Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-08-15 / 33. szám

XIX. ÉVFOLYAM, 33. SZÁM 1954. AUGUSZTUS 15. ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS HE' ÁRA: 1,40 FORINT EGYÜTT M CSELEKEDETTEK KÖNYVE második fejezetének első ver­sében olvashatunk arról, hogy a ta­nítványok »mindnyájan egy akarat­tal együtt voltak«. Nagy esemény volt ez azután, hogy teljesedésbe ment Jézus szava: »Meg van írva: megverem a pásztort és elszélednek a nyájnak juhai« (Mt. 26, 31.). Tud­juk, hogy a Szentlélek kitöltésének napja volt az, amelyen újra először el lehetett mondani a tanítványokról s az első gyülekezetről, hogy együtt voltak. Bizonyára a Szentlélek érke­zésének előszele volt ez az ese­mény. Mert a Szentlélek hozza és közvetíti számuvikra a bűnbocsánatot és ez a bűnbocsánat bennünket tel­jes egészükben megújít. Az első bűn­nek, az Ádám esetének következ­ménye volt, hogy megszűnt, vagy legalább is megmérgeződött az em­beri együttlét. Az első emberpár szégyenkezve elidegenedett egymás­tól, a második generáció kezet emelt egymásra és Káin gyalázatos örök­ségként reánk hagyta a széthúzást, viszályt, gyilkosságot és háborút. Káin utódainak sorában tovább ha­talmasodott a bűn, tovább rontva az emberi együttlét mindenféle formá­ját. Ebből a bűnből is szabadulást ho­zott a Krisztus bűnbocsánata, amikor ő egyfelől a keresztfán megölte és semmissé tette bűneinket, bennün­ket magunkat újonnan formált az Isten teremtésbeli szándéka és aka­rata szerint. így vált lehetségessé, hogy a tanítványi gyülekezet sokrétű és széthúzó csoportja a Szentlélek által ismét együtt lehetett. MZ »EGYÜTT« SOKKAL TÖB- BET JELENÍT, mint közös he­lyiségbe zártságot, vagy egy cso­portba tartozást. A tanítványok együttlétének is nagyobb volt a je­lentősége annál, minthogy csak arról szóljunk, hogy a szétszóródás és szétszéledés után egyszer ismét teljes számban összegyűltek. Ezt már korábban is megtették, nem egyszer Jézus megjelenése idején, mindnyá­jan vele voltak az Olajfák hegyén menybemenetelekor és akkor is tel­jes számban összegyűlték, amálkor Júdás megüresedett tanítványi hiva­talát töltötték be. Az írás mégis most először látta idejét annak, hogy ezt a szót mondhassa el róluk: együtt voltak. Ez az együttlét ugyanis sokkal nagyobb, igazább és teljesebb volt minden eddiginél. Együtt voltak, mert egyákarattal voltak együtt. Tulajdoniképpen nem is az akarat volt itt a lényeges, ha­nem a lelkületűk, a szívük, amely­ben már fújni kezdett a Szentlélek szele. Az ígéret és az ígéret teljese­désének erős hite gyűjtötte össze őket, hogy a Szentlélek csodája új szívet adjon nekik. Ezek az emberek azon az első pünkösdön eggyé váltak a Krisztus követésében, a Krisztus példázásában, a Krisztus szolgálatá­ban, annak ellenére, hogy sokféle különbözőségük változatlan maradt. Mégis együtt voltak és együtt ma­radtálk. fSTEN MA ARRA TANÍT BEN­M NÜNKET, hogy ezt az egyik legszebb keresztyén szavunkat újra tanuljuk tőle megérteni és megélni. Nekünk pedig erre a tanításra szük­ségünk van. Nézzünk csak körül va­sárnaponként a templomokban. Isten mindig újra nevel és most is rászorít bennünket, hogy necsak egymás mellett üljünk, hallgassunk, vagy akár részvevők legyünk az istentisz­teletben, hanem hogy így teljesen, szívvel-lélékkel együtt legyűrik. A mai vasárnapon az igehirdetés Krisztussal való közösségünkről szól. Krisztussal legyen közösségünk — ez azt is jelenti, hogy legyünk együtt a Krisztus követésében, az igazság és békesség szolgálatában. Gyülekezeteink ezen a vasárnapon azért hallanak a közösségről, hogy igazán és helyesen élhessék azt. Ezek a prédikációk hívogatnák ben­nünket az úrvacsorái oltárhoz is, ahhoz a helyhez, mely ennek, az igazi együttlétnek egyúttal forrása és munkálója is. Templomi együtt- léteinik akkor igazi közösségek, ha nem közömbös idegenként, hanem a Krisztus testének egységében éljük a keresztyén életet. JC1 GYHÁZUNK ISTEN IRÁNTI HÁLÁVAL éli át napjainkban a Szentlélek munkájának nem egy hatalmas művét. Ezek között kell észrevennünk egyházunk egységének isteni ajándékát. Az az ébredés, amely a Szentlélek szele nyomán egész egyházi életünket áthatja, be­hatol gyülekezeti és egyházi életünk minden zegébe-zugába és mindnyá­junkat megelevenít a szorgalmas Krisztus-hit egységében. Számitaldn jelét tapasztalhatjuk ennek. Ma már minden egyházi ügyünk az egész egyház ügye. A gyenesdiási lelkész­konferenciák- is tanúsíthatják, hogy egyházi életünk legkisebb és legna­gyobb kérdése egyformán szívén van az egyházi vezetőknek, az ország különféle gyülekezeteiben szolgáló lelkészeknek és a gyülekezeti tagok­nak is. Talán csak a reformáció ide­jét hasonlíthatjuk ahhoz a kibonta­kozó közösséghez, amit egyházunk mai egységében Istentől ajándékkép­pen kaptunk. Bizonyára azért is adja nekünk Isten ezt a mai igéjét és üzenetét, hogy áltála tovább építse és erősítse egyházunknak ezt az egységét és vele lehetővé tegye még jobb és még igazább szolgála­tunkat. M Z EGYHÁZ EGYSÉGE GYÜ- MÖLCSÖZO EGYSÉG. Az egyház nem önmagáért van és a szolgálata is másokért való szolgá­lat. Amikor Isten szívünkre helyezi, hogy együtt legyünk, azt akarja, hogy a mi együtllétünk gyümölcsöző és áldásos része legyen az emberi közösségek együttlétének. Amikor néhány héttel ezelőtt pusztító árvíz fenyegette hazánk területének egy részét, akkor egészen kézzelfogha­tóan tapasztaltuk meg, hogy mit jelent nemzeti egységünk. De ezzel együtt megtapasztaltuk azt is, hogy miképpen illeszkedik bele a nemzeti egységbe a keresztyének együttléte. A gátakon ott voltak híveikkel együtt a lelkészek is és az egyik lelkésznek éppen lapunk mai számá­ban olvasható visszaemlékezése csak egy a sok tapasztalat közül, hogy milyen megbecsülni való, drága dolog volt ez az »együtt a gáton«. Vele együtt mindnyájan tudjuk és valljuk, hogy amint együtt győztünk szemben az árral, úgy kell együtt küzdenünk nemzeti fel­adatainkért. M VILÁG KERESZTYÉNSÉGE az 1948-as amszterdami világ- zsinaton azt mondotta: szilárd elha­tározásunk, hogy együtt maradjunk. Ezekben a napokban Evanstonban újra zsinatol a világkeresztyénség. Mi pedig azért imádkozunk, hogy ez a zsinat necsak annyit érjen el, hogy a keresztyének továbbra is együtt maradjanak, hanem szolgál­jon Krisztus szeretetével. Krisztus reménységével annak elősegítésére, hogy a kegyetlen káini örökséget le­győzve, a világ emberei és népei újra békésen együtt lehessenek és együtt maradjanak. Z. Gyülekezeteink bizonyságtételét és reménységét hordozzuk Püspökeink búcsuzása Evanstonba indulásukkor Jelentettük, hogy a magyarországi protestáns egyházak delegációja elutazott az Egyházak Világtanácsa Evanstonban tartandó, második világzsinatára. Péter János református püspök augusztus 4-én késő este vonattal indult Prágába s ott csatlakozott a küldöttség többi tagjához. D. Dr. Vető Lajos és D. Dezséry László püspök, valamint D. Bereczky Albert református püspök és Dr. Pap László református teológiai dékán augusztus 5-én, csütörtökön délelőtt a menetrendszerű prágai repülőgép­pel hagyták el Budapestet. . Az elutazás óráiban egész egy­házunk szívé-gondola t ja búcsúzó püspökeinkkel volt. Sókan személye­sen keresték fel őket, hogy Isten ál­dását kérjék útjukra. Mások távirat­ban fejezték ki jókívánságaikat. A táviratok között ott van a gyenes­diási V. lelkészkonferencia , rész­vevőié is. »Evanstonba indulásakor szeretettel gondolunk Püspök Ürra, Isten áldása legyen szolgálatán!« — mondja a két távirat. Az egyik vidéki lelkész gyülekezete tagjainak szere- tetét hozta magával. Az őszinte sze­retetnek sok megnyilatkozása bizo­nyította, hogy püspökeinik valóban egész egyházunk nevében és képvi­seletében mennek s magukkal viszik a magyarországi evangélikusok hitét és szeretetét. A szerdai nap délelőttjét. hivatali munkával töltötték püspökeink és átadták hivataluk vezetését Bácsi Sándor és Mekis Ádám püspök- helyetteseknek. A délután úti készü­lődésekkel telt el. Este Vető Lajos püspök részt vett Péter János püspök búcsúztatásán. Dezséry László püspök az estét családja és munkatársai kö­rében töltötte. Ez alkalommal .meleg szeretettel búcsúztak a püspöktől Mekis Ádám püspökhelyettes veze­tésével a budapesti és pestkörnyéki egyházközségek lelkészei és felügye­lői, dr. Pálfy Miklós teológiai dé­kán, valamint az egyházkerületi hi­vatalok és az Egyetemes Sajtóosz­tály vezető tisztviselői. Másnap reggel igazi nyári verő­fényben indultak el püspökeink csa­ládjuk és munkatársaik kíséretében a repülőtérre. A Ferihegyi repülőtér hatalmas hűvös csarnokában csopor­tokba verődve beszélgettek az eluta­zók és az itthonmaradók. A refor­mátus küldöttség körül ott láttuk Kádár Imre és Finta István kon- venti főtanácsosokat, Ferenczy Ká­roly egyházkerületi lelkészi főjegy­zőt, Békefi Benő, Fekete Sándor és Pap Béla espereseket, Kenéz Ferenc konventi külügyi referenst, Bodoky Richárd konventi ügyosztályvezetőt és sokan másokat. A mi püspökeink búcsúztatására eljöttek a repülő­térre Bácsi Sándor és Mekis Ádám püspökhelyettes, Pálfy Miklós dé­kán, az Egyetemes Egyház képvise­letében Vető Béla ügyvivő lelkész, Benczúr László és Tessényi Kornél püspöki titkár vezetésével a püspöki hivatalok dolgozói, Zay László ügy­vivő lelkész vezetésével az Egyete­mes Sajtóosztály dolgozói, Virág Jenő, a Teológiai Akadémia könyv­ökumenikus válasz egy katolikus pásztorlevélre Csikágó római katolikus érseke, Strith bíboros — az ő egyházkerüle­tének területén tartják aug. 15— 30. között az Egyházak Világtanácsa II. teljes ülését — pásztorlevelet bocsátott ki, amelyben arra figyel­mezteti a katolikusokat, hogy nem szabad nem katolikus szervezetek összejövetelen részt venniök. »Ahhoz az egyetlen egyházhoz tartozva, me­lyet Jézus Krisztus maga alapított, nem vehetünk részt olyan összejöve­teleken, amelyeknek célja az, hogy emberi erővel teremtsenek egysé­get a keresztyén szekták között« — írja a bíboros pásztorlevelében. Az evanstoni ökuménikus naggyűlést ugyan név szerint nem említi meg, de nyilvánvalóan arra gondol. Dr. Visser’t Hooft, az Egyházak Világtanácsának főtitkára, és Dr. S. McCrea Cavert, a világtanács ame­rikai ügyvivője együttesen vála­szoltak a pásztorlevélre, örömüket fejezik ki, amiért a bíboros kerülni igyekezett a vitát, visszautasítják azonban azt a beállítást, amely sze­rint az Egyházak Világtanácsában az egyház egysegének keresésére és kifejezésére összezárkózott egyházak »■szekták« lennének. Sajnálkozásu­kat fejezték ki afelett is, hogy a pásztorlevél nem vette tekintetbe a római szent szék 1949. decembe­rében kibocsátott megnyilatkozását, amely nyitva hagyja a lehetőséget arra, hogy egyházuk engedélyével katolikusok is részt vegyenek öku­ménikus alkalmakon. »Ennek az alapján kapott 1952-ben a svéd­országi Lundban egyházi felsőbbsé- gétől egy katolikusokból álló kisebb kör engedélyt arra, hogy megfigye­lőként részt vegyen a „Hit és Egy­házszervezet“ bizottság ökuménikus konferenciájának ülésén.« »Az Egy­házak Világtanácsa — ezzel zárul a nyilatkozat — lehetőséget ad a kap­csolat keresésére és az együttműkö­désre mindazok között, akik Jézus Krisztust Istennek és Megváltónak vallják. Ehhez nem szükséges hitbeli és tanbeli engedményeket tenni. El­lenkezőleg, mivel oly sok ponton mu­tatkozik keresztyén hitünkben egye­zés — a kétségtelenül fennálló és komolyan veendő különbségek el­lenére is — komoly feladatunk a közös bizonyságtétel.« tárosa és Virág Gyula, ózdi lelkész. A csoportok folyton változnak, a püspökök hol ezzel, hol azzal be­szélgetnék néhány szót, legtöbbet mégis családjukkal. Közben a hang­szóró bemond egy-egy érkező repülő­gépet és utasítást ad az elutazóknak. Amikor á prágai repülőgéphez való indulásra szólít, még egy kézfogás vagy ölelés, Dezséry püspök felemeli és megcsókolja kisleányát és azután elindulnak a csarnokból a repülőtér indítóbetonjára. A családtagok és kísérők a teraszról nézik indulásu­kat, a küldöttséggel csak az egyházi sajtó munkatársai maradnak. A betonon ott áll a nyári verőfény­ben csillogva a csehszlovák repülő- társaság kétmotoros utasgépe. Amíg a csomagokat elhelyezik, még néhány percet várakozni kell. A püspökök ezekben az indulás előtti utolsó pil­lanatokban néhány szóval a gyüle­kezetekhez fordultak. Az Evangé­likus Élet munkatársának Vető Lajos püspök a következőket mondotta: »Mint reménység emberei, re­ménységgel indulunk arra a kon­ferenciára, melynek az lesz a té­mája, hogy Krisztus a világ reménysége. Jól esik tudnunk, hogy elkísér útunkra gyülekeze­teink szeretete. Különösen is jól esett a gyenesdiási lelkészkon­ferencia táviratban küldött jó­kívánsága. Isten áldása legyen mindnyájunkkal!« püspök üzenete Dezséry László így hangzik: »Az elutazásom előtti percekben a gyülekezetekre gondolok, melyeknek bizonyságtételét és reménységét hordozzuk. Szere­tettel üdvözlöm a lelkészeket, az egyházi munkásokat, a presbi­tereket és kérem a gyülekezetek imádságait nemcsak a magyar delegációért, hanem az evanstoni keresztyén világzsinat eredmé­nyes és jó szolgálatáért is. Bí­zom benne, hogy a konferencia Isten dicsőségére, az egész em­beriség javára szolgál majd.« Pontosan 11 órakor a repülőtéri tisztviselő jelzi, hogy itt a beszállás ideje. A kis ablakokban előbb az egyik, azután a másik delegátus arca jelenik meg s rögtön utána integető keze. A teraszról is integetnék. Meg­forgatják a légcsavarokat, a motorok hangos morgással átveszik a forga­tást és 11 óra után 5 perccel lassan megindul a gép a kifutó pálya felé. Néhány másodpercig még ott állt mindenki nézve, amint a gép egyre kisebb és kiseebb lett, már elhagyta a földet, már bevonta futóművét s végül eltűnt a láthatáron. Krisztus azt akarja, hogy az élet arasson! Virág Gyula beiktatása Ózdon Özd, 1954. augusztus 1. Füstölgő gyárkémónyek mögött, a hegyek lábánál úgy tekint ég felé a karcsú, piros sudártornyú templom, mint valami hatalmas mutatóujj. Figyelmeztet: Emberek, el ne feled­jétek: Isten — szeretet! Ezt hirdeti már több mint 50 esztendeje, egy­mást váltó lelkészek prédikációiban, az árnyas fák alatt elomló harang­szava által. A templomba gyülekező evangé­likus hívők lekésziktatásra készül­nek, új pásztoruk veszi át ünnepé­lyesen szolgálatát, hogy erővel és hűséggel hirdesse az örök evangé­liumot. Ennek a küszöbön álló szent aktusnak ünnepi hangulata tölti el a szíveket. A haragos ég komor felhői is elvonulnak, s kisüt a vi­dám napsugár. Gyorsan megtelik a nemesen egyszerű, szép üvegfestésű ablakokkal díszített templom. Áihi- tatos hívők, keménykötésű férfiak, presbiterek nagy számmal vannak együtt! Felbúg az orgona; ennek a környéknek nyilván egyik legszebb hangszere, s Becht József egyház- megyei felügyelő művészi keze ve­zeti be az ősi reggeli ének melódiá­ját: Szívem szerint Űristen Neked zeng énekem ... Tessényi Kornél püspöki titkár lép az oltár elé, s kiszolgáltatja az Ürvacsorát az új lelkésznek, Virág Gyulának. Űjabb ének következik, majd Moravcsik Sándor esperes beiktató igehirdetése hangzik Jn. 4, 37 alap­ján: »Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető és más az arató.« Meghatódott lélekkel beszél, hiszen valamikor ő is szolgált ebben a nagy gyülekezetben. Kegyelettel említi Turóczy Pál nevét, aki az első lel­kész volt Özdon. A vetés örök köte­lezését és az aratás Ígéretes remény­ségét hirdeti, majd megjelöli azt a hatalmas munkát, mely az 5 fiók­egyházzal és a 10 rendszeresen gon­dozott szórvánnyal rendelkező ózdi egyházban vár az új lelkipásztorra. Az oltári biblia, a templomkulcs, a pecsét átadása után a lelkészekkel együtt bibliai igével áldja meg Virág Gyulát, s kezüket áldón a fejére téve együtt éneklik az ősi Confirma ! dít ma is sokakat. Deus szívbemarkoló imádságát. I Virág Gyula beköszöntő beszédét a kijelölt levóibeli igék (I. Jón. 5, 9 —13) alapján mondotta el. A Sza­badító Istenfiát prédikálta, akinek szabadítása nem a földi élet utolsó pillanataira szól, nem halálfélelem elleni balzsam csupán, hianem a Benne nyújtott isteni szabadítás, örök élet. Isten az ő szabadító Fián át üzeni nekünk, hogy meg akar szabadítani önzéstől, (haragtól, tisz- tátalanságtól és arra akar segíteni, hogy jóízű, felszabadult keresztyén életet élhessünk. Bűneink miatt más a vető és más az arató, Isten szava ítélet mindig annak, aki megy, ko­moly figyelmeztetés annak, aki jön. Vagy az élet, vagy a halál arat. Krisztus azt akarja, hogy az étet arasson. Az ünnepi közgyűlésnek nem min­denütt szokásos kedves része volt az új lelkész bemutatása és közgyűlési beköszöntő beszéde. Az üdvözlések során elsőnek D. Dr. Vető Lajos püspök személyes képviseletében Tessényi Kornél püs­pöki titkár szólott. Hangsúlyozta, hogy őrségváltás mindig akkor tör­ténik, amikor Isten szólít erre. Az ige és a gyülekezet kettős nagy kin­csét bízta a lelkipásztor-testvérre. Dr. Becht József egyházmegyei fel­ügyelő a borsod-hevesi egyházmegye, Moravcsik Sándor esperes a lelkészi munkaközösség, Vitális Sándor ref. lelkipásztor a testvér református egyház, Ferjencsik Sándor presbiter az ózdi gyülekezet, Pásztor Pál lel­kész pedig a putnoki hívek köszön­tését tolmácsolta. Az ország minden részéből táviratok és levelek egész sorával köszöntötték Virág Gyulát, Az istentisztelet offertóriumát, mintegy három és félszáz forintot, az árvízkárosultak segítésére ajánlotta fel a gyülekezet. Vendégek és presbiterek a délután folyamán még sokáig voltak együtt; feliköszöntőkben és beszélgetésekben erősen és határozottan meghúzták a választóvonalat a megítélt múlt bű­nei és az előttünk álló ígéretes jövő feladatai között. Örömmel éreztük, hogy Isten kohójában izzanak a lel­kek s a Szentlélek új munkára iit­Pásztor Pál „Elhívástoknak egy reménységében hivattatok el66 (Ef. 4, 4.)

Next

/
Thumbnails
Contents