Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-09-05 / 36. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET 3 ÖREGEK A családi körhöz a legszűkebb értelemben vett csalá­don kívül (házastársak, szülők, gyermekek, testvérek) gyakran még más vérszerinti hozzátartozók is tartoznak. Rokonok: egy-egy nagy­bácsi, nagynéni, de legtöbbször egy- egy nagymama, nagyapa, öregek. Róluk szeretnénk most pár szót szólani. Mindnyájan gyermekeik voltunk egyszer és — ha Isten megengedi azt az időt érnünk — mindnyájan lehetünk még öregek. A hosszú élet a Szentirás tanúsága szerint Isten ajándéka. Az öregség azonban ma­gában véve igen sokszor nagy teher. Megöregedni: sors; — szépen meg­öregedni: kegyelmű ajándék. Minden kornak megvan a maga terhe, de a maga szépsége is. Az öregség dísze a megbékélt szív s a derűs böleseség. Ez azonban feladat is. Nehéz feladat. Mert az öregség, mint mondottuk, magában véve is nehéz teher. Legtöbbször azonban más terheik Is járulnak hozzá s ezek azok, amik igazában keservessé teszik. Csak hármat — a legfőbbe­ket — hadd említsük meg közü­lük, A magány. Az öreg ember legalább is így érzi és sokszor csakugyan így is van — lassanként egészen magára marad. Kortársai elhullanak mellőle. Las­sanként több ismerőse lesz a teme­tőben, mint az élők között. Elveszíti barátait, szeretteit, akikkel együtt élt s akikhez életének egy-egy da­rabja fűződött. Az a világ, amely­ben ő erejének teljében élt és mun­kálkodott, elsüllyedt, mint Atlan­tisz, a mesebeli földrész. Csak az emlékezés harangszava hat fel néha a mélyből. Az új világot, amelyik aközben született, míg ő megörege­dett, legtöbbször nem tudja megér­teni. N.e csodálkozzunk ezen. Déd­anyáink keresztet vetettek, ha a vasút füstölgő ördögmasináját el­robogni látták. »-Nem Isteniül van e‘ fiam« — hallottam én is még egyik dédszülém mondását emle­getni. Az öreg ember — nem mindig, de gyakran — az emlékeiben él. A mában, úgy véli, feleslegessé lett, a jövőről nem tud álmodni már.-A lélek lassan emlékmúzeum lesz«, irta egyszer valaki.. S minél gyor­sabban rohan az idő, annál mélyebb­re tágul a szakadék a nemzedékek között. Siető századunkban ez foko­zott mértékben így van. Sokszor már a negyven évesek nem értik meg a húszéveseket és viszont. S mivel mindig az az erősebb, aki fiatalabb — hiszen előtte még az élet — ne­kik kell megértőbbnek lenni. Sok szeretet, sok megértés, sok türelem kell az öregekhez. De tartozunk vele! Hiszen, ők is türelmesek voltak egykor — amikor mi gyermekcsí­nyeinket elkövettük. Szívünk szerint is nagy szeretettel kell hordoznunk őket, hiszen egykor, — mikor még járni sem tudtunk, — ők hordoztak minket. És ez az Isten parancsolata. A Szentírás sok helyen szól arról, hogy az öreg embert tisztelni és megbecsülni kell (II. Móz. 19, 32; Péld. 23, 22; Jób. 12, 12; I. Timót. 5, 1; stb.). Feladat ez és kötelesség, amit elvár tőlünk az Ur. A betegség. Betegnek lenni szenvedés. S az öregség ritkán van e nélkül a szen­vedés nélkül. Hiszen az öregedés éppen abban van, hogy elkopik az emberi szervezet. Maga is már be­tegség. Hát még, ha az általános el­gyengüléshez fájdalmas, idült meg­betegedések is járulnak. Gyógyít­hatatlan betegségek, amelyek síny- lődéssé teszik az életet, s amelyek­ből megváltás a halál, de bizony sokáig kell reá néha várni. A be­teges öreg ember, a tehetetlen em­ber terhére van önmagának is. Mi­lyen keserű, ha azt érzi* — mert éreztetik vele — hogy terhére van másoknak is, a környezetének. Nincs keserűbb érzés, mint ha valaki haszontalannak érzi az életét, feleslegesnek érzi magát, olyannak, akire nincsen szük­ség, aki csak útban van. Évekkel ezelőtt meglátogattam egy teljesen vak, öreg embert. Mindig egyedül vagyok — panaszkodott. Pedig két unoka is ugrándozott a házban. Az igaz, hogy a szülők mind­ketten munkába jártak; de persze, szabad idejükben azért törődhettek volna kissé az öreg emberrel is. Eh­hez azonban egy kis lemondás, egy kis áldozathozatal kellett volna. Egy kis hitből fakadó szeretet. Nemrégi­ben olvastam egy egyházi lapban, hogy egy családban hirtelen súlyo­san megbetegedett az egyik család­tag — éppen a nyaralásra utazás időpontja előtt. A beteg ellenkezése dacára úgy döntöttek, hogy lemon­danak az útról és otthon maradnak mindnyájan a beteggel. S úgy ta­lálták, ebben az önkéntes áldozat- vállalásban, hogy még sohasem volt ilyen szép nyaralásuk. A gond. A gond az emberi léllek megőr­zője. Ezért óv Jézus az aggodal­maskodástól. A parancs világos, de a kísértés nagyon erős, hogy egészen hatalmába kerítse szívünket a meg­élhetés gondja: mit eszünk, mivel ruházkodunk? A megélhetésért való verítékes fáradozás hozzátartozik az emberi élethez. Ez a teher azonban szinte elvisel­hetetlen, ha meghajlott, megfá­radt, öreg váltakra nehezedik. Az öreg embernek nyugalomra volna szüksége, a megfáradt test pihenésre vágyik. Az öreg ember gyakran hajlamos az aggodalmaskodásra, néha jogosan Is. Talán, mert nincsen gyermek,aki levenné válláról a terhet. A gondos­kodó szeretet menedéke szükséges annak, aki már csak szélsodorta őszi falevél az élet viharában. Ahol él a gyülekezet. és tagjai élik is hitüket, ott bizonyá­ra van szem mindezek meglátására, van szív, mely szeretette] fordul az öregek felé, van kéz, mely ágyat vet nekik, asztalt terít és elsimítja az élet ekéje vonta ráncokat. Sokat beszélnek manapság a nagymamák és nagyapák -reaktiválásáról-, ar­ról, hogy amikor az élet üteme munkába szólítja sok helyütt mind­két szülőt, az »öregek« vezetik a háztartást, gondozzák a gyermeke­ket Szívesen teszik, megfiatalodnak benne, úgy érzik, hogy újra hasznosak lehetnek, sürögnek, forognak; ez a másodvirágzás bearanyozza életük alkonyát. Ám, necsak ott s aszerint becsüljük meg őket, ahol s amennyire hasz­nosak lehetnek. Hanem szeressük, tiszteljük, gondozzuk őket önma­gukért. Mert így diktálja — remél-' hetőleg — a szív, a hálás gyermeki szeretet. Aki maga is szülővé lett már, az kezdd igazán megérteni és megbecsülni a maga szüleit. Pedig ez az Isten akarata, a mennyei Atyáé, akiinek gyermekei vagyunk, ifjak, felnőttek, öregek, egyaránt, nagyon szeretettek a Jézus Krisz­tusban s ezért elhívottak a szeretet szolgálatára. G. Gy. Megtartói... Részletek dr. Ottlyk Ernő teo­lógiai intézeti tanár augusztus 29-1 rádiós Igehirdetéséből. Alapige: Jak. 1, 22—25. MIT IS JELENT IGÉT HALL­GATNI? Ez kétségtelenül nagy és szent dolgot jelent, mert az Ige hall­gatásán keresztül munkálja Isten üdvösségünket. Pál apostol szerint: -A hit* hallásból van, a hallás pedig Isten igéje által.« Igehallgatás nélkül tehát nem lehet hitrejutnl. Pe ez egyúttal azt is jelenti, hogy semmit sem ér az az igehallgatás, amelyből nem származik hit és vale megtérés, új élet, krisztusi cseleke­det. Ha azt kérdezzük, hol található Isten akaratának summája és fog­lalata, akkor Jézus Krisztus szavá­val felelhetünk erre, hogy a nagy parancsolatban található ez, amelyet Jézus Krisztus az őt kérdezőknek így foglalt össze: »Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedböl és teljes elmédből; és szeresd fe­lebarátodat, mint magadat.« Eh­hez az ősi mózesi törvényhez Jézus még azt fűzte hozzá: »új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, amint ón szerettelek titeket, úgy sze­ressétek ti is egymást.« Az Ö- és Újszövetség egybehangzó szava szerint tehát az Isten és em­berek iránti szeretet nagy parancso­latában foglalható össze Isten tör­vényének minden részlete és kíván­sága. Ugyanakkor az Isten és embe­rek iránti szeretetből bontakozódik ki minden részletfeladatunk, amit Isten vár tőlünk a hétköznapok sod­rában. Ennek a cselekedeteit kell végeznie annak, aki az igének nem­csak hallgatója, hanem megtartója akar lenni. AZ EMBEREKÉRT VÉGZETT KERESZTYÉN CSELEKVÉSÜNK­NEK Istentől adott természetes és ugyanakkor konkrét területe: ha­zánknak és népünknek a szolgálata. A magyar protestantizmus legjobb nemzeti hagyományai alapján kell cselekedni naponként hazánk és népünk boldogulása érdekében. Is­tentől drága lehetőséget kaptunk a nemzeti egységben, abban a munká­ban, amelynek célja, hogy boldog, békés, gazdag életet élhessen ha­zánk. Amikor ebben közreműkö­dünk, akkor fejtjük ki a magunk sa­játos keresztyéni hivatását népünk körében. Egyházunk előtt nagyszerű táv­lat nyílik ki; hirdetni Krisztus evangéliumát, hogy az emberek üdvözüljenek a mennyben, bol­doguljanak a földön, Krisztus­követő életet éljenek, és általuk is növekedjék a földi jólét, béke és igazság! Ha ezt tesszük, a mi munkánk és hazaszeretetünk által is beigazolódik Haubner Máténak, az 1848-as ma­gyar szabadságharc ügyében lelkesen részvevő evangélikus püspöknek a szava: »Nincsen evangéliumi keresz- tyénség, jó hazafiság nélkül!« A hit­ből fakadó cselekedetek sohasem légüres térben végbemenők, hanem mindig konkrét helyzetben megva­lósuló cselekedetek. Megigazító hi­tünk gyümölcsei legyenek hazánk javát és előmenetelét szolgáló csele­kedetek! HITVALLÁSAINKBÓL: Isten igazít meg Részletek a Formula Korikordiae c. hitvallási iratunk második cikkéből (»A szabad arakatról«). Az első részből: A mi tanításunk, hi­tünk és hitvallásunk az, hogy az ember ér­telme és esze a lelki dolgokban vak, saját erejéből mit sem ért, amint megiratott: »A természetes ember semmit sem ért meg Isten Leikéből, bo­londság a számára és nem foghatja meg«', ha a lelki dolgokban meg­kérdezik. Hasonlóképpen hisz- %zük, tanltjuk és vall­juk, hogy az ember új- já-nem-született aka­rata nemcsak elfordult Istentől, hanem Isten ellenévé lett, olyany- nilira, hogy csak a go­noszra van kedve és akarata s arra, ami Is­ten ellenére van, amint megiratott: »az ember szívének gondolata gonosz, ifjúságától fog­va«. Bizony, amily ke­véssé képes egy holt­test saját magát fel­éleszteni földi, testben való életre, éppoly ke­véssé képes az ember a bűn által lelkileg holtan — önmagát lel­ki életre felkészíteni, amint megiratott: »Minket, akik halottak voltunk vétkeinkben, Krisztussal együtt megelevenített.« Ezért saját magunkból, úgy mint magunkból, »nem vagyunk alkalmasak valami jót gondolni, hanem a mi alkalmas­ságunk az Istentől van«. 2. Kor. 3, 5. A megtérést azonban a Szentlélek Isten nem uszköz nélkül mun­kálja, hanem felhasz­nálja hozzá Isten igé­iének hirdetését és hallgatását, amint meg­iratott Rm. 1, 16-ban: Az evangélium »Isten­nek ereje« üdvözité- sünkre. Hasonlókép­pen: »A hit hallásból van.« Rm. 10, 17. Az pedig Istennek akara­ta, hogy meghalljuk az 0 igéjét és ne dugjuk be fülünket. Az ilyen igében jelen van a Szentlélek és felnyitja a szívet, hogy Rá fi­gyeljünk és így meg- lérjünk, egyedül csak kegyelemből és a Szentlélek erejéből. Az ember megtérése egye­dül az Ö műve. Az Ű kegyelme nélkül a mi vakarásunk és futá­sunk«, Rm. 9, 16, plán- tálásunk és magveté­sünk és öntözésünk mit sem ér, ha ö »a növekedést nem adja hozzá«, amint Krisztus mondja: »Nálam nél­kül semmit sem csele­kedhettek.« Ezzel a né­hány szóval elvitatja a szabad akarat min­den ^erejét és mindent Isten kegyelmének tu­lajdonit, hogy Isten előtt senki se dicseked- hessék. A második részből: Istennek nem az az akarata, hogy valaki is elkárhozzék, hanem hogy minden ember őhozzá megtérjen és örökké üdvözüljön. Ez. 33, 11. »Ami igaz, hogy én élek, úgy nem aka­rom a bűnös halálát, hanem hogy megtérjen és éljen.« »Mert úgy szerette Isten e világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy mindazok, akik Benne hisznek, ne vesszenek el, hanem örök életük legyen.« MEGSZEGVE A KENYERET — gondoljunk ezekben a napokban arra a munkára s küzdelemre, mely­nek gyümölcseként asztalunkra került ez a kenyér. A gazdasági esztendő fordulójához értünk el. Még folyik a betakarítás, nem ért véget a csépiéi sem, de szerte az országban néhány nap múlva megkezdődik az őszi vetés, az előkészület a jövő évi jó termésünkért, bőséges táplálékunkért. Ezek­ben a napokban számadás idejét éljük. A dolgozó parasztok számbaveszik eddigi munkájuk eredményét, a tsz-ek zárszámadó közgyűlésre készül­nék, s az egész ország is szemügyre veszi: helyes, eredményes és jó volt-e az a munka, amely nemcsak a földeken, de műhelyekben és irodákban is folyt ezért a mindennapi 'kenyérért, táplálékunkért. Az elmúlt gazdasági év elején a mezőgazdasági életben nagy fordulat állt be. Az új szakasz, amely hazánk s népünk boldog jövőjének építésé­ben az elmúlt esztendő derékén megkezdődött, ráirányította a figyelmet mezőgazdaságunkra és az ország feladatává tette dolgozó népülik élet­színvonalának a mezőgazdasági termelés fellendítésével való emelésének munkálását. Kormányzatunk ennék a feladatnak a jegyében hozta meg az elmúlt év decemberében a mezőgazdaság fejlesztéséről szóló határo­zatát, mely a felszabadulást követő földosztás óta parasztságunk életének egyik legjelentősebb eseménye. Az esztendő mérlegének készítésekor ez a határozat adja a kiinduló­pontot. Míg az elmúlt években sok dolgozó paraszt szabadulni akart földjétől, az idén valósággal harc folyik a földért. Parasztságunk örömmel és lelkesen látott munkához s nagy erővel végezte a talajjavítás munkáit. A vetésterület megnövekedett, a talaj termelékenysége emelkedett s a mezőgazdaság egész területén sok siker és eredmény Ígérkezett. A betakarított jó termés biztosítja mindennapi kenyerünket, egész évi jó ellátásunkat. A mi gazdasági életünknek a törvénye azonban az, hogy mindig többet és többet kell adnunk népünknek, a városi és falusi dolgozóknak. A mi országunkban mindannyian azért dolgozunk, hogy az életszínvonal folytonosan emelkedjék. Ezért amikor most megkezdődik a jövőévi termésért folyó munka tervezése és első időszaka, minden erőt latba kell vetni, hogy a termés­átlag növekedjék és egyre jobbak legyenek eredményeink. A mostani megfeszített munka meghozza gyümölcsét és dicséretes végzője számára. Farasztásgunk életszínvonalát is emeli, de a városi dolgozók ♦— egész népünk — életszínvonalát is javítja. Evangélikusaink mindenkor érezték hitük kötelezését a jó munkára, a mások kenyeréért és jólétéért való dolgozásra. A kenyér megszegése pedig arra emlékeztet bennünket, hogy az mindennapi imádságunk sze­rint a mi kenyerünk, mindnyájunké, mert testvérekké teszi mindazokat, akik benne részesednek. Ott lesznek hát az evangélikus gyülekezetek tagjai is az őszi munkákat jól végzők között szivük egész szeretetével. tSTI ci* jlCOZOS IMÁDSÁGUNK —■ Türelmes szeretet — Mt. 12, 20. — KRISZTUS AZÉRT JÖTT közénk, emberek közé, erre a világra, hogy igazi arcában megmutassa és érvényre juttassa az Isten igazságát. Ez az igazság éppen Jézus Krisztusban lett kegyelmes igazsággá, amely a bűnösnek nem vesztét, hanem megigazulását akarja és munkálja. Az Ű munkája volt az, hogy halálával és feltámadásával új ítéletet fogal­mazzon felőlünk, ahol az ítélet indokolása nem a mi bűnösségünk és érdemtelenségünk, hanem az ö szeretete és érettünk hozott áldozata. EZ AZ ÍTÉLET földi életünkben csak töredékesen valósul rajtunk, mert bűneink mindig újra megkísértenek és megejtenek bennünket. Isten számára ezért mindig csak megrepedezett nádszál, vagy pislogó gyertyabél vagyunk. Ezer oka lenne arra, hogy eltürelmetlenkedjék és lelkünk formálását, szívünk nevelését abbahagyva eltaszítson bennünket. ISTEN TÜRELMESEN FOGLALKOZIK VELÜNK annak ellenére, hogy nem érdemeljük. Nem taszít el mindaddig, amíg ezt az ö kegyelmes ítéletét rajtunk diadalra nem juttatja. Igéjével és szentségével továbbra is vezet és nevel, hogy helyesen szolgáljuk és hogy olyan emberekké legyünk, amilyenekké 0 tervezett és formált bennünket a teremtésben. VALLJUK MEG, hogy nem vagyunk méltóak Isten hosszútűré­sére. ADJUNK HALAT az evangéliumért és a Szentlélek megújító munkájáért, a gyülekezetben folyó ébredésért. — mindennapi kenye­rünkért, békességünkért és Isten minduntalan megtapasztalt áldá­saiért. KÖNYÖRÖGJÜNK Isten szeretetének naponkénti vezetéséért, a Gyülekezeti Segélyre való adakozásért s gyülekezeteink hitbeli erősödéséért. HETI IGE: A megrepedezett nádat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, mígnem diadalra viszi az ítéletet. Mt. 12, 20. Szeptember 5. Vasárnap. — 2. Kor. 3. 4—9. Isten törvénye, a »betű«, önmagában megítél és visszaszólít Isten rendjébe, de igazi célját csak akkor éri el, ha megszólal az evangélium. Ezért az ószövetség — nem a Biblia mint könyv —, hanem Istennel a törvény alapján kötött szövetség, — erőtelen. De erős az újszövetség, mert itt a Lélek megcselekszi az evangélium által, hogy ml új emberekként az újszövetség gyermekei legyünk. Szeptember 6. Hétfő. — Mk. 1. 21—28. Csak Jézus igéjére remeg a gonosz, mert nem tudja Benn« elviselni a szent Isten jelenlétét. Ma Isten az igehirdetésben szól hozzánk, amely­nek ez a tartalma: Jézus Krisztusban van szabadulásunk a bűnből. Krisztus a mi reménységünk! Szeptember 7. Kedd. — Ézs. 38. 9—20. Ügy vagyunk a keserűséggel mint a gyermekek a keserű orvosság­gal: nem szeretjük. Pedig Ezákiás példája is mutatja: áldássá lehet. Magamon segíteni nem tudó, tehetetlen bűnös embert odafordíthat Krisz­tushoz, aki kigyógyít a bűnbocsánat által bűneimből. Szeptember 8. Szerda. Jak. 5. 13—18. Azt szoktuk mondani arra, ami »rövid életű«: ezt már csak az imád­ság tartja. Pedig a hitből való imádság — erő. Luther azt mondja: »Imád­kozzatok szíwel-szájjal othon is, templomban is, mert az imádság tartja a világot.« Imádkozzunk az evamstoni világzsinatért, hogy szolgálata által Isten áldja meg az egész világot. Szeptember 9. Csütörtök. — Mt. 9. 35—38. Ez az ige rámutat a problémáival viaskodókra. Isten a mi jó szolgá­latunk által akar embereken könyörülni, hogy Krisztus halála senkin ne vesszen kárba: arasson az Élet és ne a halál. Szeptember 10. Péntek. — Mk. 5. 22—43. A vérfolyásos asszony meggyógyítása és Jairus leányának a feltá­masztása valóságosan hirdeti Jézus istenfiúi hatalmát, hogy a megtört szívűek higgyenek: Jézus Igéje ma is végrehajtja, amit mond: »általvisz a halálból az életre«. Szeptember 11. Szombat. — Lk. 4. 38—44. Jézus a Krisztus! Jól tudják ezt az ördögök és rettegnek, mert aki «hiszi, hogy Jézus a Krisztus, afölött többé nem uralkodhatnak. Isten Fia az egyetlen szabadító ezen a világon, mert ö az, aki bennünk Is legyőzi a hit által. Bolla Árpád

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents