Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-11-01 / 44. szám

0 R S Z Í.JGOS t V A N G É 1 IKK S H Ej HA P

XVII. ÉVFOLYAM, 44. SZÄM.

Egyes szám ára:1 forint 40 fillér

1953. NOVEMBER 1.

C

DEZSÉRY LÁSZLÓ:

Luther Márton tanítványaiként

Luther Márton reformációi tette, az 1517. október 31-i cselekedet méretében jóval kisebb jelentőségű, mint az előzménye és a következményei. 1517. október 31-én Luther Márton 95 tételt szegezett ki a wittenbergi vártemplom kapujára, melyben az evangélium üzenetét szólaltatta meg a bűnbocsánat kérdésében. Ez akkor egy pillanatnyi harci feladat végrehajtásának tűnt annak az embernek szemében, aki Istennek engedelmes volt s nem bánta, hogy engedelmességének milyen következményei lehetnek. Luther előtt egy csaló dominikánus szerzetes népámitása állott, az a tény, hogy Tetzel barát pénzért árusította a búcsút a népnek, amely a középkori pápás egyház sötétségében nevelkedett, nem ismerte az evangéliumot, de félt az Istentől s úgy hitte, hogy a pápa valóban földi helytartója Krisztusnak s úgy hitte, hogy a bűnbocsánat olcsón megszerezhető Istentől, ha az ember az egyházra áldoz. Luther Márton a népre nézett, a feudális hatalmasságoktól és a középkori pápás egyház népámitó fogásaitól elámított és lelki börtönben tartott héínet népre, az ő drága népére, melyben az ő édesapja is bányász volt s megundö- rodott a papi esalást'óh Luther lelkiismeretével nem fért össze Tetzel; barát prédikációja és nép^ ámító mesterkedése, ö akkor már jól ismerte az evangéliumot. A római levél olvasásának és megértésének nagy élménye után, a korabeli teológia teljes végezetében s Krisztus evangéliumától fel- szabadítottan tekintett az egyházra s vállalta az egyház szolgálatát a népért, amelyből származott s amelyet meg kell menteni ugyanolyan sötét gondolatoktól, lelki kétségbeeséstől és lelki rabszolgaságból, amelybe őt magát az evangélium megismerése előtt belekényszeritette az egyház, ö Tetzellel vívott ebben az októberi csatában s biztos volt a dolgában, mert az evangélium ügyét képviselte és mert az. evangéliumban való hitből tiszta lelkiismerete volt. '

Tetzel mögött azonban a pápa volt. A pénzsóvár és hatalom- vágyó, a világuralomra törő pápa s vele együtt az egész késői középkori társadalmi rend, a fejedelmek, hűbérurak, főpapok és nagyszabású uzsorások népelnyomó rendje, melynek egész szilárdságát a keresztyén hit félremagyarázott és rútul kihasznált dogmái szolgáltatták. Az a tévtanítás, amit a középkori egyház teremtett a Krisztushitből, volt az igazi lelki béklyó a nép számára, ez volt Európa csendőre s a lelkiismeret vámszedője I^ém, tország- ban is. Luther tudta, hogy Tetzel mögött a pápa áll s a pápa mögött mindaz, ami hatalom és elnyomás a német nép nyakában. Luther azonban nem ezzel a pápával, nem ezzel a hatalommal és nem ezzel a népelnyomással számolt, mert az élete sem volt drága,' hogy igazságot szóljon népének,

amelyet forrón szeretett. A német nép ma is tudja, hogy Luther talán nagyobb minden németeknél s hogy az a felszabadítás, amit ő hozott, alapvetőbb azóta eltelt századok sok-sok német haza fiának cselekedeténél. Luther a lelkiismeretet szabadította fel, amikor szembefordult a dominikánus baráttal s vállalta az októberi reggel kockázatát a wittenbergi vártemplom kapuja előtt.

Luther nem tartotta nagynak azt, amit október 31-én tett, de nagynak tartotta Urát, aki őt az evangélium világosságára vitte s aki őt felszólította, hogy menjen és tegyen vallást a hitéről.

Az esemény előzménye a hatalmas. Luther megtérése, mely az evangélium megértéséből származott s Luther önmagát felajánló hivő engedelmessége, mellyel Isten kezére adta magát. Luther az örök példája azoknak az embereknek, akik az alkalom nagyszerűsége alatt nem roppannak ösz- sze, hanem vállalkoznak az igazság képviseletére, örök példája azoknak az embereknek, akik az aznapi hűség nyomán lesznek el- híva .még nagyobbra. Luther az Örök példája azoknak, akik alázattal engedelmeskednek hatalmas Uruknak S az a Hatalmas azután osztozik velük a dicsőségben. Azt kell, .megtanulnunk Luthertől, hogy a mai engedelmesség a' legfelségesebb lehetősége a keresztyénnek, hogy az igazságért az élet sem drága s hogy a tiszta evangélium az egyház egyetlen igaz ügye, melytől függ egész földi szolgálata, egész földi becsülete és égési földi haszna is az emberek számára. (

Az 1517.. október 31-i cselekedet azután a következményeiben volt nagy. Luthert megtanította Isten arra, hogy a régi ruhát nem lehet foltokkal foltozgatni, mert a folt még csak kiszakítja a régi ruhát. Luther megtanulta, hogy az ő októberi cselekedete is csak folt lehet a jcözépkori egyház ócska ruháján, nem áldás, hanem átok, nem javítás, hanem szakítás az egyház testén, ha ennél a foltragasztásnál több nem történik. Luthert Isten arra vezette, hogy vesse szemét az egészre. Üggyé tette számára az egész ügyet. Tetzel és búcsúcédulák később el- •homályosodtak ebben a hatalmas feladatban, de Isten erőt adott Luthernek minden további harcra, arra, hogy mélyre evezzen, hogy a legalapvetőbb kérdéseket vesse fel s hogy halála napjáig ne nyugodjék, míg a mű nincs befejezve. Luther reformátorrá lett, vagyis az egész megújítójává. Az egyház hithősévé, aki nemcsak azért küzdött, hogy ilyen vagy olyan »szemölcs vagy sömörgö- zés« ne legyen az egyház orcáján, hanem azért, hogy az egyház teljes egészében mindenestül egyházzá lehessen.

Azt kell megtanulnunk Luthertől, hogy a naponkénti engedelmesség hősies művéből a mi egyházunk teljes megújulása kerüljön

ki s ne csak tódozás-fódozás, hanem egyházunk alapjaiban való megújulása legyen a.mi nemzedékünk boldog tapasztalatává.

Luther műve azért nagyszerű, mert nem alapított új vallást, vagyis nem járta az egyház sok szakadárjának, eretnekének önapostolának hamis és öntelt útját. Nem a maga gondolatainak szerzett érvényt, vagyis nem szektás ösztönök vezették. Luther a régi evangéliumot kezdte újrahirdetni s Jézus Krisztus váltságművét tette újra szabaddá az emberek számára. Luther nem vallásalapító, hanem Jézus Krisztus jó vitéze. Nem az evangélium volt új, amit ő hirdetett, hanem az evangélium hirdetésének engedelmes eszköze volt. Luther nem új hitet teremtett, hanem a hit új megváltója volt a maga korában, kora minden tévelygésével szemben a régi hit meghamisítói s népellenes kihasználói ellen.

Azt kell megtanulnunk Luthertől, hogy a mi mostani egyházunk megújulása nem új evángéliumot keres, hanem a régi evangéliumot. Nem új hitet akar alapítani, hanem a régi Kit tisztái dé korszerű megváltójává akarja avatni egyházunkat. Kórunk ' vallásos tévelygései, vallásunknak a mi nemzedékünk életében történt undok kihasználásai, a mi korunkban esett szektás és népellenes elferdítései ellen kell megtörténnie egyházunk mostani belső reformációjának. Az ügy, amely ránk van bízva, Luther ügye. Nem egyebekkel van harcunk, mint saját magunkkal, mint ahogy Luther is végsőkig azonosította magát a középkor egyházával. Luther a maga bűnéről beszélt, vagyis az egyház bűnéről, mellyel c egy volt. De Luther nem akart a maga bűnében élni, hanem meg akart abból szabadulni s méltó gyermekévé akart lenni a bűnökből megváltó Istennek. Reformációja azt jelentette, hogy az egyházban a Krisztus tiszta eszközét látta az emberiség boldogítására és üdvözítésére s nem engedte, hogy Krisztus eszközét emberi indulatok és emberi érdekek kicsavarják a Krisztus kezéből. Luther reformációja abból a felismerésből szármázott, hogy az egyházat csak maga az egyház" juttathatja zsákutcába akkor, ha engedetlenül letér a Krisztuskövetés útjáról és utat enged magában az öncélúságnak és a tévelygésnek. Azt kell megtanulnunk Luthertől, hogy az egyház érdekéért az egyházban kell küzdeni. Az egyház dicsőségét a földi egyház bűneivel és elfajulásaival való leszámolásban kell keresni.

így lett a reformáció az egyház önvizsgálatának, örökös belső megújulásának döntő kiindulópontjává. Erről a pontról indulunk most is. A mai reformáció reményteljes kiindulás ebből a kezdetből.

A Béke Világtanács november 23-tól 28-ig Becsben tartja legközelebbi ülésszakát

Frédéric Joliot-Curie, a nemzetközi Sztálin-békédíj kitüntetettje, a Béke ' Világtánács elnöke közölté, hogy a Béke Világtanács 1953. november 23-tól november 28-ig tartja legközelebbi ülésszakát Bécsben.

Az, ülésszakon — hangzik Joliot- Curie nyilatkozata — az egyetemes bckemozgalom keretében meg fogják vizsgálni, hogy a béke hívéi világszerte milyen lépéseket tegyenek kormányaiknál annak elérésére, hogy az egyes Országok közötti nézeteltéréseket s konfliktusokat a népek függetlenségének és biztonságának tisztelet- 1 bentartásával, • kölcsönösen elfogadható megegyezések útján rendezzék. Vonatkozik ez elösorban a hidrogénbomba és minden más tömegpusztításra alkalmas fegyver hasinálatának megtiltására és az atomerö felhasználásának hatékony ■ nemzetközi ellenőrzésére, valamint a fegyverzetek és a fegyveres erők csökkentésére, ■ továbbá a koreai és a német kérdés békés rendezésére, amely ' kérdések elsősorban veszélyeztetik a világ békéjét. .

AZ AMERIKAI METHODISTA IFJÚSÁG NEMZETI KONFERENCIÁJA A BÉKÉE'RT

Az Egyesült Államok számban legerősebb egyháza a methodista egyház. Ennek az egyháznak az ifjúsága gyülekezett össze Cansas Cityben, hogy megvitassa a legfontosabb kérdéseket. A konferencia a háború és béke kérdésében megerősítette műit évi határozatát: »A keresztyénség és a háború sohasem egyeztethető össze.« Az új határozat kimondja; hogy »a keresztyén ember kötelessége az, hogy ellenszegüljön a háború minden útjának és azonosítsa magát azokkal az erőkkel, amelyek igazán a békét keresik«.

A faji kérdésben is tiszta evangéliumi álláspontot foglalt el a konferencia. »Ügy érezzük — mondotta

az egyik delegátus —, hogy minden lehető lépést meg kell tennünk a. fajok egyenjogúsítása érdekében, hogy megszűnjön az elkülönítés egyházainkban s nem hagyhatjuk abba harcunkat, míg el nem érjük a célt, a kevert fajú gyülekezeteket, amelyekben az egyház valóban keresztyén közösségként élhet.« A konferencia felszólította az Egyesült Államok külügyminisztériumát, hogy éljen a MacCarran-törvényben biztosított jogával és tegye lehetővé, hogy az 1954 augusztusára Evanstonba tervezett ökumenikus riagygyűlésre valamennyi keresztyén egyház kiküldöttei megkaphassák a beutazási engedélyt.

/ Angol egyházi lap

az Egyházak Világtanácsának felelősségéről^ , a gyarmati kérdésben

„ Áz’ angol egyházi sajtó; egyik, legelőkelőbb lapja, a . British v Weekly vezércikkben foglal állást a gyarmati sorban élő népek követeléseinek kielégítése és a déláfrikai faji- törvények megszüntetése érdekében' Ebben a vonatkozásban kiemeli a keresztyének és a keresztyén egyházak felelősségét s azokat .a nagy lehetőségeket, amelyek ezen a téren az Egyházak Világtanácsa előtt állanak.

»Míg a nemzetközi közvélemény nyomása — beleértve a gyarmati hatalmak belső közvéleményét is — élég erőssé nem lesz, hogy a gyarmatügyi miniszterek kényelmes biztonságát megváltoztassa, addig is van -olyan fórum, amelyik .nemzetközi lelkiismeretként cselekedhetik és kell, hogy , cselekedjék, személyválogatás nélkül, tiszta célkitűzéssel. Ez természetesen az Egyházak Világtanácsa. ... , . .

. Á. keresztyén reménység; amelyet a világtanács ..jövő év. augusztusában Evanstónban ösz- szeiilő nagygyűlése vitat . meg,

•• nyilvánvalóan magában foglalja . annak a keresztyén reménységnek a gondolatát is, hogy egy jó irányított nemzetközi lelkiisme- • rét megerősödése csökkentheti az embernek emberrel szemben gyakorolt embertelenségét, mint az ember bűnös voltának borzalmas melléktermékét.

A világtanács semmiképpen sem tagadhatja, hogy a precedens már megvan, mert Dr. Visser’t Hooft főtitkár tárgyilagos jelentést készített Dél-Afrikáról s nem rejtette véka alá meggyőződését« — írja a British Weekly.

A III. Szakszervezeti Világkongresszus

Október 10-től október 22-lg a bécsi Koncerthaus nagytermében megtartotta öt világrész országainak szakszervezeti küldöttsége a III. szakszervezeti világkongresz- szust. Soha eddig még munkások és alkalmazottak nem vettek ilyen nagy számban részt szakszervezeti kongresszuson. Amint a jelentésekből kitűnt, több mint 90 milliónyi munkásság képviseletében hozta a kongresszus nagyjelentőségű határozatait. A határozatok majdnem kivétel nélkül a dolgozó tömegek jólétének, munkájának és békéjének jegyében születtek meg.

A mai helyzetben, mondja a szak- szervezetek III. világkongresszusának határozata, a munkásosztály mindennapi létérdekeiért, vagyis munkabérének emeléséért, munkához váló jogáért, a társadalombiztosítás megjavításáért és más hasonló követelésekért folytatott küzdelem napról napra szorosabb egységbe fűzi az egész világ haladó erőit, de ugyanakkor ez az egység akarja biztosítani a nemzeti függetlenséget, a gazdasági és szociális fejlődést és a világ békéjét. Ezért a szakszervezeteknek mindenütt feladatuk, hogy síkra szánjanak nemzetközi gazdasági együttműködés kiépítéséért, valamint minden ország nemzetgazdasága békés fejlődésének és a dolgozó nép életszínvonalának szakadatlan emeléséért.

A III. szakszervezeti világkongresszus nagy gonddal fordul a gyarmati és félgyarmati népek felé. Tiltakozik a nyomorban és szenvedésben, bizonytalanságban és éhségben élő hépek kizsákmányolása ellen. ,

Hatalmas példák állnak a világ haladó erői előtt, hogy a szabadság és a békés termelés hogyan tudja felemelni egy-egy ország népét. Itt áll előttünk a nagy Kínai Népköz- társaság példája, valamint a népi demokratikus országok fejlődése. Ezek az országok felszabadultak és erejüket az építés, a munka és a jólét érdekében tudják gyümölcsöz- tetni. Ezek a népek egyre jobban és» jobban megértik, milyen hatalmas erő rejlik az egységben, megértik, milyen döntően nagy jelentősége van annak, hogy minden munkás, minden ember fajra, nemre, politikai és vallási nézetre való tekintet nélkül egyesüljön az életfeltételek megjavításáért, a háború elhárításáért, a szabadságért és a nemzeti függetlenségért való küzdelemben.

A szakszervezetek III. világkongresszusa határozata nyomán újabb milliók teszik magukévá e célokat és valósítják meg az egész világon.

„AZ IGAZ EMBER PEDIG HITBŐL ÉL“

í