Evangélikus Élet, 1954 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1954-01-24 / 4. szám

OR SZAG OS E V II N G ÉLIK OS HETILAP XIX. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM Egyes szám ára: 1 forint 40 fillér 1954. JANüAK 24. r % AZ EGYÉVESEK IVEM SOK ÉRTELME LENNE ezeken a sorokon át vitába bo­csátkozni az »egyévesekkel«, hiszen nem .valószínű, hogy kezükbe kerül az Evangélikus Élet és elolvassák a velük kapcsolatos megjegyzéseket. Ha pedig véletlenül mégis elolvas­nák, akkor sem lenne érdemes vitába bocsátkozni, mert azt mondanák minden bizonnyal, amit egy ilyen »egyéves« ismerősöm mondott, mikor a karácsonyi istentisztelet benyomá­sairól beszélgettünk. Legutóbb ugyan­is éppen egy évvel ezelőtt volt temp­lomban.- Az igehirdetésben néhány kemény szót hallott a nagyünnepi keresztyénekről, akik évente csak egyszer jelennek meg a gyülekezet­ben és azontúl nem láthatók soha. Kissé rossz lelkiismerettel moso­lyogva, de némi elkeseredéssel je­gyezte meg: végre rászánja magát az ember, hogy elmenjen a templomba és akkor is fejmosásban részesül. Azt hiszem, ezek után nem szüksé­ges bővebb magyarázatot adni ar­ról, hogy az »egyéveseken« nem a múlt évben született csecsemőket értjük, hanem azokat a gyülekezeti tagokat, akik egy évben csak egy­szer, valamelyik nagy ünnepnapon jönnek el a templomba. Lehet az »egyévesekről« optimista hangon beszélni s most a karácsonyi ünnepek után azt mondani: az is va­lami, ha évente egyszer eljönnek a templomba. Arra mutat ez, hogy ünnepeinknek és éppen karácsony­nak olyan nagy vonzóereje van, hogy hatásuk alól nehezen vonja ki magát az ember. Lehet az »egyévesekről« pesszi­mista módon beszélni így: ha valaki égy évben csak egyszer jön el a templomba, annyi, mint egyszer se. Ne értékeljük túl az ünnepnapi temp­lomi 'tömeget. Nem végzi komolyan a dolgokat az olyan ember, aki ezt természetesnek tartja. Mivel egyáltalán nem szándékom ítélkezésemmel elkeseríteni az »egy­éveseket«, arra pedig nincs hatal­mam, hogy »kissé rossz lelkiismere­tüket« — ha van — megnyugtas­sam, most nem róluk szeretnék be­szélni és nem hozzájuk kívánók szól­ni. Magunkhoz, a templomozó gyüle­kezethez fordulok és arról a kérdés­ről szólok, amit ők vetnek fel szá­munkra a nagy ünnepekhez való vi­szonyunk tekintetében. Hogyan lát­juk mi magunk nagy ünnepeinket? Vájjon nem szűkítjük le mi is az ♦egyévesekhez« hasonlóan ünnepeink jelentőségét az év egyetlen napjára? Nem szigeteljük el az ünnepeket egy­mástól, mi is? A biblia mondaniva­lója felől értjük-e őket és a biblia üzenetét, még pedig teljes üzenetét látjuk-e bennük tükröződni? f'jNNEPEINKKEL KAPCSOLAT­^ BAN egész csomó népszokás ala­kult ki. A legszínesebbek és legné- piebbek talán éppen karácsony körül. Ha Wagner operájának, a Parsifál- nak egyik jelenete ezt a címet viseli: nagypénteki varázs, egész nyugodtan lehet »karácsonyi varázsról« beszél­ni. Ez az, ami az »egyéveseket« is meg­ragadja, De .. ;,a nélkül, ■ hogy a ka­rácsonyi népszokások szépségét le­becsülnénk, nem az a valóság, hogy a »karácsonyi varázs« nagyon rövid ideig tart, elfogy az ünnepi mákos­patkóval, elhamvad a karácsonyfa­gyertyákkal, félretesszük egy évre az angyalhajjal, csillagszóróval és üveg­díszekkel. Karácsony üzenete azon­ban több a karácsonyi varázsnál. Karácsony üzenete nem korlá­tozható az év egy napjára. Ka­rácsony ünnepét éppen az teszi lehe­tővé, hogy karácsony üzenete az év minden egyes napjára érvényes, te­hát nemcsak az ünnepnapra. Vájjon nem arról van szó minden egyes va­sárnapon, hogy az Ige testté lett? Vájjon nem kell hirdetnünk szünte­len: békesség a földön és az embe­rekhez jóakarat? Nincs-e minden igehirdetésben arról szó, amit az an­gyal mondott a pásztoroknak: ne fél­jétek, mert ime hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek nagy öröme lesz? Vájjon nincs igaza Lu­ther Mártonak, mikor azt mondja, hogy a nagypénteki kereszt ugyan­abból a fából készült, mint a betle­hemi jászol? Lehet-e szólnunk úgy a Megváltó születéséről, hogy a mi újonnan születésünkről hallgatunk? De nem az újonnanszületés üzeneté­vel fordul hozzánk az egyház pün­kösd ünnepén is? összefüggenek egy­mással nagy ünnepeink. .Jó azt is te­kintetbe vennünk, hogy a keleti egy­házban soha sem tartották meg ka­rácsony ünnepét. Karácsony nyugati sajátosság. Nem, ha az egyes ünne­peket nem látjuk egymással való összefüggésükben, akkor lényegében mi is csak ott tartunk, ahol az »egy­évesek«’, a néhány napra korlátozott karácsonyi varázsnál. Az ünnepek összefüggését viszont csak a teljes Krisztus ismeretében ismerhetjük fel. — Karácsony, ünnepénél maradva kü­lönösen fontos a teljes Krisztus is­meretéről szólni.- Vájjon csak az »egyévesek« kísértése az, hogy a Bé­kesség Fejedelméből Jézuskát csinál­nak? Vájjon nem csonka Jézus-isme­ret az, amely megfeledkezik arról, hogy Jézus később felnőtt, Isten or­szágának evangéliumát hirdette a megtérésre, meghalt és feltámadott, hogy az Atyával megbékítsen ben­nünket, felment a mennyekbe, hogy utat nyisson számunkra is, hogy Ö maga legyen az út az Atyához min­den tékozló fiú számára, hogy addig is, míg újra megjelenti magát, Szent- leikével, a reánkbízott ige hirdetése útján, emberszíveket tör össze és te­remt újjá, hogy az Atya jobbján ülve néki vettetett alá minden hatalom mennyen és földön? Csak a teljes Krisztus ismeretében lehet igazán ünneppé az ünnep számunkra? Í'S HOGYAN ÁLLUNK az ünne- pék bibliai megalapozottsága te­kintetében? Lukács evangélista ti­zennégy versbe írta le a karácsonyi történetet, de azért írta, hogy olvasói itt meg ne álljanak és ne csukják be bibliájukat egy évre. Karácsony kez­det, de nem a vég. Karácsony csak a nyitány, de nem maga a szimfó­nia. Nem, a bibliától, annak -endsze­Nyikoláj metropolita élete A valdens egyház tiltakozása az olaszországi vallási türelmetlenség ellen NYIKOLÄJ METROPOLITA az orosz orthodox egyház egyik leg­ismertebb papja. Hazájában, a Szov­jetunió orosz orthodox egyházában »az aranyszájú« jelzőt ruházta rá a nép. Külföldön is korunk egyik leg­nagyobb igehirdetőjét tisztelik sze­mélyében. A haladó emberek, füg­getlenül vallási és politikai meg­győződésüktől, a béke lánglelkű harcosát látják benne. A moszk­vai, a prágai és szófiai teológiai fa­kultások után most a magyar refor­mátus egyház debreceni teológiai akadémiája is a tiszteletbeli teológiai doktori címet ruházza reá. Az aláb­biakban Nyikoláj metropolita élet­rajzának néhány adatát szeretnénk olvasóinkkal közölni. Nyikoláj metropolita családi neve: Borisz Dorofejevics Jarusevics. 1892. január 13-án született. Atyja Kovno város vezető lelkipásztora volt, majd a pétervári gimnázium vallástanára­ként működött. Középiskoláit a kov- nói és pétervári állami gimnáziumok­ban végezte. Az ifjú Borisz a gimnázium elvég­zése után az egyetem fizika-mate­matikai karára iratkozott be, de a teológia erősen vonzotta. Az egye­tem elvégzése után az 1910-ben be­vezetett teológiai felvételi szabály­zat értelmében a vallástudományi tárgyakból s a bibliai nyelvekből tett felvételi vizsga alapján a pétervári hittudományi főiskolára került. Kanditátusi értekezésének témá­ját az egyház jogból választotta. Hogy anyagát jobban megismerhesse, be­iratkozott a pétervári egyetem jogi fakultására is. 1914. OKTOBER 23-ÄN a fiatal doktorjelölt beöltözött szerzetesnek. Eltűnt Borisz Derefejevics Jaruse­vics és megjelent a Krisztus szántó­földjének alázatos munkása: Nyiko- láj szerzetes. Alighogy felszentelték, rövidesen a frontra került. Előbb egy sebe­sülteket szállító vonat kísérőjének osztották be, majd pedig egy testőr­ezred tábori lelkésze lett. A harc­téren súlyosan megbetegedett. Fel­épülése után a petrográdi szeminá­riumba küldték a liturgika és a ho- miletika professzorának. 1917-ben elnyerte a magisteri fokozatot. Ek­kor mindössze 25 éves volt. Az orosz hittudományi főiskolák történetében még nem volt példa arra, hogy va­laki ilyen fiatalon magister lehes­sen. Harmincéves korában, 1922-ben Nyikoláj apátot beiktatták a peter- hofi püspökségbe. A pravoszláv egy­házra ekkor nehéz idők következtek? A világi papság egy csoportja egy­házszakadást kezdeményezett, a papság és a hívők ellenforradalmi csoportjaira támaszkodva. Nyikoláj püspök a maga nagy szónoki tehet­ségét az egyház egységének szolga­latéba állította, az egység megbon- tói ellen. Működésének teljes sikere volt, a szakadárok mozgalma nem talált talajra Leningrádban. 1935- ben a peterhofi egyházmegye érseke lett. Ezidőben nevezték őt el »a mi aranyszájú érsekünknek«. 1941-ben mint lucski érsek megkapta a mc- tropolitai méltóságot. AMIKOR A HITLERI NÉMET­ORSZÁG 1941-ben megrohanta a Szovjetuniót, Nyikoláj metropolita Ukrajna, és Bjelorusszia frontöveze­tében faluról falura, városról vá­rosra utazott és pásztori szavával fáradhatatlanul erősítette a lakos­ságot. Ezzel komoly erkölcsi támo­gatást nyújtott a hősiesen küzdő Vörös Hadseregnek is. A háború to­vábbi szakaszában Nyikoláj metro­polita adta át a Vörös Hadseregnek azt a páncélos dandárt, amelynek költségeit az orosz pravoszláv pap­ság és a hívek gyűjtötték össze. Amikor Szergej patriarchatusi helytartó székhelyét, Uljanovszkét a háborús események folytán ki kellett üríteni, Nyikoláj metropolita igazgatta a moszkvai patriarchátust is. Moszkvában kifejtett hazafias te­vékenységéért a szovjet kormány a »Moszkva védelméért« elnevezésű érdemrenddel tüntette ki. A Szovjet­unió legfelsőbb tanácsának 1942 no­vember 2-án kiadott rendeletével a metropolitát kinevezték5 a « Rendkí­vüli Állami Bizottság tágjává1 is’. A METROPOLITA széleskörű tu­dományos és irodálmi munkásságot is fejt ki. Ö szerkesztette az »Igaz­ság a vallásról Oroszországban«, va­lamint »Az orosz pravoszláv egyház és a Nagy Honvédő Háború« című műveket, ő szerkeszti a partriarcha- tus folyóiratát és vezeti a patriar­chátus kiadóvállalatát. 1944 január 28-án nevezték ki Krutyic metropo- litájává, aki a hagyományok szerint a patriarcha helyettese és legköze­lebbi munkatársa, továbbá a patri­archátus külügyi osztályának elnöke, 1945-ben ő vezette az orosz orthodox egyház küldöttségét Angliába, Fran­ciaországba, majd Romániába, Cseh­szlovákiába. Ö szervezte meg az or­thodox egyházak nagy moszkvai konferenciáját, valamint a Szovjet­unió egyházainak és vallásfelekeze­teinek békekonferenciáját, A BÉKE MEGVALÓSÍTHATÓ L. Hromádka professzor sajtónyilatkozata a Béke Viliigtandcs bécsi ülésszakáról Giovanni Gönnet egyetemi magán­tanárt kinevezték a messzinai egye­tem történet-professzorává. Nyolc nappal kinevezése után — mivel a professzor valdens hitvallású pro­testáns — megfosztották állásától. A valdens egyház legfőbb kormányzó­szerve, a Valdens Tábla, értesülvén az esetről, határozatot hozott, amely­ben sérelmezi a vallási türelmetlen­ségnek ezt a megnyilvánulását és eré­lyesen tiltakozik az olasz alkotmány nyilvánvaló megsértése ellen, amely papíron biztosítja, hogy az összes polgárok, vallásfelekezetre való te­kintet nélkül egyenlő joggal és mél­tósággal bírnak. A Valdens Tábla egyben a közvélemény elé tárja a vallásszabadság megsértésének ezt a felháborító esetét. A »Kultúra szabadságáért« nevű olasz társaság, értesülve Giovanni Gönnet professzor ügyéről, szintén tiltakozott a vallásszabadság letip- rása miatt. A La Vie Protestante cí­mű svájci egyházi folyóirat, beszá­molva az eseményről, megjegyzi: »Állapítsuk meg, hogy ennek a mi­nősíthetetlen türelmetlenségnek áldo­zata nem más, mint Giovanni Gön­net professzor, kitűnő római levele­zőnk. Amikor a magunk részéről megbélyegezzük az efféle vallásüldö­zést (könnyen ki lehet találni, hogy honnan indult ki ez az akció) sietünk kifejezésre juttatni meleg, baráti együttérzésünket a professzor iránt.« rés, engedelmes, figyelmes elvágásá­tól elszigetelt karácsony csak egy vallásos mámor, mely Madách sza­vai szerint »mint korhadt sírokat a nap, létünk megaranyozza« — egy­két napra. Csak a bibliából értett és a bibliát megérteni akaró ünneplés válik erőforrássá, gyakorlativá, ma­gunkra és másokra jótékonyan, segí­tőn hatékonnyá. Mert az ünneplők között kevés az így ünneplők száma, azért olyan nagy az »egyévesek« szá­ma. Ha valaminek örülnünk szabad, annak szabad ma örülnünk, hogy gyülekezeteinkben a nagy ünnepeken nemcsak »egyévesek« vesznek részt. Ha nincs is ott zsebünkben az »érett­ségi bizonyítvány«, mégis csak jelen­tős dolog az, ha valaki élethűen el tudta hagyni az »egyévesek« szoká­sát. Isten mind többet értet meg ve­lünk abból, hogy szeretetát nem le­het egy napra korlátozni, hogy olyan örömben akar részesíteni, amely egész életünket áthatja, hogy az egy­ház ünnepei az ö összefüggő, az egész ember és minden embert üdvözítő cselekedeteiről tesznek bizonyságot. Jézus Krisztus csonka Ismeretétől minél inkább haladunk a teljes Jézus Krisztus ismerete felé, az ünnep va- ■ rázsa helyett minél inkább kerülünk az ünnep üzenetének hatása alá, an­nál kevésbbé tesszük elszigetelt al­kalmakká ünnepeinket, annál inkább teljesedik meg szívünk örömmel és felelősséggel az emberi élet minden ajándéka iránt, annál mélyebben ért­jük meg a velünk élő másik embert és annál szélesebben fogja át szere­tetünk a sokak igazságát is, annál többen lesznek az igazán ünneplők gyülekezeteinkben és annál keve­sebben az »egyévesek«. Benczúr László Készülj az ige hallgatására! I. Ján. 3, 10—14. Az istenfiúság nem valami maga­sanszárnyaló gondolat csupán, hanem egészen hétköznapi, kézzelfogható realitás — mondhatjuk János apos­tollal. Ahol istenfiúság van, ott igaz cselekvés és szeretet van, az élet ki­csiny és nagy ügyeiben. Isten gyer­mekének lenni annyi, mint cselekvő, önmegtagadó szeretetben élni az em­berek között. Fordítva, nem szeretni c telebarátot, gyűlölni, irigykedni, önzőén élni szentigénk szerint annyi, mint az ördög fajzatához számítani Isten ítélete szerint. Ha tehát keresz­tyén létünkre az utóbbi cselekedetek­ben járunk, az -»ördög atyának« (Ján. 8, 44) útján vagyunk. A legjobb úton arra, hogy elveszítsük mennyei örök­ségünket. A keresztyén embert a sze- retetről lehet megismerni. További üzenete ennek az igének, hogy az ilyen »igazságot cselekvés« és önmegtagadó szeretet nem mindig kelt elismerést, viszontszeretetet. Le­het, hogy hálátlanság, sőt Kain indu­lata a válasz reá. A krisztusi szeretet tüzet ez sem oltja meg. »A szeretet mindent eltűr«. A keresztyén erköl- csiség felülrőlvalóságának éppen ab­ban kell megmutatkoznia, hogy nem vár jutalmat és visszafizetést sem ezen, sem a másik világon. Nem szá­mító, érdek-szeretet. Miközben sebet kötöz és jót cselekszik, nem tekint a hálálkodó szóra és az emberek dicsé­retére, de még a mennyei megjutal- mazásra sem. Jézus Krisztus érte történt halálában és a naponkénti bűnbocsánatban már előre elnyeri mindent. Ezért, hálából és nem vala­mi másért cselekszi a jót, mindig mindenekkel. Élni naponként Isten szeretetének bizonyosságában és megbocsátó, há­lás, cselekvő szeretetben: ízelítő az örök életből. Annak most sarjadó »zsengéje«. Aki ilyen szeretetben él. »tudja, hogy általment a halálból az életbe«. Ez a, szeretet erősebb a ha­lálnál, mert Istentől van. Ez a szere­tet a tartalma az örök életnek is. NAGY GYULA DR. A berlini Neue Zeit című újság munkatársa beszélgetést folytatott J. L. Hromádka professzorral, a prágai Comenius teológiai fakultás dékán­jával, a Béke Világtanács irodájának tagjával. A feltett kérdésekre vála­szolva Hromádka professzor a követ­kezőket mondotta Nyikoláj metro­polita felszólalásáról és Niemöller Márton hessen-nassaui egyházelnök­nek a felhívásra adott válaszáról: — A Béke Világtanács ülésén, Bécsben rendkívül hasznosnak bizo­nyult a keresztyén egyházak képvi­selőinek megbeszélése, Nyikoláj met­ropolita nagyon mély hatást keltő módon figyelmeztetett a jelenkor dön­tő óráján. Azt mondotta, hogy nem szabad a békét utópiának tartani: csak azok tartják a tartós bé­kéért folytatott harcot valósze­rűtlennek, akik a puszta erő­szakban hisznek. Elsősorban a nyugati országok ke- j resztyéneit terheli óriási felelősség a j békés tárgyalások légköréért. Niemöl- ler Márton csak egészen rövid ideig tartózkodott Bécsben, mégis alkalmat keresett arra, hogy jelenlétével fel­hívja a keresztyéneket arra, hogy a béketárgyalásokért folytatott harc­ban ne lankadjanak meg. Aki békét akar, annak tárgyal­nia kell. Aki nem akar tárgyalni, az a háborúért dolgozik. Niemöller beszéde, világos okfejtése, rövidsége és valóban keresztyén ál­lásfoglalása által mély hatást vál­tott ki. * J. L. Hromádka, a prágai Come- nius-fakultás dékánja, a debreceni református teológiai akadémia dísz­doktora feleségével együtt január vé­gén Magyarországra érkezik. Hro­mádka professzor részt vesz a ma­gyar református egyház küszöbön álló ünnepségein és a protestáns egy­házak ökumenikus megbeszélésein. «Mintáz arany alma ezüst tányéron: olyan a helyén mondott ige!“ (Péld. 25, 11.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents