Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1952-04-27 / 17. szám
evangélikus elet fl hatalmas pesti egyházközség számadó gyűlése GYÜLEKEZETI HÍREK A pesti egyházközség presbitériuma és képviselőtestülete március 24-én és 27-én tartották üléseiket, melyeken az egyházközség múlt évi zárszámadása és 1952. évi költségvetése volt . a tárgysorozat' döntő pontja. A gyűlés' dr. Gandy László igazgató-lelkész és dr- Renner János egyházközségi másodfelügyelő elnökletével folyt le. . Dr, , Renner János másodfelügyelő ünnepi megnyitója után dr. Gaudy László terjesztette be az igazgató- lelkészi jelentést, melyben széleskörű áttekintést adott a pesti egyház . életéről. i As igazgató-lelkész jelentésében a ' következőket mondta: «Az elmúlt évben az egyházközség hét lelkészköre közül hatban komoly, hitből fakadt nagy áldozat árán a következő munkákat lehetett elvégezni: A Deák-téri templom berozsdásodás- i ban lévő és beázással fenyegető bá- | dogtetőzetét időálló festékkel lehetett bevonni. A Reák-téri temnlom orgonájának villanymotorját a háromfázisú áramszolgáltatásra való áttevé- sét bármely pillanatban várván, egy korszerű és megfelelő erősségű darabot sikerült beszerezni, a felszereléshez szükséges összes anyagokkal együtt. E költségek összege elérte a 3QP00 farjukat. — A Fasori templom kancsu tornyának rózsája és villámhárítója egy zivatar alkalmával erősen megrongálódott. A Fasori hívek áldozatkészségéből teljesen rondbe- hozatott- Hadd iktassuk ide a Fasori lelkész-köri jelentés erre vonatkozó sorait: «Nagypénteken és Húsvét ünnepein szinte végeláthatatlan sorokban jöttek híveink a sekrestyébe és hozták 5—10—20 forintos adományaikat a templomi munkálatokra. Két napon kb. 5.000 forint jött akkor össze a 'Fasori gyülekezetben. A járókelők háfborzongva látták, hogyan másznak j fel kötéllétrákon a munkások 60 méter magasra —• templomtornyunkra, hogy felszereljék az új villámhárítót. 1 Egyszerű munkáshiveinknek soha el nem fáradó áldozatkészsége teremtette elő azt az 50.000 forintot, mely I a lelkészkor összbevételének összege.» A kőbányai lelkész jelentéséből idézem a következő sorokat: «Templomaink rendbentartására jelentős erőt feszített meg a gyülekezet. A lelkészkörünkben forgalmazott 34.000 forintnak jelentős részét fordítottuk a Si- mor-utcai templom belső rendbehozására, kifestésére és homlokzatának tatarozására, valamint kőbányai templomunk tornyának palával való betetőzésére és körülcsatornázására- Sok elvégzett épület tatarozó munkák között ezek csak a kiemelkedőbbek.» A zuglói lelkész jelentéséből hallgassuk meg a következő sorokat: <1950- ben nagy lépéseket tehettünk a templomépítés terén, egészen ideiglenes használatbavételéig. 1951-ben csak egy-két apró lépésre volt meg a lehetőség. Az esztendő elején ácsok dolgoztak a csonka torony tetején, hogy ■ideiglenesen befedjék azt. Január 9-én kimondhatatlan örömet szerzett, hogy kitűzhettük a toronOtetűn az egyszerű fából ácsolt keresztet. Március havában cseréppel fedtük be a tetőt, a legszükségesebb bádőgiuwnkú- latokal is 'elvégeztük.) Tavalyi jüen- tés<nEEén~~josonnm azt, hogy rövidesen a józsefvárosi gyülekezetben lesz U legtöbb istentiszteleti hely. Ennek a valóságáról a józsefvárosi lelkész a következőket írja: «Nevezetes esemény volt a józsejjzáizMi----egyházközségben az 1951.'~tvoen a Karácsonu_Fiándor- utca 31. szám ~VTath ~imaierem fcl- SSenteUvcr~AT^cgéss józsefvárosi gyii- 'iekezeTT de különösen a józsefvárosi 'presbitérium nagy anyagi és tnunka- áldozattal 12,188 forint íS fill, költséggel templomot létesitetl a volt raktárból. Gyönyörű oltárképét egy presbiter festette. .4 templom az iratterjesztésre is alkalmas előtérből 120 ] ülőhelyes boltíves templomhajóból s ; egy biliaúrák tartására is alkalings i 30 ülőhelyes sekrestyéből áll. A (eni^tömbT~~Bezséríj László püspök 1951. június 3-án szentelte fel. A felemelő ünnepsi'gen 240-en vettek részt s azóta is buzgón összejönnek a hívek az ige hallgatására.» A Fasori és kőbányai lelkészkörök vezetői együttesen jelentik a következőket: <Utász-ulcai imatermünk megnyitása jeíeiitűs esemény a 'gyülekezeteinknek. Az imaterem területileg 3 lelkészkor találkozási pontján fekszik. Lelkészköreink részéről a Százados-út vidékének eddig rendkívül elhanyagolt területének fellendült gondozását jelenti. Az imatermet a Törökőrt református gyülekezetből vettük át 3000 forint' javítási hozzájárulást törlesztve nekik. Berendeztük az üres imatermet, oltárt létesítettünk, padokat vittek át a Simcrr-ulcai templomból és Kőbányáról. Azóta a vasárnaponként délelőtt és délután istentiszteletet, gyermekbibliaórát és hétfőn bibliaórát tartunk ezen a helyen.> — Az angyalföldi lelkészi jelentésből vesszük a következő sorokat: «Az 1951. év gyülekezeti szempontból azt az örvendetes eseményt hozta, hogy a Közel- biz. kerületi híveink istentiszteleti helyiségül a XIII., Váci-út' 139. ~S5ttmú hasban egy alkóvos üzlethelyiség H utalt ki február 18-án. Az újonnan festett oltárral, szószékkel, padokkal felszerelt helyiséget már február 21-én használatba is vettük a hívek nagy részvétele mellett». Nyilván nem vagyunk tévedésben, ha azt állítjuk, hogy a hívek a lelki- pásztorok szolgálatának elismeréseképpen és a kapott igéért és tanításáért támogatták egyházközségünk lelkészköredt olyan imponáló cselekedetekkel, mint ahogy azt az előbb hallottuk. összesen a pesti egyházközség 7 lelkészi körében az elmúlt évben közel 3000 istentisztelet, közel 2000 bibliáéra. Ezt a sok szolgálatot az egész év folyamán 16 lelkész, segédlelkész és beosztott vallástanár látta el. Átlagban személyenként 180 isten- tisztelet és 113 bibliaóra esik kire- kire. Az elmúlt évben tapasztalta meg minden lelkészkörben dolgozó lelkész, hogy a meghitt közösséget jelentő lelkészköri presbitérium milyen nagy segítség. A lclkészköri jelentések hálatelt szívvel emlékeztek meg arról, hogy a lelkészkörf presbiterek milyen nagy buzgalommal dolgoznak a lelkészkörben. Az egyház- község és a lelkészkörök nagyobb hasznát jelentő mozgóperselye- zés clgondolliatattan a presbiterek jóindulatú és szorgalmas munkája nélkül, a lelkészkörük gondjait jelentő újjáépítésekben a presbiterek végezték sok esetben a kezdeményezés, a buzdítás munkáját és szolgálatát. A szere- tetvendégségi összejöveteleken a lelkésszel együtt a sok házigazdaság propagandacrejű tevékenységében hűségesen buzgólkodfak. Bebizonyosodott az elmúlt évben az, hogy amióta a letkészköri presbitérium dolgozik, azóta van egyházközségünkben igazi és öntudatos presbiter és presbitérium. Minden lelkész azt tapasztalta meg, hogy nincs egyedül a nehéz szolgálatában és a felelősségben: vannak segítő lelkek és kezek mellette. Egymás hite által épült a lelkészkör egésze, azaz úgy-, hogy a lelkész hite által a presbitérium és a presbitérium bite által a lelkész. . Dezséry László püspöknek e helyről mondok hálás köszönetét a lelkészek és az egyházközségek nevében azért, hogy- az elmúlt évben olyan sokszor gyűjtötte maga köré szolga- társait. Ezeken a kérdéseken korszerű kérdésekről adta . meg világos tanításait és meglátásait. A februárban elkezdődött zsinat anyagát a lelkészekkel hónapokkal előbb teljes anyagban ismertetve, tájékoztatta őket a zsinat reformjai tekintetében, időt és alkalmat adott arra, hogy a zsinati atyákon kívül minden lelkész nyilváníthassa véleményét az egyházunk új életét jelenlő s rövidesen meghozandó törvények alkotásában. Dezséry László püspök érdeme az, hogy most a dolgozó zsinat nem kevesebb, mint az egész ország evangélikusságának zsinata. A zsinati törvényeket a múltban az egyház lényegélven a kihirdetés után ismerte meg. A mostani zsinat megindulása idején tudja már az egyház minden érdeklődő tagja azt, ami új lesz, ami ezután következik egyházi életünkben, s már most magáévá tette a magyar evangélikus közvélemény azt, hogy a megváltozott időknek megfelelően leegyszerűsödik és szerény anyagi helyzetünkhöz igazodóan olcsóbbá tétetik egyházunk közigazgatása, puritán lesz minden felső hatóság ténykedése, rövidebb és egyszerűbb lesz, de egyben emberségesebb is az egyházi törvénykezés, s egyházunk közszelleme pedig egyezőbb lesz magyar népünk alkotmányos életével.» Istentiszteleti rend Budapesten Április hó 27-én, vasárnap Következő vasárnap: április 27. Misericordias Domini. Húsvét utáni második vasárnap. Igék: János 10:11—16., I. Pét. 2:21 —25. Liturgikus szín: fehér. FÓT Aprilis 27-én, vasárnap a budahe-gy- vidéki gyülekezet ceendesnapot tart Foton, a Be'irriissziói Otthonban. Vendégeket i6 szeretettel várnak. BUDAPESTI EVANGÉLIKUS GIMNÁZIUM. Az elmúlt heteikben dr. Szakáts Ödön testnevelési ás Székely György vegytani szakfelügyelő eUenőrizbe az iskola tanítási rendjét. — Március 27-én csendes délelőttöt tartottak az ifjúság részére a fasori templomban, mely úr- vacsoraosztássaí végződött. A csendes napon a tanári testület tagjai & s tanulóifjúság szép számmal vett részt. A szolgálatot Bottá István, lelkész végezte. — Március 29-én Zongor Endre lelkész vetített-képes előadást tartott a oövendékölcnek Finnországról. A gazdáig •képanyag tanulságosan egészítette W az iskolai földrajztanítást. — Március 31-én Viktor Hugó emlékünnepély voíit. •Előadást tartottak Poppá Béla tanár. A növendékek közű! Reifer Pál, Eöry István IV., Ober» Károly, Vető Tamás III., Jónás György és Sarán Kornél II. oszt. tanulók szerepeltek az ünnepély műsorán. — Április 4-ét is megünnepelte az iskola. Ünnepi beszédét dr. Levius Emö tanár mondott. Az ünnepély nívós ■ kuMúműsorán - Szirmúk IV/a, Frenikl IV/B. és Cs. .Szabó I/A, oszt. tanuló működött közre. — Az iskolai oktató munkát rendszeres múzeumlátogatások egészítik ki;-így az elmúlt hetekben a Rákosi Mátyás harcos élete, a Leonardo da Vinci és az Afrika-kiállitást nézték meg a növendékek tanári vezetéaseS. — Április 19- én, a közoktatásügyi minisztérium és a Fővárosi Tanács kilküídöttaöriek jelenlétében a fővárosi fizikaszakos tanárok előtt előadást tartott és kísérletet ■mutatott be dr. Levius Ernő tanár. Az előadás a fizikatanárok szakmai továbbképzését szolgálta. LELKÉSZVALASZTAS A kelenföldi gyülekezet 1952. április 20- á.i megtartott lekészvátasztási közgyűlésén Muncz Frigyes, fasori vallástanárt, eddigi admlíiiszJtrátor-lelkészt választotta lelkészévé. Mtuncz Frigyest, mint lapunk belső munkatársát, e helyről is szívből köszöntjük új szolgálati 'helyén, és életéne, gyülekezetére és további munkájára az Egyház Urának gazdag áldását kérjük. RADIOS-ISTENTISZTELET. Aprilis 27-én, vasárnap fát 10 órától evangélikus istentiszteletét közvetít a Bécsikaipu-tér-i templomtól a Petőfi- rádió. Igét hirdet Gádor András, püspöki titkár. Énekel a budavári gyülekezeti énmek-ar. Éneklők a Dunántúli Éneikeököoyvből a 31. ének I—2—3, valamint a 286. ének 1—2. és 5. verse. Készülj az Ige hallgatására! Húsvét u. II. vasárnap. I. Péter 2:21—25. Meg kel tamutmmik a szenvedés dicsőségét, mert a nagy és,szent dolgok, a másokért való szenvedésibea születnek meg. Az ősszel lehulló falevél táplálékul adja maigát a tavasz új virágúinak. A földre vetett galbonamagból új élet születik. _ .Bűnnek meghallván, az igazságnak éljünk.“ Az élet nemes harc, csalk akkor :esz, ha az elsősorban e bűnöm ellen való harc. Az, igazságért az él, ■ aki a Jézussal él. Ez pedig mancséin ezen:védés és kereszt nélkül. Krisztus életének szépsége, gazdagsága, dicsősége a tiéd lehet. De előbb legyen a tiéd a szenvedése. Ezt megfordítani nem lehet, mert akkor csak a szenvedésed marad meg, de nem érzed a boldogságot, mely csak az áldozatos életnek ajándéka lehet. Krisztus, a jó Pásztor, egyetlen és örök példaképünk, hív-bennünket az áldozatos .élei: nehéz, de boldog útjára, csak mindig a nyomdokán haladjunk előre. Lágier Béla Deák-tér d. e. 9. Sülé Károly, d. e. 11 Röder Pál, d. u. 6 Rőder Pál. — Fasor d. e. VslO Pásztor Pál, d. e. 11 Pásztor Pál, d. u.-6 Pásztor Pál. — Dózsa Gy.-utea 7.: d. e. '/DO Harkányi íjászló. — Utász-utca.: d. e. 'U\2 Harkányi László: — Ullői-út 24.: d. e. Va 10 Takács József, d. e. 11 (úrv.) Vető Béla. — Rákóczi-út 57/-b.: d. e. 10 Szil-ády Jenő dr., d. e. 3/412 Takács József. — Karácsony S.-utca 31.: d. e. 10 Griiintvatezky Károly. — Óbuda d. e. 9 Brefbovezky Gyula, d. e. 10 Bre.bovszky Gyula, d. u. 5 Brebovszky Gyula. — Bécsikapu-tér d. e. 9 Sréíer Ferenc, d. e. 11 Káldy Zoltán, d. ti. EvangéÜzáció. — To- roczkó-tér d. e. 8 Káldy Zoltán.— XII. Tarcsáy V.-utca 11.: d. e. 9 Ruttikay Elemér, d. e. 11 Ruítkay E’e- mér, d. ti. 7 Glatz József. — Diana-út d. e. Va9 Danhauser László. — Letkész- nevclcvntézet d. e. 10 Sztehüó Gábor. — Fóti-út 22.:. d. e. V2IO id. Rímár Jenő, d. e. 11 (úrv.) ifj. Rjmár Jenő. d. u. 6 id. Rímár Jenő. — Váci-út 129.: d. e. 8 id. Rimér Jenő, d. u. 4 ifj. Rímár Jenő. — Zugló d. e. 9 (gyermek) Görög Tibor, d. e. 11 Görög Tibor, d. u. 7 Görög Tibor. — Gyarmat-utca: d. e. Vs 10 Feremczy Zoltán. — Rákosfalva: d. e. , Í/21'2 Ferenczy Zoltán. — Thaly K.-utca 28.: d. e. V2IO Halász Kálmán dr., d. e, 11 Halász Kálmán dr. — Kelenföld: d. e. (úrv.) Rezessy ZoS-tán dr., d. e. II (úrv.) Rezessy Zoltán dr., d. u. 5 (úrv.) j Muncz Frigyes. — \émetvölgyi-út í 138.: d. e. 9 Muncz Frigyes. — Kő- ‘ bánya: d.. e. V210 Korén Emil, d. u. 4 j Koren Emil. — Simor-utca: d. e. 11 Sztiéhló Gábor. — Újpest: d. e. 10 M-untág Andor, d. u. 6 Bonnyai Sándor. — Dunakeszi-Alag: d. e. 9 Bonnyai Sándor. Krisztus egyháza még mindig húsvét dicsőségében éL Mert üinneplé&ünik nem egy diadalmas történeti eseményről való megemlékezés volt, hanem új életnek elnyerése. Isten Igéje most világosan elénk tárja hivatásunkat ez új életben. Ebhez a golgotái keresztnél erőt kaptunk. Ott valóban minden .elvégeztetett'' számunkra. Nem egy jogi aktus csupán, hogy a bűneink megbocsáthatnak, nem számíttatnak be, ‘hanem hogy azoktól e! is tudunk szakadni, többé azok főt©ttunk nem uralkodhatnak. Megfej t- he tétlen szent titok marad ez számiunkra. Egyet azonban tudunk, nekünk élő Megváltónk van, aki-most is átformálja az övért. Belép hívei ételiébe, nem hagyja őket tétlen ségban, hanem mint a jó pásztor hívogatja, összegyűjti, nyájjá, gyülekezetté, egyházzá tömörül őket, olt a keleti, pásztor példára, szerint előttük megy, igéjével tápláíá övéit, őrködik felettük s soha szűkölködő' nem i engedi őket. így leit a mai vasárnap:',A jó Pász- j tor vasárnapja“. Ernák ,a .jó -Pásztornak a 'követesére szólít fel ben-nüók-'it ma az- apostol, hogy .mindig az ő nyomdokain járjunk. Maiga volt az igazság, mégis .szidalmaz ta tván, nem szidalmazott, szenvedvén, nem fenyegetőzött, hanem hagyta, az igazságosan ítéSőkreN . Feltétlenül tudott bízni .Isten szándékának és céljainak jóságában. Ezért nem kényszerűségből hordja a kérésziét, ’hanem a -mennyei Atya akaratában va'ó mégr-yugv ássál. Azért, mert szeretett miniket. Azt követeli tőlünk az apostol, hpigy Jézus szén1 védését példának tekintsük. EVANGÉLIKUS ELET A magyarországi 'evangélikus egyetemes, egyház, Sájtópsz.tálvátiak lapja. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VUL, Ül’ői-üt 24. Telefon: 542—074. Szerkesztésért és kiadásért felel: Dezséry, László szerkesztő. Budapest, Hí., Dévai Btró- Mátyás-tér I. . Fömu-skatársak: Benczúr László, Gyimesi Károly dr., Koren Emil, Muncz Frigyes, Várady Lajos. Az evangéüzáció részéről Káldy Zoltán. Előfizetési árak: Ft Egy hóra 5,— Félévre 30,— Negyedévre !5.— Egész évre f>0.— Postatakarékpénztár! ciekksz.: 20.412. Engedélyezési és terjeszlésl szám: M. E. III. B, 70.336/1943 Révai-nyomda I. sz. telephelyt V.. Bajcsy-Zsilinszky-űt 34 Felelős: Puskás Ferenc Konfirmációi emléklap ötszínű nyomással, 21x28 cm méretben Ara 4.— forint Egyszínű nyomással, 17x24 cin. méretben Ara 2.— forint Kaphatók a Luther Könyvesboltban, Budapest, Vili, Ltlöi-ut 24. Csekkszámla száma: 5.725 ÚJ ORGONÁK építését, javítását vállalja B1EGER OTTÓ ORGONAGYÁR Budapest, XIV., Füredi-utca 41. Tel.: 297—023. ! SPECIALIS MÜSTOPPOLÓ, MUTÖMÖ : A/ziI-íÍm 1/írins Többszörösen klflnlelve .flUliUrl J UllUb f|irfi nflj szabómesler. Ttlö'k'/í' YUtT 59/A Telefon: 497-487 I Legjökékíesebb raütömés kiéaejt. molvrástoíi * szöveten és ruhákon. Vidékre nostán utánvét J ORGONÁK, HARMONIUM OK készítése. iavílása eladás. Tétel. csere. ViJ.amos fűvóberenderéhck szállítása. Pl TTL ER SÁMDOR ORGONA ÉPÍTŐ MESTER Budapest, XIV., Miskolci-ót 62'76. Kifogyott, vagy nehezen beszerezhető evangéliumi-teológiai müvek beszerzését vállalom. U N GÄR ALADÁR evangéliumi könyvkereskedő. Bpcst, VI., Ö-u. 16.‘(Tel.: 115-860.) LODEN. BALLON átlátszó-, vihar- és esőkabát MÁRTON ÉS SZÁSZ A., Teleki Pál-utca három Somogyi szűcs Irha bunda titítás. bélések, átszabások, bunda vétele. V., Lajos-u. 5. Bundák. { Használt i Kossuth \ Használt Luther-kabntot } keresek vételre vagy bér- j be. Lelkészi Hivatal- Bp.. ; í.? . Táncsis-utca 28 JLegtöbbet fizet bas?náll | rádióért. grannnofonéry. , grammoforimotorért. rád ó { esőért, dr. Tasnádl. Rád ó i Városház-utca 4. Telefon: 385-7*132 .j KÖRKÖTÖOÍTEK vétele—eladása 'Kelen. Csák í-u tea 14. Telefon: 128-216. Harmonika, tangóharmo- Bika és gombosharmonika. - 'javítást* hangolást legolcsóbban vállalok. Hámori Károly. Dembinszky-u. 52. L ÍS. Vidékre postai elintézés.-------------------, Ta ngóbarmonifeát privát- [ tói sürgősen vennék. Budapest. Rádav-utra 11. II. 11. Grosz. T.: 380-083. Minden típusú RÁDIÓT. hibásan !s. gramnnofono j sót is magas áron veszek. ] Trte megvek. Periési rádió. ThökŐlv-út 5. sz. A Keletinél. Tel.: 427-077 Minóségl rádiójavítás Kincses mester Józséf-körút 16, Telefon: 338-024 írógépjavítás: Vass műszerész. Irányi-utca négy. Erzséhet hídfőnél. Telefon: ISI—0''3._______ Or gona, villanj fújtató javítás. hangolás, jutányosán. Xovoth Lajos orgona- építőmester. Vác, Mártírok útja 45. Zongora-teremben eladás- | vétel, Orgona-harmónium I eladó. DARÓCZY niesten ! 342—662. Aggteleki-utca 5. Rétyegrők, jelvények Schubaucr és Miticzky Budapest. Duna-utca 6 Csillárt VoKel esUlárUzen*-' tó! vegyen. Részletre I». Horváth M hálv-tér 1, (Baross-u tea ss^rok.) «Méridor* kötőkész ü 1'ékkeJ megélhetését b.zlosína Is* mertető díjtalan. Múzeum* kőrút'10 Rekamiék, különfélék, jó kisipari munka, olcsón, Zichy Jenő’Utca harminc* három. Kárpitosnál. Fcloslegés bútorainak, vagy egyéb . ingóságainak helyet -adok földszinti szép. száraz raktáramban, csekély havi bérhozzájárulásért. 3S4—310,. Geríóczy-utca 11, Zongorák, pianinók, harmóniumok eladása, vétele. T i p o 1 d zongoraterem. Rákóe/.i-út hatvanegy. Tel; 143—360 I I .VNTICQRS a leghatá o* I *abb tyúksiemfrtó. Ara 5.80 forint. .'Nagy dro knvút Harmónium rétet, fo” gora, pianínó javítás és bérlel IbUknál. Rákóczi- út 85. Te!.: 251-13». MATRAC 3 db 225 Ft-tói készítőnél Lenin-körút 55 Sodrony ágybetét. Összecsukható vaságy, gyermek ágyak, csőbútorok olcsón, Javítást, csőbútor festést vállal Prohászka, Zichy Jenő-utca 46= . Veszek porcelánt, étkészletet, kristályt csillárt evőeszközt. festményeket. Domínj, Nagymező u'.cő- harmincfivole (Ó utca «■■i* rok) Tel: 122-078. Szemüveg Lift Jót: iet öl íKnapecz ' utódától) l\. Ullői-út 7? örőkimádás. templom mellett ' óllalati jogász elhel Ive/kedne Budapesten. Baditz Miskolc. Főposta. r’osle restante. Bélyeggyüjteményt, rési levelezést magasáron ve-szék. Peér Sándor, Bp., TI.. Alsótör Ö'kvésjz-u, 6. írógépet, számológépet szakszerűen javítok. Sze- lényi műszerész. Budapest, Lenin-krt. 28, Telefon: 222—076. . Tangóharmonikát priváttól sürgősen vennék. Bp., Landler Jenő-utca 5. 11.8. Téglás. Telefon: líl—551. Gyógy tea az egészség őre Az összes enge délvezett gyógy téák n icghízliató minő ség tje n kaphatók: Nagy drogériában, Bpest VUL. I József-körút 19., ; Magános vegyész- kis lakása r~ndbentnrtásához idősebb asszonyt keres. ,,Főzés nélkül” jeligére a kiadóba. Orgonák. harmóniumok javítása, hangolása, vétel. Demény. Lázár-utca 13. Zongorajavltás. hangolás jótállással. Szakszerű becslés. Száríts mester. Ba- rosa-tér egy. Tei.: S30—476. Gyümölcsfák, rózsák. Godó faiskola. Újszeged. Kérjen árjegyzéket. Rákóczi-út ötven. zongora teremben zongorák, pianinők ér.ékbecsJcse. hangolása! Telefon: ‘221—110. Készítőnél; bálók. rekamiék. garni úrák. különféle barokkszobák jó tni- trőségbeu: Landler Jenő- utca 14. fvolt lstván-ót). Diszbo'ak, acjuáriuniók, növények. haleledel. hőmérők. melegítők. Papagájok, kalitkák, eíeség. iá.ékok Múzeum-kőrút 10. Villanyborotvák! Pengefenőgépek! Gilette-készülé- kek. Penge ízesítés. Auto Syphonok. Mindent garanciával! Vétel. Csere. Lisz- kav. Somogyi Béla-üt 16. Szabásmintáját elkészítem, anyagát. alakítását átszabom. — ílumav Rózsi. Somogyi Béla-úl 7, II 13 Kárpitosbűtor beszerzésével forduljon bizalommal Oláh kárpitoshoz. Meg- remhléM. javítást -vállalok. Készáruk raktáron. Józs'f-kiirút 66. 138—10? Zongorák, pianinók eladása. csere. bérlet, értékbecslés. Fen'őné. Lenin-körút nusz.oníiát. Te!.: 223—57§Zongora. pianínó vétel. Javítás, hangolás-, érték- becslés, Vasvárinál. Lenin- körút 21. Tel: 4?8—«1?», Rákóczi-út hatvanhárom zongorateremben zongorák. pianinók vétele, ér- tékbecélése. ' Tel: 347—25», HIRDETÉSI DÍJSZABÁS: Apróhirdetés szavanként 1 F, Kishirdetés mm soronként 1 F. Szöveghirdetés mm soronként 2 .‘forint.