •na­pon Lőrintsek neve mellé keresztet tettek. Amikor megtörtént Világosnál a fegyverleté­tel, megkezdődött a magyarok felszámolása. Lőrintsek is tudta sorsát. Egy filiában vég­zett istentisztelet után rosszul lett, otthon ágyba feküdt. Futott a hír s másnap kora délután az egész falu népe sírás és jajgatás közben tolongott a paróchia körül. Lőrintsek arcát eltorzította a fájdalom. A megérkezett orvossal egyedül kívánt maradni s félórás be­szélgetés után az orvos közölte a hozzátar­tozóikkal, hogy a méreg éjfél után vé­gez vele. Reggelre, 1849. szeptember 27-én, nagy kínok között meghalt... Búcsúztassa el őt krónikása: »A nagy vesz­teség mellett nagy értékű kincset is hagyott hátra és ez lángoló hazaszeretete, melynek nemcsak hirdetője, hanem legbuzgóbb köve­tője is volt, s melyet minden ember szívébe beoltva, szelleme áthatotta az itteni nemze­déket. Az ő sokat hangoztatott jelszava: a haza minden előtt...«

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents