Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-03-22 / 12. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET

31

ÉLŐ VÍZ

AZ UR ASZTALÁNÁL

Nagypéntek, húshét ünnepei közelednek. Az ünneplésre sereg-.ő gyülekezetét {elterítve várja templomainkban az Ur asztala. Nagyünnepeink az Ur szent vacsorájával való élésnek kiváltképpen való alkalmai. Hadd használjuk fel most ezt az alkalmat arra is, hogy emlékezetbe idézzük egyházunk tanítását az Úrvacsora szentségéről.

Vájjon mi szükség van egyáltalában az ige mellett a szentségekre? Miért áll ott templomainkban a szószék mellett az oltár és a keresztelőkét, a prédikáció hallgatása mellett miért élünk a szent vacsorával is? »A szentségek... azért rendeltettek, hogy jelei és bizonyságai legyenek Isten irántunk való akaratának, hogy azokban, akik velük élnek, a hitet ébresszék és erősítsék«, tanítja az Ágostai Hitvallás XIII. cikke. Isten rendelte tehát a szentségeket, Ö szól bennük hozzánk, amint az igében is. De amíg az ige a fülnek szól, addig a szentségek látható jelek ékesen szóló beszéde, jel- beszéd. Isten tudja, hogy kételkedő szivünknek, szorongó leltósmerelünk- nek szüksége van ezekre az erősítő jelekre, amikben ö maga jelen is van és — akárcsak az igében — hatalmasan cselekszik velünk. Mert Isten mindenütt jelen van ugyan, de csak ott található meg, ahol magát nekünk megmutatja. Az ige reá mutat a kenyérre és a borra; íme ott van Krisztus. Ott keressük öt és meg fogjuk találni, mert ő maga mondotta; »Az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital« (János 6, 55). Isten Fia egészen mélyre le akart ereszkedni hozzánk, oda ahol mi vagyunk: a testbe.

A szentségben is egészen közel akar jönni: nem aranyban, vagy drágakövekben közeleg felénk, hanem a mindennapi élet legközönségesebb elemeiben: kenyérben és borban adja magát nekünk. Aminthogy földi életében sem volt előkelő fejedelem, hanem csak az ács fia.

De háf miért adja nekünk kenyér' ben és borban az ő testét és vérét? Nem elég az, hogy igéjében Szentlelke vélünk van? »Ezt cselekedjetek az én emlékezetemre«, mondia a keresztre induló Jézus. Az Úrvacsora arra emlékeztet: az Ö teste éretted töretett meg, az 5 vére éretted ontatott ki a keresztfa oltárán. »Ez az én testem, amely érettetek adatik... e pohár amaz új szövetség az én véremben, amely ti érettetek laontatikc (Lukács 22, 19—20). »Ez a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért« (János 6, 51). Azért rendelte Jézus az Úrvacsora szentségét, hogy egészen bizonyosan tudhassam: a 2000 év előtt kihullott vér, az én bűneimet is lemosta.

Személy szerint is nekem szól az üzenet: »érettetek és sokakért ki- ontatík...« Nekem szól az ige, enyém a bünbocsánat és az élet. Mert az űrvacsorában Jézus nemcsak jelzi, hanem adja is a bíinno- csánatot. Persze azt kérdezhetné valaki: »kenyér és bor hogyan tudná megbocsátani a bűnt?« (Luther). Nem Is kenyér és bor bocsátja meg, hanem Krisztus teste és vére szerez bíínbocsánatot,

amely az úrvacsorában valósággal jelen van. »Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, örök élete van annak és én feltámasztom azt az utolsó napon« (János

6. 54—56).

Közösséget szerez velünk Urunk az űrvacsorában. Földi életében magára vette a mi testünket, az úrvacsorában nekünk adja az ő testét, hogy egykor felöltöztessen bennünket az O ronioi- üiatatlanságába. Az érettünk megfeszített és feltámadott Ur a mi testvérünk Isti) (János 20, 17). Jézus él, vele együtt én is életet Ezt a húsvéti öröm üzenetet hirdeti a megtérített Urasz tala. Igazi húsvéti szentség ezért az úrvacsora: az élő Krisztus valóságos jelenlétének bizonyosságát adja.

Már ebből a rövid összefoglalásból is kitűnik, hogy milyen dTága kincse egyházunknak az űrvacsora. Indokolt tehát a kérdés: »ki él ezzel a szentséggel méltóképpen?«

(Luther), hogyan éljünk vele? Mindenekelőtt: ismerjük meg alaposan egyházunknak az úrvacsoráról való tanítását. Csak így tudjuk megbecsülni a benne nyújtott ajándékot. Az úrvacsorái előkészülethez hozzátartozik az, ha megtanuljuk és tudjuk, hogy mit jelent az Ur megterített asztala a számunkra.

A méltó előkészülethez hasznos és ajánlatos a gyónás. Egyházunk úrvacsora! rendtartásában benne van a közös gyónás, amelyben vallást leszünk bűneinkről és fetoldozást kapunk. Sok áldást tartogathat azonban a magános gyónás is, amikor egyedül keressük fel lelkipásztorunkat. »Mikor gyónásra buzdítlak, nem teszek mást, mint arra buzdítlak, hogy légy keresztyén. Ebben rejlik az igazi keresztyén vallásosság, hogy magunkat bűnösnek tudjuk és kegyelmet kérünk«, mondja Luther.

Amikor azonban az oltárhoz tépünk, ne legyen más szívünkben csupán a hit. »Igazán méltó és kellőképpen előkészült csak az, aki hisz ebben az igében: érettetek adatott és kiontatott bűnök bocsánatára« (Luther). Ne töprengjünk tehát azon, hogy méltó vendégei vagyunfc-c az Úr asztalának. Hiszen éppen azért van szükségünk a bűnbocsánatra, mert méltatlanok és bűnösök vagyunk. A betegeknek van szükségük orvosra (Máté 9, 12), »vagyis azoknak, akik el vannak gyötörve s megterhelve bűnökkel, halálfélelemmel« (Luther). A hit azért Isten igéjén és Ígéretén csüng cs nem magára tekint.

Ezért örömünnep az úrvacsora. Ujjongó szívvel örvendező lélekkel járuljunk tehát az Ur asztalához, mint ahogy ezt az első keresztyének is tették. Az úrvacsora ősegyházi neve is erre mutat: eucharisztia, vagyis örvendező hálaadás.

Ünnepek jönnek, megtérítve vár az Ür asztala. Hittel, örvendező hálaadással legyünk annak minél gyakrabban méltó vendégel.

Két zsinat szempontjai

Egyházunk törvényalkotó zsinata most ülésezett és ezen az ülésen is nagyjelentőségű törvényeket hozott. Ebbői az alkalomból — összehasonlításképpen — közlünk néhány rövid részletet az 1934—1937. években tartott evangélikus zsinat naplójából.

Mostani zsinatunk törvényalkotó munkájában 6zem előtt tartotta az egyház életének azokat a belső szükségleteit, melyek mai életünkben megvannak és minden törvényét hitbeli, theoiógiaí alapokra építjük. Az akkori zsinat nem az egyház igényeit elégítette ki, nem alapozódott rá a tényleges és belső egyházi helyzetre és a hitbeli, theoiógiai alapok érvényesítésétől eltért.

Az akikori zsinaton ez volt a vezető szempont:

»... az egyház fogalma kettős: Van ú. n. lelki oldal és van egy ú. n. tem- porális, közjogi oldal. Ha ezen az alapon tárgyalunk, hogyan merülhetnek fel aggályok, hogy az indítványban foglalt szabályok vonatkozhatnak a spirituális és temporalis egyházra is. Amit mi itt végzünk, az mitid az egyház temporcHis oldalára vonatkozik. Ezért emeltük ki a preambulumot (hit- vallásos nyilatkozatot, szerk.) a törvények elé, mert senki sem gondolt arra, hogy a hitbeli dolgokat ■.. törvénybe lehetne iktatni. Ezért mondom, hogy felesleges az aggály, mert mi az egyház temporális életét akarjuk szabályozni és az egyház világi szervezetét akarjuk felépíteni.« (III. ülésszak, 1936, nov, 11.)

A tévedés annyira nyilvánvaló voit, hogy az egyik püspök nyomban figyelmeztetett is rá, habár hiába:

»... Nem tartom szerencsésnek azt, hogyha ilyen éles különbség tétetik a jogi és a lelki egyház közölt. Mert jóllehet ez az alkotmány a külső, a iogi egyház szervezetét adja, mégsem szabad elfelejteni, hogy a jogi egyház a lelki egyházért van. Óriási nagy baj lenne az, ha a zsinat nem lenne annak tudatában, hogy nem elégedhetik meg a jogi egyház külső formálásával, éke- sitésével, ennek az edénynek külső vonalainak a megrajzolásával, hanem ezt alkalmas edénnyé kell tenni arra, hogy benne az örökkévaló, a lelki egyház szolgálatát elvégezhesse.« (111. ülésszak, 1936. nov. 11.)

Éppen ezért a zsinaton gyakran nem az egyházi élethez méltó javaslatok is szóbakerültek, főleg világiak részéről, akik gyakran az egyházi gondolkodás helyett a jogi gondolkodást részesítették előnyben. így hangozhatott cl ez a felszólalás is:

»... Mi karhatalmat is igénybe veszünk. PL az egyházi adók behajtásánál végrehajtói segédkezésre is szükségünk van.« (111. ülésszak, 1936. nov. 11.)

A zsinat (alán nem vette akkor észre, hogy az efféle javaslatokkal nem az egyház javát szolgálta, hanem mérhetetlen kárt okozott egyházunknak. Mostani törvényeink a megújuló egyház hitre alapozott törvényei akarnak lenni.

Egyházunk életében a kultusz és a közigazgatás összefonódik

Vasárnap tartotta istentisztelethez csatlakozóan alakuló közgyűlését 1 Pesti Egyházközségből kivált két lelkészkor: a kőbányai és az angyalföldi. Mindkét lelkészkörnél, így

Kőbányán

is meleg gyülekezeti légkör tartotta össze a híveket s kapcsolta egybeío- iyóvá az istentiszteletet, úrvacsora oszlást és közgyűlést.

A gyülekezet magatartásában egyre jobban kidomborodott, hogy Istentisztelet és közgyűlés, kultusz és közigazgatás nem válik oly élesen kelté, mint a múltban.

A gyülekezet mindkettőből Jézus Krisztus felé néz, hiszen — mint arról Koren Emil lelkész igehirdetése szólott — ott van gyülekezet, ahol keresztyén emberek Jézus Krisztus felé néznek.

Dr. Gaudy László, mint a régi anyagyülekezet igazgató'elkésze történeti visszapillantásban emlékezett meg a lelkészkörré szerveződés több évtizedes múltjából s a két kőbányai templom építéséről. A megválasztott felügyelő pedig a jövő felé pillantott.' »Ami a múltban eddig évtizedeken ke-' resztül csak reménység lehetett — mondotta többek közölt —, az mai magyar államunkban és egyházunk vezetése mellett kiteljesedhetett és megvalósulhatott.

összeforrott, egységes gyülekezetté, fejlődő, tudatosan felelősséget hordozó egyházközséggé szerveződhettünk. Gondjaink a magunk gondjaivá váltak s felelősségteljes munkálkodásra érlelnek. Hitünk és munkálkodásunk immár a magunk gyülekezetének fejlődését és haladását virágozzák és egyre több örömünk a magunk békességet termi.

Erre az ige által erősödünk: egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.«

Az angyalföldi

gyülekezet közgyűlését

az a szomorúság árnyékozta be, hogy érette évtizedeken át munkálkodó lelkipásztora. Id. Rlmár Jenő nem érhette meg ezt a napot, noha ezért az útért Isten után a hívek serege neki mondhatott volna köszönetét. Kemény Lajos esperes emlékezett róla és munkájáról meleg üdvözlő szavaiban,

valamint Gádor András, aki a lelkészkor történetére tekintett vissza. A gyülekezet múltjában is Isten kegyelmének és szeretetének csodái tűntek fel — szólott az istentiszteleten az igehirdetö adminisztrátor-lelkész — s ugyanaz az ige, amely erre rámutat, vezet a jövő felé is, amely a gyülekezet számára a Krisztusra mutató és hozzá vezető szolgálatban rejlik.

Mindkét gyülekezet közgyűlése ünnepélyes deklarációban mondotta k,i aZ önállósulást, választotta meg a tisztikart és presbitériumot s a még szükséges közigazgatási határozatok után testvéri üdvözlések sorában tűnt ki, hogy az elbocsátó kezet nem kell elengedni, de máris kinyúlnak a környező gyülekezetek felől a segítő, testvéri kezek s a jövő útját hálaadás és reménység mutatják.

Legyen időd

Legyen időd az imádkozásra reggel. Minél sürgetőbb lesz a napi munkád, annál frissebb lendületet fog ez adni.

Legyen időd Jézusra figyelni. Az ő jelenléte mindennél drágább neked.

RUTTKAY—MIKLIAN GÉZA: S’

A ml Urunk Jézus Krisztus szenvedésének és halálának szent története.

I. Virágvasárnapra II. Nagypéntekre

*

Készítsük elő a nagyheti passióolvasást a könyv csoportos megrendelésével. Ara 6.— Ft. Megrendelhető az Evangélikus Egyetemes Sajtóosztálynál,

Bp., VIII., Puskin-u. 12. Csekkszámla: 220.278.

A gyülekezeti iratterjesztéseknek 10%-os engedményt biztosítunk.

BLUMHARDT JÁNOS KRISTÓF LELKIPÁSZTORI LEVELEIBŐL

Gyónás

»Eleinte arra gondoltam, hogy régi bűneimet férjemnek fogom meggyónni, de nem voltam abban biztos, hogy meg jog-e érteni engem. Vájjon mi az ön tanácsa ebben a dologban?«

Miután nekem már teljes Öszinte- ségget megírta, hogy mi nyomja szívét, nem szükséges, hogy ezzel még a fériét is terhelje. Ez még abban az esetben sem volttá tanácsos, ha megértésre találna, mert megzavarhatná a hitvesi szeretet gyöngédségét. Elég, ha feltárja szívét valaki elölt, aki papi lélekkel hordozza ügyét az Ur előtt és segítségért könyörög számára. Ezt fogom tenni én is: az Üdvözítő ugyanis tudja, hogy ön kicsoda, ha én nem is tudom, mert levele alá nem merte odaírni a nevét. Kérni fogom az Üdvözítőt, hogy ne csak bocsássa meg önnek vétkeit, de segítse meg a bűnre csábító hatalmak befolyása ellen. Ahol őszinteség és gyermeki hit van, ott az Ur szívesen segít.

Ezt az alkalmat felhasználom arra is, hogy általában szóljak a felvételt kérdésről. Ritkán végződik jót az, ha a házastársak egymásnak gyónják meg régi vétkeiket, főképpen azért, mert ezáltal meginog az egymás iránti megbecsülésük. Csak szerencsétlenné teszik egymást azzal, ha kínos és ellenszenves dolgok így váratlanul napvilágra kerülnek. Ezért az egymás iránti szeretet is azt parancsolja, hogy inkább hallgassanak és ne szomorítsák egymást: csak abban az esetben beszéljenek, ha valamelyikben már felötlőit a sejtés vagy gyanakvás, ebben ugyanis az igazság teljes tudata hozhat csak megnyugvást, a hallgatás vagy titkolózás viszont ront a helyzeten. Azt tapasztaltam, hogy sok házasságot megzavart, sőt egészen fel is bontott az, ha a házastársak ifjúkori vétkeiket s más efféléket egymásnak meggyóntak. Minden komolyan meggondolandó tehát, hogy a régi vétket vájjon merjük-e egy ujjal tetézni, t. i. azzal, hogy megzavarjuk a másik nyugalmát.

Néha az is baj, hogy a bünvallás

egyoldalú, pedig a másik félnek is volna mit meggyóni. Ilyenkor azután az egyik vétkesebbnek tűnik fel, mint a másik, s ha ezt éreztetik is egymással, akkor a házasság adja meg az árát. A gyónás egyébként is csak akkor Isten szerint való, ha papi lelkületű ember előtt történik, s ez az érdekelteknél aligha ált fenn. Pedig Isten a gyóntató állat akar bünbocsánatot és segítséget adni. S ha ezt egyszer már Isten a gyóntató által megadta, akkor teljesen felesleges még egyszer másvalaki előtt is bűnvallást tenni. Legalkalmasabb gyóntatok a papi lelkületű telkipásztorok; s ha vétkeinket Isten színe előtt valakinek meggyóntuk, akkor ezt nem kell többé megismételni, mert az elnyert lelki békességet köny- nyen elveszíthetjük a friss sebek fellépésével és a Jézus bűnbocsátó kegyelmében vetett hitünk is meginoghat.

Azt is tapasztaltam, hogy az igazi hitvesi szeretet olyannyira kedves az ür előtt, hogy a régebbi vétkek tekintetében — persze csak a házasságra nézve — kiengesztelő ereje van. Isten különös kegyelme az, hogy az istenfélő szívvel kötött tiszta házasságoknak olyan illatot ajándékoz, mintha azelőtt is minden rendben lett volna. Isten ezt az ajándékát hiúsítja meg az, aki oly módon tárja fel magát a másik előtt, ami reá árnyékot vet. Mindnyájunknak vari okunk reá, hogy ne kívánjunk teljesen lelepleztetni. így hát sok minden, ami a múlté, elfedve marad és Isten ajándéka, amivet a házastársak útját egyengetni akarta, nem megy veszendőbe.

Arról azonban nem szabad elfeledkezni, hogy bármennyire kedves is egy házasság az Ur előtt, a bűn ételrontó hatalma megmarad. Az ür előtt a bűnös továbbra is bűnös és történnie kell valaminek, hogy a lelkiismeretére nehezedő teher könnyebbüljön. Ez az oka annak, hogy némely ember éleiére sötét árnyékként borul a lelkifurdalás és megkeseríti mindazt az örömet, amit a boldog házasság nyújthatna. Ilyenkor sokszor segít a gyónás valamely lelkipásztor előtt.

Szombat esti közös imádságunk

IV. MÓZES 21:4—9.

Az üdvösség útja mindig a kereszthez vezet. Nem kell megkerülni a földet, vagy térden csúszva menni feléje. Isten csak egyet kiván, hogy nézz hittel a keresztre, ez jelenti néked a szabadulást, ügy nézz Krisztusra, hogy szíved húrjai megszólaljanak. Ügy nézz, hogy abban a tekintetben erezd meg az G megmentő hatalmát és kegyelmét.

VALLJUK MEG: hogy sokszor zúgolódunk.

ADJUNK HALAT: hogy Isten az ellene zúgolódó népet szereti.

KÖNYÖRÖGJÜNK: hogy adjon Isten nekünk olyan hitet, mely- lyel el tudjuk fogadni az ő megmentő hatalmát és kegyelmes szeretetét.

Hülvely Sándor

B I B L I A-O LVA S Ó

Március 22. Vasárnap. Zsolt. 77, 13. 1. Kor. I, 17

Többről van itt szó merengésnél, szemlélődésnél az ür tettei felől: megemlékezik, beszél, tanúskodik róla. — És Te? Tudnál hallgatni az Ür veled való tettéről, hogy Krisztust adta érted s Vele együtt — mindent?! Tanúskodjék hát az életed erről az Örömhírről; evangéliumról!

(Olvasd még: Zsolt. 43. Luk. 22, 7—23.)

Március 23. Hétfő. Zsolt. 26, 14. II. Kor. 5, 18—19.

Közlékeny az ür, nem zárkózott cl, sőt szövetségébe fogadott Krisztusban: békességet adott neked s a világnak, mert nem tekintett bűneinkre, hanem arra, hogy Krisztus megfizetett azokért. Jó neked, ha ezt hiszed, elfogadtad. De nem hiszik, hogy igazán a tied, ha nem vállalod a békéltetés szolgálatát! Teljesítsd tehát isteni megbízatásodat!

(Olvasd még: Zsid. 7, 23—27. Luk. 22, 24—30.)

Március 24. Kedd. Zsolt. 32, 5. Gál. 2, 20.

Nehezen szánjuk rá magunkat a bűnvallásra, de lásd: így lekerül a teher, mert megbocsáttatik bűnünk. Csak meg ne állj itt! A bocsánat nem öncélú. Az a célja, hogy élj! S élhetsz, hiszen Krisztus neked adta az ö életét. Ez életed erőforrása, ne hagyd kihasználatlanul! Meríts belőle Hit által!

(Olvasd még: Ján. 7, 1—13. Luk. 22, 31—38.)

Március 25. Szerda. És. 61, 6. I. Thess. 5, 12—13.

Az ür papjai! Nem az benne a nagy, hogy pap, hanem, hogy az Űré! Szolga; nem emberek szolgaleikíí lakája, — Isten rendelte embereik érdekében, hogy végezze közöttük az Ö munkáját. — Fogadjátok szeretettel és készséggel kezükbőt Isten ajándékát, legyetek békességben velük az Urban! (Olvasd még: Ján. 13, 31—35. Luk. 22, 39—46.)

Március 26. Csütörtök. Zsolt. 96, 1—2. Rom. 5, 11.

A bűntől felszabadult szív — új szív, új élet, boldogság, öröm! Felszabadult szívből énék csendül az ajkon! Énekünlk, örömünk szerzője: Jézus Krisztus, békességünk gazdája és gazdag ajándékozója.

(Olvasd még: Zsid. 10, 1—10. Luk. 22, 47—53.)

Március 27. Péntek. Zsolt. 130, 8. Róin. 11, 25—26.

Hallod, milyen biztató Ígéret? S az ür Ígéretei megbánhataianokl S nem személyválogtók! Engem s téged is belefoglalt bűnföl szabadító kegyelmes szándéka. S Izraelt is! Magasztald érte nagy nevét!

(Olvasd még: Ján. 11, 47—55. Luk. 22, 54—62.)

Március 28. Szombat. Zsolt. 29, 11. Ján. 12, 7—8.

Nem gyönyörködik Isten elesettségünkben, nem telik kedve viszályban, békétlenségben, háborúságban! Erőt és békességet ád, számíthatsz rá. Fia halálában és feltámasztásában gyönyörködött: ez a záloga ereje és békessége áldásának. Jézus nevében kérd s használd fel építésre, háborúskodók békés* ségre-vezetésére!

(Oivesd még: II. Móz. 32, 30—34. Luk. 22, 63—71. Zak. 9, 8—12.)

FogarasI Árpád