Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-04-26 / 17. szám

% EVANGÉLIKUS ELET Idöszeszrű gondolatok a nagy szarvasi pap írásaiból »Nem annyira magának, vagy övéi­nek, mint inkább népe javának élt so­káig és egészen.. .< — ezeket az egy­szerű szavakat olvashatjuk Tessedik Sámuelnek, a XVIII. század végén élő szarvasi evangélikus lelkésznek sírkö­vén. Élete és egyházi munkája példa arra, miként kényszerítheti az igehir­detés féladata az egyház munkását arra, hogy amikor a szükség úgy kí­vánja, a néki Istentől rendelt és enge­délyezett módon gazdasági, mező- gazdasági és népnevelői kérdésekkel foglalkozzék. Most csak néhány idő­szerű gondolatot szeretnék idejegyezni írásaiból. Találkozás a valósággal. »Második papi állomásom Szarvas városa volt Béikés vármegyében. Vizsgáló szem­mel tekintettem körül, kerestem a köl­tők által cly elragadó színekkel festett falusi élet egyszerűségét és találtam együgyűsége!, oslobaságot, bizalmat­lanságot, még a leghasznosabb javas­latok iránt is, hamisságot, gonoszsá­got, rögzül tséget és hiányt, még a leg­szükségesebb dolgokban is. Kerestem cselekvő keresztvénséget és találtam a vallás álcája alatt borzasztó zavart, hamis tévhitet, babonaságot, előítéle­tet, ferde vallásos nézeteket, melyek a földmívelő nép lelkében sötétséget, a szívben aggodalmat és az életben nyomort terjesztenek.« »A valóság a Krisztusé.« Kolossá 2:17. De Tessediket nem a beletörődés, nem az alkalmazkodás, hanem a való­ságnak Jézus Krisztus névével való megváltoztatása készteti munkára. »Én minden eszközt megpróbáltam ah­hoz, hogy ezt a fogas kérdőt megold­jam és egyetlen eszközt találtam, amely alkalmasnak bizonyult: a gya­korlati gazdaság! tanmőd9zert, céltu­datos iskoláoparral egybekötve.« Az igazi istentiszteletről, »Senki ma­gával el ne hitesse, hogy az ájtatos- ságnak gyakorlásában álljon az egész istentisztelet, mellyel 6 az Istennek tartozik, tehát véle világosan meg keli esmértetni, hogy csak az Isten­nek akaratja s parancsolatja szerint, az életnek haszonra váló fordításában áiljon valóságos istentisztelet.« Tanítás a papok felé. »Terjesszétek az Isten természetben levő adományai­nak jobb fe'.hüfználását, mert az igaz istentisztelet Islert adpmáiíyái'rtakokós, tevékeny, jókedvű (elhasználásban all.« A földművesek féle. »Éti bátorkodom azt efíif.'1eni, hogy a paraszt a termi- 6zeibéü dolgoknak nagyobb esméret- sége nélkül még jobb keresztyén sem lehet, mert gyakorta munkája, szorgál- matossága, sőt még hite Istenben, a gondviselésben való bizodalma ezen csmeretség nélkül nem egyéb, hanem Csupán babonaság.« A tudományról. »Igyekezzetek ti ha­landók jobbítani állapototokat s vegyé­tek hasznát annak, amit a tudomány feltalál, amit a természet nektek nvujt.« Tessedik igehirdetésének van szám­talan olyan mozzanata, amit mai igé­ből vett felismerésünk alapján nem tudnánk vele együtt elmondani, de arra a küzdelemre, amelyet a kegyes­séggel leplezett elmaradottság ellen folytatott és amit a szomorú valóság átalakítása érdekében fejtett ki, nem korának polgáriasuk és az ige mélysé­geit felületesen látó teológiai gondol­kodása késztette, amely beszédeit oly sok helyén átszövi, hanem a reformá­ció öröksége. Isten élő beszédéből, az igéből vett indulat és annak ereje. KRISZTUS AZ ÉLETFORMÁLÓ Az Üdvözítő önmagát ajándékozza nekünk, a hivő ővele kerül boldogító közösségbe. Nekünk adja halálának gyümölcsét, a bünbocsánalot, de ezen­felül nekünk adja példáját is. Szinte úgy mondhatnánk, hogy Krisztus pél­daképül is nekünk adja magát. Nem gondolkozását, érzületét vagy élet­módját kell másolnunk és utánoznunk, hogy hozzáidomuljunk, hanem hozzá kell csatlakoznunk, személyes viszony­ban kell vele élnünk. Az Újszövetség szavaival: követnünk kelt őt. Kettőt jelent Anselmus számára Krisztus példája. Egyrészt ö az Elöljárónk és Urunk, aki váltsága alapján számot A legnagyobb büntetés Egy költő azt mondta egyszer, hogy a pokol legborzalmasabb büntetése az lenne, hogyha valakinek végig kel­lene néznie azt, hogy rossz cselekede­teinek mi a következménye. Ha látná a bajnak és jajnak azt a végtelen lán­colatát onnan föntről és így kellene szólnia önmagához: mindezért, te vagy a felelős, te indítottad el a lavinát — ez volna a legborzalmasabb dolog, amire csak gondolni lehel. tart és uralmát kiterjeszti ránk. De ennél is fontosabb to sdnak másik vonása: Krisztus az Életformáié. A legszorosabb közünk van hozzá, mert életünket kezébe veszi és tetszése sze­rint alakítja, míg csak úf embert nem farag belölünk. Krisztus cselekvése, példájának raj unk való kiábrázolísa az új élet. Krisztus példája tehát (ízt jelzi, hogy Krisztus szeretetének ha­talmába kerültünk, a Szenvedővet kö­zösséget kaptunk. Ez az új élet a végső célja a megváltás munkájának. Krisztus cselekvése azonban minket sem hagy tétlennek, hanem mozgósít és cselekvésre, szolgálatra indít: Kö­vetnünk kell őt. A Krisztussal váló kö­zösség nem marad rejtve, hanem en­gedelmességünkben és szolgálatunk­ban megmutatkozik. Példájának köve- tése teszi láthatóvá az új, megváltott emberiséget. Végeredményben »Krisz­tus példája« a kiengcsztelődés ered­ményét mutatja. A bünbocsánatból új élet fakad. Emberi szívek is elkezdik szolgálni Isten dicsőségét. (Részlet Urban Ernőnek a közép­kor legnagyobb teológusáról, Ansel- musról szóló »Krisztus keresztje« című könyvéből.) Készülj az ige hallgatására! JUBILATE VASARNAP LUKACS í5:í—7. Jézus az elveszett juhról szóló pél­dázatban barátainak és szomszédai­nak nevez bennünket. Nagyon közel érzi magát hozzánk és azért szere'né, ha mi is közel lennénk hozzá, ha oda- adóim, hallgatnánk szavára, ha ko- kolyan vennénk minden egyes alkal­mat, amikor egybehív bennünket, mert örömmel kívánja megtölteni szivünket. Minden egyes istentiszteleten így szól hozzánk: örvendezzetek velem. Ml ez oka annak, hogy az írástudók és a fa­rizeusok nem tudták vele együtt ör­vendezni? Mi az oka annak, hogy mi is olyan gyakran állunk ellen neki, mikor ki akar/a venni szivünkből a nehez­telést, a zúgolódást? Ennek az az oka, hogy éppen az ő örömével akarja betölteni szívünket, az 6 öröme pedig különös öröm. t. Jézus annak örül, hogy az Atya öt a vifág legkülönösebb pásztorává tette. Csak ő egyedül az a pásztor, akinek vállalnia kellett és vállalta is azt a merész kockázatot, hogy ott­hagyja a kilencvenkilenc meglépő ju­hot az egy elveszettért. Jézus ott­hagyta a mennyországot, otthagyta az angyalok seregét az emberért, értem. Jézus annak örül, hogy Isten színe előtt ilyen nagy érték az ember. Jézus annak őrül, hogy Isten a legnagyobb áldozatra is kész volt azért, hogy el ne vesszen az ember■ Istennek ez a mélységes émberszeretete, amely Jé­zust ennyire megörvendezteti, arra kö­telez bennünket, hogy drága kincsnek tartsuk az életünket, ameltyel egy­szer ej kelt számolnunk, hogy ne te­kintsük úgy magunkat, mintha ml a magunkéi lennénk, vagy a vak sors játékszerei tennénk, hanem úgy, mint akik Istenéi vagyunk. 2. Jézus azért őrül, mert nem hiába engedelmeskedett az Atyának, hogy nem volt hiábavaló az ő pásztori hű­sége. Nem hiába ment el értünk a ke­resztre, nem hiába maradt ott a ke­reszten és nem szállt le onnan a maga javát és olcsó dicsőséget keresve. Meg­találta az embert. Megtalált engem is. Jézus annak őrüt, hogy meggondol­hatom magam, talpra állhalok, választ­hatom az életet, annak örül, hogy éppen erre a választásra való szabad­ságomat sikerült megszereznie. An­nak örül, hogy általa Isten bennünket megigazított és egybén jó útra, az élet útjára igazította léptéinket. 3. Jézus azért ts örül, mértanim te­her számunkra. Nem nehezíti, nem komplikálja életünket- Nem azért jött, hogy mi szolgáljunk neki, hanem, hogy ő szolgáljon nekünk. Nem mi hordozzuk az 5 országát vátlunkon. Isten azért adott néki hatalmat, hogy ő hordozza életünket, mint ahogy a pásztor vállára veszi a megtalált ju­hot. Csak akkor tud a keresztyén em­ber áldássá válni a világban, akkor válók szabaddá magam is arra, hogy áldozatos szeretettet tudjak szeretni ott, ahol szeretni kell, tudjak küzdeni ott, ahol küzdeni kell, tudjam magam megtagadni azon a ponton, ahol ma­gam megtagadni kelt, hú Jézussal együtt örülni tudok annak, hogy mi­lyen »kies helye jutott nékiink osztály­részül. Benczúr László GYÜLEKEZETI HÍREK Április 20. Jubilate. Húsvét u. 3. vasárnap. Igék: d. e. Jel. 19:6—8. Luk. 15:1—7. d. u. És. 65:17—19- Liturgikus szín: fehér. BUDAPEST-DEAK-TÉR Április 19-én a gyülekezet szeretet- vendégségón Dezeéry László püspök beszélt egyházi sajtónk szolgálatáról. A nagy számmal megjelent gyüleke­zeti tagok feszült figyelemmel hall­gatták a püspök előadását. A műsor­ban Luhn Ottilia és Záhony János, a Lutherén!« szólistái énekeltek dr. Nagy Oyuláné zorvgoraklséretével. NÓGRÁDI EGYHÁZMEGYE Április I9-én, a sájtóVasárnap kere­tén belül Révész László béri lelkész Egy házasden gelegen, Garami Lajos egyházasdengelegi lelkész pedig Bé­ren hirdette az igét. PESTLŐRINC Április 19-én, d. u. fél 6 órakor a gyülekezel! szeretetvendégsigen részt vett és műsorral szerepelt az óbudai gyülekezet szeretetközőssége. Ezzel viszonozta a pestforlnc! gyülekezet mire. 1-1 óbudai látogatását és szol­gálatit. Az énekkar, az ifjúsági biblia­kör tagjai. Záhony János, Komjáthy Lajos lelkész és Mezősy György ie- gédletkész szolgáltak. A szeretetven- dégségen kb. 300-an vettek részt. GYÖR-SOPRONI EGYHÁZMEGYE A györ-soproni egyházmegye lelké­sz! piunkaközössége április 15-én Győ­rött ülést tartott. Az úryacsoráosztás szolgálatát Lukácsy Dezső téti lel­kész végezte. Utána Németh, Károly esperes vezetésével aktuális kérdése­ket beszéltek meg a munkaközösség tagjai. Sághy Jenő bezj lelkész, egy­házmegyei sajíómegbizott beszámolt az április 8-án Budapesten tartott or­szágos evangélikus sajtóértekezletről. RADIOS FÉLÓRA Április 20-in, háromnegyed 10 órá­tól evangélikus vallásos félórát köz­vetít a Petőfi-rádló. Igét hirdet Grün- valszky Károly lelkész. Egyházunk hűséget vár téled Az Evangélikus Élet szerkesztősé­gébe az alábbi adományok folytak be: Sajtó céljára: Orbán I. Tótkomlós 5,— Ft, N. ■ N- 30,— Ft, Gyurcsán M. Kondoros 10,— Ft, Tóth I. Szápár 2,— Ft, Szírenka Pálné 10,- Ft, N. N. 50,— Ft, Sze­keres J. 5,— Ft, Varga I. Hegyes­halom 5,— Ft, Pinczés B- Szatmár- öücöritó 10.— Ft, Kálmán M. Nyír­egyháza 20,— Ft, N. N. 15,— Ft, Kalmár J. 4,— Ft, Nagy J. 20,— Ft, Krizsán J. 15,— Ft, Gutvein E. 10,— Nádasdi imaterem építésére: Sárdy János, Alsógöd 10.— Ft, Rezi Ferencné, Lőrinte 30.— Ft, Gö­rög Ernő, Nágyveleg 10.— Ft, N. N., Balassagyarmat 50.— Ft, Szabó Do­rottya, Budapest 20.— Ft,-Frühréitig Józsefné, Bpest 30.— Ft, Szabados János, Dombóvár 30.;— Ft, özv. Né­meth Ferencné. Pesthidegkút 20.— Fit, Radó József, Lőrinci 20.— Ft, Tihanyi János, Egyházaskozár 20.— Ft, Stei­ner Gyula, Budapest 15.— Ft, Evang. Egyházközség, Penc 300.— Ft, Püs­pöki Hivatal, Budapest, Pusldn-u. 12. 272.50 Ft, Buhus Károlyhé 10.— Ft, N. N., Hőgyész 200,— Ft, Baán Zsig- mond és Rudolf, KaposszekcsŐ 30.—1 Ft, Aszódi imaközösség 150.— Ft, Né­meth Kálmán 20.— Ft, N, N., Duna- földvár 10.— Ft. Orgonahangverseny a fasori templomban A fasori evangélikus egyház Gorkij-fasor 17. szám alatti templo­mában 1953. április 26-án este 7 órakor orgonahangversenyt rendez a következő műsorral: , 1. Mufjat G.: Tokkáta c-moll 2. Bach I- S.: Kyrie (Irgalmazz örökkévaló Isten) Krisztus Urunk a Jordánnál (Korálelöjáték) 3. Bach J. S.: Passacaglia (e-moll) 4. Kultnau J.: Zárókar az »ügy vágyom Krisztusomnál élni« kantá­tából -, ~ , . Mozart: Jézust nézed... Énekli a Fasori Evangélikus Énekkar 5/ Gárdonyi Z.: Idylle 6. Fednek C.: Piéce béroique »0 Uram árva lelkem« c. kantátából 7. Händel U, Fr.: O jöjj Te áldott orvos A trónon fent az égben Énekli a Fasori Evehgélikus Énekkar 8. Liszt F.: Weinen, klagen (orgona) Orgonái és vezényel: Péskó Zoltán orgonamüvész Mindenkit szeretette! várunk ................................. ÍR JAD FIAM, ELIAB! Eliab lélekzetszakadva futott át a város déli kapuján, a Fazekas-kapun. Az őrtálló katona ijedt horkantással ébredt fel szunyókálásából, majd mikor látta, hogy csak egy gyerek mezítelen talpa csattog a kövezeten, újból visz- szaejtette fejét a mellvédre és ismét bóbiskolni kezdett. Az alsóváros szűk kis utcáiban már nem tudott olyan sebesen szaladni. Léptep-nyoinon a falhoz kellett húzód­nia, hogy kitérhessen az idősebbek elöl. Melléhez szorított kézzel hajolt meg Sádok farizeus előtt, de most nem érdekelte a farizeus lila bojtja és arany karkötője. Csak leste, hogy mi­kor szabadul fel szűk kis köz a fari­zeus pohos termetétől. Azután még sebesebben iramodott neki az útnak. Kerek kis suhanc képét végigszántot­ták az izzadtsággyöngyök, vörös haja mint izgatott kis kakastaréj ágaskodott a feje tetején. — Eliab! — kiáltott valaki az egyik ház lapos tetejéről. Göndör barna kis leányfej mosolygott le rá. Eliab le­állt. — Mirjam! — lihegte —, két futa- matnyi idő alatt itt leszek. Jöjj aztán velem! — Hová? — kiáltott utána a kis­leány. Eliab már csak a sarokról intett visz- sza. Tűnődve nézett utána Mirjam, az­tán serény mozdulatokkal teregette szét a frissen mosott humuszokat a tető forró köveire. Sietve tette sarkaikra a könehezéket, aztán sebtiben eltűnt a lejáróban. Eliab ismét feltűnt a sarkon. Lassab­ban loholt visszafelé. Arca a verííék- özönben ünnepélyes fényben ragyogott. — Hol voltál? — kérdezte Miriam, miközben 5 is sebesen szedte lábait; hogy lépést tartson Eliabbal. — Nikodémusnál — lihegte a fiú. — A főembernél? — kérdezte hitet­lenkedve Mirjam. — Beengedtek? — Vele beszéltem — állott le egy pillanatra büszkén Eliab. — Egy-két szót mondtam csak neki, amitől a fő­ember teljesen mégzavarodott. Ledobta magáról a díszes törvényszéki kö­penyt, aztán lekiáltott az udvarra az öszvéres rabszolgának, hogy azonnal fogjon be. — Talán téged fog megkocsikáztat- ni? — kérdezte gúnyosan Mirjam a hetvenkedő fiútól. — Meg téged is — válaszolt Eliab. Mirjam megnémult zavarában. A fiú rendíthetetlen biztonsága annyira meg­zavarta. hogy ellenvetés nélkül üge­tett mellette. A külső kőfal előtt az egyik háznál megállót! a fiú. Benézett a kertbe. A kert közepén szőlőt kötözött egy ma­gas deresedő hajú ember. — Uram, uram — kiáltott be Eliab —, jöjj ide, légy kegyes! — Ki ez? — kérdezte fojtott hangort Mirjam —. hogy mered ... — József, a kertész — súgta visz- sza a fiú —, az arimátiai. Üzenetét adok át neki. A férfi odaért. — Mit akarsz fiú? — kérdezte szi­gorú hangon. Kezével elhárító mozdu­latot tett. — Uram — szólt alázattal Eliab —, a Mester hiv téged. Következő pillanatban kint volt az úton az arimátiai. Kézében még min­dig ott szorongatta a szőlőkötőzéshez használt sáslevelet. — Mit beszélsz?! — kérdezte reked­ten —, kicsoda? — A Mester — válaszolt a fiú ijed­ten. — Melyik mester? — kiáltott a férfi. — A názáreti. — Hát él?l Láttad?! — Láttam — mondta büszkén a fiú. — Olyan é|ő, mint egy hónappal ez­előtt Niszán elején, mikor szamárhá­ton jött a városba. A férfi mellkasa úgy járt mint a fújtató. Tompán, töredezetten szakadt ki belőle a szó: — Nem hittem idáig senkinek sem. Családi sírom üresen áll, annak sem hittem el, hogy fel­támadt. — De, Uram — szólt bátortalanul a fiú, én láttam! A férfi izgalomtól görcsbeszorítolt öklei lassanként kinyíltak és ég felé tárult a két imádságos tenyér: — Is­ten meglátogatta az Ö népét — sut­togta. — Uram — szólt a fiú —, jöjj', sies­sünk. A Mester Vár téged is. — Hol van? — kérdezte mohón az arimátiai. Izgalmában vállánál fogva rázta meg EliabOt — Az Olajfák hegyén, a Cédrus­kertben — kiáltotta izgatottan a fiú. — Jöjj Uram, siessünk, hogy ott ta: táljuk! Együtt siettek kifelé a Déli-kapun. Kocsizörgés hallatszott mögöttük. A délutáni órákban szokatlan volt éz a mezők felé siető kocsi. Egyetlen em­ber ült rajta fehér burnuszba burko­lózva. Jobbkezében az ősztöke időn­ként az öszvérek felé sújtott. Majd meghúzta a gyeplőt és a kocsi meg­állt. Eliab felismerte. Nikodémus volt, a főember. Kérdőleg nézett a fiúra. Ö rögtön elértette. —■ O is odajön — intett József félé — a Mesterhez . — Jöjjetek — szólt a föember szere­tettel — üljetek fel, siessünk! Egy kérges munkástenyér találko­zott égy ápolt, finom kézzel. Kezét­szorítótiak. Tekintetük, sugárzó őröm­mel fonódott egybe. — A Mester éli — szólott az arimá- tiai. — Halleluja! — mondotta reá ör­vendezve Nikodémus. A kocsi tova robogott. A két gyermek a hátsó felhágón ál­lott. Felséges jó helyük volt. Mirjam Eliabhoz fordult. Túlkiabálva a kocsi­zörgést kérdezte: — A Mesterhez megyünk?! — Őhozzá — kiáltotta vissza a fiú. — Aki e’.é múltkor virágot szórtál ugyanezen az úton. — De hiszen meghalt a názáreti! Megfeszítették! i — De most már megint él! — kiál­tott vissza boldog örömmel Eliab. Isten feltámasztotta! Mirjam nem értette, de megborzon­gott háta erre a titokzatos hírre. Az erdőszélen megállt a kocsi. A férfiak gyorsan nyűgöt hurkoltak a fújtató öszvérek lábaira és sietve in­dultak az erdő belsejébe. Eliab is kézenfogta Mirjamot. A fő- ember és a kertész felindult lelkiálla­potától megszeppenve megindultak ők is utánuk. Furcsa volt, hogy a felnőtt­iek ennyire meg tudnak rendülni. A terebélyes olajfák között kanyar­gós út vezetett a cédruskertbe. Csend ült az erdőn. Zengő íérfihang hallatszott a tisztás felől. A gyermekek kiértek a fák közül. E'iab ámulva nézett körül. A tisztás fehérlett az emberektől. Favágók és halászok, asszonyók és leányok ültek az avaron és néma figyelemmel tekin­tettek 8 tisztás közepe felé. Sokan vol­tak Mirjam meglátta Nikódémust és Jó­zsefet, az arimatlatt egymás mellett. Sugárzó őröm fényesítette még arcu­kat. A gyermekek lábujjhegyén sur­rantak oda hozzájuk. Nikodémus a középre mutatott és túláradó boldogsággal súgta feléjük: — Nézzétek! Ismét éli Eliab megremegett, mikor meglátta. Félemelt kézefején'az Urnák ott vö­röslőit a szegnek helye. Megsápadt or­cáján ott sőtétledtek még a szenvedés barázdái. De tekintetében az élet fé­nye ragyogott. Hangjában az örökkévalóság mesz- sze vizének zúgása zengett, mikor így szólott: — Nékem adatott minden ha­talom mennyen és földön... Százan és százan borultak le a Fel­támadott szavának térdrekényszerítő hatalma előtt. Eliabot sem bírta re­megő térde. Leereszkedett a főidre Mirjam és a két felnőtt mellé. Tovább zengett a hatalmas szózat: — íme én tivelelek vagyok minden na­pon a világ végezetéig! Eliab egy kezet érzett a fején. Ni­kodémus könnyekben fürdő orcáját látta maga felett. A jcruzsá'emi kis utcagyerek a főember mellére hajtotta izzadt-vörös fejét. * Akvilla és Priscilla házának abla­kán sárga fény világított ki az éjtsza- kába. Ketten voltak az eisŐ szobában. A törékenytestű Apostol hangja hatal­mas erővel zúgott az íródeák felé: —-...azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül \ a legtöbben mindmáig élnék, néme­lyek azonban el is aludtakl Az iróvésszö halk percegésse! rótta a papiruszt. Majd mosolyogva nézett fel az íródeák a tarzusi Pálra. Az Apostol szeme szeretettel pihent meg fiatal testvére arcán. Egy percig csend uralkodott a szobában. Azután megmozdult *z Apostol és kérő bizta­tással szólott a társához: — írjál tovább. Fiam, Írjad, ELIAB! —.legutolstor pedig mindwtek között, mint egy idétlennek, nekem is megjelent. Németh István

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents