Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-02-08 / 6. szám

4 EVANGÉLIKUS ÉLET Péter «János református püspök luc! nowi beszámolója a magyar ökaménikus bizottság ülésén , A magyar ökumenikus bizottság- ki­bővített népes ülést tartott, melyen ■Péter János református püspök beszá­molóját hallgatták még'a református, evangélikus, methodlsta ' és_ baptista 'ögyHáz képviselői. Péter János püspök nemrég érkezett vissza Indiából, ahol Lucknowban riszt vett az Egyházak •Yilágtanácsa Központi Bizottsága ülé­sén. A hatalmas beszámolóból néhány részletet közlünk. ■ >Ha komolyan meg akarjuk érteni -az Egyházak Világtanácsa lucknowi gyűléseit, akkor bevezetőben felelnünk •kell arra a kérdésre, hogy Amsterdam után az Egyházak Világtanácsa má­sodik nagygyűlését miért tartják 1951- -ben és nem 1953-ban. Ismeretes,_ hogy az Egyházak Világtanácsa második nagygyűlése 1953-ra lenne esedékes és a korábbi határozatok emellett szóltak. Ennek a második gyűlésnek^ egy év­vel (későbbre való elhalasztása azért történt, mert szükségesnek tartották az Egyházak Viliágtanácsa vezetői, hogy az Amerikában, Evanstonban tartandó második nagygyűlés előtt a Központi Bizottság Kelet-Ázsiában ülésezzék. . Ez az így megválaszolt kérdés felvet egy második kérdést.^ Mi tette szükségessé azt, hogy az Egy­házaik Világtanácsa második _ nagy­gyűlése előtt a központi b:zottsá_g Kelet-Ázsiában ü’ésezzék? A különbö- ző lényeges ok közül, amely az evan- stopi nagygyűlés előtt ezt a kelet- ázsiai központi bizottsági ülést az Ökuimené vezetői számára szükségessé tette, egyetlen egyet emelek ki, így megfogalmazva: az evanstoni nagygyűlés munká­ja érdekében szükséges volt a ke­letázsiai egyházak vezetőinek egy­séges beavatása az Evanstonban megbeszélésre kerülő kérdésekbe. 1953-ról 1954-re maradt tehát az Egyházak Világtanácsának második nagygyűlése azért, hogy a központi bizottságnak és a vele összefüggő gyű­léseknek alkalmuk legyen keletazsiai konferenciára. . Az evanstoni nagygyűlésnek egy évvel későbbre halasztásában tükröző­dik a bizonyos mértékben mégis csak Génire koncentrált Egyházak VH ágta- nácsa nem jelentéktelen problémája, a tagegyházaikkai való szoros érintkezés fenntartása. Ez a sokrétű probléma világviszonylatban számos hányban érezhető.« »Amikor Saroe Chakko, a lucknowi Izabella Thoburn College igazgatója az Egyházak VHágtanáfcSáhak egyik elnöke, a végrehajtóbizottságban ja­vaslatot tett arra vonatkozólag, hogy az Egyházak Világtanácsa központi bizottságának keletázsiai gyűlését tartsák Indiában, ott éppen Luoknow- ba,n az Izabella Thoburn ColJege-ben, akkor a végrehajtó bizottság egyik tagja — amint ezt Lucknowban némi bumorra! elmondták — megkérdezte Saroe Chakko kisasszonyt, hogy kit akar nevelni ezzel a lueknowi gyűlés­sel. A központi bizottság iucknowi záróülésén Saroe Chakko erre a jele­netre utalva elmondta, hogy ők — már mint az indiaiak — sokat tanultak ezektől az indiai ökumenikus konfe­renciáktól. Nem részletezte, hogy mit. Ugyanezen a zárógyülésen az ame­rikai methodisták képviselője Oxrtan püspök, az Egyházak Világtanácsá­nak egyik elnöke,’ a vendégek nevé­ben fejezte ki, hogy sóikat tanultak. Tanultak megérteni valamit a keletázsiai országok belső problé­máiból és ezek iránt az egyház felelősségéből. Megrendültén és meghatottan beszélt Oxnan püspök az embertelen indiai nyomorról. A falvakban és városokban sínylő­dő tömegekről, a nézőre is meg­alázó látványt nyújtó riksa kulik­ról, a súlyos csomagokat cipelő vézna emberekről, az emberi életnek ezekről az anyagi kérdé­seiről, mint »legsajátosabb hit kérdésekről.« Valóban kérdés, hogy ki i kit akart nevelni azzal, hogy az Ökuméne köz­ponti ' bizottságát Lncknowba hívták össze. Az mindenesetre bizonyos, hogy az Ökumene lucknowi és ezj •utáni szolgálataiban hasznos hatású lesz az Indiával, Kelet-Azsiával és az ott jelentkező problémákkal való találkozás. Hálás vagyok, hogy en­nek a találkozásinak tanúja és ré­szese lehettem. Az indiai ökumenikus gyűlések kö­zül szolgálatom révén három gvíí’és- sel kerültünk közvetlen kapcsolatba. Az Ökuménikus Tanulmányi Konfe­renciával (1952. XII. 27—30.), az Egyházak Világtanácsa végrehajtó- bizotttsága gyűlésével (1952. dec. 29—30.) és a központi bizottság gyű­lésével (1952. dec. 31—1933. január 8.)« »A tanulmányi konferencián Vis- ser’t Hofft előadásában arról kap­tak a részvevők képet, hogy milyen tárgyalások során vált a keresetvén reménység az evanstoni nagygyűlés­re javasolt főtémává. Devanandan előadása pedig arra, irányította a figyelmet, hogy a keletázsiai vallá­sok reneszánszát, a hinduizmust és az iszlámot az evanstoni főtéma tár­gyalásának körébe be kell vonni. Az előadások után kialakult vita főként a keresztyén reménység értelmezésé­re összpontosult. Ezzel kapcsolatban az eschatologia megvilágítását sür­gették a konferencia résztvevői. Szembenállt egymással a keresz­tyén reménység el vonatkoztatot­tan, cschatologikus értelmezése és a konferencia résztvevőinek az az igénye, hogy a népek konkrét helyzetére nézve kell kifejezésre juttatni a keresztyén reménység tartalmát. A vita anyaga bizonyára új ösz­tönzést ad az evanstoni főtéma meg­fogalmazására kiküldött tanácsadó 'bizottságának, »tekintetben, hogy a keresztyén reménység kettős értel­mét jövőbe néző és egyúttal a jelen helyzetet megvilágító jellegét az evanstoni gyűlés elé kerülő végleges szövegben még világosabban kife­jezze. A mi egyházainknak mind a két megnyilatkozása és ebben az össze­függésben az én szolgálatom is elseje sorban ezzel ai témával volt kapcso­latban. Ezzel a témával azért, mert a theológiai közös bizottságunk ne­vében Newbigin püspökhöz, a ta­»Vajjon helyes az, ha egy csomó asszzony és leány összejön és könyv nélkül együtt imádkozik, néha nagyon sokáig? Biblikus és józan dolog ez? Sokszor arra kell gondolnom közben, hogy én is csak szép szavakat kere­sek, vagy pedig másokat bírálgatok«, — ezt kérdezték egyszer tőlem. Természetesen magam is hallottam arról, hogy a komolyan igyekvő ke­resztyének többféle imaközösségeket alakítanak és imaórákat tartanak, ahol egymást felváltva imádkoznak, még pedig könyv nélkül. Abból a gondolatból indulnak ki, hogy az imádság szükséges dolog és Urunk parancsolta. En azonban mindig azon a véleményen voltam, főként amióta ifjúkoromban vagy 50 évvel ezelőtt ilyen alkalmakon magam is többször részi vettem, hogy az Ur nem ilyes­mire gondolt, amikor a szüntelen imádkozásra buzdított. Egyfelől már- csak azért sem, mert ö azt mondotta, hogy amikor imádkozol, menj be a le belső kamrádba, vagyis maradj egye­dül, másfelől mert tiltotta a sok be­széddel való imádkozást. Ezeken az imaórákon azonban nem vagyunk magunkban, sőt. éppen az emberek szeme előtt vagyunk, amitől pedig az Üdvözítő óvni akart. S ha egyik a másik után imádkozik, bizony sok szó esik, nagyon is az ür intelme ellené- re. Ilyenkor azután számtalanszor is­métlik ugyanazt vagy mesterségesen váltogatják a hasonló gondolatokat és közben igyekeznek magukat minél szebb és buzgóbb szavakkal kifejez­ni. Aki engem megkérdezett, elég őszinte volt ahhoz, hogy ezt magáról is bevallja. Ha azt hozzák fel, hogy hiszen szívből imádkoznak, akkor ez mindeneseire megfelel az ür igéjé­nek: »Amik a szájból jönek ki, a szív­nácsadó bizottság második ülése el­nökéhez intézett levelünk az Evan­stonban tárgyalásra kei ülő szöveg tartalmával foglalkozik. A magyar református egyház zsinatának az Egyházak Világtanácsához intézett üzenete pedig kifejezni és munkálni akarta a keresztyén reménység ér­telmét és hatását a jelenlegi világ- helyzetben. A központi bizottság számos je­lentős tagja juttatta kifejezésre azt az igényét, hogy a mai nem­zetközi helyzet vitás kérdéseinek békés megoldása érdekében a központi bizottságnak nyilatkoznia kell, mert az általuk képviselt egyházak tagjai ezt a megnyilat­kozást várják is a lucknowi gyű­léstől. így jött létre a keresztyén re­ménység összefüggésében két külön határozat. Egyfelől a központi bi­zottság gondos tárgyalás után leve­let intézett az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez, . sürgetve ai koreai fegyverszünetet, a nagyhatalmak köz­vetlen tárgyalását és e tárgyalások során a vitákat okozó általános és részletkérdések békés megoldását.« A továbbiakban Péter János püs­pök a következő alcímek alatt szá­molt be az Egyházak Világtanácsa lucknowi ülésének anyagáról: »4 felelős társadalom Kelet-Azsiában a világhelyzet fényében.« »Az ökumé­nikus mozgalom két fő célja: az eSUfég és a misszió«, »Az Egyházak Világtanácsa főtitkárának délafrikai útjáról szóló jelentés«, »Az Egyhá­zak Világtanácsa alkotmányának mó­dosítása«, »Az evanstoni nagygyűlés előkészítése«. A beszámolónak ezekre a részleteire lapunk következő szá­mában visszatérünk. Péter János így fejezte be beszámolóját: »Azt hiszem, azzal tudom a leghite­lesebben összegezni az Egyházak Vi- lá'gtanácsa lucknowi gyűlését, hogy idézem a zárógyűlés egyik megnyilat­kozását. A központi bizottság tagjai bői származnak« (Ml 15, 18); mikor azonban hozzáteszi: »és azok fertöz- tetik meg az embert«, mert »a szív­ből származnak a gonosz gondola­tok ... kevélység, bolondság« (Márk 7, 22), akkor bizony az imádkozoknak nagyon meg kell fontolni, vájjon csu­pa jót hoznak-e elő az ő szívükből? Bizony attól kell félni, hogy gonosz szívünkből mindenféle előtör, ami csak megfertözleti ‘az embert, néha még csipkelődés is, miközben pedig sza­vaink tiszta szívért könyörögnek. EVANGÉLIKUS ÉLET A magyarországi evangélikus egyete­mes egyház Sajtóosztályának lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Puskin-u. 12. Telefon: 142-074. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry László szerkesztő. Budapest, III., Dévai Bíró Mátyás-tér I. Főmunkatársak: Benczúr László, Gyimesi Károly dr., , Koren Emil, Várady Lajos. Az evangélizáció részéről Káldy Zoltán. Előfizetési árak: Ft Ft Egy hóra 5.— Félévre 30.— Negyedévre 15.— Egész évre 60.— 1 Engedélyezési és terjesztési szám: M. E. III. B. 70.336/1948. 10.000 példányban nyomatott. 2-530952. Athenaeum (F. v. Soproni Béla) zömének a meggyőződését fejezte ki Marc Boegner, azt hangsúlyozva, hogy jobb határozatot hozott, most az Egyházak Világtanácsa Lucknow­ban, mint amilyet hozott 1951 ben Torontóban és a mostani határo­zatban több örömük lesz a tag­egyházaknak, mint akkor. Hadd húzzuk ezt itt Is hálás szívvel alá. Egyúttal mondjuk el, hogy az a lelki ismeretfelf ázó munka, amely a béke érdekében az egész világon fo­lyik és amelynek új nagy győzelme volt a népeik bécsi békekongresszusa, jól tükrözte eredményeit a lucknowi konferencia résztvevőin és határoza­tain is. Ismerve a sajtóban már közölt és az itt elmondottakat, azt hiszem, nem túlzunk annak megállapításával, hogy az Egyházak Világtanácsának lucknowi központi bizottsági ülése nem jelentéktelen mértékben adott hangot annak, hogy amit az egyhá­zaknak ma hitből el kell mondaniok. Ez pedig a hálaadás komoly alkalma az egyházban. De nem is az az iga­zán jelentős, amit a központi bizott­ság Lucknowban ki tudott mondani, hanem az a reménység, arfielyet luck- novi határozataival a tagegvházakban ébresztett az Egyházak Világtaná­csának további jó szolgálatai iránt. Ebben a felismerésben adunk hálát és ebben a felismerésben kérjük az egyház Urának áldását az Egyházak Világtanácsának további jó szolgála­taira.« A beszámolóhoz elsőnek DR. VETŐ LAJOS evangélikus püspök szólt hozzá. Töb­bek között a következőket mondta: »Mi magyar protestánsok hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy ökumé­nikus kapcsolataikat egyházaink képviselőinek kiküldésével, azoknak nevezetesebb alkalmakon való sze­mélyes részvételével is ápolják, és fenntartsák. Különösen így van ez a Ezért a könyv nélkül való imádkozás más emberek előtt mindenesetre nem veszélytelen vállalkozás. Mindezt megfontolásul ajánlom. Aki úgy érzi, hogy az ilyen módon való imádkozással csakugyan megfer­tőzi magát, az inkább hallgason, és hagyja ezt másokra, akik úgy tudják csinálni, hogy nem ártanak vele. Egyébként van más mód is a közös imádkozásra. Ha például Isten igéjét olvassuk együtt, vagy egyéb lelki ol­vasmányt s arról beszélgetünk, a hallottakat épülésünkre és megjobbí- lásunkra vonatkoztatva, akkor ez a legigazibb imádkozás, ami áltat Isten megajándékozhat minkets közben mi is segítő kezet nyújtunk egymásnak. Ha az ember csak imádkozik, akkor csak kiad magából, de nem vesz semmit be. így az ember néha nagyon kimerül és üressé válik, úgy hogy imádság után szegényebb mini az­előtt. S a lobbiéit se nyernek vele semmit, mert mindegyik csak adni akar és kapni is. Üdvözítőnk így nem adhat nekünk semmit, márcsak azért sem, mert ö nem így tanított minket imádkozni. Ha azt olvassuk, hogy a Szentlélek kitöltése előtt az apostolok egyértelemmel imádkozva együtt vol­tak (Csel. 1, 14), akkor ezt ne úgy képzeljük el, hogy felváltva imádkoz­tak. A hangsúly azon van, hogy egy­értelemmel voltak együtt, (Csel. 12, 1). Az Orról és az Ö telteiről és sza­vairól beszélgettek s közben egyik­másik egy-egy fohászt is mondott. Es ez mind együtt imádság volt az ür előtt. Oh bárcsak mi is tudnánk így együtt imádkozni, hogy amint sza­vaink úgy szíveink is egymásba kapcso­lódnának a Szentlélek által, anélkül, hogy tulajdonképpen imádság sza­vait mondanák! felszabadulás óta. Hiszen voltáé pél­da ebben az évszázadban olyan élénk személyes kapcsolatra más országok­ban élő keresztyén testvéreinkkel, mint éppen ezekben az esztendőkben, éppen a felszabadulás után? Es volt-e annyi külföld: látogatóhoz sze­rencsénk, mint éppen a felszabadulás óta? Az a körülmény, hogy a Központi Bizottság éppen Indiában ülése­zett, valóban kitűnő környezet volt ahhoz, hogy az Egyházak Világtanácsának vezetőemberei ne elefántcsont toronyba zárkózva, a való élettől és a történelemtől elvonatkozva végezzenek valami­féle elvont és értéktelen munkát,, aminek semmi értelme és jelentő­sége nincsen, hanem hogy végre egyszer már mélyebben belenéz­zenek az emberi élet, a mai élét problematikájába. Ez a látszólag mellékes körülmény, tehát a lucknowi Konferencia szin­tere bizonyára nem kis mértékben já­rult hozzá ahhoz a szerencsés fordu­lathoz, mely Péter János jelentésé­ből, de a hivatalos külföldi egyházi tájékoztatókból is kitűnik. nevezete­sen, hogy a való élethez s annak pro­blémáihoz közelebb jöttek s lényege­sen kedvezőbb határozatokat hoztak, mint amilyenek pl. a hamis perspek­tíva alapján létrejött torontói hatá­rozatok. Indiában, ahol naponta leplezetle­nül tárult szemük elé a nagy és szörnyű emberi nyomorúság, nyil­vánvalóan jobban meglátták azo­kat a feladatokat is, amire az ige kötelezi és indítja a keresztény­séget az emberszeretet jézusi pa­rancsának vonalán. Péter János tájékoztatójában mél­tán hangsúlyozta, hogy magyar pro­testáns egyházainkra és különösen ökuménikus bizottságunkra további komoly munka hárul. Amikor az öku­menikus bizottság evangélikus tagjai és ai magam nevében köszönetét mon­dok Péter Jánosnak nemcsak az ér­tékes és nagyon tanulságos tájékoz­tatóért, hanem a jó munkáért is, melyet Indiában végzett, egyúttal ígérem azt is, hogy felismerve annak nagy jelentőségét, evangélikus egy­házunk a református festvéregyhá« zat s annak vezetőségét abban a munkában még nagyobb odaadással' fogja segíteni, mint eddig tette* hogy Evanstonban is, de az előli is, a magyar protestantizmus mindent el fog követni, hogy segítségére legyen az Egyházak Világtanácsának az ügyek igaz hit útján való járásban.« D. BERECZKY ALBERT református püspök, a magyar öku­menikus bizottság lelkészi elnöke elvi jelentőségű összeioglalót adott, mely­ben különösen 3zt hangsúlyozta: hogy a lucknowi gyűlés az Egyhá­zak Világtanácsai életében kétségte­lenül előrehaladást jelentett abban a tekintetben, hogy nem a világhelyzet feszültségeinek súlyosbításához, ha­nem azok enyhítéséhez járult hozzá. A gyűlésen egyébként igen sok felszó­lalás hangzott el és rendkívül érdekes javaslatokat tettek a magyar ökumé­nikus bizottság tanulmányi munkájá­nak folytatására nézve. A vödör és az imádság Moody evangélista utazott a Csen­des-óceánon át, amikor tűz ütőit ki a hajón. A legénység és az utasok egy része gyorsan vödörláncot alkotott, hogy a víz minél gyorsabban jusson a veszélyeztetelt pontra. Az evangélistát hívta egyik ba­rátja’. »Menjünk gyorsan a fedélzet más részére imádkozni!« »Most semmieselre sem -- vála­szolta Moody —, itt maradunk és se­gítünk mi is a vödörláncban, s köz­ben pedig imádkozunk, amennyire csak bírunk.« Moody úgy látta, hogy az imádság és a munka olyan viszonyban vannak egymással, mint az ember két kézé. Nem szabad elszakítani egyikei a másiktól. .!',)■ BLUMHÁRDT JÁNOS KRISTÓF LELKIPÁSZTORI LEVELEIRŐL AZ IMAÓRÁKRÓL BttnflAk átszabása* fzorm« hólések, {HVÍI&aok, sapkák V., Kossuth Lajos-utca 5. Űj orgonák tálS’javitását Rieger Ottó orgonagyár Budapest, XIV., Füredi-utca 41. Telefon : 297—023 Zongorajavltá*, hangolás Jótállással Szakszerű becs­lés. 8závlta mester. Pa* ross-tér egy. T: 330-476. Zongora, pianino, harmonium javítás. hangolás. érték­becslés Tlpcld zongoraterem­ben, Rákóczl-út hatvanegy. Zongora, pianino Javítás hangolás, értékbecslés ol­csón Sasvári zongorakészítő mesternél. Lenin-kőrűt 21. Tel.: 426-819. Blumhardt teljes életrajzát vagy annak első kötetét keresem. »Vétel« jeligére a kiadóhivatalba. Express kötőkészülék. Deb­receni XIII., Szt, László-u. 53, vagy XI., Kosztolányi­iét 12. fsz. 1. Demeter. Rapid javítás. Vállalati jogügyi osztály­hoz Budapestre elmen, nék. Badltz, Miskolc. Fö- posta. Postán marad. Győri Enekeskönyv (8 drb) Jó állapotban Tomcsányl László evang. lelkésznél Kispesten, megvásárolható. Sezlont, matracot, ven­dégágyat készít: Kárpi­tos, Lenln-körút 55. Nagybndapesten, lehetőleg Budin, protestáns csalid­nál nyugodt, csendes otthont keres értelmiségi nyugdíjas özvegyember. »Békés otthon jeligére a kiadóba. Használt háló, kombinált szekrény, kétszemélyes re- kamlé, fotel, szék, lakberen­dezés privátnak olcsón el­adó. Landler Jenő-u. 14. (volt István-út) fsz. Haláláig gondoznék nyugdí­jast. ha gazdaságomban dolgozgatna. »Nyugodt ott­hon« jeligére a kiadóba. Rekamfé készítését, min­dennemű kárpitosmunkát, javitást háznál, házon kí­vül vállal Váradl, Maja­Speciális mffstoppoló, ni fi töm ti Aj/Inbnn T/ínr\<* Többszörösen kitüntetve férfi, női manan János szabómester, THÖKŐLY-TJT59/A. Legtökéletesebb műtömés kiégett, molyrágott szöveten, és ruhákon. Vidékre postán utánvét SM átlátszó kabátját ä1 ZSADANYI esőköpenykészítő, Telefon: 127-013. VI. kér. Révay-utca 10. II. emelet 17. RekamléK, Különfélék, Jó Rádiót, használt világvevőt Kisipari munka olcsón,’vennék. Bártfay, Lenln-krt. Zichy Jenö-utoa harmlno-02. — (122—355.) Jóhangú, márkás gitár eladó. Cím: a kiadóhivatalban. Börcsizma 44-es eladó. iff. Sí BDjn-ssci ‘ojo^sjw ‘zppeg Kvarclámpa javítás: Zsellér, VIII.. Szigony-u. 19. Nyugdíjas f özvegyasszony vállalná 4—6 éves gyermek gondozását. Cím a kiadóban. három, kárpitosnál. I 1 ZnnpnralcésTltőmesternél Sodrony ágybetét, ös^e.‘zongora, pianínó lutányos csukható vaságy. Gyermek-Iárban- Orgonaharmónium ágyat, vasbútort, csőbútort kisebb-nagyobb eladó Da- készít, javítást vállal Pro.|r<5czy mester. 842—662. bászka. VI., Zichy JenS-u. Aggteleki-utca S. Rekanilék, garnitúrák ké­szen és megrendelésre Bo. kor kárpitosnál (Mária Te­rézia) Horváth Mihály-tér 13. Templomnál. Szemüveg Llpl Józsertöl (Knapecz utódától) IX.t üilöi-út 79. öröklmádás templom mellett. Szlezák László aranykoszo- forduljon bizalommal Oláh rűs harangöntőmester. Bu-'ká-pitoshoz. Javítást válla- dapest, XIII., Penteházy-1 lók. Készáruk raktáron, utca 78, l^ózsef-körút 66. Tel: 138-102. HIRDETÉSI DÍJSZABÁS: Apróhirdetés szavanként 1 Ft. Klshlrdetés mm soronként 1 Ft. Szöveghlrdetés mm soronként 2 forint

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents