Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-08-15 / 33. szám

4

EVANGÉLIKUS ÉLET

A REMÉNYSÉG JEGYÉBEN

Kaldy Zoltán esperesi székfoglaló beszéde

A lipcsei egyházi napokról bőségesen számoltak be a külföldi újságok. Egyházi és napilapok egyaránt. Legtöbbjük közli a július 11-i, vasárnapi záróünnepség képét. A Rosentalwise hatalmas térségén fehér zászlók lobognak. Rajtuk lila színben egyszerű jel: a kereszté. A térre felsereglett emberek száma 60 ezer körül van. Mindenki egy irányba fordul, mintha csak templomban lennénk. A hosszúkásalakú tér egyik végén áll az énekkarok és a felszólalók számára készített emelvény. Hátterében lila alapon óriási fehér kereszt. Lehet vagy húsz méter magas.

»Az ö nevében vagyunk együtt úgy, mint az Űjtestamentumban az a kettő, vagy három, akiknek az Ür Krisztus megígérte, hogy közöttük akar leírni Leikével, ajándékaival, igéjével és szentségeivel« — hangzott a megnyitó beszédben.

Gyülekezet, nem. névtelen, személytelen tömeg. Ez volt a jelenlevők benyomása. Keletről és Nyugatról jöttek, de egyek. Mégis csak testvérek. Együtt mondták el magukban Noth püspökkel a záróimádságot, amelyben forrón szólalt meg a békéért való könyörgés hangja. Együtt imádkozták hangosan az Űr imádságát. Együtt énekelték a koráit: Jer dicsérjük Istent szívvel, szájjal, lélekkel ...

A méretekre jellemző az a néhány adat, amelyet a »Neue Zeit« c. német demokratikus napilap közölt. A Lipcsébe érkező 50 ezer vendéget, közülük 10 ezer nyugatnémetországi, 43 különvonat hozta. 120 irányítóhelyen igazították szállásuk felé az érkezőiket a gyülekezeti ifjúság, a »Junge Kirche« fiataljai. A város minden második lakásában vendéget szállásoltak el. A 60 ezer állandó részvevőnek 1500 asszony szolgált

Ez a rengeteg ember a keresztyén reménység jegyében volt együtt. »A reménységben örven- dezők legyetek« — erre a páli igére összpontosult a Keletről és Nyugatról összesereglett gyülekezet figyelme.

A keresztyén hitnek azok a tényei álltak minden megnyilatkozásnak a középpontjában, amelyek Jézus Krisztus újra-eljövetelével, az ú. n. végső dolgokkal kapcsolatosak, amit a teológusok szaknyelvén eszkatoló- giának neveznek. A , tanuitnáhyi munkacsoportok az Apokalipszissel, az Újszövetség utolsó könyvéből választott szakaszokkal foglalkoztak. Walter Lüthi svájci lelkész igetanulmányát 10 ezer ember hallgatta. Nie- möller is egy ilyen igetanulmányozó sorozatot tartott.

Az egyházi napok vezetőségét az a szándék vezette, bogy bemutassa: a keresztyén reménység átfogja az egész valóságot, egy természetellenesen kettészakított népnek és emberiségnek az életét is, és erősíteni, éltetni tudja az ember földi reménységeit.

Ezt Igyekezett nyilvánvalóvá tenni mindjárt július 7-én Thadden Trieg- laf, az egyházi napok elnöke megnyitó beszédében, aki többek között a következőket mondta:

»Ezekben a napokban tulajdonkeppen és gyökerében azt keressük, hogy mi teszi kérdésessé és mi veszélyezteti számunkra az örökkévaló hazát, az odafelvalót, határokon innen és határokon túl, az Óceánnak ezen a partján és a túlsó partján. Azt kell megragadnunk, hogy a mi földi létünk erőviszonyai között, dolgos hétköznapjaink verítéke közben, hová nyúlik le az emberi bűn gyökere. A bűné, amely szívünkből a békét elrabolja, együttélésünket megrontja, felelősségtudatunkat bénítja, otthonunkat sivataggá teszi, örömünket lohasztja. Mindenek előtt azonban arra kell törekednünk, hogy bizonyságot tegyünk az élő Istenről,

aki magát Jézus Krisztusban né- kiink kinyilatkoztatta, aki bűneinket felfedi és azokat kedves Fiáért meg is bocsátja nekünk.« »Legyünk ezért örvendezek a reménységben!« »El ne hagyjuk Öt, mi hű Megváltónkat, aki népének örökséget ad. Kirjeleiszon! Könyörülj meg!«

Az egyházi napok szíve közepét a hat munkacsoport képezte. Ezek a főtéma megvilágításában azokkal a kérdésekkel foglalkoztak, amelyek ma az evangélikus keresztyén szívét különösen szorongatják. Az első munkacsoportban J. Hamel egyetemi-lelkész “Az elfelejtet hittétel Jézus Krisztus visszajöveteléről« címen tartott előadást.

■»Amikor tanulni kezdtem, sokat olvastam az Újszövetségben és Luthernél. is Jézus Krisztus vissza jöveteléről. Egyik nap dühösen így szóltam önmagamhoz: ezt manapság már senki sem hiszi, teológiai tanáraim maguk se hiszik. Rejtély előtt állottam. Vájjon nem tévedett-e az első keresztyénség, sőt maga Jézus is? Vájjon nincs-e igazuk a gúnyoló- dókraak, mikor így szólnak: Most már nyilvánvaló, hogy se Jézus Krisztusnak, de az ő tanításának sincs értelme. Lássátok be végre, hogy a világ történelem 1900 éve úgy fut tovább, mintha semmi sem történt volna. Minden valószínűség szerint továbbra is így fog haladni. Hát csak reménykedjen benne tovább is, aki bolond. Ilyen gúnyolódok már 1800 évvel ezelőtt is voltak, mert az ú. n. második Péter-levél válaszol is gúnyolódásukra. Milyen különös, hogy a keresztyénség az évszázadok váltakozásában újra és újra hitt és vallást tett: Jézus Krisztus eljön hamar! Igaz, hogy voltak olyan idők, amikor kihalt a reménység, hogy ő közel van. Ez a hitvallás azonban olyan, mint a Feketeerdő, vagy a Karsztok néhány folyója, eltűnnek hirtelen, nyomuk vész. A föld alatt azonban tovább áramlanak és egyszerre, sok kilométerrel odébb ismét előbukkannak. Ez Jézus Krisztus gyülekezetének tapasztalata az évszázadok során.«

A második tanulmányi munkacsoportban »A láthatatlan Isten hasonmása« címen H. Vogel professzor tartott előadást. »Az ember Jézusban mondatott meg és jelentetett ki számunkra, hogy mit is jelent az, hogy az ember Isten képére van teremtve« — mondotta.

»Az a csodálatos, hogy az ember nem olyan lénynek teremtetett, aki egyedül, önmagának és önmagában él.

Nem hallgatható el, hogy Isten Ádám mellé, az ember mellé mindjárt odarendelte az embertársat, az asszonyt. Együtt és egymásért lehet az ember csak ember.« Nagy hangsúllyal szólt az emberirtó fegyverekről.

»Nem lehet vitás számunkra, hogy a hidrogénbomba ördögi találmány, melyet se előállítani, se alkalmazni nem szabadna. Értsünk egyet végre abban, hogy nincs olyan elképzelhető cél, amely szentesítené az eszközt.«

A többi tanulmányi munkacsoportban ilyen témák szerepeltek: »Isten türelme a világgal.« »Ennek a királynak az országában szeretik az igazságosságot.« (G. Heinemann.) III. csoport. »A világ ábrázatja elmúlik.« »A technika új világa.« IV. csoport. »Ki tartja kezében a világot?« »A keresztyén ember szabadsága a megtartásban és az adakozásban.« V. csoport. »Krisztus békeországa.« »Ki építi az utolsó várost?« VI. csoport.

Gloege professzor a VI. csoportban tartott előadásán a következő kérdést vetette fel:

Mit tehetünk, mint keresztyének a békéért? »Isten azt akarja — mondotta — hogy Krisztus békeországának hatalmát személyes imádságodban engedd érvényesülni, vagyis, hogy a békéért imádkozzál. Ezen túl azonban a békét azzal is szolgálnunk kell, hogy a légkört megtisztítjuk a gyűlölettől és a megbékélés friss levegőjét bocsátjuk be magunk közé. Hogy miként válhatunk aktív békemunkásokká, az hivatásunk gyakorlása közben dől el.

Hogy munkatársainkkal őszinte emberi kapcsolatot tartunk-e, az mindig ott dől el, ahol szobánk fala a szomszédéval határos. Hogy mi a másik embert elviselni és hordozni tudjuk-e, az ott dől el, ahol szűk térre korlátozva, több társbérlőnek a konyha egyetlen gázlángján kell levesét megmelegítenie. Ha valaki nem állja meg a békesség munkálá- sának próbáját ezen a ponton, az nem lesz alkalmas arra, hogy lényegbevágó dolgot tegyen a népek békéje ügyében.«

Ahol a keresztyén reménység kérdései jutnak szóhoz, ott mindig szűk- szerűvé válik a csalfa, vak reményekkel szembeni küzdelem. Lipcsében is elkerülhetetlenné vált. Ezekben a napokban tette közzé a nyugatnémet sajtó azt a hirt, amely szerint Amerikában egy felekezeteken felülálló szervezet 40 ezer adakozó adományából 50 fatemplom építését ajánlotta fel Németországnak a »vasfüggöny« mentén. Az adakozók között szerepel az amerikai frontharcos szövetség 17 ezer csoportja is. Elgondolásunk szerint ezek a határmenti fatemplomok majd »erődök lesznek az ateizmus ellen és az amerikai-német barátság jelképeivé válnak.« A német evangélikus sajtószolgálat Wilm egyházi elnök hozzászólását közli ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

»Nem kellene-e félreérthetetlenül megmondanunk amerikai barátainknak, mielőtt még a gyűjtéshez fognának — jegyzi meg Wilm egyházi elnök — hogy ez teljesen lehetetlen dolog? Először is:

mi templomainkat azért építjük, mert gyülkezeteinknek szükségük van Isten házára és nem abból az okból, hogy egy politikai és ideológiai határvonal álljon fenn.

Másodszor: a »vasfüggönyön« túl is élnek keresztyének és gyülekezetek, akik velünk együtt ugyanahhoz az evangélikus egyházhoz tartoznak. Harmadszor:

templomainkat nem erődökké építjük, hanem hidaknak. Szívünk mélyéből visszautasítjuk, ha a keresztyénség nevében a mi népünk és hazánk területén egy olyan látszat-határt húznának meg, amely elválasztaná egymástól az istenteleneket és az istenhivőket, a materializmust és a keresztyénséget és azt a látszatot keltené, mintha oda- túl, Helmstedt és Wartha mögött csupa pogány élne, ittt pedig csupa kereszyén.« »Lipcséből, az egyházi napokról azzal a szívbéli nagy hálaadással tértünk haza, hogy ez a határvonal nem áll fenn. De éppen ezért azzal a nagyon nagy felelősséggel tértünk vissza, hogy mindnyájunknak azon híd építésén kell fáradoznunk, amely tőlünk testvéreinkhez, testvéreinktől pedig mihozzánk vezet. Lipcse óta mi nyugaton élő evangélikus keresztyének úgy érezzük, hogy az odatúl lévő gyülekezetek lelkünkre helyezték azt a feladatot, hogy kiáll- junk a mi népünk újraegyesítésének ügye mellett és ellenálljunk azoknak, akik azt megakadályozzák, vagy hátráltatják.«

A lipcsei napok politikai jelentőségét nem szabad túlértékelni, amint ezt nyilatkozatában O. Nuscke, a Német Demokratikus Köztársaság helyettes miniszterelnöke is hangoztatta. »Ha a nyugati sajtó ma ezért Adenauer trónjának az ingását látja, akkor lebecsüli azokat az erőket, amelyek a mai nyugati politikában közrehatnak.« Politikai vonatkozásban két dolog mindenesetre figyelemre méltó. .

A Német Demokratikus Köztársaság nagyvonalúan biztosított szabad lehetőséget az egyházi napok keletén való megrendezésére, noha az egyházi napok megnyilatkozásai nem egyeztek mindenben a Német Demokratikus Köztársaság mentalitásával. A másik pedig az, hogy a Németország egységéért való vágy nyiltan és feltartóztathatatlanul jutott kifejezésre.

Benczúr László

Istentiszteleti rend

A PESTI OLDALON:

Deák-tér d. e. 9 (úrv.) Madocsai M., d. e. 11 Madocsai M., d. u. 7 Madocsai Miklós.

— Fasor d. e. V2IO Gyöngyösi Vilmos, d. e. 11 Gyöngyösi Vilmos, d. u. 6 Juhász Géza.

— Üllői-út 24. d. e. V2IO, d. e. 11. — Rákóczi- út 57/b. d. e. 10 (szlovák) Szilády Jenő dr., d. e. 3/<12. — Karácsony S.-u. 31. d. e. 10.

— Thaly K.-u. 28. d. e. 11, d. u. 6. — Kőbánya d. e. V2IÜ Sárkány Tibor. — Vajda P.-u. 3. d. e. ‘A12 Benczúr László. — Utászig 7. d. e. V4I2 Sárkány Tibor. — Zugló d. e. 11 (úrv.) Muntág Andor. — Gyarmat- u. 14. d. e. V2IO Muntág Andor. — Rákosfalva d. u. 5 Scholz László. — Fóti-út 22. d. e. 11 Gádor András, d. 11. 7 Gádor András. — Váci-út 129. d. e. 8 Gádor András. — Újpest d. e. 10 Matuz László, d. u. 7 Blázy Lajos. — Dunakeszi d. e. 9 Blázy Lajos. — Vas-u. 2/c. d. e. 11 Szimonidesz Lajos. — Pesterzsébet d. e. 10. — Soroksár-Újtelep

d. e. !/29. — Rákospalota, MÁV-telep d. e. 7:9. — Rp. Nagytemplom d. e. 10. — Rp. Kis- templom d. u. 3. — Pestújhely d. e. 10. — Rákoskeresztúr d. e. V21L — Rákoshegy d. e. 9. — Rákosliget d. e. 10. — Rákoscsaba d. e. 9, d. u. xfíl. — Cinkota d. e. 9 (gyerm.), d. e 10, d. u. V23. — Mátyásföld d. e. V2I2. —. Kerepes-Kistarcsa d. e. ‘A 10. — Pestlőrinc d. e. 11, d. u. 5. — Pestlőrinc, Erzsébet- telep d. e. 8. — Kispest d. e. 9, d. e. 10, d. u. 6. — Wekerle-telep d. e. 8. — Rákosszentmihály d. e. Vall. d. u. 5.

A BUDAI OLDALON:

Bécsikapu-tér d. e. 9 Pethö István, d. e. 11 Várady Lajos, d. u. 7 (úrv.) Pethö István.

— Toroczkó-tér d. e> 8 Várady Lajos. — Óbuda d. e. 9 Komjáthy Lajos, d. e. 10 Komjáthy Lajos, d. u. 5 Mezősi György. XII., Tarcsay V.-u. 11. d. e. 9 Ruttkay Elemér, d, e. 11 Ruttkay Elemér, d. u. 7 Ruttkay Elemér. — Hűvösvölgy, Lelkésznevelő Intézet d. e. 10 Friedrich Lajos. — Kelenföld d. e. 8 (úrv.) Muncz Frigyes, d. e. 11 (úrv.) Muncz Frigyes, d. u. 5 Szabó Zoltán. — Németvölgyi-út 138. d. e. 9 Szabó Zoltán. — XI., Bartók Béla-út 158. d. e. 12. — Csepel d. e. 11, d. u. 7. — Budafok d. e. 10 Bodrog Miklós. — Nagytétény d. e. 8 Bodrog Miklós.

— Albertfalva d. e ‘/all Visontai Róbert. — Kelenvölgy d. e. 9 Visontai Róbert. — Csillaghegy d. e. V2IO. d. u. 7.

EVANGÉLIKUS ÉLET

A Magyarországi Evangélikus Egyetemes Egyház Sajtóosztályának lapja Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Puskin-u. 12. Telefon: 142—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László szerkesztő. Budapest, III.. Dévai Biró Mátyás-tér 1. Előfizetési árak:

Egy hóra 5.— Ft, negyedévre 15.— Ft, félévre 30.— Ft, egész évre 60.— Ft. Csekkszámla: 20.412—VIII.

10.000 példányban nyomatott

_____

2543442. Athenaeum (F. v. Soproni Béla)

— Folytatás —

6. Jézus Krisztus feltámadásának fényében nézek

egyházmegyénk

gyülekezeteire

és arra kérem egyházmegyénk lelkészeit és gyülekezeti tagjait, hogy ők is így nézzenek gyülekezeteikre. Tisztában vagyok azokkal a nehézségekkel, amelyek elsősorban abból adódták, hogy egyházmegyénk sok gyülekezete a németajkú lakosság kitelepítése következtében mind lélek- számban, mind anyagiakban nagyon megerőtlenedett. Nem lehet könnyű a gyülekezet élete ott, ahol valamikor talán ezer gyülekezeti tag volt, most pedig száz-kétszáz lélek van és hordozza az egyházközség terheit. Nem lehet könnyű a 800, vagy 1000 lelket is befogadó nagy templomokban a lelkészeknek itt-ott 20—30 gyülekezeti tagnak prédikálni. Mégis azt mondom, hogy a feltámadás fényében nézzünk ezekre a megcsökkent lélekszámú gyülekezetekre is. A gyülekezetek ereje nem elsősorban a lélekszámútól függ, hanem a meghallott ige megélésétől. Egészen kicsi gyülekezetek is lehetnek nagyon erősek az Úrban és az Ö hatalmas erejében. Sőt, a kisebbségben rejtőz- hetik minden vonatkozásban olyan erő, amelyet a tíz-húszezres gyülekezetek sokkal ritkábban tapasztalhatnak meg. Illés kezében Isten csodájaképpen a kevés liszt és olaj lett: sokká, és Gedeonnak sokezer embert kellett elbocsátania és csak háromszázat megtartania, hogy győzelmet arathasson és Isten ereje nyilvánvalóvá lehessen. A tolna-baranyai kis gyülekezetek életében még lehet nyilvánvalóbbá az Isten ereje, mint bármikor más időiben. Nem ezt mutatja-e az a tény is, hogy egyházmegyénkben befolyt offertóriumok és adományok egy lélefcre eső összege majdnem kétszer akkora, mint magyarországi evangélikus egyházunk többi 15 egyházmegyéjében. A feltámadott Krisztus él és dolgozik a tolnai és baranyai dombokon és völgyekben lévő gyülekezetekben.

Szeretném, és Isten Szentleikével munkálkodom is azért, hogy egyházmegyénk gyülekezetei egyre inkább legyenek hit- és szeretetközösségekké. Minthogy az apostoli egyházban a feltámadás örömhírének prédikálása azt eredményezte, hogy a gyülekezetek tagjainak szíve-leike egy volt, úgy Isten az ö Szentlelke által ma is el tudja végezni, hogy egyházmegyénk gyülekezetei valóban hit- és szeretetközösségekké váljanak. Nem elég, ha a gyülekezeteink tagjai csak formai, de valójában igazi tartalom- nélküli vallásosságban élnek. Azért kell munkálkodnunk, hogy a Szentiélektől ébresztett friss hit hassa át gyülekezetünk tagjait és gyülekezeteink egész életét hétköznap és vasárnap egyaránt. Kell, hogy a gyülekezetek a maguk hitéletében egyre inkább megtalálják azt a kegyességi formát, amelyben hivő lutheránus elődeink is igyekeztek élni a maguk lelki és gyülekezeti életét.

A hitközösség mellett a

szeretet-közösséget

is erőteljesen hangsúlyoznom kell. Ahol friss hit van, ott van áldozatos szeretet is. Egyházmegyénk gyülekezeteinek hordozniuk kell egymás bajait is. Nagyon sokat kell törődnie az egyik gyülekezetnek a másik gyülekezettel. Segíteni, lemondani, áldozni kell a másik gyülekezetért. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha a gyülekezetekben nemcsak öt-tíz ember él egymással közösségben, hanem tényleg maga a gyülekezet válik Jézus Krisztus szerint való közösséggé. Egyházmegyénk gyülekezeteinek azonban nemcsak egyházmegyei vonatkozásban kell élniük a szeretet- közösséget, hanem magyarországi evangélikus egyházunk egészére vonatkozólag is. A gyülekezeteknek egyre inkább ki kell lépniük abból a magatartásból, amelyben csak önmagukkal törődnek. Minden gyülekezetnek és vezetőinek hordozniuk kell egész egyházunk minden gondját, minden baját és segíteniük kell minden égető kérdés jó megoldásában, így pl. a Gyülekezeti Segély templomépítő és szórványokat erősítő munkáját minden gyülekeztünknek erőteljesen kell támogatnia.

Munkálkodom azért, hogy a szere- tet-közösség egyre inkább megvalósuljon a lelkészek között is. Szeretném, ha a lelkészek és leikés znék egyházmegyénkben valóban Jézus Krisztusban egy családot alkotnának és nem volna egyetlen Robin- zon-típusú lelkész sem, aki magára- hagyva éli a maga magános és elszigetelt életét. Idősebbek és fiatalabbak korosztály-problémája is újra meg újra meg tud oldódni, ha idősebbek és fiatalabbak egyformán engedelmesen figyelnek arra Jézus Krisztusra, akiben a korosztályok választófalai is ledőlnek,

Ez a választófal dőlt le a dunántúli és alföldi gyülekezetek és egyházmegyék között zsinatunk rendelkezése következtében, amikor egy egyházkerületbe került Dél-Dunám- túl és a régi Bányai-egyházkerület, amely magábafoglalja az alföldi gyülekezeteket. Zsinatunk rendelkezése jól bevált és bizonyára a következő években egyre közelebb kerül egymáshoz egyházunknak Dunántúlon és az Alföldön, de más területeken is élő népe. Ezért is szeretnénk munkálkodni.

7. Hangsúlyozottan szeretném kijelenteni, hogy egyházmegyénk gyülekezeteinek és lelkészeinek részt kell venniök abban a nagy munkában, amely ma

nemzetünk életében

folyik. A szeretet-szolgálat nemcsak saját hittestvéreinknek való szolgálatra kötelez, hanem gyülekezetünk határán túl minden ember szolgálatára is. Szeretnénk hitből és szere- tetből segíteni abban, hogy a nekünk olyan drága magyar hazánkban növekedjék a jólét és oldódjon meg népünk javára és előmenetelére minden gazdasági, társadalmi és kulturális kérdés. Olyan területen fekszik egyházmegyénk, amelyben lázas építő munka folyik. Hogy csak többet ne mondjak, egyházmegyénk területén van a pécsi szénmedence, Komló és sok más üzem. Evangélikus bányászok, gyárimunkások, földművesek, mérnökök, orvosok, pedagógusok munkálkodnak nemzetünk építésén. Azt várjuk tőlük, hogy a hit gyümölcseképpen szeretettel jó munkát végezzenek Isten dicsőségére és nemzetünk javára. Segítsük elő jó szívvel és jó munkával, hogy szilárduljon meg a béke. A feltámadott Jézus Krisztus népe nemcsak az örök életet tartja drágának, hanem ezt a földi életet is, amelyet megszentelt Jézus Krisztus azáltal, hogy azt magára vette. Azért küzdünk hitből minden háború és tömegpusztító fegyver ellen, mert az az Istentől kapott és Jézus Krisztus által megszentelt drága élet ellen tör. Ezért nem politikából, hanem hitből vagyunk a háború ellen és a béke mellett.

Az elmúlt hetekben egyházmegyénk Sok száz és ezer lakosa ugyancsak szeretetből és nemzetünknek való szolgálatból részt vett a megáradt Duna gátjain való hősies munkában a lelkészekkel együtt. Azok iránt való szeretetből, akik a hősies munka ellenére is veszteségeket szenvedtek a Duna áradása folytán, javaslom, hogy mai ünnepi közgyűlésünk offertóriumát ajándékozzuk nekik.

Beköszöntő beszédem végére érkeztem. Tudom, hogy nagyon nehéz szolgálatba állított az egyházmegye gyülekezeteinek bizalmán keresztül az Anyaszentegyház Ura. Ha csak magamra és az előttem lévő feladatra gondolnék, semmiképpen nem tudnám elvállalni ezt az erőmet meghaladó szolgálatot. De bátorít az ige: »... vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reáitok és lesztek nékem tanúim«. Az a feltámadott Jézus Krisztus, aki az Ö Szentlelke által az Anyaszentegyházat megteremtette, a gyenge apostolokat mennyei erővel felruházta, az én erőtlenségem ellenére, vagy éppen abban, véghez tudja vinni az ö üdvösséges munkáját egyházmegyénk és nagyon szeretett Magyar Evangélikus Egyházunk javára.

Hálásan köszönöm az egyházmegye gyülekezeteinek és lelkészeinek megtisztelő bizalmát és ragaszkodását. Megköszönöm Fábián Imre espereselődöm atyai szeretetét, őszinte bizalmát és útbaigazításait. Megköszönöm Schlitt Gyula espereshelyettes baráti mellémállását és testvéri segítő munkáját. Köszönöm Dezséry László püspök úr szeretetét, munkatársául való elvállalásomat, sok segítségét és tanításait, szeretnék hasznos segítőtársa lenni nagy munkájában. Köszönöm a pécsi gyülekezetnek és vezetőinek engem elhordozó, szolgálataimat igénylő, gyengeségeimet elfedező szeleteiét és imádságát. Végül hadd helyezzem mindannyitok szívére ezt az igét: »Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért, én érettem is, hogy adassák nékem szó számnak megnyitásakor és bátorsággal ismertessem meg az evangélium titkát, amelyért követséget viselek, hogy bátran szóljak arról, amiképpen kell szólanom.« (Ef. 6, 18—20.)

EHHEZ A SZAMUNKHOZ csekklapot mellékeltünk azon előfizetőink számára, akik előfizetésüket vagy hátralékukat rendezni kívánják.

A CSEKKBEFIZETÉSI LAPON a nevet és címet olvashatóan, lehetőleg nyomtatott betűkkel írjukl