Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-08-29 / 35. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

%

SZÜLŐK ÉS GYERMEKEK

IMTNDNYÁJAN VOLTUNK GYER- MEKEK, de nem bizonyos, hogy mindnyájan szülők is leszünk. Nem minden házasságban lesznek a há- zastársak szülőkké. A gyermek Isten külön ajándéka. Amikor Isten teremtő művében, a házasságot szerezte, akkor ezzel létrehozta az első emberi közösséget. A férfiú és nő közösségében ketten lesznek egy teljes, Isten képére teremtett emberré. Ez a házasásg rendeltetése, értelme és célja. így tölthetjük be isteni hivatásunkat s lehetünk igazi emberekké.

A gyermek tehát nem a házasság célja és értelme, hanem önmagában van külön célja és értelme a teremtés rendelése szerint. Ez a gyermek- áldás Istentől adott sajátos értéke. Az már azután Istennek külön, mintegy ráadásként adott rendelése és ajándéka, hogy a házasság közösségébe, a családba helyezi bele a gyermeket s megengedi, hogy a házastársak szülők is lehessenek s a gyermeknevelés feladatát is vállalhassák.

TVflCSODA ISTENNEK EZ A KÜ- 1TA LÖN AJÁNDÉKA, amit a gyermekben ad. azaz abban, hogy szülőkiké is lehetünk? Ez az ajándék — akár a házasságé —- ismét az, hogy Isten önmagából, a maga gazdagságából valamit nekünk ajándékoz. Isten az egyetlen igazi Atya, öröktől fogva Atyánk, a Jézus Krisztusé s ö általa nekünk is (Ef. 3, 14—15; pontos fordítás szerint: »Akikről neveztetik minden atyaság mennyen és földön-«). Ebből az Ö egyedülálló atyai mivoltából részt enged nekünk is, teremtményeinek és gyermekednek. Részt enged nekünk abból a munkájából, (állandó teremtésnek is nevezhetjük), amellyel fenntartja, élteti és szaporítja a v'lágot. Másképpen is gondoskodhatnék az emberi nemzetség fennmaradásáról? Neki azonban tetszett, hogy éppen így tegye, minket is belevonjon teremtő munkájába. Új életet teremt a szülőkön keresztül s így biztosítja a nemzedékek megszakítatlan láncolatát. Ez egyáltalában nem természetes, magátólértetődő valami, hanem

csoda és különös kegyelmi ajándék. Figyeljük csak meg: milyen ujjongó öröm vonul végig az egész biblián a gyermek felett (127. és 128. zsoltár, Anna hálaéneke I. Sám. 2, 1—10. Márta magasztaló éneke Luk. 1, 46 —55). Ez az örvendezés és hálaadás ebben leli legmélyebb magyarázatát: Isten Atya s ezért lehetünk mi is atyák és anyák, gyermekek szülei.

Isten azzal is megtiszteli ezt a családi köteléket, hogy benne tükrözted hozzánk való viszonyát, ö mindnyájunknak Atya, mi pedig mindnyájan gyermekei vagyunk a Jézus Krisztus által.

Y ONJUNK LE mármost mindezek- ’ bői néhány tanulságot az egész család életére vonatkozólag.

Amikor a házastársak szülőkké is lesznek, akkor a házasságból teljes család lesz. S ezen a családon belül két kör van: egy szűkebb, ez a két házastárs s egy tágabb: a szülők és a gyermekek. A szülők nem szűnnek meg továbbra is egyrpás- naik házastársai lenni. A család körén belül fennmarad kettejük közössége, külön feladatokkal és kötelességekkel, külön céllal és értelemmel. Ez azt jelenti, hogy nem lehet egyik körnek a kötelességeit a másikkal szemben kijátszani és viszont. Nem lehet például — amint ezt sok rosszul sikerült házasságban teszik — a házasság feladatai elől a családba menekülni. Nem lehet ilyen esetben ilyenféle vigasztalással elaltatni egymás és a sajátmagunk lelkiismere- tét, hogy: «mi már úgyis csak a gyermekeknek élünk!« Ahol a szülők, mint házastársak között hiányzik a szeretet, a hűség, és mindaz, aminek meg kell lennie, ott soha nem lesz jó a családi élet, s a szülők és gyermekek viszonya sem.

Mivel minden földi atyaság és anyaság Isten örökkévaló atyai mivoltából ered, ezért a szülőnek Isten parancsa ad tekintélyt. Mint Isten képének viselői állunk a gyermekek elé. A negyedik parancsolat: Tiszteld atyádat és anyádat, — összefügg az elsővel: Istent mindennél

ELÉG...

jobban féljük és szeressük. Ez a szülőt arra kötelezi, hogy adjon példát gyermekének a hitben és istenféle- leroben.

A szülői tisztség Isten-adta íelelős- ség és feladat. Isten azért bízta ránk a gyermeket, hogy hozzá vezessük és olyan emberekké neveljük őket Isten igéjének hirdetésével, akik hitben és szeretetben élnek, becsületben és hasznosan. Ez a mi felelősségünk.

Ezt a nagy feladatot nem lehet másképpen vállalni, csak hitben. Hiszen a bűn megrontott bennünket, mint a családot is, a gyermeket és szülőket. A gyermek áldás, de gond is és amint növekszik, a gond is nő vele. Bizalmatlanság és keserűség üti fel a fejét, a nemzedékek harca, apák és fiák meg nem értése szinte közmondásossá lett, (Kol. 3, 20—41.) A család élete is a megváltás után kiált. Nem véletlen, hogy amikor Malakiás próféta az eljövendő Megváltóról mond próféciát, akikor éppen azt az Ígéretet hirdeti, hogy -az Atyák szívét a fiaikhoz fordítja, a fiák szívét pedig az atyákhoz«. (Mai. 4, 5—6.)

G. Gy.

A szeretet erősebb a bűnnél

Valaki egyszer kifogásolta, hogy többet foglalkozunk Isten szereteté- vel, mint az emberi bűnnel. Furcsál- lottam a kifogást és sokat gondolkoztam rajta. Nem is lehet szó nélkül hagyni, mert hitünk és szolgálatunk helyességének kérdését veti fel.

Ugyanakkor egy »mántaprédiká- ciót« hallottam a bűnről. Mózes első könyvéből volt az alapige, a 32. fejezet 13—30. verse. Feltárta a prédikátor Jákób minden bűnét, születésétől kezdve. Jákóbnak már a neve is csalóként mutatja be őt. Megmutatta a bűne miatt félő, a félelmében menekülő Jákobot és feltárta a bűn mélységeit.

Valóban mind ez igaz Jákóbról. A prédikáció sok bűnét sorolta fel. Ha Jákob helyett magunkról beszélünk, akkor is sokat beszélhetünk a saját bűneinkről.

2. Kor. 12, 9,

TVTőst egy boldog ember áll előt- tünk: Pál, aki azt a hallatlanul vakmerő vallomást mondja nékúnk: néki megvan mindene, mert ő kegyelemből él. Pálnak látszólag nincs semmije, mégis mindennél nagyobb értéke van, mert övé a Krisztus. Az ö kezén teszi ezt a vallomást, hogy elég néki a kegyelem.

Az embernek általában soha semmi sem elég. — Mindenkinek több kell és mindenkinek más. A gyermek fut színes pillangók után virágos réteken át', de amikor elérte^már fut is tovább egy másik pillangó után. Az egész élet ilyen örökös rohanás új pillangók, örömök, vágyak és álmok után. — És mindenkinek más a rohanása. Nincs olyan öröm a világon, amelyik mindenkinek egyformán mennyországgá varázsolná a szívét. Az arany nagy értéknek látszik, mégsem öröm mindenkinek. Ha egy gyermeknek adnád, egy színesebb kavicsért talán eldobná magától. Az éhes ember arany helyett inkább egy darab kenyeret kéme, a szerelmes kérné helyette a párját, a beteg egészséget, a bűnös bocsánatot, a haldokló örök életet kérne. — Ezért van az, hogy az élet sohasem elég az embernek.

Krisztus az, Aki egyszerre mindenkinek elég. Elég azért, mert mindenki azt kapja Tőle, ami éppen hiányzik az életéből. — Testűnk titokzatos ereje a szívünk. A szív ad vért a szemnek, hogy lásson, a lábnak, hogy járjon, az agynak, hogy gondolkodjék. Egész életünknek ő adja a lehetőségét és az értelmét, hogy szeressen és éljen. Krisztus ilyen szíve minden emberi életnek. Ö adja a megváltó vért bocsánatnak, erőnek és békességnek, hogy Vele járva nyugodtan állhassunk oda Isten és az emberek közeledő léptei elé. p ál vallomásának az a második 1 szava, hogy elég a kegyelem. — A kegyelem annyit jelent, mint Isten kezéből élni. Az életet minden nap úgy venni át Isten kezéből, mint meg nem érdemelt ajándékot. A gyermeknek semmi jogcíme nincs arra, hogy szeressék. Ki volt közöttünk végig az életben olyan jó, hogy megérdemelte, vagy kiérdemelte az anyacsókot, mégis az az altatódal maradt meg legtovább, amit az édesanyánk fölöttünk eldalolt. A gyermeknek nincsenek gondjai, erőfeszítései, nincs pénze, csak az a mosolya van, amivel a ezeretetre boldogan visszamosolyog. Az életének az a biztosítéka, hogy ő gyermek, akinek a neve rá van írva könnyel, szeretettel és imádsággal egy szülői szívre. — Elég a kegyelem mnidenkinek, aki a Krisztusé,

mert ő megváltó vérével Isten atyai szívére írta a nevünket. Jézus Krisztusban újra Isten gyermeke vagyok, az atyai házban lakom és minden nap betakar egy meg nem érdemelt kegyelem könyörülő keze.

p ál harmadik vallomása, hogy elég a kegyelem — neked! — A kegyelem nem kiváltság. Nem pusztán néhány kiválasztott emberé, hanem mindenkié. A tiéd is! Nem olyan, mint egy rádióban elkiáltott szó, amihez egy- külön készülék kell, hogy meghallj az ember. A kegyelem szívből fakadó szó, amit a bölcsőbe behajolva mond el a szeretet. A kegyelem vallomás, amit egymást szerető életek csöndben egymásnak mondanak. Krisztus így mondja neked is, hogy szeret az Isten, hogy van Nála számodra is bocsánat. Van hely az otthonában, az asztalánál és a szívében. Krisztus a világot, az embereket szerette, váltotta meg. s közöttük téged!

A kegyelem így tette boldoggá Pált és így tehet téged is boldoggá.

A kegyelem végül — erő! Az erős és hatalmas Istennek erőtlenségekben megmutatott ereje.'— A vonat futott az éjszakában. A sínek között egyszerre csak kísértetiesen egy fehér kendő lebegett. A vonatvezető őzt hitte, valaki integet és megállította a vonatot. Amikor leszállt, látta, hogy nincs senki a sínek között. Mindössze azt történt, hogy egy fe- hérszárnyű lepke vergődött a lámpában, az állította meg a vonatot. De amikor jobban körülnézett, akkor látta meg, hogy a megáradt folyóban eltűnt a híd.

Igen, Istennek elég egy lepke- szárny, hogy megmentse vele egy csomó ember életét. Bűneink rohannak velünk, de Istennek egy szava elég, hogy megmentsen és kegyelembe fogadjon téged.

Vájjon megállít-e ma téged ez a lepkeszárny, ez a csöndesen elmondott Ige?!

Friedrich Lajos

Én azonban úgy látom, hogy ez legalább annyira csak a fele lenne a mondanivalónknak, mintha nem beszélnénk a bűnről. Ügy érzem, a szerétéiért fel kell tárnunk ennek az Igének az alapján, hogy miért van benne a Szentírásban a bűnös Jákób története. Azért, mert Isten kegyelmes szeretete és ígéretéhez való hűsége nyilatkozik meg számunkra Jákobban. Jákób küzdött Isten áldásáért. Igaz, sokszor emberi alkudozások formájában. Ennek előképe volt harca bátyjával az elsőszülöttségi apai áldásért. Nem az örökségért, hanem az áldásért küzdött. Ezért történt, hogy atyja: Izsák másodszor is megáldotta őt, most már magától és önként.

Küzdött lelkiismeretével is. Felismerte bűnét, meg is bánta és küzdött azért, hogy lelkiismerete nyugodt lehessen. Istenben bízott és kétségei, lelki küzdelmei között imádkozott. Ez volt a legnagyobb küzdelme, s ebben győzött. Isten is azt mondta: »Nem Jákóbnak mondatík ezután a Te neved, hanem Izráelnek, mert küzdöttél Istennel és emberekkel és győztél.« (I. Móz. 32, 28.).

Jákób története is megmutatja, hogy a szeretet erősebb a bűnnél. Isten szeretete mindig arra törekszik, hogy legyőzze a bűnt értünk és bennünk. Ezt tette Jákób életében és ezért adta érettünk Jézus Krisztust. És azóta, ha beszélünk a bűnről, úgy kell beszélnünk róla, mint amelynél erősebb a szeretet, a Krisztus szere— Vidéki orvosházaspár gyermekszerető háztartási alkalmazottat keres. Cím: Dr. Farkas László, Győr, Szabadhegy, Vak B-u. 3.

— Budapesti kertészetem vezetésére nyugdíjas nőt felvennék családtagnak. Egyedülálló jeligére a kiadóban kérünk levelet.

— Idősebb nő dolgozó házaspárnál, bentlakással állást vállalna. — Kovács Istvánná, Bp., X., Nyitra-u. 7. II. 20.

E hét folyamán megjelenik DR. KARNER KÁROLY ÚJ KÖNYVE:

BEVEZETÉS A TEOLÓGIÁBA

Kiadja az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály 212 oldal, kartonálva 35.— Ft, ’’ félvászon kötésben 43.— Ft.

Megrendelhető: Evangélikus Egyetemes Sajtóosztály Budapest, VIII., Puskin-utca 12.

Csekkszámla szám: 220—278.

ISTEN IGAZSÁGA

Dr. LUTHER MÁRTOM

Valami egészen különös égő vágyakozás fogott el, hogy Pál apostol római levelét megértsem. Ennek azonban akadálya volt. A világért sem szívem vérének a hidegsége, hanem egy Igehely, mégpedig a római levél I. részének 17. verse: »Isten igazsága jelentetik ki abban«, mivel — az összes egyházi tudósok szokása és szóhasználata szerint — azt tanultam, hogy ezt bölcseletileg kell értelmezni, mint úgynevezett alaki, vagy tevőleges (aktív) igazságot, mely szerint Isten igaz és megbünteti a bűnösöket s igazság nélkül szukölködőket.

Én pedig az' igaz és bűnösöket büntető Istent nem szerettem, sőt ellensége voltam neki. Ugyanis bármennyire kifogástalan volt is mindenkor szerzetesi életem. Isten előtt bűnösnek éreztem magam, lelkiisme- '•etem állandóan háborgott és semmiképpen sem tudtam abban bizakodni, hogy őt az én elégtételeim kiengesztelik. így én haragudtam Istenre s ha nem is volt bennem hallgatag káromlás, nagyon erősen zúgolódtam Isten ellen. Ezt mondtam: Hát nem elég, hogy nyomorult és örökre elkárhozott bűnösöket az eredeti bűn következtében mindenféle baj terheli a tízparancsolatbeli törvény által — nem, ez az Isten az evangéliummal a régi szenvedésre még új szenvedést halmoz és az evangéliumban is az ő félelmetes igazságát és haragját tárja fel! így

toporzékoltam, dühös, felzaJdatott

lélekkel és az idézett íráshelynél kíméletlenül viaskodtam Pállal.

Ez mindaddig tartott, mig végül hosszú napokon és éjszakákon át té- pelódvén, Isten kegyelméből az igék jei'ő összefüggésére fordítottam figyelmemet. Éspedig: -Istennek igazsága jelentetik ki abban... miképpen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.« Ekkor Isten igazságát úgy kezdtem értelmezni, mint azt az igazságot, melyben az igaz ember Isten ajándékozása folytán él, mégpedig hitből. Most kezdem megérteni, hogy ennek az igének: az evangéliumban Isten igazsága jelentetik ki, az az értelme, hogy t. i. ez az igazság elfogadott (passzív) igazság, mellyel minket a kegyelmes Isten igazzá tesz hit által, amint megíratott: »Az igaz hitből él.«

Ekkor úgy éreztem, mintha teljesen újjászü'ettem volna s mintha tárt kapukon át magába az Éden- kertbe léptem volna be. Erre előttem az egész Szentírás más értelmet nyert. Ezután emlékezetből átfutottam az egész Szentírást és egyéb ' felezésekből is összegyűjtöttem az idevágó igéket.

Amennyire előzőleg az »Isten igazsága« kifejezést gyűlölteim, annyira nagy lett most az a szeretet* mellyel est az én legkedvesebb igémet magasztaltam. így Pál apostolnak ez a mondása számomra valóban az Edénkért kapujává lett.

Engedelmeskedjetek egymásnak. — I. Pét. 5, 5.

AZ EMBEREKHEZ való viszonyunknak egyik legnagyobb megrontója a gőg. Természetünk szerint nagyon hajlamosak vagyunk arra, hogy magunkat a másik embernél különbnek tartsuk és ezt valamilyen formában éreztessük is vele. Szinte önkéntelenül összehasonlítgatjuk magunkat másokkal és az összevetésből természetesen mindig mi kerülünk ki »győztesként«. Amit a farizeus a templomban mondott: »Isten, hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek« — mi is mondogatjuk és egész életstílusunkkal kifejezésre juttatjuk. Ez a gőg zár el bennünket az emberektől, ez gátolja meg, hogy komolyan tanuljunk egymástól és végső sorban ez visz bele bennünket az önimádásba. Az önimádás pedig Isten trónfosztását jelenti. A legvisszataszítóbb gőg »a hívő gőg«, amely azokban a »hívő« emberekben munkálkodik, akik magukat emeleten képzelik a »földszinten« élő keresztyénekkel szemben. Igénk szerint a gőgös és kevély embernek az Isten ellene áll. Vagyis megítéli és az ítéletben el is veszti.

11E KEGYELMET AD az Isten, azoknak, akik magukat előtte igen kicsiknek tudják és embertársaikra is úgy néznek, mint akik különbek náluknál. Persze a legtöbb ember Istennel szemben még csak meg tud alázkodm, de az emberek •álőtt nem hajlandó a magas lóról leszállni. Pedig Isten azt kívánja és azt munkálja, hogy mi tudjunk alázatosak lenni emberek között is. Ahol nincs emberekkel szemben való alázatosság, ott nincs Isten előtt való megalázkodás sem. Egyházunkban is azok élnek helyesen, akik tudnak mindig nyitottan és tanulásra készen visszanyúlni a másik emberhez, még akkor is, ha annak álláspontját nem_ is tudják egészen magukévá tenni.

VALLJUK MEG, hogy igen gyakran önigazságunkban tetszel- günk és azt akarjuk ráerőszakolni a másik emberre. Ha valaki, nem a mi álláspontunkat vallja, készek vagyunk azonnal kiátkozni az Any aszentegy házból.

ADJUNK HALÁT, hogy Isten kevélységünk ellenére még mindig lehetőséget nyit előtte való megalázkodásra és embertársainkhoz való jó viszonyulásra.

KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy Isten az ő igéjével alázzon meg bennünket és adja új életet adó kegyelmét nekünk. A most készülő gyülekezeti munkatervezéseket Isten színe előtt végezhessük el egyházunk és népünk előrehaladása érdekében. K. Z.

©IBII A OLVASÓ

HETI IGE: Mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatoságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád. (1. Pét. 5, 5.)

Augusztus 29. Vasárnap. — I. Kor. 15, 1—10.

Krisztus halála és feltámadása által van orvosság a bűnre. Krisztus él és Vele együtt mi is élünk. Ez az örömhír minden emberé, mégis életté és valósággá akkor lesz bennünk, ha szívünkkel valljuk, hogy éppen mi kaptuk ezt Tőle — méltatlanul.

Augusztus 30. Hétfő. — Mk. 9, 33—37.

A tanítványok nagyravágyása abból következik, amit az igeszakasz előtt olvasunk: a tanítványok »nem értik e mondást: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik és megölik őt, de harmadnapon feltámad.« Ő mindnyájunk szolgája lett, mert szeretett bennünket. Ezért szolgáljunk mi is mindenkinek szeretetből.

Augusztus 31. Kedd. — I. Sámuel. 17, 40—51.

Isten azért választja ki Góliáth elleni harcra a kis Dávidot, hogy mindenki lássa: Isten az, aki cselekszik. A mi szolgálatra való alkalmasságunk Istentől van. Az ilyen szolgálat tanúskodás minden ember előtt arról, hogy van Istenünk.

Szeptember 1. Szerda. — Lk. 7, 1—10.

A százados ebben a történetben elénk éli: mit jelent felelni azokért, akikkel együtt élünk. Nem felülről és ellene beszélünk, hanem mellette, érte. Tanuljuk meg: az igazi hit szerint nincs olyan ember, akin Isten ne akarna segíteni.

Szeptember 2. Csütörtök. — Csel. 12. 18—25.

Hetródes példáján tanuljuk meg: Istené a dicsőség. Isten nem hagyja büntetés nélkül, ha mi »imádtatjuk« magunkat.

Szeptember 3. Péntek. — II. Sámuel 16, 5—14.

Dávid király alázatosan elszenvedte Isten ítéletét. Meg kell tanulnunk tőle meghajolni Isten előtt és gyakran az emberek előtt: hiszen Dávid felé is emberek közvetítették az Isten ítéletét.

Szeptember 4. Szombat. — És. 57. 15—21.

Elképzelhetetlen horderejű dolog: a szent Isten a megtörtszívűekkel közösséget vállal. Ez az Isten evangéliuma. Elég erő ahhoz, hogy bennünket keménynyakúságunkban megalázzon, hitre indítson és igazi békességgel megajándékozzon. Bolla Árpád