Evangélikus Élet, 1953 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1953-01-18 / 3. szám

EVANGÉLIKUS ÉLET S ÉLŐ VÍZ Tahitié Simo János: Csomó a fa derekán MINDENT ÜJJA TESZEK Az Egyház népének a vizkerészt htáni időszakban különösképpen fel beli figyelnie Jézus Krisztus isteni di­csőségére. <3 a Világ Világossága, akinek ragyogó fényében ismerjük meg Istent, mint Atyát és a bűnt, mint az emberi élet legnagyobb nyo­morúságát. De Jézus nemcsak ebben a megvl- lágosftó munkában mutatja meg Isteni dicsőségét, hanem az Atyá­nak megismert Isteli szeretetének közlésében, a bűn megbocsátásá­ban ér ezzel összefüggésben min­den emberi erőtlenség, elesettség, szegénység, betegség és rendezet­lenség meggyógyít'ásában és egyenesbehozataíában. Vagyis ab­ban, hogy »mindent újjá tesz«. (Jel. 21,5.) Sokszor nagyon hajlamos az Egyház népe arra, hogy Jézus Krisztus dicső­séges munkáját egyfelől elszeltemic- sítse, másfelől eleschatologizálja (kitolja az utolsó időkre). Akkor szellémiesífjük el Jézus munkáját, arrtikór például Jé­zusnak a názáreti istentiszteleten P.zsaiástól olvasott igéjét: »Az Ürnak Lelke vart énrájtam, mivel hogy felként engem, hogy a szegényeknek az evan­géliumot hirdessem, elküldött, liogv a töredelmes szivűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdes­sek és a vakok szemeinek megnyílá­sát, hogy szabadon bocsássam a le- sújtoítakaf« —- úgy értelmezzük, hogy itt a lelki szegényekről, a lelkileg meg* törtekről, a lelki foglyokról és a lelki vakokról van szó. Azt hisszük, hogy elmaterializ-áljuk az igét, ha úgy ért­jük, hogy Jézus minden snyagi sze­génység megoldására is. minden testi­leg megtört meggyógyítására is jött. Az cleschatologizálás pedig akkor áll fenn, amikor a keresz­tyén emberek csupa »majd« — okból élnek. Majd az utolsó napon minden jó lesz, mert Isten akkor mindent •rendbehoz, majd akkor lesz »új ég és BLUMHARDT JÁNOS KRISTÓF LELKIPÁSZTORI LEVELEIBŐL ft Alegó/zetiteíödéö, Az egész Hegyi Beszéd, amely any- nyit beszél arról, hogy milyen legyen a tanítvány élete, nem törvény jel­legű, mint a sinai parancsolatok, telve fenyegetéssel. Az újszövetségben nem a törvényé az elsőbbség, hanem a kegyelemé. Kegyelmet kínál Jézus a megter,beiteknek és megfáradtaknak, kegyelmet és szabadulást. Azzal a bi­zonysággal akarja az Üdvözítő meg­örvendeztetni a bűnösöket, hogy van Megváltójuk, aki kiszabadítja őket minden nyomorúságból. Ezért hívogat olyan szeretettel: »Boldogok a lelki szegények.« Először nem megengeszte- lődést követel a -bűnöstől, hogy azután kegyelmet adhasson, hanem fordítva: üdvösséget kínál, hogy így lehessünk szentek. Ne gondoljuk azt: »Mivel nem va­gyak olyan, mint amilyennek lennem kellene, távol vagyok tőle,« hanem gondoljuk azt, hogy: »Mivel nem va­gyok olyan, tehát szükségem van Reá, s örömmel sietek Hozzá s ragadom meg kegyelmét, a kiengesztelést és a bűnbocsánatot, hiszen magamtól sem­mim sincs, ami Isten előtt igazzá te­hetne«. Minél keményebb tehát a bűn­nel való küzdelem, annál nagyobb örömmel töltsön el annak tudata, hogy van Szabadnánk, aki nem hagy cser­ben. Aki pedig harc közben azon aggó­dik, vájjon eleget tett e mindenben Jézus kívánságainak, az egészen hibá­san és nem evangéliumi módon gon­dolkodik.- Ezért hát nem kell olyan sokat küz­deni, 6em aggodalmaskodni, hanem legyünk gyermeki bizodalommal. Csak tudatára kell jönnünk annak, hogyan is lehetünk voltaképpen Isten előtt igazak, s akkor hamarosan olyanok is leszünk. A kegyelemmel Isten lelke jő hozzánk és mindinkább belénk árad K mindent könnyűvé tesz. A -tanítvány azért örül, ha hallja Urát az*úgae út- ról beszélni és mitsem aggódik azon, hogy bűnös emberi természete meny­nyire képes kövein! azt. Bízzuk hát magunkat egészen a kegyelemre s ra­gaszkodjunk Jézushoz. Tatán úgy véljük, hogy keresztyén voltunk kevéssé észrevehető az Pillér a folyóban A Biblia Isten beszéde. Az örökké­valóságból ebbe a múlandó világba belecsendülő üzenet. Benne van min­den, amit csak tudnunk kell a bűntől való szabaduláshoz és az örök élet el­nyeréséhez. Az emberi igazság válto­zik együtt a világgal. Isten Igéje ma­rad. És ugyanaz marad örökké. A nemzedékek, az egymást követő korszakok nagy mély folyamhoz hason­líthatók: mindig újabb és újabb víz­tömegek jönnek és hömpölyögnek tova. De mind e változás közepette úgy áll az Isten Igéje, mint hatalmas pillér a folyó árjában. A legerősebb hullám­mal és jégtáblával is dacol. Tajtékozva törik meg rajta az ár, vagy dübörögve zúdul rá a vízesés, de semmi le nem döntheti. Szét kell válniok a hullámok­nak és úgy hömpölyöghetnek tovább a. tenger felé. És a pillér körül újabb víztömegek örvcnylenek. De folytassuk a hasonlatot, még ha nagyon szegény Is annak a kifejezésé­ben, amire alkalmaztuk. A pillér hidat hordoz, amelyen biztonságosan közle­kedhetünk a másik partra. Az Idő Vál­tozó áramlatában fgy áll változatlanul és elsodorhatatlanul Isten Igéje. Ha hallgatunk rá és élünk vele, biztonsá­gosan juthatunk át a másik partra. VTSfc*FF FRFDRIK emberek előtt és szeretnénk, ha felébredésünk óta bekövetkezett megváltozásunkat észrevennék. Nos, ezt a változást nem szabad olyan kézzelfoghatóan érezhető­nek elképzelnünk; vigyázzunk, hogy ne váljunk mesterkéltté s képmutatóvá, ami természetelle­nes és inkább visszataszító, mint vonzó. Hiszen azelőtt sem voltunk éppen kellemetlenebbek vagy bot- ránkoztatóbbak, mint a legtöbb ember, ezért hát csak éljünk nyu­godtan tovább s lassanként vet­kőzzük le a visszataszító tulajdon­ságokat, mint az önzést, önfejűsé­get, ingerlékenységet, érzékenysé­get, irigységet s efféléket, ami — ha saját nyomorúságunk tudatá­ban vagyunk — nem is fog nehe­zünkre esni. Persze, ,az emberek azért nem fogják mindjárt azt mondani: »Ejnye, mennyire meg­változott ez az ember!« Ilyen fel­tűnően nem megy a dolog. Azt azonban majd hamarosan tapasz­talni fogjuk, hogy az emberek szí­vesebben vannak a társaságunk­ban, szívesen érintkeznek velünk, mert éreznek valami jó hatást, ami belőlünk kiárad, anélkül, hogy ml magunk ezt akarnók. De ezen se sokat töprengjünk, a fő az, hogy ezt csakugyan mások érez­zék, anélkül, hogy ezek Is sokat összehasonlítgatnák múltúnkat a jelenünkkel. Bízzuk hát magunkat arra a világosságra, amit kap­tunk, hadd fényeljék mindazoknak, akik körülöttünk élnek; s annál fé­nyesebben ég, minél inkább a tu­datára ébredünk: »Ez nem én va­gyok, ez Jézus egyedül.« S ez a tűz kiéget belőlünk minden haszon­talant, kiváltképpen azt a balga­ságot, mintha bizony mi, talán éppen a kegyességünkkel, külön­bek lennénk a többi embernél. Minden egyebet pedig, így azt is, hogy lesz bizonyságtételünknek gvü- mölcse, nyugodtan reábizhatunk az Urra és az Ö Leikére, aki talár, éppen általunk, már észrevétlenül munkál­kodik. Az imádság ereje Egy lelkésznek igen hálásan kö­szönték igehirdetésének áldott voltát s átütő erejét. Erre ő bölcsen így vá­laszolt: xNcm a beszédemnek köszön­hetem az áldást, hanem annak, hogy van a gyülekezetemben valaki, aki ige­hirdetésem alatt is állandóan könyö­rög érettem.« Luther Márton egyszer sétálva ment végig Wittenberg utcáin. Egy paraszt- ház nyitott ablakán át meghallotta, amint egy anya imádkozni tanította gyermekét s az imádságba Luthert és a reformációt is belefoglalta■ A refor­mátor boldog örömmel tért hazafelé s bekopogott Melanchton ablakán: — Fülöp! most áll még csak jól a mi ügyünk, már a gyermekek is imádkoz­nak értet Moody, a neves igehirdetű, kezébe vette egyszer egy gyermek-misszióban szolgáló leány bibliáját s annak bel­sejében cédulát talált, amelyen !7 név volt {elírva. A missziói csoport tagjai­nak. nevei voltak azok, akikért a ve­zető állandóan imádkozott. Sok imád- sAg„ sok eró, sok áldás. -. új föld,« majd »Ama napon« niégszű- nik Minden szegénység, betegség, könny, igazságtalanság, mert Isten ak­kor »mindent újjá tesz«. E két látással szemben joggal te­hetjük fél áz Ige nyomán a kérdést: cs mi lesz addig? Erre az addigra az átlág-kcresztyérlek gyakran azt felélik, hogy addig a legjobb meg­oldás az, hogy lelkileg jussunk bé­kességre, és azután törődjünk bele mindenbe. Törődjünk belé abba, hogy az ember ember, a világ világ, vegyük tudomásul, hogy a világban mindig volt nyomófúság, igazságtalanság, megnemértés, há­ború és hordozzuk el mindezt, mint olyan dolgokat, amelyeket at Isten így végzett. Majd azon az utolsó napon Isten mindenért kár­pótol. Ezen állásponton túlmenő- leg még olyanok Is lehetnek, akik igent és áment mondanak a Sze­génységre, a bajokra, nehézsé­gekre, betegségekre és szinte he­lyeslik azokat, mert mint mond­ják »ezek elősegítik az emberek­nek Istenhez fordulását«. Azonban mindazok, akik Jézus mun­káját akár ekzellemiesitik, akár el- esoiia-to'og:záIják, nyilvánvalóan kor­látok közé akarják szorítani hatalmát és ezzel csonkítani akarják az ö is­teni dicsőségét. Igaz, hogy »azért jött az Embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett«. (Luk. 19, 10.) Vagyis azért, hogy szegény bűnös embereknek áldozatos halála és dicső­séges feltámadása által bűnbocsána­tot, életet és üdvösséget szerezzen, hogy megbékéltesse a szent Istent té­kozló gyermekeivel, hogy megszaba­dítsa a bűn börtönében raboskodó em­bert és megnyissa a lelki vakok sze­meit. Es az is igaz, hogy majd »ama napon« teten teremt új eget és új föl­det, mert akkor mindent újjá tesz. Mégis látnunk keli, hogy dicsőségének megmutatását nemcsak az, utolsó napra tartogatja és nemcsak a bűn megbocsátásában teszi ma nyilván­valóvá, hanem dicsőségéből nagyon 60kat megmutat már ma és a lelki vonalon túlmenőleg egészen materiális dolgokban is megmutatja hatalmának erejét. Amikor Jézus kihirdette, hogy elérke­zett az Istennek országa és prédikációjá­ra 'mindenfelől sereglettek Hozzá a betegek, az erőtlenek, a kínokban síny­lődök, ördöngősek, holdkórosak, guta­ütöttek (Máté 4, 23—24.), akkor nem arra inti őket, hogy békességgel és tü­relemmel hordozzák el nyavalyájukat, mégC6ak nem is a túlvilággal vigasz­talja őket, hanem, könyörületességre indul irántuk és -meggyógyítja őket. Könyörületessége nemcsak a bűn meg­bocsátására vonatkozott, hanem egé­szen materiálisán a test meggyógyitá- sára is. Nemcsak együtt sóhajtozott velük, nemcsak vigasztalta őket sza­vakkal, hanem segített éspedig mind­egyiken azzal, amire éppen szüksége volt. Ezért üzenhette Keresztelő Já­nosnak: »a vakok látnak, a sánták jár­nak, a poklosok megtisztulnak, a sü­ketek hallanak...« És ez ma sincsen másképpen ö tegnap és ma és örökké ugyanaz. Segítségéi nemcsak a jövőben ígéri, és nemcsak lelki kérdéseket old meg. Ahol igéjében és szentségeiben jelen van, ott a Szentlélek által ma is valóságos benyúiások történnek a dolgokba. Ott helyreigazítás, gyó­gyítás, kiűzés, megváltozás, újjá- teremtés történik. Az élet minden vonatkozásában. Lelki, testi, anyagi, társadalmi cs kulturális vonatkozásban egyaránt. Ott tá­voznia kell a bűnnek és a belőle származó minden szegénységnek, elnyomásnak, kizsákmányolásnak, Igazságtalanságnak, mindenféle megkülönböztetésnek fajok és nem­zetek között. Mert az Ü dicsőségét * ilyen széles skálában akarja fel- ragyogtatni már most. Mindez azért lehet így, mert Jézus Krisztussal -— Aki minden nyomorú­ságot magával vitt a halálba és Aki­nek mint Feltámadottnak adatott min­den hatalom mennyben és földön ■— betört ebbe a világba az Isten or­szága és ezzel megkezdődött ennek a világnak az újjiteremtése. Vagyis benne vagyunk az új te­remtésben már most. Ehhez az új világhoz pedig nem tartozik hozzá végzetszerűen a . szegénység, az elnyomás, a vérontás. Éppen ezért a keresztyéneknek az a feladatuk, hogy engedjék Istent magukon ke­resztül dolgozni, hogy általuk Is szebb legyen a világ és boldogabb az ember. Ahol a keresztyének komolyan veszik a bünbocsánat evangéliumát, ott szi­ves örömest munkálkodnak a felebarát cs a nemzet ilyen boldogulásáért. Káldy Zoltán Sérdűtökórom érdekes látványa ele­venedik még előttem. Ragyogó nyári napon Láuttasaári erdeit jártam. Füz- fasípot vágtam és sétabotot faragtam. Nyírja, jávorja, nyárja és berkenye nőttek itt egymás mellett nagy békes­ségben és a madarak — az erdő ez,er- Háitgú zenekara — dalolták örök gond­talanságukat. Bóklászás közben külö­nös berkenyéjén akadt meg a szemem. Az is növésben volt, akárcsak én, per­sze jútral magasabb, pedig aligha idő­sebb nálam. A törzsére középen csomó volt kötve. Éppen olyan csomó, ami­lyet mi a zsebhc/tdőre kötünk, amikor valamit emlékezetben akarunk tartani A csomó felélt ágakra bomto i a törzs és dús lombozat kereste a napsugarat. Tágranyílt gyermeksZémekkel csodál­koztam, hogyan járt át az a tompos korona a hurkon, és hogy nem tört el a ja törzse a liajtításnáll Hiszen majd olyan Vastag volt a fa, mint az én de­rekam. Amikor odaszaladtam és kö­zelebbről szentügyre vettem, mindjárt láttam, hogy ez a csomó nem ennek a nyárnak a müve volt. Esztendőkkel ezelőtt bogozta rá valaki, amikor még csak hajlékony, nedvdús, sugáregyenes vessző voll a berkenyefa. De többet nem tudott szabadulni a törzsére kötőit csomóból. Erősödtek a gyökerei, nőtt a lombja, vastagodott a dereka, és vele együtt nőtt, kérgeseden a csomó is. Talán még ma is megtalálhatja akárki a sziget északi oldalán — ha ugyan azóta valaki ki nem vágta cso­móstul. Már régen elfelejtettem volna ezt e> képet, ha azóta az ember-erdőben nem láttam volna nagyon sok szomorú mását annak a különös berkenyefánnk. Ismerek nagyon sok embert, akik már régen belefáradtak a hazudozásbn, á mulatozásba, a hencegésbe, naplopásba, a mások javainak a megdézsmúlásába. Belefáradtak az örömbe, amely után mindig keserű üröm következik. Belei fáradtak a gyönyörökbe, amelyek a pír- kadó új nappal mindig undorrá válnak. Belefáradtak az eszményekbe, ame­lyek éppen akkor törnek össze, amikor építenünk kellene rájuk... Belefárad­tak — de nem tudják abbahagyni. Mert rlyunck, mint a megesőmázott de-ekú berkenye. Es ha megfeszülnek, sr tud­nak szabadult:! a csomó szorításából. Rég letűnt múltjuk, hamvavesztett ifjúi ságuk csomójának a szorításából. Az ifjúkor esztendei elhatározók le­hetnek az egész életre. Nem töltheted gondtalanságban és felelőtlenségben. Sok minden eltűnik az ifjúkoroddal, mint a felkelő nap hájnalpírfa, de múl­tunk olyan sebei, amelyek kitörölhetet­lenül vésődnek éleled fáidba és lehel­nek olyan elhajlásai, amelyek ölelésé­ből halálod napjáig nem tudsz szaba­dulni. »Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a vesze­delemnek napjai el nem Jönnek, és míg el nem jönnek az esztendők, amelyek­ről azt mondod: nem szeretem ezekette (Prédikátor 12:3.) Szombat esti közös imádságunk ÖRÖMRŐL — ÖRÖMRE ÉZS. 61, t—6. Jézusban kezdődött el az Ür jókedvének esztendeje. Benne békék -meg i szent Isten a bűnös emberrel és Benne törölte el Isten az ellenünk szoló kéz­írást, megbocsájtván mindén bűnünket. Akik felöltözik Jézus Krisztust* vagyis hisznek bűneik bocsánatában, azok újra, meg^ újra találkozhatnak a jókedvű Istennel, aki nem az 5 bűneiket, hanem az ő egyszülött Fiat latja. Akiben a bűnös ember elrejtőzik. Rajtakívül nem a jókedvű, hanem a haragvo Isten áll az emberrel szemben. Az Ür jókedvének esztendeje Jézus áldozatos halála és feltámadása óta állandóan tart. A jókedvű Isten hirdeti az örömhírt: az evangéliumot, mely által munkálja, hogy örömről örömre jussunk. Az evangélium meghajtása által a szegények meggazdagodnak, a fájószívűek meggyógyulnak, a meg- kötözöttek megszabadulnak, a gyászolók megvigasztaltatnak és a csüggedték •iábraállnak. A megbékélt Isten öröme tölti be az evangélium által a szive­ket, az otthonokat és az egész anyaszentegyházat. Ez az öröm olyan nagy, hogy nem tud megmaradni az emberi szívben, hanem kicsordul onnét. Arra viszi az örvendező embert, hogy megossza jó­kedvét a felebarátaival. Sőt munkára serkenti az embereket. Ezért tudja Ézsaiás mondani az örvendező emberekről: »megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják és a puszta városokat megújítják. Ott, ahol a bünbocsánat és ebből fakadó új élet öröme áthatja a keresztyén szíveket, ott serény kezek építik a házakat, gyárakat, utakat. VALLJUK MEG, hogy sokszor úgy élünk, mintha nem az Ur jó­kedvének esztendejében élnénk, mintha nem volna miénk az öröm legnagyobb forrása, Jézus Krisztus. ADJUNK HALAT, hogy hallhatjuk templomainkban az örömhírt? Isten Jézusban megbékélt velünk és hogy ezt az örömhírt mi is továbbadhatjuk bűnben veszteglőknek, csüggedteknek és gyá­szolóknak. KÖNYÖRÖGJÜNK, hogy naponként örömről örömre jussunk és így visszatükrőzői lehessünk Isten jókedvének, hogy lássuk meg azokat, akikhez az. evangéliumot el -kell vinnünk. Könyörögjünk magyar népünk örvendező munkájáért, az egész keresztyénség szolgálatáért. K. Z. B I B L I A-O LVA S Ó Január 18. Vasárnap. Es. 14:27, II. Pét 3:15. Egy »elvégezett« és egy felfüggesztett ítélet. Előbbi a bűn érthető követ­kezménye. utóbbit (Péter szerint) halogatja Isten érthetetlen »hosszúíűrése«. A »felemelt kar« Isten ehvilgezett ítélete. Bármikor lesújthat. Viszont igondo- ihink-e arra. hogy a »hosszútűrése« kegyelem, melyből naponkénti élhetünk —• üdvösségünkre! Január 19. Hétfő. Zsolt. 94:14, Gál. 1:4. Az »elvettetcs« — Isten nélküli élet. A kárhozattal egyenlő. Isten csak akkor lép erre az útra, ha már »minden kötél szakad« és semmivel sem tud megállítani a bűnös úton. Ha szeretető is hiábavaló. De nem mond le egy­könnyen rólunk! Mutatja a kereszt, meddig hajlandó elmenni. Bűnbánatunk »az O népe soraiba állít. Aggodalmaskodásunk (= hitetlenségünk) eltaszit onnan. Január 20. Kedd. J. Móz. 3:15, Gál. 5:1. Átok és ígéret. Isten busulásában is áld. Szakadatlanul az ember meg­mentésén fáradozik. Nem a bűné az utolsó szó, hanem a kegyelemé! Krisztus, a »második Adám«, szabadságot szerzett az embernek. Megkeményedésünk azonban útját áilhatja a kegyelemből -kapott szabadságnak! Január 21. Szerda. Zolt. 54:8, II. Kor. 7:5—6, Isten előtt kedves áldozat: az engedelmes 6ziv. örvendezéssel áldja az ür nevét, »Mert jó!« (Pontosabban: »vigasztaló«.) Vigasztalás a hit harcai­ban. Felszabadít bénító félelmek alól. Január 22. Csütörtök. Zsolt. 34:6, Jáa 9:3L Mi törli orcánkról a mosolyt? Miért kell pironkodnunk? A megnern- t>ocsátolt bűnök terhe miatt. Bűn nélkül nincs ember — mondanád! De Isten ímádságmeghallgató Isten. Miért ne nézhetnél Rá hittel? Nincs drágább megvldámulása az emberi szívnek, mint mikor hiheti, hogy bűnei meg- bocsáttattak. Január 23. Péntek. Zak. 8:17, II. Pét 1:5—7. A hitnek Játszania kell. A véka alá rejtett, gyertyát megfojtja levegőtlen- sége. Milyen »levegő« veszi körül a mi hitünket? Orrfacsaró, áporodott szagú, vagy életet jelentő jó illatú? Gonosz szívben meghal a hit A holt hitnek nincsenek cletjeleriségei. Január 24. Szombat. £$. 42:10, Kot 1:17. A kegyelmet és bűnbocsánatot nyert szív öröme közlékeny. Nem tud Hallgatni Isten ajándékairól. »Üj éneket énekel«, Isten naponként megújuló kegyelméről. Isten — csodálatosan — igényt is tart arra, hogy az ö népe dicsérje öt szüntelen: szárazon és vizen, azaz: mindig és mindenütt, val*. merre jár. Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents