Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-04-19 / 16. szám

-EVANGÉLIKUS ÉLET % „Korea a háborús borzalmak szigete a reménység jelképévé kezd válni, hogy az emberek és a népek között minden kérdés békésen rendezhető“ — mondotta Dezscry László püspök az új angyalföldi lelkész beiktatásán A budapest-angyalföldj egyházköz­ség április 12-én beikíatta egyhangú!ag meghívott új lelkipásztorát: Gádor Andrást, a Déli Egyházkerület edd'gi püspöki titkárát. A beiktató istentiszteleten az an­gyalföldi hívek rendkívül nagy serege jelent meg. Kemény Lajos pesti esperes végezte a beiktató szer­tartást. Majd Gádor Andris lelkész prédikált a gyülekezet előtt. »Jézus nem akarja, hogy a tanítvá­nyai magukra zárt ajtók mögött bújja­nak eh Nem aikar elzárkózó egyházat és elzárkózó, önmagának élő gyüleke­zetét, magába .vonuló, beleié néző ke­resztyéneket. Jézus maga áll középre, hogy megtanítson minket az emberek felé kitáruló, az embereket boldo­gan szolgáló keresztény életre,« mondotta Gádor András, — majd így folytatta: »Zárt ajtójú, feltámadáshit nélküli kereszténység az, amely vallá­sosan vállalja az Istent, de nem vál­lalja az embert. Istent csak emberek szolgálata útján lehet szolgálni. Nem lehet békességünk Istennel, ha nincs békességünk az emberrel. Mit sem ér a belső béke, ha az nem köve­telés a külső békére is. Az apos­tol igen konkrétcii prédikált Jézus Krisztus nyomán. Bcküljetek meg egymással cs béküljetck meg Istennel. A vallásos hit r.em lelki pacif'zmus, ha­nem nagyon is kézzelfogható, valóság, amely minden ember számára követel . egészséget, jólétet, az emberi élet kö­rülményeinek rendezettségét, emberi boldogságot, általában minden jót, amit Isten adni akar és adott is ne­künk Krisztus által. Krisztus a bűntől való szabaditás, megváltás, mir.dany- nyiunk Isten gyermekévé fogadása, üdvösség. Amikor Isten megáll a gyü­lekezet közepén és kétszer is azt mond­ja: békesség nektek, akkor feladattá, megbízatássá teszi, hogy kinyissuk a magunkrazárt ajtókat, kilépjünk a val­lásos elzárkózottságból s az emberek­nek hirdessük az Isten akarta jót. Az a- dolgunk, hogy Krisztus köszöntését kivi gyük a világba: békesség nektek. Az a küldetésünk, hogy békességet sze­rezzünk az embereknek«. A beiktató istentisztelet után ünnepi közgyűlését tartotta az egyházközség, amelyen Dczséry László püspök üdvözölte a gyülekezetét és az új lelkészt. — Az épülő magyar haza örömmel szolgáló egyházának tavaszi reménységéről szólt, mely most mél­tán hatja át az egyház népét. Amellett a sok örvendetes tény mellett, anvely egyházunk életét és virágzását bizo­nyítja, odaforditolte a gyülekezet fi­gyelmét a világtörténelmi jelentőségű tényekre. »Korea a háborús borzalmak szi­gete a reménység jelképévé kezd válni, hogy az emberek és a né­pek közölt minden kérdés békésen rendezhető. Ennek a bizonyítéka a sebesült hadifoglyok kicseréléséről szóló megegyezés aláírása.«-— mondotta a püpök, majd beszédét így íolylatta: »Zsinatunk legutóbb hozott új tör­vénye, az V. Törvénycikk »Az egyházi hivatalról és az egyház munkásairól« igen magasra állította a mértéket a lelkészi szolgálat elé. Nem azért tette ezt, mintha abban az önhittségben él­nénk, hogy éppen a ml nemzedékünk lelkészei tudnák megfelelni ennek a magas mértéknek. Alázatosan bevall­juk, hogy gyenge a mi erőnk a követel­ményekhez képest. Zsinatunkat e ma­gas mérték felállításához az vezette, hogy őszintén megvizsgálta korunk nagy feladatait és megpróbálta hozzá­igazítani a közegyházi belső követel­ményeket az emberiség mai nemzedéke elé szabolt követelményekkel. Olyan időben élünk, amikor az emberisig száz cs százmilliói ke­resik az emberi felszabadulás tit­kát, az emberek minden eddiginél szélesebb tömegei felszabadulásá­nak útját, az emberi élet szabad­ságának formáit. Olyan korban élünk, amelyben évtizedekre ki­ható döntés készül abban a nagy kérdésben, hogy háború pusztK- sa-e el a családi otthonokat, templomokat és az emberi mun­kahelyeket, vagy tartós béke biz­tosítsa mindezt. Lázas, feszültséggel teljes, de egyben biztatóan szép feladatokkal betöltött korszak emberséges tanúi és munkásai akarunk lenni. AAint egyház helyt aka­runk állni korunkban és vallásos hi­tünkkel hozzá akarunk járulni a nagy emberi kérdések megoldásához. Ezért tette zsinatunk magasra a mértéket a lelkészi szolgálat elé. Boldog az a lelkész, áld ma nagy korszakunkhoz méltóan tudja ve­zetni gyülekezetét-és boldog az a gyülekezet, mely az Isten Igéjé­nek megfelelő útmutatás alapján tud szolgálni a mai kor emberé­nek,« — fojezle be beszédét Dezséry László püspök. Az egyházközség nevében dr. Jár- may Zsigmond másodfelügyelő üdvö­zölte a lelkészt és a gyülekezetek A pesti egyházmegye nevében dr. Göttche Ervin egyházmegyei felügye­lő, egyházkerületi ügyész beszélt, a pesti egyházközség nevében, mely az angyalföldi egyházközséget nemrég kibocsátotta, dr. H. Gaudy László igazgató-lelkész mondotta el üdvözlő szavait. Az új lelkészt a gyülekezet If­júsága is köszöntötte. Jelen volt a beiktatási ünnepségen Szerényl Sándor, a városi tanács VB. Egyházügyi főelőadója is, aki a beik­tató ünnepség után resztvett a presbi­terek szeretetvendégségén s akivel az egyházközség presbiterei és a jelenlévő egyházi vezetőik szívélyes beszélgetést folytattak, annak bizonyságául, hogy a főváros evangélikus népe mély megér­tésben és lelkesedésben szolgálja a fő­város: népét. A budapesti egyházközségi felügyelők tanulmányozták az új zsinati törvényeket Üj zsinati- törvényeink nagy -érdek­lődést és örömet keltenek szerte' az egyházban. A felelős egyházi vezetők érzik, hogy végre olyan egyházi törvé­nyek alapján kormányozhatnak, ame­lyek összeillenek az élettel és alkalma­sak arra. hogy az egyház belső rendjét megszabják. Budapesten az egyházközségi fel­ügyelők kezdeményeztek olyan meg­beszélést, melvben az 1953. évi V., VII. és VIII. törvénycikkek rendelkezései­nek végrehajtását lehet előkészíteni az egyházközségekben. Hosszú idő óla nem volt olyan egyházi ügy, amely miatt a budapesti egyházközségi fel­ügyelők keresték volna egymást. A zsi-. nati törvények mozgatták meg őket. Dr, Göttche Ervin, a pesti egyházmegye felügyelője, aki egyben a Déli Egyházkerület ügyésze, és a zsinatnak is tagja, szolgált fel­ügyelő-testvéreinek azzal, hogy ismer­tette velük az úi zsinati törvényeket és megnyitotta a gazdag eszmecserét az új zsinati törvények felelt. Mindhárom törvénvt'részleíeiben ismertette és-kl- emelte azokat a rendelkezéseket, ame­lyek az egyházközségek igazgatása kö­rébe vágnak, különösen azokat, ame­lyek e tekintetben úlitásokat tartalmaz­nak. Göttche Ervin erősen hangsú­lyozta, hogv az úi zsinati törvények gyakorlati végrehajtása most már egy­házi közügy és a gyülekezetek világi vezetői felelősek azért, másfelől pedig szép feladatuknak tekinthetik, hogv a törvényi átültették az életbe. Az egyházközségi felügyelők, mint a budapesti egyházközségek világi vezetői, mély megértést tanúsítot­tak az új egyházi törvények teoló­giai megalapozása tekintetében s ez hálára indító tény, hiszen azt Jelenti, hogy ezen teológiai elvek tekintetében az egyházközségek lelkészeivel szoros szellemi egy- ségben vannak. Az értekezletet egyébként Kemény Lajos pestf esperes indította meg s Göttche Ervin .'törvénvismertetö elő­adása után a maga gazdag'tapaszta­lataival járult hozzá a megbeszélés si­keréhez, Az egyházközségi felügyelők az értekezlet végén felkérték Göttche Ervin egyházmegyei felügyelőt, hogy hasonló ismertetésekkel folytassa az egyházi törvények népszerűsítését az egvházköíségék világi vezetői és hívei felé. Bizonyára más egyházmegyékben is követik a budapesti egyházmegye gyülekezeti felügyelőinek ezt a pél­dáját. Mi a sajlóof fér tórium? A sajtóoffertórium valamennyi gyülekezetünk lelkes áldozata egy­házi sajtónkért. A sajtóofíertóriuni az evangé­likus hívek nagyszabású közadako­zása egyházi sajtónk szükségleteire. A sajtóoffertórium valamennyi evangélikus gyülekezet és minden templomozó evangélikus megemlé­kezése ;u egyházi sajtó szükségle­teiről. A sajtóoffertórium Isten iránti hála egyházi sajtónkért. A sajtóoffertórium napja indítson Téged is arra, Itogy az Evangélikus Élet fenntartásához Járulj hozzá a templomi adakozással. A sajtóoffertórium emlékeztessen arra, hogy rendezd előfizetésedet és hátralékaidat az« Evangélikus Élet felé. A sajtóoffertórium egyházi sajtón­kat hálára indító közegyházi csele­kedet. Egyházi sajtónk köszöni, hogy az egyház népe áldoz rá. Bókay János: LELKUSMERET Fiatal férj vollam. Szerelmes és rajongó. Szereltein volna mindent odaadni a páromnak, mindent, ami­vel rendelkezem, mindazt, ami ben­nem él. Kitárni magam teljesen es tökéletetsen. megmutatni magamat maradéktalanul- Es tanítani is akartam, mint ahogy a fiatal férfiak mindig tanítani akarnak, mert nem tanulták meg, hogy tanítani nem lehet. Napfénynél és lámpavilágná! nehe- zen oldódnak a szavak. A fény reali­tása árt nekik. De sötétben remekül mesél az ember, a szavak szárnyat, ritmust kapnak, a gondolatok hintáz­nak realitás cs irrealitás között, a beszédből, a gondolatból • muzsika lesz. Végtelenül, eg\folytában csat: sötétben lehet beszélni." En legalább csak így tudok. Az volt a szokásom, hogy este, le­fekvés után, ahogy eloltottuk a kis- Jiropát, elkezdtem mesélni. Szenve­délyesen, hittel, megmagyarázva a világ százezernyi rejtélyét és csodá­ját, az összefüggéseket, az ellent­mondásokat, Istent, ez embert, a té­tet, a halált, — mindent. En huszon­három éves voltain, a feleségem tizen­nyolc. Boldogan meséltem, tudtam, hogy szomjascn. rajongássá1 hall­gatja. Tudtam róla, hogy minden ér­dekli, amit mondok, minden, ami tő­lem származik. Annak adtam át kép­zelt titkos kincseimet, akinek gyűj­töttem őket. Felhaláiztam magamból minden érteimet, atn'rc _ csak akkor eszméltem rá. amikor átadtam neki. Vigyáztam, hogy no hazudjak. De arra is vigyáztam, hogy tüze. lelke legyen szavaimnak, hogy megtapad- janak benne az egész életre. Egyszer aztán va'ami borzalmas történt. Ckejszólóbb voltam, mint va­laha, már félórája beszélhettem, — ö olyan áhítattal hal lg: :la, hogy egyet­lenegy szót se sióit közbe —. de egy­szerre csak valamilyen furcsa bizony­talanság lett úrrá rajtam, kis gyanú, kis ijedtség lopakodott belém: elhall­gattam és haHgatóidíam Egyenle­tes, ritmikus lélekzés. Ijedtségem ré­mületté tágult. Lehetséges volna?.. Halkan megkérdeztem: »Alszol...?« Semmi válasz. Hangosabban mond­tam, kis dühvei a hangomban; »Al­szol? elaludni?« Semmi válasz, nyu­godt. egyenletes lélekzés Kapkodó kéz­zel megnyomtam * villanylámpa gomb­ját, úgv feküdt ott, mint egy angyal, mosolygó, mély álomba'n. Gyalázatos érzés volt. Én beszélek, fürkészem ma­gam, mondhatnám k'fosztom magam teljesen, hogy elbűvöljem, hogy fele- szórjam kincsekkel, ö pedig alszik. Hát ennyire nem érdekli? Ilyen unal­mas vagyok? Hát nincs ^közöttünk egy picike kapcsolat sem? És amellett az a megalázó érzés, hogy nevetséges vpltam. Beszéltem, szónokoltam az üres falaknak félórán át. /Másnap reggel szörnyű jelenet. Kí­méletlen szavak, nyers szemrehányá­sok, amilyeneket csak nagyon fiatat és nagyon szerelmes férfiak tudnak párjuknak mondani. Feleségem égé- szén megtört, Tele volt bűntudattal, esdeklő bocsánatkéréssei. Mondta, nem tehet róla, ö a világ legjobb .al­vója. Lefekszik, eloltja a lámpát és az imádsága közepén- elalszik, üyerek- l<ora óta mindig. De most vigyázni fog, összeszedi minden erejét, és éb­ren marad. Csak azt ne hlgyjem, hogy nem érdekli, amit mondok. Minden GYÜLEKEZETI HÍREK Április 19. Az egyházi sajtó vasárnapja. >, ........... (A z egyházi esztendőben Miscricordias Domini. A »Jó Pásztor* vasárnapja, Hüsvét utáni 2. vasárnap.) Igék: d. c. Jakab 5:16—20. János 21:24—23, d. u. Ezékiel 34:1-16. Liturgikus szin: fehér. BUDAPEST-DEAK-TÉR Április 19-én délután fél 7 órakor szereletvendégsée lesz az iskola épület dísztermében. Előadást tart Dezséry László püspök. FASOR Április 26-án, vasárnap este 7 óra­kor, Peskó Zoltán, orgónamüvész köz­reműködésével orgonahangverseny lesz a fasori templomban. Április !2-én sze- retetvendégség volt a gyülekezetben Az Isten tisztelete címen előadást tar­tott Trajtler Gábor, clnkotai segéd­lelkész. Bach J. S. vallásos áriáiból énekelt Hafenscber Károlyné, Bállá Ag­nes és Peihes Ildikó pedig zongora­számokkal működtek közre. ALBERTI ­Az alberti evangélikus egyházköz­ségben húsvét első ünnepén egyházze­nei hangverseny volt az esti istentisz­telet keretében. A hangverseny műsorát a pilisi evangélikus egyházközség ének­kara szolgáltatta BUDAI EGYHÁZMEGYE Április 12-én, vasárnap, az egyház­megye gyülekezetei közösen tartották csendes napjukat a hűvösvölgyi Lel­késznevelő . intézetben. A résztvevők 14 gyülekezetből jelentek meg. A csendes nap prógraffimjának össze­foglaló chtie: Elet! — volt. A dél­előtti istentiszteleten dr. Vető Lajos pÜBpök prédikált Ján. 5:24—25. alap­ján az élő halottak feltámadásáról. Istentisztelet után hat bibliakörben »Hatott Jézus vagy élő Jézus gyü­lekezete?« címmel Ján. 20:19—23. szerint folytak a megbeszélések. Dél­után az első előadás a halálról szólt, a második a feltámadásról. Ezek előadói Várady Lajos esperes és Danhauser László budahegyvidéki lelkész voltak. A csendes nap záró- áhitatial és úrvacsoraosztással feje­ződött be. Igét hirdetett : dr. Pálfy Miklós teol. akad- dékán II. Kor. 4:10—-14 alapján. Igen sokan járul­tak az Ur oltára elé. NYUGAT-BÉKÉS1 EGYHÁZMEGYE A Nyugat-Békési egyházmegye is megtartja április 19-én a saitóvasárna- pot és ennek keretében több gyüleke­zetben sajtónapot tartanak, Szarvason Boros Károly, Orosházán Aranyi Jó­zsef, Nagyszénáson Fürst Ervin, Kon­doroson Kalavszky Kálmán végzik a sajtóvasárnap szolgálatát. PESTMEGYEJ EGYHÁZMEGYE Az egyházmegye március 25-én. a Budapest-Deák-téri templomban tar­totta rendkívüli közgyűlését, melyen, beiktatták hivatalába az újonnan megválasztott egyházmegyei felügye­lőt, dr. Rékasy Pált. A beiktatott felügyelőnek válin.l János esperes szolgáltatta ki az úrvacsorát. A köz­gyűlés elfogadta azt a javaslatot, hogy a gyülekezetek tőlük telhetőin támogassák anyagiakban az egyház­megye területén lévő két szerctet- intézményt. NADASD Az egyházközség építendő műter­méhez már megvásárolták a téglát, tetöcserepet, épületfát és elkészítették az asztalosmunkákat. Ha Isten en­gedi, a tavasszal elkezdik építeni az imaházat. Ehhez a munkához további adományokat kér a gyülekezet, KONDOROS A kondorosi templom tornyát kö­rülfogó egyik kis torony megrongá­lódott. A javítási munkákat Bonus István presbiter, valamint Hajdú Mi- liály kőműves és ácsmester végez­ték egyházi szolgálatból. A létrák összeszereléséhez szükséges. vasanya­gokat Gazsó Mihály kovácsmester ké­szítette. Isten áldja meg' egyházunk hűséges munkásait és azt aiszolgá- lajot, amit szeretetbőí, végezték. TORDAS '. Március 29-én a gyülekezetben dr. Wiczián Dezső .végzett szolgálatot, PAHI A gyülekezetben április 19-én, á sajtóvasárnapon ifi. Tóth-Szöllös Mi­hály kiskőrösi segédielkész hirdeti az igét. NYUGALOMBAVONULASOK Bakay Péter apostagi, Horsmusz Pál orosházi, Maczák György ma- gyarbánhegyesi, Jeszenszky János tótkomlóst, Hering János veszprémi, Nagy István ostffyasszonyfai, Schultz Aladár banki, Molnár Gyula bakony- szombathe'yi és Bojtos László vadas*' fai lelkészek nyugalombavonultak. Hálásan egyházunkban végzett hosz- ezú és buzgó munkásságukért bé­kességet és Isten segítő kegyelmét kívánjuk mindnyájuk további életére. Gyülekezeti ankét a mai keresztyén életről Érdekes témával foglalkozott a kő­bányai gyülekezet virágvasárnapi csendesnapján. Az előadók egy több mint másiélezeréves levelei, az ú. n. diognétosi levelet boncolgatták, amely­ben az ismeretien író az első századok* keresztyénéinek életét írja le. »Nem a keresztyén élet ideáljának keresése vezetett erre — mondotta Benczúr László —, mert a történelmet nem lehet visszaforgatni, annál is in­kább, mert közben a sok évszázadra húzódott r.agykonstantinuszi kor nyomta rá a maga bélyegét a keresz- tyénségre, Olyan korszak volt az, amelyben vétkeztünk, elvilágiasodtunk. A bűnt pedig csak megbánni le­het, átugrani nem. A múltból csak akkor tanulhatunk, hu bünbánat- tal közeledünk felé. Előttünk lezi­szó éJmény neki, ezt higyjem el, az ég szerelméért! És másnap, amikor eloltottuk * lámpát, kért. -hogy meséljek. De én, a gőgös férfi, a megbántott, a bosz- «zúálló, nem voltam hajlandó többé mesélni. Soha többé. Álmatlanul ül­tem ágyamban és magamnak mesél­tem, magamnak és senki másnak, ami minden költő sorsa. De ahogy ott ülői: az ágyban, elke­seredetten, parázsló cigarettám fé­nyénél, egyszer csak hallom a fele­ségemet, ahogy kapkodva, suttogva, kicsit zavarosan mondja: »Mesélj csak.., Figyelek,. Jaj de nagy­szerű!... Ja j de éidekes! • • •« Me­gint hallgatóüzom Közben egyenle­tes, alvó lélekzet. , Nem szólok egy szót se- Folytatja; »/Milyen szép!... Mennyire igazad van! •.. Nem al­szom.,. Folytasd.. Hallgatlak.::* Meggyujtom a lámpát, ránézek: al­szik. mélyen alszik­És azóta is. évtizedeken keresztül, ha eloltjuk a lámpát. # ő tüstént el- alszik, úgy egy félóra múlva beszélni kezd álmában: »Hallgatlak-.. Nem alszom.,, Figyelek.,. Milyen érde­kes ..,« Pedig azóta se meséltem soha. rult egy korszak, a hivatalos ke- resztyénség korszaka. Ebben a lezárult korszakban a hit és hitet­lenség kiskorúságban voljak- Most olyan korszak felé megyünk, amikor a hit és hitetlenség nagy­korúság felé tör. Ne. lepődj meg e helyzetben. Arra gon­dolj, hogy nem történt veled semmi rendkívüli. Éppen az a természetes, amiben vagy. Elérkeztünk oda. hogy észreveheted: Jézus Krisztus követése különös dialektikus helyzetbe hoz éle­ted több pontjár., amire ez a régi levél is rámutat. Ezt tanulhatjuk belőle. Ösz- szeloglaióan Luthert kell Idéznünk, aki a keresztyén ember szabadságáról két tételt állított lel: a keresztyén ember hite által sza­bad és az embereknek nincsen alá­vetve s a keresztyén ember szere­tető által szolga és minden ember­nek alá van vetve. Ä másik előadó ■— Veöreös Imre — arról szólott, hogy az első keresztyé­nek nem a szavaikkal, hanem az éle­tükkel. keltettek figyelmet. Meg kell ta-' nulnunk előbb hallgatni, mindaddig, amíg a jó életünk magára nem hívja a figyelmet « fel nem teszik a keresz- iyénség előtt a kérdést: hogyan tudtok így élni. Fáj a mi keresztyénségünk- nek, ha annyira lapos, nyárspolgári, anny'ra unalmas, hogy az emberek legfeljebb ásítanak, de nem érdekli őket, hogy kereszlyének vagyunk. A legszörnyübb kritika az ásilás. Vájjon lesznek-e, akik keresztyén életükkel el- gondolkoztatóvá válnak mások számá­ra — ez a ma kérdése. A végig riagy érdeklődéssel kísért csencjesnap istentisztelettel. kezdődött, amelyen az igehirdetés arról szólott, »aki példát mulatott* Az előadók Szá­mon kért keresztyénié# Jövevények, mégis itthon — Életmódjuk túlteljesíti a törvényeket — Keresztyének .mag.uk között.— Életünk alfája és ómegája témákkal foglalkozik a.diognétosi le­vél alapján. Hét előadó szolgált ez al­kalommal a gyülekezetben.

Next

/
Thumbnails
Contents