Evangélikus Élet, 1952 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1952-03-16 / 11. szám

EVANGÉLIKUS ELET 3 ÉLŐ VÍZ A farizeusok „Hasonlóképpen a főpapok is csúfolódvdn az írástudókkal és a vénekkel egyetemben ezt mondják vala: másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha lzráel királya, szálljon le most a kereszt- ről és majd hiszünk neki. Bízott az Istenben; mentse meg most őt, ha akarja; mert azt mondta: Isten fia vagyok(Máté ev. 27:41-43.) Nyilvánvaló, hogy itt a farizeusok <üsúfolkodnak, írástudókkal és lzráel val­lását meghamisító vénekkel együtt. Isten “üépe közt ezek voltak a „nem nép“, jholott igen kellették magukat, mint Isten népe. Ma úgy mondanánk, ezek voltak az egyházban a „nem egyh.-f\ holott igen hangosan próbálták magukac egyháznak tartani. Azért csúfolták Jézust, mert nem szállt le a keresztről és mert nem akarta meg­tartani magát. Nekik kellett volna leg­jobban tudniok, hogy ki a Messiás és miért jött. Nem azért, hogy megtartsa Önmagát, hanem azért, hogy megtartsa az embereket a maga szolgálatával, a maga önfeláldozásával. Isten nem azért küldötte őt, hogy aztán őt megszabadítsa az emberi problémáktól, bűntől, haláltól és kárhozattól, hanem azért küldte, hogy az embereket szabadítsa meg ezektől. Farizeusok, az írástudók és a vének azon­ban azzal kísértették, hogy szabadítsa meg magát és tartsa meg magát. Nyil­ván azt gondolták, hogy ezzel a saját érdeküket is szolgálják. Megtartják sa­ját masnikat, pozíciójukban, vagyonúk­ban, előjogaikban és érdekeik közt. Krisz­tus nem engedett ennek a kísértésnek, hanem arra tanította az egyházat, hogy áldozza magát másokért. Az egyházban a nemegyház, vagyis aki csak kelleti magát mint egyház, ugyanígy kísérti most is Krisztust. A vallás helyes kép­viselőinek azokat tartja, akik magukat akarják megtartani s akik mögött ők, e Az igazi böjt A Széntfráí sok helyen figyelme*. get bennünket arra, hogy Isten utalja * hazug és képmutató böjtöt. Nem mindegy tehát, hogy milyen a mi mostani böjtünk. Amikor Keresztelő Szent János Jézusra mutat és csodá* lattal mondja: íme Istennek ama bá­ránya, aki elveszi a világ bűneit (Ja. 1:29) minden időkre megadta a legjobb böjti útmutatót. Mert böjt éppen az a nagypénteket megelőző, lélegzetelállító időszak, amelyben csodáljuk a mi Urunk kimeríthetet­len szeretetét. Amikor emberek találkoznak Jé­zussal, akkor mindig a Csodálatossal találkoznak és megtelik szívük ámu- Sással. Gondoljunk a betlehemi pász­torokra, a tömegre, amely csodálko­zott kedves beszédén, a bűnös asz- szonyra, aki úgy csodálkozott, hogy neki mindent igazán megmondott az Or, és gondoljunk arra, hogy a Jelenések könyve szerint az üdvös­ségről is méltán énekeljük: «Mily snenyegzől A szem bánni, a szív ámul, száj meg ujjong boldogul. lm a vőlegényt barátja mint csodálja s színe előtt leborul.» Vájjon a mi böjtölésünk és egész lelkiéletünk nem túlságosan szürke? Még nézünk Reá, de szemünkben nem a döbbenet és csodálat, hanem fásultság, unalom és közöny van. Böjti időnk elején hadd jusson b-n- iőnk'g az Útkészítő kapása: íme, csodálkozzatok Istennek Bárányán! Soha sem telhetünk be azzal a cso­dával, hogy ő Isten és mégis alázatos emberré lett. Ö, a mindenható Ige, kezesbárányként jött közénk. Ha egy amber nagy méltóságra tesz szert, ez már elég ahhoz, hosv elh'idegü! ;ön a szíve a régi barátaitól. Ö pedig Isten mindenhatóságában is éppen a bűnő­KÜLFÖLDI EGYHÁZI HÍREK csúfolkodnak hamis keresztyének szintén magukat akarják megtartani, magukat, pozícióju­kat, vagyonukat, előjogaikat és érdekei­ket. A hamis keresztyének az egyházat valami hamis önvédelemre tanítanák és azoknak hinnének, akik ezt az önvédel­met helyettük is csinálnák. Jézus azt mondta, hogy aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti az ő életét énérettem, az megtalálja azt. Az egyház az önfeláldozásból él, s az önfeláldozás közben mindig mindene megvan és ő maga is megmarad. Éppen ez Isten paradox csodája az egyházzal, de éppen ez az, amit csak a hit lát s amit először veszít el szem elől a hitet­lenség. Állandóan adakozni és éppen ez­által bővölködni. Ezt a bátorságot kö­veteli az egyháztól Isten és ezt a bátor­ságot jutalmazza csodálatosképpen. Krisztus nem szállt le a keresztről, hanem felment a keresztre. Hamisan hangsúlyozzák ennek a keresztvállalásnak egyedül a szenvedéses jellegét. Krisztus keresztre ment és ebben nem a szenve­dés a döntő, hanem a dicsőség. A ke­reszten nemcsak szenvedés történt, ha­nem a kereszten megtörtént az, amit Isten akart. Nagy jóvátétel az emberi­ségnek, az igazság betöltése és szolgálat mindenkinek. A hamis keresztyének ál­talában nem vállalják a keresztet, mert abban a szenvedést, a lemondást, az ál­dozatot látják csupán. Ehhez pedig nem fűlik a foguk. Mivel pedig ezt nem vál­lalják, nem kapnak a kereszt dicsőségé­ből sem. Nem is tudják, hogy életünket adni másokért — nem szenvedés, hanem végtelen jó, mert az történik benne, amit Isten akar. Böjt idején különösen azt gondold meg, hogy mi mindent fél­tesz te a magadéból és magadból. A böjt tanítson meg boldogan latbavetni máso­kért magadat és főként nem félteni a magadét. sők közé telepedett le legsriveséb­ben. Soha nem csalódtunk benne. Hűtlenkedésünkben ezer oka lett volna arra, hogy m.gbántódjon és i'aképnél hagyjon bennünket. De nem tette. Aláza.osan hűséges maradt. De a legcsodálatosabb még-s az, hogy Istennek báránya nemcsak alá­zatos volt, hanem á.dozali báránnyá lett. Beállott az ószövetségi bárány- áldozatok végeláthatatlan sorába és egyetlen áldozatával örökre tőinél!.; le­sekké tette a megszentelteket. Még az örökélet sem elég ahhoz, hogy csodáljuk Isten Fiát, aki az ol áron kitette életét érettünk. Az ö élete a menny dicsőségében otthonos, tiszta, csorbítatlan és kiteljesedett élet. Ezt a teljes életet tette Ö le, értünk. A Golgota áldozatának szeretetébe még a magasságos angyalok is csak káprázva tudnak b l-tekinteni. Ép­pen mi maradnánk érzéket,enek? Amilyen csodálatos az áldozata a báránynak, olyan az eredménye is: eltörli a bűnt! Nem kell-e nekünk ujjongva csodálnunk Öt, aki hatalmá­nak karjaival eltörölte a bűnt, egyet­len ellenségünket. Ez az örömhír az egész világnak szól. M'lyen csodálatraméltó szeretet ezl Semmi szeméi; válogatás, osztá­lyozás és szükkeblűség s'ncsen benne. Csak ebben az órában is az egész v'lágon hány helyen hirdetik öt! Fehér, sárza, fekete, rézbőrű ke­zek öreá mutatnak, mindenféle nyel­ven dícső'tik a Bárányt a bizou'réa- tevések, énekek, imák. A föld- -k m'nden pontjáról rász^gezödn k a szemek és csodálják, imádják őt a szeretetéért. Jertek és hívjuk Csodálatosnak a megöletett Bárányt. Józsa Márton SZABAD? lÖj teljes bibliafordítás Ho!Iandlában. A Holland Biblialársaság nemrégi­ben küldte meg valamennyi protes­táns egyház vezetőségének a teljes biblia nemrégiben elkészült új fordí- fásának első példányait. A Holland Bibliatársaság még 1926-ban alakított bizottságot, amely­ben a különféle protestáns egyházak által kiküldött bibEatudósok foglal­tak helyet, azzal a céllal, hogy az 1637-ben megjelent fordítást, az úgynevezett Statenbijbel — állami biblia — szövege h lyett teljesen új fordítást készítsenek. A bizottság az újszövetség szövegével 1939-ben ké­szült el. Az ószövetségi bizottság 1937-ben kezdett m-unlcához és a for­dítás a múlt évben készült el. Az új b'bliát valamennyi holland protestáns egyház elfogadta, ellentét­ben a régi fordítással, amelyet pél­dául a lutheránus egyház sohasem fogadott el és nem használta. A hol­land baptista egyház Amsterdamban külön istentiszteleten ünnepelte meg az új bibliafordítás megjelenését. W. van Limburgh lelkipásztor január tft-áf, amikor az új biblia megjelent; olyan történelmi dátumnak nevezte, amelyről a holland nép mindig Isten előtti hálával fog emlékezni. A Csehszlovákiai Orthodox Egyház «autokefal» önálló egyházzá nyilvá­níttatott. A Moszkvai Patriarchatus időszaki lapja közli a Moszkvai Patriarchatus nyilatkozatát: «Az Orosz Orthodox Egyház Szemé, lyében Alexij, a moszkvai és az ösz- szes oroszországi patriarchák, vala­mint a Szent Püspöki L1 és (Sobor) nevében közli, hogy a Csehszlovákiai Egyháznak az Orthodox Egyház Egy­házi Soborjához intézett kérelmére, a Csehszlovákiai Egyháznak, amelyik eddig a Moszkvai Patriarchatus Exarchátusa volt, Autokefáliát, azaz önállóságot ad. Az Orosz Orthodox Egyház egy- szívvel,lélekkel kéri a Mennyei Fő­pásztort, a mi Urunkat Jézus Krisz­tust, hogy mint a mi legfiatalabb húgunkat az Autokefal Orthodox Egyházak Családjában, mint a Cseh­szlovákiai Egyháza*, ajándékozza meg áldásával és az őrök dicsőség koronájával.» Hírűnk a világban Az English Churchman legújabb Má­mában Albert Tasker újabb adatokat közöl a magyar protestáns egyházak életéről. Hangsúlyozza, hogy a magyar- országi egyházi viszonyokra vonatkozó­lag nem elméleti következtetések, ha­nem egyedül a tények számítanak, a mai magyar kormányzat magatartása a döntő. „Sokaknak fáj az igazság — ír­ja — hogy a magyar egyházak teljes szabadságban élnek. Különösen fáj nyu­gaton, ahol ez az igazság sokak előtt népszerűtlen“. Ezután Tasker teljes szövegében idé­zi a magyar állam és a református egy­ház között 1948. október 7-én megkö­tött egyezmény főbb pontjait, kiemeli az egyezmény lényegét, majd a refor­mátus, evangélikus, baptista ég a meto­dista egyház vezetőinek több nyilatko­zatából idéz hosszabb részleteket. Fel­említi a Magyar Bibliatanács megalaku­lását és ismerteti a forgalomba hozott bibliák számát és a teológiai kiadványo­kat. Közli a Hungarian Church Press számos adatát a magyar egyházak éle­tére vonatkozólag« „Valóban olyan fúr. csa lenne-e ezek után — kérdezi végül gúnyosan Albert Tasker — ha a ma­gyar keresztyének közül némelyeknek mégis csak sikerülne bejutni a menny­országba? És nem volna-e helyesebb, ha inkább melegen megszorítanék a ke­züket?“ „Scissors without past“ című — A. Dickie lelkész, a Béke Világtanács tagja szerkesztésében megjelenő — ausztrá­liai református kőnyomatom legújabb számát teljes egészében a magyarországi egyházi életnek szenteli. Közli a Ma­gyar protestantizmus öt éve című kötet több cikkét. A szám é’ére szép angol fordításban Petőfi Sándornak ezeket a sorait fűzi: Békét, békét a világnak, De nem zsarnok kénytől, Békét csupán a szabadság Felszentelt kezéből... Az Egysült Államokban megjelenő Churchman című elterjedt protestáns folyóirat közli Cederberg evangélikus lelkésznek a Hungarian Church Press számára adott nyilatkozatát magyaror­szági utazásáról, közli Bcreczky Albert prágai díszdoktorrá választásának hírót, továbbá a magyarországi egyetemes imahétről és a Máté evangéliuma revi­deált szövegének megjelnéséről kiadott jelentést. A párizsi Réforme című hetilap hosz- ezahb részletet ad Bereczky Albertnek a prágai Húsz egyetemen az egyházak prófétai szolgálatáról elmondott dísz­doktori értekezéséből. A France- - Hon/rrie című folyóirat Albert Finet tollából hosszabb vezető cikket közöl magyarországi utazásának tanulságairól. A francia lelkészek beszámolóiból szép kiállítású füzet is megjelent Párizsban, amely a magyarországi egyházi életre vonatkozó legfontosabb nyilatkozatokat közli, sok sikerült fényképnél. A Zeichen der Zeit című nyugatné- metországi folvóiirat hírt ad a reformá­tus zsinat alakuló gyűléséről és részle­teket hoz Bereczky Albert megnyitó igehirdetéséből. Közli a lap az evangé­likus teológia megnyitásáról szóló jelen­tést is. A Reformierte Kirrhenzeitung Jelentést közöl Bereczky Albert dísz­doktorrá választásáról. A genfi ökumenischer Pressedienst is bosszú részleteket idéz Bereczky Al­bert prágai díszdoktori értekezéséből. A La Vie Protestant« a magyarországi zsidómisszáó évi jeVntéséhől ad rész­leteket. A Le Protestant a magyar pro­testáns egyházaknak a világkeresztyén- séghez intézett karácsonyi üzenetét is­merteti. (ET) Ez Isten igéje „Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott neki és hogy ő az Istentől jött és az Isten­hez megy, felkele a vacsorától, le­vele a felsg ruháját, és egy kendőt véven, körülkötő magát. Azután vi­zel tölte a medencébe és kezdé masni a tanítványok lábait és meg­történi a kendővel, amellyel körül vala kötve.“ (János Evang. 13:3— 5.) „Nem szenvedéseire gondolt szo- morkodva, — pedig hamarosan erre kerül majd a sor, — hanem dicső­ségére gondolt, amelyben öröktől fogva volt az Atyánál s amelybe most embersége után visszatér örökre. Nem lelt volna csoda, ha e felséges gondolatok egészen elvon­ták volna figyelmét az emberektől. Krisztus azonban éppen e dicső­séges gondolatok közepette egyszer­esek felkel az asztaltól, leteszi felső ruháját, kötényt köt, vizet tölt s elkezdi mosni a aztán meglörölni tanítványai lábát... E példájával arra akar tanítani, hogy mi ne gőgünket és nagyravá- gyásunkat, hanem felebarátaink ja­vát szolgáljuk.“1 (Luther,) Már Pál apostolnak is feltették a kérdést, hogy mit szabad és mit nem. Nagyon világosan és egyszerűen felelt rá: mindent szabad, — csak használjon és építsen! Luther is röviden elintézte ezt a kérdést: higyj és tégy, amit akarsz! Persze Pál apostol óta sokmindeoről kérdezték és kérdezik, hogy szahad-c? Az apostoltól azt kérdezték, szabad-e húst enni, hitetlenekkel egy aszta’nál étkezni, félretenni a rituális szokáso­kat és házasságban élni. Luthernek és a reformációnak is sok kérdésre kellett felelnie. A kérdések sorának egyik szé­lén talán ez állt: szabad-e jót cseleked­ni, — a másikon meg: szabad-e állami hivatalt viselni? A kérdések özöne ma sem ért véget. Különösen sokkal gyara­pította számukat a pietizmus, amelyik igen sokat bajlódott azzal a kérdéssel, hogy vájjon szabad-e élnie az igaz ke­resztyén embernek a földi élet, az úgy­nevezett „világ“ javaival, szabad-e vi­dáman, boldogan élni és szórakozni a földi életben. Ez a Kérdés mindig ott vetődik fel. ahol a keresztyén hit meggyengül és a keresztyén élet meghomályosodik. Ez a kérdés ugyanis mindig eltakar és hát­térbe szorít egy fontosabbat és lénye­gesebbet. Amikor azt kérdezzük, hogy mit szabad, akaratlanul is megfeledke­zünk arról, hogy mit — kell. Az a keresztyén élet, amelyik meg­reked az első kérdésnél, önző élet. Krisztus azonban nem azért hagyja élni egyházát a földön, hogy a maga élei- berendezkedésének apró-cseprő kérdő sei foglalkoztassák, még csak nem is azért, hogy benne minden ember meg­találja a maga boldogságát, vagy akár üdvösségét, hanem, hogy másokon se­gítsen. A keresztyén embert azért he* lyezi Isten a világba, hogy mindeassap»» életével, kőtolességteljesítésével felre- gyogtassa Isten dicsőséget és így a ma­ga alázatos szolgálatával rámutasson ar­ra, akinek szolgálatából az örök élet fakad a világ számára. Pál apostol is ebbe az irányba tereli gondolatainkat. Szavával mintegy félre- tolja ezt a kérdést: mit szabad, — ée helyette lelkünkre helyezi a fontosab­bat: mit' kell. Erre aztán meg is felel tüstént: használni és építeni kell. Ami használ másoknak és építi mások hitéti ez Isten evangéliumában gyökerező, hit­ből fakadó, a szeretetben meg nem lan­kadó keresztyén élet. Ez a „kell“ a küldetés, amivel Krisztus tanítványait, és bennünket az egyházat a világba kül­di. Ez Isten akarata éa * keresztyén ember kötelessége. Isten azonban nemcsak hivatást bin ránk, hanem bőségesen meg is ajándé­koz. Elsősorban Szentlélekkel, aki ké­zen fog és erejével vezet a szolgálat é* az építés útján. Ezzel együtt azonban mindent nekünk ad, az egész életet. Azért adja, hogy éljünk vele. Ha mégis érdeklődnénk, Hogy mit szabad, olya­nokká lennénk, mint a gyermek, aki amikor játékot kap ajándékba, azt kér dezi: szabad-e velük játszania? Persze, ahhoz, hogy az életben és az élet örömeiben Isten ajándékát lássuk, először Krisztusban kell hinnünk aki testvérévé tett bennünket és akivel együtt Isten mindent nekünk adott. Ne tétovázzunk hát, hogy mit szabad és mit nem szabad a keresztyén élet­ben, hanem hitünkkel kapaszkodjunk bele Krisztusba és kövessük őt a szol- gálát útján. Üt közben pedig ne felejtsd el a feleletet, amit kérdésedre kaptál: higyj, szeress, — és tégy amit akarsz! Zay László Szombat esti közös imádkozásunk Március 15. isten utunkba ifi. Jer. 26:1—15. 1. Isten mindig a szavával, a hirdetett Igével áll wiarMsu. Isten sat akarja, hogy azok, aikik az „Ür házának pitvarába imádkozásra járogatnak* ,ezót-fogadó4 gyermekei legyenek. Ezért hirdetteti szavát. Ezért kék a prófé­táknak vigyázni, hogy egy szó se maradjon el (Jel. 22:18—19). íme az ige­hirdetés és hallgatás felelőssége és kockázata. 2. Isten az ítélet lehetőségével áll az utunkba. Elet vagy halál, kár­hozat vagy üdvösség, pusztulás vagy áldás kettőssége kínálkozik a számunkra. Minder, azon múlik, hogy hiszünk-e az ö szavának, járunk-e az ö törvényei­nek útján? (Jónás 3:4). 3. Isten legtöbbször kegyelemmel áll az utunkba. A megtérés lebe ‘őségé, a bűnlbocsanat aitaját nem zárta le még előttünk. (3 és 13 v. Jön. 3:10, Jel. 2:7.). A szereplő személyek közt melyiknek szolgálatát végződ? VALLJUK MEG; hogy mi is sokszor tisztátlan kezekkel jövünk Istent imádni, néki áldozatokat hozni. Valijuk meg, hogy nekünk ás inkább tetszik a „simogató* beszéd, mint Isten megítélő 6zava. ADJUNK HALAT: hogy Isten az 5 népének útjába áíl ma te. Hirdethetik az Ige e böjti időben is és sokan mennek a „halálból az életbe*. KÖNYÖRÖGJÜNK: hogy Isten állPson az „Ür pitvarába* bátor, hűséges és következetes igehirdetőket. Kön.yörögjünk, hogy Jézus ártatlan vére ne ítéletünket, hanem bűnbocsá- tunikát hirdesse. BIBLIA-OLVASÓ Március 16. Oculi vasárnap. V. Mózes 33:3; Márk 9:7; Ezs. 49:1—6; János 14:1—6. I6ten_ megnyitóba atyai szívét. Megnyílt az út az Istenhez Jézus által. A bűn szolgaságának bilincsei lehullottak 6 az ígéret örökösei lettünk. Leül tünk-o éiő hittel, Máriaként Jézus lábai elé, hai.gatnj az örömüzeaetet? Március 17. Hétfő. Mik. 5:5; Lukács !7;9; Péter I. 1:13-21; János 14:7—14. Reménységben tartattunk meg hit á Ital. Nem a mi érdemünkből űgezrfumik meg és nem veszendő-holmin váltattunk meg, hanem a Jézus vére áltól. Az 5 érdemeiért van békességünk Istennél. A Krisztusban megbékélt ember útjára léptünk-e? Március 18. Kedd. Mai. 3:6; Jel. 1:17—18; Csel. 8:1—8; Ján. 14:15—24. Az övéit nem hagyja árván, egyedül, hanem Szentfeike által megerősít Ahol legnagyobb a szükség, ott legnagyobb a segítsége. Meg'apasztaltad-e benned? Március 19. Szerda. Neh. 6:16; Lük. 7:16; Luk. 22:24—30; Ján. 14:25—31. Szeretünk nagynak látszani az emberek előtt, önző-érdekeink miatt, de a szolgálatiban nem tündökölünk. Isten közelsége döbbent rá engedet- fenségünkre. „Közeledjetek Istenihez és közeledni fog hozzátok!* Március 20. Csütörtök. Zsolt. 40:17; Csel. 15:4; Luk. 4:38—44; Ján. 15:1—8. Akik az Urban bíznak, erejük megújul, szárnyra,kelnek, mint a Basok, így lettek az egyszerű tanítványokból bizonyságtevő apostolok. Ezért szól Jézus: Maradjatok énbennem, ment nálam nélkül semmit sem csele­kedhetiek. Március 21. Péntek. V. Méz. 10:17; Jel. 5:13; I. Kor. 4:9—16; Ján. 15:9—17. Isten sokszor porig aláz, a világ szemetjévé tesz. Nem válogat *z esz­közökben, hogy megalázzon, csakhogy minket szolgáátába állítson. Szere­tetszolgálatra hív az emberi közösségbe. Legnagyobb öröme az lenn«,, ha követői ienménlk. Március 22. Szombat. Zsolt. 65:12; Zssd. 6:7; Éa. 49:1-45; Es. 52:7—10; Ján. 15:18—25. Isten megáldja a hitben megmaradókat A kiválasztottakat nem egy nép. megszabadítására adja, hanem az egész világ világosságául. Aid békes­séget hirdet, jót mond, szabadulást hirdet. Mlhlcaf La te*

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents